„Rajongva tűnt elém a sátrak népe:   / Dicsőséget szomjaznak minden áron, / De, ha nem kell vér, olcsón is veszik; / Ritka dolog, hogy egyetértsen három; / A holnapot ma bízvást megeszik”.

 /Arany János: A nagyidai cigányok/ 

a kifejezést Hannibal testvéremtől olvastam először, egy kommentjében...

Érdekes ez a nyolcév hatév halottkeze, elég élőnek látszik. Ha sorravesszük, hogy ez az eleven, illatos, tisztakörmök ezüst sarlócskáival villogó puha két-szorgos-dógos mimindent baszott már ki, de vagy 30 évre a magyar politikaiszótárból:
-reform, reformok
-haladóbaloldali
-szociáldemokrata
-szociálisérzékenység
-többiztosítósrendszer
-eurobevezetés
-Bokros Lajos
-[Kell Egy Tiszta NŐ a magyar Politikába']
-liberális, liberalizmus, de minden, amiben a lib szótag bennevan, pl a libákat májastul
-Audi A RS8
-őrezred
-koalícó [koalává baszás oboáztatás útján] azazazzzazza:
-SZDSZ [az SZDSZ-t csak szerette vóna úgy széjjelbaszni az MSZP, ahogy ő viszont képes is volt!]
-MeH
-barrikád (márminthogy még mi is lehet már, ha akarom, ~
-igazságbeszéd
-rend és szabadság
-Haza és Haladás
egy egész nagyszótársorzatra való szót baszott széjjel ez a -szerinted halott? ne baszd már! -kéz, persze nem ám magát bepiszkolva, hiszen egyik kéz is, míg a másik se pihent, pl strómanokat  küldött le termőföldbérleti [elővásárlásijog-megkaparintási] ügyletekbe

és most pl a demokrata szó van soron, és lehet, engedik neki, ugyanazok a nagy nyelvészek, akik hat évig is.
  
szün: És az egész derék jóoldali magyar sajtómunkásság hadaiban senkinek nem tünt föl, hogy még Hillary is kit, na kiket láthatott csupán, mint "jelenlegi magyar ellenzék"-et, na kit & Co.? 
 
Még akkor is az Eleven Kéz játszmáját játszották a táblán, amíg alkotóiszabadságon volt. 
 
Szünet: Álljunk már meg: Széchenyi Istvánnak sajátpénzébe került a haza és haladás, birtokai évesjövedelmét csak úgy odavetette az Academia javára  sőt, hát saját őmagába is került neki a hazája és a haladása [-> Döbling]. Ámde ez a nagyonis illatos jófőnöki illatoskezecske egy fillért se költ a sajátjából még akkor se' amikor a sajátügyééért [Haza és haladás Párt- kérem, ne röhögjenek!] lobbiz' az USÁ-ban.
 
Az egymást szépen mosigáló dehogyishalotti kikkezek, hö-hö... hö...  
 
Utóirat: Hooogyne lenne jóoldali mondolat mindezekre, rendesen, ovisan, ahogy kell már azt egy nagycsoportos jófiúnak, igen, igen, a másikokoknak is vannak szavaik, amiket agyonbasztak, de nézzük csak viszont azokat a szavakat, mert érdekes ám, hogy ezekből a szavakból mennyi is a praktikus. A hasznos. (A falvédő praktikus, de nem muszáj... hogy magyarázzam.. a falvédő nem része a felépítménynek... azaz most pusztán merkantil', haszonelvűség szerint amit ezek agyonbasztak, úgymint:)  
-nemzet/nemzeti [ álljunk már meg és vessünk egy pillantást Az Új Köztársoság  Demokratikus Koalícó Közös Nevezője Gordonka pártkezdeményének a nevére, ami: Haza és Haladás... muchachos!)
-polgár/ polgári [de ha idegenül mondom civil -nek rögtön jó lesz és nem agyonbaszott...]
-nemzeti konzultáció -na ez tényleg agyon van...
-keresztény
-kommunista (ejtd komcsi)-ugye, azzal van agyonbaszva, hogy olyanokra mondják rá, akik nem kommunisták, sőt valamint azt hiszik, hogy azok a "komcsik" ha a hajukszála ugyan nem görbül, de legalább idegesek itt is elmondom: nem, nem, nem idegesek! Nem azért fogják a hasukat, hanem rööhögtükben...
 
Vagyis amit   ezeknek -sikerül talán agyonbaszniuk is, azok mind olyasmik, amik nemigen számítanak, mert pl vegyük a nemzet/nemzeti kifejezést, hát az hasonlatba letéve , mint basic-ba Sekszpíre, hájszen alig több a jóoldali jónevelésű jógyerekeknek, mint egy szép nacionálista vásári olajnyomat a Svejk ferencjóskaképéről átkopizott természetazonos hatású csokipöttyöcskékkel [légyszarral] . Amit a rosszoldalnak a (jajnemár!) "nemzetikeresztényoldalnak" sikerült széjjelbasznia,  azok nem tartós vagy a haza számára hasznos javak. Csupa, duma, rizsa, mennyei malasztükvel tejjességek... Most szegények azzal vígasztalnák magukat, hogy legalább nyomokat fognak hagyni, pl a kommonyistákok idegrendszerében vagy a magyar utcanévjegyzékekben...  
 
...hát nem tudom, esetleg Biszku Béla bá agyierei röhögtében is széjjelrepedhetnek... Én ugyan tudok egyet, amivel lehet  hogy föl lehetne baszni Biszku agyát, ez ugyanis akár köztörvényes is, Mehrel Izsák, azaz egy másik kommunista ember halála cserbenhagyás útján, na, ez fájna a vén dögnek, ettől beidegesedne, de a legjobb rosszgyereknek [Mandiner blog] se jutott eszébe, hogy valójában ennek a vén fasznak a lelkén szárad egy kommunista halála, vagy ha igen, akkor ugye síklogikailag Mehrel Izsák halálával "egy kommunistával kevesebb" vót, hát ezzel készen is a tabló, a pannó, aminek pedig címe:
 

A nagyidai cigányok tábora..

és akkor innen tanképpen kezdi megérteni azt, hogy miért ilyen ez a hat Év halottkeze, hát azt mondja, hogy ha ezek és azok is elbasznak csak mindent, akkor miért is ne ő, az erre szakosodott, az ebben tapasztalt szakember baszná el a saját privát hasznára, ha nem ő viszi, viszi más
és ezel a magyar körbefos be is zárult, jóccakát, és most gitár:
 

8 komment

Címkék: umbulda

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr253362549

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2011.11.13. 22:01:33

Ismét kijött borzasztó elfogultságod a jobboldal iránt - ezek az emberek ugyanis a létező legfontosabb szót - a nemzet szót baszták szét, méghozzá nagyon. Az általad anyira megvetett TótaWnek sajnos abban igaza van, hogy olyan, mint nemzeti oldal, nincsen. Egy nemzetnek lehetnek oldalai, de nemzeti oldal nem létezik. Amiért mégis ezt használják: ugyebár akkor mindenki más minimum nemzetietlen, de leginkább nemzetellenes oldal része. Márpedig ekkor jogosan lehet azt az 5-6-7 millió embert kirekeszteni a Nemzetből. Bogár Laca bácsi például 4-500 ezer Magyar állampolgárt gondol ittlakni, a többi az a Plázák Népe (kopirájt Bogár L. ).
Persze lehetne bővíteni a sort az egykulcsos adó, az adócsökkentés, a szabadságharc, az országvédelem, a forradalom, a nemortodox és a topkategóriás E L S Z Á M O L T A T Á S szavakkal. Ez utóbbi valami olyasmit jelenthet, hogy egy kormánybiztos elszámoltat egy-két ember tízig, de nincs bünti még akkor se, ha el sem kezdik a számolást.

magyar-magyar szótár 2011.11.14. 05:21:55

@nagyjoco: Nemzeti oldal nincsen. Magyarországon mégis keletkezett. Tkp az, amivel nálunk a "nemzeti oldal"-t vádolják, normális országban normális. Nemzetizászlók, nemzetibüszkeség, Védd az Ausztrált , vedd az Ausztriai Árut, ez az egész világon természetes, csak Magyarországon nem, itt ami magyar, az szar.
Csakhogy ez a nagyidai cigányok tábora.
Jó sokat foglalkoztam az un "nemzeti oldal"-lal. Tótáék egy igazi gyomrosat sose húznak be a "nemzeti oldalnak" ugyanis a jóoldalnak soha-soha nem volt érdeke 1989. után a nemzetioldal legyőzése. Támasz nélkül ugyanis eldölnének. Ki a fenének támad nosztalgiája Horn Gyuláék eránt 1993-94-ben, na nincsen "náciveszély" és a "Horthy-fasiszta restauráció veszélye?" Nemzeti oldal tényleg nincsen, ügy kellett réthorizálni egyet. Tkp belesakkozódott a FIDESZ is ebbe a csapdába. Sokaknak elmondtam itt, új lesz talán neked, de a FIDESZ liberális pártként indult és lényegében balfaszságok nagysorozatában, a profipoltikai erők (a zseniális sakkozók a kedvenc képemben) szorították be abba az eleinte csak "retorikainak" látszó folyosóba, amiben csak hátrálni, csak hátrálni tudtak s eoljutottak idáig.
Elfogult vagyok a jobboldallal?
Nézzük csak, mit mondok:
-el se kellett volna kezdeniük, bele se fogni 2010. májusban. nemhogy naggyűlni, meg oktondipocoki módon kétharmadra hivallgani. mert az is igaz, hogy "buta volt a kétharmad" és a lakosság egytizedének nemmegfelelően választott. Csakhogy ez a lakosság egytizede a választásra jogosultak negyede. Ki nem tudja, én is ezt hirdetem: A 2/3-ad nem a FIDESZRE szavazott, hanem az umbuldátzor népszopatók ELLEN fogalmazni ez a büdösnép nem tud. Rosszul fejezi ki magát. ÉS a magyar értelmiséegg többévszázadpos tévedése 8ha tetszik: Tóta butasága) az, hogy azt hiszik, a szóbeli kifejezőképességek és készségek , a szókincs hiányai egyenlőek a butasággal. Az elmúlt hatév 8a nyolc) arról szólt, hogy mindig valami politikai ügyességgel sikerült a demokráciát kijátszani és felfüggeszteni. Szegény ferinek mindig volt valami oylan zseniális húzása, ami ABBAN A PILLANATBAN jogossá tette a trükköt. nem lett 2009-ben előrehozott választás -mert Feriéknek nem volt drága a 2/3-ad veszélye azért, hogy ellophassák a maradékot, amit hagytak. És mi következett? Ti következtetetk Jocó, a gyűlölködők, akik összesen kb ennyit tudtok: Zsigerből gyűlölni a Cigány Felcsúti & Alcsúti meg Középmucsai Törpét. Azaz elvakultak vagytok.. és megint ugyanazok a történetek ismétlődnek, még abba is belementek, hogy a 3. köztársaságot baszák széjjel, és legyen negyedik. Sorozatosan a lényegében a reformkommunistáktól ajándékba kapott (nem lett volna muszj nekik.. csinálhattak volna kínai típusú lassúátmenetet is, előbb a gazdaságireformokat és aztán a politikaiakat)

Olyan súlyosakat senki nem mond a "jobboldal"-ra, mint én. Mi az, hogy "elfogult" vagyok?? Ti arról beszéltek, hogy nemjólműködik, X és Y meg Zzz miatt bnemjól és ezt meg lehet szereni és majd A, B meg C fogja megszerelni 8avagy a magyar álom ugye "búzzi a pógármester és lóppik, de maj' felmondunk neki és adunk főő hírdetést a zújságba és akkor fölveszünk egy jaó pógármestert aki ügyvéd is ozt megvédi ja falut" Kb ez a szint. Ez nem jó, mert bukszaszájú és cigány, ezb njaó, mert szép a frizurája meg az öltönye. kb ennyi telik a néptől a demokrácia értelmezésére. HA szavakat kell használnia,. Azért a nagytöbbség ösztönszerűen érezi mi a jó... ezért hat a szakszerű kampány érzelmekre és nem az észre.

Várj, másképpen mutatom.: kb úgy van "nemzeti oldal" mint kommunisták. A rosszoldal , ezt is szajkózom, ma már meg sem kisérli befolyásolni az eseményeket, az egyik cél az, hogy felidegessíjje a kommonistákat -akik nincsenek.

Azonat a nemzethyességeket Tóták nem kivevelni akarják (bár néptanítóként lépnek föl) hanem bele provokálni a rosszoldalt, hogy mondolatként kezdjen el nemzethyieskedni.
a "nemzetioldal" kommunikációja hosszútávon kudarcsoroözatokba tendál. És a jóoldalé gyakorlatikudarc sorozatok ellenére is fölfelé tendál. A rosszoldal (nem használnám se azt, hogy jobb, se azt, hogy nemzethy) csak hibát hibára halmoz.
Mikor kapta meg a hatalmat? - a legúslyosabb európai válságnak nem is közepette, hanem csak a reggelére... Milyen kommunikációs környezetben? "minden rossz lesz, amit ezek akarnak" aztán "minden rosz, amit csinálnak" és "minden ami rossz, ez5t már ők csinálták!"

Még az se lehet a mentsége a roszoldalnak, hogy nem is lehetett vpolna másképpen csinálni. De lehetett volna, de egyetlen meglepő kommunikációs húzással nem álltak elő.
Akik ezt a sakkjátszmát irányítják, aminek te is oktondi kibice vagy Jócó... de szerintem még Tóta is... előre tudták ezt... viszont az ő húzásaikat szinte senki nem látja előre. Azt látták az emberek, hogy 2010-ben vesztésre ÁLLTAK álltak, de nem matt-ot kaptak, csak pár sakkot. A 2/3-ad még szép, hogy a rosszoldalt illúziókba kergette, de titeket, a jóoldaliakat Az Igazakat, Az Erényeseket (a nemCigány-pártiakat, ne feledjük sose, hogyan cigányozza Orbánt a jóoldal java, legalább egymillió bruttó tömeg [ a nettó, aki el is megy szavazni]) Az hagyján, hogy a "jobboldal" elhitte, hogy megnyert valamit is a 2/3-addal! De ti meg elhittétek, hogy vesztesek vagytok. Busongásba merültetek. Gyurcsány politikai életbenmaradásához Orbán azzal, hogy miniszterelnök lett (sőt. kripto-köztársaságielnökjelölt) csak kb 2/3-ad arányban biztosította. De mi vezetett arra a vakságr,a az MSZP-ben, hogy biztosítsák GYurcsány politikai életét? Senki tömegesen nem ért itt a politikához az MSZP-seken kívül. Többszázezer ember, átlagemberek, vidékitéeszelnökök és vidékitanárnők jobban értenek a poltikához, mint a legokosabb LMP-s. És a Nagy Sakkozók még őket is kisakkozták (csak utalok arra, hogy ismerem a FIDESZ konteóját arról, hgy látszat a szkítás a DK és az MSZP között, de akkora baromság, hogy elemezni is minek.. az MSZP lapátra van téve, a feje tetjére állhat a 300000 MSZP fan, akkor is)

magyar-magyar szótár 2011.11.14. 05:33:18

@nagyjoco: És akkor még a magyar katasztrofizmusról nem is beszéltünk, ami mindkét "oldalt" sújtja. Atz elmúlt 25 évben folymatsoan egyre jobb lett a magyarnak. Ma egy munkanélküli életminősége jobb, mint a burtyásnak 30 éve. De ezzel sem mer szembesülni, a híres magyar társadalmi amnézia. bajnai a sajnos csak kevéssé emlegfetett búcsúbeszédében egy igen józan mondatban (csak sajnos -és nem véletlenül!- bonyolult megfogalmazásban intett, hogy ez demokrácia ésbár olyan, amilyen, de demokrácia) Úgy busongott a magyar (valljuk be: kisebbség) 2010-ben, mint ahogy jogosan 1957-ben. 1946-ban azt mondták a szakemberek, van a komcsiknak 10 éve, aztán csődbe viszik az országot és úgyis demokrácia lesz. Most meg senki nem volt észnél közöttetek Jócó, az Orbán-gyűlölő, de egyébként szende jóoldaliak között, aki kiszellőzteti a szobát, vesz egy friss nagylevegőt és azt mondja, hogy Magyarországon csak az a biztos, ami ELMÚLT.. és 2010. májusában a 2/3-ad csak kezdődött.
űÉs aztán csodálkozik ez a nép, hogy permanensen szívatják széjjel az agyát. (és pont Tóta ebben fő agitátor... Oksoakat mond Tóta, csak éppen nem a lényeget.. szeretem Tóta mondását arról, hogy a nemzeti sorskérdésekkel való szüntelen foglalkozás köcsöggé tesz... Szép is ez a mondás, amíg azt nem firtatjuk, hogy mi is a definíciója a nemzeti sorskérdéseknek és a velök való szűntelen bajmolódásnak... Mert akkor rájövünk, hogybár tóta a "nemzetit" nem használja, de valójában szüntelenül nemzeti sorskérdésekkel foglalkozik, ugyanis szemben a jobberek baromségával, a jóoldal is nemzeti. nemzetünk része Gyurcsány, Bajnai és Köves Slomo. Zámbó Jimmy szellem mis jellegzetesen magyar és Ligeti Györgyé is. És Jankai Béla, az egyik legtehetségesebb magyar popzenész/billentyűs is a nemzet része -pedig elbaszta az néletét aprópénzért, megélhetésért, kényelmesen, elhízva lustiz ahhoz képest, mit tudna.

Egy normális demokráciáűban ugyanis nem kell neked meg nekem köcsöggé lennünk, Jocó, csak a dógunkat csinálni.
űValakiknek azonban érdeke az, hogy köcsöggé legyünk. Ne húzódozz: te is ugyanolyan köcsöggé lettél, mint Tóta vagy én. És ha nem ismered föl, hogy köcsöggé lettünk [ a neked kedves Tóta értelmezése szerint], akkor te az is maradsz!

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.11.14. 10:04:24

2010 májusa UTÁN sem mondtak mást, mint előtte (pedig ugye szerinted akkor szembesültek az üres sufnival)
Mostanában viszont már muszáj (lenne) mást mondaniuk legalább

És akkor arról még nem volt szó, hogy mit cs_i_n_á_l_t_a_k 2010 május előtt, és mit csinálnak azóta

* * *

tudom, a cia meg a kínaiak elbújtak frankfurtban a vécében

magyar-magyar szótár 2011.11.14. 13:15:10

@A Hannibal Lektűr-attitűd: és mit mondjanak. Mástz mondhatnak azaz alternatíváját annak, amit mondanak. Az alternatíva pedig így szól: Minden szar, semmi se sikerült és a Döbetűt szépen a tudodmelyikbetűvel egybemondják. EZ a másik lehetőség. Most tedd a kezed a pirosgombra és képzeld el, ha megnyomod, akkor mondják - nyomod? (Arról nem is beszélek, hogy Szaró bácsit meg Merkel nénit fel kell hívniuk előtte, hoyg szabad-e nekik ilyent mondani. Szerinted?
Ugyan, Hanni...

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.11.14. 17:28:35

@magyar-magyar szótár: Szijjártó az a szegínyember szted minek a szinonímája?

még mindig hajtogatják a matolcsyzmus faszságait

amiről pedig már nem hogy tavaly, meg hat éve, de 10 éve lehetett tudni, hogy faszság

főbűn, mondom

2011.11.14. 18:03:41

@magyar-magyar szótár: Túlságosan gyereknek nézed a nemzetioldalt. A nemzetioldalba nem lehet csak úgy belesétálni, a Fidesz se csak úgy belehátrált, akarni kellett, felvállalni felvállalható, a félig felvállalható és a felvállalhatatlan embereket/gondolatokat/retorikát. Élvezték ők ezt, élvezte Viktor a rajongókat, azt, hogy őt Messisának látják, hogy őket tekintik a Fény Gyermekeinek a sötét, gonosz judeobolsevik sátáni erők elleni harcban, nem törődve azzal, hogy emberek millióit haragítják ezzel magukra.
Amikor Orbán lehazaárulózta olyan 2002 elején az MSZP-t, akkor a mögötte álló kétmillió embert hazaárulózta le. Amikor politikai hovatartázás céljából elkezdték hordani a kokárdát, akkor milliókat rekesztettek ki a nemzetből. Elérték azt, hogy a hazaáruló már nem jelent semmit, a gyilkosságnál is súlyosabb bűncselekmény, mint szó már nem jelent semmit, egy üres szitokszóvá vált. Eközben gőzerővel építették a Mítoszt és a Személyi Kultuszt. Amikor először hallottam, hogy Felcsútdobozon megálltak, miközben szállították a Szent Koronát olyan ezer éve, azt hittem, egy Hofi kabaréról beszélnek - aztán kiderült, hogy ez a hivatalos progaganda része. A Mítosz 2006-ban kemény csapást kapott - a legyőzhetetlenségükbe vetett hitük jelentősen megcsappant. 2010-ben nagyjából annyi maradt belőle, hogy Ovi és csapata majd egy sokkal minőségibb kormnáyzást fognak csinálni. A hozzám hasonló "orbángyűlölő, mindenben csak a rosszat látó, közös sikereinknek örülni nem tudó, megosztó, kötekedő, hangulatromboló, vereségét feldolgozni nemt tudó" alakok annyit mondtak, a túrót lesz itt jobb kormányzás, hülyeséget fognak hülyeségre halmozni. Lehet még egy kicsit takargatni azt a D betűt, de már nem olyan sokáig, mint azt ők hiszik.
Én lenyomnám a helyükben a piros gombot.

magyar-magyar szótár 2011.11.16. 09:26:44

@nagyjoco: Nem a kétmillió szavazót hazaárulózta le, ez egy 2200 éves retoriaki trükk, amikor a patricius az őreá csúnyát mondó szónókra arrólfelől került, hogy véle mind a római patríciusokat gyalázták le. Ne keverjünk már ide retorikai-szakmai fogásokat.
Ha szelektívkeresőzün mán, akkor tessék egy szointén Orbán mondás, amivel hatalmas nemtetszős ORDÉJJÁST váltot ki a rosszoldalon és a fideszveérkarban:
"Nem az MSZP az ellenségünk"

hanem az aki széjjelbaszta az MSZP-t is.

Persze szokta ezt a jóoldali orákulumság összeretorikázni (ad notam a lekádárosozással) hogy az MSZ és FIDESZ össze vannak fonódva.

Emlékszel még Kövér aksztatós sztorijára?
Azt mondta Kövér.
űAzt várja tőlünk [ a jóoldal] hogy menjünk le a picébe és akasszuk fel MAGUNKAT.
Ezt tudták a jóoldali orákulumok lefordítani arra, hogy K övér akasztatni akarja az ellenségeit. Senkit nem érdekelt az original version, mindenki a cover-t nyalta be.

Egyébként az MSZP-ben voltak hazaárulók, pl legutóbb 2009-ben akartak hazátárulni, de az SZDSZ megakadályozta őket ebben. Ennél mókásabb történetet hirtelen nem is tudnék mutatni neked. Az SZDSZ kétszer is keresztbetett az MSZP RÉSZEINEK (ne feledd, hogy se a 2millió szavazó, se a párt nem homogén egyvalami.. van 300000 igen jó, erküölcsös, tisztaéletű, haladógondolkodású haladóbaloldali szavazója az MSZP-nek: őket szopatja és gyalázza a legszivesebben az ő szeretett Ferikéjük. Őrájuk mondja Ferike , hogy anyámasszonykatonák és szegények annyira jóhiszeműek, hogy azt hiszik, az ő ferikéjük másra mondja ezt, nem őrájuk)