Azt már megtanultunk, milyen egyszerű ma is az embernek politikailag megfelelőnek lenni, csak támpogatni kel meg kiálli a buzitüntetésért (jaj, tegnap majdnem végig izgulnunk kellett, hogy nem lesz semmi, töküres utcatorkokat mutttak a képek, de azért a végén csak megjelentek a rohadékok, hogy amit már úgyis jóelőre tudtnk, hogy a Félelem és Reszketés honában jaj a buziknak is, pedig mennyi jóoldali nembuzi tnusította ott politikaimegfelelőségét meg jó csajok, és a déli konzervítív kormányok is támogatják a buzitüntetéseket csak a miénk nem)

de az se rossz, ha az ember a gallyra megy szólást decensen gajra megynek írja arra hivatkozva, hogy a börötnszlengbéli gaj a jiddis gajdeszből származik

egy kis finnugor hókuszpókusszal a k-g cseréről

A gaj-gajdesz egy Bárczi Géza-könyvet (A magyar nyelv múltja és jelene) olvasgatva jutott az eszembe. Azt írta Bárczi 1967-ben a Magyar Nyelvben (Megjegyzések a finnugor szókezdő zárhangok magyar nyelvi fejlődéséhez): „[Lakó György] különösnek tartja, hogy egy olyan nyelvjárásban, mely hajlamos a szókezdő zárhangok zöngésítésére, ugyane tendencia érintetlenül hagyja a szókezdő *k-t. – Valójában nem egy g-vel kezdődő magyar szó érdemelne meg tüzetesebb vizsgálatot (pl. gaj- ~ kaj- ~ haj- stb.). Az a tény, hogy a permi nyelvekben vannak a finnugor *k-nak megfelelő g-k, arra figyelmeztet, hogy e vizsgálatot jó volna a magyarban is kiterjeszteni ebben az irányban.”

Egetverő pofátlan sarlatánság, mert piszkosul nem értek hozzá, de elmerengtem. Ez a haj- meg kaj- tő – (össze)hajt, hajlít, hajol, hajlék; kajla, kajtat – csupa görbeség. És ha a kchh változást túlélő kaj-nak netán mégis volna zöngésült gaj- változata (most kéne valami tájszótár, nyelvjárástudor, mindenesetre a Brehmben van egy gajla-keszeg), akkor estleg lehetne, netán, hogy ami gajra megy, az nem a gajdeszban végzi, hanem szép ősi funnugor módra elkajlul? Mindenestre írni akkor is j-vel kéne.

Ebből aztán indexes mozgalom lesz, és aki Eszterre lép, meg rétest akar kapni estére, az gajra megy-nek írja, jó sok náci trollt lehetett ezzel még egykor előprovokálni a kommentoszlopokban, a magamfajta vidéki büdösparaszt [ - > alföldi cselédmentalitás] meg ugye csupa olyan vidékibüdösparasztoktól hallotta a pl "viggyázzá ecshém azzal a Riga-12-vel, mert könnyen gallyra megyen!" akiknek az ükapja se szíhatott magába semmiféle városi jasszt meg börtönszlenget.

De pl mi van akkor, ha valami/ki gallyra megy, akkor nem tönkre [gajdesz a halál ugyanis] hanem lépre megy? Úgy értve, hogy a vermeket, amikben vadat akartak vagy ellenséges lovast akár, csapdába ejteni, gallyakkal fedték.. és innen torzult el, mint nem egy más szólásunk, az eredeti tartalmától ?

és hát pl a szaggatot írták is régente szakgatnak, meg helyes is így lenne, depersze az  akadémia tudósai egykor egységes logikát dolgoztak ki az efféle esetekre . A szakajtó pl ez: [amibe szaggattak]

http://www.kemencebolt.hu/UserFiles/Image/products/P4080013.JPG

Én azonban a szakgajtásra ezt a példát szeretem, amikor pl Albert Collins adja elő

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr225394188

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

halvanyelo 2013.07.08. 09:39:59

Na feltűnősködöm. Bár egyet értek azzal, hogy kicsiny országunk népének egy igen jelentős részének az a probléma, hogy támogassa-e a vonuló buzikat, hát igencsak távoli, mert enni adni a gyereknek az mégis fontosabb ennél. Azért azt is kijelenteném viszont, hogy aki náci, és kimegy a buzikat fenyegetni, az nem oké. Ott valami probléma van, nem akarom azt mondani, hogy mindegyik látens buzi, de mindenképpen egy geci. Aki náci az elszegődött a gonoszság szolgálatába. És lehet mondani, hogy ezek a gárdisták pocakos urak, akik szeretnek alakzatban vonulni, és valójában veszélytelenek, nem érdekel. Gecik. Hogy ostobaságból-e az sem érdekel. Pont.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2013.07.08. 13:18:04

a gaj-gally/ra megy érdekes

de ez a pride téged feltűnően érdekel
csak nem vagy érintett?:)

gy.k.: faszéé foglalkozol vele ennyit

jó, azt értem, hogy könnyű ütési felületet hagy az ún. jóoldal - na de csak ezért? vagy..:?

engem pl. hidegen hagynak a riszáló birkák is meg az ordibáló barmok is
(persze, ha mennék, nem kérdés, hogy hová állnák - na de nem járok tömegrendzvényekre, se polit, se sport, se zenei stb - kivéve a sziget...)

na egy darabig nem jövök gajdolni
(nyaralásból kifolyólag)

kikoránkel 2013.07.08. 13:34:49

Azér jó, hogy megírtad ezt a posztot, mert faszául lezárja(?) azt a kis trilógiát, ami azzal kezdődött, hogy te támogatod a melegfelvonyítást, majd következett az amiben fönntartottad a jogodat a viszolygásra, most meg a gay-gaj-gally vonalon sikerült eljutnod oda, hogy az ajjas index provokálja a nácikokat.
És persze mindezt azért, amiért don B-nek volt pofája eletimologizálgatni a "gajra megy" eredetéről a saját blogján, amelyet pompásan beillesztettél a posztba(bár, a forrás lemaradt :)), és hát köztudomású, hogy don B az index törzstagja, ergo lásd fejjebb!
Teccett!

N.B. a "lépre megy" inkább a madarászok lépes vesszejére hajaz mint a gallyal fedett veremre.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2013.07.08. 14:04:06

Ezt nem bírom még kihagyni:

A beszédek után sorra mennek ki a vezető politikusok, hogy rövid fejhajtással búcsúzzanak Horntól. Mesterházy MSZP-elnök kezdi, aztán jönnek a volt miniszterelnökök. Gyurcsány azért nem tagadja meg önmagát, a főhajtás után úgy borul térdre a gyászoló Horn-család előtt, mint valami szívbemarkoló Derkovits-metszet főalakja. Vagy mint egy gyászoló Bessenyei Ferenc. A székéhez tartó Orbánnak viszont egy hoppmester mondja meg, hogy menjen oda a családhoz is.

A ripacs és a suttyó

Szeretlek, Magyarország
cink.hu/solyom-laszlo-nem-tesz-zsebre-amit-horn-gyula-temetese-699886723

2013.07.08. 14:22:22

Jógyerekek Szútra, 9912323-adik szakasz.

2013.07.08. 17:45:13

A gay pride kiváló eszköz ahhoz, hogy unalmas országunkban is történjen valami. Buik vonulnak, buziellenesek hörögnek, mindenki kiélheti azt, ami benne van. Azt, hogy a betiltásával nem is próbálkoznak, annyit jelent, hogy a kormányfő pucájában egy csepp vér sincs.

Sokkal többe nézek egy igazi AAA osztályú buziellenes jobbikost, mint egy langyos, "kompromisszumkereső", mindenkinek megfelelni akaró fidexes benjaminkát.

Legyen a te szavad igen vagy nem, mert a langyosokat kiköpi a szájából az Úr (fontos óhéber útmutatás, ami egy kőkemény Szövetség megújtása után mondatott volt).

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2013.07.10. 07:18:10

amúgy valahol a sokadik olvasás közben esett le, hogy a két témát (gaj-gally --> melegek) a GAY szó tökhibás ejtéséből adódód szóhasonlóság adja. Már hülyülök...