magyar-magyar szótár 2011.09.10. 08:01

papó

an der Reiche: jelenben elo allatok

 

Volt egyszer egy szegény papó, úgy is hívták, Papó. Kábé olyan öreg volt, mint a bekötő kövesút, aminek a bogárhátáról már kezd pedig lekopni az aszfalt, és előlátszanak a régi makadám fehér kövei megint.
A Papó, mint annyi más öregemberek, nem sok vizet zavart.
Tudják, a Papó papója volt az, akivel még megesett, hogy a sátor szájában ülvén az arravonuló hunyadi'ak egy tisztje megkérdezte, hogy: Ugye, nagy az öreg, hideg? Azt mondta erre a Papó papója, hogy: Te tudod, te vagy kint. Ej, jó’nevették erre mind a hunyadiak a papót, mert azok soseis nem voltak egy szegény emberek, így azt hitték, hogy hülységet beszél. Hanem, amikor a hunyadiak is sátort vertek, oszt a csicskásaikkal befűttették a kályhákat, oszt hirtelen meleg is lett, meg füst is, kiültek hát ingujjban a sátor nyitott szájába: megtapasztalták, hogy tényleg van odakint meg idebent. De erről már hallgat a dzsentroid fáma. Nem olyan vicces, amikor a sátormeleg az ember hátáról leperzseli az inget, az ingnyílásből mellyeszőrire meg ráüt a dér.
 
Modom, Papó már nem sokba számított.Semmije nem vót neki, csak az a két lába, amit apródonkint, mint a szalámit, levágtak neki, arra, a két levágott lábara kapott egy kevéske jó pénzt, meg szedhette a szinkumárt, míg élt.
Meg az a szép, világítós fehér haja!
Jót mutatott a sikágóbúlz –sapkája alól.
Egyszer aztán arra jött egy igen jószagú anettkadzsekis –virág’ szoknyás menyecske. Csak ennek nyaktól föl minden fordítva volt, mint az Anettának: amije annak kicsi vagy rövid, ennek nagy vagy hosszú.
Na, papó, van-e valami eladó története? –köszönt a menyecske illendően.
Hogyne lenne, enném azt az arany szívedet, ha közelebbről látnám, kedves, húzzad csak lejjebb azt a cippzárat!
Ne tessék hülyéskedni, most van rajtam trikó, mert a dzseki mind megdörzsikélné a didkóimat.
Papó egyből észrevette, hogy itt egy olyan írtelmisígi menyecskéről van szó, aki már közel van ahhoz, hogy értse a szegény embert.
Ej, mondanám, hogy üljél ide kedves –csapott a térgye emlékére a Papó –de félnék, a harmadik lábam megágaskodna, oszt ha annyira nem is vagy már egy fiatal, mégis megijednél tán attól?
Hát olyan ijedősnek tetszik engem nézni, papó! –mondta erre a menyecske és kályhaforróság sütött az arcocskájáról, meg a szájából. Azzal odaguggolt az öreg elé és hosszú virág’ szoknyáját úgy igazgatta, hogy a budapestjéből többet láthatna az öreg, ha akarna. Bugyi meg amúgy is volt rajta, mert nem akarta volna, hogy a hosszú autóbanülésben kiüssön a szoknyáján a Fábry –féle vonalkód.
Hajaj, hát úgy látom, a te kis macskád is már az új divat, annyira körbe van borotválva, hogy semmi szőre nem látszik szegénynek a bugyigumin túl –azért én csak belevetném a nyelvemet a mézes torkájába!
Összerándultak ettől a menyecskének bizonyos gyűrűsizmai.
Kezdte is erre pergetni a menyecske a málnaszín nyelvecskéjét gyorsan a lapátka fogai kerélytésében, mint egy júpíszi úgynök, aki a kisebb csanelttepsi nagyobb előnyeit ecseteli, csak ő meg arról kerített, hogy lenne -e a papónak valami régi, szép története, amit ő még a papójától hallott, abból is olyat lehetőleg, amit az is a papójától.
Megijedt a papó –legalábbis tette magát: Jaj, hát kislyányom, eszem a szíved, te még itt tartasz, hogy nem tudod, mi a cocológiai meg társadalomtörténeti magyarázattya annak, hogy mink nemigen tudunk régebbi történeteket annál, mint amikor a petőfisándor gatyába táncolt, a felesége meg bugyiba, úgymentek a muziba?
A menyecske gyorsan utánaszámolt, 1948, elég régen volt az is, jó lesz tehát néki olyan is.
 
A sokatkévánó asszony –a Papó tekintetéte a menyecskéjébe mélyesztette és nekivágott: Vót egyszer egy ember, annak meg egy sokatkévánó asszonya. Egyszer is, ülnek a tüzné, hát az asszony csak odaveti magát az emberihez, osztán mán húzza is rája -rája a ember késire a tokját. Mán egy hússütésnyi időt csinálják, odavág egy öregasszony valami fát, hogy mostmább csiha, eridgyenek kifelé a tűztől, mer mán nagyon megvannak pirúlva, oszt ne bégázzák a fogatlanokat olyasmikkal, amiket űk már nem nagyon ehetnek, ha ehetnék is. Jól van, hát arrébb mennek egy kicsit, akkor az asszony nekitámaszkodik egy fának osz úgy adatja magának. Mán vagy századjára hűl meg a szája az asszonynak, világít holdszín a szeme körűl a bőre, oszt csak megsajnálja az urát, oszt azt mondja, hát egy nem igazság ez, hogy ha az ura ereje nem is fogyik, de már igen szárazon dömöckél. Ippeg arrajárt egy tünedér, oszt ahogy ezt elhallja, gondolja, jól megtréfálja az asszonyt, oszt egyet így csinált, mán folyt is beléje az urának a magja –deoszt! El se áll néki! Csak gyün, gyünt, gyün, kifelé, je, mán elvonja magát az aszony, de csakis, csakis. Mán bokáig, mán térgyig álltak benne, aztán az asszony megrestült, de mán hiába: mán csak akkora vót az ember, elfért a szoknyájába –de el nem állt, csk gyütt, csak gyütt…
Föláll a menyecske. Megmacskásodtak a lábai. Nem szokta ő a guggolást.
Jól van papó, ezt a mesét már százszor hallottam. Félreérthető is. Minden ember ezt a mesét mondja nekem, mint ősi mesét, az asszonyok meg a félfar –levágósat. Meg még van a papó -mamó mese, akik szépen gyűjtöttek, el is vitte a Tél Apó mindenüket, ők meg levették az ajtót és elmentek vándorútra, avval lett szerncséjük, kincseket találtak a rablóktól…
Hát ne siessél annyira, kislyányom. –Komolykodott papó. Meglett ötvenötéves ember léttére sokan nézték már életében annyira. –Ládd e’ kislyányom, csak öt percet a guggolásban nem bírtál ki, pedig ha itten guggolnál a naposódalt a tapasztáson, hét nyolc –év alatt megszoknál annyira, hogy más meséket is hallhass.
Hét? Nyolc év? –pityesztette ajkát a menyecske és gyorsan a társai után nézett. –Na, isten áldja, papó! –Azzal gyorsmosolyt húzott el száján s hosszú ujjait megbillegtette.
Ej, mennyi sok furkót megmarkolhattak már azok a fürge ujjak! Ej, de mennyisokat mosogálhatták azok a kiscica száját!–gondolta az öreg, de mondani mást mondott: –Bocsánat, drága! Dohányzik?
Volt még, amiért a harmadik lábából is odahagyott volna valamennyit: a cigirita.
Arcot pukkasztott erre a menyecske. Dohányzik -é vagy nem, mitse számít: aki a mélységekbe merül, legyen annál cigaretta, ennyit még ő is tud. Odavette hát a zsebéből az arany dobozt.
Volt benne három szál.
Amikor a Papó még a délelőttbe odalűtt annak az egy szálnak, amit az asszonya adott, ossza be magának.
Kivett a Papó egy szálat, szépen kettétörte, meggyújtotta, jól beszívta és bentartotta, amíg pezsegni nem kezdett a világ: bánta ő már a macska mézes torkáját, pamacska bajuszkáját meg a fürge ujjakat! Kifújta a füstöt és: boldog volt.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr293210608

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Steinmann Lujza 2011.09.10. 09:00:48

mondtam már az elsőnél is, pompás lesz ez a sorozat!

PesszimPista 2011.09.10. 23:33:54

@Steinmann grófnő: :-D Mondhatni: Szép az íve neki! Avagy: Kiadja rendesen!
Íme a keretes, elején középen végén magvas poszt.
Már csak a károgó vízibivalyok hiányoznak (a fenének persze), de ők már idejekorán megfutamodtak. :-D