mozgalmár -szívügye neki. Élete a mozgalom.Az Ügy. A Párttal. A Néppel. A Nép javaiért, ő csak azt akarja. Nem tudja mitől hízik, talán levegőtől, vagy hormonális. Hiszen a semmin elél, azmiként az ég madarai.

vica harcos pap Zászlót emel, fölszólal, szószékről dörg. Különös, ha zsidózik is, miközben reformáta pap, s mint az újhitűek, szekták és bogumilok, főként az Ószövetségre hagyatkozik és a zsidók zsoltárait dallja. Kómikus is zsidózni ugyanez ajakról, mely zeng dalt Izráelért. Politizál -nem csak a császár szájának adja meg. Kard által vész pedig, ki kardot emel.

versa zattejjista brobagátor Aki istenben hisz, az tanulatlan ostoba. Az ember az evolúció faja. Nem teremtette senki,hanem keletkezett. Mert a pap  az egyik párt mellett prédikál, tehát ő amásik párt, a mozgalom, az osztály, pl a munkáság nevében. A Tiszta Ész kritikája, vagy mi a frász, ő egy teológiussal nem áll le vitatkozni. Mi az, hogy jehovista tudósok az örökjáró sejtregenerációt felfedezték, amikor ateista tudósok bebizonyították, hogy a bibliát negyven ember rta, Jézus sohasem élt és nős volt, gyermekeket nemzett. A vallásos egyenlő egyház, a klerikálisok, akik direkt hülyíccsék a népeket és a kizsákmányolás szolgálatában. Szent Ferenc meg egy hűűlye álatt vót és kész, mi az, hogy a madarak nyelvén.

 zihi  nyírják birkát, hajat, elnyírnak szőröket, kinyírnak embert, két éles penge között, nem, csak az egyik éles, de nem, mindkét pengének éle van, csak az egyiket élezik, de nem, de igen

zuhi vágják a birkát, le, hajvágás 1250Ft 2750 Ft, orrszőrvágó, ollóval vágta ell, az olló vág, vágja a szövetet, a hajat, a szőröket, a birkanyírás nyírás, de a birkanyíró olló nm olló, hanem speciális kés

https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcSz9f9-W_fymgrUJ-Avv5c6vYn8esgKb3La2iGNHFkibpqH91Cr

Gyűlyölyi Ólybánot -Ólyan alyanosz!-akkoly bisztóss nem lyópikk!

hysteroid szexista ultrafeminista picsoid - a világ FASZista, világ női egyesüljetek, küzdjünk az   a muzulmánnőket sújtó kasztrációellen, a prostitúció FASZista találmény, megakadályozzuk, törvényileg letiltjuk a férfiakat ettől, rögtönnemlesz, mert a prostitúció oka a férfierőszak, ami az ártatlannőt erre a dologra kényszeríti. A sperma undorító, büdös, a nőket szexuálisrabszolgaságban tartván pornószínésznek kényszerítik a HŰŰŰLYE FASZok. [Azt nem tudja a maga mindennapi hétköznapiságában punnyadó drága, hogy a nőiörömnedv vastag'ja pont úgy néz ki, szemre, mint az ondó, sőt, kardot ránt, hogy az gombás hüvelyi folyás...] Satöbbi, satöbbi, nemrészletezem. Egyszercsak betér a vásárcsarnokba. Ott a kofaasszonyok felidegesítik a krumplival. Aztán meg a gombával. Ő az igazságért mindent is elébbravlónak tart, megvív a sötét és buta vénasszonyokkal. S amikor banyahatású értelmiségiöltözetében (bakancs, vastag kockásszoknya, nagymamaharisnya, banyakendő, archaizáló művelűr vadászzeke hatalmas bőrkalap, elviharzik, akkor az egyik kofa a másiknak a válla fölött átszól: "Na, ennek a picsának se egyengették meg mostanában a derekát!" Mire a másik kofa: "Ugyan, kislyányom, beszőtték mán ennek a kürtőjit a pókók!" Szubkontra: "Dehogyisse, nijed csak, mekkora uborka laóg ki a kosarábú-ja! Azzal kotorja ű maga magának!"

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr31910334

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása