A magyarok iksz-százaléka penészes lakásban él. Föl se emelem a búsmagyarasztalba nyőtt testemet az utánajárásért, úgy tippelem meg alaposan beletrafálván:

A penészes lakások a szocializmus utolsó évtizedeiben vagy a cocpoltbogromm-ban épültek. Korszerű betonfödémmel -így hőhíd keletkezi. míg régente az elavult büdösparaszt házak szobáiban a plaon alatt volt a legmelegebb a szoba hőmérséklete, a penészlakban a mennyezetre most ráfagy a tenyered. A padozat detto. A múlt század 80-as éveiben korszerűmodernnek számító házakat a cemetgyártás fellendítésére erős betonalapra íratták elő építeni. És a födém is ilyen vasbeton, ha cserépkefnis, akkor is betongerendák vezetik ki a hőhídban a hőt a lakásokból. A mennyezet és a padló hőmérséklete jóval alacsonyabb a helyiségénél, a falakból is kihúzza a beton a hőt s a hűvös felületen a pára lecsapódik, az  pedig a penész, régimagyarszóval, élegye,

Természetesen a picsatársadalomban nem cél sohasem a probléma megoldása hiszen a problémából él meg a népszopató marketinges. Ezért a lakás penészesedésére látszatmegoldásokat alkalmaznak.

Mondtam már? - hogy szerintem az Úristen avagy a Természettörvény, kinek hogy tetszik, kurvára elúnta már a legvérengzőbb majommal, a Homo Sapiens-szel való kisérletezgetést. Nekem úgy tűnik, a Jövő Élőszervezete a penész lesz. Úgy tűnik, az önálló problémamegoldásra alkalmas élőszervezet egyben az e különleges kisérlet célját szolgáló érdekes bolygó legfőbb problémája is egyben. Márpedig a Természettörvény az ilyen problémákra az önfelszámolást kódolja.

Még a sütőben is túléli. A hypó [hypoclorit] iránt is rezistensé válik. Nincs az a szer, ami tartósan hatna a penészlak penészesedése elleni küzdelemben.

Valamit segít a ház utólagos leszigetelése. Ha a hőhidat le tudják zárni. Elég azonban a lábazathoz szorosan odaöntött betonjárda ahhoz, hogy az amúgy jól elszigetelt külsejű házból a hőhídon át kiszökjön a meleg.

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr2212170510

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.01.31. 09:48:06

Én hipóval eghész jól visszatartottam a penészt, amikor még olyan helyne laktam, ahol volt.

Frick László Intézet 2017.01.31. 10:04:06

@nagyjoco: Én is hypóztam kezdőversenyző koromban. Sikerült olyan penészmutációt kialakítanom ami már tobzódott az elvonási tünetekben ha nem juthatott hozzá a vágyott hypóadagjához. A penészek 444-je szerint a hypó tkp a penészlélek pennicilinje és odabasz pl a konkurrens kemikáliák piacának és fokozza a kreativitást valamint a penészrák ellenszere.

2017.01.31. 10:20:33

@Frick László Intézet: én még penészmentes heylre költöztem időben.

Frick László Intézet 2017.01.31. 10:57:16

@nagyjoco: Utólagos tákolással oldottam meg.

2017.01.31. 11:00:28

@Frick László Intézet: Én feladtan a fürdőszobát. Add meg a penséznek, ami a penészé. Hogy lehet azt kitákolni?

Frick László Intézet 2017.01.31. 11:50:00

@nagyjoco: A kulcs a hőhíd megszüntetése. Ha a fal vagy bármi át tudja venni a környezete hőmérsékletét, vége a penésznek. Persze azért tisztítás-festés az kell, az a bevégelése. Nyilván a következő házamnál nem lenne ilyen gond. Egyszer beszéltem egy milliárdossal őszerinte kb öt háat kell építeni és asszonyt kistafírozni, mire a hatodik beválik. Az ő hatodik háza Petőfi korabeli technikákkal IS épült és a 24 éves feleségének stafírungja volt, befőttekkel teli spájza meg persze disznóvágást is rendeztek és hathónapos terhesen kereket cserélt a Micu Icsin. ('98-as Pajero-n)

Fenehorizont 667 2017.01.31. 22:34:45

@nagyjoco: ne köszönd, mert úgy baromság ez az egész blogbejegyzés, ahogy van.

Frick László Intézet 2017.02.01. 06:02:14

@Fenehorizont 667: Pont ezt mondta a kőművesmesterem, midőn építettük a házam. Abban a korszakban a reformkommunisták pénznyomtatás alapú hitelből beruházásserkentésben látták a kilábalás ut-ját a csődből (az a 80-as évek 1. csődje volt, és mire kidolgozták a reformokat, jött a 2. csődveszély)
Én ugye a tudatlan paraszt ösztönállat a kőművesem viszont országos híresség, autodidakta és a szakma kivállósága. A magamfajta buta tajtparazt un "megfigyelések" alapján kontárkodik. Kifigyeltem, hogy más büdösparasztok a házuk előírásos lábazata elé dísznek hazudott tégla-előfalazatot rakatnak, valamint a falakat összefogó a tető összefogó vasbeton keretét adó koszorú killetét (=külső részét) élére állított téglákkal rakják körbe. Valamint a beton áthidalókat elspórolván a nyílászárók fölé helyszíni áthidalókat öntenek ki és ott is a killeteket téglákkal rakják ki.

Namost nekem annyi téglám volt ilyen elavult téglákra gondolj amikből máma trendi divatkerítéseket raknak vagy álfalazatokat dísznek étterembe vagy a pinceétterembe direkt lecsiszoltatják..
Szó szót követett és bicskanyitogatásig menő vita után a napi 16 órás gálya végeztével a nyári este magam felhordtam a téglákat a koszorú kiöntése előtt.

A sunyibb és jó összeköttetésekkel rendelkező paraszt viszont hungarocell-eket szereztetett (loptak neki táblákat ki a gyárból) és azokat az összes olyan killetre, ahol beton volt odadrótoztatták.

A kőművesem aki akkora műűűűvész lévén, tehát falazáskor velem emeltette a hely fölé 1cm-re leeresztetvén a téglát és ő csak igazított.. szóval ő maga a két sajátkezével és jó messzi szanaszéjjel hajigálta le a felhordott téglákat.

Voltak viszont olyan fejlettmérnökök, mint te. Akkoriban olyan fiatalabb Jankovics Marcell fejű foncsorozott lencsés fémkeretes szemüveges csávók P-s rendszámű 1300-as Ladával .. otthon Pioneeer HiFi torony, teljes lemezgyűjtemény a Yes-től a Genesis-től, Chicago, Toto, Emerson, Lake and Palmer... nem egy közülük rendszeres fizető hallgatója a helyszínen a Debreceni Jazz Napok-nak.

Az ilyen csávók SZEMREBBENÉS nélkül vették át műszakilag a Nagy OTP Kölcsön (2 gyereknek kellett aláírni) Booom idején.

Ő magának beton-nélküli házat vályogból épített saralt födémmel.Nádtetővel.

Akkor még tkp... olyan Petőfi-szerűség voltam, tehát bár koravén, de .. igazából gyerek is.

Amikor a kőművesemmel tárgyaltam a munkáról, fölfigyeltem arra, hogy az abban a korban pult alól beszerezhető KURVADRGA Jugoszláv fóliaborítású csícsá tapéta van még a mennyezetre is felragasztva a kőművesnél.

Amit aztán a penész pár hónap alatt, vagyis az utolsó kifizetés átadásakor.. csúnya rohadmányokban evett le onnan...

Igazából az én fejem lágy sose nő be, tudatilag Sponebob Schwammmkopf is lennék... Így a Familia Kft. sorozat lerohadása táján világosodtam meg a kőműves motívumán.

Az volt a kőműves motívuma az átbaszásomban::
Széjjeleszi a sajátmagam építette saját házamat a penész, nehogy má ennek a taknyos kurvakölyöknek jobb legyen.

A környezetemben ki lehetne tenni a Minden Ház Eladó!!! táblát.

A Nagy OTP kölcsön Boooooom idején épült egész Új Utca összes háza 25 éve eladó.

Kétféle ház van ezek között. Az egyik olyan embereké, akiknek a lányáról Kendő néni ír a tegnap fölkopipasztázot förmedvényében.
A másik az a fajta tudománytalan sötét bunkóparaszt, mint én akinek a magadfajta tudományos mérnök, aki pedig milyen ügyesen rábeszélte, hogy a kemencéjét dobja ki, mert a fűtőolaj a következő százév kényelmes fűtőanyaga. Aztán az olajkályhát dobatta ki a magamfajta beolyásolható paraszttal aki szó nélkül, elogadván, hogy úgy, ahogy itt te, minden indoklás nélkül margaságozza le , tehát engedelmesen kihajigáltuk az olajkályhát és szeneskazános központifűtésre cseréltük.

Aztán a szeneskazánt hajigáltatták ki velünk és gázkazánt kellett venni.

Most ott tartunk, hogy a 2000 utáni hibafejlesztő mérnökök által a paraszt lehúzására és átbaszására kitalál picsaautókhoz hasonlatos a gázkazánunk. Zárt rendszerben és csakis nyomás alatt, tehát kényszerkeringtetssel működik ...vagyis ha nincsen áram, nem működik. Persze a magamfajta sunyiparaszt ellenáll a Modern Korszerű Marketing Tudatfejlesztésnek és sunyiban megtartja az elavult kazánját.

Azaz egy hoszabb áramszünet idejére, egy kb az Enterprise Űrhajó reboooootolásához hasonló föl-lerohangálás, kallantyúk és csapok, sziszegtetés és bugyborgások után a picsafűtést ki tudom kerülni "elavult"-ra.

Bár semmi konkrétat nem írtál, mitől is baromság az egész blogbejegyzésem, én engedelmes butaparasztként a tanult tudósságod biankóra megadván meghajlok.

Viszont amióta a hőhidat kiküszöböltem és átvágtam kersztbe tettem neki, azóta nincs penész.

Csak a kenyértartóban a műkenyérfejlesztő mérnökök fuzáriumos takarmánybúza, nulla,egész nulla sikértartalmú nemkenyérlisztjéből sütött "kenyerek" penésze miatt. Ill az eéle penész tenyész a sütőmben, mert egyszer bennefelejtettem vaamit.

Fenehorizont 667 2017.02.01. 10:17:26

@Frick László Intézet:
jaja, azt jól tetted, hgy raktál téglát a vb-szerkezetek elé. nem hinném, hogy az a kőműves a szakma tekitélye lett volna, ha ezt sem tudta. maximum így, ezzel a szövegkörnyezettel nagyobbra tudtad növelni önnön nagyszerűséged: ugye van a szaktekintély, és az ún. buta paraszt, és hát kinek lett igaza?
etttől függetlenül az iszonyat gányolások kivételével a szociban épült családi házak nagyon nagy részét megfelelően építették meg, a penész nem ezeket az épületeket érinti tömegesen, és nem azért, amit leírtál.
le fogom én is írni, hogy milyen típusú házakat és miért támad a penész, majd vmikor később, ha lesz rá érkezésem. most úgy vélem, hogy saccperkábé annyi szöveg lesz, mint az egész blogbejegyzésed, plusz a kommentjeid, szorozva hárommal (aztán lehet, mikor fogalmazom, lerövidül) úgyhogy talán jövő héten.
azt is elhiszem, hogy frusztrált vagy a kazán miatt, de ennek nem sok köze van a témához, max arra jó, hogy henteregj a frusztrációdban minden ellen, ami nem 200 éves.

viszont az "engedelmes butaparaszt"-ra, mint magadra mártírkodott jelzőtrióra offtopik reagálnék.

először az engedelmes:
ugye, az ember alapvető reflexe, hogy magát mindenféle jótulajdonság fényében látja. aztán ilyen-olyan megfontolásokból, taktikából ugyan be-beismer néha egy két rossztulajdonságot, ami annyira nem sarkos (pl. azt mondani magára őszintén senkitől nem hallottam, hogy ő mondjuk gyáva lenne), és akkor várja a reakcióként érkező megerősítést. pl. te -ahogy a kommentjeidből és több év itt-tartózkodáősomból szerzett tapasztalat által lejön- kurvára nem vagy engedelmes. sőt! annak tulajdonképpen az teljesen ellenkezője vagy. egy csakazértis ember vagy. téged aztán ne javítson ki senki semmiben, mert fogod a billentyűzetet és olyan karakterhalmot öntesz 2 kacsatokozás közben, hogy majd meglátja az a silány, kényes senki, kivel áll szemben.

a butáról: ez ugyanaz, csak hatványozottan. a gyáva mellett a buta az, amit soha senki, semmilyen körülmények között nem gondolna magára vonatkozni, semmikor. természetesen ez nálad is így van. nem tartod te magad butának, hanem ponthogy kibaszott okosnak, lehetőleg mindenki másnál jóval okosabbnak; halmokban áll nálad a bizonyítási vágy, és nem félsz ezt az első adandó alkalommal használni - ahogy tetted is az ebben a hozzászólásodban pl., meg teszed állandóan.

a parasztról: a paraszt nálad nyilván nem pejoratív jelző. a paraszt neked olyan, aminek valójában gondolod magad: egy mindenkinél okosabb, gyakorlatias, életképes ember, aki kisujjból szopatja a nemparaszt, urbánus életképtelen és nagyképű nyápicokat, akik csak úgy tobzódnak minden 5 ezernél nagyobb lakosságszámú településen.

úgyhogy amikor te, mint "engedelmes butaparaszt" válasz számonkérése címen konfrontálódni akarsz, mivel kétségbe vontam az írásod tartalmát, akkor valójában azt írod, hogy. "na, mondjál nekem valami replikát arra, amit én, kurva okos, és talpraesett ember leírtam, úgyis bebizonyítom az ellenkezőjét.

az ilyen típusú sunyi mártírkodástól mindig is a belem fordult ki.

Frick László Intézet 2017.02.01. 11:01:07

@Fenehorizont 667: Figyelmetlenül olvastál. IDÉZET KEZDŐDIK A kőművesem aki akkora műűűűvész lévén, tehát falazáskor velem emeltette a hely fölé 1cm-re leeresztetvén a téglát és ő csak igazított.. szóval ő maga a két sajátkezével és jó messzi szanaszéjjel hajigálta le a felhordott téglákat. IDÉZET ZÁR

Az 1983-89-es időszakban épült falusi családi házak jóformán mind penészesek. Amikor az én házam elkezdett penészedni és először gebeszkedtem a téglán... ugye, mint büdösparaszt olyan házakban cseperedtem, hogy ha felmásztam az eldugott játékomért a szekrény tetejére, majd megfulladtam a mennyezet alatt már 28-30 fokban, a mennyezet pedig egészen meleg volt. Ugye én meg elcsudálkoztam 24 éves létemre, hogy lehet ilyen, hogy a mennyezetre ráfagy a tenyerem és görcsölnek az ujjaim a hideg miatt. Elkezdtem utánajárni, hiszen páratlan módon az én házam födémjét felülről TÉNYLEG IS az előírásos 5 cm-s perlitbeton simítás borította, pont a szigetelés végett. És amikor utánajártam, egy ács, akinek nincs is kőmüves végzettsége, jól kiröhögött és elmagyarázta, hogy a szigeteletlen koszorú miatt rakhatom én ki a padlást akár üveggyapot bálákkal félméter vastagon is. (Idült alkoholista haverom felhordta a salakot, aztán csudálkozott, hogy hatvan centi salak se szigetelt.

Van nekem ecshém a néhány zseniális bölcsességem közül egy, amit még nem osztottam meg véled:
"Az embernek meg kell küzdenie azért, hogy szaralak lehessen!"

Az én büdösparaszt címem... jól kapisgálsz, de azért mellétraáltál.. tehát nem olyan stilisztikai hiszteroid izé, amit itt leírsz.
Én nagyon alaposan megdógoztam azért, hogy büdös paraszt lehessek.

Van a kép Arany önéletrajzi motívumokat (és önarcképet is) rejtegető Toldi-jában,

Mert cocojológijaji szélhámos csaló nejlonparasztok pekhtek ki rám a z olív ződ D-Kadett ablakán " Hé, paraszt, melyik út megyen Budára?"

Te kötözködöl itt vélem künikósznak hitt fennsőséggel? -Magyarország Legokosabb Embere ... na, a hajlékomba, abba nem jött, annyira felbaaszta az agyát, mint a gonosz kenderszakállú törpe, mert ő előre megmondta, hogy nem büdös paraszt e' hanem a fejit megjátszó biztiosan valami tanító bölcsészféle képmutató.

Úgyhogy nékem kellett kimennem az utcára, ahol piros fejjel dühöngött a kocsija volánjánál, surcban csizmában, hetyke kalpagom félrecsapva valami penetráns disznószargőzzel is a pályinkával, hogy instállom, hát tessen már, ha nem is inni, de majd otthon Budapestországban fogyasztani.

Merghagyom, az a sunyi mártírkodás az igen közel van ehhez, de az a tanító úr aki részegen Jimi Hendrixet játszik a templony orgonáján, ahol kántorkodni szokott.

Van itt egy feliben megsemmiisült bejegyzésem a fejlesztőmérnökökről akik részeredményeket fejlesztenek.
Sokat foglalkozom, mint autóbuzi, a picsaautók marketingjével. Az agyonfejlesztemizmussal. Én nem azt mondom, hogy 200 élvvel ezelőtt jobb hűtőszekrények voltak, csak azt mondom, hogy a fejlesztőmérnökök kezdenek a bürokratákéhoz hasonló sárkányfogveteményszerűségben működni.

Vegyük a Mercedes-t, mint olyat. A régi marketingkoncepci a Világautót úgy rendelte terveztetni, hogy az alaphibák (termosztát kiszedése,, szíjak cseréje, útihibák elhárítása) a világ elhagyatottabb részein, Namíbiában, a Tűzföldön vagy Albániában is lehetséges legyen spec szerszámok nélkül.
A picsaautónál viszont az agyonfejlesztemizmus behúzásokkal kilóra-butaparasztnaknézős levételekkel jár. Pl egy cigány, aki öt darabból álló komarno-i rendszámű vadiúj Mercedes flottát vásárolt, nem azért, hogy a 30000 km-t futott picsaautója a Fogarasi havasokban éccaka mellékúton letiltván... tehát ő ott Assistance-ra várjon. Ez nem 200 év kérdése és Ambrus bácsi a csipszreklámban. A cigány mesértődik a Mercedeskocsira, gyorsan odhívat egy román trélerest és még egy taxit a családjának és robognak haza. Viteti az ótószerelőjéhez. És akkor az ótószerelő röhögve a hülyecigányon mutatja, ez nem az a műfaj, ezt a meghatározott vezérképviseleti suervízbe kell vinni, mert ott van kód a tiltás feloldásához.

Variáció: Az alba iuliai saaaagarok beveretik a Mercedes kocsinak mind a két lámpáját. Píz van, kártyáre egy este több megyen, hozatnak Bucurestiből két lámpát. Alig fél millió magyarpénzben. beteteteik az alba iuliai szerelővel a lámpákat: nem ég. Mi van. Új a lámpa, rendes igazi lámpa, minden.. hogy a faszba.. nincs áram? De van áram, Minden van.

A lámpában chip van és mivel az autó vezérkompjuterének nem ad meg kódot, tehát a vezérkompjuter nem ad áramot a lámpának. És ezért: Az autót fel kell vitetni a központi fő Mercedes szervizbe, lefizetni az embereket és a kódot szabályellenesen a nem a cégnél vásárolt lámpákba valahogy mégis beleiratni és lőn fény.
na, ekkor a cigány meghozza a vásárlási döntését és a picsába kivágja a Mercedes flottát és másra vált. [Bővebben a picsaautókról Csikós úr újévi hosszúdolgozatában olvashatnál a Totalcar-on]

Frick László Intézet 2017.02.01. 11:01:29

@Fenehorizont 667: Csak szólok, hogy ekkora pofával, amit képzelsz magadnak, nem szép dolog az én nagypofámba belekötni :D

Még egy nagyon fontos nem jutott eszedbe: Én nem te vagyok és én nem olyan vagyok mint általában itt az emberek,, még a blogbarátaim.
Nagyonsokszor még imádkozom is, hogy bár ne lenne igazam. Pl ebben a penészügyben én örülnék a leginkább ha nem lenne igazam.

Külön megköszönném, ha egyszerűen rám tudnád bizonyítani, hogy mennyire és miért és mitől nincsen igazam. Pl tudományosan bebizonyítod nekem, hogy a 23 fokra felfűtött szoba páratartalma nem csapódhat ki a 14 fokos menynezeten, nem ázhat át a fal, a vizes falban nem tapadhat meg a penész spórája ésígytovább.

Frick László Intézet 2017.02.01. 12:41:14

@Fenehorizont 667: Emésztettem valamicskét ezen a güllyeteg őrjöngéseden -nem gondoltál még arra, hogy rendezd a nemiéleted vagy a jólbevált maszturbáláshoz fogj??

Szóval konszenzusra törekedvén találtam egy rossz, azaz könnyen tökönrágható hasonlatot, de hűtha te is konszenzust szeretnél.
Szóval aféle ez a vitánk, mintha az autógumik defektjéről én azt mertem volna állítani, hogy igen gyakori a nem megfelelő guminyomás ésvagy a kátyuk okozta szálszakadás következtében ellépő durrdefekt. Te viszont ezt letisztahülyeségezed azzal, hogy a defekteket valami szúróvágó gumibafúródása és lukasztása okozza.

Egyébként a penész mellékkörülmény, a lényeg az, hogy ezek a szerinted jólmegépített házak a világot fűtik a semmi hőszigeteltségük miatt.

Vagy meséljek neked a békéscsabai tetőcserépgyár esetéről? (jólmegépítettség kateg)

Fenehorizont 667 2017.02.01. 12:48:11

@Frick László Intézet:
hát jó, legyen. az idézetet akkor tényleg benéztem. az, hogy mekkora királynak tartod magad, örülök, hogy végre kibukott. azt ezt alátámasztó sztori, mint visszaigazolás-kierőszakoló dolog mondjuk már jóval beszédesebb, de nem maga a sztori miatt, hanem hogy felvázoltad nekem, ha érted, mire célzok. úgyhogy emiatt pont le is szarom, hogy kit és miért akasztottál ki.

azt nem kétlem, hogy megdolgoztál azért, ahol vagy. ha a mártírkodástól kifordul a belem, az olyan emberektől, vakakik küzdenek, azoktól a szívem repes, mert manapság ez igen ritka. a silányság menő.
persze ez kicsit kontrasztban áll a folyamatos nagyképűségeddel, de egye fene, elhiszem, mert valamiért ez a benyomás ragadt már az évek alatt rám.

viszont akkor a többi.

először is. a cikkben szereplő szám nyilván egy erős túlzás, ennyi embert nem érint a penész, ebben egészen biztos vagyok. viszont abban is, hogy valóban nagy probléma, szerintem mo-n milliós nagyságrendű embert érint - csak éppen nem a szociban épült házakban laknak.
a szociban "bevezetett" komplex építési rendszerek, és az azokhoz készült típustervek alapján felhúzott házak penész szempontjából nem különösebben voltak veszélyesek. azok az építési rendszerek a maitól lényegében alig különböztek, és minden csomópont, amit azokhoz rajzoltak, megfelelő kialakítású volt. a koszorúk előtt 10-12 cm hely kisméretű tégla előfalazásnak rosszabb esetben, hungarocell szigetelésnek jobb esetben. ezeket be is tartották. és ami a penész szempontjából lényeges, hogy ezek már normális bitumenes vékonylemez (2-3-5 rétegű - talajnedvesség- vagy vízfüggően) le lettek szigetelve ALULRÓL. a födémek g, ff, vagy e jelú vasbeton gerendákból álltak, amik közt kerámia béléstestek voltak majdnem mindenhol. ha megnézel egy ilyen kialakítést rajzon, akkor láthatod, hogy az 50-es60-as évektől tömegesen alkalmazott ilyen béléstestek rátakarnak a gerendákra, azokra muszáj volt még betont is rakni, mivel az adta a merevségét. tehát a födémek nem tudtak érdemben lehűlni, mert csak vonalszerűen volt nem akkora kerámiatakrás rajtuk, és az bőven kevés ahhoz, hogy annyira lehűljön a födém. én még olyan házat nem is láttam se épülni, se régi átalakítása közben, ahol a koszorú előtt ne lett volna valamilyen takarás. ezt egyszerűen mindenki tudja, tudta, és fogja is tudni. ha a te házad nem így épült, akkor az valami iszonyat hibrid lehet, talán még beton béléstestekkel vagy valami nemtommivel, amiből általánosítani nem lehet, mert a háború után épült házak tömkelege funkcionál megfelelően. aztán lehet, hogy a nyolcvanas években, az irtózatos gányolások időszakában összetákoltakra ez nem igaz olyan mértékben, de a penész nem az ilyen házakban lakókat érinti mo-n tömegesen, hanem:

azokban a házakban lakókat, amik még jóval a második világháború előtt épültek, szerintem nagyrészük a századforduló után nem sokkal, és igen, régi, hagyományos, régi technológiával készült. ilyen házak pesten és a vidéki nagyvárosok külsején tömkelegével állnak, és máig milliós nagyságrendben laknak bennük emberek.

ezen a térképen remekül látszik is:

hungaricana.hu/hu/budapest-1944/

Fenehorizont 667 2017.02.01. 12:48:29

@Frick László Intézet:
ezek legfőképpen 50-60 cm vastag téglafalazattal készültek, bennük kapcsolt gerébtokos, huzatos fa ablakokkal, alsó vízszigetelésként általában egy réteg nejlont, vagy ahogy azt már saját szememmel sokszor láttam utólagos rétegfeltárásnál, lófaszt sem használtak. tehát ledöngölték a földet, fölé talán kavics, rá egy réteg beton mondjuk 12-15 cm vastagságban, és arra a padló, ééés, ennyi. a födém is inkább közelebb volt jóval a "petőfi-korabeli" technikához: tehát alul vakolat, nádborítás, fafödém, a födémgerendák között és felett döngölt föld, jobb esetben padlásburkoló tégla, z-falazással.

ezeknek a házaknak a kialakítása, ahogy a fényképen is látszik legtöbbször u-alakú, vagy négyzetes alakú, középen udvarral, és benne a lakások, amik legtöbbször 1-2-3 nagy teret alkottak. wc egy közös volt valahol az udvarban, oda jártak szarni, zuhanyozni szintén mindenki odajárt. rengeteg köztük a földszintes kialakítású, de belvárosban vidéken 2-3 szintes, budapesten 4-5-6 szintes házakat is kialakítottak így. a többszintes házakban már acélgerendákat használtak, ezt jellemzően téglatálcás horcsik megoldással, vagy poroszsüveg boltozattal kötötték össze, és így töltötték fel földdel vagy betonnal. ezek a házak nagyrészt ma is állnak, és laknak bennük.

és hogy hogyan lesz ezekből a penész melegágya? ez egy elég összetett dolog. a penész kialakulásához legalább 3-4 tényező egyszerre való fennállása szükséges, és ez az évek során szépen mind ki is alakult. a falak elkezdtek vizesedni, mivel vagy szar volt, vagy nem volt alsó szigetelés. hőszigetelés még pláne nem, így a vizesedő falak még hidegek is volt, ami már önmagában tenyésztelep. ezekben az épületekben figyelhető meg az a tipikus penészedés, hogy az utólag kialakított (ennek még jelentősége lesz) szélfogó, folyosó vagy fürdőszoba alsó felén, a sarkokban foltok jelennek meg, és egy-két év alatt kormomfekete pacává válnak. a szigelés hiány, és a vizesedő falak miatt, ez fontos. akkor a másik tényező természetesen az életmódváltás. ezeket a lakásokat fokozatosan alakították komfortossá, tehát a nagy terekből leválasztottak fürdőszobákat káddal, zuhanyzóval, kis konyhával pl. a cselédlakás helyére, össze-vissza tagolták, érthető lakhatási igényekből fakadó okok miatt. a penész szereti a kis, szűk helyeket, mert ott a pár, a nedvesség könnyebben kicsapódik, ellentétben régi, nagy terekkel. az újaonnak kialakított fürdőszoba ázik, a régen ismeretlen zuhanyzás miatt a szigeteletlen födém vizes lesz, a levegő párás. a kályhával való fűtést lecserélték központ fűtésre, ami egy állandó meleget biztosított, soha nem hagyta kihűlni a lakást estére, ahogy az régen megszokott volt az első hajnali tűzrerakásig. a nyílászárókat, amik szeletek, mint a kurvaisten, csomó helyen már kicserélték pl. műanyag ablakokra, ami halálfejes, mert így tképpen teljesen leszigeteli a házat, és elég csak néha-néha nem szellőztetni, és kész is a tragédia. azonban az ablak önmagában nem elég a penészhez. ezt az életmódváltás is előidézte, ugyanis az emberek -ahogy én is - már nem mászkálunk annyit ki-be-ki-be, hanem hazamegyünk a sok munkából, bedurrantjuk a konvektort, és ott kuckózunk. fűtjük a nedves, ezáltal hideg falú lakást, és a piszok fontos szellőztetést nemhogy a napi indokolt 2-3 alkalomnál (reggel-délben-este) hanyagoljuk, hanem van, hogy napokig teljesen. és mondom, ez kb. milliós tételben jelenik meg a lakosság körében.

Fenehorizont 667 2017.02.01. 12:50:18

@Frick László Intézet:
ezenkívül a tető. a földszintes régi társasházaknál, vagy az emeletes ilyen házak felső szintjén ráadásul jön a beázás és ezáltal a nadvesedés-lehülés.
ez persze elsősorban az eltelt idő miatt van, ami eszi a tető faanyagát, de ráadásul régen a fedélszékeket valami elképesztő módon gányolták össze. eleve véknyabb magasságú szarufákat használtak. ráadásul a teréjszelemet szinte mindig elhagyták. én egyszer láttam olyat vásárhelyen, műemléki védettségű ház padlásterén, hogy 7.5 cm magas(!) szarufákból állt az elég nagy fesztávolságú tető, és nemhogy teréjszelemen, de derékszelemen sem volt, szal a székállásokat kb a cseréplécek tartották össze. persze ez nem jellemző, de a nem megfelelő kötések és szükséges elemek egyszerű kihagyása miatt a tető megrogyik. jellemző kép pl. a taréjszelemen hiány miatt a városokban (de csomó falun is láttam már) a tipikus, gerincén hullámos tető. emiatt ugye, ahogy telik az idő, a cserepek elmozdulnak, és azt állandóan toldozzák-foldozzák, meg a közösképviselőt ráuszítják és annak embere vala,mit ott igazgat fenn, de igaziból ez csak a szarnak egy pofon, mert az egész tető le kéne robbantani a picsába, és egy teljesen újat felhúzni helyette. ugyanis akármit csinálnak, egy nagyobb esőzés, vagy egy olyan időszak alkalmával, mint ami a tavalyelőtti volt, tömegével áztak be az ilyen házak. beszivárgott a víz az első nagy zuhékor, a többi alkalmával gyűlt-gyűlt a padláson, lemászott a földön keresztül, átáztatta a faburkolatot, és a nádon meg a vakolaton keresztül már ott is volt a plafonon a hatalmas tócsa. majdnem minden ilyen lakás legalább egyszer már beázott. elvonul az esős időszak, és jön is a penész. az, hogy hőhíd miatt penészednének, az egy baromság. ezekben a házakban eleve nincs is olyan, a fa födémgerendák meg a 60 centis téglafal miatt.

Fenehorizont 667 2017.02.01. 12:50:36

@Frick László Intézet:
a petőfi korabeli házakról, és hogy azok miért nem penészedtek.

ugye a tipikus ilyen ház a hármas elrendezésű parasztház. elég vastag 50-60-70-80(!) cm-es kő-vályog, vagy tágla-vályog vegyesfalazattal, szintén fagerendás födémmel, náddal földdel. elég sokan laknak még most is ilyenben.
középen egy nagy helyiség a konyha, azon a bejárat, szélfogó nélkül, nyilván. ettől két oldalra nyílik 1-1 szoba, amiből az egyikben laknak, a másik meg az, amit ugye tisztaszobának hívnak. mindkét nagy szoba egy-egy, vagy maximum kettő kettő nagyobb ablakkal rendelkezett, ami ugye szintén a kapcsolt gerébtokos, huzatos duplaablak. ezekben a fűtés mindig kemencéből vagy kályhából történt, és szintén időszakos jellegű volt. aki lakott már ilyen környezetben (nekem még vannak emlékeim róla kiskoromból) az tudja, hogy a lakásban estére, mikor befűtenek, akkor tud kurva meleg lenni, de reggelre 3 dunna alatt vacog az emberfia, mert úgy kihűl télen. nem engedi kicsapódni a párát, a harmatpontot mindig megakadályozza a hideg. ráadásul ami nagyon penészesít, az pl a zuhanyzás, főzés közben keletkezett meleg pára. régen ugye nyilván nem zuhanyoztak, hanem lavórban a kisgyerekek, vaskádban a felnőttek, de a felnőttek is maximum segget meg lábat mostak, és esetleg hétvégén fürödtek. ráadásul a vaskád legtöbbször a majdnem mindig meglévő melléképület egy helyiségében volt, és oda hordták a felmelegített vizet.
a főzés meg ugye a konyhában sparheten zajlott, aminek közvetlen kapcsolata van a külvilággal, ahova a nyíló ajtót naponta vagy negyvenhatszor nyitogatták. ugye kutyának macskáéna enni adni, megnézni a jószágot, megnézni a szomszédod, behordani a tüzifát és a többi ésatöbbi. mindig szellőzött. plusz a konyhákon általában ilyen lőrés méretű ablakok voltak, jellemzően 60 cm szélességben és 120-150 cm magasságban. ez is szerencsés penészképződés megelőzése szempontjából, mert a pára, ami esteleg keletkezi, nem találkozik nagy, lehűlt ablakfelülettel. ráadásul szellőztetni is állandóan szellőzetettek, nem csak a kijárkálás és az önmagában is szellőző ablakok miatt, hanem amúgy is.
egyetlen kisebb helyiség volt, és az a konyha és vmelyik szoba (jellemzően a tisztaszoba) között a kamra, minden esetben egy kicsi, 60x60-as ablakkal, ami télen-nyáron mindig, de mindig nyitva volt, legalább résnyire. hogy szellőzzön, és télen hideg legyen.

na most, ha valaki ilyen körülményekre készült házakban mai életet szeretne folytatni, hát az kurvára beszopja a penésszel, mert a vályog ráadásul eléggé meg is tartja a nedvességet, és csak úgy lehet biztosítani a megfelelő körülményeket, ha nem kap nedvességet, de ez nyilván lehetetlen. elég, ha a paraszt egyetlen szemefénye királylánya, aki majd továbbfogtanulni és leszbelőlevalaki, elénekel többször egy backstreetboys-albumot a zuhany alatt.
vagy ha fázik, amikor sokáig nyitva a konyhaajtó. vagy ha betelepítenek központ kazánt, amit este jól megbasznak fával, és az az újonnan kiépített kiépített fűtőtestekben reggelig keringeti a meleget szellőzés nélkül, és gyártja a párát.

meg persze van a gányolás, amit te is írtál. azért az is elég jelemző. amikor toldozzák foldozzák a házat, sokszor 20-as blokktéglából építenek plusz szélfogó-előteret, utolagos cserepezéssel.

összefogalalva tehát. nem a régenmindenjobbvolt födémek és a szocializmusban kialakult építési rendszerek, és nem a szigeteletlen koszorú miatt él rengeteg ember penészes házban, hanem a régi, elavult, elbaszott és elrohadt anyagok és módszerek találkozása miatt a modern, ámde ilyen régi épületekbe nem passzoló technológiával, valamint a szintén modern életmóddal, és legalább 3-4 tényező áll egyszerre fenn.

igazándiból erre egyszerűen nincsen orvosság. államilag, vagy személyileg kezelhetetlen probléma, hiszen tetőt, vagy utólagos talajszigetelést senki nem fog, és nem is tud magának intézni átlagfizetésből minden egyes ilyen lakásban vagy bérházban, és nyilvánvalóan úgy élni sem fog, mint 200 évvel ezelőtt. ez van.

Fenehorizont 667 2017.02.01. 12:58:15

@Frick László Intézet: épp házasság előtt állok, kicsit félek is, hogy túlságosan rendezett lesz a nemi életem, de ugyanakkor sokkal-sokkal jobban örülök is ennek, meg az egésznek.
de azt hiszem, ez természetes férfiúi reakció.
a lagzi hetedhét határra fog szólni, tőled sztem nem is olyan messze.

Frick László Intézet 2017.02.01. 14:09:02

@Fenehorizont 667: Olvaslkak, de a nagyképűség vádjánál meg kellett állnom. Mivel nem csak büdösparaszt, de ami még rémesebb, már öregember is vagyok, hát elég jó az önképem, tudom, miben vagyok zseniális és mihez tökhülye. Akkor lenne érdemes nagyképűnek lennem ha még lenne tétje. Nemhogy mire, mert a nagy kép mutatásánál nem a mire a lényeg. Életem egyik legeslegnagyobb szerencséjének tartom, hogy több nagy emberrel sikerült találkoznom és megfigyeltem, hogy a ripacsok, a tehetségtelenek, a Bojtorján zenekar és Kemény Győző meg effélék szorulnak nagyképűségre vagy Földes Hobo László, aki dilettáns ripacs.

Vannak esetek, amiko a nagyképűség szükséges, pl Uj Péter esete ez, olyan üzleti körben tevékenykedik, hát amikor a csöndesamerikánus szolgálatokat hóttkomolyan meg kell győznie arról, hogy a 444.hu a demokráciáért a sajtószabadságért , a civilekért, a nyitottársadalomért meg lófasz, és ahhoz, hogy az amerikaiak ezt a közép-európaiaktól szokásos cigány lé hadovát röhögés nélkül megállják, kell egy kis Friderikuszi pofaszalonnarázás. Vagy például Bede Mártonnak szerintem lenne mire nagyképűnek lennie, a civilnek megjátszott arcán azonban kedves bájos macika.

A sikertelenség frusztrálttá teszi az embert. És a Durov Kutyája elv. Vagyis a szorgos és tehetséges kutya gályázik és a cukit a szép de hülye pincsi kapja, aki cuki. Rövidtávon ez a tehetséges kutyát mégtöbbet mutatni, mégjobbkutyává lenni hajtja, hosszútávon aztán Durov kibassza a brigádból a frusztráltságában arrogáns és egyre hülyébb, egyre egzaltáltabb kutyát, olcsóbb, mint neki is cukit venni, mert annyi a tehetséges kutya, mint a szemét. Erről szól Magyarország. Itt 100 négyzetkilométeren még mindig sokkal több a zseni, mint mondjuk Franciaországban Nagy-Párizst körzőre véve. Vagy Németországban. Magyarországon az utolsó kétkezi segédmunkás zseniálisabb, mint egy amerikai szakmunkás. Az USÁ-ban vagy NSZK-ban kiborul egy pitli malter, akkor team-et hívnak össze, telefonálgatnak, nézik, hogy a bobcat hogy férne hozzá.. aztán várják a kisteherautót, ami a bobcat-et hozza. Ezt unta meg a deutschtürk meg a Boss és vagy mexikóiakat fogad föl vagy albánokat, azok ilyenkor fogják a lapátot és visszalapátolják kézi lapátokkal a maltert a pitlibe. Ezt nevezik problémamegoldó képességnek és a bezzegisztáni picsaembernek már ez-e sincsen.

Arrogáns vagyok időnként és ez nem nagyképűség, bár a krumpli is gurul és az alma is, de nem rokonok akkor sem, ha a krumpli egyik neve földialma, ugyanis a másik sváb neve meg grummbiere.

vagyis mond szépen kis lovag úgy, ahogy van: Te arrogáns barom. Ezt mondjad nekem, ne azt, hogy nagyképű vagyok.

Ó, bár lennék nagyképű!
Ha elég nagyképű lettem volna akkor, amikor még érdemes volt akkor ma én lennék az Élet és Irodalom tiszteletbeli örökös főszekesztője és Bukovics Martin meg Pintér Bence a főszerkesztők és 40 évesnél fiatalabb főbb munkatárs nem dolgozna. És Grecsó Krisztián a Nők lapjában csinálna valamit, de hogy mit, az az ő dolga lenne.
Ha annyira nagyképű lettem volna, amikor még érdemes lett volna, akkor Kínaát keresztül kasul és Ázsiát meg Óceániát utazgatnám csöndesamerikánus "civil" meg "alapítványi" pénzekből, csak nekem elöl is lenne hajam. És nem kéne feszt bujkálnom a sárgák elöl, mért vagyok már megint tök részeg, ugyanis nem piálok.

Arrogáns vagyok, érted, ez meg betegség és a sikertelenség miatti frusztráltság következtében fölhalmozott kb Mátra hegység nagyságú önhibáim kompenzálom vele.

Én vagyok a kutya, és a karaván halad.
Csakhogy ne érezze már annyira jól magát a karavánban senki azzal a hazugságával, hogy a kutya se vakkantott rájuk, hová mennek.
Én: ugattam. Azt nem állíthatod, hogy nem ugattam itt eleget.

Fenehorizont 667 2017.02.01. 15:04:54

@Frick László Intézet:
jah, végülis, mindig megindoklod a dolgokat, igen. ez egy jó dolog. de majd erre még biztos írok vmikor, csak nem most, mert elbasztam a munkaidő egy viszonylag jelentős részét penészre.

Frick László Intézet 2017.02.01. 15:41:48

@Fenehorizont 667: Háááát, ecshémuram, megin' a disznóknak löktük a sok felesleges karaktert. Kiadom itt neked a legtitkosabb lelkimotívumaimat meg Bukovics Martint, a szerelmemnek nem beszéltem ilyen titkos kis fogaskerekeimről és tessék: A lényeg az, hogy te figyelmetlenül olvastál, nem tudomásul véve azt az építéstudományilag apróbetűs avagy lábjegyzeti tényt,, hogy én az 1982-89 közötti OTP-s nagy booooooom lakásairól, főleg családiházairól beszéltem (a típusterves időszak, pl a Sárvár típusú nejlonparasztházak tömkelege... Amiből pont Sárvár felé osztán nem látsz.

1982-ben egy téeszkasznár házaépítésén voltam segédmunkás, ez a csávó budapesti termelőszövetkezeti melléküzemágak tútora és haidenkampf lévén tehát ő is súlyos ezresek kék nyúlt köpenyzsebekbe dugdosásával jutott cserépkefnihez.

Akkora volt a cserép(tégla) agyaghiány, hogy Békéscsabán gondoltak egyet és olyan agyagból égettek óóóóóriásinagytömegben tetőcserepet, hogy aztán a büdösosztráknak kellett jótállnia és jurómilliárdos ktg-n kibekkelnie úgy 18-15-13 évvel ezelőtt... A büszke csabai cserék kagylósan vedlette a mázát s ott aztán a fagy meg az üdő kiette lyukasra.

Gyanús volt nékem, hogy egy igazi ács a házát 1944-ben Martfűn égetett cseréppel fedte, de úgy voltam vele, ilyet tudott szerezni [= lopni] .. azért.

Aztán egy másik ács árulta el nekem, hogy a martűi cserép 1940-44 közötti égetése olyan, mint a szászcsávási zenekar. hogy vannak ezek az erdélyi zenekarok, meg akiket Sebő feri bácsiék hallga-gyűjtöttek, a Kallós Gyűjtés merejtése effélék, de a szászcsávási zenekar az egysezrűen olyan, mint a Mobil 15w-40-es ásványi olaja vagy a névtelen tokaji aszú a mittoménmánki ismeretlen ember pincéjéből, hogy nem olyan fényes-kényes, mint a márkázottak, de az aszu az aszu. Vagy pl a villányi oprtó ugye. Vagy a Gibson SG -ami nincsen ma már. Viszont a szászcsávásiak, azok vannak még. És érdekes, hogy arrafelé már csak a cigányok engedik húzatni azt a magyar zenét, Csáváson már nem, csak a környűli cigányságnak, ha még,, esetleg húzzák, mert azok kérik. Szóval a Martfűi CSerép ilyen.

Oszt jöhetsz te nekem a mai cserepekkel, mert én már mióta hallgatom ezt a korszerűségről, megvettem három napi keresetemből egy Scotch kazettát a kazettás magnómba, hogy az egy örök élet oszt öt év múlva gyött a CD, hogy az egy örök élet.

A múltkor beraktam a Scotch kazettámat a King Krimsonnal, hát kiderült, hogy ez a King Krimson engem ma már nem nagyon izgat. A Scotch kazetta jó, de az egyik utolsó nagyonmárkás hűde japán kazettát is lejátszó magnó feje meg kiderült, hogy semmitérő. Viszont nincs már jóformán olyan CD-m, ami lejátszható lenne.

Majd remélem kioktatsz, hogy milyen laboratóriumikörülmények között hogyan lesz igaz az a marketingduma, amit a CD-k elterjesztésekor az örökéletükről hadováltak.

Mindenester a Kurva Isten nem tudott cserép kefnit szerezni 1983-89 között.

Akkor úgy ment az építkezés, hogy az építkezésemtől 150 km-re haladván az égetett mésszel láttam, hogy egy tüzépen kurvasok olyan ablak van, ami akkor a legkorszerűbb volt , mert hőszigetelt, osztrák lófasz. Elémtolta a tüzépvezető talicskán a nagypofáját és azt mondta, egy, vagy most azonnal kápé kifizetem az egészet és akkor tényleg lesz, de ő nem rakosgatja itt nekem, ha el tudom vinni, kminézett a traktorpótkocsira, amin púpozva volt az égetettmész.

Mert még csak nem is pénzkérdés volt ez a szocializmusban.

Pénz az lett volna csak nem volt mit venni érte.

Szart se ért az a korszerű ablak, rigó fütyült előző évben a fáján és a szocialista munkások basztak a vákuuumra , így igazából nem voolt korszerű szigetelése, amit a paprjai hazudtak, de ez csak akkor derült ki, amikor a só kicsapódott a két ablak között és hóttkosznak látszott hát az ablak.

Ez volt az a szocializmus, amiben létbiztonságban és megbecsülésben élt a munkásember.

Szóval megkérdeztem a tüzépest,, hogy van-e deszkája meg szöge és tetőléce eladó.

megjegyzem neked ecshém, hogy az építkezésemen egy házat köb-be kiadott deszka, tetőléc és egy mázsa szögem volt a portán. Nem olyan friss, semmitérő deszkáim voltak meg nyurga szélekből cikkcakba vágott tetőléceim, hanem amit akkoriban még bramac-lécnek neveztek, az a méret.

A tüzépes röhögve adta sokpénzért a deszkákat meg a lécet és a szögeket, fingja nem volt arról, mit akarok.
Összeütöttem egy magasítót a ptkocsira, széjjeldúrtam az égetettmeszet, lefektettem a maradék deszkákat, lefektettem az ablakokat,, lécekkel egyebekkel összekötöttem a falakkal érintkezős nemlátszós felületein és kész.

Nem tudom, ki írta a tankönyvet vagy jegyzeteket, amiből idéztél.

Tudod, most mindenki meg van halva Trump-tól. pedig Trump a butaság ajándoka. És Trump győzelmének a fő oka a történelem és a földrajz tanításának az elhanyagolása.

Összehordtad nekem a sok tudományosat, csak a történelmi alapja hiányzik.

Vagyis a cserépkefni.

"A rohatt kurva anyádat, te kis rohadék, biztos valami kőgazdag maszek kölyke vagy!" -búcsúzott a derék tüzépvezető.

Fenehorizont 667 2017.02.01. 16:17:58

@Frick László Intézet:
ja, hogy betonfödémed van. végülis, ez sejthető volt. ez egy, mégpedig azért, mert te az eredeti cikkben szereplő problémakört, ami az, h mo-n penészedik egy halom lakás, te erre vezettél vissza mint ürüggyel, amiből lehet picsatársadalmazni, meg régenmindenjobbvoltozni. pedig a házak nem emiatt penészednek dögivel, hanem amit le is írtam fennebb. nyilván azok a házak is penészednek, amikről te beszélsz, abból az időszakból, csak ha a penészedő házakra, mint összesre az országban (és mairől a cikk is szól, mint halmaz) én azt írtam előbb, hogy "dögivel", akkor ezek mennyiségére azt tudnám írni, hogy az előbbihez elhanyagolható mértékben.
tehát az eredeti cikkre nem az a válasz, vagy a hozzáfűznivaló, hogy hiányzott a nyolcvanas évek végén a cserépkefni, hanem az, hogy egy halom ember azért él penészedő házban, mert az éppen szétrohad körülöttük.

a cserépnél nem a minőségén volt a hangsúly, hanem hogy félig szétrohadt alatta a tető. arra kurvamindegy, milyen cserepet raksz. ez kettő.

egy vasbeton-beton födémes házat, szar koszorúkkal penészmentessé lehet tenni reális energia- és pénzbefektetéssel, de azokat a házakat tömegével, amikről írtam csak akkor lehet penészmentessé tenni, ha lebontják, és egy újat építenek a helyére.
nem idéztem semmilyen tankönyvből meg jegyzetből.
kazettáról egyből mp3-ra váltottam, sose hallgattam cédét.

Frick László Intézet 2017.02.02. 06:54:26

@Fenehorizont 667: Nem basztál volna el annyit feleslegesen a munkaidődből, ha lassabban és értelmezve olvasol. Akkor rájössz, hogy eszem ágába nem állt a totális lakáspenésztudományt ölvenni. Egy speciális korszak sávjával foglalkoztam -arra már rámutattam,, mért nem lett cserépkefnim.
Most azonban eszembe jutott az Új Utca egyetlen penészmentes háza.

Kubikos építette a iának -nálam is dógozott napszámban. ÉS a már akkor sem iatal bácsi bontott fagerendákat szerzett és saralt mennyezetet csinált a fiának. Én kb ebben a hangnemben szóltam le az öreget, ahogy te engem, így beszéltem vele föntről lefelé, ahogy te velem, leugattam azzal hogy deeeee, majd fog nekem a mennyezet repedezki, hajladozni, állandóan taszgálhatom etc.

Gondolom, te tudósa vagy nem kell részleteznem, a betonfödém (kefni + opanelek is!!!4!44!) hogy reped és mállik a festés a hőtágulati különbségek mentén.

Frick László Intézet 2017.02.02. 07:00:35

@Fenehorizont 667: Megtévesztő az, hogy sokat írok. Tautológiának tűnik, szófosásnak, felesleges köröknek. És eléggé "zavaros"-nak is. Sok a körmondat, a közbeékelt mellékmondat és oda-visszautalások és metaforák. A versbeszédhez hasonló tömörségűek a "szófosás"-aim és a mai szokottnál sokkal több információt tartalmazhat olykor 5000 karakterem is.

Szakma, eszembe jutott a vályogházról valami. A vályogház egyik lényege a fűtés. A vályog lélegző falat ad.

A lélegzés fontosságát most majd a sok balfasz megtanulja, akiket behülyítettek a jó fa nyílászáróik picsa semmitérő, pl tökéletes hermetikusan záródó műanyagnyílászárókra cserélésébe.
A műanyagnyílászárók gyártóinak zöme lelketlen gazember. Ódalbahúgyozzák a technológiát.

A vertfal még jobb, mint a vályog.

Fenehorizont 667 2017.02.02. 08:19:58

@Frick László Intézet:
a munkaidőm lehet, hogy bánja, annak szempontjából biztosnem előnyös, de én magam szeretek kommentelni. ha ide nem írok, akkor írok máshol, máshova.
nálam a munka általában azért halad gyorsan, mert vissza kell hoznom azt, amit gépeléssel elbaszok belőle.

ja, a fafödém az jó. nekem is az van a lakásomban, és 100 éve ugyanolyan.
a betonfödém is jó, ha megfelelően szigetelik kívül. műanyag ablakokhoz is van szellőző, azt mégse rakja be senki.
a fa ablakot mindenki szereti, meg úgy a fát általában a műanyaggal szemben. ez ilyen reflex, ami a természetes felé húz minden embert. csak hát, a műanyag sokkal olcsóbb, így mindenhová az kerül.

Burgermeister 2017.02.02. 18:03:02

Sok okossagot megtudtam!
süti beállítások módosítása