"Ne azzal foglalkozzál bazmeg, hogy mekkora állat a diri, hanem törekedj arra, hogy te ne legyél akkora alkoholista barom 46 éves korodra, mint ő" /alkoholizmusába pusztult tanítóm, későbbi kartársam jótanácsa, 1984./

ifjúságvédelmi őrjárat   - kisebb magyarországi településen vagy körzetben, A Bóldogg Kádári & Refómmkommonista Éra szépnapjaiban ( sőt, a Társasági Törvény már megszületett!)  a honos vezetőértelmiség, tanárok, a közművelődési felügyelő, valamelyik tanácsi dógozó, tűzoltóparancsnok, segédrendőrök vezetője, nyugalmazott KMB stb körbejárták a szórakozóhelyeket s az akkori fiatalság hawájjzóhelyeit s lecsaptak váratlanul, ha meg nem, akkor bedobtak gyorsan egy felest.

A csapos vagy intett a fejével, hogy megint ott piáznak a kollégiumból kiszökött kölykök hátul a kátrányos hugyalda felé vezető gangon, az oszlopoknak dőlve, vagy már emelték is az erőset vagy édeset tartalmazó csőrös üvegeket, miből töltsenek.
Az őrjárat tagjainak meghatározó zöme idült alkoholista volt, tehát mitse tett nekik pár feles sörrel a gallér alá, profin befelé szedték beszéd közben a levegőt (erre a bravúrra csak felelős beosztású alkoholista vagy pl alkoholista nő képes…)

Diszkók és koncertek idején a KMB is csatlakozott az őrjárathoz, a mezei rendőr markát csapkodva a gumibottal tallózott.

Teszemazt, HA a két börtönbüntetésük között éppen szabadlábon lévő Vidám Fiúk (kb 40-50 év közötti kopaszodó kövér jampecek) játszottak seggberúgósdit a posztricsés fiatalok között a színpad előterében, AKKOR az Ifjúságvédelmi Őrjárat a kétdeka keverttől az alkoholos bódultság állapotával még csak éppen ismerkedő Létai Pittikét, 157 cm magas  cingár, műbőrjakós kölyköt emelte ki és vitte a fotószoba előterébe megverni.
 

arcok:

igazgató úr  (csak szakmunkásképzőben kellett elvtársnak hívni a kollégiumi dirit, naugye, hát a pólettárjátus csirájában már..) Az idült alkoholista állandóan az orrán át szedi a levegőt, a mája is rohad, ezért szájszaga elviselhetetlen,  az arca az őt nem ismerő számára koránvénült mosolygós kópépofi, a fogai is kirohadtak már, negyven éves. Sovány, alig eszik, mert éhgyomorra a pia jobban hat, kevesebb is elég... délutánig vodkázik, estefelé már szagosabbakat is iszik, mint minden szisztematikus ivó, sörrel csapatja szét a töményet. Ő is kollégista volt, 1962-ben lekvárt lopott a konyhán s a becsempészett cseresznyepálinkák hirtelen bevedelése gyakran rókakergetésben fulladt a gangon...

nyugalmazott KMB - az arca lerohadó tengeriugorka színű, teste puffadt a víztől, hétszám le nem vetett kockás ingjét csak alkarközépig gyűri föl, mert a hasnyálmirigy elégtelenség miatt már rohad a könyökéről a bőr, de mája még reményesen dagad, fiús csípején lóg a 32-es Levi's gatyó...

közművelődési felügyelő - az alkoholizmusból, especielle sörivászatból fakadóan szíve túlterhelt, teste, mint a lufi, hasa májával dagad, időnként már hányni is szokott, főleg napközben, ha beugrik egy nagykólára a presszó hátsó ajtaján, a személyzeti folyosó felől jön, a nagykóla 2dl kóla egy deci rum, mindenki láthatja, hogy a kmf kólázik munkaidőben.

Karcsi bá' - az egyik általános iskola valóságos, titkos belső igazgatója, egyébként a legmagasabb beosztása úttörőcsapat vezető volt. Ő dönt mindenben, de az igazgató áll ki a tantestület elé. Mivel diplomázottsága erősen hiányos ( tanítóképzőben érettségizett és felsőfokúja Marxizmus leninizmus Esti Egyetem-ről van, a felesége pedig eü-szaközépiskolai érettségi után a BME-n végzett.. el egy féléves szakoktatói ntanfolyamot... ) ott nyirják a kezdő fiatalokat, főleg ki, a tantestületből, ahol érik, egy fiatal kezdőnek nincsen maradása a faluban, a helyi nevelés pedig menekül, nem is próbálkozik... Karcsi bácsi SOHA-SOHA nem piál! Senki nem látta még szeszes italt inni... csak a felesége, de hát ugye otthon ki kell adni azegész napos feszültséget. Mivel Koós Jánoshoz hasonlít, "vidám és tréfás" tanárként szivesen ad elő Koós paródiákat. Tud is énekelni, a katolikus fiúkar oszlopa volt 1949-ig, ezért is a Zattejista 'Roboganda helyi élharcosa. Nagyon szereti a 12 éves vagy idősebb lányokat a térdére fektetve elfenekelni órán, ezért utóbb, a rencervátás idején Pëdofil volt a beceneve a diákság körében. Gyöngéden fenekelt, szinte halfcontact, nagy lendületből a hatalmas kubikostenyere már szinte simiben érkezett meg a nyomottmintás trapéz műdzsörzé leányka nadrágra (mogyoróbarna vagy sötékék színüek voltak ezek a nadrágok..) 

Zótán a segédrendőr - teljes nevén Zótán Osztán!, Usztics Mátyás alakú emberke, de öltözete Laár Andrást ihlette meg. Egy négyzetméter fröccs ivásban járási bajnok volt 1964-ben, de azóta sok disznó legelt már a száraz kanális nedves partjain. Mióta a mája fáj, inkább pálinkát iszik. Ezerkétszázmester, a GAMESZ oszlopa.

Ilonka néni - nyugdíjas tanárnő, a leányok mentálhygiénéjének őre. Ritkán csatlakozik az őrjárathoz. A hőskorszakban, Sztalinváros építésén is dolgozott, tehát meg is van minden alapja arra, hogy elképzelje, mi minden és hogyan is jár 15-17 éves leányok fejében. Adós a magyar filmművészet egy  Sztalinváros Hősi Építését bemutató filmmel... (A rendezői változat XXX és még ha, akkor Tarr Béla lenne képes megrendezni) Régebben rumot ivott, most a hubi és a kevert a kedvence, amiért egy távolabbi kisközségbe trabantozik át és képes becsomagoltatni a félliteres üvegeket, bár időnként viszont a férjére hivatkozik, akinek a világ összes italja nem elég. A boltos meg úgy tesz, mintha nem tudná, kicsoda Ilonka néni.   

Titkáreltáss Ő az Ifjúságvédelmi Őrjárat mentora a falu triumvírjei közül, egyben a Zattejjista Brobboganda élharcosa, Karcsi bá'val együtt dalltak a katolikus fiúkarban 1944-49 között. Természetesen leányait megkereszteltette a szomszéd egyházmegyében egy kis templomban. A papot azzal fenyegette meg,   szana-széjjel rúgja a picsáját, ha beárulja a feletteseinek, hogy egy párttitkár gyermekét keresztelte meg, de legalábbis egy életre elintézi, mert magos kapcsolatai vannak az egyházügyi hivatallal.

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr251494707

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Barát József guru 2010.02.03. 16:32:52

további arc: XX Tanárúr, aki a nyári mezgaz táborban (pesti gimnazistáknak kötelező!!!) kora délután verhetetlenül pingpongozik, késő délután gyengébben, este még véletlenül sem találja el a labdát

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2010.02.03. 17:15:18

- van magának jegye technika tantárgyból?
- nincs, tanárúr.
- ásson két sort.
ástam két sort, odajött, ránézett:
- hármas.
s ment tovább laci bácsival a pincébe almáért.
ilyesztő elképzelni, mi lett volna, ha már akkor is van speed, crack meg a többi jóság.

magyar-magyar szótár 2010.02.04. 05:07:53

@Barát József guru: Ez a kép nekem is megvan, üveges tekintet s húsz centivel a labda alatt, merev, vinkliben tartott kézzel, felsőtestből ütné szegény...