molotov-koktélNa neeem! Nem ez a bejegyzés lesz az, ami ismerteti a receptjét. Szótárunkban csak arra szeretnénk utalni, hogy a szajkómunkásság és a gagyi „net-újságírók” által ~nak emlegetett micsodák, azok simán benzinespalackok.

Tehát a 0,33-as Theodora Quelle-s csavaros üveg textil szegőzsinórral nem ~, ha egy hülyegyerek pl 100 ilyen üveget szerez egy pizzéria kukájából és vesz hozzá 20 liter benzint meg 3méter szegőzsinórt, akkor az ő albérlete nem ~ gyár, hanem valami más.

 

 

Benzines (nem ~)palack nyomai

A minap pl 2:1-ben funkcióval 5 parlamenti képviselő lakásához is repült, nem ~, hanem benzines palack, nagy lobbal és pukkanással, kis károkozással. Segítségével a renitens parlamenti képviselők elgondolkodhattak, hogy érdemes-e az istrámgot rángatni, meg a szajkómunkásság azt a látszatot is kelthette, hogy há-há!, szélsőséges erők és hujjujj! És nem is lesznek meg a benzinespalackdobálók, mint ahogy a teve utcai rendőrszékházralövő sem lesz meg soha: Nem hiába volt olyan ügyi, hogy tudta, mi az a pár négyzetméteres tapodtat, amit nem látnak be a térfigyelő kamerák…

Molotov szovjet külügyi népbiztos aláírja a Német Birodalommal kötött megállapodást, melynek értelmében lépett a szovjet hadsereg 1939. szeptember 2-án Lengyelország területére agresszorként (követve a náci birodalmi

 

 

 

 

 

Az[origo] hírgyár képe: félelmetesre fényképezett 0,33-as palackok. 

Leáll a budapesti "Molotov-koktél gyár" - Letartóztatták a gyártót

Előzetes letartóztatásba helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság azt a 19 éves férfit, aki a rendőrség szerint Molotov-koktélokat gyártott budapesti lakásában - tudatta a Fővárosi Bíróság szombaton.
2007.03.17 16:12, Forrás: MTI

  Lám!lám, e hír ügyes pincsizője nem is a Theodorás képet illesztette be, hanem a veszélyesebb pezsgősüveggel fokozta a hír rémségét.

 

 

 

 

Aratják a teve utcai rendőrszékházra lövés agitációs-propaganda hozadékát.
007. február 14, szerda

 

 

 .

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr28396919

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ibusibus · http://stirlitzblog.blogspot.com 2009.03.16. 11:20:19

Nem szeretnék kötekedni, de többször emlegeted, h szerinted a benzines palack az nem Molotov-koktél, de akkor szerinted mi az? Mert itt ( fi.wikipedia.org/wiki/Polttopullo ) pl. azt írják "polttopullo" - vagyis kb. gyújtópalack, esetleg gyúpalack: gyúlékony anyaggal töltött üvegpalack, rajta bármi gyújtásra alkalmas eszköz: petárda, gyutacs, benzinbe áztatott rongy, akármi. Az itteni leírás szerint 1936 őszén került először bevetésre, méghozzá a spanyol idegenlégió által. A ~-t mindenesetre a II. Vh-ban a finnek páncéloselhárító fegyverként rendszeresítették (ekkor kapta a Molotov-koktél nevet), nagyüzemileg gyártották. Eredetileg azért kevertek hozzá kátrányt, h jobban füstöljön, gyakorlati alkalmazás közben jöttek rá, h más előnye is van. Tehát az üveg 60 fokos vodka, égő nyakkendőben éppen úgy Molotov-koktél (a finnek szerint legalábbis), mint a nyersgumi és bezin keverékével, esetleg naftalin- vagy palmitinsavval megbolondított vodkával kevert, vagy a napalm-B-vel töltött palack. A lényeg a gyúlékony tartalom, az üvegpalack és a gyutacs.

Persze értem én, h miről beszélsz, igazad is van a megélhetési elefánttal kapcs., de a benzines palack ettől még Molotov-koktél.

magyar-magyar szótár 2009.03.16. 13:26:51

Továbbera sem vagyok hajlandó megadni a Molotov-koktél receptjét. A szerényarcú zugügyvédblog írója is leoöstobázott már emiatt. Holott egyszerű_ ami koktél, abban egynél több összetevő van. A benzin párolgási együtthatója nagy s gáz-szerűen lobban. Vagyis csekély gyújtóhatással, inkább el. A Molotov-koktél tartalmaz valamit, ami a gyújtóhatási IS fokozza és az oltást lehetetlenné teszi szinte. (Példa: gyújtópalackkal meggyújtott szőnyeg egy fazék vízzel eloltaható. A Molotov-koktél tüze azonban három vödör vízre is fittyet hány... (vízzel nem is lehet oltani)
A "Molotov-koktél gyár" a lehető legszakszerűtlenebb benzinespalackokat készítette...volna... A drága gyújtókanóc... röhelyes.

ibusibus · http://stirlitzblog.blogspot.com 2009.03.17. 11:44:05

Nem firtatom a receptet, az megvan a neten, csak meg kell keresni (kb. 5 perc - nekem az első guglizásra kijött három oldal, ott van pl. a műanyagpalackos, gyújtózsinóros verzió is, amihez a hozzávalókat megtalálták a egyik "bombagyárban", sőt éppen a "halálos koktél" leírásában szereplőket: "The most high explosive and lethal mixture is ***** mixed with gasoline. Just stuff the bottle with this mixture and light the fucker. This method should be made with a plastic bottle so that it will not break on impact. When you light it, the bottle will quickly explode so be quick. Using a fuse is a good idea.").

Egyetértek azzal, h ide nem teszed ki, mert nem is tartozik ide.

Amit én firtatok, h a gyújtópalack Molotov-koktél vagy sem, és amit eddig találtam róla, annak alapján azt kell mondanom, h az, mert világszerte annak nevezik (megengedem, pontatlanul ;) ), és eredetileg (a név megszületése előtt) is az volt. A név 1939 körül született, amikor már kb. 3éve használták a gyújtópalackokat, méghozzá abból, h Molotov azt állította, a szovjet légierő csupán élelmiszersegély csomagokat dob le Finnországban, mire a finnek kitalálták ezeket a vendégváró koktélokat (és ekkor már valóban kevertek bele fenyőkátrányt is, ahogy ittam én már errefelé kátrányos vodkát (tervakossu) is). A téli háborújában ('39-'40) a finnek 450 000db ilyet ( upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/b/b0/Molotovin_cocktail.jpg ) gyártottak Helsinki környéki bombagyárukban, amit az oroszok meg is szórtak élelmiszersegély-csomagokkal. Nagy volt a barátság akkoriban, alig győzték oda-vissza segélyezni egymást, és az oroszok azóta sem húztak el Karéliából, úgy megtetszett nekik a finn vendégszeretet.

A lényeg, h a gyakorlati alkalmazás során világszerte kevertek a benzinhez, vagy alkoholhoz (de ezt inkább megitták) pl. fenyőkátrányt, olajat, s más anyagokat, méghozzá éppen azért, amit mondasz: maga a benzin gyorsan ellobban, a kátrány megtapad, és nagy füsttel ég: www.youtube.com/watch?v=Tg1CCHub6qs - kevésbé sikeres kísérlet: www.youtube.com/watch?v=Hncd_duuvEI
Azt állítom tehát, h bármi gyúlékony folyadékkal töltött bárminemű palack Molotov-koktél. Azt állítom, Molotov-koktél = gyújtópalack.

www.youtube.com/watch?v=kZuPATzaOO4&feature=related

magyar-magyar szótár 2009.03.18. 07:39:55

@ibusibus: fehér zászlót lobogtatok [lob-lob...]. Minden újságíró tehát, aki Molotov-koktélt ír benzinespalack helyett, ha-amikor a bar-ban koktélt kér és egy pohár gyömbért tesz elé a pincér mindennélkül, de koktél áron, akkor fizessen, mint a katonatiszt! :)))

ibusibus · http://stirlitzblog.blogspot.com 2009.03.18. 12:40:36

@magyar-magyar szótár: Csúsztatsz! XD Molotov-koktélban nincs gyömbér: 2 cl pezsgő, 1 cl cseresznyelikőr, 1 cl curaçao. 1 cl vodka, 1 cl gin. Helyette kap 6 cl pezsgőt, vagy habzóbort. Fizessen minden újságíró, és húzzon egy strigulát az igazolványba, így van! És még egy videó, bónusznak, h eggyel több indokod legyen meglátogatni valamely kedves ismerősöd, h megnézhesd ezeket a roppant érdekes, színes kis filmbetéteket, mert hol van még karácsony? www.youtube.com/watch?v=_M8_hS0gqU8 (mellesleg ennek a filmnek a rendezője is kapjon 6 cl pezsgőt amikor Moltov-koktélt rendel, mert kétszer meg kellett néznem, de a jelen pillanatig nem értem, hogy lehet az, h az orosz katonának elég, ha a pufajka ég a hátán, és meghal, míg a finn fáklyaként lobog, aszt cigire gyújt, és kacag.. Ez valami művészi gesztus lehetett, csak nem értem.. Esetleg valami bibliai utalás?) Kép is van bőven: www.jaegerplatoon.net/molotov2.jpg - itt kiválóan megfigyelhető a különböző folyadékok rétegződése , és aztán itt a nagyon alapos elemzés: www.jaegerplatoon.net/OTHER_AT_WEAPONS1.htm - de szerintem ezek között sincs ott az a recept, amire te gondolsz... ;)
süti beállítások módosítása