Egyszerűen ezeknek az embereknek  pont annyi a közük ahhoz, amit "csinálnak", mint Mészáros Lőrincnek az un. "vagyonosodás"-ához: Az arcukat meg a nevüket adják hozzá és hátö.. meg is élnek belőle. Na jó, annyira jó kurvák nem jutnak nekik.   A Szabó Dezső-arcú Závecz Tibor fel tudta fedezni azt ,…

A sok hülye nemzetikeresztény konzervatívbácsi- meg néni törökött fogott Zseniális Ferkó mór-beszédével: Sose ereszti őket. "Nem az MSZP az igazi ellenség." /Orbán Viktor 2002. /   2006-ban a Czeizel Babyboom  fiúszobában rejszolgató kisgyerekei Krisztusi Kor-ba léptek. Cartman már…

Már az osztrák döntés elkente a száját az Orbán Gonosz Terve ellen igasságküzdökőkköknek. Az Amerika Hangja "euronews" fantázinavű szócsövéből hirtelen-elsőre még az elsőverzióban úgy jött ki, hogy a szputniykot és a sinofarmot elfogadják, ezért érdemes"televíziónak látszó" felületen is frissiben…

Annakidején csalódottan láttuk, hogy Fodor,foglalkozására nézve gábolyka politikaiképességei nullák. Karácsony Gergely  ugyan annyira nem is aranyos,mint Fodor volt, de legalább annyi önkritikája nincsen, mint Fodornak azonban anno,aki kérte a leszerelését a miniszterségből, belátván a saját…

1. Csak azokat aaz orvosokat kérdezzed bazmeg,akik  azt válaszolják,ami a kitűzöttcélválaszunk 2.Azért fusd át a vágóasztalon ésköszörüld élesebbre 2.1.Ha Rusvait a célnakmegfelelően sugallmányosra megvágtad,neüljél a babérjaidon baszki,hanem a szerkinek mutasdmeg,hogy a sorrendet is…

süti beállítások módosítása