A Bezzegisztán nem az én szóleleményem, hanem öcsém-jóbarátomé, remélhetőeg egy sáv [gomb] lesz majd a Tartalmas -on.

 

Igazából a Tartalmas számára kezdtem írni ezt, de mire kész lett, úgy döntöttem, nem tapicskálok vele tiszta lapra, maradjon csak itt, ebben a csalitos burgyinban...

 

az alábbi firkálmányt egészen más téma eránt szörfölvén förmedtem össze.

 Röviden a lónak arról a bizonyos túlsó oldaláról lenne szó. Bár ez a kép már túl bonyolult ide. Egyremodernebb korunkra egyre inkább az a jellemző, hogy összesen két (de nulla és egy! nem pedig 2db...)  lehetőség közül választhatunk, és ha ezek közül az egyik rossz, akkor nyilván a másik a jó. A southparkiánus mindenfikaizmus veti föl azt a verziót, miszerint minden szar úgy ahogy van és ez még remélhetően csak mégrosszabb lesz.

Síkbolygón különben is a lovaknak egyoldala van.

szünet & ismétlő áttekintés: természetesen jógyerekblogban a blogflagban van az a jelmondat,, hogy  MI ROSSZGYEREKEK VAGYUNK! és  "Mi mindent egyformán gyűlölünk!" Mint ahogy az oviban is már a jógyerek nem egyenló a bambával, akinek megalszik a tej a szájában vagy azokkal, akik, amikor az óvónéni munkaköri kötelességből és nagy nehezen fáradt testét a "játék kezdeményezése" című fejezet előírásai szerint kezdi el vonszolni a homokozó melletti körjáték-térségre, akkor elindulnak és engedelmesen kezdenek el kört alkotni, nem. A langyosakat nem csak az Úr köpi ki, de még az óvónénik sem igazán kedvelik a túl jó gyermeket. Ennek megfelelően a jógyerek kellően rosszcsont. Ez a rosszcsontság olyasmikben nyilvánul meg, mint sorakozónál utolsóként áll a sorba, de még ahhoz is hatalmas cicafark aléakban kerülve, brrrr, mintha motorozna, az óvónéni kacagását vissza sem tudja fojtani, miközben ujjával inti.

Bezzegisztánnal szemben nekem is ambivalens érzelmeim vannak. Nekem is tetszik, hogy Bezzegisztán egyes részein nem lopnak annyit, mint nálunk, nem ver át a pincér, a girosz pitában girosz pitában, a liberális megengedő és szabadelvű, nem pedig posztmaóista trükköknek bedőlt stréber jógyerek, a főútvonal főútvonal és ha ki van írva egy táblára, hogy Radar Controll, akkor ott traffipax van, míg nem-Bezzegisztánban, tehát napjaink Magyarországán a rendőr máshol mér és máshogyan, lesből és álcázva, mert ebből lesz neki fizetése, ezzel küldi ki a kapitánya a tűző napra.

 

Kertész Imre Bezzegisztán-ja Berlin és megmondom az őszintét, mióta láttam Berlint, én is szivesen bezzegelnék onnan.  Az én Bezzegisztán-om délen is van, a maradék asszony-szigetek (Thira, Málta) a Földközi tengeren. Akárha a csehszlovák tengerpart százötven métere is. Bezzegisztánból visszatérvén sírni tudtam vona, amikor kitekintettem Hegyeshalom után a Budapest-Bécs-Budapest buszvopnal faros-Ikaruszából és megláttam a szeméttel hányt árokpartokat, máris hovágyam lett az Unalmas Vasárnap Délutánok Feld-jeire s Wald-jaira. Sokszor -sokszor gondolok arra, óbár lennék auslander sau egy linz-klein-münchen-i gastarbeiter tömegszállás cellájában. Ó, édes apaföldem, ó drága kibaszott anyanyelvem, te édes!

Mint "szótáríró" legkedvesebb olvasóimtól is gyakran ér kritika jógyerekezésem miatt. A kép az óvodából ismeretes, ott a viszonyok még teljesen őszinték és nyiltak , az óvónénik és a dadusok kivételével mindenki azonnal átlátja. De még ott sem két váltó van, inkább csak az érvényesülés szempontjából alternatíva a jó gyerek-ség.  (Különben is a jógyereket egybe írjuk, mert a jógyerek nem csupán csak  jó gyerek... de erről is szajkóztam már eleget...)

A magyarban mindig is volt hajlam arra, hogy külországbéli példákkal bezzegeljen. A "más rétje zöldebb" mondás alapja is ez, és Lúdas Matyi döbrögije is külörszágbéli ácsnak dől be szivesen.

Számomra korszakos ezügyben Kartal Zsuzsa bezzegausztriázó cikke. A szelektív ténykezelés egyik  legpompásabb példája egyben a netokratív tudomalizmust is szemlélteti. Ha-amennyiben van egy előfeltevésem és azt néhány frappáns keresőszóba tudom zanzásítani, a leghajmeresztőbb ostobaságra is találhatok bizonyítóerejű példát az interneten, az internetről.

A jógyerekek bezzegelése külföldi példák-kal óvodapedagógiai-szakmai alapon is megmagyarázható , miszerint, ha a rosszgyerekek magyarkodnak, a történelmi rémségek tárházából megpróbálnak minél felháborítóbb és jógyerek-hirigelő példákat , bocsánat, jelmezeket előhozni, akkor erre a mondolat csakis a külföldi bezzeg-jópéldák előhozatala és a magyarköpködés meg fikázás lehet.

Nem nem, dehogy, nem a politikáról lesz szó most. A politika már valami magasabb fokú emberi művelet ehhez az ősi jelenséghez képest. Ha politikai-szakmailag tekintjük, akkor a mai helyzetben és hangulatok közepette Budapesten pártnak nagybetűs-Magyar-kodni a politikai öngyilkosság, de legalábbis ön-lebetegítés  kategóriája.

Két váltóban és Síkbolygón, ha az egyik oldal aszongya-ja, hogy Hajrá Magyarok , akkor erre "helyes válasz" csak egy lehet: "nem-hajrá-magyarok!" Természetesen jógyerekül ez a mondolat nem így hangzik, sőt, ha egyenként rákérdezünk, akkor minden jógyerek azt válaszolja, ó dehogy , természetesen hajrá, de nem így, hanem máshogy hajrá. Például úgy, mint Bezzegisztánban és mond erre egy jó példát. Az óperencián (Ober Enns) túlról, Bergengóciából (Bregenz) vagy Burkusföldéről (Burgenland)

szünet: Gyurcsány Ferencnek Tamás Ervin állításában tízszer többet engedtek meg a szerintem jógyerek újságírók, mint Rákosi  Cigány Viktátornak. Érdekes volt az, amikor Gyurcsány ki is használta, sőt, kóstolgatta, be-bepróbálgatta ezt a megengedést. Ebből kiderült, hogy ha jógyerek kezd el harmadikutaskodni, azt a mélyen magyar jógyerekújságírás  átengedi, de még olyan szélsőséges esetben, mint Gyurcsány Goebbels-paródiája, a 2007-es (09.17.!)Rend és Szabadság beszéd, pécézetlenül hagyja. Gyurcsánynak szabad volt tehát harmadikutaskodni, még a 2009-es év elejének bunkerhangulatában sem sértett jógyerekfület pl a patrióta gazdaság kifejezése. Már a kezdetekben is csak rosszgyerek (és valóban selejtse. III-IV osztályú vagy rosszabb) újságírók foglalkoztak azzal, hogy Szegény Feri a szívére tett kézzel dallja a Himnuszt. 

 

Egyeltalán nem Bezzegisztán felé vettem az irányt, Ötvenhatos [1956-os] témák után merítettem a Youtube-ot, amikor ráakadtam erre az olasz, "1956-os dal"-ra. 1956-ban lelkes olasz fiatalok elindultak a budapesti forradalom megsegítésére -még a határon lekapcsolták őket, fegyvert is találtak náluk, baloldali fiatalok voltak, hogy kommunisták-e vagy szocialisták, azt nem tudom pontosan. A mai magyar hiedelmekkel ellentétben ugyanis Ötvenhat inkább volt baloldali, mint jobboldali forradalom, a forradalmárok jó (hatékony) része baloldali volt, éspéldául kommunista (úgy értem, hogy prae-bolsevik... és így érthették ezt a kor olasz baloldali fiataljai is...)

 

szünet: Bezzegisztánban pl ismeretes a nemzeti nagyvállalat fogalma, a FIAT nemzeti nagyvállalatot hatszor mentették meg harminc év alatt különböző kormányok, pl baloldali is ([euro]kommunista taggal). Magyarországon ellenben nemzeti nagyvállalatot tőzsdei hiéna cincálhat széjjel, a Figyelő jógyerek-lap még pr-riportot is készithet vele, amiben nyafogó hangon megmagyarázhatja, hogy ő csak szabályois tőzsedi műveleteket hajt végre (ja, olyanokat, amiért a bezzegisztáni FBI kutyaláncon vezeti ki az ipsét a parkettről...)

A lényeg: Néhány kattintás és a Lazio ultráinak náci (nem csupán fasiszta, de náci is) megnyilvánulásokkal turbó-provokált "induló"-jába bakkantam belé, bassz'. Ugyanaz, mint a fradi-ultra-mag, csak kékben. Avagyis sok-sok jelenség, ami a mi jómagyar-rosszmagyar huzakodásunkban saj'tos pár. káp. medencei hülyeségünknek kalapálódik egyre laposabb tudatunkba, világ, de legalábbis európai jelenség is lehet. Nem arról van szó, hogy ha valami rossz a magyarban, de találok rá példát bezzegisztánban, akkor háhogva rámutatok, van ilyen, Boney-M (Pató Pál úr legyintése és a spanyol mañana)

Annakidején és néhány nickemmel ezelőtt a Political Incorrect-ben már kardélre hánytam szegény Kartal Zsuzsát a cikkébe foglalt, kétségtelenül jóindulatú önkéntelen ostobaságáért, hiszen Ausztria jógyerek szempontból is nagyon rossz példa. Ausztriával nemhogy nem lehet bezzegelni, de minél inkább piszkálja egy jógyerek, annál kakisabb lesz az ujja. Vagy fikásabb, jujuj, bizony! Jógyereknyelvre leegyszerűsítve Ausztria már nyakig benne van, méghozzá áll. tám. hiv. elf. , abban amire a mi jobbikosaink még csak gyúrnak rá. Protekcionista, akkkora nagy rakásokkal tesz a zónijós normákra, amekkra rakásokkal anéhai Magyar Út és Igfazság Pártja sem merészelt még verbalicce sem, teszemazt a Billá-ban odaát "Bezzegisztánban" még az olasz tészta is osztrák gyártmány.

A Harmadik Út Magyarországon apolitikus, politikán kívüli szellemi értelmiségi mozgalomként indult, de természetesen a két lehetséges közül az egyik nyomvályuba csúszott, magyarázódott bele és 1945. után az áll. tám. hiv. elf. prop. szerint... khrmmm... jobboldali, sőt, szélsőjobboldali eszmeiségűvé vált (pl Németh László hígmagyarozásának köszönhetően...) A harmadikutasok ugyanis Szabó Dezsővel is terhelődtek, akinek munkássága ráadásul még félre sem érthetően tartalmazott nemzeti szocialista lózungokat.

 

Gyurcsány eseteire és példájára tekintve bizakodom: Van tehát lehetőség, ha a jógyerekújságíróknak is tetszik valaki, akkor szabad harmadikutas jellegű megnyilvánulásokban tobzódni. Van tehát kiút, van megoldás, el sem kell mennünk Bezzegisztánba "jópéldáért". Egyszerű a lecke: Tessen egy olyan politikusnak fellépni, aki megfelel a magyar jógyerekújságírás és értelmiseggi elit ízlésének, gondolatvilágának (melyet Keletről a posztmaózmus, Nyugatról pedig a Magyarországon szinte ismeretlen, sohasemvolt liberalizmus hatrárol, Észak-Nyugatról pl a konzlib' [Hayek] . A  viccpárt bezzegisztáni példa, copy-ja a  Kétfarkú kutya párt, éppen tegnap láttam a jópofa srácot a tévében, akinek szent meggyőződése, hogy éppen mostan, éppen ezen a Magyarországon lehet és érdemes ökörködni, lám ott van Bezzegisztánban Izland, ahol milyen fasza egy hoaxpárt plottyant rája a valóbani politikai palettára. Ezen el lehet esztetizálni, hogy azon a palettán a műszar mutat-e jobbat vagy a valódi a rendes genny és fika vagy a bocigeci [öcsissajt]. Hiányzik-e a parlementből egy bezzegisztáni jópélda szerint kopizott viccpárt, ha van már bent még több is, mint kéne...

 

A műszart, ha elássuk a barackfa tövén, csak műszar marad, rothadhatatlan polietilén. De a valódi szartól édesebb lesz jövőre a barack. /egy biokertész noteszéből/

Ami létezhetetlen Síkbolygón, az a humor. Nincsen jóformán az a paródia, amit ne színén vennének. Miközben még sok jógyerek csak várja, hogy legyen már nálunk is akkora ökörködés a politikai felszínen is, mint amivel a Kétfarkú kutya párt szórakozik, valójában már volt is efféle ökörködés, Gyurcsány legalább tíz esetben kipróbálta és be is jött neki. Efféle ökörködésből tüntette ki Marjait meg Feketét. Amibivalens érzéseim vannak a Kétfarkú kutya párttal, egyrészt én értem a srác tréfinak lényegét, másrészt viszont nem vagyok meggyőződve arról,, hogy a kismagyar politikai pocsolya is alkalmas-e arra, ami Bezzegisztán valamelyik jóléti unalomba fulladó felén tényleg jó vicc. (Én , ha tehetném és ez az enter-gomb ugrajtaná, beleugratnám, bele bizony a konkrétpolgármesteri székbe is a Kétfarkú főjópofiját, hagy szopjon már egy kicsit, pl a Suez-zel, itt van mindjárt a Scania-project  vagy a buszok ügye... ) Bezzegisztánban sincsen ez másképpen. A Southpark készítői a kanadaizással azt az amerikai szemléletet karikíroznák, amihez hasonló a mi szlovákozásainbkban meg románozásainkban nyilvánul meg, de mi lesz belőle? Az átlagos southpark-zabáló színén veszi a humort és alátámasztja vele saját kanadai-fikaizmusát.

Szóval Bezzgisztán. Már lelkesen csaptam a lecsóba, nyestem ki a videobeillesztést, amikor megjelent az oldalsávban a Lazio ultráinak vidója ugyane' dalra.. aztán még egy pár kanyart szörföztem, foglalkozott ezzel már a jógyerek HVG nyilvánvalóan jógyerek újságírója, tehát modolatként a Jobbik is, van is valami erről a Jobbik egyik vidéki honlapján... jujuj tehát, nem kell, maszatos lesz az egyébként is zűrzavaros  "blogom", gyönnek a jógyerekek és megmondanak óvónéninek, kinek hiányzik ez...   


Avanti ragazzi di Buda,
avanti ragazzi di Pest,
studenti, braccianti, operai
il sole non sorge più ad Est!

Abbiamo vegliato le notti
le notti di cento e più mesi,
per l'alba radiosa di ottobre,
quell'alba dei giovani ungheresi.

Ricordo tu avevi un moschetto
su, portalo in piazza, ti aspetto,
nascosta tra i libri di scuola
anch’io porterò una pistola.

Sei giorni, sei notti di gloria
durò questa nostra vittoria;
al settimo sono arrivati
i russi con i carri armati.

I carri ci schiaccian le ossa,
nessuno ci viene in aiuto.
Sull’orlo della nostra fossa
il mondo è rimasto seduto.

Ragazza non dire a mia madre
che io morirò questa sera;
ma dille che vado in montagna
a che tornerò in primavera.

Compagni il plotone già avanza,
già cadono il primo e il secondo
finita è la nostra speranza,
sepolto l'onore del mondo.

Compagno riponi il fucile
torneranno a cantare le fonti
quel giorno serrate le file
e noi torneremo dai monti.

Avanti ragazzi di Buda,
avanti ragazzi di Pest
studenti, braccianti e operai,
il sole non sorge più all'Est

Avanti ragazzi di Buda,
avanti ragazzi di Pest,
studenti, braccianti, operai
il sole non sorge più ad Est!

 ez a video a Lazio ultrás 

ez pedig egy Ötvenhatos ... lehet választani .. Én, naíva, azt hittem, hogy majd egy másik vidijó klattyan... 

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr982210889

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Budai Hella · http://holgyekorome.blog.hu/ 2010.08.10. 08:16:08

jó döntés volt, hogy inkább ide tetted fel:))

2010.08.10. 14:20:09

Mindig vigyázni kell a bezzegeléssel, amikor az ember elutazik valahova úgy, hogy ott pénzt fizet (vagy valamilyen más formában hasznot hajt az ottaniaknak), mert akkor a helyiek ügyelni fognak arra, hogy azt kapja, amit várt, ezért felületes információk alapján kezd el bezzegelni és csak hülyét csinál magából. Az igazi kaland ott kezdődik, amikor sikerül a vendégnek szánt díszletek mögé látni. Sokszor ennek nemcsak azokban az országokban nem örülnek, ahol nyomor van vagy ilyesmi, hanem ott sem ahol elvileg tombol a jólét.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.08.10. 15:48:09

Bezzegisztán amúgy mindig odaát van.

2010.08.10. 16:47:15

Bezzegisztánban mindenki óvodás.
Már régen.
Iskola nincs itt?
Be kéne már iratkozni elsőbe.
Mindíg nehezen indul a tanulás, de hátha egyszercsak jönnnek a betűk, azután a szavak,még assincs kizárva, hogy eccercsak összejön egy mondat, vagy mi.
Nembisztos.

Judit Lingon · http://www.panno.se/ 2010.08.11. 15:34:52

Jó, csak a hosszú í, rövid i okoz még gondot. :-P ("nyiltak,mindíg") Ez nem szőrszálhasogatás! ;-)

magyar-magyar szótár 2010.08.12. 05:19:33

@Judit Lingon:
több ok áll csupáncsak ez egyetlen kis hiba mögött is, sorban agy tülekedve
-a mindig a faragatlan negyedművelt bunkóságom miatt lesz hosszú í-s, külön oda kell figyelnem... a muszájra pl évekig kellett erősen figyelnem. Nagyanyám hangján hallom ugyanis vesztibulare, aki muszól[j]nak ejtette, a ly-nél is gömbölyűbben.
-a nyílvánt szeretem hosszú ível írni, mert eredetileg így kéne, csak az Akadémia ugye (az akadéma gyanűm szerint néha pénzfeldobással választott, ezesetben viszont van logikus magyarázat) ...ezért szeretek pl Pázmányt olvasni, a vegyeshangrendűség, de önkényesen! (a zárt, a nyílt ű, az i-be hajló ésígytovább, a megölt hangzók, a nempraktikusak, pl a ly... (pedig hallani a különbséget)

-sokszor meg (más hibák esetében) egyszerűen elütöm, nem tudok gépelni

Csámcsogva eszem, szürcsölöm a levest, az autópályán a sávlezárás előtt a haladósávban maradok, ahelyett, hogy előre ügyeskednék bekényszerítőzni és az orromat is piszkálom, ha senki se látja.

magyar-magyar szótár 2010.08.12. 05:21:03

@méhészborz: A szokásos angolgyöp képem. Nincsen itt idő tanulni, azért rekedünk meg az oviban. Bezzeg Bezzegisztánban! "Az angolok nem téglaporral a" stb stb

Intizar 2010.08.22. 04:30:07

Öcsisajt!
Asse tudod, mi a bocigeci. Az sűrített tej. Mordizomadta.

magyar-magyar szótár 2010.08.22. 08:16:18

@Intizar: A sűrített tej a lánykollégiumban volt slágercikk, egyébként tényleg az egyikféle bocigeci. Mi a fiúkollégiumban a sűrített tejet annyira nem nyamiltuk, az édes a sörre nem esett jól vagy előtte... Nyáron osztán a téeszben, nyárimunkán meg főleg a tubusos Boci volt a praktikus. A Tyereskova Szocialista Brigádban is ezt a boci tubusost mondták ~nek.
süti beállítások módosítása