>> Hát nem furcsa, hogy a mostani [mai] hullák nehezebben rohadnak el, mint régen?<<

/Stahl Judit - adásba került, a kövéreket szó szerint idézem/

 

A minapi fiaskóm után drasztikusan változtatnom kell a stílusomon. Le az összetett mondatokal! Éljenek és virágozzanak a tőmondatok. Tehát.

Olvasom az Őrjöngjünk Venszan jókislányblogban a szőrős és nagydarab jókisfiú nyafizását arról, hogy Kellemetlen Ferenc szar politikus (és távozzon).

Álkérdésem:

Ugyan miért is lenne Ferenc szar politikus!

Sőt ellenkezően, külön Gyurcsány Tanszéket kéne alapítani a politológ’ felsőképzésben.[réthorika, kollázstechnika, filozófia, dance, brainstorming, kreatívkönyvelés, kreatívházasságkötés, alkalmazkodóképesség, miszterbén álhülyeizmus, provokációk, szolgálatok igénybevétele, sajtólekenyerezés]

 

Ugyanis azt, ami ma a politikában történik és tegnap meg tegnapelőtt történt valamint tavaly és tavalyelőtt is történt, Ferenc határozza és határozta meg.

És Ferenc будет жить, azaz: élni fog. Így persze továbbra is meghatározni.

http://www.xa-xa.org/uploads/posts/2010-01/1264457477_367858.jpg

És ha Ferenc ma már kellemetlen a jóoldalnak és pl sikerülne távoztatni a magyar politikából, akkor is Ferenc meghatározása szerint zajlanának a továbbiak. Amikor akármelyikoldalon is rakásra vannak politikusaink, akik a jelenre sem képesek hatni. A jelennel sem boldogulnak.

Pl a jobberek még meg sem köszönték Gyurcsánynak az MSZP likvidálását –igaz egy jellegzetesen fideszes balf...ö...ogás következtében az MSZP 2014-ig haldokolhat. (Ha ugyanis Ferencék frakciót alapíthattak volna, akkor az utolsó MSZP-s kb Mikuláskor adja be a kulcsot Rózsika néninek, a takarítónak -> vö. az un „SZDSZ” elmúlása… azaz persze a vidéki tanyavilág a szórványaiban még 2022-ben is tele lenne utolsóharcoló MSZP-sekkel---)

 

Az LMP-ről ne is beszéljünk, őket Ferenc 2011. december 23-án kb 2 perc alatt oda utalta vissza, ahonnan származnak és ahová majd kerülni fognak, a virtuálistérbe.

Van most a jóoldali értelmiségnek [icc. Székynek -a szerk. röh.] egy szép szava a 2006-2009-es időszakra


LÓTUSZEVÉS


amiért persze Kellemetlen Ferenc a felelős és takarodjon.
Pedig a lótuszléből a jóoldali sajtómunkásság is tunkolt rendesen
sőt kétkézzel írták a lótusztermelési riportokat [jobbkéz!] és lótusztermesztési szemináriumi füzetkéket [balkéz...]!

 

Lexikonkötetnyit lehetne schlagwortokba szedvén teleírni e cím alatt:

Gyurcsány Ferenc

és az Ő Zseniális Cselekedetei

2002 –

 

Úgybizony, évszám-zárás nélkül. Címszavanként 100 Ft-ért vállalom, címem a szerkesztőségben.

 

Eddig még Ferinek nem lett vége soha.

Ki gondolhatja azt, hogy ha a Takaróggy!-ból nem értett és a bérprovója   nyálköpetét az arcából lassan és vigyorogva törölte ki, akkor bármi távoztatás is meghatná? Miért is azoknak a noszogatását kéne megértenie, akik 2002-és 2010. között majd azután is mindent elnéztek neki.

 

Egy indexes újságírónak kb 6 napos spätben kellett rádübörögnie arra, hogy Ferenc megszívatta az LMP-t és hogyan. 6 nap! Amikor Ferenc akár másodpercek alatt képes reagálni, korrigálni, revidiálni, javítani. Nem Heti Hetes ez [ti. a politikaiélet  -a szerk kieg.], hogy otthon a dolgozóban napokat el lehessen agyalni egy majd  "éles"-ben olvasószemüveggel kibagadozott „promt poen”-on. A politikában sokszor a húsz perces anyag nem nyolc óra alatt készül el, hanem élesben LIVE! Húsz perc alatt.


játékos feladat: Tessék nekem valami jelentősebb maimagyar politikaivonulatot, csoportot vagy személyt mutatni némán vagy megnevezni bátoran, aki/kik képesek kitörni a Zseniális Ferenci  Eleve Elrendeltetés-ből! A nyertesről (és az általa megnevezett[ek]ről )írok egy posztot Zseniális [tipszter neve  ] és a Zseniális [ politikus, erő, név/nevek] munkacím alatt.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr154516349

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

magyar-magyar szótár 2012.05.16. 13:29:19

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Nem nyert, még egy jó falsot sem képesek a mondottak eltáérni ferenc kótájától. Tovább? Valami komoly, nem ilyen vicces? Nézd már meg, vile baszakodik balfaszan a FIDESZ (és a "KDNP") reformokkal és megszorításokkal. Kicsi a különbség, de az erdmény szempontjából egyremeg, hogy Ferencék csak hirdették, de nem csinálták, Orbánék meg nem használják a szavakat, de csinálnák, csak nem megy.
A jobbik tökre Fwerenc eredeti elképzelései szerint működik és majd meglátod, hogy főleg 2014. után fog ferenc elképzelései szerint működni a csiki-csukiban, ha a FIDESZ kihagyja őket, akkor is Ferenc számítása jön be, és ha koalázik velük, akkor is ferenc kótáját oboázva flótáznak. Tzudsz ennél zseniálisabbat mutatni jelenkori történelmünkben? Vágó bácsi elnmondta Feri harmadik irályát is a Jobbikkal, ha nagyongyőzne a jobbik, akkor Vágó bácsi szerint is az mégjobb lenne Ferinek. ["tanújjon a büdösparasztya! nép oszt ne válasszon többé faszistákokat"]
Hanni, ha nem tudnám hány éves vagy, azt hinném, hogy 24 és most végeztél, mint politológus vagy túúl sokat olvasod a Török Vidor átverez!-t

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2012.05.16. 13:42:26

@magyar-magyar szótár: Török Gábort úgy 2-3 havonta ha olvasok, sőt inkább 4-5

A matolcsyzmust és az ehhez utolsó csepp szavazójáig ragaszkodó Orbánt - és az általuk okozatt rettenetes káoszt - még ez a 'zseni' sem látta előre

Az Orbán-rezsim (igen, rezsim) másik főbűne (gy.k.: a gazdaságpolitika mellett) a személyzeti politika, erről is írtam már - és erre sem reagáltál semmit, jó szokásod szerint

Ostoba, korlátolt, tehetségtelen, ám lojális fiatalok foglalják el a közigazgatást (képzeld el Lázárt kétszer ekkora arccal és negyedennyi tehetséggel, ...tizedennyi szorgalommal... na olyan a jobbfajta fideszközeli minisztáriumi ember )

Amúgy meg ezeket a köröket párszor megfutottuk már

Gyurcsány, a zseni valójában egy hobbipolitikus, sose volt profi.
Illetve kétszer az volt: amikor és ahogy lenyomta magát az MSZP torkán; és a 2006-os tévévitában

Ezen kívül csetlik-botlik, suta, idétlen, és bár lesuz stabil 6-8 százaléka, nem lesz még a mérleg nyelve sem 14-ben.

Értem én, hogy ambivalens érzelmek fűznek Gyurcsányhoz, de lassan ideje lenne túllépned rajta...

magyar-magyar szótár 2012.05.16. 13:48:42

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Ez teljesen független tőlem: Gyurcsány kótájából játszik ma is mindenki. Ezt cáfold meg , egye valami komolyat mutass, amit nem Ferenc írt bele, persze a nép nehezen érti a disszonáns futamokat [-> ricsaj]
Már az is feladja a mai politikabutáknak leckét, megérteni annak az értelmét, Ferencnek miért volt létérdeke az Igazságbeszéd piacradobása. Persze sporthasonlattal is élhetnék (sakk) a focihoz nem értek, de abban is van valami olyasmi, amit a háziasszonyok beszopnak, hogy hűű, most a ződek a kékeket hogy beszorították, akkor ők a jobbak. 3/4-e övék a térfélnek...

magyar-magyar szótár 2012.05.16. 13:51:49

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Ferencéknek tökmindegy volt, hogy ki, az volt a lényeg, hogy 2010. után ne ők legyenek.

és hiába siránkozol nekem, arra se tudsz nyögni se, hogy mit örizett a jóoldal a 2009-es előrehozott választások kibekkelésében. kettőt hoztál fel Feritől zseniálisat, de én 2222 -t tudok! Nagyon-nagyon régi trükk, már királyok is ismerték a hülyeizmus, főleg, ha kiskirályok között kellett hatalmat központosítaniuk. banálios történelmi példa, amiben a hülyének vagy még kisgyerknek nézett király, mire észbekaptak a nagyurak, már központosított. és te még ott tartasz a ferenc -képben,. amikor Feri a veszélytelen MiszterBént adta.

magyar-magyar szótár 2012.05.16. 13:54:39

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Persze úggy hobipolitikusk ha a valódi célját nézzük, de nem példátlan az, hogy hobbisportoló profikat aláz le. Ezt is sokszor elmondtam: egy foxi-maxit végzett juhászati téesz ágazatvezető politikai9ismereteklből lealáz egy mai végzett politológust. Török Gábor bekakil gyönyörében maga alá a saját zsenialitásától, milyen trükkökkel szopat, azelőtt ezt egy falusi KISZ titkár is ismerte ezeket az ócska provokációkat, amikkel hülyít.

nagyon_buta 2012.05.16. 13:58:18

Azt nem tudom (értem, sejtem, válaszd ki a megfelelő igét), hogy saját magadtól, vagy valami külső behatásra( javaslatra, írásműre stb.) próbálod Ferencünket visszaírni a közbeszédbe? Úgy tűnik innen a bányászbéka segge alól, hogy szeretett forradalmár vezérünknek nagyobb szüksége van Ferencünkre, mint bárki másnak, bármikor. (És te is részt veszel e folyamatban?). Hisz csak egy erős belső ellenség képes az akolban együtt tartani a birkákat (a másik tábor is próbált ilyen eszközzel egybemaradni), a külső ellenségkép már nem működik...

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2012.05.16. 14:00:24

na utószor
én nem politikai trükkökről beszélek

hanem a valóságról, amit látok

ott pl egy harmadik bűn: nézd meg, kik mit és hogy kavarnak a nattal

és ebben sincs gyurcsány, ebben is csak orbán van

szerinted én sotoba vagyok; szerintem meg te vagy túlokos

magyar-magyar szótár 2012.05.16. 14:08:16

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Az iskolaügy 1978. óta van elbaszva. teljesen inndifferens a nat, ha félanalfabéták érettségizhetnek , akiknek a néma -értő olvasási szintjét (ÉRTED GIMIBEN!! bassz, hát ez régente ált isk 4. o volt!!!) felmérő feladat -adó mondatait nem képesek értelmezően elolvasni. Nézd csak meg a ballagásiszalagját, mikor kezdte az ipart. Hát a tanára? Felsorolja a 12-es számhoz tartozó évfordulós-előfordulós neveket és Arany Jánost nem.
Rózsikára tolni mindent kb. mint Leonszióra az Izaurában.
A kormányok változtak (azaz a fellépők a szinpadon) de a róadok meg crew-k meg a keverőpultnál (azaz A Struktúra nem változott) Na, innen talán érted, hogy aztán a szinpadról nem mindenkitől pont az jön le, amit játszana. Azt majd a road, a crew meg a keverőmester (A Struktúra) eldönti
És itt ráadásul a sajtómunkásság se változott semmit!
maxx annyit, hogy elmegy egy "feltáró riportra! Lázárt égetni Hmv-re és két egymásutáni mondatban ugyanazokkal a szavakkal sokasít és már nincsen olvasószerkesztő, akinek az ismétlés [fogalmazás, ált. isk. 3.o.) bántaná a szemét.

magyar-magyar szótár 2012.05.16. 14:10:49

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Szerintem te nem vagy ostoba, csak könnyebb a léleknek benyalni a műsort [Megasztár, Csillagszületik]. Van pár negatív figura, jó úgy hinni, hogy összesen ezek a felelősek oszt ha nem lennének, akkor.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2012.05.16. 14:26:55

@magyar-magyar szótár: rózsikára nem tolok semmit a létező oktatásunkról, az nem miatta szar

de látom, hogy mi készül nat néven, és tudom, hogy hogyan
nemkicsit lesz elkúrva úgy, hogy ehhez aztán végképp nincs semmi köze gyurcsánynak - mindössze ennyit akartam ezzel kapcsolatban mondani

és nem tanítottam falun cigánygyerekeket, de van a családban minden korú iskolás gyerek (alsós, felsős, egyetemista); valamint tanár, docens, oktatási szakember, még zenetanár is, amit csak akarsz minden szinten (ja nem, tanító nincs), vagyis kicsit belelátok azért

magyar-magyar szótár 2012.05.16. 14:39:41

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Úgy látom azonban vééletlenül olyan tanár nincs közötük, akinek csak azért van munkája, mert ezek a barmok az iskolát bezárás helyett bármely arravállalkozó egyháznak passzolták át. Pedig ez is ferencék zsenialitzását mutatja, ui ez is olyan választás:
ha bezárja az iskolát az a baj
ha átadja
nyomjon bele pézet, a' lenne a jó.
[erre pedig az szokott az érv lenni, hogy tetszett vóna felvenni a maradék segélyt, ami legyen 4 rész és akkor abból lehetett volna a 42 rész igényt az adjatok-adjatok-ba kielégíteni) Ja és építsenek utakat és javítsanak is. jó, akkor 49 rész.

FilcTroll 2012.05.17. 04:04:02

Ferenc sztem bukott ember, bár valóban nagy kavarátor. Moszkva segítsége nélkül már nem megy semmire, de még van indoneziálható pénz, hát próbálkozik. Ügyesen.

De azt nem hinném, hogy még mindig ő írja a teljes partitúrát.

magyar-magyar szótár 2012.05.17. 05:52:41

@FilcTroll: @A Hannibal Lektűr-attitűd:
Nem csak a ti hibátok, de képtelenek vagytok komplexen gondolkodni, pedig a ferenc & Co GMBH und Ko. KG főerőssége a komlextervezés. nagyon birom, amikor ezt a Putyin-szálat mutogálják, miközben Gordon Az Amerikai Fiú.

Pl az index itt payolázza az Apple-t de senki nem veszi észre.
Azt se veszitek számításba, hogy ferencnek meg Gordonnak és a cégtársaknak ez rutin, tehát pl az, ahogy Ferenc magánálfelejtette az MSZP pártkasszát.

A szappanoperába bármit bedobnak nektek, pl most ezt a Simicskának 200 Mrd mesikét, beveszitek, mint joli nyanyus a Falurággyó-ból. Úgy terelik a figyelmeteket, ahogy akarják és úgy írnak bele programot, ahogy akarnak. Tudom hanni, hogy most gyönni fogsz a lózunggal a te hűdeeltérő, jademás, és teljesenfüggetlenülkialkított véleményeddel, nadehát pl a csípőnacival a seggüket V-re vánnyasztó malachasú lánok is mind ugyanezt mondják, hogy ez a szuveréndöntésük és szarnakmindenkire.

magyar-magyar szótár 2012.05.17. 06:01:34

@FilcTroll: Például nem kell írnia a partitúrát, minek, már megírta szépen.
Ezért tartom korszakosnak Széky levelét, mert abban jónéhány spät -felismerés ... khrmmm... "körvonalazódik" pl 3 évvel 2009. után esik le a tantusz, mire ment ki a játék a Mocskos Kéthétben. nagyjából a partitúra főrészét a végjátékról 2008-2009. fordulóján rögtönözték. Mindenki lelkesen játszotta, csupa Hanni, akiknek a fejében megszületett a zseiális szuverénfelismerés: "Jaj, nehogy előrehozott választások legyenek, mert juj, ez a mocskos cigány győz" [Hanni persze nem cigányoz, mert ő még annálisjobb fiú] Annál továb azonban nem gondolta senki, hogypl a segélypénz olyanokra lesz bízva, akiket aztán képtelenség elszámoltat6ni erről.
A portfolio.hu meg az index.hu okos népnevelő cikkeket játszott föl a kottából. Ésígytovább. maygari Péter és a társa aki levetette a nevét a "riportról" cikkét megírta a partitúrában külön kis klarinétszóló! Addig is már az index bajnaival a Nyugatot megetette majd a megevett sémákat "NYugati vélemény"-ként re-imprtálta

magyar-magyar szótár 2012.05.17. 06:23:06

@FilcTroll: @A Hannibal Lektűr-attitűd:

Ugye emlékeztek, amikor Orbánéktól a programot ("partitúrát" követelték. természetesen Orbánéknak is voltak kottafoszlányaik, de kb ápr. utolsóhetében máj. elsőhetében dobhatták is el mindet a picsába. Orbánék azt hitték, hogy majd árulkodhatnak a Zónijónak meg a Zájemeffnek. Mit gondoltk, a Zónijó meg a Zájemeff nem jöttek rá, hogy Gordon megszopatta őket, Dehogynem csakhogy Jolány nyanyus ezt nem érti, hogy a Zónijó mért nem szólalt föl. Vagy a Zájemeff. Pedig rémegyszerű, az ütleti életben ismeretes séma, az OTP sem szólalt volna föl magától, hogy a Wallis lenyúlt 7.5 miliárdot a semmire sehová, seholnincs, annyit tettek, hogy az utolsó másfelet már nem engedték leszíni.

Orbánék beszélni ugan beszélnek más kottákról, ez az Zájemeffnek és a Zónijónakis elemiérdeke. Játszani azonban mást nem tudnak, a zenének folytatódnia kell, új előzéket raktak a partitúrra, de a mjúzik nem lehet más és ebben zseniális Ferenc.

Nézzünk egy szituációt: Ferenc pl ismert magánál jobbat (pl Gordont) és szükség esetén be is vetette. Orbán nem ismerne magánál jobbat vagy egyformánalkalmasat, de ,de egyszerűen nem mozdulhat! Ahogy Fernc bármi esetén is jól tud kijönni, úgy orbán csak rosszra roszabbat húzhat.

Vannak praktikus gondok, ferencéktől több széket örököltek, mint ahány fideszkádéjenpé segg lehet egyáltalán. nincs is emberük és a "Független Értelmiséggel" rosszba vannak. van persze megldá, a pénz, pénzért lehetne veni függetlenértelmiségit, de erre sincsen pénz.

van még az, amit Hanni pompásan lát, miszerint "Orbán nem hallgat a sajátemberei jótanácsaira sem". nem, a zenének folynia kell, mert a kottacsere 2 3 órája alatt, ha nincsen mjúzik, ha öt ütemnél hosszabb a szünet, akkor KRAJ KONYEC FILMA.

Lesodródott a busz az úttestről és a jellegzetes magyar "padkán" sikanózik, amiből ki van spórolva az anyag, nem eléggé tömörítették. 30 fokot rántani a kormányon már halál. Méterről méterre küzdeni [-> külsőhatások, amikről olyan jó elhinni, hogy nincsenek]
A laikus persze azt mondja, hogy egy 45fokos kormányrántással vissza az útra (ezért hal meg sok lesodródó úrvezető, ettől a reflextől)

dr Steinmann 2012.05.17. 06:27:42

@magyar-magyar szótár: azt hiszem, ez a post a kommentjeiddel az utóbbi idők mélypontja

magyar-magyar szótár 2012.05.17. 06:31:45

@A Hannibal Lektűr-attitűd: @FilcTroll:
Valamint a jól hazudáshoz tudni kell az igazat. Pl Török Gábor folyamatosan hazudik, ugyanis ő az igazságot is tudja, de vannak részletek, amiket szerintem fizetős megrendelőnek hétpecsét alatt se árulna el.

tehát szó nincsen arról, hogy én valami zseni lennék és hülyerékázom a beláthatatlanon. Jópáran tudják, amit tudnak a vezérlő értelmiseggjeink közül. Vannak ilyen esetek is, mint az Oszkóé, akik nem érdeklődtek a politika iránt és nem is gondolták volna, hogy az üzletiéletben banális megoldásokat országos nagypolitikában is lehet csinálni.

Nagyon fontos módszere volt Ferencéknek a cinkossá tevés.

magyar-magyar szótár 2012.05.17. 06:32:35

@dr Steinmann: A legsúlyosabb, amikor képtelen vagy szembesülni a tévedéseddel. Inkáb nem látod be, inkább nemérted.

magyar-magyar szótár 2012.05.17. 06:37:46

@dr Steinmann: Egyébként Ferencék erre is alapoztak.
Azt az egyszerűséget nem vagytok képesek felfogni, amikor a Mocskos Kéthét után az index elkezdte fikázni (bukottembenek beállítani) ferit, aztán deérdekes, ez a "bukottember" még búcsúzóul széjjel tudta verni a profipolitikusokkal rakott MSZP-t.

Más, nézzük a partitúrát:
A FIDESZ azt hitte, kereszbe tesz Ferencnek, ha nem engedi frakciót alapítani. Amivel: az MSZP-t életeti tovább és tartja erejében 2014-ig. Feri mindenre számított és jól!

magyar-magyar szótár 2012.05.17. 06:42:45

@dr Steinmann: Nem én vagy ez a poszt a mélypont, hanem amit csak mutatok. csak nehéz ezzel szembenézni, mert addig a jó, amíg Matolcsyra, orbánra, a Zónijóra, a zsidóösszeesküvésre a Jobbikra vagy Putyinra lehet fogni.

és ez az oka annak, hogy Széky pl nem kérdezett rá az előrehozott választások elmaradására: Jól esik a füleiteknek bármit hallgatni ok-ként felelősként a 2/3-adra, csak éppen nem a demokratikus automatiznus elmaradását, azaz az előrehozott választások kibekkelését.
És ezt is ferenc írta a partitúrába és legderekabb értelmiségünk játszotta.

magyar-magyar szótár 2012.05.17. 07:09:55

@dr Steinmann: @A Hannibal Lektűr-attitűd: @FilcTroll:
Jaj, és a közönség is a Feri kótájából viselkedik, hehehe

magyar-magyar szótár 2012.05.17. 07:13:17

@nagyon_buta: Bár mindig nagyonokos vagy, most élből-alapból tévedsz, ugyanis nemhogy én nem, de még Ferike sem ríjja magát vissza. Hülyéskedel, egy ellenzéki "törvényes visszahívása"? Amikor törvényesen még visszahívható lett olna se hívtátok vissza, muchachos!

Még mindig nem érted. Még az APEH sem hívhatná vissza.

Én már kitaláltam egy eléggé nyomorult megoldást, ahhoz viszont a naptárnak 1412-őt kéne mutatnia. Még a SF milliárdokat is visszakaparinthatnánk. Azonban nem élünk a Középkorban.

magyar-magyar szótár 2012.05.17. 07:15:54

@A Hannibal Lektűr-attitűd: A natban mindig óriásimotívumak sejtetek, egy egészen iciripiciri nyomorka kis attitüd, nyomot hagyni "na, majd mink is jóelőre évekre meghatározzuk a és kényszerpályára rakjuk a"

nagyon_buta 2012.05.17. 07:41:06

@magyar-magyar szótár: már többször megfigyeltem, hogy "érzékeny" kérdésekre "személyeskedéssel" válaszolsz.
Ferencünkről túl sokat képzelsz, de még egyszer hangsúlyozom, szeretet vezérünknek jelenleg a legnagyobb szüksége van rá... (és ehhez a teljes "rosszoldali" média boldogan alájátszik) vajon ha nem írnátok róla hol lenne?(nincs szakdolgozata?, ki lopta el?,juj de megírta a jövőt, ki és mit tudna róla? ki foglalkozna vele? mekkora tábort építene? mekkora magán pénzt rakott a DK létrehozásába?) ugyanakkor a valós, saját "kis" családi üzleteléseit meg sem említi senki egy csontvázat sem fedtek fel ,
a kottát meg -bármennyire is szeretnénk így látni- nem ő írta, még csak nem is Bajnai, az alkalmazott - bevált- eljárást az EU/IMF okosai írták (lásd még görögo., olaszo., argentína), a pénzük tovább fialtatása véget, mely folytatódik mind addig míg valaki bele nem szarik a ventilátorba.

Fenehorizont 667 2012.05.17. 07:51:02

@dr Steinmann:
nézd a vicces oldalát!
ha pl ferenc pofáraesik a lépcsőn, és eltöri az arcát, szótárúr majd megmagyarázza az elmúlt események tükrében, visszamenőleg, hogy mért volt zseniális húzás, és hogy az nem a körülmények összejátszása által kényszerpályára rakott dolog volt, hanem ferenc építette oda a lépcsőt azért, hogy pofáraeshessen benne.
én szeretem ezeket a posztjait. legalábbis sztem jobb, mint a szar zenések :)

2012.05.17. 08:01:41

Gondolom, a másfél sázzalékos GDP minusz is GyF paklijának egy kártyája, meg a világé, de egy biztos, nemámaszeretetttiszteltnépnemzetiunrotodox kormányunk hiábja, legeslegfőképpen nem az adócsökkentés(nek hazudott adóemelés) és "azabaccságharc " (az alapjaiban elfuserált monetáris poltika) a Zoka.

Fidexes ismerőseim a fidextől azt várták, hogy ugynaúgy, mint a "Zaranykorban" (1998-2002), a régiós növekedés kétszeresét hozzuk. Ehhéz képest 1.5 százalékos minuszt hoztak össze, miközben a németek prögönek, a régió is felfelé megy.

Szemet lesüt, pofát befog, fejet lehajt - ez a minimum attól a 2 milló 700 ezer szerencsétlentől, aki ezt a kétharmadot összeszavazta.

magyar-magyar szótár 2012.05.17. 08:08:01

@nagyon_buta: @A Hannibal Lektűr-attitűd: @dr Steinmann:

Én is leszerepeltem és spétben vagyok, mert csak jaószágetetés-ganajazás közben dübbent föl benem a felismerés:
Feri azt is tudta, hogy ezek nyolcévezni fognak, am ire viszot ti válaszul nyolc Év Halottkeze (az orosz karikatúrán a gólya SZÁJÁBÓL kicsüngő jobbhátsó KÉZ) és aaz elmúltnyolcévezés mint ige gyakorítása lesz a válasz, azaz ez is Plug & Play eszköz.

nem nagyonbuta voltál most nagyonbutak, kb a jobbikos színvonalon, nem. ISMERETEIK ugyanis nincsenek a ZónijónakÁjemef-nek Magyarországról annyira, a pénzek nagyságrendje is elnyésző, Spanyolországnak 400 Mrd € csak olajtűzre, nálunk meg 24 Mrd-on szarakodnak. úgy járt az EU meg az IMF Feriékkel, mint Medgyesyék, lenézték, butának őket és perszehiog szégyellték, hogy így megvezették őket az imposztorok. (Feri első bemutatkzása imposztorsá volt.
Csak valami 2 hete esett le, hogy az se biztos, Gordont most a Magyar tavasz végülis bedöglése előtt nem-e egy ónijós rövid kis üzi kussoltatta, hogy na ne már, mégegyszer nehogy, mertkülönben, pláne, hogy a magyar jóoldalon kívül mindenki más számára ismert az a tény, hogy az amerikaiaknak dógozik, akiknek tudomia az érdeke
vagyis az IMF és a Zónijó ellenérdekeltek.

Az index teljesen nyíltan fújhatja az amerikaiak kövét, nem veszitek észre.

Fenehorizont 667 2012.05.17. 08:09:58

@nagyjoco:
sztem ahhoz nagyon hülyének kell lenni, hogy a gazdaság mai helyzetét, gdp-mínuszostul az elmúlt 2 évre vezesd vissza. még az elmúlt 10 év is kevés. (én 20-at szoktam mondani, ha úgy érzem, a 45 túl sok a partnernek.)
sajnos az ilyen hozzászólások miatt nem tudok teljesen őszintén röhögni szótár elkeseredett gyurcsány-felértékelésein.
mondjuk ez legyen az én bajom :D

2012.05.17. 08:28:52

@magyar-magyar szótár: Ahhoz képest mindig megtalálják GyF-t. Valahányszor a Fidesz szarban van, előveszik őt.
Nem véletlen, hogy amikor Schmitt Palit egy szemet gyönyörködtető, művészi mozdulattal kilőtték, egyből őt kezde el a Párthírtévé basztatni. Persze nem jött be, és most GyF mindenkit szarrá perel, istenem tényleg elhitte valaki, hogy pont egy ilyenen fogják elkapni? (Jobbostibi tényleg elhitte, kacc,röhögés, szemből könnyet kitöröl).

nagyon_buta 2012.05.17. 08:36:47

@magyar-magyar szótár: hát megint lemaradtam néhány gondolat megértéséről, de @ödönke666:-vel egyet kell értenem itt nem 2-8-10 évről van szó (én a látványos határnak két korszakot szoktam volt megjelölni Trianont mint a gazdaság szétverésének első időpontját, ill. 1968-as új gazdasági mechanizmust mint a kádári rendszer gazdasági kényszerpályára állítását)
Szerintem Feri csak tapasztalt pártdzsungel-harcosként (mint tudjuk ki) került a vezetői helyre és most olyan képességekkel próbáljuk felvértezni, mellyel nem bír. Éppen a kölcsön mérete szerintem az ami igazolja, hogy azt tették amit megengedtek nekik (ugyanakkor mostanra változtak a határok és mi vagyunk- méretünknél fogva- a statuált példa).

magyar-magyar szótár 2012.05.17. 08:52:37

@nagyon_buta: Az a baj, hogy bántja a szemed az igazság és reflexesen humod be. És Feri erre a reflexre is jól számított!

magyar-magyar szótár 2012.05.17. 08:55:14

@nagyon_buta: Ferinek semmi pártdzsungelharcosi tapasztalata nem volt, sőt. Dzsingisz kán maga nem értett ahhoz, hogyan kell a mocsárba passzírozott kereszténybarmot levágni mint a marhát vérsárban gázolni, ezt szakemberekre hgta, tehát Feri egyik zseniális húzása volt az, amikor az MSZP egyik dzsungelrambója a másiknak a hátából metélte homlokszíját a Feri igájának vonására. Persze hátracsargott Ferire a rambófogaival, de húzta.

magyar-magyar szótár 2012.05.17. 08:57:42

@nagyjoco: Bocsánat, most a D a saját szarával kent tüskébe lépett Hom Apó ut-jan. És persze mezítláb. A FIDESZ-nek magától eszébe se jutot voln, hog Ferinek két diplomája is lenne, ha a DK fiatal aktivistái nem követik el azt a böszme oktondiságot, hogy Orbán szakdolgozatát fitetik. Ezt a súlyos motívumot nemvéletlenül hallgatja agyon a jóoldali szaGsajtó s ahogy elhallgatlak, nem is eredménytelenül..

magyar-magyar szótár 2012.05.17. 08:59:40

@ödönke666: Ferinek nincsen szüksége felértékelésre. Ő, ha le is teszi a gitárt, az még sokáig a padlón is szólni fog, az effektek, a hangládák stb energiallátása ok, a hangtechnikus könyöke a potmétereken.

magyar-magyar szótár 2012.05.17. 09:00:59

@ödönke666: Jaéshogy el lennék keseredve. Nézd már meg a békás karikatúrát. De az a gyöngyszem, amibe véletlenül botlottam Feri + az anyósa összesműveiből tallálomra kattintva!

2012.05.17. 09:02:05

@ödönke666: Ödönke, ha tiszátbna lennél a közgazdaságtan alapjavial, tudnád, hogy egy kormány gazdaságpoltikája másfél-két év múlva kezd el hatni.
2003 év végére 2004 elejére ért be Megyójé, 2005 végére, 20065 elejére ért be Gy ver1.0-áé, 2007 év végére, 2008 év elejére ért be Gyf 2.0-áé, 2010 nyarára Bajnaié és lekésőbb mostanra Viktor 2.0-áé. Vannak külsőokok, de például Szlovákiában is vannak, aztán mégis felfelé mennek, mink meg nem. Ez van, a 27%-os ÁFA, az emberek 60%-ának fizetéstcsökkenést hozó „adócsökkentés”, az elvárt adó, meg a többi lófütty eltntette a magyar gazdaság másfél százalékát. Ezek nélkül nullára, plusz félre simán ki lehetett volna hozni.
Pölö mialófüttyért nem engedik, hogy 5000Ft-nál több Erzsébet utalványt adjon nekem a cég. A leberálbolsevik buziskommuinsta terror alatt 12000Ft melegétkezésit kaptam, amit jól levásároltam a Coopban, mert ott mindenre elfogadták. Most havi 7000Ft-tal költök kevesebbet pusztán emiatt.
Az ezrekből meg milliók lesznek, millókbó milliárdok, a millárdokból meg gazdasági visszaesés.

2012.05.17. 09:12:14

@magyar-magyar szótár: Mindegy, miért lőttek vissza - a lénayeg, hogy őt lőtték, amint az ellenzékre akartak visszalőni. Holott minél inkább békén hagynák, anáál jobbat tenennék maguknak, a Beszéd kiszivárgása óta felvállalhatatlan ember a plebs előtt.

magyar-magyar szótár 2012.05.17. 09:14:53

@nagyjoco: Az alapfeltételezéseddel van baj, miszerint lenne Orbánéknak gazdaságpolitikája. Nem feltételezhetsz mindenről azonoshatást. Más az, ha egy Suzuki Alto vágódik bele a karabolba és más, ha egy Volvo 500 LE-s vontató húzta 27 tonnával rakott félpót bicskából és persze maga a csúszás hossza se ugyanaz.
Ugyanilyen naivitás feltételezni azt, hogy A Jó Pasi Miniszterelnök Projecthez gazdságpolitikai koncepció is tartozott. Bővebben erről az Igazságbeszédben olvashatsz, valamivel beljebb ahatodik sornál.
Szlovákiát meg még a csehszlovák lendüléet húzta meg és tkp semmit se kelett csinálniuk a kamionnal csak üresbetenni is hagyni gurulni, ebben a "koncepcióban" EDDIG bevált az, hogy semmihez nem mertek nyúlni, meg szerencséjük is volt azzal, hogy a szlovák haladóértelmiség nem árulkodott rájuk a cigányapartheid miatt. Meg még mimindenmiatts em, meg a szlovák haladóértelmiségnek nincsenek olyan jó személyeskapcsolatai, mint a magyarnak Zónijószerte.

FilcTroll 2012.05.17. 09:14:58

Mindezt értem, ám akkor is úgy vélem, hogy kár ferit mumusizálni, mert ő is csak kirakata valaminek, nem ő írja a zenét, mégha a kottán ott is a keze nyoma. Ferenc egyszerűen túl kicsi az önállósághoz, csak mindig országba zárva nézzük, nemzetközi nézőpont helyett.

magyar-magyar szótár 2012.05.17. 09:18:17

@nagyjoco: A Szlovákok két viszonylag működő gazdaság közé ékelődtek Ausztria szomszédságában. Pozsony örökölte a Barum-tól a Matador gumigyárat, megvolt már a VW összeszerelő is ésígytovább a Skodába beszállító üzemek stb.
Ráadásul (és éppenezért!!)Kelet-Szlovákia nagyoncsúnyán leszakadva kb a lengyel Mazuri tavak vidékével egyenően a Zónijó legszegényebb régiója, tán még Portugál régiók annyira szakadtak vagy Románia Bulgária egyes részei.

Fenehorizont 667 2012.05.17. 09:18:23

@magyar-magyar szótár:
lehet, tévedtem, és nem elkeseredett vagy, hanem tényleg hülye. ezen még gondolkodom.

2012.05.17. 09:19:37

@magyar-magyar szótár: Jól leleplezted az összeesküvés eme szeletét (is). Persze igazad van, attól, hogy paranoid vagy, még nem bizots, hogy nem akarnak elkapni. Múltkor sem sikerült megnyugtatóan tisztázni, hogy akkor most az ufódménok állnak-e háttérben és azok szemitafélék-e. Bár egyre gyanusabb, hogy ők küldték az üzit - ez az egész egy bolygóközi ööszeesküvés része. Szerintem te is benne vagy, ha a blgood betűit Fibonaccio szásorrendben összeolvassuk, az ufódémon nyelven kaár még jelenthet is valamit.
Nem könnyű flederíteni eme sötét összeesküvést, de azért ötrekszik az ember.

magyar-magyar szótár 2012.05.17. 09:21:31

@FilcTroll: Soha nem állítottam, hogy Feri nem üzleti köröket képvisel, lásd a mai szösszenetem mottóját. Sőt felvázoltam a Feri féle rendkívül korszerű a legújabb gazdasági, még definiálatlan [nálam netokratív spekulalista néven] csoportok magyar változata. Ennyire a világélvonalába tartozó gazdaságicsoportunk talán 120 éve volt. Etzek antikapitalisták és rettegnek a fizikaikiterjedésű, foglalkoztató, termelő tőkés típusú nagyválalatoktól, iyleneket esetleg adócsakás céljára meg pénzmosásra tartanak. [ -> MOTIM]

magyar-magyar szótár 2012.05.17. 09:22:35

@nagyjoco: Ne kavarj szemitafélékkel meg ufódémonokkal. Ne haragudj, de ez maszat ide, jóhogynem a Hírcsárdára hivatkozol!

magyar-magyar szótár 2012.05.17. 09:23:37

@nagyjoco: Neked Apró Piroska néni ufódémonnak tűnik? Tőle tanul a magyar kreatívkönyvelők derékhadának első ezerje.

magyar-magyar szótár 2012.05.17. 09:25:11

@nagyjoco: Ki beszélt mármint én, mikor, összeesküvésről, ezek az emberek komyolyak, nekik nincsen ilyen majomságokra idejük, sőt különösebben egyeztetniük sem kell. Összeszokott zenekar már nem próbál napi 8 órákat.

Fenehorizont 667 2012.05.17. 09:28:37

@nagyjoco:
na, mégegy közgáz szakértő. csak ne kezd el magyarázni az alapokat, mer ez eddig egyik ilyen szakértőnek sem jött össze, pedig csak egyszerű dolgokat kérdeztem. pl azt, hogy mitől nőhet egy ország gdp-je. mégis csak összevissza írkáltak mindenféle faszságot.

ja, az egykulcsos adó egy szar. arra már énis rájöttem, közgazdaságtani szakértelem nélkül is. ha egy viszonylag tehetős ember jövedelmét megnövelik, akkor azt biztosan nem a magyar gazdaság növekedését segítő dolgokra fogja költeni. tuti. ez egy barominagy hiba volt.
ahopgy észrevettem, a közgáz, mint tipikus áltudomány, olyan picit, mint az egykor viszonylag egységes katolikus vallás: iskolák, elszakadt, egymásból kifejlődött irányzatok, nézőpontok küzdenek egymással. matolcsy rossz irányzatot nyomat.

2012.05.17. 09:29:12

@magyar-magyar szótár: Tehát külsőőokok. Akkor minek kormány, ha a külsőőokok úgyis determinálnak bennünket?

Amúgy külősokokat nézve a Balkán a világ egyik leggazdagabb része lehetne, de belsőokok miatt (meg GyF-ufódémon tengely miatt) nem az. Szlovákia is számtalan külősokot találnának, ha lefelé mennének.

Satgnálás külsőookok miatt is kiharcolható lett volna. Jógazdaságpolitikával még gyenge növekedés is.
Ehelyett jönnek az évközbeni adók. Stabilitiás, kiszmáíthatóság rulez.

2012.05.17. 09:40:10

@ödönke666: Egy ország GDP-je attól és csakis attól nőhet, ha több új értéket állítanak elő, mint az előző évben.
A közgáz annyira áltudomány mint a meteorológia - emberi ésszel végtelennek tűnő paraméterhalmazból kiválaszt párat, és abból modelleket épít. Vagy bejön, vagy nem, ezi lyen bizisz.

2012.05.17. 09:47:48

@magyar-magyar szótár: Te állítod, hoy Gyf áll minden mögött, 2002 óta. Ezt bizony úgy hívják, hogy konspiracy theory.

magyar-magyar szótár 2012.05.17. 09:48:18

@nagyjoco: Érdekes, hogy az évközbeni rendkivüiadók kifogásolhatóak, de az ütemes évközbeni rendkívüli valamint rendes adjatok!-adjatok! kórusok meg nem, pl tűzoltásra kell a pénz és pl a luykaskasba gyorsan felülrőlbeönteni mert a foldásra mégtöbbpénz kéne és pénz és pénz és adjatokadjatok. ja, az m ás, amikor a mocskosgörögök nem akarnak a lustadögjei áldozatotvállalni de 700 Ft telefonadótól havonta akkor is szarjunk be, ha egyébként karira, szlvcsire nyuszira őpussyra fülinapra névnapcsira havielosztásban (népköltések mmsben és falvédőgrafikár rózsásorrú édesállatok rózsák állatnélkül etc) ezrekbe menően pukkannak.

magyar-magyar szótár 2012.05.17. 09:55:56

@nagyjoco: Bazdmeg, ne mondassál velem csúnyát, dehogy is áll, minek. Nincsen őneki arra ideje! Kedve se. Annyit állítottam csupőn, hogy a partitúrát össze hordaTTA még azt se az ő sajátkezével. Team, csapatmunka ez! @ödönke666: -nek megbocsátom, hogy hülyének néz, én ugyanis azokban a szépidőkben eszméltem, amikor valakit, ha véletlenül meglátta a menyasszony faszát kicsüngeni a szoknyalól, akkor gyorsan elmebeteggé meg hülyévé nyilvánították és kb úgy trükköztek, mint te az ufódémonokkal meg iylesmikkel gyorsan összemaszatolták az embert pl azzal, hogy azt állították jehovista vagy bicsérdysta (ami valaki hótifaszista vót őszerintük a Bécsrédy Kórmán)
Dehogy állt Ferenc mindenmögé, ugyan minek.

Horn kottájából játszott 12994-98 között az ellenzék is, de nem úgy hogy Horn odaáltt mögé. Nem hanem Horn zseni volt és ki tudta számiolni, hogy egy húzására mik a várható válaszlépések és azt is bekalkulálta.
Feri zsenialitása abban ál, hogy 1-éert semmibe se fogott, legalább 2 eredményért kezdett valamibe. Jól látható, hogy ha öszesen két elképzelés van Feri kibekkelésére, abból Feri azért tud jól kijönni, mert pontosan erre a kettőre ő számított is, de nem kell őneki mögéje állnia a hülyeségnek, jön az magától is. Torgyánt úgy lehetett mozgatni érintés nélkül, mint paprikajancsit itt bedobta ezt-és ezt és Torgyán jóliszámíthatóan azt és azt reagálta. Ma így mozgatható a Jobik. Aztán ha a Jobbik nem kell, kuka.

magyar-magyar szótár 2012.05.17. 09:57:01

@nagyjoco: De nem kell hozzányúlni kézzel: Torgyán is maga húzta magára a kukafedőt

2012.05.17. 10:17:21

@magyar-magyar szótár: Költségvetést tervezni előző évben szoktak. Arrólis GyF tehet, hogy bár mndenki ordíotta, hogy szaraköltségvetés, alultervezett, unortodox módon leszarták, mondván, ez libsibolsi hiszti. Most meg ugye kiderült, hogy tényleg szar, és ezt a tényt már a legzombibb jobbostibik előtt sem lehet tovább titkolni. Az, hogy hiányzik egy egyklucsosadónyi összeg, minden gondolkodni képes ember előtt világos volt a költségvetés elfogadása óta.
A telefonadót meg ha bevezetik, után má nem nehéz emelni. Plusz semmire nem lesz elég, van olyan (nagy)önkormányzat, ahol az eddig fullfideszlojál pénzügyes is elkezdte jelezni, hogy ő igazán nem akar libsibolsihiszitpicsa lenni, de az régimódi ortodox számítások szerint , amii még a kommunistaterror alatt tanítottak neki, augusztusig van pénz a dolgozók bérére, utána nullára csökken...

Többet költenek, mint amennyi bevétel van, és a hiány jórésézt maguknak köszönhetik.
EU és IMF megállapodás kell, vagy legalább piaci hitel.

Fenehorizont 667 2012.05.17. 10:21:22

@nagyjoco:
a meteorolgusokra kurva ideges vagyok

2012.05.17. 10:21:32

@magyar-magyar szótár: Aztán hogy kukázzák a dzsobikot?

2012.05.17. 10:22:59

@ödönke666: Mér? Megmondátk, hogy esik, azt esik.

Fenehorizont 667 2012.05.17. 10:32:30

@magyar-magyar szótár:
ja, de a menyasszony fasza vagy ott van, vagy nincsen. előbb utóbb kiderül.

viszont én olvastam egy-két éve vmi régi blogodat, amire innen kerültem egy linked alapján, és ugyanolyan határozottan, lekezelően nyomtad a tuti tudást, mint most ferenccel, azt akkora kapitálisnagy baromságok voltak benne már 2010-ben olvasva is, hogy még. ráadásul azóta eljött 2012. a mostaniak tükrében még durvább.
persze mindig ügyesen, átmenetekkel (nem nehéz az észrevétlen "átmenet" kivitelezése, mert sokat posztolsz, sok rizsával) igazítod a fantasztikus politikai hozzáértésedből fakadó meglátásaid az aktuális történésekhez.

még szerencse, hogy vissza lehet olvasni őket :)

Fenehorizont 667 2012.05.17. 10:42:22

@nagyjoco:
az a baj, hogy azt is meg akarják mondani kényszeresen, hogy mikor.

2012.05.17. 11:00:26

@ödönke666: Azt vagy bejön, vagy nem. Megbodldogult fiatlakoronban probálgattam így megdugálni a nőket.

nagyon_buta 2012.05.17. 11:41:40

Tehát miért nem hagyják meghalni Ferit a "rosszoldaliak"?
Vajon szükség van-e rá, hogy vezérünk nagy lehessen? (most hunyorítok, kacsintok). Ismételten megkérdezem ha valóban "halálos ellenség" miért nem próbálnak leszámolni vele?
A valódi ellenfél, népszerű (nem elsüllyedt senki) politikust - érdekes módon- hallgatással próbálják legyőzni sehol egy "kihívás", egy "már 1000-ben megmondta, leírta, megcsinálta" gondolat

magyar-magyar szótár 2012.05.17. 14:11:16

@ödönke666: Nohát, Szancsóm, már te is? ...ö... lássuk csak,, hol is tééévedtem olyan nagyokat?
a 2012-es előrehozott választások, ebben a jóoldal róbertgidái még idén januárban is mennyire hittek. Ha én fellövöm magam a hóódba, attól még pénzparipafegyver[je] a jóoldalnak száz MILLÁjával ment az előkészületekre, hogy pont a 2012-es előrehozottválasztásokra legyenek kellően czombosak.
Aztán az egészből nem lett semmi.
no de én nem egy jóoldali vátsez vagyok, hogy betépjek, mint amikor 2000-ben nem letek előrehozottválasztások, és nemhogy nem örültek a jóoldali váteszek a prógnózisuk bukásán, de hiúságukban őrjöngeni kezdtek.

Aztán a másik megbukott jóslatom erenc 2024-ben... hát ö... ebből se lesz már talán semmi. De azért @nagyjoco: barátunk is nettó, az MSZP nélkül számolja Ferenc 2014-es 6-8%-át. Holott éppen ez a gyönyörű: Ferenc agyon is vágta az MSZP-t és ha senki más nem lesz köbetű a D-hez, de az MSZP az koalázni fog. [-> pragmatizmus]

E kettőn kívül még?
Én tehetek arról ecshém, hogy te azt hiszed, azzal, hogy rámutatok Ferenc zsenialitására már dicsérem is. A zseni NEM POZITÍV fogalom. Azért mert dicséretre használjuk, vannak zseniális patkányok, hóhérok és pl Goebbels vagy Sztalin is zsenik voltak. Goebbels zsenialitása abban is állt, hogy máig is mindig Hitlerről van SZÓ. [bővebben a zseniről Hamvasnál olvashatsz]

magyar-magyar szótár 2012.05.17. 14:17:04

@nagyon_buta: Nem tudom, mi ebben a számodra a felfoghatatlan, hogy ha Ferenc megy is, de a mű marad (dógozik tovább.
Nézd csak ezt a képleteteket:
Orbán = Gyurcsány
Gyurcsány = Orbán
_________________
takaroggyanak

Orbán takarodik - takarodva lesz
Gyurcsány takarodik - a mű jár tovább
vagyis: gyurcsány nemegyenlő Orbán
ez az egyik, amit nem akartok lenyelni [megérteni]
a másik: a jóoldalnak jósok téglája van Gyurcsány Művében

ugye , milyen kellemetlen.

Föl voltatok háborodva, amikor a rosszoldal takaroggyozta Szegény Ferit 4 éve

De most az, hogy jóoldali romantikusk távoztatnák Ferit az nem nevetséges

Azt magyarázd meg nekem HOGYAN lehet távoztatni ferit.
Feri azt is megtejheti, hogy nem mozdul, nem mutatkozik, nem nyilatkozik 2014-ig.

Miért MOST legyen következménye annak, amit Ferenc csinált, ga 2002-2011 között nem kellett következménye lennie, pl a hiányt is @nagyjoco: bekönyveli MIND orbánáknak. [-> amit a jóoldal most lótuszevésnek(2005-2009) nevez az nem termelt hiányt ugye??

magyar-magyar szótár 2012.05.17. 14:21:49

@nagyon_buta: @A Hannibal Lektűr-attitűd: @nagyjoco:
Ferenc nagyon értett a politikához.

Negatív figura.
Jó, de miért nem lehet tanulni tőle. M iért is ne kéne elemezni, miért kéne TANULMÁNYOZÁS nélkül a történelem kukájába dobni.
Jahogy ha elkezdjük elemezni, akkor a jóoldali derékhadunkról mik derülnek ki. Ezt a hasonlatot is ellőttem már, de megismételem akár hatodjára is: Ha elvégezzük azt a munkát, amit csuhai Esterhézy bBevezetés-ében elvégzett, csak mi ferenc Összes Műveiben, akkor a magyar szellemiélet legjava szép neveinek teljes lexikonnévsorát összeállíthatjuk többezer nevet, tőlem pl 3 mondatot idézett, bár nem tudta, aki tőlem lopta az sajátjaként tette Ferenc titkáriasztalára. S Ferenc véletlenül mazsolázta onnan, de ez akkor szokásos eljárás volt, naponta TÖBBEZER EMBER ötletelt és a végén már nem válogattak az eszközökben.

Ez a baj, gyáááreeekeeek, eez ugyeee?

Ezért kellemetlen nektek Ferenc meg szarember meg minden.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2012.05.17. 14:24:35

@magyar-magyar szótár:
nekem ugyan nem

nekem csak az kellemetlen, hogy ennyire nem bírsz róla leszakadni

magyar-magyar szótár 2012.05.17. 14:52:24

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Tudom, hogy a te májadnak az olyan téma a kellemes, amit 10001-en szajkóznak, pl hogy eltolcsy eltolta meg a nat meg iylesmi, nemeltérően. Nem lenne velem semmi baj, ha ugyanazt szajkóznám, amit 20000 jóoldali jótorok

Igazából engem egy kicsit szórakoztat is az, hogy a jógyerekek távoztatnák Ferit. Ez olyan alpári öröm a részemről, ennyi okos ember, tudósok és politikai alapismeretekből nyilvánosan buknak meg és: büszkék rá!

Főleg azt szeretem, ha olyan emberek tudnak rinyálni, akik oktondipocokként tapsiztak a 2009-es előrehozott választások elmaradásán most meg (két éve már) busonganak a kétharmadon...

Fenehorizont 667 2012.05.17. 15:07:33

@magyar-magyar szótár:
én ugyan nem hiszem, hogy dicsérnéd. sztem utálod, mint a szart, és ezért magasztalod fel oly nagyon, mert egy hatalmasságtól, aki Mindent Tud Előre, nem szégyen kikapnia azoknak, akik szívednek kedvesek. még jól be is állítod őket ilyen kis szerencsétlen ügyefogyottnak, hogy még nagyobb legyen a kontraszt. ez sztem egy bevett védekező reakció, és már leírtam párszor, csak biztosan nem olvastad el.
(nem szükséges körülírni rizsával, hogy te nem utálkozol, mert immúnis vagyok rá. ha párbeszédet folytatok neten, azt mindig sosem utálkozókkal teszem. valamint látom, amit látok.)

nem itt tévedtél. ott, hogy a régi blogodban, 2007-es bejegyzésekben tán, ugyanúgy nyomtad ezt a szöveget, hogy a fideszt kommunikációs gúzsban tartja az mszp, meg jöttél a 2010-es választásokkal, amit a political capital szerint is a nemtomhányszázezer fiatal szavazó fog eldönteni, és ezt mennyivel jobban látják előre a zseniális mszp-s politikusok. meg különben is, milyen önellenható, amit a fidesz csinál, és minden az mszp malmára hajtja a vizet. meg az mdf-ére és az szdsz-ére (szdsz: ahol majdnem olyan zseniális politikusok vannak, mint az mszp-ben. emlékszel?). 2010-ben szarrá-huggyá verték őket. erre miket írsz? hogy ez természetesen be volt tervezve. én azon csodálkozom, hogy nem röhögöd el magad ilyenkor.

kettő: 2012-es előrehozott választások. jövendölted őket, emlékszel? hogy majd a nemtommelyik mszp-s politikusnő (akkor még nem számoltál a nagy politikai hozzáértéseddel avval a lehetőséggel sem, hogy ferencünk esetleg kilép a pártból) elkezd róla sírós hangon kommunikálni, hogy szükségesek. nos: nem kommunnikáltak ilyet. persze mondhatnád, hogy a zindex ezt csinálja, de nem, nem ezt csinálja. egyszerűen csak örjöngenek orbán miatt, ahogy a csövön kifér, és ahogy várható volt. előrehozott választásokról szó nincsen sehol. tudják, hogy teljesen esélytelenek, mert leszavaznák őket, ráadásul nem is tudnának mit kezdeni a szarral.
erre te mit mondasz most? jaj, dehogy akarnak ők (már nem csak az mszp, mert kettészakadtak) előrehozott választásokat, hiszen a csőd be volt tervezve, tudták ők előre az egészet, és nem akarják, soha nem is akarták ők idő (2014) előtt átvenni a kormányrudat, meg különben sincsen, ki átvegye. mostmár 2014-el jössz, meg jobbik hoaxxal. ferenc tudja előre, mi lesz.
2014-ben mit fogsz mondani? nyilván azt, hogy 2018-ra készült, és azért nem került be ferenc a parlamentbe, mert megvárja azokat a választásokat, és akkor majd hú.

lehet, hogy a fenn felsorolt dolgaid csip-csupoknak tűnnek a zseniális politikai elemzéseid tárházában, de pont azért olyan szemléletesek, mert látszik belőlük, mennyire hülyének nézed a választókat. és ez az, ami a lényeg. totál hülyének nézed őket.

de mondom, az idő telik hamar, néha úgy érzem, rohan. én itt leszek 2014-ben is, amikor majd magyarázod, hogy az is a manőver része, hogy ottrohadt meg a DK gyurcsányostul, ahol volt.
emlékezz majd légyszíves erre a hsz-re. én fogok, és ha tévedtem, és mégsem lesz képes majd a fidesz egyedül kormányt alakítani, vagy gyurcsányék neadjisten bekerülnek a parlamentbe, be fogom ismerni.
téged még nem nagyon láttalak érdemi tévedésedet beismerni, csak apró tárgyiakat, mer inkább a beszari körberizsát választod mindig, mint télleg vmi okoskatörp, de én be fogom.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2012.05.17. 15:24:47

@magyar-magyar szótár:

na újra fussunk neki

leszarom a szajkókat, a fizetési cetlimen stb érzem az eltocsizmust, konkrétan havi több tízezer forint hiányaként (inkább nem számolom ki pontosan, mert csak felbasznám magam)

natot meg azért, mert mint írtam, túl közelről látom

a kétharmaddal meg az a legfőbb baj, hogy mire használják (lopásra, törvényhozási sumákolásra, ner faszozásra, seggnyalók mindenhova beültetésére stb)
és hogy mire nem

magyar-magyar szótár 2012.05.18. 06:25:40

@nagyon_buta: Ez a szokásos hivatkozástok a "személyeskedés" -re laboraítható a Nagy Fing hasonlatom egykalpagjával, mertugyanis amikor ti személyeskedtek velem, észre se veszitek. Vagy ha, akkor az "természetes és egészséges" Ennek az egéz "veszekedés"-nek mi az alapja? Az, hogy Ferencről álítani merészeltem valamit, amit ti:
nem értekek

mert:
A. Nm értitek
B.Nem szeretnétek érteni (kellemetlen látvány szembesülni)
süti beállítások módosítása