képforrása  

 

 

 

 

 

A '80-as évek bölcsészlányait a hónuk alá csapott Régi Mozgó Világról lehetett elkülönböztetni a többi zsíroshajú, nyúltpulcsis, retkesfarmeres csajoktól, akik vélhetően szociológus hallgatók lehettek [Valóság-gal a hónuk alatt]. A '90-es évek lányai pedig Nappali Ház-zal egészítették ki (vagy helyettesítették) toalettjüket. /Jónap Árkád, utolsóelőtti népi író, 1999./  

 

 

Ugye, ne is mondjam, hogy a Régi Mozgó Világ nem a régi Mozgó Világ volt, mert azt még Veress Miklós szerkesztette. Csak Veress Miklós ügyes (mert farmelléki, lásd alább)kirúgása nem indított olyan népfrontos összefogást (pl népiek és urbánusok között) mint a Kulin Ferencé. (Kulin a fenti képen a hosszúhajú Zalán Tibor nyélondzsekis vállát fogja.)

 

A Régi Mozgó' ma is korszerű outfitje -Én antikváriumban vásároltam meg a megyei MSZMP egyik hajjakendjének könyvárából való, széljegyzetelt sorozatot

 

Kulin a kezdetektől, 1975-től munkatársa volt az  nyomásszabályozó szelep funkcióra engedélyezett lapnak. Afféle generációs folyóirat volt ez, a szemtelenül fiatal taknyos 30-évesek energiáinak levezetését kívánta ezzel a na, nesztek!-publikálási lehetőséggel lerendezni egy fél életre. A lap közvetlenül a KISZ Kb alá tartozott, Barabás János, Lendvai Ildikó, Mezei Emőke, Svéd Pál voltak a hajjakendjei.
 

Kulin: [http://www.inaplo.hu/_inlog/log-szerzo/kulin_ferenc.html]A legnagyobb botrány, ami aztán a KISZ-től való elváláshoz vezetett, az „Elődeink beszélnek” című összeállítás körül alakult ki, amelyben egy körkérdésre – az élő személyek válaszai után – a magyar irodalom klasszikusaitól vágtunk be idézeteket. Ebben a nagy kollázsban Balassi Bálinttól Zrínyi Miklóson és Janus Pannoniuson át a 20. század nagyjaiig, Móriczig meg Adyig mindenkitől szerepeltek jópofa idézetek, amelyek valahogy mind rímeltek az akkori helyzetre. A KISZ KB kulturális osztálya azonban nem rendelkezett olyan képzettségű cenzorokkal, akik felismerték volna, hogy ezek valódi klasszikus idézetek, blaszfémiának vélték, és egy sok-sok oldalas nagy elemzést és feljelentést készítettek. Ezt elküldték a pártközpontnak, mondván, „ez most már tűrhetetlen”. Egyszóval ebben az első korszakban, Veress távozásáig inkább az irodalmi, az irodalomkritikai, a művészeti publikációk okozták a botrányokat, a második szakaszban inkább a társadalompolitikai, a társadalomelméleti, a direktebben politizáló szövegek.

 A bojkottált Új Mozgó' egyik legnagyobb felfedezettje Béládi István volt. Ami Béládi novelláiban eredeti, nyers erő és történet, az a mai "indexista stílus" -ban az erőltetett nejlongonzó- nejlonlazaság. Béládi Trabantjában nem azért volt egy ülés, hogy a karmája brand-jét megadja, hanem azért, mert feketefuvarokat vállalt vele. Ésígytovább.

Stadieszky Éva: [az ÚjMozgó OnLine-ról copyrtam:]A „régi" Mozgó a pártállami kultúra szerves része volt: a párt szervezetének, a KISZ-nek édes gyermeke, majd annak durva és érzéketlen közegéből kiemelve az MSZMP a folyóirat szerkesztőségét a jóval empatikusabbnak látszó Írószövetség felügyelete alá utalta. A periodika vezetői párttagok voltak, ami akkoriban nem is lehetett másként: a vidékről kiemelt fiatal író (Veress Miklós), majd a tehetséges budapesti irodalomtörténész (Kulin Ferenc). A tálentumos szerkesztői gárda azt tette, ami a feladata volt: közölte az új, fiatal generáció műveit, abban a szent meggyőződésben, hogy a párt jobbik részeként a rendszert demokratizálja.
A Mozgó Világ nemzedéki lapként indult, az akkori új generáció autonómiaigényét, szereplési vágyát volt hivatott kielégíteni, ami a nyugalomra vágyó pártvezetőknek mindaddig nem volt ellenére, amíg inogni nem kezdett a talaj a lábuk alatt. A langyos, közmegegyezéses nyugalmi időszak a rendszer egyre érzékelhetőbb korhadásával véget ért. A vezetők idegesek lettek: látszólagos egységük a kívülálló számára is észrevehetően szétesett, s ezt agresszív módon - szigorító intézkedésekkel, ideológiai kampányokkal - próbálták leplezni. Az engedékenység éveiben a szabadabb légkörhöz hozzászokott alkotók ingerülten reagáltak a külső beavatkozásokra: őket nem félemlítette meg a szigor, mint a korábbi rossz tapasztalataikra emlékező idősebb nemzedékek tagjait. A Mozgó Világ élére állított „pártkatonák" kihasználták a lapgazdák és főnökeik közötti ellentéteket, s ügyesen lavíroztak az Írószövetség, a minisztérium és a pártközpont között. S közben ők is változtak: az inspiráló szellemi légkör, amely a lap szerkesztése és a benne megjelent írások visszhangja nyomán kialakult, eltávolította őket megbízóiktól. Eközben a struktúra mit sem változott: a folyóiratoknak a (párt)állam volt a gazdája. Tőle függött a lapengedély, a szerkesztők fizetése, a szerzők honoráriuma és még sok minden. Az állam pedig a pártközpont alárendeltje volt. Ez a teljes egzisztenciális és anyagi kiszolgáltatottság a hatalom sáncain belül - s egy legális folyóirat szerkesztősége mindenképpen oda tartozott - eleve illuzórikussá tett minden rendszeridegen megnyilvánulást.

 COPY:Kiadói esték – Palatinus
Németh György: A Mozgó Világ története (1971-1983)
2002. június 4. 18 óra, Műcsarnok


“A régi Mozgó Világ, a hetvenes-nyolcvanas évek radikalizálódó értelmiségének és művésztársadalmának folyóirata” –írja a meghívó és ez a réteg bizony jelen van ma este. Az Albert Einsten Bizottság örökbecsű nótáit hallgatva figyelem a sok ismerős arcot (jé ez még él?) és boldog egymásra találásaikat (hú, de öreg vagy már). Iszonyú sokan vagyunk, 180-200 fő, ami Műcsarnoki viszonylatban komoly tömeg.
Retro a terem falain, retro két tárlóban: kinagyított részletek, jelentések, elismervények, feljegyzések. Legnagyobb zsúfoltság bizonyos Hajdu fn (fedőnevű) spicli jelentése előtt ácsorog: részletes, alapos és szikár szöveg Kenedi Jánosról és Berkovits Györgyről. Így kéne írni. Várakozás közben lehet szörnyülködni, lehet a régi poénokat elsütni, lehet nevetgélni, visszaemlékezni konspiratív időkre.
Háy János nyit a kiadó részéről. “Meghatódva állok itt.” Háy ikonszerűnek tartja a Mozgót, az ő gondolkodását nagyban formálta, stb, ráadásul könnyen le lehetett szólítani lányokat, ha meglátta hónuk alatt az aktuális számot. Szerinte ezen kívül még az volt jó a Mozgóban, hogy nem osztotta meg az embereket. Nem voltak benne népiesek, urbánusok, egyik vagy másik oldaliak (nem nagyon voltak oldalak), csak gondolkodók. Végül szúr egy finomat, mikor kifejti, hogy a Mozgó volt az első és utolsó folyóirat, ami szakított a Nyugatos hagyománnyal, ami “vers és próza és kritika és slussz.” (Ez a slussz milyen műfaj vajon?) [Háy elfelejtette, hogy ritkán szociográfikus témák is voltak a Nyugatban.. -a szerk.kieg.]
Reményi elvtársakként és elvtársnőkként köszönt minket, kuncogást kap válaszul. Tizenkilenc évvel ezelőtt volt utoljára Mozgó Est, be is tiltották, hát most örül a seregszemlének. Elmondja, hogy Veres Miklós is dolgozik az ügyön, néhány részletet közölt is itt-ott, de éljen Németh György szociológus, kinek munkája alapmű lesz. Felidézi, hogy az Aczéli kézivezérlés és egyéb okok miatt minden lényeges dolog szóban történt akkoriban, ezért nagyon kevés a dokumentum. Ami fennmaradt írásban, azt sem szabad szöveghűen kezelni, mert gyakorta mondott ellent a közlő magatartása a közléssel. Németh érdeme a több éves levéltári kutatás, sajtó- és magándokumentációk átválogatása, és, ami nagyon értékes: interjúkat készített. Pont jó időben, mert még sokan emlékeznek, de a sérelmek csitultak, a vélemények tisztultak. Ezekre alapozva dolgozta fel a lap történetét. “Kötete sajtótörténeti unikum, eleven, izgalmas korkép”, Helle Mária riportfotóival illusztrálva. Köszönetet mond egy olvasójuknak remek ötletéért, hogy a Mozgó jól megszokott borítóját kapja a kötet, nem kell túlspilázni. (Tényleg jó ötlet.) Reményi szerint a Mozgó ereje, a konszenzus keresése különféle eszmék, áramlatok és területek között. Hagyománya, hogy mindez nem népfrontos alapon, hanem “spontán, noha kényszerű” sereglésből született. “Köztes nyilvánosság volt” - vezeti be a köztudatba Németh szakkifejezését. Ő is fut egy kört szekértáborok ügyében és elárulja, hogy a magyar értelmisegg szégyenének tartja, hogy nem tudták megtartani az együttgondolkodás képességét.
Befejezésül elmeséli, hogy vetítéssel akarták kezdeni a bemutatót, egy 1979-es kerekasztal-beszélgetést terveztek indítónak. Hosszú és sikertelen harcot vívtak a MTV archívumával, végül Alexa Károly ellopta a kópiát, mert a bürokrácia hülyesége rendszersemleges. Nagy nevetés jutalmazza a sztorit, pedig a poén csak most jön.
Perényi megnézte a 25 perces felvételt és majdnem elhányta magát. Pándi András, Domány András és P. Szűcs Julianna hohmecolt a filmen, amelyben direkt rossz, lejárató részeket idéztek Mozgó szövegeiből. Többen, akik emlékeznek, bekiabálnak, hogy pontosan miket vágtak be anno. Teljes a felháborodás, a filmtől tehát eltekintünk. (Pedig hozzátartozik az is.)
Ezután felolvasások következnek. Nekem az “ellenoldali” elemzések az érdekesebbek, mert ezeket nem ismerem. Mögöttem a Nagy Öregek kommentálnak, vihognak. Régi indulatok kelnek bennük Fenyő István, Mészöly Miklós, Beck János, Hajnóczy Péter és a többiek írásait hallgatva. Sokat kívülről tudnak. Áhítattal hallgatják a Mozgós írásokat, ha be volt tiltva, annál jobb és hangos “apád faszát” bekiáltásokkal véleményezik az egykori funkcionáriusok baromságait.
Annyi az érdeklődő, hogy odakint is van hangosítás, ezt kihasználva inkább dohányzás közben hallgatom tovább a részleteket. (Itt érdekesebb is. Sose láttam még híres írót visszagurulni a lépcsőn.) Kiderül, hogy akadt az alkalomra szponzor (Oder Müller…oder was?), aki gyümölcsös rizzsel támogat. Az asztalokon hangulatos mécsesek, kicsit, de előre lépett a catering, a megszólalók is bemutatkoztak: eljátszom a gondolattal, hogy talán nem haszon nélkül valók a Terasznak írt beszámolók.
(Pál Kata)

Kulin: Volt, hogy a nyomdában kellett kivenni egy-egy írást, és mást kellett betenni a helyére. Egyszer például – már nem tudom, melyik számnál – állítólag a nyomdászok szakszervezete tiltakozott a pártközpontnál, hogy „Hajnóczy Péter egy novellájában gyalázza a munkásosztályt, és ezt nem hajlandók kinyomtatni”.

 Hajnóczy novellinójának a főhőse  egy óriásinagydarab szarhurka volt, amit nem lehetett lehúzni a WC-n. Csodájára jártak a dógozók, történetesen nyomdai könyvkötők...

Kulin: [Veress Miklóst] sikerült rávenniük, hogy lemondjon. Kifárasztották. Tényleg kimerült, borzasztó tortúra volt négy éven keresztül ez a havonkénti egzecíroztatás. Szerette őt a szerkesztőség, nagyon kiálltak mellette, de kénytelenek voltak elfogadni Miklós döntését. Ezután a KISZ KB-ban mindenféle nevek merültek föl, természetesen elfogadhatatlanok, és akkor egyszer csak megkerestek a fiúk, hogy elvállalnám-e, mert ha igen, akkor kérnék a pártközponttól, hogy engem nevezzenek ki. Jól van, mondtam, elvállalom, de csak ha teljesítik – teljesíthetetlennek vélt – feltételeimet: ha kikerülünk a KISZ KB felügyelete alól, ha felemelik a példányszámot, ha megnövelhetjük legalább egy ívvel a terjedelmet, ha megemelik a fizetéseket, és ha senkit nem kell kirúgni…
Rádai: Mekkora volt addig a példányszám?
Kulin: Ötezer példányban nyomták, de másolatban sokkal többen olvasták. A feltételeimre a szerkesztőségben természetesen azt mondták, „marha jó, akkor ezt írd le, és mondd meg az Aczélnak, hogy így vállalod”. Aczél viszont továbbküldött Óvárihoz, akihez akkor a pártközpontban a folyóiratok tartoztak. Óvári, aki hallatlanul jámbor ember volt, azt mondta: „Kérem szépen, Kulin elvtárs, ön ugye párttag, és önnek tudnia kéne, hogy egy párttag nem támaszt feltételeket a pártjával szemben, és sajnos nincs miről beszélnünk.” „Óriási megkönnyebbülés számomra – válaszoltam –, akkor nem vállalom.” Hamarosan megint üzent Aczél, hogy menjek be hozzá, mert minden megvan, amit kértem.
[…]
Rádai: Amikor a maga főszerkesztésével újra elindultak, mindent ott folytattak, ahol abbahagyták?
Kulin: Nyilvánvaló volt, hogy amit kérnek tőlünk, azt teljesíteni kell, de úgy gondolkoztunk, hogy próbáljunk meg addig elmenni, ameddig lehet. Így születtek meg azok a számok, amelyek oly nagy megrázkódtatásokat okoztak a politikának, mint például Bauer Tamás KGST-cikke 1982 őszén, amelyben kategorikusan leírta, hogy a KGST nemhogy előnyt nem jelent Magyarország számára, hanem kifejezetten káros, improduktív, nem a gazdasági racionalitás szerint működő képződmény. Ettől felrobbant a pártközpont, és Köpeczi miniszter azzal kezdte a főszerkesztői értekezletet, hogy a Mozgó Világ közleménye súlyos vétség a Magyar Népköztársaság érdekei ellen, és ezért „a miniszter kijelenti, hogy ilyen és ehhez hasonló közleményekért a jövőben semmilyen felelősséget nem vállal.”
[…]Két nagy vita előzte meg egyébként a Mozgó felszámolását 1983-ban. Az egyik a májusi írószövetségi ankét volt, amelyen Ancsel Éva, Szigethy Gábor, Papp Zsolt és Bata Imre értékelték a lapot, akiktől azt kérték és azt várták, hogy annak alapján, amit mondanak, föl lehessen számolni a Mozgót, le lehessen váltani a szerkesztőséget. Egyik sem teljesítette: Papp Zsolt és Szigethy Gábor eleve nem akarták támadni a lapot, Ancsel Éva, Aczél egyik legmegbízhatóbb embere pedig egy morálfilozófiai előadás keretében lényegében azt mondta: kedves barátaim, önök nagyon érdekes, kockázatos vállalkozásba kezdtek, végül is erkölcsi kérdés, meddig bírják. Bata Imre sem állt kötélnek. Úgyhogy ez az egész kudarccal végződött, mármint a pártközpont számára. Ezután írattak egy nagy jelentést a Mozgó Világról, nem fontos, ki vállalkozott rá, amely – mint utolsó szennylapot – ízzé-porrá zúzta a Mozgót szakmailag, morálisan, politikailag, ideológiailag, világnézetileg. Knopp András és Agárdi Péter megkérdezték, mit mondunk erre. „Semmit, köszönő viszonyban sincs azzal, amit csinálunk” – válaszoltam. Akkor viszont vonjam le a következtetést. Hogyan vonjam le? Hát mondjak le. Mondom: nem mondok le. Újabb kör következett, az előbbieken kívül Tétényi Pállal, aki vegyész létére nem sokkal korábban lett ideológiai titkár. „Kulin elvtárs – mondta –, én elhiszem, hogy abszolút jóhiszeműen csinálta, és azt is elhiszem, hogy ezek szakmailag és irodalomtörténetileg nagyon értékes dolgok. De, Kulin elvtárs, vegye figyelembe, hogy nagyon nehéz helyzetben van a párt, és nagyon nagy szívességet tenne azzal, ha ezt a helyzetet segítene megoldani. Mondjon le. „Nem mondok le – válaszoltam –, látom, milyen helyzetben van a párt, úgy érzem, nagy szüksége van a Mozgó Világ hangjának elviselésére.”
Végül aztán Tóth Dezső bocsátott el, rettenetesen szenvedett tőle. Le kellett ültetnie az egész főosztályt az asztalhoz, amikor megérkeztem, és előttük kellett elmondania az indoklást. Járkált fel-alá, rettenetesen zavartan, végül azt mondta: „Kulin elvtárs, Ferikém, figyelj ide, hidd el, majd meg fogod érteni, miért kellett neked ezt… Ne haragudj. Szevasz, Ferikém…” – megölelt, és odaadta a levelet. A következő héten megint behívott az Aczél, aki külföldön volt épp, amikor én az obsitot kaptam, és azt mondta: „Kulin elvtárs, hát hallom, mi történt. Látja, nem voltam itt!”
Rádai: A szerkesztőség tagjai viszont – azelőtt ilyesmire nem volt példa – magával együtt mind fölálltak.
Kulin: Később, amikor kiderült, hogy a helyemre nem kerülhet belső ember, mindenki benyújtotta a felmondását, a titkárnő és a takarítónő is. A 114 szerzőnk pedig visszavonta a kéziratát. És kis tüntetések indultak az ELTE-n. Jöttek a Műegyetemről, az orvosi egyetemről is, és a piarista épület B kapuja előtt próbáltak bejönni a bölcsészkarra, a BM azonban lezárta a kaput, mondván, hogy nemzetközi néprajzi konferencia van. Semmiféle konferencia nem volt, viszont egyre csak jöttek, és egyszer csak leállt a forgalom, mert nem fértek el… Zavar támadt, és hirtelen mégis kinyitották a kaput, beáramlott egy csomó diák, a dékán meg a dékánhelyettes próbálták kituszkolni őket. Ezután már csak a nagy jogi kari Tóth Dezső-féle bizonyítványmagyarázat volt hátra, amikor arról beszélt, miért kellett így történnie a dolgoknak. Úgy kezdte, hogy ne úgy nézzenek rá, mint akinek semmi köze az egyetemhez, mert ő is ennek az egyetemnek volt korábban a tanára, mire Tamás Gáspár Miklós, akit korábban politikai okokból bocsátottak el ugyanonnan, szót kért: őrá se úgy nézzenek, mint akinek semmi köze ehhez az egyetemhez – kezdte a mondanivalóját –, mert ő is ennek az egyetemnek volt a tanára…

 

 

A Kulin kirúgása utáni Mozgó Világot nagyjából 10 évig nem is tekintették igazi Mozgó Világnak. A szerkesztőség a Bertalan Lajos utcából felköltözött (vagy le…) a Nádor utcába, közelebb a tűzhöz, szembe a Nagy Ház hátuljával [ a Tőzsdepalota MTV székház neve MTV-s szlengben Nagy Ház, minthopgy a környékbeli utcákonn szerte tucatjával guggorásztak kisebb MTV-irodák, folyosónyi terjedelemben]
A bojkottot hivatalosan soha nem hirdették meg. Abból állt: Aki ad magára, Nagy Név nem ad kéziratot a nemigazi Mozgó Világ-nak és Kis Neveket is igyekszik rávenni, befolyásolni, ők se adjanak. Az volt a terv, hogy a bojkott ellehetleníti a Mozgó Világot és majd csak pártkatonák publikálnak benne.

Charles C. Boycott neve azért vált közkinccsé, mert igen erős volt benne a kötelezettségérzet a munkaadójával szemben. Az angol, korábban brit katona Boycott az ír Mayo grófságbeli Earl of Erne ingatlanügynöke volt. Az earl egyike volt azoknak a nem helyben lakó földesuraknak, akik csoportjának a kezében volt Írország legnagyobb része. 1880 őszén Boycott-ot választották ki arra, hogy egy Charles Parnell nevű, földreformot akaró ír politikus által támogatott új politikát kipróbáljanak rajta. Parnell támogatói úgy határoztak, hogy nem fognak együttműködni egyetlen olyan földesúrral sem, aki nem adja olcsóbban bérbe a földjét, vagy olyan bérlővel, aki egy felhagyott bérlemény farmját átveszi. Boycott nem volt hajlandó alacsonyabb földbérleti díjat kérni, és kidobta a bérlőit. Ennél a pontnál lépett be Parnell "Ír föld liga"-ja, és így Boycott, valamint családja egy csapásra megtapasztalta az elszigeteltséget, nem engedelmeskedtek nekik a szolgák, nem dolgoztak nekik a mezőgazdasági munkások, a bolti eladók vagy a postás. Boycott nevét hamar felkapták az efféle bánásmód jellemzésére, és a bojkottálni ige más nyelven is elterjedt.

A lap eredeti címe: „http://hu.wikipedia.org/wiki/Bojkott”

Az ÚjMozgó Világ szerkesztősége A Délker Headquarters-szel egy folyosón székelt

Délker

kép forrása

retronom.hu

Mindezekről a magoss budapesti dolgokról a büdös taj'paraszt vidéki értelmiség tájékozatlan volt. Ők csak várták.. és várták, hogy mikor jön már a következő Mozgó Világ.
A korai Magyar Narancs, a ma „indexes stílus”-nak tévesztett publicisztikai műlazaság kontextuális úttörője P. Szűcs Julianna főszerkesztőt P. Mobil-ként emlegette. Pedig P. Szűcs volt jóformán az egyetlen a 80-as években, aki az avangár építészerti és vizuális akciókról viszonylag nagypéldányszámú és elérhető országos folyóiratban publikált vagy biztatott ezirályú szerzőket…

Nemmelesleg , ha már Bächer minapi Mér’hagytuk hogy ígylegyen sikolyos nótázása ekkora botrányt kavart, megemlítem, hogy mindmáig az MSZP legdurvább lopcsalista húzásait a Mozgó Világ tárta fel (az első nagylerablást, a Máthé László –félét, amiben 234. rangú, meg sem említett mellékszereplő volt Szegény Feri A Refómmok Letéteményese, későbbi Vitányi-találmány az Orbán áfiomra… Vagyis igazából nem is Ügyes Feri, hanem leendő anyósa volt a májer)

Amúgy elárulom, hogy az új, "nemigazi" Mozgó Világ fennmaradása  nem csupán A Párt hathatós (és jogfolytonos) támogatásának tudható be, nem csupán a bojkottra fittyethányó olyan szellemóriásainknak köszönhető, mint a kottaanalfabéta zenekritika fenegyereke, Fáy Miklós, vagy a szinte polihisztor Almássy Miklós vagy MGbesúgóP   vagy Mihancsik Zsófia…  Valójában a legtöbbet a bojkottot is túlélt Mozgó Világ az egykori szerkesztőségi titkárnak, a mai lapigazgatónak, Bogárdi Mártának köszönhet. Van egy igen alpári [népi, taj'paraszt] kifejezés egy fényes piaci napról, amin tehát BM szivességet tenne, ha pucsítana s a paplikát nyalásra kínálná a Fényestekintetű Fenenagyoknak. A sorba beállhat nyugodtan a Story a Nyálmagazin tulajdonosa is.

A BM-ban lakozó Tipikus Női Őserő Attitüd - nek köszönhetjük ezt a könyvet A Kapitányról

 

 

Veress Miklós költő
(Barcs, 1942. január 13.-)
Kaposváron érettségizett, majd 1965-ben Szegeden magyar-orosz szakos tanári diplomát kapott. Dolgozott a szegedi egyetemen, a Dél-Magyarország című napilapnál, 1974-től az Élet és Irodalomnál, majd 1975-től a Mozgó Világnál. Első, az Erdő a vadaknak című verseskötete 1972-ben jelent meg. 1973-ban, és 1985-ben József Attila-díjat, 1984-ben Áprily-díjat kapott. 1988-tól szabadfoglalkozású író. 

Kulin Ferenc 1943. október 27-én született Pomázon 1961-ben érettségizett az újpesti Könyves Kálmán Gimnáziumban. 1962-ben Budakalászi Textilgyár szárazkikészíto-üzemében dolgozott
betanított munkásként, 1963-ban az Országos Széchényi Könyvtár folyóirat-olvasójának segédmunkatársa volt. 1963-tól 1968-ig járt az ELTE BTK magyar-orosz szakára. 1968-tól
a pásztói Mikszáth Kálmán Gimnáziumban tanított. 1970-ben
az ELTE BTK irodalomtörténeti tanszékén lett elobb foállású, majd 1989. szeptembertol szerzodéses oktató; 1994-tol tiszteletdíj nélkül tanít. Az 1995-1996-os tanév elso szemeszterében a Károli Gáspár Református Egyetemen is óraadó volt. Oktatói munkájával párhuzamosan szerkesztoi tevékenységet is folytatott: 1971-1973 között az Irodalomtörténet címu folyóirat segédszerkesztoje, 1973- tól 1975-ig az ELTE BTK-n megjelentetett Jelenlét címu lap felelos szerkesztoje, majd öt éven keresztül, 1980-ig a Mozgó Világ foszerkeszto-helyettese és rovatvezetoje volt. 1981-ben - miután munkatársai ot javasolták Veress Miklós utódjául - kinevezték a Mozgó Világ foszerkesztojének, amely tisztségét 1983-ig viselte.1989-ben o volt az induló Magyar Napló elso foszerkesztoje. 1970-tol a Magyar Irodalomtörténeti Társaság, 1987-tol a Kölcsey Társaság, 1989-tol a Magyar Írók Szövetsége tagja.

 

A Mozgó' ma:

 

 

 

 

 

elel kedves olvasóm életképe a Mozgó Botrány idejéből: 2009.11.13. 21:13:23 A Mozgó-botrány fontos mozzanata volt az, amiről itt nem esik szó, hogy a bölcsészkarra azért iramodott oda a sok ember, mert ott egy nyilvános aláírásgyűjtés folyt. A szöveg lényege, hogy tiltakozunk a lap betiltása ellen, tanáraink írják, magunkénak érezzük. Az aláírásgyűjtést Német György (nem szociológus, hanem történelemtanár a Toldyban, a NGY szociológus egy másik ember!!!)elmeséli a könyvében, de Molnár Imrére támaszkodva, aki nem vehetett részt benne. Valójában ennek fő szervezője a nemrég EU képviselőként bukott de amúgy kitűnő Szent Iványi István akkori asszem szociológus hallgató volt, részt vettek benne Derdák Tibor, Kárpáti Péter, Hodosán Róza és mások, és ez akkor elég nagy dolog volt, mert az aláírásgyűjtőket nem védte a nevük, mint az írókat. A kar dékáni hivatalának vezetője, Pálinkás elvtárs leronhant a büfészintre személyesen akadályozni meg a reakció aknamunkáját, önkezével letépve a felhívó plakátot, és enszájával orditozva Szentiványival, aki éppen gyűjtötte az aláírásokat, miközben önlábával az enyémre hágott, aki ott álltam. (SzII-t megfenyegették kidobással, páran érdekében eljártak a dékánnal, aki barátságosan elbeszélgetett velü(n)k, de SzII kapott valami retorziót, pár évig asszem nem járhatott Pestre egyetemre, ha jól emlékszem. Mindezek ellenére a Tóth Dezső szeánszon Mihalicz Csilla (töri-magyar; ma: Nők Lapja) a nagy plénum előtt felolvasta a tiltakozás szövegét (tapsvihar), szegény Tóth Dezső majd felrobbant. Mindez oly szokatlan volt akkoriban, mint a beszélő a tanár úr számára ló Morgensternnél.

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr311372480

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

retroflexus 2009.10.02. 20:18:13

Még gimis voltam, amikor volt ez a Mozgó-botrány. Amikor később olvasni kezdtem, ez volt az egyik motiváció, hogy ezt valamiért nem szerették. Biztos, hogy az új Mozgó már teljesen más volt, mint a régi, vidéki egyetemistaként ez is sokat jelentett, voltak benne jó írások, és akkoriban nem volt jellemző, hogy az átlagszürkeségből így is kirítt.
Meg nem is tudom, hogy mit lehetett volna olvasni a 80-as évek közepén. Szóval nekem is ott szokott lapulni a tarisznyámban. :)
Ez az R.B. Kapitány könyv nekem is megvan. Egyszer élőben is hallottam. 90-ben csodálkoztam, hogy mit keres az ómolnár a kisgazdik között. de ma már látom, hogy az csak egy lépcső volt lefelé menet.

magyar-magyar szótár 2009.10.03. 05:16:33

@retroflexus: Úgy tudom, fejlettudatú magosművelésű pesti értelmiségiek még a Beszélőt olvasták . Valamint a Rakéta regényújságban voltak cuccok foltonkint. Pl hot-erotikus betétek irodista hölgyeknek. Művelt értelmiségi nő íróasztala fiókja aljában Rakéta R ú volt az alj.

retroflexus 2009.10.03. 08:51:45

@magyar-magyar szótár: Beszélőt már csak a 80-as évek végén láttam, de a Rakéta az megvolt. Anyám kedvence volt, aztán nekem is. Legjobb krimik ott voltak sorozatban, alig vártam a keddet, hogy megjelenjen. De emlékszem jó írásokra is, meg a Galsai Pongrácra.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.11.11. 14:33:03

@retroflexus: Volt azért Nagy Világ, rengeteg jó külföldi irodalommal, amúgy meg a Pétereket olvasta mindenki. Hajnóczy, Nádas, Esterházy. Az idézett HP novellának asszem Termelésösztönző erő a címe, és kurvára félre értették ezt is a mankeszosztályban. HP éppen azt hozza ki az ügyből, hogy ha nagy a szar, jobban dolgozunk: az utolsó mondta is valami ilyesmi, hogy aznap a brigád 240%ot teljesített.

De akkor még tényleg sötét volt mint a fasírtban.

magyar-magyar szótár 2009.11.11. 16:58:46

@efes: A Nagyvilág, az nagyon kéne, mert pl a harmada a jó amerikai neveknek tökismeretlen nálunk. Ennek a folyóiratnak a fönnmaradása igen fontos lett volna, nem csak azért, mert uzsonnapénz csepegett onnan fordítóinknak. Hozzá kéne már látni pl Grace Paley ÖM fordításának, szerintem nem is nehéz.

magyar-magyar szótár 2009.11.11. 16:59:41

@efes: Jó kedv volt: jól teljesítettek.

elel 2009.11.13. 21:13:23

A Mozgó-botrány fontos mozzanata volt az, amiről itt nem esik szó, hogy a bölcsészkarra azért iramodott oda a sok ember, mert ott egy nyilvános aláírásgyűjtés folyt. A szöveg lényege, hogy tiltakozunk a lap betiltása ellen, tanáraink írják, magunkénak érezzük. Az aláírásgyűjtést Német György (nem szociológus, hanem történelemtanár a Toldyban, a NGY szociológus egy másik ember!!!)elmeséli a könyvében, de Molnár Imrére támaszkodva, aki nem vehetett részt benne. Valójában ennek fő szervezője a nemrég EU képviselőként bukott de amúgy kitűnő Szent Iványi István akkori asszem szociológus hallgató volt, részt vettek benne Derdák Tibor, Kárpáti Péter, Hodosán Róza és mások, és ez akkor elég nagy dolog volt, mert az aláírásgyűjtőket nem védte a nevük, mint az írókat. A kar dékáni hivatalának vezetője, Pálinkás elvtárs leronhant a büfészintre személyesen akadályozni meg a reakció aknamunkáját, önkezével letépve a felhívó plakátot, és enszájával orditozva Szentiványival, aki éppen gyűjtötte az aláírásokat, miközben önlábával az enyémre hágott, aki ott álltam. (SzII-t megfenyegették kidobással, páran érdekében eljártak a dékánnal, aki barátságosan elbeszélgetett velü(n)k, de SzII kapott valami retorziót, pár évig asszem nem járhatott Pestre egyetemre, ha jól emlékszem. Mindezek ellenére a Tóth Dezső szeánszon Mihalicz Csilla (töri-magyar; ma: Nők Lapja) a nagy plénum előtt felolvasta a tiltakozás szövegét (tapsvihar), szegény Tóth Dezső majd felrobbant. Mindez oly szokatlan volt akkoriban, mint a beszélő a tanár úr számára ló Morgensternnél.

magyar-magyar szótár 2009.11.14. 03:06:03

@elel: Köszönöm, hozzászólását a főszöveg részének tekintem. Igen, és az a motívum nagyon fontos, hogy mindig csak a kisneveket. közembereket vitték, vegzálták, az országos nagynevek bántatlan'maradtak. Persze ők is megemlékeznek arról, hogy egyszer megállítota őket a rendőr és elő keeltt venni az izzókészletet vagy másfél óráig nem szólt senki hozzájuk az őrszobán. De a közember, ha politikailag alkalmatlan volt, akkor fel se vették, kirúgták, nem iratkozhatott át, nem kaphatott állást. Azzal, amit a gimnáziumban beírtak egy ember neve alá a felvételi papírjaihoz , egy életre el lehetett intézni valakit. Mondjuk tévészerelő lett s azóta milliomos.. viszont "csak érettségije van" 90. után meg nem ért már rá gyorstalpaltatni magát.