Everybody artist!

/Julius Power - Fluxus/

Mindez azonban nem jogosítja föl arra a pincért, hogy a flekkenem helyett egy flekk avangár kiáltványt rakjon le elém!

/Thomas de St. Auby kiegészítése/

http://assets.inhabitat.com/wp-content/blogs.dir/1/files/2011/08/Resomation-Ltd-e1314727909866.jpg

Történt egyszer az, ami az utóbbi időben többször is, a mindenben úttörő, előrevivő, a legkúlabban joló orgánum a  444.hu újság egyik legavangárabb újságírója, Helyczeg Mályki  is csak belefáradt a szerkiben az adáskészítésbe, hírgyrtásba, lelkifitymacsattogtatásba, tehát a sihtával a formabontás porát leöblíteni betért az egyik kedvenc ivóhelyére bedönteni pár pohárral abból, amit szeret. A kurva isten se baszott ennyire tehetséges újságírót Zoe Barnes óta, de hát hiába, na, a mi Málykunk mindennek ellenére megőrizte emberarcát is! Még szép persze, hogy ez az ivóhely már eleve is formabontó, teszemazt a pincér még tud olvasni is és perszehogy olvassa a 444.hu-t és abban Helyczeg egyik legbátorabb formaboncsikálását is. Így aztán, amikoly Mályk intcsiz, hogy a szokcsit kércsizi, a pinc-csi a szorcsi kis fekcsi kötcsikéjében csicsi-csocsoszán a pult mögé tipeg, elővesz egy bazinagy, kézzel és fábólfaragott péklapátot, odalép Málykhoz és úgy pofánbassza vele, hogy egy vendég mitsesejtő balkönyöke adja a másikat.

És még nincsen vége a novellának, mert ráadásul Mályk a pincér által formabontott képernyőjét hazafelé vonszolván befordul a sarkon, ami fölött meg az Úristen angyalai éppen ógörög jelmezekben joghurtreklámokban statisztálnak és az egyikük perdülvéstfordulván lesodor a kithónja aljával egy 17és félkilós kovács egyengetőüllőt és az Mályknak a belsős szépségversennyertesen bájos arcában a maradék szokványosformákat úgy átrendezi, hogy a mentőorvos kénytelen azt az élettel össze nem egyeztethető állapotnak minősíteni és bediktálni az exitet.

Most mit a faszt csináljunk a kölyökkel -kérdezi a tetem azonosításán Mályk édesapja. -Még csak nem is végrendelkezett... hamvasszuk talán? -Oszt mit a picsámat kezdjünk a hamvakkal, a faszomba! -sopánkodik Mályk édes anyukája. Az egyik megoldás szokványosabb és röhejesebb, mint a másik a szóróparcellától a szekrény tetejéig. -Hm! Azt beszélik, a Yoko Ono az ágya alatt tartja John Lennon hamvait... -elmélkedik a páratlanul formabontó avangárújságíró édesapja. Az anycija viszont inkább az iPod-jához nyúl és föltweeteli a jolóság netközvéleményét, mit a faszt csináljanak a tetemmel, lehetőleg biomódon...

egyelőre itt vagyok leragadva a novellám elvégelésével, nyitott vagyok minden ötlet iránt, mi  lenne, ha a pincér már eleve bohócjakóban rohanna a péklapáttal?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr186602149

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2014.08.14. 12:12:39

iPod nanoval csapatta? De rajcsi.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2014.08.14. 12:36:05

megint nem értesz valamit
...
vagy én nem értek

...

Frick László Intézet 2014.08.14. 19:01:39

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Megint te, ugyanis már megint te nem olvasol rendesen, tessék, ezt hagytad ki a szövegemből:
>>A kurva isten se baszott ennyire tehetséges újságírót Zoe Barnes óta<<

Tehát nem arról van szó, hogy én ne érteném [-> ércsük mink, hogy a retkes faszba ne értenénk!] hanem a művészúr gondolatának továbbfolytatásáról van szó. Minden olyan közhelyes ( pl a kuttya számára, aki jódógába vesz meg)

Azt még Zoe Barnesnak is meg kellett tanulnia, hogy az élet nem olyan kuglóf, amiből csak a mazsolyát esszük ki. Nem nehéz a bunkók idegét felbaszni vagy pl beszoptani őket valami tréfcsivel.

De mi van, ha a széjjelszopatott száj közben meg teli van foggal. Amik nem kély, hanem vesz, ragad.

Tudod, Hanni, pont olyan vagy, mint a pestiek, amikor megjegyzik, hogy tájszólásom van.

És mondják ezt nekem édcsin, pöfén, renyhe hangképzéssel, orrhangú nyafiban, elnyelvén a ragvégződéseket, viszont a magánhangzókat triplára elnyújtván

Nem az a baj, hogy van ez a 444.hu.

Hanem az a baj, hogy egy ennyire kis országnak osztán összesen ennyi is jut

Frick László Intézet 2014.08.14. 19:03:04

@nagyjoco: Nem tudom, mi az az iPod, csak a hangalakja miatt írtam be, jobban hangzik a szövegkörnyezetben, mint a palmtop

2014.08.14. 23:10:17

@Frick László Intézet: Pedig tanulságos termék. Egy egyszerű zenelejátszó kütyü - minimális internet képességgel.
És eszméletlen áron veszik, mint a cukrot, pusztán azért, mert Apple meg raj amcsi cucc.

2014.08.14. 23:19:55

A 444 a mocsok legalja.

itt olyan szakmai hülyeségeket írnak, hogy az fáj:

444.hu/2014/08/14/lassan-betelik-az-internet/

"A BGP felelős azért, hogy meghatározza, milyen úton menjenek az adatok az egyik számítógéptől a másikig."

Apád fasza.

2014.08.15. 00:34:07

Amúgy meg formabontás, 2006-ban ez volt a forma:

www.youtube.com/watch?v=jkxR6gE9Yfo

Azt ez mitől más, mint most? Tételesen tudom mutatni, hogy még a csomagoláson is max. egy ráncfelvarrást végeztek.

2014.08.15. 00:38:17

Meg mitől változott a "jobb" oldal (Verzeihung Frau Merkel) gondolkodásában ehhez képest:

www.youtube.com/watch?v=IQeMn6dPqT0

Frick László Intézet 2014.08.15. 02:31:57

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Az újságírói attitüd lényege a világ [az emberek] iránti olthatatlan kíváncsiság -gondolj Krúdyra és Kosztolányira, akik hírlapírók is voltak.

Te tapasztalod a 444-nél EZT a kíváncsiságot?

A 444 alapattitüdje ez: "A faszom se kíváncsi rátok, majd én megmondom, milyenek vagytok!"

Még egy kérdés: Rendben, Mályk összedobcsizta tiszta holdsarlókörmöcskés illatosujjakkal való szorgoskiskétkezcsikéivel a cikkcsit á lá Petre Maghari. Aztán ugyanebben az orgánumban, elbírja a HTML -hártyája, megjelenik egy hír, miszerint A Szigeten Robin Williams emlékfalat alakítottak ki (+ kép)

Látod Hanni, ez a baj, te úgy viszonyulsz hozzám, ahogy pl az indexiánus újságírók is az emberekhez, ugyanazzal az attitüddel. Ítélsz -de az indoklásra már spórolsz a karakterrel. Ugyanezt a stílust nyomja velem szemben kikoránkel úr is. Beböfög valami ellenkezőt. Például ott van az orbánfasszopás, amit különben még soha egy böff indokkal nem támasztottatok alá.

Mindig csak poen van. Egy tenyér ha csattan. Böff, böff-böff. Amire a jó válasz böff-böff-böff.

Mutattam ezt az indexiánus attitüdöt az orosz-ukrán válság kezelésében is, tavasszal az a poen, hogy az amerikai kémfotókon kivehetőek az orosz harcijárművek guminyom mintái is, nemhogy az ármányos összevonás, aztán két hónappal később ugyanebben az orgánumban le bírják írni, hogy az amerikaiak csak nem is sejthették, mi készül. Most ugyanez a Fehér Kamionok Konvojával, el kell hinnünk azt, hogy nem is sejthetjük, mi lehet a fehér ponyvák alatt.

Engem ez az attitüd a magyar szakácsokéra edmlékeztet, akik odakünn, azok zabálnak az étteremben csürhe, parasztok, nesztek, rákűdöm ecetes dörzsikével a nyálkás büdöshúsra a kuktát, a barmoknak jó lesz a' is!

Szerintem te nem érted Hanni, és az a különbség kettönk hasonalakú állítása között, hogy én tudom bizonyítani, neked viszont eszedbe se jut. És ha mégis rávennéd magad a bizonyításra, akkor összesen annyira lennél képes, hogy a Petre Maghari -féle korszakos cikk alól idevonszolnád pár indexiánus kommentelő készérveit.

A kurva, tudod, Hanni: kurva. Namost nem tudom, hogy láttál-hallottál-e kurvákat veszekedni, pl mennyire mókás tud lenni a veszekedő kurva, amikor a másik kurvát fasszopással vádolja meg. Na, valami efféle a magyar sajtómunkás élete.

Végmottó:
"kurvák [!]"
/Yossarian/

UI [PS].: Amikor meghal valaki, vannak szavak rá. Vagy nem kell nekem egyik szó sem -és AKKOR hallgatok. Pl nem tetszik nekem egyik halottbúcsúztató forma, a koporsósból se, a hamvasztásoisból se és így és tovább. Még mindig tehetek valamit a lehetséges rossz válaszok közül: egyszerűen: nem megyek el a temetésre/búcsúztatóra stb. Ha minden nekrológ szar, akkor még mindig van egy lehetőség: a semmi: hallga, nem besz, kussbavan

Nem lehet olyan, hogy egy temetés/búcsúztató bunkó. Horváth Péteré fasza volt, de mi van akkor, ha nekem fáj a halála, elmennék oda ökörködni én is, de egyszercsak mégis rosszulviselkedek, azaz elkezdek eszelősen lélekszakadva zokogni.

Látod, meddig elmentem, pedig elég lett volna Zoe Barnes-nál maradni, arra rántani rá a vállam, hiszen mért is lenne az én bajom, ha

te nem érted

Frick László Intézet 2014.08.15. 02:35:51

@nagyjoco: Azt akarod mondani, hogy az iPod korunk vókmenje? Lehet, hogy mégis átjavítom akkor pelmtopra.

Frick László Intézet 2014.08.15. 02:42:27

@nagyjoco: Az oldaliságról. Ugye végig arról lett volna szó, hogy Magyarországon az oldaliság kommunikációs szint. (A politika hazudozás, a politikaikommunikáció pedig ennek a hazudozásnak az elhazudozása) Egy olyan országban vitatkoztunk erről, aminek főurai a török megszállás alatt tagjai is voltak a törökellenes koalíciót, meg levélben is ajánlkoztak budai pasaságért a moszlím hit fölvételére a szultánnál. Variatio: A [Habsburg] császárnál jelentették föl a Habsburgellenes Koalícó másik tagját birtokelemekért.

Volt még ugye a deákság (azaz értelmiség) -hát az ő szerepük se sokat változott, csak alakult...

Csak a paraszt büdössége jogfolytonos, ha érted, mi paraszt milyen bűze...

2014.08.15. 10:49:38

@Frick László Intézet: Az bizony, csak ilyen internetképes joló változat.

2014.08.15. 10:51:50

@Frick László Intézet: Mindaddig, amíg a Csintalan ünnepelt jobboldali ember azután a múlt után, és a legveszettebb ultaliberális párt vezető konzervatív erő lehet - szóval ha ezt a fajta oldaliságot benyeli a nép, akkor ott a fogyasztóban van a hiba.

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2014.08.15. 12:01:42

Valamelyik Török Sándor könyvben van, hogy ő egyszer csak eldöntötte, hogy leszámol ilyen hülye kispolgári izékkel, mint hogy "Boldog új évet!" meg ilyen közhelyes faszságok, aztán később rájött, hogy ő volt a hülye.

Szégyen ide vagy oda, én is csak Robin Williams halála után nézegettem meg pár videóját, és tényleg jó standupos volt. Ahogy a franciákat utánozza, meg az angol akcentusukat, az hibátlan. Persze, eltúlzott és ripacs, de ez ilyen műfaj. Amúgy Louis CK (vagyis Székely) is erős standupos, nem tudom, látta-e itt valaki, ő még él.

Frick László Intézet 2014.08.15. 13:22:38

@nagyjoco: Mért nekem kell szégyellnem magam, ha annyira buta vagyok, hogy 9 milliót adok egy Toyota Priusért azért, mert benyalom azt, ami rá van írva (és nem igaz). Én ugyan kiröhögöm, aki annyira buta az autókhoz, hogy megveszi, de az aljasságot viszont a Toyota számlájára írom.

Nem a túrista a hibás, ha átbasszák a váciutcai étteremben.

A 444. szivesen baszogatja a váciutcai lehúzós vendéglátósokat, de kb ugyanazt csinálják, amit a Toyotától a váciutcai lehúzóspincérig az összes geci. És az átbaszott vendégnek kell szégyellnie magát, ha nem veszi be.

Teszik a fejüket itt nekünk, mennyire függetlenek, hát pont úgy és annyira, mint Zoe Barnes [-> szelektív payola kiposztolás]
@Dinamuki: én a hamvaknak a szekrénybentartását hittem ennyire avangárnak, amikor egyszercsak egy parasztasszony megkérdezte, hogy akkor most ő hogy és hol gyújtson gyertyát a szerettemnek.

Most éppen eszmeileg a koporsóbanelrohadás híve lettem, úgy tudok a legtöbb tápanyagt visszaadni az anyaföldnek, pl a boldogan lakmázó kis temetőbogárlárvák által is

Volt itt egy temetőgondnok, aki kurvára kemény csávónak adta elő magát, ugyanúgy röhögve fogadta a szülő édesanyja halűlhírét mint másért, ugyanúgy ökörködött és sütötte el a vicceket, még az anyja hullájáért trappolva a gangon, befordulván a konyhába, csak amikor a kisszobába belépett és a halálverejték és utolsópisi savanykás szagát megérezte, akkor verte padlóra a taknyasnyálas fullasztó zokogás... háőtőőő... ilyenek a konvenciók

Az is tetszik, amikor okostojások elkezdenek jönni Robin Williams bipolárisnak meg depressziónak hitt micsodájával. RW művész volt és teljesen, mindenét beleadta és kész..., mint Janis Joplin, belevetette magát a művészetébe, semmit se csinált félig vagy csak úgy valahogy... meg... ő még egy olyan filmbe is darált magából visszaépíthetetlenül, amibe tényleg nem is érte meg

ennyi volt belőle, eddig tellett, ez is sokkal több volt, mint amit az emberek megérdemeltek, köszönjük és akkor lesz meg nekünk, amikor akarjuk, ingyen is, a seggünket se kell fölemelni a székról
tudtam ki volt, a halála előtt is már

2014.08.15. 16:07:13

@Frick László Intézet: Dolgoztam nagyáruházban, sokba került az ott vásárlóknak, hogy buták.
Ok, egyszer átbasznak a vácin, kétszer átbasznak, ötödjére is, mert olyan buta vagyok - de akit 25 éven keresztül átbasznak ugyanazok ugyanazzal ugyanúgy, az már nem fogható a butaságomra.
Vagyis de- de az azt jelenti, hogy megérdemlem a sorsomat.

2014.08.15. 17:50:17

Egyébként megint ott járunk, ahol szoktunk. A lényegi kérdés: van-e, és ha igen, hol van az egyéni felelősség határa?
Kell-e sajnálni a sávjci frankból befektetési céllal második lakást vásárló hitelest, aki annó még azt mondta, egy tojás ára lesz a törlesztőrészlet 2014-re?

Kell-e sajnálni a 444 olvasóit?

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2014.08.16. 05:35:29

@Frick László Intézet: igen, biztos megviselő lehet az ilyen nagy odaadás, bár aligha a fő ok, amiért valaki ilyet csinál, azért a szerepjátszás/zenélés mégis csak alkotás, és nem radikális önpusztítás. Legújabb hírek szerint Parkinsonos volt, ami szvsz elég szadista betegség, és nem akarta megvárni, míg eljut a vegetatív állapotig. Ami szintén érthető, bár... egy ilyen elkeseredett tetthez még ennél is több kell..
Talán az is közrejátszhat, hogy azért a mai angolszász "kultúrában" ( és szűkebben a szórakoztatóiparban) is van egy ilyen pusztító elem, nagyon általánosítva száraz, steril (vagy szentimentális), lélekölő, képletesen szólva, ha egy valóban, belülről egy angollá/amerikaivá kéne válnom, és a mai világban trendi (uralkodó) intellektusát "használnom", akkor az olyan érzés lenne, mintha betonkövekbe kellene harapnom. Pl. általad imádott Dr. House maga az antiorvos, aki voltaképp leszarja a beteget, és a toronyház méretű egójával boldogít mindenkit... de persze ez se ok az érvagdosásra.

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2014.08.16. 15:33:52

@Frick László Intézet: Baszottul kancsal a fókusz. A szájjalmegmondó yololiberál csak tünete annak, ami van.És a haptákfalus, "legalábbaszámokszintjén" műfőjelölt csávó bénázása éppúgy. És direkt a faszságokra mész rá. A szép cselekbe halsz bele.
Nincs, nincs, nincs.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2014.08.18. 10:28:05

@Frick László Intézet:

"Mért nekem kell szégyellnem magam, ha annyira buta vagyok, hogy 9 milliót adok egy Toyota Priusért azért, mert benyalom azt, ami rá van írva (és nem igaz). "

Ez egy annyira egyszerűsíett nézőpont - modell - hogy már nem is működik

(viszont remek modell - ha a gondolkodásod mikéntjéről van szó)

az autókhoz ugyan nem értek, de ahhoz kicsit igen, hogy kik mit miért akarnának megvenni

a te szempontjaid szerint csak a húsz éves német autó (vagy mittudomén, ez csak egy példa, mert ugye nem értek hozzá stb) éri meg igazén

aki nem azt vesz, az mind balfácán

szerinted

más szerint meg más az érték, a fontos, a lényeges (nem pl a technikai tartalom, megbízhatóság, tartósság, fogyasztás mittudomén)

hanem
van ám még egy csomó rengeteg szempont

és akinek mások a szempontjai, mint neked, azok nem feltétlenül hülyék

csak ennyit szerettem volna, köszönöm

2014.08.18. 10:59:10

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Különben nem hinném, hogy sorok állnának a 9 millás autóért.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2014.08.25. 12:03:37

@Frick László Intézet:

"de az indoklásra már spórolsz a karakterrel."

na de komolyan van képed ezt leírni?

hosszabb kommentjeimre általában vagy egyáltalán nem reagálsz, vagy válasz helyett tolod a monomániáidat

:((

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2014.09.03. 13:18:50

tudod Dudi, az összes médiageci meglehetősen fura, a napokban-hetekben rohadt sok interjút meg ilyesmit sikerült adnom, a vájárképzés miatt egyszercsak felkapták a sulinkat, és hát az van, hogy diktafonnal felvett szövegből még egynek sem sikerült AZT leírnia, amit én mondtam, és most nem arra gondolok, hogy a kötőszavakat átírjuk, vagy egy megfelelőbb kifejezést, szval kicsit csinosítgatjuk, hanem arra, hogy olyan dolgokat adnak az ember szájába, amit sosem mondott. És ez ECHO Tv-től kossuth rádión át a népszabadságig egyként igaz. Ez (is) gáz.

Frick László Intézet 2014.09.03. 22:17:45

@vészmadár (pica pica): Azt tudom mondani a panaszodra, amit a Mónika só vagy a Legyen ön is milliomos asszisztensei szoktak gagyogni a berágott parasztoknak. Ugyanez a duma érvényes a hírgyártásra is.

Ez nem (só, vetélkedő, hiradó, stb) hanem műsor. És a műsorkészítés elvei mindent fölülírnak, tehát a gyakorlatát is. ELÓRE megírt forgatókönyve van egy hírgyári riportnak. Akkor mit akarnál te a te (kis) hamubasűtt mondanivalóddal.

Én már régóta ugatom, hogy a sajtómunkásokat már nagyon régen nem ajnározni kéne a szabadság madaraiként, hanem jó' pofánbaszni péklapáttal.

Frick László Intézet 2014.09.03. 22:30:23

@A Hannibal Lektűr-attitűd: A 20 éves Toyota Corolla se rossz vétel.
Egyébként a használatiérték szempontjából kifogástalan és a mai autókkal vetekedő kipufogógáz-értékeket mutató 20 éves autó tartása vadzöld szokás: ki kell venni a használati tárgyból a belepazarolt energiát, nem kidobván pocsékolni. 20 éve még más koncepció szerint készültek az autók. A mai autók termékmarketingje a mobiltelefonokéhoz hasonlatos, veddmegdobdel autókat csinálnak, csupa-csupa bullshit-tel, pl ilyen a(z elütésénél) gyalogosbarát orrkiképzés. A 20 éves Golf lökhárítója nem törik még szilánkosra úgy, mint egy mai "gyalogosbarát" autóé.

Nagyon furcsa, hogy engem, mint autubuzit is "fölül"akarsz beszélni te, mint egységsugarú felhasználó, aki teljesen buta vagy az autókhoz... annyira azért nem, mert a Toyota nekik fejleszt. És tkp a Prius története ennek a butaságra építő koncepciónak a gyöngyszeme

Mint autóbuzi, tökéletes autónak tartom a Toyotát, de olyan embereknek való, akiket az autó meg az autózás nem érdekel. Személytelen, lélektelen, tökéllyel működő vasak és főleg a műanyagrészeik undorítóak.

Egy 20 éves autóban ülhetsz 8 órát is, de a mai autókban hótt műszálas a kárpit és kiesz benne a gomba

Főleg a Toyotákban undorítóak a kárpitok meg műanyagok -főleg egy buzinak.

Ha buzi lennék és pl a buzulásról írnék, te kioktatnál heteró létedre a buzulásról összesen azért, mert szerinted///számodra nem vagyok politikailag megfelelő

Bocsássál már meg, de hagy tudja már jobban egy buzi azt, hogy kell férfisegget kúrni. Azért, mert pl férfibuziként szerinted orbánista bérenc is lennék, tehát szerinted ez azzal is járna, hogy te még a férfibuzulásban is, mint pl egy fejlett indexes egy fejletlen magyarnemzetest, leosztahatsz.

Tkp pompásan szemlélteted az indexizmust: elég összesen politikailag megfelelőnek lenni és aztán ez már mindenre is feljogosítja az embert. Azt leszámítva, hogy azért helyiértékek vannak, tehát egy Holyvát Bence nem oszthatja le Petre Magharit.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2014.09.05. 12:11:29

@Frick László Intézet:

értő olvasást is lehetne követelni

nem csak az (ún.) újságírókat basztatni

ugyanis megint nem arra válaszoltál, amit írtam:(

(ugyanis nem írtam az autókról, mert hogy hiszen mivel stb nem értek hozzá ...a szempontok különbözőségeiről írtam...)

Frick László Intézet 2014.09.06. 02:37:21

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Emlékeztetlek az ateizmusról való vitániinkra, amikben mindig az istenhívő attitüd kényelmességére is rámutatok, hiszen az istentagadás istentelenül nehéz álláspont. Ha ugyanis istentudót megfogsz egy bakiban, arra vállat ránthat az istentudó, de még az istenhívő is azzal, hogy jó, itt megfogtál, de másban meg nem. Az istentagadó azonban egyetlen kis botlása után már megbukpott és nem tarthatja álláspontját. Az ideálista bakizik és valamiben materializmuson fogják, o9nnantól is maradhat istenhívő. Azaz egyetlen ideálista félrelépéstől széles allé vezet az istenhit felé : a materialistát egyetlen idealista álláspontjában elkapod, vége.

Ugyanez vonatkozik a mindenki művész! felkiáltásra. A klasszikus értelmezésben művész az, aki: művész. Azaz nem a reámondás és kijelentás teszi a műalkotást. A művészeti alkotásban is van ösztön és van rutin és van mestermunkás naggyakorlat is, az amatőr pedig ráhibázhat és lehet véletlenül is műalkotás a munkája.

Azonban , ha könyörtelenül végigvisszük, az igazság pillanata az, amikor a művész az alkotásért kapott pénzével bemegy a vasbótba és a vasbóti eladó rohan és a művész pénzéért, amiért hűtőgfépet szeretett vóna a műtermébe, odabasz elé egy kartonládát némi nejlon himihumival és a rámondással, miszerint nesze [paraszt] hűtő.

Minden nem műéalkotás, természetesen az elismert művész leadhat az irodalmiszerkesztőségbe egy szélfútta papírt azzal, hogy a talált szöveg pedig az ő verse, azonban Busz Béla ezzel így nem mehet be és emiatt bullshit -té züllik a merész művészi kiálltvány.

Itt pedig, az inkriminált esetben némi petre magharizmust figyelhetünk meg, a nagy Tanító Maghari egyik óriásibátor tettéhnek a leutánzását, már ugye eleve az eredeti is csak hozzámagyarázkodással állt meg (meg kellett magyarázni a buta parasztnak lenézett beprovokáltaknak, hogy ők buta parasztok, akiket csőbe húzott a Nagy Ússágíró és tessék má magukat szépen a reakcióik miatt szégyenkezve butaparasztnak is nézni)

Ez ugye egy rendes igaz9i bátor újságíróitettben simán butaparaszttávállás lenne, egy IGAZÁN teljesteljében tehetséges újságírói tettnél.
Petre azonban az úszóbajnokos húzásában nem volt képes akkora zsenialitásra, kb egy diákújságíró szintjét volt képes teljesíteni és ezért hozzá kell gondolni, hogy ő bátor jóoldaliújságíró éstehát aki bírálni merte a különben tahóságát csak, az csakis (győzelmesen beprovokált) tapló rosszoldali lehet.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2014.09.06. 10:21:59

@Frick László Intézet:

huh

szép kis ívet futsz itt be...

(már eltekintve attól, hogy szokásod szerint nem a konkrét kommentemre válaszolsz...:)

azért lenne igaza a hívőnek, mert könnyebb érvelni a hite mellett?:)

LOL

* * *

művészet ...izé, és ezt így hogy?
(mi ez, miért van itt stb stb)

* * *

a többire nincs mit írnom
elfogult vagy, elvakult és a többi ésatöbbi stb...

Frick László Intézet 2014.09.07. 06:58:12

@A Hannibal Lektűr-attitűd: azért lenne igaza a hívőnek, mert könnyebb érvelni a hite mellett?:) NEM, azzal nem ezt állítottam. Mindössze arra mutattam rá, hogy a hívőt megfogod egy logikai vagy bármilyen hibán, attól még hihet tovább Istenben.
Azoban az ateista egy aprót se véthet, egy kissé csak ideálizmusba siklik, máris konyec a filmá-jának.

Egyáltalán nem vagyok elfogult a 444-es fiúkkal.Összesen csak visszamessem reájuk ennfegyvereiket és lám, fognak is rajtuk. Ott van a paratiza téma, egyszerűen ki se lehet javítani Helyczeg "cikkét" Hiába arod jól a parazitát, hiába teszed helyre logikailag (akkor sem lesz a marihuana növény parazitája a kukoricának, de ha hagyod a faszba a parazitaságot, még akkor is gáz a cikk.
Amikor mi akartunk orgánumot, ezért akartam kikötni, hogy senki ügyeletes szerkesztő ne tehesse föl a saját cikkét. Helyczeg is, mint a többi 444-es ellenfél nélkül már annyira eltelik önmagával, hogy képtelen ennmaga lektorálására, ezért kéne tartózkodnia az ügyeletesnek a sajátcikk föltevéstől.
De morálisan ti jóoldaliak így működtök: annyira szilárdan meg vagytok győződve szellemi fölényetekről

egy stefkától ugye mit is várhatna az ember, de egy Helyczeg Mályk, ha már akkora egy bravo, akkor TUDJON is már vívni

Frick László Intézet 2014.09.07. 07:03:51

@A Hannibal Lektűr-attitűd: A művészetet és a művészit nem a szándék vagy a kinyilvánítás teszi. Sok művészeti alkotás született nem-művészi tudatosságból, hanem "iparos" által. Sok műűűvész pedig összesen a sajátmőaga eladásában kimagaslő és az idő eltörli a művét. Vagy ha alkotása megelőzi korát, akkor értetlenség fogadja ugyan a kortársaktól, de fönnmaradhat. Mindenki nem művész -a fluxus elbukott, sőt, ellenkezőjére fordult: nem mindenki művész, hanem egyre kevesebben művészek és jópár művészeti ágazatban mégkevesebb a művészetet befogadó személy. Hamarosan több szépíró lesz, mint szépirodalmat olvasni képes, ugyanis pár szépíró inkább meggebed, de magán kívül mást nem olvas.

De hamarosan a filmművészettel is baj lesz, pl fekete-fehér régi művészfilmeket alig képes valaki ma végignézni. Nemsoká kevesebb művészifilm befogadó lesz, mint készítő

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2014.09.07. 20:54:46

@Frick László Intézet:

"akkor sem lesz a marihuana növény parazitája a kukoricának"

na de a cikk nem is ezt állítja

és hogy ezen ennyir rugózol, az azért lehet, mert de, mégis elfogult vagy

Frick László Intézet 2014.09.10. 03:59:58

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Az öreg nyájajuhász Essöl Gyulla is eszondá a Mësszirűgyütt Embërnek Simó Firincnek, amikor már másfél aórája mesélte neki, milyen az a tenger.
"Ha lënne ez a te >>tánger<<-ed, amirű itten hazudgász nekem, én már régen jabba áztatnám a lábomat!"

Frick László Intézet 2014.09.10. 04:08:18

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Szivesen rádpirítanám ezt a vádat az elfogultságról, hiszen itt a védhetetlent véded.
Ott szigorodik ez a dolog, ahol a magyar egészség- vagy oktatásügyben is. Onnan van baj ezzel a jógyerekkel, hogy egyébként, bár teszi itt műlazzán a közülünkvalót, KÜLÖNBEN újságíróigazolványa van neki. És te ezt nem akarod érteni. Nem csak újságíróink vannak ilyenek, mint Helyczeg, de vannak sofőrnek nem nevezhető kamionosaink meg taxisaink. És magyar papírokat úgy lehet kikapni, ahogy ez a gyerek újságíróigazolványt kapott.
És ez a baj a papíros kontárral, mert bár nem sofőr, de vezeti a kamiont és pl
beáll a falusi kisbolt elé vagy elállja a benzinkúton a kamiontankoló kútfejet, mert neki energiaitalt kell innia... nem attól kamionos, hogy tud (=képes) kamionozni, hanem a pofájától, a fejétől, amit megjátszik.

Az a baj, hogy te ezt a problémát nem is érzékeled és ezt az érzéketlenségedet pedig a tipizálható, szemléltetésre alkalmas elfogultságod teszi.

Ebből ugyanis, akármeddig javítod, nem lesz "cikk" ez kontárság... de pl egy bloggernél elmegy

de nem megy el egy olyan igazolványos újságírónál, amelyik egy olyan igazolványos cégnek dolgzik, aminek testülete és főszerkesztője nem is titkolja mindenkifelettvaló szakmaiságát, persze az illedelmes tetteő "nemis-nemis" hozzágagyogásával

Frick László Intézet 2014.09.10. 04:12:56

@A Hannibal Lektűr-attitűd: A cikk állítása "import" ami bekopipasztázva mindössze annyit állítana, hogy van olyan, hogy valakik kukoricásba rejtenek marihuana ágyásokat... tkp a kissé "átültetése" a xikknek újságírói rutin lenne, alap, még egy amatőr üzemiújságíró is képes lenne. Helyczeg annyira leszar bennöünket, hogy azt a fáradságot se veszi, hogy amit idebasz elénk, arra rápillantson, átjött-e

hát nem jött át

és még csak következménye sincs a dolognak
azlrt csak szólt neki valaki,mert javította:

Amerika kukoricaföldjei titokban marihuánaültetvények is
Herczeg Márk

Herczeg Márk
mezőgazdaság
szeptember 4., csütörtök 16:34
112 334

Nem lakásokban, infralámpa alatt nő az a rengeteg marihuána, amit az amerikaiak elszívnak.
Bár Amerika már elindult az úton a marihuána teljes legalizálása felé, azért még nagyon messze van attól.
Addig pedig a fogyasztók nagy többsége illegálisan termesztett marihuánát kénytelen venni.
Amit pedig parazita módszerekkel, a hagyományos mezőgazdaságban elbújva növesztenek.

A mezőgazdaság és az illegális marihuánatermesztés összefonódásáról írt az Atlanticre egy ökológus, akinek az a foglalkozása, hogy mezőgazdaságokon tanulmányozza a rovarokat. A szerző arról ír, hogy 2006 augusztusán a szüret előtt egy szokásos ellenőrzésnél a kukoricaföldön felállított rovarles körül azt vették észre, hogy néhány tő kukorica hiányzik, és a helyén 2 méter magas marihuána áll. Ekkor valaki közeledett feléjük, márpedig aki nekivág a sűrű terepnek, az mindig céllal teszi, annyira nehéz ott közlekedni. Amikor találkoztak, az idegen azonnal elmenekült.

Egyből világos volt, hogy nem elszigetelt esetről van szó: a legtöbb kukoricatermesztőnek van hasonló sztorija szüret idejéről. Minthogy az USA a világ legnagyobb kukoricatermesztője, ez azt jelenti, hogy illegális marihuánából is nagyon sok terem a kukoricaföldeken. Márpedig azért, mert ahogy fejlődött a modern, ipari méretű mezőgazdaság, úgy lett a marihuánatermesztés egyre egyszerűbb és vonzóbb, és – ami a legfontosabb – egyre nehezebben lenyomozható.

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2014.09.10. 05:50:32

@Frick László Intézet: egyébként nem kötözködésből, de az igazi parasztokon kívül még az igazi művészek is (MMA) kaptak egy jó adag állami apanázst, és megnéztem a honlapjukon, hány csodás programmal várják ezért cserébe a nagyérdeműt szeptemberben. Kb. a pusztaszabolcsi Kovács Apollónia nótakör aktívabb kulturális téren, mint ők.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2014.09.10. 15:47:22

@Frick László Intézet:

nem védek én semmit

max a józan ész a jóízlés határait...

Frick László Intézet 2014.09.12. 06:20:48

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Leírjam neked Voga Viktória tanítását az ízlésről (tehát a jóízlésról is) ???
www.youtube.com/watch?v=E2zV4lTGiHY&list=RDE2zV4lTGiHY#t=12

@Dinamuki: Ugye Fekete György vagy Kerényi témákban pl az én véleményem politikailag megfeleő, joló, kúl, korszerű, mélyen 444.hu kompatibilis
(mínusz komcsizás)

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2014.09.12. 13:02:44

@Frick László Intézet: Fekete és Kerényi témában a véleményed nemzetrontó, kozmopolita, buzibarát, sorosbérenc, un. jolló. A csapból is ez folyik, apám.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2014.09.17. 11:49:48

@Frick László Intézet:

hibrid autós cikk:

verde.444.hu/2014/09/17/hat-erv-a-hibridautok-ellen/

tudom, mindenki hülye a 444-nél, és még írni sem tudnak, bezzeg te

de azért elolvashatod és ízekre szetheted...D

Frick László Intézet 2014.09.18. 04:47:59

@A Hannibal Lektűr-attitűd:
Folyamatosan, mindig és következetesen azt állítom, hogy a 444-esek tudnak írni (féleg tudnának és akkor, ha akarnának) külön ki szoktam emelni Petre Magharit, mint az összmagyar zsurnálizmus fő tehetségét -tehát ebben az állításodban hazudol és uszítasz ellenem.

Természetesen így az sem igaz, hoigy szerintem mindenki hülye a 444-nél. Geci aljadékoknak szoktam őket titulálni, a hülye az antagonisztikus ellentétben áll a gecivel, a hülye az, aki bekapja a gecinek a faszát

tehát így hülyék azok, akiket be tudnak szopatni a 444-es fiúk. És ha megnézed, le is rí ez az attitüdjük: "Tudjuk, hogy időnként szarok vagyunk, de leszarhatjuk, mert tik olvasók mág nálunk is szarabbak vagytok olvasónak, lássátok, miket műveltek a hozzászólásokban"

Ez az oka annak, hogy ha elbasznak valamit:
-nem javítják, minek
-hiszen még a híres Hannibal lektűr is megvédi őket (pl Helyceg Málykpot te a paratizánál...)

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2014.09.18. 18:07:20

@Frick László Intézet:

megint nincs válasz magára a kommentre, érdemben (ti. a hibrid autókról...)...

a parazitás mondat meg ált. isis felsős nyelvtan, te nézted be, pont.

és én hazudok és uszítok?

LOLlolLOL