>> Felétek hogy híjják a taligát, höee?<<
>>Felénk nem hívják, hanem tolják.<<

/nép szólás-játék/

talicska ??????? ??????? [tyelizska] ruszin/rutén/ukrán szó átírása helyesen [telizska]– taliga, talyiga . A taliga-talyiga azonban egytengelyes, fogatos kocsi is, ló vagy ökör vontatással. A talicska ömlesztett szállítására is alkalmas. A targonca ellenben ilyen, mint az alábbi képen a nagypapiéval poenból versenyező jógyerekeké:

http://www.parasztolimpia.com/Bilder/Taliga2a_400.jpg

A www.terebess.hu-n a kínai talicskáról

A kétkerekű/kétrúdú kordét mondták taligának is: kép forrása

Egy blogoszférikusan is jópofi angol mondás szerint az íreket nagyban segítette a kétlábraállásban a talicska föltalálása.

szentesi kubikostalicska -szétszedhető, a tengelyen és a kerékpánton kívül fém alkatrész, pláne szög vagy csavar nincsen benne.

Nem szaporítanám itt a szót, meg nem is venném el kedvenc "sváb" íróm, aki a legigazabb magyar írók egyike volt, Steingassner Stefón kenyerit.
Nemmellesleg a sok kommunikációszakot végzett, magát "web-újságírónak" képzelő jógyerek is olvashatna utána, mert szerintem ő és Bálint György a méltó előképek, nem pedig a Bodor Pali bátyó. Az újságíró Tömörkény maga-tartásáról Krúdy Gyulánál és Temesi Ferencnél olvashatni.

Hogyan lett Steingassnerből Tömörkény?
A Híradó szerkesztőségében támadt az ötlet, hogy Szeged környékének szép magyarságú helyneveit ( Ányás , Levelény, Tömörkény stb.) papírdarabkákra írják, hátukra fordítsák, megkeverjék. Steingassner István a bicskájának hegyével megcélozva a Tömörkény nevet szögezte az asztalhoz.
Csak házasságkötése (1894. nov. 28.) után fél évvel vette föl hivatalosan vezetéknévként a Tömörkényt az akkor már országosan elismert író. A belügyminiszteri engedély 1895. március 15-én kelt.

A magyar irodalom egyik legszebb, mester- s ethnográfikus novellája:

Tömörkény [Steingassner] István:

ÚJ TALICSKA IRÁNYÁBAN

Ki mivel keresi a kenyerét, azt szereti. Szabó a tűjét, kovács a kalapácsot, kubikos a talics­káját.

Hűséges kenyérkereső szerszám, erős fából való, miként a gazdája. Megszerkesztése külön tudomány, ahhoz bognárok, asztalosok, teknőcsinálók nem értenek, mert az egyedül csak a talicskakészítőnek tudománya. Ez meg viszont nem ártja bele magát a másféle fafaragásokba, mert az úgy igaz, hogy maradjon meg mindenki a tulajdon ipara mellett. Nem kell egymástól elszedni a kenyeret, hanem jusson belőle mindenkinek. Bolti targoncát ugyan csinálhat más is, a gazdasági udvarba való szemetes talicskát szintén, de már a kubikostalicska készítését csak erre kiválóan alkalmas emberek értik, és az egész életüket ebben a foglalkozásban töltik el. Csakis így gyarapodhatván egyre jobban a mesterség belső ismeretében.

Amiként nyilvánvaló, hogy kubikmunkát sem tud végezni mindenki, éppen olyan bizonyos, hogy a hozzávaló talicskát sem bírja megcsinálni minden ember. Nincsenek ugyan mérnöki számítások hozzá, de annak minden részének eltalálva kell lennie ahhoz, hogy valóban kéz­hez­álló legyen. A kerék nagysága és vastagsága, az oldalak mélysége és magassága határoz­nak. Erős legyen és mégis könnyű. Az oldalak rézsút fekvése figyelembe veendő, hogy a homok bele tetejesre rakható legyen, és tolás közben mégse peregjen le. A keréknek a teher­hez való távolsága is fontos, de leginkább még a talicskanyeleké, mert a terhet nem lefelé kell húzni, hanem fölfelé kell tolni. Számításba kell venni azt is, hogy mikor a kubikos izmainak az ereje fölmondja a szolgálatot, akkor a testi súlyát is segítségül hozza. Hogy amikor tolás közben csaknem ráfekszik a talicskára, annak a kereke akkor is csak haladjon fölfelé a járó­deszkán: az erők egymásra való hatásának fölfoghatatlan tudományai ezek az olyan ember előtt, aki nem ért hozzá. Aminthogy azután az ilyen ember, lehetséges, hogy egész malmokat is tud fából kifaragni, de kubikostalicskát építeni nem tud.

- Nincsen mög hozzá a számítása - vélik az emberek. - Nem olyan könnyű ahhoz érteni. A jó kubikostalicska ritka madár, mint az arasztos szalonna. Hű asszonyt, jó asszonyt, dolgos asszonyt könnyebb találni, mint egy jó kezes talicskát.

Ez így van. S miután pedig a dolgok így állnak, Róvó Ádám sok szomorúsággal nézegeti a talicskáját, amin bizony már a haldoklás jelei mutatkoznak. Elnehezedett, mint az öreg ember. Pedig kellő ápolásban volt mindig, már amilyen ápolás a talicskát illeti. De mégis megrepedt hol itt, hol ott, és vaspántokkal kellett rajta erősíteni az összetartozandóságot.

- Hát az igaz egyébként - szól a romlásnak indult szerszámhoz Ádám -, sok munkát végeztél ez világi életben.

Sokat. Van olyan vasúti gőzkocsi, amelyik a hat kerekével nem jár be annyi földet életében, mint az egy vasráfos fakerekével az ilyen talicska. Szerteszéjjel téglaépítőknél dolgozik, mert ez kötelessége, miután a cifra házakhoz honnan vennék az emberek a téglát a kubikostalicska közreműködése nélkül, s egyáltalán, mit érnének minden ilyen építési igyekezetek a jól és hasz­nosan megszerkesztett talicskák hiányában? Semmit, mert itt is csak egymás segítségével élhetnek a népek. De más alkalommal megint a földvárak munkáinál van segítségül Galíciá­ban, vagy pedig Olaszországban épít töltést a Duna vize ellen. Van eset rá, hogy Német­országba viszik el, míg más alkalommal Boszniában segít utat csinálni. Okos darab fa egy ilyen kubikostalicska, mert sok világot járt, sok országot megtapasztalt, sebeit becsületes munkával szerzé, s élemedett korában hazajön az egy keréken elpusztulni, mint most, íme, Róvó Ádám talicskája is, amely az élet iránt való kötelességeit megtevén, a tűzre kerül, és haló porainál majd szalonnát pirítanak. Parazsába, a szalonna csepegő jó zsírja mellé, bele­pördül Róvó Ádám néhány könnye is, amikkel az elhalt munkatárs emlékének adózik.

Azonban a könnyek nem használnak semmit, az öreg talicska nem támad fel többé. Újat kell venni. Még most, a télen. Először, hogy mikorra a tavaszi dologra menni kell a talicska készen­létben álljon, másodsorban pedig a vétel nem egészen könnyen megy, mint gondolni lehetne.

Ádám gondolkodva pipázik otthon, és az ujjain számolja elő a talicskakészítőket. Ehhez a foglalkozáshoz elég a félkeze is, mert nem valami nagyon sokan vannak e tudós mesterek. Nem lehet mondani, hogy az egyik különösebb lenne, mint a másik, mert mind a három az apjától örökölte a tudományát.

Ádám ócska és kopott kártyát vesz elő a tükörfiókból, szép kerekre vannak kopva a sarkai. Hármat kiválaszt. Nagy Péter lesz a zöld csikó, Szemerédi Mihály a makk csikó, ellenben a piros csikó Bujdosó Jánost jelképezi. A kártyákat összekeveri, s lefelé fordított képükkel szétrakja az asztalon. Azután azt mondja a fiának: - No Janika, húzzál egyet.

A fiú lassan nyúl a kártyák fölé, hol az egyikre, hol a másikra teszi kezét. Azután egyet meg­fog s fölvágja. A piros király - vagyis, hogy Bujdosó Jánosnál kell megvenni a talicskát.

Ádám megtömi a dohányzacskót, masinát tesz a zsebébe, s nagyot húz a vizeskancsóból annak a jeléül, hogy ezen útjában másféle itallal találkozni nem kíván.

Így szalad el Bujdosó házáig, ami nincs is messze, mert csak a második utcában van. Szép kis fordított elejű ház, amit el sem lehetne téveszteni, mert az ajtó fölé egészen akkurátusan ki van kicsibe faragva egy talicska. Hát Ádám ide benyit. Kölcsönös üdvözlés, s a vélemények kicserélése az időjárás felől. Azután mondja János:

- Hát talán fiákert?

- Leginkább - mondja vidáman Ádám. - Finomat, de könnyűt. Egy kerékre járjon, mert én löszök benne a ló.

- Nono - mondja János, tekintettel a világi állapotokra, amely szerint egyiknek így, másiknak úgy. Az egyiknek ötkerekes a hintója, aztán csak ül benne, a másiknak csak egykerekes, azt is maga húzza.

Rámutat az ereszet alatt a sok talicskára, amik egymás tetejébe rakva várják a vevőt.

Ádám lefordít egyet a tetejéből. Félkézzel fogja az egyik nyelét s rátekint. János pedig elmegy a dolga után, hogy a bíráló a tanulmány tárgyával magára maradjon.

Ádám fordítja ugyancsak félkézzel a talicskát jobbra-balra, figyelemmel kísérvén, hogy mi­ként lotyog a kerék vastengelye a talicskafej lyukaiban. - No - véli helybenhagyólag -, egészen rendes lotyogása van neki.

Leteszi most már Ádám a talicskát a földre. Három lépésre távozik, s onnan nézi. Lassan körüljárja megfelelő távolságból, s minden oldalról megtekinti. Hát, ami azt illeti, alkatrészei jól vannak egymásba eresztve, csak az ékek, a jó reggelét neki - nézzük az ékeket!

Ádám már egészen barátságos viszonyban van a talicskával, amelyet pedig még az előbb is csak mint idegen jószágot rángatott. Hozzámegy, leguggol mellé, s minden éket külön meg­vizsgál. Nincsen repedés-e rajtuk? Nincs. A csapba rendesen vannak-e beleeresztve? Hát az igen.

Most az oldalakat és feneket kell megvizsgálni. A fa ellen nem lehet kifogás, mert az mind jó fa. Tölgyfa. Jó az. Nem olyan világ van, hogy talán diófából legyen a talicska. Diófából ma már még koporsóra sem telik, pedig a kétkezi munkásnak az az egyetlen valódi parádéja az életben, mikor temetik.

Miután az oldalak rendesek, az ellen nem lehet észrevétel. De átvizsgálandó még, hogy a fenéknek van-e játéka. Mert annak játékának kell lenni. Száraz időben nagyon szét ne váljon, nedves időben nagyon össze ne dagadjon, mert szétszorítja egymást. Azonban e tekintetben sem lehet panasz. A játék egészen rendesen el van találva. Bujdosó János jön föl az udvar alsó végéből, ahol a fásszínben tartott szemlét. Ahogy elhalad Ádám mellett, kérdezi:

- Mondja-e?

- Hát hiszen - felelé térdenálltából Ádám - majd kitudódik...

- Azért - mondja odavetőleg János -, mert van miből válogatni. Ha ez nem alkalmas, ahol a többi.

Ez nem sok gőggel, de mégis bizonyos gőggel van mondva. Mert Bujdosónál alku nincsen, ellenben korlátlan a személyválogatás. Tehát tudja meg Ádám, amit különben amúgy is tud, hogy akár holta napjáig is válogathat a talicskák között, de ha azután kedve szerint valót talált, ne alkudozzon rá.

- Hiszen nem is - gondolja magában Ádám, ahogy a felülvizsgálatot folytatja.

A vizsgálat ezúttal a csomókra tér át. Ádám a bicskát veszi elő a zsebéből. Alkalmas bicska, hosszú, szükség esetén fegyver is néha odakint az idegenben, ha nincsen kéznél az ásó, amelynek a suhintása nyomán úgy hasad a koponya, mint az alma - szép bicska szóval, tülök a nyele, a végei rézzel vasalva.

Csomó van a fában, az bizonyos, mert senki sem lehet teljesen hibátlan. Az a kérdés, hogy könnyen állnak-e ezek a csomók. Mert ha könnyen áll a csomó, kiesik a fából, s lyukas lesz a talicska. Így tehát a csomók bicskavéggel végigkalapácsolandók, hogy szigorúan állnak-e helyükön.

- Az ördög bújjon belétök - tanácsolja nekik Ádám -, ki ne essetök. Mert néha még kuko­rica­csév sincsen, amivel bedugnálak.

A csomók ilyenkor valószínűleg fogadalmat tesznek Ádám előtt, hogy soha és semmi körül­mények között nem hagyják el sem őt, sem a talicskát. Ez nagyon hihető, mert Ádám azt mondja nekik:

- Úgy is akarom. - Rendben van. Ádám föláll. Azután lehajol a talicskához, és két kézzel fogja meg a nyeleket. Fölemeli a levegőbe. Azután leteszi a kerekével a földre és tolja. Egészen jó menése van neki. Próbál nekifeszülni. Persze ez csak játékból van, mert üres talicskának nekifeküdni: bolondság. Azután megfordul a talicska előtt, kezet vált a fogókon, és húzza a talicskát. Elsőrendű követelmény, hogy jó kézváltás lehessen a talicskán, mert enélkül fordulások alkalmával a talicska nem ér semmit. Hogy ez így lehessen, ahhoz a nyeleknek nem szabad széjjelebb állni, mint ahogy az megkívántatódik.

Valóban, e tekintetben sem észlelhető semmi hiba sem. Úgy látszik, mintha ez a talicska a világ összes talicskáinak a királya volna.

Fölületes bírálat volna azonban az, amely így a dolgok közepén megállana. Ádám most hirtelen az ereszet falához tolja a talicskát, s odatámasztva a falhoz állítja. Odaáll mellé, és azt nézi, hogy mellmagasságban meddig ér föl hozzá. Hát egészen fölér.

A faügyek vizsgálata ezzel körülbelül véget is ért. Ádám fölkapja a talicskát, és most már úgy fordítja meg, hogy nyelével áll a földön. Ádám négy ujját nedvesíti meg a nyelvén, s úgy üt a kerékre, hogy pörögjön. Lássuk azt is, hogy miként pörög. Elég jól forog. Ezen pörgés ellen senkinek kifogása nem lehet, hacsak nem kötözködő az ember. Tehát a vastengelyek felül­vizsgálata következik. A tengelyek elég jól állanak, a pántok jól fognak. A kerék ráfján nem sok vizsgálat szükséges, mert első tekintetre is megállapítható, hogy egy darabból van, meleg korában húzták a kerékre, minélfogva jól tart.

- Hejnye - mondja Ádám a talicskának -, talicskám, talicskám... Kenyérkereső társam...

Ilyen az elfogultság. Ádám az új szerszámmal oly baráti viszonyba ereszkedett, annyira meg­tetszett neki a formája, állása, játéka, hogy ím meggondolatlanul már csaknem birtokba vette. De az önfeledtség pillanatait a józan meggondoltság percei követik. - Ohó, hát a húzó karika? Lám, mit nem tenne az elhamarkodás.

Ádám szigorú vizsgálat alá veszi a karikát. Ez az, aminél fogva meredek helyre a talicskát fölhúzni segít a kubikos társa, a csikónak nevezett gyerek. Ebbe a karikába akasztja a vas­kampóját, annak hát egészen rendesen a fejtől való talicskafal közepén kell lenni.

Ádám a karikába akasztja az ujját, és úgy emeli a talicskát a levegőbe. Ebből megállapítható, hogy csakugyan a középen van-e a karika. Mert ha nem volna a karika a rendes helyen, félre­billenne az eszköz.

Azonban ott van, egészen ott van. Ez jó. A szege sem kivetni való. Cigányszeg, kétágú. Helyes, maradjunk csak meg a régi igazságoknál. Vannak ugyanis újítók, akik csavaros karikaszeget csinálnak, és sróffal erősítik a tölgyfadeszkához.

Ez nem volna hiba, de ha kint, valahol idegenben, a sróf lecsavarodik a szegről, és elvész a homokban, hol veszel mását? Jobb a cigányszeg itt, bárki bármit is beszéljen, mert annak két ága van, és a végét kétfelé lehet visszaverni a fára.

Bujdosó János a szeg tekintetében nem tartozik az újítók közé. Ezt Ádám örömmel látja, s mikor János újból arra jön azzal a kérdéssel: - Hát mondja-e?

Azt mondja:

- Ez már az enyém.

Fizet s elkezelnek. Ádám tolja haza az utcán az új talicskát. Derült kedvvel taszítja be az utcaajtón, s a talicska csodálatára a házból az udvarra mindenek kijönnek; az asszony, a Janika, a kicsi Etal.

Janika fölfogja és tolja.

- Édös apám - kiáltja -, édös apám! Milyen könnyű!

Róvó Ádám az asszonyra néz. Azután büszkén mondja:

- Hát hiszen, akit én kiválogatok...

1912

forrás mek.oszk.hu/05300/05342/

4 komment

Címkék: talicska

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr27968936

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. Wilbur Swain 2009.03.03. 08:36:26

gyönyörű
már korábban is akartam írni, hogy különösen jól esik, hogy a környékről írsz
üdv az Alföldről :)

Ezerszo 2009.03.04. 08:53:04

a szentesi kubikosok még az új világba is elmentek a talicskájukkal építeni.

bunko_jobbos 2009.04.08. 19:41:56

Azé hadd jegyezzem má meg, hogy a talicska szóban benne van a tol szó, azaz TOLicska. Mitől ukrán ez, he?