jelenben élő állatok

-sorozat-

-köszönöm, Ákos bácsi, köszönöm!

 

Esett a hó, jó sok, az utat befútta  , fut a transzporter, a fakó, erre csöng a telefon, vissza az egész, a munkát is lefújták. Mehetünk haza. Napibéresek. Jelennek élő állatok, csak a mában gondolkodnak.
Egy asszony reggel az összes maradék pénzének odalőtt: vett egy felest és egy konzervát. Úgy számított, a mai pénzből majd este vesz kaját. Most lesápad. Ez volt tehát az utolsó feles, amivel tegnapról maradt részegségén derített, mi lesz most. Nézi a konzervát –majd kért vóna hozzá kinyért. Most: „Hát ë’? Minëk?”
 
Megállunk a Táp kocsmá-nál, ami az egyutcás falu bótja is. Az asszony nem is szégyelli. „Namost ezt a konzervát viszaviszem, minëk ë nekëm, ha máma nem dógozok!”
Leteszi a pultra a konzervet, nem újság ez a bótos Jolánkának, már nem is kérdezi, a konzerva helyére két lealufóliázott fél deci valamilyen piát rak le.
Az asszony értekap, de az egyiket már bedobja, még kint a hullám féltető alatt…
A másikkal estéig kihúzza, enni nem eszik s akkor tán ér is valamit, mire az ura megjön.
 
Az is napibéres, de őnékik jól jött a hó. Vadat hajt ugyanis. Csak jobb a hó, mint a sár…

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr283205789

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2011.09.07. 06:46:54

kapnak majd közmunkát, utaztatással.
nincs itt gond.

magyar-magyar szótár 2011.09.07. 08:04:30

@bs395: A sok rossz közül melyik lenne az endlösung.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2011.09.07. 15:15:44

@magyar-magyar szótár:
az ellenőrzés. és ez az, ami soha se fog megtörténni.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.09.07. 15:32:56

na ez meg végképp nem oldal-ügy

és nem mai

nem úgy

magyar-magyar szótár 2011.09.07. 15:47:24

@A Hannibal Lektűr-attitűd: hajaj, de még mennyire oldali. Mármint, amidőn ugye az érettük való aggódásokban a molosztokval tejjes dumák a feji nemiszervegből, ahogy pucsogtak. S egyébként meg széjjelbaszni mindent, termelőszövetkezeteket, gyárakat , MÁV-ot. BKV-t, Bábolnát, Pick szalámit és a többit a többit ugyanezek a derék emberek a kikkezükkel. A jógyerekek úgy ráncigálnak 20-30 jóoldali mellé a néhány díszjobbert. Lásd az index statkóját (az tán csak pol megf hiszen tavalyelőtti) amiben "mindkét oldal érintett, inkább a bal" minősítáést kapott a Kulcsár Attila ügy-re átkreresztelt Dr Medgyesy és bűntársai ügy. Ez a minkét-hez volt összesen volt dr Kónya... meg még egy faszi.

De ezt most csak "szemtelenkedés" végett, mert értem én és tényleg nem oldali.
Csak furcsa olvasni ugyanezekről az emberekről az American Nepszavaá-ban, mint kisemeberekről (akiknek össze kéne fogniuk)

magyar-magyar szótár 2011.09.07. 15:54:08

@bs395: Ezeknek az embereknek naponta kell bért fizetned. Látod, még a konzervet se teszi el holnapra... Aztán reggel vagy kiáll a buszhoz vagy nem. Kimennek az ellenőrök 10-kor vagy ott találják vagy nem, kikéri a 3 órahosszára járó bérét és elmegy.
Nem volt jó az, amikor segélyen tartották őket. Munkahelyet teremteni nekik, nyomja föl az inflációt. Kaszálatlan bozótos a MÁV vasúthálózat melléke [tűzveszély] Az árterek dzsungel (iylenkor szokták megkérdezni a jógyerekek ááátatlan felvontszemöldökökvel: "Miért is baj az?" hát ugye azért, mert fogja a folxyónak árját. Most iugy siratjuk Uj Pétert, de pl a Népszabiban tök segg, bunkó, tapló és tahó módon szolgálta ki a jógyerekízlést az Új Vásárhelyi tervetfikázván, muintha fuingja lett vóna a tiszai vízkormányzáshoz (minek, ugye nem az a lényeg, hogy ért-e hozzá, hanem a stílu, a stílus, meg hogy adja nekik (-> a, idézem " cigány takony kurvannyuknak", ugye)
Most is összesen mi a baj ezzel a kibaszott közmunkaprobrammal, az, hogy van,. de ha nincs assejó, segélyentartani őket asse, a felét tető alá "gyárimunkára" már nem szokatja a Jaó Úristeny se... Akkor mi a jó?
Ellenőrzés? Ha lenne pénz, lehetne kommandókat bevetni, mint NSZK-ban, az jó lenne, akkor is az LMP nyafogna...

magyar-magyar szótár 2011.09.07. 15:54:57

@bs395: Szerintem az segítene: szeretni ezeket az embereket és megérteni őket. Nem tudom,. hogy egy anarchoid pank érti-e ezt...

butalo01 2011.09.07. 18:42:09

ugye-ugye nem figyeltek az esti foxi-maxin "A lét határozza meg a tudatot" kieg by Hofi "megiszuk a lét elmegy a tudat";
Milyen is volt az a bizonyos ántik, görög demokrácia (hány százaléka a lakosságnak rendelkezett szavazati joggal 5-10)?

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2011.09.07. 19:54:58

@magyar-magyar szótár:
jézus szereti őket.
mindenki másnak továbbra is ellenőrzés kéne, mert a közmunkából is az lesz, hogy kiutalják a munkaerőt áron alul megfelelő helyi potentátoknak.
ha tényleg árkot takaritanak, meg parlagfüvet kaszálnak, az a kihalásos rendszer egy elegánsabb formája, és még támogatom is, de stadiont épiteni bentlakással nem.

PesszimPista 2011.09.07. 21:40:14

Halihó!
Huhh! . . Végre . . itt nincs már siserehad.
Érdekes volt a szimplafenekű lét papírjába ragadt legyek tetemeit kerülgetni a címlapos poszt kapcsán, de azért sokkal jobb az akol melege! :-DDD Éljen a polifenekismuz!!!
Naszóval. Szerintem nem olyan rossz dolog ez a közmunka program.
ad 1.: Eddig is az állam köldökén, eztán is, ebben nincs különösebb differencia.
ad 2.: Ha valamit egyáltalán megmozdítanak, megváltoztatnak a közmunkások a saját környezetükben, az már polifenekűen jó, mert nem csak a semmiért teszik zsebre a lét. Egyik fenék szerint azért jó, mert dógozik az apu, másikfenekűen a közösség további tagjai is látják, hogy nem csak a füstbe megy a lóvé, harmadfenekűen meg az is jó, hogy a kocsmában a delikvens nem a segélyből kér (minden egyéb elem rosszalló tekintete ellenére (eddig is meg ezután is persze)) egy felest, hanem a munkabéréből (tudom, hogy ez így csak részint. . . de hát azért mégiscsak).
Ez így persze csak szimplán trippelfenekű, mert mindegyik popelló egy irányba/síkba van rendezve, és nem adja ki az igazi kusza polifenekűséget.
De hát jobb a tétlen rabszolgaság a nem tétlennél? Fene tudja . . .
Mindenesetre éljen a lehető legszélesebb körű polifenekizmus!
A (langyos)mocsári bivalyok meg úgyis megkapják a maguk jussát máshol. Nekik áll a világ!

Maradok tisztelettel:
PePi

Ps.: És még ezek (avagy azok, a kívánt rész nem törlendő) a megrögzött, fanatikus monofenekista, magukat vmilyen libsinek gondoló miamókusok fenekednek arról, hogy mi is lehet vajon a diktatúra melegágya? Hö-Hö-Hö!!! Meg kell szakadni a röhögéstől!
Éljen (inkább) a polifenekista, neomélymagyarultraliberálisnemzetipunk kisebbség! :-DDDDDD

magyar-magyar szótár 2011.09.08. 03:40:17

@bs395: Csudálkozom, hogy értelmes ember be tudja szopni ezt a stadionépítéssel kapcsolatban. egy építkezés ma már komoly, gépesített szaktudományágazati gyakorlat. 100 milliós betonszivattyús autók, vakológépek, üzemmérnöki képességeket feltételező eszközök. Szárazépítészet, gyorsépületgépészet. Egyszerűen nem fér a fejembe, hogy az elvakító gyűlöleten kívül mi az, ami képes elhitetni érettségizett emberekkel ezt a hujjogatást. Esetleg a Népstadion lebontásánál tudnék elképzelni közmunkásokat, azonban ott meg a balesetvédelmi előírások jelentenek akadályt.

magyar-magyar szótár 2011.09.08. 03:44:01

@bs395: Ma magyarországon egyetlen stadion sem alkalmas nemzetközi mérkőzés lebonyolítására, Stadler bácsié talán azért volt az anno, mert ott nem kellett bokáig húgyban gázolnia a WC-kben a nézőknek. Ha megnyomhatnék egy gombot, amivel a két stadionprojektet kikukázhatnám, úgy dobolnék az ujjammal a gombon, mint egy tinédzserlány a délutáni tanulóasztalán, amíg a bizseri a csuklójáig el nem hat... Ne legyen két mnemzetközi mérkőzésre is alkalmas stadionunk, indoklás: mi a fasznak. Én egyáltalán nem értek egyet ezzel a maszatolással. Széjjel és el kell baszódnia mindennek, ez a tákolás, mint látható, nem segít.

magyar-magyar szótár 2011.09.08. 03:44:49

@PesszimPista: már csak szervuszt mondani maradt időm, szevasz!

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2011.09.08. 09:05:20

@magyar-magyar szótár:
a stadiont a puszták ökle magának akarta, persze lehet, hogy azóta tarkón csapták egy szintezővel.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.09.09. 09:50:33

@magyar-magyar szótár: mennyien vannak kint egy 'bajnokin'

kortárs költő új kötetére is kb annyian kiváncsiak

csak az kevesebbe van, jóval

(na jó, kivéve pl egy diósgyőr-debrecen vagy hasonló helyi derbi ..de az meg nem a fociról szól:)

RomBold! (törölt) 2011.09.11. 13:44:46

A magyar foci sosem a fociról szól.