Egészen belterjes széljegyzet blogbarátaimnak:

Először is itt a grófnő hamis vádja a törlésről. vagyishogy csűrcsavari eufemizálással vádol meg, mert őszerinte a vázlatba letétele egy bejegyzésnek az tkp nem más, hanem: törlés.

Akkor előszöris egy szemléltető példa:

 törölés -

Néhány életemmel ezelőtt belegyalogoltam a gyurcsányiánus aktivista jóoldali Kósza bácsi csapdájába és hülyefejjel nekiálltam kommentelni egy bejegyzése alá. Szokásom szerint nem helyesírásellenőrzött szerkesztőablakba írtam, majd tisztázás után kopipasztáztam, hanem csak úgy becsuklóztam a kommentet, amiben Radnótiról volt szó [és nem politikáról] Kósza bácsit blogbarátaim többségének nem kell bemutatnom, fogta és kimoderálta a kommentem az ő szokásos és becsületes hivatkozásával, miszerint a zőháza a zővára s ekként tehát a blogjából ő azt és azt moderálja , amit-akit csak kedve szottyan és nem is kell indokolnia (azaz DÜRŰLLI KI KÖNYÉKKEL... erről ismerszik meg a jóoldali és a szájjalliberális jógyerekblog is, hogy egyrészt harczimarczija az a jógyerek a szólás és sajtószabadságnak meg még a deákné vásznánál is tisztábban jajdeliberális, de egyébként nála a kommentek előzetes moderálás után jelenhetnek meg, hamiként Tóta művészúrnál a bloghún ugyibárrr,  fejlécébenn és jelmondatában permanens fogadóóra, egyébként meg ha a művészúr nem ül a bótban a pult mögött, akkor a kommentelés bazárja bezárva, a fasiszta [náci, nackó]  trollokra való hivatkozással, aki fasiszta trollok meg ha nem érnének rá trollkodni, akkor elkezd a jógyerekompánia a 265-ik komment táján sopánkodni a fasiszta trollok elmaradásáról illetve ilyenkor valamelyik jógyerek átjelentkezik a sima provó pszeudojobber nickje alá és sziveskedik jobbostrllkodni, hagy örüljenek már a társak, hogy csak gyönnek a bunkók, csak gyönnek mán...) namost a példámbéli estben magánlevélben fordultam Kósza bácsihoz, hogy sziveskedjen, úgy tudtam, elég nagy HTML májer, valahogy a rögtönzött Radnóti témájú kommentemet előgarázsolni, mert nem sikerült rekonstruálnom. Kósza bácsi udvarias magánlevélben jelezte, nem tudja a kitörlt (azaz nem moderált, hanem kitörölt.. a moderálás valami egész más lenne, ha lenne, de gyak. nincs is a mai blogoszférában..... vagy mégis? majd mindjárt erre is kitérek...

vázlatba tétel

..majd mindjárt, először

a moderálásról

Az én értelmezésem szerint van olyan, amikor én saját magamat moderálom, azaz... veszek vissza agaraim pórázán... fogom vissza... azaz... belenyúlok a beszédembe és disztingválom.. enyhítek.. elveszem élét... ganajazó villával szarvas-ba hányom a szarkazmusom vagy effélék... nem akarok már annyira sértő lenni, mint első hevületemben, nem annyira, amennyire pedig igazságérzetem sarkallana is arra...

A másikféle moderáció a külső, van egy beszélgetés [talkingheads-show], pl tévéképernyőre szánva avagy rádióstúdióban és ott ül egy moderátor és pl amikor ez egyikpolitikaiszemélyiség egyszerűen nem akarja befogni a pofáját, hogy a másik is szóhoz jusson, akkor a moderátor közbe próbál avatkozni... vagy ha az egyikszemélyiség csúnyán beszél, akkor beszól, hogy mégse kéne... vagy ellenkezően, népszavaszerűen a moderátor mondja a csunnyát pl a politikai személyiség egy szépenkifogalmazott, üdelehelletű ám de mögötteseiben vérgeci demagóg ámítására...

 

Visszatekintve a történetre, előszöris gyorsan elfogadom a grófnő állítását és elismerem, megbuktam, nincs (és nem is volt) igazam stb. Viszont AKKOR ABBAN A PILLANATBAN nem tudtam VÁLASZOLNI a kérdésre, mert föl kellett állnom a géptől és tüchtige hausfark teendőimbe csapni, lecsó, kacsatokozás, egyebek... Választhattam volna egy másik rossz megoldást, volt már ilyen, úgy hagyok mindent.. és... nem tudok válaszolni, ezt ilyenkor a grófnő ignorálásnak AKARJA értelmezni.

A vitastílusról   : A netokrácia síklogikus. Síkbolygószerű, kétdimenziós gondolati síkokba sivatagosítja el az emberek tudatát, összesen két választás ,engedélyez és ezek közül az egyik csakis jó lehet. Eközben azonban az életet több dimenzió is áthatja, a múlt és a jövő meg a jelen már három és akkor még a személyiségek kettős-hármastudata, sőt, a személyiségek változásai, a maimarketing metszése: Az ember a mai korszerű gyakorlatban leginkább olyan választásokban szenved, amikor kettő vagy több rossz közül kell választania. Szép példa, kedvenc autógyáram a francia fostalicskagyártó konszern a PSA vezetése olyan vállalati döntést hozott, amiben a két emblémáját egymás ellen uszítja: azt az emblémát fogja szerelteti a termékeire, amelyik jobb kereskedelmi eredményeket fog elérni. Tehát ez a piacon a Peugeot és a Citroen élethalálharcához fog vezetni. Mindkét fostalicskamárka belülről, nemlátható műszakitartalmában ugyanaz, csak a dizájn, a "csomagolás" és a mellékesek fognak dönteni. Ugyanazokon a rugókon ugyanaz a futómű megegyező hajtásláncban, megegyező elektronikával és a többi, csak a látszat lesz a lényegi a döntésekben. Blogomban gyakran a 90 évvel ezelőtti ukrán  polgárháborús helyzetre szoktam mutogálni, amikoris öt rosz közül választhatott az ukrán [ Mihail Bulgakov A fehér gárda (ill a Turbinék c. színmű) ] A netokrácia módszeres és terveszű elhülyítésében a tömegek kettőnél tovább képtelenek számolni... a primitíven megfeleltető szillogizmusok szerint tehát az emberek mindig a pillanatnyihelyzetből indulnak ki és a történésekért (amiket a politika szüntelenül elhazudni igyekszik!) mindig éppen aktuális bűnbakokat keres... vagy inkább esz meg zsurnálista maszlagokat, holott kortárs és történelmi tanú is lenne és csak egy picikét kéne megerőltetnie az agyát... de korunkembere számára fontosabb a zsigeri kielégülés, ezért alakulnak ki feszt afféle szituációk, mint mikben az óvodás gyermek a szelekért a fákat teszi felelőssé.. Ilyen helyzetben, ha vitázom, kettőt nem tehetek, csak egyet. Nem létezhet harmadik vagy negyedik álláspont, csakis az a másik álláspont létezhet, vagy egyetértek a vitapartneremmel vagy ha mást mondok, az oppozíció, ellenállás, másikoldali.

múltbanézés. Nemhogy Balázs Péter egyetemi tanárnak van annyi esze, hogy a múltbanézés ellen oráljon, amikor már 40 éve egy nyolc osztályt végzett termelőszövetkezeti főkönyvelőasszonynak is volt, aki, miután a múltban elsikkasztotta a termelőszövetkezet vagyonát, tehát a múlt vizsgálatát feleslegesnek és a múltcsökevényének orálta. Mert egyrészt Balázs Péter egyetemi tanár szeretne még egyszer Ártatlan Jópofi [Nyolc Év Halottkeze] alatt funkcionyér még egyszer lenni, meg a éppen aktuálisan ex főkönyvelőnéni is úgy volt vele 1971-ben, hogy ha MOST nincsen pénz a téesz kasszájában, hátha a sok hülye gumicsizmás büdösparaszt beveszi, hogy a MOSTani téeszvezetés a felelős. Nézzünk előre, konszolidáljuk a téesz csődjét és akkor ő megint hajlandó lesz majd főkönyvelőnéni lenni. És, ismétlem, ennek a néninek még egy gyorstalpalója se volt a könyveléshez, csak egy kétéves gazdaképzője.  

 Mint ahogy a minap a vázlatba letételt meg törlésnek akarta értelmezni.

 

szün:

az ignorálás

szép idegen szó és magyarul a leseszarást eufemizálja. Magasfokú értelmiseggek esetében önmagában már a szóba-állás is kitüntetés (ilyen kitüntetétseim vannak Babarczy művésznőtől és M.monopóliumigazgató úrtól. Sőt, egyszer M. generalisszimusz még telefonon is felhívott, magántelefonszámot írt ki a készülékem, mert a számkijelzést a hívó fél letiltotta. Nem szoktam ilyen telefonokat fölvenni, mert többnyire szinesfémfelvásárló vagy kurvafuttató ésvagy rabszolgáztató cigányok szoktak így hívni üzleti ügyben, de akkor véletlenül mégis fölvettem és hallhattam az Isteni Nagyhatalmú Ember hangját! )  A blogoszférában van még egy fokozat, amikor az Ismert Nick (többnyire pl egyszerű bloggerként álcáskodó fizetett bértollnok és politikai ügynök, pl kripto-LMP-s indexiánus újságírótanonc) egy aligismert kommentnickjén böfög be trollkodván, bár néha meg építő kritikával

 

   Tudósítás: Kósza bácsival az életben sose találkoztam, egyszer lett volna szerencsénk egymáshoz, de akkor ő súlyos beteg volt éppen, én így a személyes ajándékomat , egy könyvet , csak elküldhettem neki a betegágyához, aki ismer tudja, mekkora egy könyvbuzi vagyok, még gitárt, fogkefét és autót is adtam már kölcsön, de az utóbbi időkben könyv-kölcsön ügyletet csak úgy tudnék elképzelni, hogy valakitől egy fontos beszerezhetetlen könyvet én kérek kölcsön és eszem ágába nem áll visszaadni...  Mindez, jó kapcsolatom Kósza bácsival, blogoszferiálisan nem tűnik ki, sőt, ellenkezően. Van erre egy könnyűválaszom, miszerint ennek az oka az, hogy egyikünk sem nő (vagy pláne: nem vagyunk mindketten nők). Sokkal kevésbé vicces, bár ugyanennyire komoly az az eshetőség, miszerint a bloggiális személyiség (a nick és a hozzá alakított SZEREP) nem azonos a korpusszal (aki a nicktulajdonos)

 

holott csak moderálás volt a részemről a vázlatba letétel, részben magamat (= a bejegyzéseimet) moderáltam több okból, az egyik a vita értelmetlensége, a másik a vita lehetetlensége akadályoztatásomnál fogva.... a harmadik pedig az, amire majd a müezzinségnél fogok kitérni [@Ripők]

 

Íme tehát ma [tegnap] reggel egyszerűen csak rákattintottam az élesít gombokra és a nemTÖRÖLT azaz csak ideiglenesn moderált (tehát nem lehet ezt elégszer szajkózni, a moderálás az nem törlés, ahogyan azt a bloggiális jógyerekszleng és a magyar szájjalliberális blogoklérus is eufemizálná...) bejegyzéseimet újra feltettem, bár már megint, most egy mammut vár tokozásra a konyhaasztalon... tehát egy idő után majd nem tudnék válaszolni a kommentekre, ha lennének... Megpróbálom a grófnőnek konyhanyelvre lefordítani: Ha a tortát betettem a hűtőszekrénybe, akkor: nem megettem vagy nem kidobtam, mégha esetleg, aki számított a tortára, azt is hiheti. ELŐVEHETEM ÚJRA a vázlatba letett bejegyzést, a töröltet meg nem. Ha törlöm a bejegyzést,   törlődik egyben az összes komment is.

Amivel már próbára tettem sokszor a kedves blogbarátaim türelmét, az a jógyerekezés. Szerintem legalább egy szerzői ívet (24 flekk) tenne ki nyomtatásban az a sok-sok szöveg, amiben megpróbáltam kifejteni a Mai Óvoda lényegét meg azt, mi a különbség a jógyerek és a jó gyermek és a rosszgyerekek között. Mit csinálnak az óvónénik és mit a dadusok. Sok különbséget nem látok a mai felnőttéletem és a 43 éve letűnt óvodás életem között. Sőt, azt állítom, az óvodai viszonyok legalább nyiltak, ha nem is a picsa óvónénik vagy a gyermekeik eránt zsigerileg elfogult szülők tekintetében. A jógyerek az a stréber, életrevaló, pompás alkalmazkodóképességű kis álnok, aki majd sokra fogja vinni az életben és húzásaival még az óvónéniket is szórakoztatja, már mindenki felsorakozott, amikor ő még brugattyúzva futkáz mókás-rosszcsont magyaripéterképpel az udvaron ÁMDE és itt jön a lényeg: villámgyorsan vigyázbaállván ő az első, aki szépenáll a helyén! A jógyerek az, aki ügyesen provokálja a rosszgyerekeket majd angyali ártatlansággal az óvónénik felé oldalogva még csodálkozik is, hogy mekkora büdösparasztok a rosszgyerekek. És itt jön a lényeg: Ha én semnem jó, semnem roszgyerek vagyok, de esetleg ezt a jógyereket bírálni merészelném, akkor a netokratív síklogika szerint semmi más nem lehetek, csak rosszgyerek. Hiszen vagy jó az ember, vagy rossz. Ha rámutatok, hogy a jógyerek stréber nyálas kis geciláda, aki direkt provokálni akarta a rosszgyerekeket... éstehát nemhogy érdeke a rosszgyerekség felszámolása (a bunkómagyaroknak a megtanítása a jóra) hanem ellenkezőleg, célja is a rosszgyerekek dacát kiváltani, mely dac arra sarkallja a rosszgyerekeket, hogy ha már jók nem lehetnek, lehessenek még annálisroszabbak.  

Szün.: Minden óvodában a kevés jógyerek és a sok-sok rosszgyerek mellett vannak gyermekek is. Így, különírva.Sőt, ha rendesen felmérjük, akkor 47 gyerekből a jógyerek legföljebb nyolc, a rosszgyerek -és sokakat ez döbbent meg igazán!- hat és a többiből a jó gyermek húsz, a többiek meg... a massza.. a tömeggyermek... namost számomra mindig ez volt a megfejthetetlen titok, az óvónéniék a jó gyermekeket mért nem szeretik. Semmi rosszat nem mernek csinálni. Igaz, annyira látványosan szépenülni nem tudnak, mint egy jógyerek, amikor a kópéságából villámgyorsan a legszebb szépülésbe vágja magát. De azért.. szegénykék igyekeznek szépen ülni. A jógyerekek a jó kislányok árokzsírjából rajzolnak bajuszt más jó kislányoknak -és rohannak árulkodni, ha a rosszgyerekek a bubust az asztal lapja alá fenik. A jó kislányok nem árulkodnak... csak sírnak... és hüppügnek, miközben a jógyerek az óvónéni szeme láttára is bőgőmasinának csúfolja...  A jó gyermekekre még a dadusok is arcot pukkasztanak. A jógyerek fogja, mindekit félrelökve a legfaszább rollert meg játékokat ragadja ki a játékszobából, a sok balfasz jó gyermek meg szépen sorbaáll és direkt dolgoztatja szegény dadust a játékok kiadásán... Pedig a dadus már menne cigizni a konyhagangra... A jó gyermekek tényleg, mindent szépen megkérdeznek, szabad-e... a jógyerekek nem kérdezik meg, három jógyereknek szabad e a budi mögött egy rosszgyereket pofánverni... aztán mókázva szaladgálnak az óvónéni szeme előtt és az ordéjjva őket üldöző rosszgyerekre mutogálnak, milyen agresszív egy állat, ugye? direkt verekedik, de ők, a jógyerekek ám hárman háromfelé futva a nyilvánosség előtt nem... Az óvónénik a jó gyermekek jogkövető magatartását már -hogyugyanis azt csinálják, amit egyébként az óvónénik kérnek!- únják. Afféle langyosak a jó gyermekek.. az unalmas középszar... amikor hirtelen jön az ellenőrzés [ a tanács/önkormányzat művosztályától] és az óvónéni pl csupa olyasmit kénytelen csinálni, amit egyébként sose, pl játék kezdeményezését, akkor persze jóljönnek neki a jógyerekek mellé a jó gyermekek is... a körjáték kialakításában. A jógyerekek szépen megfigyelik az óvónéni stréber viselkedését és igazolva látják, csak jó az ő stratégiájuk, így kell ezt---

Sokat ostorozom a jógyerekeket, de pl ha az én gyerekem médianyálgúnár szeretne lenni és ha már annyit feccöltem képzésébe, mégis előállna az ötlettel, miszerint elmenne egy különben semmitérő, ámde rosszoldali sajtóorgánumhoz egy valamennyire pol'semleges  munkára pl sportrovat-slapajnak, akkor lekapnám a 10 körméről és nagyon csúnyákat mondanék neki és a testemen keresztül se engedném, hogy azzal bassza el a médiakarrierjét, hogy rosszoldali orgánumnak dolgozik. Vagy jóoldali orgánumnak dolgozzon vagy menjen el kapálni, libát őrizni vagy kubikolni is akár. Ezutóbbiakkal is az ablakon hajigáltam ki a felsőfokú képzésére a pénzt.. de legalább nem árt magának. Privátban így pl az indexgecizmus, a jógyerekújságírás stréber gerinctelenségeit vagy büszke cinkosságvállalását a 2004-2208 közötti ártatlan üdvkorányzással nem állhatom. nem is tudom, mennyi energiát pazaroltam tökfölöslegesen a politikaikommiszárius seggnyalóújságírás olyan nyálancaira, mit Tóta W. De rögtön fordul a helyzet, ha az én kölkömről van szó meg annak az életéről. Ki nem állhatom azt a stilisztikailag és nyelvierejében pompázatosan példaértékű, de egyébként aljas vérgeci újságírást, amit Magyari Péter Petre Ungureanu művel, ámdeamikor a gyerekem jövőjéről van szó, fogom a fakanalat, odaültetem a kölköt a viaszkosvásznyas abroszra terített irkához és az indexista újságírás, azaz a régi szovjetorosz újságírás  leggecibb és  aljasabb (azaz két vagy többszínű...) sunyi fogásait tanítom meg neki. "A kurva anyádat fogod te elbaszni fiam a médiakarrieredet! Ha még egyszer meglátom a kezedben Ambrus Lajos borászati vagy almatermesztési esszéit, kikötlek a bornyaú mellé jaz istállaóba! Tessék szépen Szily László meg Magyari Péter és Tóta W stílusát kopírozni!"   Annak ugyanis nincsen tétje, hogyha én itt basztatom a geci jógyerekújságírói kollégiumot. De az már nem játék, ha a gyerekem elbaszná az életét azzal, hogy elmegy slapajnak a Magyar Nemzet kertészeti rovatába. Inkább én keresek valami különmunkát. sőt képes lennék akár egy rémregényt is írni A köpcsényi vérgróf címmel, ez a cím amúgy is már vagy 20 éves leleményem.

 

Azt is  jó sokszor kifogalmaztam, hogy nem értek egyet a magyar politikai paletta felosztásaival. Hol vannak itt "konzervatívok"  vagy "liberálisok" -legföljebb is ha a szájaikkal míveltetik magukat, lózungokat hangoztatván efféléknek. Amikor a jóoldal és a rosszoldal kifejezéseket használom, éppen erre a képtelenségre mutatok rá, hát ki az a barom, aki a rosszoldalt választja. Ki ne akarna a jóoldalon lenni. A netokratív síklogikai megfeleltetésekben a gólyák lábát vagy vagdalni (rosszgyerekek) vagy gyógyítani (jógyerekek) lehet. Máma például eszdéeszizmussal vádolják (hamisan) a Milla politikai truppot, mert a mai geci jógyerekek már nem tudják, milyen lehetett az a régi, még igazán liberális párt az igazi SZDSZ [az 1994-ig működő -a szerk kieg.]. A mai 30 éves kis gecókák számára már efféle ikonjai vannak a [szájjal]liberalizmusnak, mint Dr Mi Liberálisok! Kóka János vagy Bajnai extitkárnője, John Emese. Vagy az elmúlt 22 év egyik legnagyobb politikai balfasza (mindig jószándékú, de a politikához alapvetően ügyetlen) Fodor Gábor. És hol vannak ma már még ők is! Sőt, írtam arról is, hogy még ma is legalább ezer utolsó harcoló-japánkatonaként küzdő őseredeti(valóban)liberális SZDSZ-es él szerte a vidéken, persze az indexes jógyerekgecik basznak riportozni őket, nekik Budapesten van dolguk a szarkavarásban. (A szar ugyanis a kavarástól nem komposztálódik, hanem alkalmatlan fertőző gennyedt fossá hígul.)

 

Gondolom, Ripők barátom meg akart sérteni engem a minap, amikor azzal vádolt meg, hogy itten is csak a müezzin szól csak a rosszoldali.

És egyben ez a mondolatom a grófnőnek is szól: Sőtis: ha nem volt igazam, revidiáltam. ha töröltem bejegyzést, akkor pl azért, mert súlyosan, megsemmisítő kritikával bírálták. Ez páratlan a netokratisztikus blogoszférában, egyszerűen egy szöveg megbukni nem tud, esetleg sunyulva szépencsöndben menetközben átíródik, mint Magyari Péter (és nevét a cikkről levévő ismeretlen tsa) legendás Bajnai-nyalása 2009. május 19-én. De visszavonni, nem ökörködvén elröhincselni, helyesbíteni... nem szokás. Bár kétségtelen, hogy Tóta művészúr egyszer gyakorolt valami önkritikafélét a gyurcsán-nyalásai miatt. Máskor éppen morális indokkal a főszövegemet leszürkítve és áthúzva (olvashatóan hagyván, tehát nem DÜRÜLVE ) a bírálatot tettem főszöveggé. Tisztában kell lennem persze azzal, hogy sok blogbarátomat, pl kikoránkell-t is vén szaros-jellegű bakafántosságom [a grófnő tévesztésében kószabácsizmusom] miatt is veszítettem el. Értem én, mire figyelmeztetne a grófnő. Az a bajom azonban a grófnő figyelmeztetésével, hogy egy különben eléggé ócska és álságos diálektikus fogásomtól elhárulna rólam minden vád:

elég lenne mindenben egyetértenem a grófnővel, kurvannyát Rózsikának, ezek basznak el mindet és eltolcsyzni azaz semmi mást nem kéne tennem, csak a jóoldali müezzinéneket szajkóznom és máris nem lenne velem semmibaj. Jókat vitatkozhatnák pl Rózsikáról... ezt a vitát bunkócsapások tornyozásaként képzeljük el, miszerint csak a kurva anyját Rózsikának vagy az apja faszát is és  a kurva nénikéjét is... Konkréte Rózsika volt az, akit nem csak úgy szőrementén-ellenebirizgálva, tehát felépítményében (vagyis outfitjében) bírálgatgattam, ahogy azt a jógyereksajtó munkásai szokták. Hanem fundametálisan, politikai alapjaiban mértem Rózsikára megsemmisítőerejű (itt a megsemmisítő erő azt jelenti, hogy tessék elmenni Rózsikának iskolai büfésnek szépen) kritikát. Demert EZ a fundamentális-politikai-alap kritika (nem véletlenül ám!) nem hallható a jóoldali müezzinektől, tehát nem is lehet érteni.. jóoldali jófüllel sem. Tehát ez ismeretlenszöveg Rózsika útálóinak és ami tehát nem az a duma, amit ők ismernek, az csakis rosszoldali müezzinének lehet...

 

Sok-sok hibát elkövettem blogolásomban, a főhiba az, hogy egyáltalán hozzáfogtam. Pazaroltam ilyesmikre energiáimat, ahelyett hogy jó pornó meg vérgrófkönyveket írkálgattam volna, állítom, némelyikért még akár 80-90ezer Ft-ot is fizetnek kiadók! (a kedvezményesen, műviáron megvásárolható szerzői példányokról meg hallgassak csak, azokkal akár 100-200ezer plusz is öszeszedhető...) Aztán, amikor én magam is már a blogomon a minden kreatívblogokat elérő szokásos elöregedés [-> szeniorkori végelgyöngülés] jeleit tapasztaltam, abba kellett volna hagynom ... eleve még 32 nickemmel ezelőtt egy akkori blogbarátom figyelmeztetett, hogy a politikát és politizálást messze-messze kerüljem ... nem fogadtam meg... Nyáron fölmerült bennem az, hogy esetleg a több mint ezeroldalas szövegkásahegyből kipiszkálhatnám a papírra alkalmas 300 oldalt... meg is írtam a felhívást blogbarátaimnak, de vázlatban hagyám ... röhögjünk tehát ezen s legyen ez a slusszpoen-ja elménckedéseimnek a törlés és vázlatbatétel (avagy hagyás) finomságairól... 

nincs vége: következik hamarosan az Arany országa című ismétlő, áttekintő zanza

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr804847201

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Steinmann grófnő · http://holgyekorome.blog.hu/ 2012.10.15. 08:35:43

jaj hát ezért kár volt ennyit gépelni. elég lett volna annyit írni, hogy én vagyok az oka mindennek, és kész:D

magyar-magyar szótár 2012.10.15. 08:51:21

@Steinmann grófnő: Szerintem főfelelősként saját magamat, illetve elaggásomat és blogom életciklusának a kifúvását jelöltem meg. Te sajnos csak mellékesen vagy felelős :)

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2012.10.15. 09:33:20

egyrészt kiafaszom az a kószabácsi

már hogy tényező, sarokpont ilyesmi?
másészt egyszer törölt? - ok, többet nem megyek oda, leszarom (aka ignorálom:)
ennyi
(és nem felemlegetem, sőt példálózok vele 5 sértődötten év múlva is)

másrészt a jógyerekezésről: a fentiek szerint az Ország Első* Jófiúja nem más, mint Orbán Viktor

* lsd gfg.blog.hu/2012/10/09/ferfiassag_651

a harmadik: a blogolást én abbahagytam évekkel ezelőtt
(a tumblr nem blogolás)
vagyis megértenélek, ha

és még: ha vázlatba teszed, az törlés - persze nem szó szerinti értelemben, de nehoyg már et kelljen magyaráznom

ha az ovónáni elvette a kispuskádat és betette a fiókba, az többé nem volt a tied
és nem tudhattad, hogy visszakapod-e, ha egyáltalán
az bizony el volt véve

magyar-magyar szótár 2012.10.15. 09:50:20

@A Hannibal Lektűr-attitűd:
1. le lettem kószabácsizva, nem te kószabácsiztál le, tehát itt, jól kivehető elvakult dühvel, olyan kesztyűt vettél föl a párbajban, amit nem eléd vetettm... ez a kirohanásod fölösleges volt tehát

2. móccer: Először valakire fölkenyünk egy jóadag fikát rámondásoktól csillámlóan. 2. lépés ebben a rákentségében aztán ábrázoljuk: Ő ilyen. te pedig a GFG blogra adsz egy linket, mint bizonyítékot, miszerint ő ilyen. namost ez a műsor kb 1998. májusa óta folyik, júniusban erősödött és azóta tart. Szeptemberben már "kormányőrökkel verette a kölykei iskolatársait és tanárait". Dr Antallal is eljátszották ezt, ő meg egy óvónőt dugott (kb akkoriban, amikor a fasza se állt föl szegénynek a rák miatti halálrémületében).

Szakmailag, ha vizsgálom, olyan sok gecit meg fikát hordtak már föl Orbánra, hogy egyik a másikát semlegesíti, mossa, egy réteg fika, akkor geci, aztán meg húgy. Tkp szakmailag elemezve a jóoldalnak ki kellett volna már sokkal korábban választania a számtalan közül csak egy két történelmni nevet, most úgy látszik, hogy Kádár, a kádárosozás az, amiben megállapodnak, újabban a gömbösgyulázást a sztalinozással együtt , de a rákosizást is kevésé hallani... informálisan azonban a cigányozás működik. Igyekszik az ember ezt az eljárást összeségében ábrázolni és akkor jőnek az olyan ártatlanok, mint te is és azt mondják, hogy ők nem cigányozták a kis Escobar-t TEHÁT hazudok, nincs is ilyen. Természetesen a jóoldal czikkelyeit tekintve jól elkülöníthető, hogy kik cigányoznak, pl az MSZP egy része. A kádárosozás sokkal általánosabb. Mondhatni ütősebb is.

Visszatérve a linkre: meg se kell nyitni, hiszen GFG-n keresztül tanítható lenne a jógyerekújságírás összes fogása. Ez már az iskola beéérése, ami főcél volt 2005-ben, ma már plug & play, ilyen GFG maguktől nyőnek, 20 éve még a nintendőjukat nyomkorászták: Honnan tudná azt szegény GFG, hogy a szövegalkotási módszere bevált trükk volt már 1998-ban is , csak még papíron.

magyar-magyar szótár 2012.10.15. 09:53:09

@A Hannibal Lektűr-attitűd:
3. tévedésed: én nem az óvónéni vagyok a képben.. szakmailag ezt a műveletedet csúsztatásnak nevezik.

Ha hibáztam, akkor ott, hogy ki kellett volna írni, le vannak téve vázlatba a viták fölötti főszövegek és majd folytatjuk, ha ráérek.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2012.10.15. 10:06:46

@magyar-magyar szótár:

kósza: az előzményeket valóban nem ismerem

de a szöveg, a te szöveged ebből indul ki, innen általánosít, a törlést az ún. jóoldali blogokra tipizálja

2: a link mögött csupán az 'Első' eposzi jelző magyarázata található

ööö - nem-e kicsit be-e nézted-e ezt a jóoldalizást GFG esetében?:)))

(G. Fodor Gábor - Századvég, stratégiai igazgató)

...ki se kell nyitni a linket?:)

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2012.10.15. 10:08:23

@magyar-magyar szótár:

a "vázlatba letett vita" is lehet csúsztatás

ha netalán mégsem akarsz majd ráérni, akkor = törlés

magyar-magyar szótár 2012.10.15. 10:30:50

@A Hannibal Lektűr-attitűd: szerintem a vitánk elfajult már régen.
Sajnos egy hosszúkommentemet itt megette (berágta) a blogmotor, aminek az volt a lényege, hogy bár egyébként prkatikus az Orbán gyűlöletre apellálni az ellenzékiegység cementálásához (ugye) de közben megint nem előre figyel a nép (vagyis:
-akar-e MÉG egyáltalán a jelenhelyzetben valaki győzni 2014-ben
-nem jut már figyelem a fidesz Gyurcsányára Lázár Jánosra... sőt pl neki hasznos is, ha minden geci, fika és húgy Orbánra ömöl...

Az ÓVVVÓNÉNIK (tehát nem te vagy én) már tudnak ám sokkal komolyabb (pl oligarchás) cuccokat is, csak tartogatják, ráér nekik elővenni egy év múlva is

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2012.10.15. 11:34:49

@magyar-magyar szótár:
ó, hogyne akarna

Orbán megmondta, 2018-ra minden jó lesz, ha 2014-ben újra őket akarja a nép

Steinmann grófnő · http://holgyekorome.blog.hu/ 2012.10.15. 12:11:01

@magyar-magyar szótár: ignorálásból szerintem egyetemen tanszéked lehetne azért neked is.

2012.10.18. 07:57:56

@magyar-magyar szótár: akarnak nyerni. Ha senki sem akrna, akor meg akar majd a Jobbik.

magyar-magyar szótár 2012.10.19. 04:31:14

@nagyjoco: Aszerint , aki ezt a szisztémát kidolgozta, 2014-ben a Jobbiknak anynira kell nyernbie legalább, hogy kényszerkoalázzon velük a FIDESZ... ne feledd, ezt a szisztemet mindenidők egyik legzseniálisabb politikusa dolgozta ki [incl. barátai és üzletfelei & Co. és Magyarország 400 legokosabb embere]!

magyar-magyar szótár 2012.10.19. 04:42:53

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Én már kitaláltam, mi az Egyetlen Jó megoldás:

Minden hatalmat a Index-Népszabók-LMP-Milla-4k![stb]HVG-Dr Vágó bácsi-Dr Kovács-Megyesi Gusztáv (ide is mkell egy Szanyi szintű idültalkoholista a drogosk mellé a konzervatívjóoldaliaknak, akik még paprról olvassák az ÉS-t) kormánynak. természetesen a választások mellőzésével.
Szün.: 1998-ban és 2002-ben 50-70 ezer szavazat döntött az egyébként szinte döntetlenben. Mindkét esteben ez az 50-70ezer szavazat az MSZP többlete volt, csak 1998-ban a választási matek mégis a FUIDESZ-t hozta föl, viszont 2002-ben meg a 66ezer szavazat végülis az MSZP-nek volt jó. V9iszont ha megvizsgáljuk: Magyarország főeszetokjai szerint 1998-ban a nép köpnivalóan ócska ostoba volt, míg 2002-ben meg felelősségteljesen és jól döntött. Teszerinted egy ilyennépre lehet bízni a demokrácuiát? nem, a hatalmat a 400 legokosabb ember (Török Gábor Elemez és a Kettső Mérve meg az örülünk Venszooon emberei is benne vannak ám!) -nek KEL adni:
JÓKÖVETKEZNÉNYEK!

ETTŐL kezdve minden csupajó lesz:
RÖGTÖNAZONNAL jó lesz a közhangulat magyar sajtótükre

rögtönazonnal EZ a jóhangulatú sajtótükör lesz a forrása a FejlettNYugatiKözvéleménynek

Majd ezt a FejlettNYugatiKözvélemény-t [Washington Post (európai online kiadás) és New York Times (online kiadás) ] harmadnap már visza is olvashatjuk:A azaz Magyarország nyugati megítélése is kedvező lesz.
Ez kihat a tőzsdáékre.
MINDENITÉZKEDÉS jó lesz, bármi történik, annak a JÓVETÓÜLETE lesz a téma, tehát pl ha nem ezek hozták volna MOST a játékautomaták ellen a törvényt, hanem A Jók és Igazak, akkor a csupapozitívoldala lenne megvilágítva és ezek meg elmehetnének a Magyar Hirlapba hujjogatni azon, hogy kisbuszokkal hordják át a bezzegosztrák nyerőautomatákra a TÖMEGEKET

A javuló fejlettNYugatIVélemények-nek pozitív hatása is lenne és a megfelelő szelekcióban a tőzsdének nem a délután 2 órai állása lenne az esti mhír, hanem a 2010 előtt szokásos, amikor zárásra egy kicsit javult.. az volt a másnapi vivőhír.

magyar-magyar szótár 2012.10.19. 04:43:56

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Kifelejtettem a legfontosabban, ha MOSTAZONNAL jókormányzás lenne, egyből jófogás lenne az elmúltkétévezés

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2012.10.19. 10:15:56

@magyar-magyar szótár: te most velem beszélgetsz, vagy inkább valami fantommal?
süti beállítások módosítása