Rákosi Mátyás meglehetős szkepszissel tekintett a magyar népre. A legenda szerint kifakadott, hogy őnéki 10millió hóttifasisztával kellene fölépítenie a szocializmust.

Meghökkenünk ezen? Azt gondolnánk, hogy a sztárság mámora fogta el akkori kedves vezetőnket, amikor a nép elé kiállt s az ütemes tapssal fogadta? Hogy az ő szakmai tekintete kiszúrta egyből a tömeg előtapsolóit. Hogy nem is véletlenül, hanem szántszándékkal építette be gépezetébe a kisnyilasokat, a házmesterfilozóf' szálasi-kutyákat? Hogyan mosolyoghatott a bérnyalnokok hadán, akik minden meggyőződés nélkül fényezték a... ma mondanánk, brand -jét őnéki?

Hát még az önkéntesek és akik komolyan is gondolták, amit írtak. Vagy mondtak.

Mai ~aink közül, engedjék meg, hogy az alját, a slapajt meg se említsem. A futottak még -listát is átlapozom. A ~ok aljától még a véle egyoldaliak is elundorodnak -utalnék itt György Péter eszteta megjegyzésére Orosz Józsefről, aki pedig akkor még elő sem állt piros bűrjakójával. .

Legderekabb nyalnokaink igen föllátnának a vádon, hogy ők tulajdonképpen szimplán nyalnak. Rögtön az ellenoldali nyalnokokra mutatnának, akik -hháho-ónne-hoggy!- sokkal ócskábban, nyilvánvalóban nyalnak.

Egy ~ olyan mint az alkoholista (nem csoda: gyakorta piás is...) Amint ritka az alkoholista, aki beismerés esetén is de egy nála mégnagyobb alkoholistára ne mutatna, úgy a ~ is mindig tud valakit, aki nála bér-ebb vagy nyalnokabb .

totaWRitkajól nyalnak a jóoldal legjobbjai. A lényeg a függetlenség látszata. Minden kilenc nyelvcsapásra a tizedik egy gyöngéd harapás: ez a Tóta W. recept. Fő ~aink, kapaszkodjanak meg, egyszerűen... képesek még Nyakó Istvánt is leszólni! Fűha! Nem egy nyalnok ma (2008.) azzal dicsekszik, hogy annak idején beszólt a Horn nyulának.. ö... 1998-ban. Más nyalnokok fejében csak fokozza a zűrzavart, hogy Horn Gyula volt Kedves Vezetőnk tanácsadója is, nyilván tőle tanulta a csiki-csukit, vagyishogy bármit lép is az ellen, a babját ő veszi le..

A rosszoldal, az un. "jobboldal" nyalnokai ebbéli tevékenységüket is pocsékul végzik. Egy focicsapatra való, legalább nagypályás szintű jobboldali szajkómunkást lehetetlen összekeríteni. Emlékezetes, hogy a jóoldali nyalnokok képesek voltak egy dakotás szólásmondásal elfocizni hónapokat. Máma nap-mint nap komolyabb labdákat add föl Kedves Vezetőnk, a Szűkkörű Vezetés és a "kormány" fantázianévvel illetett központi agitprop brigád... de a "jobboldali" újságírók gurulni hagyják mind... A ~okok alja, a slapaj a statisztikák elhallgatásával, csupán a sajtóorgánuum darabszámain trükközzve próbál valamiféle "médiaegyensúlyt" trükközni.

Jellegzetes ~ fogás az un. mélybánat csepegtetése. Mainapság [2008. márciusának Story Monday-án (10-én) írtam ezt -a szerz. megj.] a népszabis ~ok művelik ezt leginkább, azt a bánatot igyekeznek csepegtetni híveikbe, hogy jaaaj, mi lesz, ha Ferencünk leteszi a vállairól a reformok terhét, jaj, az a kérdés, ő akar e jönni még? Miközben minden művelt ~ tudja, hogy Kedves Vezetője köszöni, lételeme neki a feszültség, nemhogy semmi baj, de egyenesen (titkos, belső, valóságos) céljai szerint alakul minden, és ahogy az egyik főrangú ~a megjegyzé a minap a blogjában, a reformok már nem zárulhatnak le 2010-ben, újabb szakasz fog nyílni (és remélhetőleg majd akkori is annyira buta lesz a nép, hogy a HVG bonyolult gazdaságisajtónyelvét ovis gügyögésre kell átkonvertálni agitpropfilmecskében...)

Az un "szocializmus" idején a ~ok szigorú rendekbe tömörültek. Mivel a politikai képzés általános volt, a kisdoboskortól az öregek napköziotthonáig bezáróan, sőt, komenyistapap-pal való temetése során akár holtában is részesült pol'képzésben a magyar, nehezebb is volt a ~ok élete, hiszen az emberek a sorok közül is tudtak olvasni... ma meg már 300 karakternél hosszabb szöveget csak előrágva (sújkolva).

A médiaháború idején a ~ok milliárdos nagyságrendben nyaltak föl honort.

A bloggizmóban elégséges pár bérbloggert tartani. Kis ktg, magas hatékonyság, szájrólszájraterjedés.

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr60381763

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ibusibus · http://stirlitzblog.blogspot.com 2009.02.06. 09:39:38

Árpádunk, mindannyiunk drágasága, a nemzet tanejtója és megmentője ma (09.02.06.) ismét úgy érezte, szólnia kell a pórhoz, meg kell váltania Magyarországot. Széjjelpufogtatta hát a szokásost (ez olyan tourette-kór szerű lehet nála hu.wikipedia.org/wiki/Tourette-szindr%C3%B3ma ). Belemenősen elmondja, h a magas adók oda vezetnek, h senki nem dolgozik, az meg degenerácijóhoz. Annyira hülye, h még azt is elmondja, szerinte sokat kell mondogatni valamit, akkor elhiszik, attól meg igaz lesz. Árpád nem hallott még Skandináviáról. Pontosabban nem akar hallani. Árpád hallott egy jenki kampányt, és abban megtetszett neki ez a hangzatos, bejáratott lózung, azóta ismételgeti, mint tételt. És cenzúráz mellé egy kicsit, ha valaki véletlenül lehülyézné emiatt. És tolja, tolja, tolja mondogatja ugyanazt az ökörséget csukott szemmel. Itt ülök az ország kellős közepén, ahol egyáltalán nem úgy van a dolog, ahogy árpika sulykolja, magasak az adók, gyakran több pénzt kap az ember, ha otthon marad, mégis elmennek dolgozni: beállnak a pénztárba, mínusz tíz fokban betonoznak, sütik a hamburgereket. Dolgoznak. Itt élek benne, ne mondja már senki, h ez nincsen is, a Föld pedig tányéralakú.. Hülye. Csak hát nem hülye - pénzért csinálja, ezért nem is linkelem. Amit árpi csinál az fizetett környezetszennyezés, olyan, mint az esőerdők irtása, a tengerek rablóhalászata: az egyik embernek megélhetés, a számlát meg fizesse a közösség.

magyar-magyar szótár 2009.02.06. 10:14:46

Úgty szoktak népünk Nagy Tanítói moderálni, hogy cigányozást zsidózást bennehagynak, vagy ha a sólyomfikázás a téma, akkor Sólyom lecsulázását, de ha érvelsz, rámutatsz, minden durva kifejezés mellőzésével, tényszerűen, akkor AZT moderálja (türűűűlli) ki.
A Bezzeg Amerika olyan, mint a Bezzeg Óperencián túl.
Az jöhet amerikából, ami nekem passzol, hogy ott nem számít politikai inkorrektónak, ha egy gyöngéd tréfát eresztek meg mondjuk a nemtúlhideg szomszéd pasiról, az meg kellemetlen.

Azért is szueretem az amerikai példákat, mert onnan a tőzsdéről egy Leisztinger-félét az FBI kutyaláncon vezetne el, nálunk meg még nyafizhat is A Párt gazdasági szaklapjában, hogy ő mely szabályos tőzsdei keretek között, hűű, dehogyis bennfenteskeresked, á, hoggy i, csak véletlen, hogy mindig egyedül tanálja magát a parketten, amikor nekivaló a cucc...

magyar-magyar szótár 2009.02.06. 10:34:21

Ötlet:
Animált bejegyzés fél (avagy funkcionális) analfabétáknak:
A mi népünk nem visszafelé lapoz a naptárban:
és erre a Kedves Vezető retrospektívje, hogy már a saját naptárában is visszalapoz ötletekért, nem csak a máséban...

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.02.06. 11:36:19

200 év magány - Gabriel García Spiró

alkaloida.blogspot.com/2009/02/200-ev-magany_02.html

(tótánál valahogy nem akar megjelenni. )

Bölcs Lázadó · http://bolcslazado.blogspot.com 2009.02.06. 12:22:39

Várjál már. Nekem nagy az egyetértésem Árpáddal. Fizetést mégsem kapok ezért. De még csak együttérzést is keveset. Fogadd el, hogy van akinek ez a véleménye, mint ahogy én is elfogadom a te kis ügyefogyi, kissé dedókás véleményedet. Nem mosolygom meg, mert tudom, hogy ez is egy vélemény: a magadfajta véleménye.

Dale 2009.02.06. 12:36:55

W sokszor fején találja a szöget, veled ellentétben. Elég gyenge ez a cikk :)

osborne 2009.02.06. 13:22:53

@Bölcs Lázadó: magadfajtázni nem bölcs dolog, hanem balkáni bunkóság, csaxólok.

Dr.Bio74 2009.02.06. 13:33:53

Asszem ezen még kérődzöm egy kicsit, me nem igazán veszi elsőre a gyomrom. Má háromszor felböfögtem, rágtam rajta egy kicsit, de még mindig nem illik a pörkölt mellé. Velem lehet a baj?

magyar-magyar szótár 2009.02.06. 13:36:35

Könnyű úgy fejentalálni a szöget, ha mind előre be van ütve csumáig sűrűn gyárilag, főleg, ha festve van vagy animációs trükk
A magamfajtázásra csak a mai frissemet, a cimkézést tudom ajánlani. Ugye, ha te magadfajtázol engemet, az üde mentholos, ha én, az lábszagú. Ésígytovább.
Valamint, ha valaki szólna Tótátnál, hogy megint melléütött, az moderálva van, ha pl csak simán zsidajazik a zsírtahó kommentelő, vagy ilyesmi, az meg bennemarad, ez is érdekes.
Namost, hogy ez a cikkecske mennyire gyenge..
konkrétan hol? Tehát nem úgy per pifi-pufu, hanem mutasd már meg légyszíves a szőg fejéhez mellétrafálásomat pl. Egy elég...
Ez olyan per, csak úgy a levegőbe le -gyengusozás eléggé szokvány, kattogásirígy [frusztrált] trollos cucc egy ilyen Fényestekintetű Fényhozó-tól, mint te Dale :)))

Dr.Bio74 2009.02.06. 13:49:31

Egy kérdés:

Mikor lett összehozva ez a cikk?

magyar-magyar szótár 2009.02.06. 14:52:20

Én a förmedés szót használnám. Ott a dátum odaföl, tavaly március idusán, csuklóból.
Ahhoz, hogy rendes publicisztika legyen, meg kéne húzni, kikalapálni, ilyesmi.
Meg a szövegkohézió és más nyalánkságok. Meg szólni a beírónőmnek, hogy futtassa át helyesírásellenőrzön. És megkurtítani a mondatokat mert túl összetettek. Aztán a kommentkezelőnőmet ráuszítani a trollokra, hogy moderálja ki a várhatóan nekem kellemetleneket. Hogy semmi se zavarjon az alkotásban. Zene Sztravinszkij.
Ja, és kéne egy kis édes kutyuska, hogy azt sétáltatván a játszótéren az élet sürejébe merülhessek ihletért, kontakt az emberekkel. Vagy valaki fizetné a taxiszámlám.. A taxisoktól mindig jó dumákat hallani el... Váncsát, Kovácsot meg Megyesyt már önálló nagyfiúként tudok kopérozni a blogoszferiális jógyerekek úgyse veszik észre ;)

magyar-magyar szótár 2009.02.06. 15:21:53

Bio 74 -az emésztéseddel az lehet a baj, hogy saját enzimjeid nem lévén már csak az előemésztettet veszi be a hasikód, ami elő van csócsálva pepszinekkel. Bérmaci mézescsókjához vagy szokva, mert az viszonylag kevés ismeretlen elemből van összemontázsolva: Egy kevés aktuális agitprop, A Párt időszerű lózungjai, Jaj Mi lesz Velünk Feri nélkül, ha eláll a reformok ormairól sat.

De szabadjon megkérdeznem, honnan lett ennek a bejegyzésnek ennyi kommentelője?

hairybottler 2009.02.06. 17:22:23

@magyar-magyar szótár: khmmm... vettem a bátorságot és odatrekbekeltem árpi mai szózásához, mert szerintem szervesen kapcsolódik: árpi magát ismétli, ám ez a post sem máma született.. (még ott van. a trekbekek tovább élnek..) aztán a cenzúra természetes hatására sokak itt, vagy más trekbek helyeken írják le, amit az eredeti helyen törölnek tőlük. mert az internet azért mégiscsak szabad, ha ez nagyon sokakat zavar is

magyar-magyar szótár 2009.02.07. 05:47:21

Ach, meg is ihletett a Nagy Tanítónk, máma már én is az APO irányvonalainak megfelelő Über Zónijós témában, bezzeg még az óperenciástengerenistúlról írtam, hogy ott micsoda ződebbrétek vannak pl a Spanish Harlem vidékén, Ahol Viva Carlos Santana paszománytozza guitarsolo-jával a Maria!Mariá!-t

Ahan, akkor azért jött ide kismókuffkája Dale bokánharapdálni engem , öhöm :)) Ám Chip?

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.02.07. 13:24:14

Honnan veszi a bátorságot maga, hogy ilyen hangnemben írjon korunk legnagyobb koponyájáról? Boldognak kéne inkább lennie, hogy újra van magyar polihisztor, aki Pulitrer-díjas. Azt nem adják oda bárkinek. Magát a Patásördög fizeti, ez nem vitás.

ibusibus · http://stirlitzblog.blogspot.com 2009.02.07. 13:46:29

"Még inkább zavarbaejtő, amit György Péter az internetről ír. Örömmel látom, hogy a net korlátozásának kivitelezhetetlenségét már majdnem belátta, de így sem tudok mit kezdeni azzal a posztulátummal, hogy "a média szabad, azaz mindenki legyen tisztában a személyes felelősségével". A citoyen erre visszakérdez: mert ha nem? Akkor mi lesz? Mi van akkor, ha György Péter diszkvalifikál, a köztársaság újragondol, és megállapítja, hogy nem vagyok tisztában? Semmi sincs. Legfeljebb egy ideges emberrel több." - nem fogjátok kitalálni, kitől származnak e sorok.. :D ROFL!

magyar-magyar szótár 2009.02.07. 14:45:20

Igen, ez az, amit a papíragyialapú Felnőtt Bácsik nem értenek. Ezért orrolonak az index-re, mert nekik ez csak kavar.
Azt hittem, hogy egy Felnőtt Bácsi kajakra tisztában van azzal, hopgy mindenki egyenlő, de egyesek egyenlőbbek. Még olyan népidemokratikus Felnőtt Bácsival is találkoztam, aki azt hitte, hogy Tóta W unaloműzésből blogolgat.

magyar-magyar szótár 2009.02.07. 15:14:03

Nem értem, mit finnyáznak az index-en a felnőtt Bácsik.
Az elavult papíralapú világban is a szerkesztő nem szeretett olvasni, ezért a megbízható emberek kéziratait adta le, ha föltelefonáltak, mi ez a gáz, akor
"megnézte az inkriminált írást
Akkor is vltak töltelékemberek -mint ma vannak töltelékblogok. Írattak nagynevekkel kisszineseket -ma a szakmányújságírók kripto-álbloggerkednek (most már kaphatnak legál jutalomfalatokat is)
Annyi, hogy van ez a régi netokrácia illúzió, még annak tessék-lássék megfelelnek, egy-két díszjobbsi, nyíljékhátmindenvirág
...
hehe
pl az aliglátogatott vasárnapdélelőti "műsorsávban"
Pomogácsok mindig voltak.

György Péter esztetának egy kritikáért utalványoztak 40ezret ugyanolyan terjedelmű de színvonalasabb kritikáért Közepes Névnek 16000, Kis de Törekvőnek meg 6000 Ft-ot oszt tavasz.
A papíralapúban az "olvasói levelekért" meg a "válaszcikkekért [ÉS Agora és Visszhang rovat] nem fizettek, esetleg Nagy Név-nek.. a blogoszférában meg jóformán alig fizetnek valamit, a legcsókosabb jógyerekeknek egy pár zacsivacsi árát, de hogy még amelcsifelcsirevlót megkeresik-e?
És akkor a hűűűlyeee Könyvesblog veri a palávert, hogy internetre minden irodalmi folyóiratot, le a papírról.

ibusibus · http://stirlitzblog.blogspot.com 2009.02.07. 21:10:48

www.es.hu/index.php?view=doc;10019 , www.es.hu/index.php?view=doc;10076 - itt vannak a közben elromlott linkek, ha vkit érdekel a tótaW vs GyP birokhoz, a folyt pedig megtalálható a post-ban

magyar-magyar szótár 2009.02.08. 06:13:18

Az Élet és Irodalom olvasásától eltiltott az orvosom, pedig az ő faszukon nyőttem én is. Így vakon megmondom, még olvasatlanul, hogy az eszteta úr nem érti az indexizmus (a harapvanyalás) lényegét.
Pedig azt ők is látják, hogy a szimplányalás (Bayer, Stefka és a "jobbsi" sajtó) a sima benyaláshozn képest az álsemlegesség mennyivel cukibb.
Tóta még a fasorban volt, amikor Kovács Zoltán ÉS-főszerkesztő & Felnőtt Bácsi szidta Horn nyulát. Sőt, az ÉS-ben szellőztették meg Czégé Zsuzsa dirty panty-ját. Sőt szellőzött azzal Lamperth Mónika és Lendvai Ildikó bugyingója is a Czégé-féle MSZP-klubbal kapcsolatban.
Tehát nem Tóta találta ki (a Feljövetel -ben) a tíz benylásra-egy gyöngéd harika receptjét.
Mondjuk én is, pussy licking kategóriában a sima benyalást egy-egy gyöngéd harival szinezem. Tudjuk, hogy az állatvilágban minden megvolt már.

magyar-magyar szótár 2009.02.08. 10:05:12

Elgondolkodtam ezen az egymásmellettelbeszélős álvitán. Fokozza perverzitását TótaW, A Nép Tanítója, a Modern Képmesék librettistája érvelése a netokratív illúzió mellett arról, hogy ugyebár, a nép az, amit csinál. (György eszteta viszont a régi Fáklyá-t tartaná..)

Fenehorizont 667 2009.11.29. 16:41:21

pár éve (amikor elkezdtem olvasni)az index-el és tótawével még úgy voltam, mint független hírforrásokkal és vélemények gyűjteményével, és úúgy örültem, hogyha olvatam valami nekem tetszőt, mint majom a farkának. velem is az volt a baj, mint a legtöbb, fiatal -rendszerváltás előttről szart se tudó- átlagemberrel. látszólag le voltak osztva a lapok: van jobboldali, meg van a baloldali. a jobboldali az orbán, a baloldali meg a rendszerváltás előtti banda, aki azt akarja, ami régen volt (hogy az tképp micsoda, azt se tudtam). erre jönnek a tótawék, és azt látom, hogy odamondogatnak baloldalra is, ésakkormán hű, ez független. ráadásul rém ügyesen csinálták, hiszen ha úgy vettem észre, hogy azé csak hatalomsegget nyal mán, akkor beugrottak azok a képek, amit sugalltak: hogy én EZÉRT hülye vagyok. hát ő nem lehet bérnyalnok, hiszen a fóbizált, 'jobbos'-nak nevezett ellenféltábor sajátossága az olyan hülyemagyarparasztság, hogy mindenkit megpróbálnak betuszkolni a 'baloldal' kategoriába, aki nem 100%-ban azt írja, amivel éppen egyetért. így hagytam is az index-féle jelenséget függetlennek. ámde ahogy telt az idő, sokat és sokfélét olvastam a neten (túlmerészkedvén az index blogajánlóján is:), oszt ennek fényében megláttam az első olyan cikket, ami szemetszúrt, és kiverte a biztit. sajnos már nem emlékszem, melyik esemény kapcsán (ep? egésszégüggyel kapcsolatos népszavazás?) egy szdsz-es propagandaútról szólt, az index stábjával együtt készítve. olyan seggnyalóscikk volt az, amihez csak a kisfiúsmosolyos mérhető. vagy talán még az se.
na itt kezdtem el azon kattanni és figyelni a továbbiakban, hogy 'éles' (pl akármilyen választás/szavazás előtti, miniszterelnök-csere stb) helyzetekben MINDIG pozitív erköcsi piedesztára emelik az országot vezetőkkel kapcsolatos trendeket, és mellette cinikusan sulykolják az olvasóba, hogyha ezzel nem ért egyet, akkor hülye ostobamagyar (aki miatt minden szar), ha ellene van, akkormeg náci. a lényeg: hogy mindenképpen rossz. (kedvencem volt még az offshore-ozást pártoló menő/nem menő blogos cikkecske.)
a 'náci' az utóbbi időben már olyan -bármikor és bárkire ráolvasható- szitokszóvá duzzadt a fejemben, hogy kedvem támadt már csak 'polgárpukkasztásból' is kurucinfót olvasni. nomeg a kontraszt kedvéért, mintegy ellensúlyozásképp :)
hát itt tart a magyar elektronikus 'sajtó'. semmivel sem előrébb, mint 20-30 évvel ezelőtt. pofámleszakad. eccerűen NEM LÉTEZIK olyan felület, amit elolvasva függetlennek, vagy akár nem agyalágyult módon erőszakos, bármilyen másik nézőpontból tájékozódhatok a napi hírekről basszameg. ez olyan szomorú.

magyar-magyar szótár 2009.11.30. 04:38:44

@fenehorizont: Folyhatna itt egy vita, ha belekezdenénk, a Fekete Kéz avagy a K-telefon kapcsán. Mennyire új ez a harapvanyaló gründgens-i agitációs propaganda, mennyiben pedig a régi, papíralapon már kipróbált újravágott és a mai technikákra alkalmaziott verziója (úgy értem, hogy a levelezési rovat túlsúlyba került, és a "spontán beírók" egy része, az index blogajánló sávjának harmada valójában nem blog és nem blogger írja, hanem szakmányban (politikai payola) indexes újságíró.

Az is gond, hogy ha ezeket a gröndgenseket bírálom, akkor a mai reflexek szerint az fikázás, ti. hogy én leszólom a tehetségüklet, nem.
És most, pár napja a gründgensek hatalmas pofont kaptak, az egyik legnalóbb agitációs propaganda műsorban, az Estében, sajnálom, hogy a tipikus gründgens (höfgen) Krizsó Szilvia nem kénytelenkedhette végig Lendvai Ildikó orcátlanságát. Ezt a kösznetet kapta az m1 a hűséges nyalásért.

A képlet, ami alapján az index szellemi nagyságai mégse fulladak a hányadékukba, ha véletlenül pincsiznek valamit a tükör előtt, az az, hogy:
MINDENKI bunkó, ajjas és tolvaj, erga vagy náci vagy kommancs és más üdve nincsen is az országnak, mint a mi tengersok eszünk és fejlett mtulista fikaista morálunk
...amit nehéz megérteni, mert Magyarországon kevésbé ismert, hiogy 1917 után a kulturális forradalom mókásan, vidám , humoros, gatyarohasztóan röhögtető polémiákban is zajlott, a humor olyan magas foka, amiról farkasházy Teddy maci nyalnokbácsi álmodni sem képes. A "jobbosok" által dúlóvadállatként ábrázolt "bósevikkok" jópofa, mókás, barátságos humoros, nagy piás , harsány, fastaffi emberek voltak.
Jahh és hol vannak már a bósevikkok. És hol a liberálisok is.

Itt, egy nagyon kis biliben megint ugyanaz zajlik, ami odakint a nagyvilágban: a zistenatta nép mégtapsolja is a monopóliumot. Az Uj Pétertől persze nem várható el, hogy egyáltalán a kérdés felbukkanjon benne, jó -e az az indexnek, ha hírGYÁRTÓ monopólium.

Valamint: senki nem akadályoz meg független mádiumot, hogy odavigyen egy kamerát akkor, amikor a fejletudatű indexes hírhoaxátor odadugja a kameráját.. éspedig attól lenne komplet a műsor (az olaszliszkai idültalkoholista félfaszisták, a hatvan lézengő elállatiasodott részeg barom a focipálya tizenhatosát betöltő tömeg, ugye..) ha láétjuk azt is, hogy a propagandista milyen módszerekkel operálja ki az önelenhatóan mélyostoba náci kinyilatkoztatásokat.

Egy másik gyakorlat-ban az index szerkesztőségének válogatott tagjait segélyosztás napján vinném brigádbusszal körútra BAZ megyében kisfalusi főutcákon keresztül, de megérne egy kunkort a hevesi főutca is bármelynap sekélydélelőtt.

Viszlát a Kaszás Mókus bejegyzésnél, mikibácsikor. (Ahogy a horror vállalati klip-pel ravaszul elémennek a fogyasztószegmensben kialakulófélben lévő képnek, hogy azt mondhassuk, hogy áááá, azért nem vattok tik ekóórrra szőőnyettegek, csak kábé a feleekkorák...)