egy  FIDESZ-es propagandistának adott mondolataim alapján tanulmányozhatjátok orbánbuziságom mértékét:

    • Baloldali Náciliberális Hülyék Társaságának:

      2017-ben a Fidesz népszerűsége a legtöbb közvélemény-kutatónál emelkedett. Azoknál is, akik ennek nem örültek.
      1. Elsőként a kormányváltó hangulat hiányát kell kiemelni.
      2. Másodikként az alternatívahiány említhető.
      3. Mindenképp a Fidesz sikerének kiemelkedő záloga az eredményes gazdaságpolitika.
      4. A szép makroszámok mellett a döntő azonban az egyéni életszínvonallal való elégedettség, illetve annak növekedési kilátásai.
      5. A kormányzati siker ötödik alapja a magyarok értékrendjéhez közel álló társadalompolitika.
      6. Szintén nagyon fontos fejlemény, hogy a 2006-os mélypont után, 2010 óta mindent egybevetve, társadalmi béke van az országban.
      7. A béke indirekt bizonyítéka a radikalizmus iránti igény csillapodása, s ezzel a Jobbik megváltozása is.
      8. Itt kell megemlíteni a Fidesz sikerének nyolcadik összetevőjét, magát a Fideszt. Közép-európai, sőt európai mércével mérve is sikeres és modern pártról van szó
      9. A kritikusok szerint lehet, hogy a Fidesz hatékony, de „nem demokratikus”. Ez az egyik legnagyobb tévedés, a demokrácia valójában éppen az egyik legfontosabb összetevője a Fidesz sikerének.
      10. Végül talán a siker legfontosabb oka, hogy a magyarok úgy érzik, a kormány hatékonyan képviseli és védi a nemzeti érdekeket

    1-hez: Az ellenzék még azt is csupán hazudja, hogy orbántváltana. Tegnap kaptam el Batman jógyerek bőrmellényét ezen: Pont jó nekik a "diktatúrára" hivatkozni, hogy ne kelljen felállniuk és bármit tenniük. Minden problémájukat az "Orbán Viktor" nevű fixációjukra cserélik le. Ezért szükséges nekik Orbán :D
    2. Így van, egy orbánváltó nevet nem tudtak az orbánváltó rubrika mellé tenni. Lassan már Orbánnak, magának kéne beírnia egy ellenzéki nevet.Az ellenzéki áljelöltek nem Orbántól szipkáznak szavazatokat, hanem egymás elől, mert már Budapest megszerzésén osztozkodnak 2019-re.
    3. Figyeld a képletüket: A FIDESZ mindet ellopta a kohéziós pénzeket, viszont ezek a pénzek összesen egyben az ország bevételei, mert nincs termelés, viszont csak a multik termelésének csak a kivitt profitja több, mint kétszerese az EU-s pénzeknek. Ez a csodaalgebra csak az ellenzék párhuzamosvilágában működik, gondolom, gyíkemberek lábazzák a fatengelyét.
    4. ..
    5. A magyarok torkig vannak az orbánprop önfényezésével.. tévedés azt hinni, hogy sikeres a kormányprop. Az Orbán kormányzat legpocsékabb munkája maga a propagandája. Lásd a sorosozás túltolását.
    6. Irigykedés, rosszindulat, lopkodási hajlam, önámítás, önbecsapás (a nyugati mesésjövedelmek magyar árszínvonalon ábrázolása, amitől a német éhbér-kétharmad annyira mesés)ostoba uszulás, röviden az jellemzi az országot, amit Arany János zseniálisan mutat A nagyidai cigányokban... már 1851 óta.
    7. Fekszik a magyar, fekve lázadés verbális radikalizmusban, Tourette-kóros beszédekben éli ki magát, végül bezzegrománozik, hogy azok lám töntiznek havasesőben is :D
    8. A FIDESZ már kurvára elbízza magát és emiatt a jövőben egyre többel kötik be majd. Egyre többen vannak úgy torkig a FIDESZ-szel, hogy valami érthetetlen
    birkatürelemmel még- és még- és még mindig azt a régi, első
    FIDESZ-kormányt várnák, amire azt hitték, 2010-ben szavaztak. A FIDESZ maga, úgy ahogy van, pont Orbán 2014-es intelmére szarik vastagon. A FIDESZ tele lett olyan álfideszes megélhetési harácsnokokkal, ahogy általában a magyarok pártjai (talán az MDF kivételével egykor) szoktak.

    A toll szánt a FIDESZ-ben és az eke ír.

    A Miniszterelnök úr, csak nálánál butábbaktól kér tanácsot, állatorvosi lova mindennek Bakondi György,
    9. Annyi demokrácia van a FIDESZ-ben mint egy falusi pógármesterihivatlban az intézményeivel. Mindenki ül a babérjain, fingik, időnként rágyút, párszor esznek a nyélonzacskaóbú. maj' gyön a pógi [Orbán] maj' ü tuggya. Maj' ű megaszonygyaja! Ne csinájjá magattú semmit A Gabííí [a pógi] tud errű?
    10. A magyarok úgy érzik, elbaszott egy kormány ez, de nem mutatkozik jobb.VálaszMegosztás ›

 

    • " 4. A szép makroszámok mellett a döntő azonban az egyéni életszínvonallal való elégedettség, illetve annak növekedési kilátásai. "

      Menj le vidékre és ezt. mondd el nekik. Miután kiröhögték magukat, lehet, hogy meg is vernek.

      • HatiDani Frikkhez? Neked nem jutott dinnyeföld? Vagy már nem tudsz a kiccsaládda' kukoricát, meg tüzifát lopni?
      •  

      • Mi magyarok szerezzük a fát. Lopni csak a cigány lópikk a magyarok szerint. Meg a sok rojattgazdag, akik ugye a Fej, amiteű bűzlik a hal. A tanútak viszont, a magyar Tanút Ember, ha elveszi a másét, akkor egyrész jó időben volt a jó helyen, másrészt kreatívan könyvel.

        Szép példa arra, amikor Mester Ákos és Bölcs István lopták az Állam Vagyonát a Magyar Rádióban. Akkor azt, ahogy a Magyar Rádió eszközeivel, embereivel és pénzein-fizetésén elkészült műsort még a saját maszek újságjukban is kinyomtatták, ezt az ötletet elnevezték Szellemi Apportnak és exhas valami 16 millió Ft-ban határozták meg az értékét.

        Csak valami barom lehet az, aki pénzért és vásárolja állami föld hektárját 1 millió Ft-ért. Az igazi magyar becsületes baloldali ember még TSZ-vezető korában vagy Állami Gazdasági Góré-ként egyszerűen magántulajdonított és kész.
        És mos" sziggyák a cigányótt, hógy lópikk má! :D

      A bejegyzés trackback címe:

      https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr5213667716

      Kommentek:

      A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

      Nincsenek hozzászólások.
      süti beállítások módosítása