Azt hiszem, ezen a múló héten ért véget a XX. század. Legalábbis bízom hozzá...

 

Vagy legalábbis most kezd elmúlni… Ha ugyanis eljátszunk a gondolattal, hogyaszongyaja  itt, Európában székel a világ három legnagyobb hitelminősítője. Székel szépen, húzza le maga után a vécét [mozdul el a fotocella elől] , töröl popsit papírokkal (mely papírok egyben  száz és százerek élete ugye…) . Ésmondjuk arra ugyan nem jut hely a hírözönben, de a bezzegamerikai gazdaság sokkal nagyobb szarban van és immár tíz éve. Ésteszemazt összeült volna a Kongresszus valamit mentés tárgyában meghányni-vetni, az európai hitelminősítők pedig hivatkozva ugyan szakmaiságokra, de azért a tárgyalás végét eléggé szakmaiatlanul nembevárva szépen odabasztak volna az amerikaipapírok megítélésének, akkor az ismert bezzegamerikai megoldások elejeként ma Marseilles-től Doverig amerikai hadiflották és anyahajók szántanák a vizeket demonstartíve és olyan végetnemérősen, XX. századiassan.

 

Persze nálunk szeretné pár jógyerek  lekommunikálni a tegnapi eseményeket úgy, hogy azokban Magyarországnak főbb szerep jutott (pedig Vaclav Klaus milyen szép amerikaiaknak kedveskedő beszédet is mondott az ócska szar Európáról) .

A tegnapi nap egyik főtanulsága az volt: lehetett volna akár a Magyar Biliben a Nyugalom jólkiszámítható Mármor* Tengere akár. Az is kiborul. Vagy nemkevésbé tanulságos lehetne[-e?] a Mocskos Kéthéten edződött hypergyors netokratív agymosodák számára az is,   talán mégsem tanácsos az akciónál is gyorsabban reagálni az eseményekre  . Elég lenne a fénysebességgel való AFTER reakció is talán a pre-oktondipockoskodásnál.  

 

Ugyan egy amerikai tábornok zavargásokat jósolt az elkövetkezendő hetekre és hónapokra Európában - ez még az USA XX. századi mórese. Eléggé vén XX. századi matematikusok tudhatják jól,  amin egy amerikai tábornok aggódik, mint eljövendő, az már kész terv is egyben, képéletekkel, tokokkal és vonókkal.  És: hogyne tudnánk, hogy a szijjájé biztosan nem online pókerest játszik a jóillatú headquarters-eiben. A lúd egyelőre sovány, de az amerikai tábornok reménykedik (persze álságosan aggodalmas pofával) a hízásán is. Az USÁ-bam ugyanis némi spät lehet , ott még a XX. század járja a végét... ezek szerint. Ők még nagyon bíznak a III. Világháborús (a lokális-irányítottháborús) Doktrinájuk-ban. Csak a dollárnyomdák már az eddigieket sem győzik, ez a háborús doktrina nagyjából egy k'k'k'éjrópai [nemmagyar]metróvonal árába kerül NAPONTA az USÁ-nak, metrókocsistul, mindenestül.

 

Most a  „gyávaminiszterelnökök” hazasietnek engedélyt kérni, aztán meg majd dörg az utcákon népszava. Reméljük, a szijjájékokok provói csak kevéssé lesznek képesek hatni a tömegekre... Nopersze a fészbukszin jöhet sterilen és illatosan is...  Ö… "civilek" az utcán, ugye.  Persze majd a külsőokok a mi bilinken kívül maradnak és majd el lesz magyarázva nekünk szépen, hogy a mi bilink vihara rengeti Európát…

 https://m.blog.hu/du/dudenbuch/image/K%C3%BCls%C5%91OkokNincsenekSmall.jpg

 

*nem helyesírási hiba, a márvány másképpen, régiesen…

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr983452816

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Aranka néni 2011.12.10. 10:41:01

olvastam én is. Két eset van, vagy légnyomást kapott még my lai-ban az öreg, vagy ő már pontosan tudja, ki hol és hogy fog zavarogni. Már a tranyókat is legyártatták hozzá. És pontos forgatókönyv van a spontán megmozdulásokra.
Amerikával nekem eléggé fenntartsáaim voltak eddig is, miylen már, hogy az emberek nagy részének nincs társadalaonmbiztosítása egy ilyen gazdag országban?
ha belenézel a cnn-be, arabok, pakik, és európa csak eldugva, hátul, nemérdekes, nem jelentős

PesszimPista 2011.12.10. 21:22:12

"A little piece of you
A little peace in me
Will die "
Mennyire fincsi!
Az ember akinek (szinte tán) soha egy tiszta hang nem igazán bírta elhagyni a torkát.
"Put the camelshit on the wall!!!"

PesszimPista 2011.12.10. 21:29:21

@Aranka néni: Azér, konteo ide, avagy éppen oda, egy kicsit huncut mód cinikus vagy.
Már amennyiben eltekintünk attól a sajtó által is leközölt ténytől, hogy anno, az Írországban tartott korábbi EU-alkotmány népszavazást -első körben- elbuktató "széljobb" kampányt a CIA pénzelte.
Ez benne volt a zújságokba is, úgyhogy egyáltalán nem konteo.
"Alittle piece in you . . . will . . ???" (direkt félreírva!)

I_Isti 2011.12.11. 06:52:31

Megkérdeztem a kollégáimat, hogy mit jelent az a szó, hogy "imperializmus". Nem tudták. Ahogy azt se tudják, hogy miért is van az EU.
Annak idején az EU azért jött létre, hogy az ajrópai államok a versenyképességüket és gazdasági teljesítményüket az USA fölé tudják növelni. Ez eddig nem nagyon sikerült, de az USÁkok nem annyira buták, mint amennyire az okos magyarok azt hiszik róluk. ők még emlékeznek arra, hogy miért is van EU, és a normálisabbak tudják azt is, hogy ha az EU nem szakít a szocializmussal, akkor nem fog sikerülni.

magyar-magyar szótár 2011.12.11. 07:16:52

@I_Isti: A Political Capital, akik a 2005-2009-es agitációs propaganda fő ötletadói voltak, nem véletlenül bíztak annyira az 1990 után eszmélő nemzedék politikai analfabétizmusában. és hát igyekeznek is tökhülyeségben tartani őket a felnőtt Bácsik. Pompás volt a minap az, amidőn e fent és lent jógyeremek blogban a fidexxista úrimagyarországnosztalgiát olyan ostobasággal próbálták kupoálni, hogyaszonygyaja bezzeg a szocializmusban nem számított a származás.

Ráadásul a Harmadik Világ és az Elnemkötelezettek (erről ma melyik oktondipocok tud, hogy 25 éve még létezett elnemkötelezett országok szövetsége?? :DDDD imperialistának nevezték a Szovjetúniót is.

Matahari 2011.12.11. 07:40:58

@PesszimPista: annyi összeesküvős elmélet van, hogy ezt a nevet direkt erre regisztráltam, csak aztán mindig elfelejtem használni az ilyen jellegű hozzászólásoknál
és az az agyrém, hogy a legképtelenebb összeesküvős elméletek valószínűleg igazak

magyar-magyar szótár 2011.12.11. 07:55:27

@Matahari: Elvtársnő, én türelmes vagyok, megint elismételem: Nem nevezhetjük összeesküvésnek azt (nem érdemli meg a minősítést) aminek nyilvánosan kihirdetett célja és lefolyása nem kacagható ki lekonteózván. Csak az a jólsikeróült összeesküvés, aminek a tervét filmre lehet vinni Májkel Döglesz főszereplésével és persze hahotázva konteózható le. A rossz összeesküvés kiagyalói lebuknak és akkor persze a sületlen terv az: bakiparádé

Matahari 2011.12.11. 08:00:52

@magyar-magyar szótár: jó, akkor hogy nevezzük?
és a rooswelli ufóeset? az összeesküvés elmélet, vagy sem? mert van film, de mégis lehet benne valami, nem?
vagy lédi Di? filmre vihető, de csak meghalt, nem?

sarkany60 2011.12.11. 22:01:01

Mit jelent az imperializmus? Birodalmi gondolkodást. És igen, a Szovjetunió volt az egyik. Sztálin egyik nagy terve volt (ami sikerült is egy időre), hogy visszaállítja a cári birodalmat.

A gyökere: a Római Birodalom. Napóleon is császárrá koronáztatta magát, Hitleré volt a Harmadik Birodalom, az amcsi elit latinul tanul, a cár a cézár orosz változata stb. Innen lehet megismerni őket: mindig a Római Birodalomhoz vonzódnak.

Másik ismertetőjegyük: kurvajó a foci. Pl. miért olyan jó az angol és a spanyol bajnokság? Mert az van beléjük égetve, a génjeikbe, hogy nekik GYŐZNI kell. Mindegy miben. Ők hódítók. Focisták=gladiátorok.

Na, ez az imperializmus.

kikoránkell 2011.12.11. 22:30:22

@sarkany60: a hollandok, belgák, portugálok meg csak úgy másolgattak. LoL

magyar-magyar szótár 2011.12.12. 01:42:47

@Matahari: Mint említettem, Amerika egykor egy szabad ország volt. Tehát MINDENT szabad volt megírni. a LédiDály halála KAPÓRA jött a királyi családnak, éppen ideje volt. De nem kell feltétlenül az embernek valakit lelőnie vagy merénylőt fogadni. Létezik pl az őrületbe kergetés módszere: Egészen konkrét ÓCSKA filmek ábrázolják ezt a módszert. Az Ital a legjobb póráz kategóriában megmutattam, egy nő hogyan képes magának nyugodt öregséget biztosítani: Elveteti magát a tökfilkóval, aki nem iszik szeszt. Sőt. ISmert BALFASZ a falu legényei között, aki kihány egy üveg sört is. Namost az Ifjú Férj egy reggel gyön befelé a pisálásból a gangról, hát egy stampedli pályinkát tanál az asztalon: az asszony kiüöntötte neki azzal: az apja is gy kezdi a napot, ez az egészséges. Ez a négyfal között megyen. A Palyibácsit SOHASENKI nem látja a kocsmában, Malygit nénnye hordja neki a bótbú a kocsisbort. nem mesélem végig, de az a lényege, hogy Palyi bácsi idült alkoholsita is, e mivel a faluban senki nem látja kocsmában ezért HIHETETLEN. Márt lerohad Pali bá arca a borvirágtól, de MÉG nem hiszik el. EZ KÖZUHELYES módszer.

Mondok egy másik példát: Évente legalább 50-60 alkalommal személyautó frontálisan, a teherautóó sofőrje szerint szándékosan ütközik személyautóval. A szeméylautóban 30-60 éve közötti férfi. Már azt is nehéz kideríteni, hogy volt-e családi veszekedés. Főleg magányos pár esetében. nincsenek tanúk. A férj nagynehezen újraindítja vállalkozását, nemmeglepő módon erre kibékül vele a felesége, de sokat veszuekednek, a fickónak este el kell mennia a dolga után, a felesége hívogálja, hogy megint baszni mész, baszod a picsáoidat az irodában, az ügynöknőidet te szmét, felgyútzom a házat meg a szokásos műsor, a fickó rendőrkanyart csinál és elkezd száguldani maximális sebeséggel adig, amíg egy esélye nincs kanyarbnan bele nem vágódik a szembejövőbe.

Az őrületbe kergetés módszerei.

A LédiDályt folyamatos nyomás alatt tartották. nem kellett fékcsövet elvágni. Konkrétan a paparazzik hibáztathatóak. A LédiDály autóját vezető fickó VÉRPROFI vollt. Az, hogy ivott.. mit jelenthret? Kettőt jelent, vagy azt, hogy az eredeti tervek szerint nem kellett volna már vezetnie. vagy azt, hogy mindig is piázott.. nem sokat, egy keveset, ha jól tudom 7dl bort ivott. Ez ESÉLY arr, hogy a piáját béleljék. KÉZZEL nem kellett hozzáűnyúlni, elég volt a paparazziktól feszes szituáció. ha nem történik meg kedden, megtörténik csütürtökön. És TISZTA MUNKA. Ne feledd: DSZAKMÁRÓL beszélünk, ami szakma alapvető KÖVETELMÉNYE a műveletek lekonteózhatósága.
Őrületbe kergetek valakit, aki erre SEGÉLYKÉRŐ típusú öngyilkossági kisérletbe menekül. Mindig felhív valakit, mielőtt meghalna. De legalábbis én, aki őrületbe kergetem, tudom, hogy miért rohan, vágja rám a konyhhajtót, az üres istállóba, ott szokta felakasztani magát és én meg levágom. csakhogy ekkor megmakacsolom magam, bemegyek a szobába, bekapcsolom a tévét, mert kezdődik a Ki Mit Tud Kern András nevűédes kis kópé kölyök, miylen nevetséges. Közben a csávó már szépen lassan leengedte magát a kötélen, pipskedve eléri a földet.. de fárad. Lassan nem birja már tartani magát, oldami se a kötelet, kapkod a kötélhez de egyre ernyed..elájul majd lassan megfullad. Amikor rámnyitják az ajtót reggel, hogy az uram halva találták az istállóba, akor a zokogásom őszinte is lehet, nem biztos, hogy nyálaznom kell a könnyeimet. Kérdezlek: mi ez? Mit tehet a helyszínelő. megszólaljon-e a rendőr azzal, hogy ez a 7-oik eset és eddig az aszony mindig levágta és hogyhoghy most nem?? A heélyszínelő beveszi a maszlagot arról, hogy az asszony azt hitte, a kocsmába ment vagy Jaóskájékhaó inni kártyázni.

magyar-magyar szótár 2011.12.12. 02:07:50

@sarkany60: Én úgy képzelem, hogy Sztalin csak azt tette a Leninizmussal, amit Lenin a marxizmussal, megpróbálta az élethez igazítván alkalmazni és reálpolitikus volt. A történelemmel kapcsolatban minduig elfeledkezünk arról, hogy a jelen, a mai nap is már történelem lesz holnap. napról napra haladunk és 1939. szeptember 1-jén nem azzal jelentzek meg az újságok, hogy Kitört a II. világháború. Még szeptember 2-án sem, amikor a szovjetek is megtámadták Lengyelországot. Ez máér lehetett volna intő a MA (tehát MÁMA) szövetségseknek nevezett egykori antantnak, de annak ellenére, hogy sok-sok művész "huhogott a veszélyekről, még mindig sokan makacsul kirartottak a teóriájuk mellett, hogy majd Hitler legyőzni nekik a kommunistákat.

Sztalin a konkrét helyzet konkrét elemzéséből indult ki, ismerte az oroszokat -mi pedig soha nem ismertük az oroszokat. Itt a lecke az un "rtendszerváltásban" a társadalom nem motorcsónak. Egy politikus tud cikázni: a társadalom nem tud. Az agrárprletár büszke arcát beletolta a pártkommiszárius képébe etzzzel: "Ez a munkánkír a fizetség? Kukoricaszárral fizettek? A gróf pengőhuszat adott napszámba és fölö malacot, sánta bornyút és emberségesen bánt velünk" és "Addig vót jó, míg a Kádár élt. Sztalin nem tett mást, mint pl a keresztény egyház atyái, akik az új vallás ünnepeit a még élő és erős kultusz ünnepeihez igazították, tehát Jézus születésnapját a Fényhozó Apollóéhoz.
Egyik hurokból, mint a horgolásnál, a másik hurokba ÖLTŐDTEK a dolgok, következtek egymásból. Megcsinálták a GuLag-okat az osztályellenségnek. Hogy ne a sját kezükkel kelljen legyilkolászni őket, közéjük telepítették a köztörvényeseket. POLGÁRHÁBORÚ-ból kélt a Szovjetúnió, iszonyú anarchia, éhinség. Magyarországon erről 2-3-4 könyvben lehetne olvasni, Makarenko.. aztán Bulgakov A fehár gárdá-ja (Turbinék -a dráma) Iszak Baabel.. pár irodalmi szöveg.. őrizné, ha vóna kinek. A bűnözés elképesztő volt.. Aztán a GuLAg-on annyi minden történt, az első hat év végén.. Sztalinék úgy döntöttek, az ElsőLgerőrséget is GuLagra vetik, volt miért. az "igazságtalanságok"

Hitlerék sem nyúltak a saját szarvas és nappa tisztikesztyűikkel a KZ lágerek népéhez. Szovjetúnó egy Birodalom továbbélése volt. A jógyerekek éppen a minap fikázták agyon gereben Ágnes könyvét a FÁK-tagországokról Holott a jógyerekek se tudnak semmit, mi van a Volt Birodalom országaival. A Birodalom államjogilag széthullott, de oroszul beszélnek...ez olyan, mint a Brit Birodalom. majd most jó móres lesz az, hogy a Szabad Amerika az AnyaOrszággal még mindig őriz valami oldhatatlan SZERVES kapcsolatot. Az amerikai W.A.S.P. elit még mindig ANGOL elit. D. Cameron ugyan a Londoni CITY-re hivatkozott (már ezi is a kettősbeszédfe titkosfele) de valójában a Londoni City érdekei azok USA érdekei. IS. nem oylan könnyű egy birodalommal elbánni.

Itt van az OSztrák Magyar monarchia esete: Ausztria nem engedte meg a bankjainaok OTTHON azt a fajta magatartást, amit itt az osztrák bankok a devizahitelezésben gyakorolhattak. DE ÁM a puska agya visszírúg és a Protekcionosta Bezzeg Ausztria is szívhat a magyar devizahitelbotráőnxy miatt!! Nincs Monarchia, de van. A fejlődő, egyre jobban élő román már nem úgy bánik a magyar túristával Máramarosban, Bákóban... Nagybányán. Már szivélyesebb. A Monarchia Aranykora visszfény a román tekintetében is: az egykori birodalom. A Kínai Borodalom birodalmakból áll. Valaha talán "ezer" bitodalom is volt Kínában, amikor egy lófutam volt egy kiráélyság, amiből ötven tet ki egy birodalmat. Vagy ott van az Asóka által egyesített birodalmakból álló Észak Indiai Birodalom. Még a Brit Birodalom sem bírt vele. És a Párhuzamos Világok Elve alapján Észak India két Birodalomhoz is szerves: mert a Brit Birodalomhoz is.

Sztalin a Leninizmust a Birodalomra ALKALMAZTA.

Néha elgondolkodom egy epizódon: Amikor a nácik lerohanni gondolták A birodalmat, amit a saját birodalom-fogalmaik alapján képezltek el ( NSZK még ma is fejedelemségek és grófságok szövetsége) Sztalin egy hétig maki részegen fetrengett a dácsájában és még az őt súlyosan lebaszó, életre pofozó Vorosilov sem tudta megérteni, miért. Pár hónapja megint végigondoltam ezt és az ugrott be: Sztalin tudta, hogy a CSŐŐŐŐ-be be kell húznia a nácikat és ez megint vér és vér és vér a Birodalmában. És ismerte saját természetés is, tudta, hogy mit csinált volna, ha csak a szokásos szhigorúpiamennyiséggel van el.. Ezért töltöt rá. mert tudta, hogy ez SZÜKSÉGES.

Sajnos Sztalint vagy Hitlert.. egy Mussolini szerű Halálos Übü Bojócc -ként képzelik el. Csakhogy A Birodalom Nagy Szörnyetege körül teméntelen kis szörnyetegecske tömörül. Vagyis: emberek. Akik farkasai embereknek. És miért? Napi, pillanatnyi elemi érdekeikért.

I_Isti 2011.12.13. 21:11:22

@magyar-magyar szótár: Ha bekapcsolják a biztonsági övet, ma is élnének. Azt viszont hogy intézi el bárki is, hogy _ne_ kapcsolják be azt a nyamvadt övet? Akár vérprofi volt a sofoor, akár nem.

magyar-magyar szótár 2011.12.14. 04:38:09

@I_Isti: Általában a nagyemberek nem kapcsolnak biztonsági övet. Öreg sofőrök se. Komplex munkáról van itt szó. Az amatőr vacak szolgálat úgy jár, mint Dubcek merénylői: lebukik és röhejessé válik. A lekonteózhatósághoz tökéletesen elegendő a jogiúton nembizonyíthatóság. Létezik ugyan a vizsgálati elvek között egy, az életszerűség elve. Azonban szerintem ritka az olyan bírósági döntés, ami figyelemmel van életszerűségre.

Valamint (és itt teherautókról van ám szó!) baszhatja az ember a biztonsági övet, ha az autóját kamionkerekek darálják össze. Nagyjából egyenletesen, öklömnyi darabokban minden, a vagdalthúspüré, amivel megterítve az aszfaélt, az volt az ember, esetleg egy rózsás koponyalemezkéjét hintáztatja a langy szellő: ez a művészi kép volt a Retek Klub egyik első hiradójában a jövőbemutató