arrogancia -olyan, mint a fing: a sajátját senki sem érzi, vagy ha igen, akkor nem  tartja elviselhetetlennek. (vált.: titokban élvezi)

Az arrogancia a kis embereknél, meg a jelentéktelenebb gyülekezeteknél olyasmi, mint a nagy bot: velük jár.

Nagyemberek, szeretetünk nádmézén agyonhízlalt öntudatúak orcaszalonnája egyre vastagabb, a fejüket kénytelenségből is egyre hátrébb vetik, tokájuk nyő, gallérjukból kidagad a nyakuk, arcukra lemondó/lenéző árok mélyül, szájuk beszédközben alig nyílik el, az átlagember szegényesebb kifejezőkészségét a butasága jelének gondolják, elhatalmasodik keblükben az érzés, hogy a buta népet még nagyon sokat kell majd tanítani, évtizedek is kevesek ebben, hogy a büdösnek hitt ergyanépet megokosítsák. Aztán a nagyember is megöregszik, a hamut mamunak mondja, kutyaszőr ellen kutyaharapást javall, aztán ennek is vége, mégsincs este, és sírbeszédét egy fiatalabb nagyonokos mondja hátravetett fejjel, mert fél, ha előrehajolna, a nagy arca lerántaná a fejét a helyéről...

Az beszél általában, akinek a háza ég -vagyis az vádol másokat leginkább arroganciával, aki a legarrogánsabb.

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr80381713

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.