A két un "kereskedelmi" (félverseny*) televízió hiradóit nagyáltalában és különösen pedig a  haladó jóoldali értelmiseggiek semmibe nem nézik. Elovassák a mértékadó véleményeket. Mostanában  úgy lehet tudni, hogy a TV2 "Tények" fantázianévre hallgató balestei-tűzeseti és bűnügyi magazinja (a végén 6-7 perc az egyéb, pl nemzetközihíreknek, megölték Gaddhafit.. Stroszkán megint tosz't tán) kormányintendatúrát nyög, kb, mint az index. Hát eggen, kábé, mint az index, pont annyira nyögi.

 

Ha menni kell tanárikarból, húsüzemből, fuvarozóvállalattól vagy médiától, ki megy, a szürke dógos  kuli, az... Médiavállakozástól  mindig az, aki a nézőnek kevésbé fáj. Nem celeb. Nincsenek egyébmegnyilvánulásai. Néha politikaiokkal is magyarázhatóan (vagy kocholhatóan)  ugyan nagyon-nagyon el tudnak valakit küldeni a magyar médiától, de pl jóoldali politikailagmegfelelő médiaszemélyiséget még úgy istenigazából nem láttunk rosszuljárni, a branch ott segít, ahol tud. Amíg nincs új állás, addig haknik, publikációslehetőségek, vendégtanárkodás. Igazgatótanácsitagság. Részvényszelvényvagdosás, jutalomüdülés, etc. Feltöltődés.

Ha azt mondom, a Retek Klub "hiradója" akkor a Pista (a gergelyróbertes szívtiporó...) és az Antónia (nem a Mészáros, hanem a cukorbeteg) a ruházatában és hajzatában minden ízlést nélkülöző ugrik be mindenkinek.

Kumin Viktória tanképpen semmi különöset nem csinált tehát a munkáján kívül, nem humorheroldkodott az elköszönésekkel erőltetetten, mint Pista & Antónia. Nem vágott pofikat , nem huzigált nózilit a négerről olvasván akkor sem, ha a szerkesztők orbitális baromságot írtak oda neki. 

 

Bevallom, Kumin Viktória nevének én is úgy gogliztam nagynehezen utána. Hirtelen nem ugrott be...

Tegnap ugyanis elköszötn, eléggé végleg-nek hangzott, megköszönte hétévi figyelmünket meg hogy jó volt velünk ...vagy ilyesmi? Már nem is tudom, mit mondott, de olyan This is The End  hangulatú volt és el is sírta magát, csak azt már nem közeliben mutatták. Ugye, a nyuszira a kakajót is rá lehet fogni, meg minden, most ugye minden kirúgottat politikaiokból rúgnak...

pedig egyébként amiatt a paradigmaváltás miatt, ,ami következtében az eddig ismert televíziózást valami internetes digitális 400 csapás-sávú lófüttyöde fogja váltani, mindenki azt a reklámot kapja pl, amit megérdemel, a 47 és halálközöttiek műfogsorragasztót és viagrát ésígytovább, a kisbabapedofil termékeket fogysztók meg babápolási cikkek reklámjait... Márpedig a valójában netokratív számtech/internet jellegű pszeudotelevíziózáshoz nem kell annyi ember. Csak szerver, pár servans  meg néhány tucat agyatlan "kameramögötti", mint eddig. Szóval Kumint kirúgták vagy "magától ment"? Nem tudom, biztos utána lehetne nézni a fácsén. Valószínű, azért őt választották menésre, mert ő semmi másegyebet nem tett, csak ami a dolga, de tényleg. Szépen felolvasta a négerről a híreket és a végén igyekezett mosolyogni (nem úgy, mint Máté Krisztina a konkurenciánál, aki az iráni repülőszerencsétlenség beolvasása után rögtön nevette el magát.)

hoppá, van videó, kösz :

Így aztán, ha nincsen paláver, akkor mi van. Hát ööö... Nem szeretm az Önök "hiradóját" sem, kedves Viktória, muszájból nézem, szolidaritásból az Ön [volt??]főnökei által folytatólagosan hülyének nézett másfélmillió emberrel... de Isten Önnel, Önön nem múlott, Ön jó hiradóban is ugyanilyen jó tudott volna lenni, Önön semmi nem múlott, higgye el, semmi...  remélem, valami jó melóhelye lesz ezután és újra mosolyogni is fog, olyan alig kivehető haloványan, köszönjük...

Hártyája "A Retek" honlapjáról (2011.okt.24. du 14 órás állapot):

Kumin Viktória

Viktória az RTL Klubnál kezdett el gyakornokoskodni sok évvel ezelőtt, majd 2005-től az RTL Híradó műsorvezetője lett.

Hobbi: színház, nyelvtanulás, egy jó sajtvacsora borral

Kedvenc állat: kutya (kiskutya, nagykutya, közepes méretű kutya, egyszínű, sokszínű, ugatós, szerény, karakteres, félénk és nagyon bátor stb. stb. stb.)

Kedvenc autó: Alfa Romeo [juj]

Kedvenc szín: piros, kék, fekete

Kedvenc film: most éppen az Elveszett jelentés (de a Megáll az idő az örök kedvenc)

Beszélt nyelvek: angol, olasz

Viktória éppen az RTL Klubnál kezdett el gyakornokoskodni sok-sok évvel ezelőtt. Belekóstolt a Fókuszba és a Híradóba is.

Szinte minden műfajt és műsort kipróbált. Dolgozott a közszolgálati csatornáknál, a Magyar Televízió Ablak című műsorában, majd a Duna Televíziónál 5 évet töltött el, volt híradó műsorvezető, évekig kelt hajnalban, hogy 6 óra előtt már köszönthesse a nézőket a reggeli műsorban, vezetett politikai vitaműsorokat  [lám-lám, tetszett vona jobban vezetni erőteljesebben, krizsósabban!] és választási adásokat.

Előtte azonban kisebb-nagyobb kereskedelmi csatornáknál is megfordult, szintén a hírekhez közel dolgozott. Egy ifjúsági csatornánál a híradónál kötetlenebb műfajt próbált ki, fiataloknak szóló magazinműsort vezetett. 3 évig az Inforádió riportere és műsorvezetője volt, ahol a politikai témák mellett környezetvédelmi és színházi magazinműsort is szerkesztett és vezetett.

2008. augusztus 20-án megszületett első gyermeke, Berta.

 

*Szegény Frenec személyesen gondoskodott kétszer, 2005-ben és 2009-ben, hogy igaziverseny ne legyen. Így a két gagyitévé behozhatatlan előnyre tett szert a "digitális átállás [a hagyományos televíziózás halála] utánra...

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr293326197

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.10.24. 14:22:21

és ezt így hogy?:)
(tudom, az nem ő volt)

de ez miért ez hír nálad, amikor 'veszélyben' s 7i7es, Fábrysó, XXI. század stb

magyar-magyar szótár 2011.10.24. 14:37:03

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Aki szart emel, az fos által vész. Tetszett volna XAXX-nakk VALÓBAN polfüggetlennek lennie akjkkor:
-ma is ő vezeti a műsort, amit kitalált (majdnem)
-és NEM gondolnak rá a legbeF'abb Asszonyok hülyerékázásakor.

Különben a 7i7 szakmailag régen döglött, még a Hírcsárda is szellemesebb. Papírról ,olvassák a vérizzadságos poenjaikat "PROMPT"_nak. Hát még mit tudna mesélni, aki nvégigseggeli a 6 órás forgatást.
Tudom, hogy kamelod hajóst, de az alkohol könyörtelen és az idült alkoholista agyi dementiáája irreverzibilis. A máj visszanyő, az elfolyósodó agyvelő már sose szallonnásodik vissza. És még Hajós a legelmésebb, legfrissebb...

magyar-magyar szótár 2011.10.24. 14:38:36

@A Hannibal Lektűr-attitűd: bENNE VAN A FŐSZÖVEGBEN:
a PARADIGMAVÁLTÁS FELESLEGESSÉ TESZ MINDEN BONYOLULTMŰSORT, AMI NEM VALÓVILÁG IKSZFAKTOR, ÖSSZESKÜVŐSÓ VÍZÜGYEK, BŰNÖGYEK, LEÉGETT, BEFOSTTT. mÁR MOST MEGSZABADULNAK A BALLASZTTÓL, MERT JÖN 2012 BAZDMEG, HÁT NEM ÉRTED? MIT LEHET EZEN CSUDÁLKOZNI, NEM KELL

BOCS VÉLETLENÜL KAPCSOLTAM KAPSZLOKOT

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.10.24. 14:43:52

@magyar-magyar szótár: értem a véletlent:)

de ez a paradigmaváltás ám nempontmai, nempontmagyar, nempontpolitikai, hanem igaziglobális

..de akkor meg minek belemosni a lokális szennyest

magyar-magyar szótár 2011.10.24. 14:49:16

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Dehogynemlokális: Ha Szegény Ferenc nem szól bele, akkor 2009-ben nem rögzül a félversenyhelyzet, hanem a 2005-ben jogtalan előnyhöz jutottak kénytelenek versenyhelyzetben (azért előnnyel).. most a digitális átálláés versenyében ők autóval vannak, a többiek meg féllábbal, mankóü nélkül... ugye, hogy lokális?

magyar-magyar szótár 2011.10.24. 14:50:35

@A Hannibal Lektűr-attitűd:
Hol hazugság van o9tt hazugsá
és hpol félverseny ott félverseny, hiába globálishígitasz, attól ez a TÖMÉNY genny a mi gennyünk, mi vagyunk benne, nem a franciák meg svejciek de főleg nem az albánok.

magyar-magyar szótár 2011.10.24. 14:51:37

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Miközben persze a sajtószabadság a tét, ami van.
Aközben van félverseny -ami meg "nincs" Ugye? Vagy ha van, akkor "begyűrűzörtt Nyugatról.. hát nem.

magyar-magyar szótár 2011.10.24. 14:55:21

@A Hannibal Lektűr-attitűd: A nagy sajtószabadságértjujjgattásban erre nem jutott pászma, hogy mi van a televíziós és egyébmédia félversennyel.
Amikor pl legyalulták az előfizetőket, akkor a pártízezres jobberlapok inkább megszenvedték az előfizetővesztést,m mint a naaagy Népszabi. Nem mindegy, hogy halálközeli példányszámból buksiz 15% vagy bőven még vegetatívból.

És sorolhatnám a médiagecizmust, ami nemglobális, hanem lokális, sőt nagyon és ha ezt tudná meg a zónijó! Egfyébgazdságiterületen megóvták volna, amit médiaterületen észre se vettek (mert nem vpolt, aki szóljon)

Miközben a zistenatta népü ma 450ezres nézetségű RéémHírtévén jujong. Aközben mi volt a két nagy-gyal, akik 4 millión osztozkodnak (meg haton)

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.10.24. 15:04:55

@magyar-magyar szótár: sajtószabadsághoz nem elég a szabad sajtó - szabad olvasó is kellene...

magyar-magyar szótár 2011.10.24. 15:09:12

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Olyan sajtó akar szabadságot, amelyik a fogyasztóját oktondi rabnak nézi. És le is.

magyar-magyar szótár 2011.10.24. 15:11:11

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Te vagy a legjobban felháborodbva, mért gyűjtögetem ii az index napi 120 hülyéneknézéseiből kéthetente azt a párat, ami orrbabasz 8engem, téged nem)
Úgy könnyű ápolgatni és tám'ni az üldözött memszabadsajtót, ha nem fogyasztod.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.10.24. 15:26:20

@magyar-magyar szótár: azéé csak az index a kezdőlapom

naponta sokszor ránézek

(de csak a tech, sport és kis médiabulvár érdekel mán:))

évek óta alig veszek mancsot is se, pl

öregbuksi 2011.10.24. 22:13:25

@magyar-magyar szótár: A magyar újságírok zöme magának és a haveroknak, megbízóknak ír újságot, úgy , hogy közben nyögi a világ legrettenetesebb cenzúráját. Bizony a magyar sajtó az elmúlt 21 évben sem volt szabad. Az újságírok maguk állították be a corda méretét igen szorosra. Ezt a cenzúrát senki nem erőltette rá az újságírokra, vállalták maguktól, ócska kenyérféltésből és az esetleges előnyök elvesztésének féltéséből. Kevés helyen van az újságírás ennyire a béka segge alatt mint nálunk. És ennek csak és kizárólag az ÖNCENZÚRA az oka. Mint említette Szótár úr, az elmúlt napokban: majd megírjuk, nem most, jövőre, vagy akkor sem!

öregbuksi 2011.10.24. 22:49:54

@A Hannibal Lektűr-attitűd: "sajtószabadsághoz nem elég a szabad sajtó - szabad olvasó is kellene..." Lenne olyan szíves és hozna példát arra, hogy az átlag olvasó, a tömeg, mitől nem szabad ma? Valóban a sajtó nem szabad, csak szabados, azt ír amit a jól felfogott érdeke megkiván és nem a tényeket. A példában, ha lehet kerülje az olyan demagóg dolgokat mint, nincs munka, nincs közbisztonság, nincs együttérzés stb. mert ezeknek, közük nincs a szabadság eszményéhez, bárki is állítja az ellenkezőjét. Van liberális demokrácia, van szabadon választott parlament, a kormány a helyén van (akit a parlament bízott meg) müködnek a közhivatalok, van független bíroság, megjelennek az ostobábbnál ostobább újságok. Mégegyszer kérdem: hol rázza a nép rabláncait, érdemtelenűl, ma Magyarországon? Az, hogy önnek nem tetszik a regnáló hatalom az pech, de ez nem azt jelenti, hogy tombol a terror kies hazánkban. Az elmúlt napokban több tüntetés és demonstráció zajlott az országban, engedéllyel, ez sem a szabadság fokmérője?

magyar-magyar szótár 2011.10.25. 06:19:22

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Nem csak te vagy így, hanem az egész magyar értelmiseggség is. Igy alakultak mki az olyan hiedelmek 2009-ben, hogyaszpongya: "Szegény Tótát elbocsátották az indextől" Erre alapoztak most, amikor 3 napig úgy tettek, mitha, azóta viszont mintha misem. Ha megkérdezed értelmiseggjeinket, elmondjáák neked: Uj-t, Tótát é[s Bedét nem ismerik] sokakat kirúgott a fidesz, miután megszerezte az indexet. EWz teljes rutin, ez folyt a sajtószabdság ügyében, bejelentették, hogy Magyarországon az elnyomás szintje Fehéroroszországé, aztán, mintha misem. Egy haja szála nem görbült méhg meg jóoldali úőjsáígírónak, de ha csak nem fogal állást és hallgatag, akkor már az kevés a politikaimegfelelőséghez, AZ mehet a kukába. Akik a leghamarabb eltűnnek, az a kevés semleges, csak dolgáttevő. Persze "jobberek" vannak dögivel, hiszen sintoka is mit mondott bnekem tegnap, hogy már rég megszűnt a jóoldali médiafölény.
Pedig dehogy
De te is felületes vagy, felületes voltál már mavókával együtt, amikor olyan felspőbbségesen osztottátok le ugya asok bubnkó butajobbert. de se az nem jutott eszetekben, hogy volt Antal Dániel,. Se az, hogy lesz még Jávor Benedek valaky és akkor mi lesz. Tegnap fél délután magyaráztattad velem a Születés Titkait és tettetted a butát, hogy nem is tudod, hogy jöhetett kie gy akkora baba Index Anyu pocijából hát BLOOD SWEAT és Bodoky tears-ei...
És ez még Te vagy, egy igen kedves, tanképpen empátikus, nem akkora geciláda, amekkora egy sajtómunkás tud lenni!!

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.10.25. 11:00:11

@magyar-magyar szótár: nem értem, miért jó neked, hogy összemosol mavoval

vagyis értem, de nem akarnám érteni

magyar-magyar szótár 2011.10.25. 11:33:26

@A Hannibal Lektűr-attitűd: nemmoslak. Te is modád. Vannak a rosszoldaliak, rossz mindenki- mint modád, a mandiner 8a szerencsétlenek ugye) ANNYIRA nem rosszak, tehát velük lehet poelmizálni. Úgy vagytok egyhalmaz és nem én moslak egyhalmazba... tudom, hoigy hozzá vagytok szokva, hogy a jobberek együgyűek és butákok és,, szóval úgy fentről lefelé beszéltek velük, ennek magad is utánaézhetsz. nemegyformán persze, más a hangod neked és mmás mavonak, csak az irány, tehát a FENTRŐL LEFELÉ beszélés. Téged a finomirónia és a kevésszavúság, mavo-t a finom splenn és a rejtett nagyképűség jellemzi. Érzi az ember, ahogy fárad a LEnyilatkozásban. Érzi az ember, ahogy a jóügyért fáradozik. Szóval érzem én a különbséget, de egyhalmazba nem émnn nyomlak benneteket, ti vagytoke gyszerűen egy halmaz. mavo szinte egyedül is tartaná a frontot, az ember ha belegondol, rééémes egy 700 kommenetes kásahegyben gázolni (mert a fejetek, az messze magasan kint van, ugye) A FENTRŐL lefelébeszélésben alakul ez így, nem én mosom.

magyar-magyar szótár 2011.10.25. 11:35:13

@A Hannibal Lektűr-attitűd: nekem nem jó, az én Hannibalom az nem a mavo, aki.. hogymondjam: tele az elmúlt44 évem padlássa mavo-kkal a pincébe is jutnak. Azh én Hannibalom perszehogy más, de nem is az én hannibalom az, aki sajnálja (le) azokat a szegény jobbereket. (Szerepjátékok ezek, de mindjárt fönt lesz a ti c. czikkely.. az rövidebb)

spájdernecc 2011.10.25. 12:01:12

Láttátok Vincenték címlapos stuffját?
na ezért nem kommentelek polblogba

magyar-magyar szótár 2011.10.25. 12:49:09

@spájdernecc: Vincenték mindenmás szívonalat alulmúlnak. Ilyen ócska zsigeri őrjöngést eddig csak jobbereknél olvastam. Kicsit kilúgoztam, hogy ne legyen büdös, olyan rendszersemleges mindenkorira...
ez még a munkaverzió:
[nevek útájjuk nevek] a velünk élő hősök, akik nem féltek a [ előzőkormány ] idején, és nem félnek most sem kiordítani minisztériumi szolgálati autójuk ablakán, hogy kinek van faszhiánya, ki mit merjen követelni az államtól, hogy milyennek is kellene lennie egy [ ]nak/nek, hogy érdemes legyen arra a megtiszteltetésre, hogy viszonyuljanak hozzá, vagy hogy hogyan kéne méltó módon ünnepelni ötvenhatot. Ők azok, akik nem félnek kimondani: tetszik nekik a rendszer.

És tényleg: mitől is kellene félniük? Elvette valaki a munkájukat? Konfiskálták a nyugdíjukat? Tönkretette valaki különadókkal őket magukat, vagy a céget, ahol dolgoztak? Átíratták a céget, ahol dolgoznak, pártállam-közeli oligarchák consigliere-einek tulajdonába? Hagyták őket félhomályos alagsorokban hónapokig főni a saját levükben, feladat, főnök és kilátás nélkül, húszasával és mindig szigorúan pénteken rugdosva ki őket? Baszogatták őket értelmezhetetlen feljelentésekkel, gondosan megválogatott ügyészségi iratokat szivárogtatva a sajtónak? Megkardlapozta őket valaki? Na ne már, tényleg? Otthon az ágyikóban?

Természetesen nem. Ezek a jelenségek számukra a bérrettegés, a hálátlanság, az indok[ ]eskedés/oskkodás [kotkodács] megnyilvánulásai, és különben is, akikkel a rendszer elbánt, azok nyilván meg is érdemelték. Hőseink annyit fognak fel a rendszerből, hogy végre lehetőséghez jutnak olyan fiatal, korszakos tehetségek, mint például ők maguk, vagy [név, név] vagy [név, útáljuk]. És aki ennek nem tud örülni, az a mi közös sikereinknek nem tud örülni.

A Kossuth téri-tüntetés csípős pofonként csattant hőseink arcán. A [párt neve], a valaha [iksz ] szavazót/százalékot megmozdító párt ma nem mer rászervezni e[spontán alulróljövő pl civil/polgári) pár [szám]es tüntetésre. A Gazda inkább ban/ben menti a világot, mint hogy itthon méresse meg a népszerűségét, ráadásul a (lehetne húgyszagú Kossuthér]-tüntetésen és a klipen a kényelmes és jól bevált [...] sztereotíp figurák helyett fiatal, jól szituált, aktív adófizetők viháncoltak — A RENDSZEREN.

Ez vérlázító. [nevek úttájjuk] rezsimszolgák vérében tombolni kezdett a szar, és haladéktalanul posztot követelt magának. Hát ezeknek dolgozunk mi éjt nappallá téve a minisztériumban? Ezeknek készítjük mi a penge kis politikai elemzéseinket, közvélemény-kutatásainkat, nemzetstratégiai tanulmányainkat? Sumák lázadók, véreres szemű senkiháziak, rám figyeljetek! Hát már a jó nők is elpártoltak a Párttól? Aztán itt fogunk állni petyhüdt farokkal, mint deutschtomi egy rosszul elsült twit után, és hajkurászhatjuk a francia kurvákat meg a kócos fogú kormánybiztosokat? Hát már az sem szexi, ha Viktor beszédírója az ember? Ha eldobok egy laza Oakeshottot, megadod a számod?

Ezeknek legyen titokminiszter az ember huszonkilenc évesen? Hálátlan dögök. Nem becsülik meg a velük élő hőseiket.

olvasd te is @A Hannibal Lektűr-attitűd:

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.10.25. 14:50:02

@magyar-magyar szótár: érdekes

néha, régebben kommentelgettem a konzi blogra

PONTOSAN ugyanezt a FENTRÓL LEFELÉ beszélést éreztem

most akkor hogy is van ez?

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.10.25. 14:55:48

@magyar-magyar szótár: átfutottam

polbulvár

semmivel nem rosszabb vagy jobb, mint

sőt, a te kilúgozott verziód a megfelelő nevekkel simán mehetne 2002-2009 között szinte bármikor
(ment is)

akkor most mi is a baj ezzel?

(olyan a kormányunk, olyan az ellenzékünk, olyan a polelitünk stb, amilyet....)
süti beállítások módosítása