[firkalapok]

 

Irodalmunk vonata kerekeinek fő pumpálót, fenenagyjait igazából kaminyótós ááálatt koromban értettem meg. Akkor is valamiféle lebegő kategóriában voltam, a kamionosok szemében az autó, amivel jártam [7,5 t össztömeges] nemautó, a munka, amit sokszor napi 12-16 órában végeztem, pedig nemmunka volt. (Ehhez még vegyük azt, hogy „ló nem pakol” alapon kaminyótós nem mozgat árut, de semmibemenő fasz kis gyűjtős, mint én, az hoóóógyne!)  A civilek , kívülállók, diszpécser picsák és más kisállatkák szemében viszont kaminyótós voltam. Kicsinek nagy, a nagynak meg semmi. Némelyik kamionos olyan volt, mint nagy íróink egyike-másika, ha szólt hozzá az ember és ő már tudta, hogy fosszámba se menő kicsi-vel vagyok, meg se hallotta, amit mondtam (és aztán tolathatott ki QWERTZ-alakban a vakudvarról vissza).

 

Egyszer viszont egy kamionos, igaz nem nekem, hanem az arcom mellé beszélve, odavélt, hogy őneki semmi baja a kicsikkel, mert azok hordják össze neki az egy nagy[fuvar]ot. Még így is, hogy az arcom mellé beszélt, a környűlálló kamionosok nagy felháborodással fogadták véleményét.

 

Veres Péter naplójában (akit fenenagyjaink nem is tekintenek írónak, aktuális kishuszárok törölgélik emlékébe piros viaszkosvászony balettpipellőtalpú primadonnacsizmácskájukat) említi valahol, hogy a sok szakmányban való olvasás miatt néha attól szenved, hogy már nem képes átadni magát az olvasás önfeledt örömének. Képtelen a művet annak olvasni, ami, hanem bele-lát a működésbe, ami a [mű]élvezetét csökkenti. (Afféle lehet ez, mint amikor én Berlioz egynémely művén pompásan szórakozom, de ha nem lennék kottanalfabéta, meg szőőőrnyűlködnöm illenék ugye…) Többször vérig sértettem már fenenagyot azzal, hogy erre az egyébként természetes reflexre utaltam, nyilván el- elolvasta ugyan a munkát és mindent ki is pirosozott benne, csak éppen az egészből nem értett meg semmit. Afféle is ez a reflex, mint amikor egy színész fülre tökéllyel olvas föl egy irodalmi művet miközben mukkot sem ért belőle. Ámde jól hangsúlyozza! Pl ha az embernek lehet szerencséje olyan Kosztolányi szöveget olvasni, amit még A Mester korrektúrázott, korabeli elsőkiadást pláne sajtótermékből, szinte kiverik a szemét a „helyesesírási hibák” ezeket aztán megértve máson kezd dühöngeni, azon, hogy [név a szerkesztőségben, isten nyugossza] szerkesztő honnan vette a bátorságot, hogy a Fürdés-be több-mint helyesírási[nyomda ill a kor akadémiai előírásai ugye…khrmmm…] szinten belejavítson, mondatot másítson!

 

Tegnap, míg tanítómmal folytattam fejbéli diskurzust ezügyekben, jutott eszembe az ajtóhasonlat. Hájszen, ha a kismester „közepes vagy gyöngébb” minőségű munkájával semmi mást nem tészen, csak egy ajtót (ablakot) nyit nekünk abba a korba, már lehetőséget ad… egy … mondjuk …. ee… öööö… khrmmm… Súlyszivárvány [Gravitys Raimbow] tömegű asztalrepesztő nagyregény írójának Az Idő-ben való járkáláshoz. A fenenagyjaink számára is  „esztetikus” és elfogadható Nagy Műben majd az a Real Time nem lesz több, mint egy (1db) motívum.

 

De pl kismestereink néha olyan zsánert fognak meg, amikre nagymestereink már képtelenek. Füsi Józsefnél kisebb-egy-kismester már nem lehet a múlt század Ötvenes Éveiből, de a termelőszövetkezetek elsőideje eránt tallózván kénytelen fércművét is elolvastam és itt-ott átjött egy kevés a jutazsák és kapadohánycsikkszagú téeszirodaszagból is… Hogy bánnak mai fenenagyjaink Sarkadi Imrével! Vagy melymennyire is természetes az, hogy haladómagyar értelmisegg szíve a bal (a BAL!!) oldalon dobog, szabadidejében pedig liberális vagy ha ez nem sikerül, valamivel kiporovokál legalább egy föl-ballibsizést… Szóval aki számít, az a bal meg a lib’ oldalra húz, ámde mégsem esik valahogy szó egy igen jelentős kismesterről, Lengyel Józsefről (aki szerintem jobb író, mint Déry Tibor) mert… ö… kommunista volt (sőt, az egyik utolsó élő magyar kommunista… utolsóelőtti algonkinja kommunistáinknak…)

 

Rideg Sándorban egy Henry Millerünk veszett el, fergeteges a kismestereink között (és néhol  iszonytatóan  vonalas politikaimegfelelő) ha a szövegszöveget tekintjük, magát a puszta esztetikum-ot, A Metszést mi is, mi is mi más is a baj vele, minthogy ha politikailag egyszer (1949-55) megfelelő volt, akkor majd később nem annyira (1963-) Visszakanyarodva Veres Péterre, magával a SZÖVEG-ével ugyan mi is mi is mi más is a baj, mint az, hogy Veres MÁMA politikailag nemmegfelelő. (Namost hagyjuk Veres programírásait, Liszt év van és Liszt életművét se a csajozós [rögtönzős] schrammelli figurái felől szokás tálalni-kezdeni!!! ) Ridegnél ráadásul könnyen is végez az ember, pl az 1945-49-es időszakra abba bele ajtót ő nyit. Olyan életes írásai vannak, mint másoknak, nagyobb neveknek sem! Rideggel már a ’bakterház’ miatt sem foglalkoznak irodalomtanszékeinken.

 

Szün.: Nem egy nagymesterünk már képtelen lemenni emberek közé. Nem tud korunkról semmit. nem ismeri Budapestet, ahonnan menekül. Nagy írónk magasértelmiseggi jóbarátaitól elhallott félinformációk alapján koch-ol „társadalomkritikai” pamfletregényt . Nemrég olvastam (egy képeskönyv, amiből olvasni lehet!!) a Nyugat –képeskönyvben Móricz Zsigmond II-osztályra szóló vasúti igazolványát. Móricz igényelhetett volna [kedvezményes] I. osztályú igazolványt is. Vajjon mi történne, ha a MÁV egy mai PR-ese ingyenes vasúti igazolványt ajánlana föl korunk nagyíróinak. (akik persze attól még majd számítódhatnak kismesterbe is Jelentős Korpusz-uk elmúltával). Közhelyszerűen a vasúti kocsik koszosságával s büdösségével szokás hárítani (jaj Borbély Szilárd vasutason elégtételt vevő tárcácskája, jaj jajjjajajj!) de Móricz apán idejében micsodás szalonnás vastagszagok, nekem már csak gyerekkori emlékeimből a Feketevonatról, ha gomolyognak föl… És Móricz párszor a III. osztályra (a fapadosra, ahol fa padok voltak) szállt át.

 

Néha irodalmunk vonata kerekeinek pumpálóinak mai szellemigirhesei kontrasztból tűnnek elő. Nemrég olvastam Rónay György naplóját. Igen kényes ízlésű ember volt.  A Vigilia számára tizenkét flekket kellett írnia Móriczról (gondolom Móricz halálának 10-ik évfordulójára). A Móriczé nem az ő világa volt. Móricz ízlése nem az övé –és sorolhatnám. Erre Rónay fogta a Móricz Művet és elkezdte sorban olvasni, elolvasta az Erdélyt-t, a novellásköteteket eredeti megjelenésük sorrendjében. Még a Rózsa Sándort is olvasta. Egy mai fenenagy nem olvasná el a Rózsa Sándort, hanem megnézné, mint kell vágni s úgyan pekhné le, pthefőjj, mert ugye egyszer egy fenenagy vacaknak, tákolmánynak és pénzért, kényszerre írtnak szólta le.  Efféle hallomás-okat Rónay 80f-ért beszerezhetett volna egy presszóban, de nem, ő fogta a Rózsa Sándort és elolvasta. Könnyű azzal lelegyinteni, hogy Rónay azért nem fikázza a maiízlésnek megfelelő szórakoztató módon Móriczot, mert keresztény katolikus ember és szellemi hygiénéjéhez tartozik az, hogy ő nem beszél úgy (ahogy Móricz viszont beszélt a naplóiban…) Nem-nem, volt Rónaynak eszköze arra hogy nem is finomkörülírásban és mégis „megadja” Móricznak. Nem, hanem azért „nem adta meg” Móricznak, mert a maga feje után menvén a maga ítéletéhez sem tett föl előre semmit. Egy mai Erdély kritikusnak, ha-ahonnan-tól fájni kezd a hasa, akkor nem a hasa fáj, hanem Móricz gyöngül. Rónay viszont egyszerűen csak megállapítja, hogy Behtlen egy másik figura, nem az [izzzgi] tündérgyermek Gáborka .. és kész.. és csak ennyi… amit a mai doctus nem ért, de nem szégyelli hasfájását (unalmát pl…) belefirkálni Móriczba…

 

Déry Tibor és Karinthy Ferenc barátsága nem csupán mester-tanítvány, apa-fiú barátság volt. Déry úgy is barátkozott Karinthy Ferenccel, ahogy széplány a csúnyával: kontrasztnak. Az írói céh-ben a Karinthy-gyerek nyílt gúny tárgya volt: állandóan baszogatták azzal, hogy „nem tud írni”. Déry is persze. Karinthy Ferenc tényleg nem eléggé jó író, de pompás zsánereket írt. Az egyikből [Baracklekvár] egyenesen a Nagy Karinthy-ékhoz nyithatunk be. (Meg egy másikból meg egy harmadikból is…) Írt Karinthy jóformán lektűrt is, mégis a kevés jó írása ajtó (ablak) abba az időbe. Déry nagyobb író és amikor nagy nekikényszeredve rábirkóznám magam, hogy most már illene Déryt olvasnom (a ’popfesztivál ’on kívül is) nem megy. Nem nyílik az ajtó, nem nyílik az ablak. Nem tudok rajta keresztül abba az időbe bemenni, az időbusz nem indul… Egy rakás egykor modern író ilyen, seíze sebűze, az alakjai kortalanok, íztelen s ízeletlen zseléfigurák. Sok-sok „történelmi regény” ilyen (így rossz) mert tíz , a kort tárgyaló munkából összeszedhető egy „történelmi regény” tizenegyediknek, de nem lesz szaga a figuráknak. Móricz Erdélye vagy Heinrich Mann IV. Henrikje azért jó, mert a korlevegőt is érezzük. Feuchtwangler Rókák  a szőlőben-je már nem annyira jó, de még mindig menti azt, hogy ha ajtót nem is az átmenetelre, de legalább ablakot nyit… Krúdy Festett királya egy vázlat, összecsapott valami, egylendületű csuklózás és mégis nagyszerű , mert ha a megírását el is kapkodta, de rákészülni munkásan készült rá. Hülyeséget ír (= akácokról beszél… jaj) de ki horgad föl apróságon, amikor Janko Zapolje lényegét talán senki más nem képes  így megfogni. Nagymester kismesteri fércműve a Festett király és mégis, így is jó regény.

 

Márai nagymesterbe számít –ennek megalapozottsága azonban [egyre] inkább hallomásszerű. Ha az ember belevág a Márai Mű-be, a naplókon kívül alig talál valamit. És a naplók sem igazi naplók, hanem speciális műfaj, csinálmány, az utókornak készült. Pompás zsánerek is vannak a naplókban, nagy bölcsességek, a háború levegőjének ízét érzi az ember. Márai igen nagyra tartotta magát és amikor azon a bizonyos vonatúton 1946. novemberében rá kellett döbbenjen, Illyés A Fejedelmi Széket magának szánja, úgy döntött, hogy akkor ő, ha Illyés a legnagyobb magyar író lesz, ő meg a világ legjobb magyar írója. A gyertyák csonkig égnek olvasása közben nagyobb erőt vettem magamon, mint Déry olvasásakor, asztalhoz is ültem vele, mint leckével, de nem ment. Lektűrebb Krúdy legmegélhetésibb tárcácskájánál is. Úgy jártam vele, mint Gerlóczyval , végül már a szó  szoros értelmében is hánytam-vetettem magam, Laokoon-csoportként küzdve, de nem, le kellett tennem, mert azért a naplókat még szeretném tallózni.

 

Az Öt Tanár egyike [név a szerkesztőségben] talán csak egyszer mondott ostobaságot. Egy vitában odavélt, hogy etikátlan az a szerző, aki egyhelyt kirúgott írását máshol próbálja be. Ha egyszer hazakűűttek valakit az írásával, akkor azt tessen neki tudomásulvenni és kész.

 

Csakhogy a  hallomásalapon dógozó újabb kritikusunk ha kedden kettőkor nem boldogul valamivel, nem ad a műnek még egy esélyt. Banális kritikusi baki az, hogy Móricz Erdélyének vagy Kardos G trilógiájának olvastán a szakmányban olvasó kedve csihadni kezd… és ezt a ráúnást nem magának tudja be a szakmányban olvasó, hanem a műnek. Az Erdélynél ugyebár könnyű fülön csípni a kis hamist, hiszen miért is miért is lenne Bethlen Gábor élete olyan bugyiizzasztó/tutajos, mint a nősző borissza mulatós százkilós tündérgyerek Gáborkáé.

 

És ebbe pancsol bele a netizmó felületessége. Az iskolákban ma már program a gyerekek felületességre nevelése: Olyan „házifeladat”-ot kapnak, amit össze KELL guglizniuk. Ha a kritikus-irodalmár nem olvas, az a megbírált egyéni  szociális problémája lesz. A múlt század 90-es éveinek közepén, ha Ismeretlen Harcos ki akart baszni egy szerzővel, akkor a novelláskötete könyvtári kartoték kisösszefoglalóján azt írta meghatározásként, hogy szövegek. Szöveget  írni a ’80-as évek elején civilbátorság számba ment, de aki 1995-ben gyött szövegekkel.. ha Ismeretlen Harcos azt írja a kartotékra, hogy a szerző kurvannyát, azt ! azzal se árt annyit, mintha azt írja oda, hogy szövegek.

 

A minap egy trollom azt írta, hogy a bejegyzésemet már a harmadánál elúnta, annyi ismétlés volt benne. Na, mondok, biztos igaza van a csókának, fogtam a nagybüdös piros postairónomat, ácscerkára faragván nekiültem hogy most aztán az ismétléseket kipirosozom a kurvannyukba, jabba… Oszt egyet se találtam! Zavaros az az írás is, a bekezdések holinnen-holonnan „hajuknál fogva” a témák berámcibálva éshát egyébként a szokásos monomániás dolgaim, a vesszőparipáim csürhéje (pedig a lovaknak ménese vagyon…) , de a nagy bloggo-globális ismétlődések sem abban az inkriminált elsőharmadban pukkannak el… Trollisztikában már kifejtettem,   sok troll arra apellál, hogy már csak magát a trollkommentet olvassák, de nem ellenőrzik vissza, jogos-e a fika.

 

És valahogy így működik a mai irodalomkritika is. A Magvető kiadó minden évben kiadja a Körkép című antológiáját, aminek a Károlyi Csaba típusú „kritikája” így készül: 1. lépés: Ki szerkesztette, politikailag nemmegfelelő, akkor szar a szerkesztés. 2. lépés: a szerzők névsora : A Kétmondatos Hallomás alapján két kupacba, egy nagyba meg egy kicsibe pakolhatóak a szerzők, a nagykupac akik elmennek (sajnálkozásunkat fejezzük ki néhány Nagyobbacska Név esetében, hogy most nem annyira jólsikerült írásukkal kénytelenkedtek ebbe a szarba. Van aztán 3-4-5 alkalmas név, akiket a kurvannyukba lehet hazavágni valami általános kenyhetőséggel. A Károlyi Csaba -féle un „kritika” cimkényi utalásokat [se…] tartalmaz magukat az írásokat illetően. Kisérletet se tesz arra, hogy olyan kontextust teremtsen, mintha legalább bele is lapozott volna a könyvbe. Inkább a nevekhez tartozó [rendelhető], a Kétmondatos Hallomás-ban szereplő közhelyek jelennek meg, úgyis jó lesz az, tán beletrafál, ha meg nem az se baj, ugyanis a Károlyi típusú kritika csapásirány is , meghatározza a deal-t [ a fika csíkját…], azaz a többiek a Mű-nek magának a nézése helyet ezt tekintik és ez a meghatározottság skatulyázza aztán az egyébként minden évben ugyanolyan szerkesztési [nem]elv alapján készülő körképet, tényleg annyi csupán a variáció, hogy Megfelelő Név (Keresztury) vagy nemmegfelelő név [név a szerkesztőségben] szerkeszti-e. (Megfontolandó lenne egy olyan Körkép szerkesztési eljárás, amiben a Körkép szerkesztőjének egy éven át olvasgatnia kéne magyar friss kisprózákat s azokból összeszerkeszteni egy Körképet, amik nem biztos, hogy a neki [személyesen]tetszőek, de  j e l l e m z i k  azt az évet. Az 1986-os körkép a maga idejében Kiválasztottság-ot jelentet, de az idő múltával egyre inkább az ürügyét fogja képvisleni, azaz az 1986-os év kisprózáját és így persze azt Béládi István novellája nélkül, mert hiába volt jelentős Béládi tucatnyi kisprózája és hiába fajsúlyozza is az 1986-os év magyar kisprózáját, kimaradt… )  

 

Ez az írásom nem csupán zavaros és helyesírási hibáktól hemzsegő, hanem internetes felületen olvashatatlanul hosszú is. Nem sajátnevemen írok (vagyis nem vagyok [lakóhelyem neve] + [nevem] ja. Ezt az írásomat a hivatalos statisztika szerint ma kb 300-an fogják olvasni (ami az én számításom szerint úgy 30-40 valódiolvasást jelent) A Malackaraj „blog”-nak úgy 6000 olvasója van naponta. Iszonyú nagy a szórás. Index Anyu smárolós haverjának „igazi újságíró vagyok, leszarlak te tehetségtelen!” jellegű  „blog”-ja automatikus belsőcímlaponforgós és kb 30 bruttó olvasója ha van naponta. Papíralapon kimérhetetlen az olvasási szám, ugye van a főpéldányszám, de pl apáim (akiknek a faszán nyőttem föl én is) orgánumát, az Élet és Irodalmat, ha föl lehetne statgépezni rovatok szerint, lenne rádöbi-debi egyeseknek, mert inkább az Élet-et olvassák, mint az és irodalmat. Az és irodalmo-n belül is egyetlen kritikát többen olvas[hat]nak, mint mondjuk az éppen aktuális prózát. Hát még a verseket. Korunkban már főleg verseket nem olvasnak. Magát irodalmárnak beállító ismerősöm mondta a minap, hogy ő verset egyáltalán nem olvas. Amikor még előfordultam irodalmi körökben, ha olvastam egy jó verset, nem volt kinek reveláljak róla. Állítom (és imádkozom, ne legyen igazam) komoly irodalmáraink legjelentősebb költőnknek egy sorát se olvasták és a Kétmondatos Hallomáson kívül [ a Mezeikatalin fia…] mitse tudnak róluk. Nem volt igaza Váncsának, amikor lelegyintette ezt az olvasási kérdést azzal, hogy a Nyugat korában sem olvastak. Ady új verse nagyobb esemény volt 1907-ben, mint 1999-ben Zámbó Jimmy új slágere. Krúdyt kis prepa (tanítóképzős tizenhatéves félszűz nő) szólította le az utcán. Tanítóképzős lány Kosztolányi könyvvel a párnája alatt aludt. A versírogatás affélébe számított, mint a XIX. században a házimuzsikálás, minden érettségizett ember viszonylag tűrhető bikkfa (s nem fűzfa!) verselményekkel szórakoztatta a szalónban ismerőseit kártya előtt. Reálgimnáziumban érettségizett ember viszonylag fogalmazóképes volt, pl tudott úgy írni, ahogy a nemrég, a divatja idején Gerlóczy Márton írt. Skulkowsky mérnökre mondjuk sértő, ha azt mondom, hogy tudott úgy írni, mint Gerlóczy Márton. Humángimnáziumban érettségizett viszonylag jól rajzolt képet tussal, egy teljesen átlagos banktisztviselő tusrajzát ma galéria kirakatában tehetném ki és senkinek nem tűnne föl, hogy ámátőr rajzolta. Móricz leutazott Mezőtúrra vonaton, mert ott egy lelkes ember 40 Nyugat előfizetést gyűjtött, máma meg a Holmi 2 (kettő) példányát milliós látogatottságú Relays standon nem lehet eladni! A magyar irodalom múlt évtizednek nagy (bár szomorú) irodalomtörténeti eseménye volt a Domonkos Levél publikálása A Holmiban és négy éve nem találok művelt embert, akivel erről beszélhetnék!  A Nyugatos nagymesterekéhez mérhető személyes [bocs, de perszonális] karriert utoljára talán Darvasi [Szív Ernő] futott be, illetve Závada Pál úúgy, hogy az övéről (szemben a Darvasiéval) a „recepció” nem annyira [sehogy sem] vett tudomást. Hasonló a helyzet a nagymesterek hiányolásában, mint a színházi életben a „Básti Lajosok” hiányolásában. Ki merné azt állítani, hogy Kútvölgyi Erzsébet kisebb mesternője a színészetnek, mint Gobbi Hilda. Nincs itt hiba a mai formátumokban, Alföldi Róbert semmivel sem kisebb színésznagyság, mint Major Tamás volt, sőt. Nem a mesterek nagysága kisebb, hanem a közönség silányabb és ez a hamis kontraszt kicsinyit pedig-méltóakat! Szeretnék egyszer egy tudományos levezetést olvasni arról, hogy Háy János kisebb-e egy átlagos Nyugatos nagymesterbe számító kolossznál. Én inkább a recepciósok kicsiny[es]ségében látom a hibát, Gellért Oszkár egy volt s ma van gellértoszkárokból ötven is. Miközben egy olyan formátum, mint a Nyugat igaztagó menedzsere Móricz volt, alig. Van Osvát Ernőnk, de pirulván hallgatok arról, mit csinál. Kosztolányi vagy Krúdy nagymester korukban előfizetésgyűjtő ívekkel házaltak , ma a hivatalos recepció pl egy előfizetők pénzén kiadott könnyvet (főleg nem betagozott kiadónál) nem is vesz észbe, nem vesz róla tudomást, ésmiközben a szöveg ugye szöveg testetlen is (még mindig szigorlati anyag ez??) AKÖZBEN nemmegfelelő [cégnevek a szerkesztőségben]kiadónál megjelent könyv nemkönyv!

 

A Nyugat korszakában olvastak (hogy mit, az mástészta). Ma meg alig olvasnak. Talán a monográfusa, mert belőle szándékszik megélni, végigolvassa a Móricz Művet , de ha ma egy papírfolyóirat jelentős honoráriummal egy kis Móricz esszé megírására kérné föl valamelyik aktuális vonatkerékpumpálónkat, nem hiszem, hogy a megnézés-en túlmenően mélyedne Móriczba, hiszen egyszer már olvasta, 27 évvel ezelőtt az egyetemen, amikor szigorlatozott [belenézett pár kötetbe és átmásolt pár kutyanyelves kivonatot] .

 

Ha elkapom a gabancát egy embernek és megkérdezem, hogy ötven éves létében ugyanaz az ember-e, akivel együtt katonáskodtam a Boldog reformkommunista Éra legszebb napjaiban, akkor a dagadtra ivott májú kopasz kövér toprongy tiltakozik, hogy is lehetne ő az a hülye kis köcsög (apollo-i termetű sífutó) aki volt, ő már sokkal okosabb. Ha azonban arra kérném, hogy olvassa el Joseph Heller A 22-es csapdája című regényét, akkor azt mondaná, hogy nem , mert egyszer már olvasta valamikor katonakorában, mire emlékszik, hát jó nagy kúrások vannak benne. Eztz most csak azért toldottam be ide, mert Heller a 22-es minden olvasásával egyre nagyobb mesterré emelkedik a szememben. És már előre izgulok, hogy így marad-e majd a hatvanéveskori olvasásakor is. Állítom, van olyan amerikanisztikus , papírokkal jóldekorált irodalmár, akit semmivel se tudnék rávenni, hogy olvassa el még egyszer a 22-est, mert 16 évesen már olvasta (viszont sohasem volt katona… semmilyen seregben sem…)

 

A múlt század 60-as éveinek kismesterei is „kötetes írók voltak. Sőt, igazságtalan vagyok, levakarom gyorsan azt a két macskakörmöt: kötetes írók voltak. Ha egy könyvet 9-10 ezer példányban adtak ki, az maiértelembe véve alterség-nek számított, biztos volt valami baj azzal a szerzővel, viszonylag igyekeztek akadályozni „nagyobb olvasótömegekhez eljutását”. (Érdekesség képpen jegyzem itt meg, hogy az újságpapírra nyomott szépborítós Tintakék Móricz Összes is az Ötvenes Évek-ben ilyen „korlátozott példányszámban jelent meg”… vagyis már az Ötvenes években  sem lehetett úgy írni, ahogy Móricz írt. )

 

Kommentiálisan tegnap egy barátommal egy kismesterről diskuráltunk: Ajánljak valamit olvasásra ill mit olvastam És egyszercsak megrémültem. Évekkel ezelőtt kölcsönöztem ki, papírnaplóm szerint már nyolc éve a Magvető-Szépirodalmi 30 év sorozatának novellaválogatását. Nyilvánvaló, hogy Kamondy László kötet ma már aligha fordul elő akármelyik könyvtárban. Kiselejteződnek, nem kismesterek, de fontos nagy mesterek könyvei könyvtárakból. A könyvtáros, aki nem olvas és akivel lehetetlen könyvekről beszélni, olyan újkönyveket vásárol, amiket olvasnak vagyis vastag, budiparra nyomtatott keskenymargójú fémes-domborbetűs giccskönyveket. Ha már Fejős Évát , Vass Virágot vásárol, az jó.

 

Papírírókat digitalizálván „föltesznek a netre” is, ámde a kismesterek majd a végén kerülnek sorra, ha akkor lesz még valaki vonatkerékpumpáló vagy fenenagy, akinek eszébe jut, hogy hű, Gerelyes Endrétől semmi sincs fönt még! Szerintem fordítva kéne kezdeni a digitalizálást, a kismesterekkel, nem azért, mintha az OSZK-ban nem lenne meg 2030-ban is az a pár Szabó István kötet, hanem azért, mert 2030-ban nem fog senki eszébe jutni már..

 

Az internet valamennyire jutyúbosította az irodalmi tereket is. Pro az „elutasított” akár (elvileg) meg is lelheti vélt igazságát a neten. Neten „tiszta lappal” lehet népszerű, gyűjthet akár olvasótábort is. A net lehetőséget ad az olvasó számára belepofázásra is. „Könyves” is lehet a netes szerző –természetesen a hagyományos papírtér csak akkor vesz tudomást netes betörésről, ha papírtéren bánthatatlanul neves személy követi el. Ne ringassa magát senki netenlógó abba a tévhitbe,   amit egyébként az irodalomtanszékek még ma is hirdetnek, miszerint a szöveg maga számít s nem a tárgy messi el, hanem a szöveg a szövegszöveget ki a [masszá]ból/ből. Természetesen az irodalomtanszék a gyakorlatban eltekint a nemelfogadott felületen keletkezett szövegtől, illetve erősítő kivétel szerűen, ha betagoz netes szöveget, annak a szerzője [nyilvánvalón] már papíralapon kiérdemesült. ( Jövőbemutatóan példaértékü, hogy első „internetes regénypályázatunkat” Garaczi  László nyerte meg.)

 

Véletlenül tanúja voltam Rapai Ágnes első netes próbálkozásának. Nem szivesen mártom be a papírterek májerei előtt Rapait –most jóoldali megfelelő netes közösségben van, az oázisosok között, csak ezért bátorkodom, hogy ha „árulás”-omból valami baja lenne [az az író, aki blogol, a papírterek öregtörökjei felől akár konnektorba pisilhetne, de 380 V-ba egenyest! –a szerk röh.] Rapai Ágnes igaz, naív jóakarattal sajátnevén kezdett el [egy deklaráltan nem-blog jellegű, sőt antibloggiánus!! helyen] „blogolni” és egy papírtereken sikertelen ismeretlen kis nevecske, egy fikatrolla azonnal nekiesett. (Nem Rapaival volt baja, hanem trolloskodással akarta meghekkelni azt a felületet.)  Rapai érzékeny ember lévén visszavonult, pedig egyébként nagy szeretettel fogadták.

 

A netes felület látszatra „népidemokratikusan” egyenlő [nagyságú] kereteket ad, némelyik Nagyobb Névnek ez sem tetszik(Index Anyu pozitívdiszkriminációval oldja ezt meg s általában is, sőt, a kezdetekben, pl a blogter-nél piacvezető korában Nagy Név bérbloggerek is voltak).

 

A Csúszás-sal járó nemzetibaleseteinkről már förmedtem ezt-azt. Amiben A Csúszás megsemmisítő csapás korunk kismesterei számára, az az ingyenesség. Bezzegamerikában a net feltörésekor erősek voltak még a papírterek. A papírsajtóra pl nem az internet mér ott nem is megsemmisítő csapást , mint nálunk A Csúszásban , hanem marketingöngyilksság, az ingyenes papír napisajtó. A ’net kuriozív elsőidőszakában is természetes volt az, hogy a minőségért fizetni kell. Valamint Bezzegamerikában az a  társadalmi tömegben tízezredekben kimérhető kis tömegecske is jólfizető százezres olvasó (hangsúlyozom még egyszer OLVASÓ) tábort jelent. Papír írói nagyságok körül már akkor szerveződött internetesközösség, amikor még az internetesközösséggel való népszopatás nem létezett üzletágként.  Egy Bezzegóniós-bezzegamerikai netes hírportálfelület inverze az Index Anyusénak. Index Anyus mindent igyekszik rögtön vég-információszerűen a címoldalra kirakni, felesleges is megnyitni a cikkeket (illetve szép az, amikor a cikk vége aztán cáfolja a becsali felütés állítást, pl Mongnak kuttya baja nem lett. A Csúszás, mint nemzetibaleset, egy dolog, szíjjon csak a büdösparaszttya, az a dóga, viszont magosszínvonalú néépnevelőink és más értelmiseggjeink számára az adja föl a leckét, hogyan lehetne ebből pénzt csinálni.

 

 A netizmóban mindenki egyenlő, az egyenlőbbek pedig még pénzt is kapnak, eddig rendben. De magát a büdösparasztot (az olvasót) hogyan lehetne rávenni, hogy többel, mint  a kattogása, fizessen. Vannak „becsületes megoldás”-ok, mint a virtus-pont-hu-n is, hogy a  [most játszásiból fogadjuk el, jó?, hogy így lenne…] az összbevételt olvasottsági adatok alapján osztják szét. Papírfeleleten Nagy Névnek több jár, mint kisnévnek, mondjuk három vagy tízszerese. Plusz még a díjak is szoroznak, elvileg, vagyis bizonyos díjak pályabérek is.

 

A Pompeji [irodalmi folyóirat] a szegedi irodalmi ifjútörökmozgalom másik orgánuma violt (az egyik a Nappali Ház). Ott volt szokás, hogy a szerző nevét a munka végére szedték. Vagyis elvileg az olvasó először a művet magát nézte s azután majd a végén a poent: a kimessett szöveghez tartozó nevet. Valamikor a szövegirodalom alkonyán természetes is volt ez. (Még jobb lett volna a játék, ha a neveket csak a következő számban szedték volna ki…) Én is megértem persze a pénzem, miközben papírnaplómban ki-kirohantam a Néven Keresztül Való Olvasás elleni, mindig a végére-lapozással kezdtem: Ki írta, amit olvasok.

 

Mindenesetre kismesterek dolgában (neten eljátszható) játék lenne egy nevek nélküli, csak a műveket tartalmazó antológia. Eljátszadozni, hogy pl Ungváry Rudolf, aki mindenkidők legöregebb fiatal pályakezdőírója volt, ehgyáltalán, vagy 25 évig volt pályakezdő fiataléíró és kb 50évesen került be pályakezdő fiatalírók antológiájába, na, őt, mint egyébként kismestert is, hová kéne szerkeszteni? Mwert igazából a 60-as évekhez tartozik, a Mészöly-óvodába. Előbb jelentek meg azok a [jobbansikerült…] prózák, amikre hatásal lehettek a korai írásai, amik még a szövegszövegirodalom délnapjaiban (azaz keletkezésük után 20 évvel) is frissnek hatottak.

 

Kismestereknek általában az jut, hogy iskolát vagy kultúrházat vagy könyvtárat neveznek el róluk a falujukban vagy a városrészben. Talamon Alfonz szépidejébenn a 30 éves még szemtelenül fiatal takonyba számított, nem is érhetett pályája delelőjére, egy hülye autóbaleset végzett vele… (és még utána meddig kómában …) viszont van szobra. Néhány nagyobb mesternek se jut akkora szobor halálában sem, mint neki.

  http://4.bp.blogspot.com/_1I_cfck6DcU/RdBBdUPc8fI/AAAAAAAAAjo/56k1TvYF38Y/s400/Talamon33.jpg

11 komment

Címkék: kismester

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr682561834

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kikoránkell 2011.01.05. 10:57:15

Ez jó volt, lehet csemegézni napokig. Az Index-címadás nem ám valami nagy találmány, kb olyan, mint amikor azt látod kiírva, hogy magyar fog(!)hagyma, népképviselet, szépirodalom, esetleg autószerelő-mester! aztán, amikor bemegyek a szerelőhöz, hogyhát, mester, párás, esős időben nehezen indul a kocsi, akkor mingyá gyertyát cserélne ötezerér, azt hogy esetleg áthúz a gyújtókábel, meg se hallja. Vagy ott van az adócsökkentés, hát az is olyan mint Mong esete. De mindegy, ez mellékszál, viszont ahogy Rideg ismerte a szegényparaszti életet, úgy nem írta meg senki. Ami nekem a legnagyobb élményem volt tőle az a Farkasok(?)-című korai elbeszélése, az móriczi-színvonal.
A Rózsa Sándort fikázni, kedves hagyománya a mindenkori eszetokoknak, közben meg valszeg azt érzik, amit Salieri érezhetett egy Mozart-bemutatón.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.05. 11:23:41

ezt most twitterszinten is lájkolom, meg yis az ajánlóba:)

méhészborz · http://debi.blog.hu/ 2011.01.05. 13:42:41

Csak az jutott erről eszembe, hogy érdekes lenne megtudni, milyen szempontok alapján,és ki vagy kik döntenek arról,hogy a MEK vagy a DIA adatbázisába mely írók és művek kerülnek rögzítésre?
Pl. most végiglapoztam a kortárs magyar irodalom lapjait a MEK.-ben, és ...szóval vannak érdekességek...(szerintem)

kikoránkell 2011.01.05. 13:57:47

@méhészborz:

" A Digitális Irodalmi Akadémia 1998. június 2-án 39 taggal alakult meg, taglétszáma jelenleg 71. Az alapításban azok az élő írók, költők vehettek részt, akiket 1998-ig Kossuth-díjjal, illetve a Magyar Köztársaság Babérkoszorús Írója/Költője címmel tüntettek ki. "

---
"A tagok a velük kötött felhasználási szerződésben vállalják, hogy nem kizárólagos felhasználási jogot biztosítanak a DIA számára teljes életművük digitális közzétételére. A megállapodás értelmében az írókat havi ellentételezés illeti meg, az örökösök megváltása egy összegben történik."

www.pim.hu/object.b3b4dd2c-8760-49d0-95c4-3dbbb0f78a06.ivy

magyar-magyar szótár 2011.01.05. 16:47:36

@A Hannibal Lektűr-attitűd: öreg vagyok én már ahhoz, vén idióta, inkább telerakom kövekkel a zsebeimet és belegyalogolok a hóttiszába, csak még meg kéne írnom a misszdalovéjemet.

magyar-magyar szótár 2011.01.05. 16:50:35

@méhészborz: @kikoránkell: Eszembe jutott, hogy már írtam is erről, az Alföld tavaly márciusi számában volt szó az ElektromosSpenótról (ami majd igazságot tesz hehe) meg arról is hogy MINDENKÖNYVET digitalizálni fognak, bruttó, tehát az egész OSZK tárát vagy hogymondjam, mindent, ami magyarul van és hamarosan, sőt van mértékegysége is annak a terjedelemnek, ami még nem is annyira nagy, ami memóriába az a minden belefér.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.06. 13:18:19

megoldottam lájk nélkül is, remélem, olvasta is mind az 5 potenciális célszemély, akihez én eljuttattam.