Nézzük akkor lakonikusan és szakmailag:
A feladat: Orbán leváltása.


Orbán tulajdonságait és összesbűneit tudjuk. Ha megvizsgáljuk, nincs az a történelmi személyiségünk, pl Rákosi vagy Kádár, akinek a bűneit ilyen apróra leltározván ne tudnánk. Magyarázat: Ugyanis Rákosi vagy Kádár valódibűneiből jópár nincsen még lajstromba véve, nem kell tanulni történelemből arról és ahogy Kossuth Lajos bűnei sem, úgy az ő igazi bűneik sem fognak a köztudatba kerülni már soha.

Kérdésem: Le lehet-e győzni Orbánt a tulajdonságai paszományozásával (-> Gólem]

Én szivesen elfogadom, hogy ezek mind, amiket tudhatunk, Orbán tulajdonságai és jegyei. Ezek ismerete szükséges Orbán legyőzéséhez.

Jó és akkor nézzük:
Technikailag Orbán megbuktatása akkor lehetséges, pl szinte azonnal, előrehozott választások stb kereteiben, ha a róla való buktatásra alkalmas információt birtoklók úgy döntenek, hogy az inormációt megosztják (Lásd Schnitt Elönkúr ügyét)

"A netokráciában nem az információ megszerzése, hanem annak a megosztása emel hatalomba."

Rendben. Hátugye... a az Ellenzék által kihirdetett a Gáncstalan Jók és Igazak számára is elfogadható demokratikus elveket tekintjük, akkor ugye választásokat kéne tartani, mert az a jógyerekálom, miszerint az amerikaiak idejönnek  és picsán rúgják  Orbánt és bandáját hát ez politikatudományilag is eléggé szakmaiatlan. (Emklékeztető: 2012-ig az Óniótál várták el, hogy picsánrúgja nekünk orbánékat és Görög avagy Olasz Móccer-t alkalmazzon) Az amerikaiak picsán rúgni nem, de az Orbán buktatásra alkalmas már betárolt információkat kiadni igen. De azért az OrbánBuktatásban dolgozni, tevékenykedni a Magyar Jók és Igazak-nak kell. Vagyis kéne.

Vizsgáljuk meg akkor tehát az Ellenzék lehetőségeit:

Demokratikus választásokat kell tartani. Nyilván van gyáva busongómagyar akik negatívan gondolkodnak erről és szerintük föl sem kellene kelni. Itt megkérdezném a Jók és Igazak-at, hogy álláspontjuk, miszerint Orbán taklaroggyon,  milyen döntőtöbbség, mekkora képviseli. (Neuberger István zseniális képe után folytatódik a szöveg)

filename-1.jpg



Szerintem pl az MSZP-nek eléggé masszív egymilliós szavazóbázisa van kérdés, hogy a párt össze tudja-e kapni magát a megmozdításához és újabb nagyon fontos kérdés, hogy a 4444 tagú magyar sajtómunkásság megengedi-e az MSZP-nek, hogy a sajtóban jópofát mutathasson.

Ha folytatjuk az Ellenzék tallózását, a következő viszonylagos, töredékes és képlékeny bázissal rendelkező párt a Jobbik. A Jobbiknak bázisa van -de magának a pártnak egy negyed kormányt kiadni képes féltucat beszédképes embere nincsen. 4-5 jobbikos főség rendelkezik olyan képességekkel, amilyenekkel kéne egy kormánytagnak. Ahogy már rámutattam a Jobbik annyira szalonképtelen hogy a még érzelmileg esetleg hozzájuk húzók is inkább a FIDESZ-ben bujkálnak [-> kriptojobbikosok] Igen képlékeny és labilis a Jobbik bázisa, ráadásul a pártban széthúzás van és marakodás, pedig még le se lűtték a medvét, aminek pedig már a bundáján meg pörkőttbevaló talpáján marakodnak.

A további pártoknak bázisa nincsen, nullakiterjedésű virtuális pártok, amiket a Jók és Igazak sajtaja powerel, mozgat be mintha léteznének. A DK a legizgalmasabban pofázó nullakiterjedésű párt az Orbán-győző imázsú, de éppen ezért Orbán megmaradásában érdekelt Gyurcsány Ferenccel.

És itt álljunk meg:

Mennyire is takaroggyon Orbán.



Én úgy képzelem el, hogy a gáncstalanok, hiteles kortanúk akik már 1988-ban tudták, hogy Orbán geci (cigány, Kádár, Rákosi Hitler,, Gömbös Gyula, Úrhatnám Vidéki Cigány) szerint Orbánnak teljesen takarodnia kéne.

Szerintem viszont Orbán teljes eltakarodásában nem érdekelt sem az Ellenzék, sem a 4444 Jó és Igaz Sajtómunkás. Orbánra szükség van az Új Gáncstalan Méltókormány ellenzékében, mert akkor ugyan miért is húzhatna pénzt a 4444 Jó és Igaz újságíró, mire kapna az amerikai adófizetők és adómegkerülők csöndesamerikanizált pénzeiből támogatást a krém, az Élcsapat ,  ki ellen lehetne SzennyHarcot vívni tovább, kire kéne a mókásan kacagtató fostosrecskát veretni, a szart dobálni - Orbánra, ahogy 2002-2010 között szükség volt, úgy szükség lesz az Orbánváltás után is.

Pont Hanni, pont bizony. Pont itt és szerválj másikat.

Utóirat: Ha fellapozzuk a Nagy Hannibal Szótárt a gyűlölködés címszónál, a következőt találjuk:
gyűlölködés - az: gyűlölködés.

Van személyes élményed? Igazán? Képzeld el, hogy pl a zsidók ellen uszító gyűlölködőknek is mindnek volt személyesélménye a "piszkos zsidóról". A környezetemben élő cigánygyűlölő magyaroknak mindnek vannak személyesélményeik a cigánygyűlöletük megindoklására. Nem győzök rugózni a fatolvaj cigány című képen, ugyanis a magyar az tényleg nem lopja a át, hanem szerzi és motoros láncfűrésszel és a céges kis furgoncs elszerzésével. Ésbizony ez a lopós tóvajj A Cigány kép jejde lábra jön az orbán-váltáshoz, ó, jajdeee!

 



A jelenlegi állásban Haraszti Miklósnak teljesen igaza van a populista demagógiáról.

A populista nem megoldja a problémát, nem megoldást kínál a problémára, hanem lecseréli egy másik problémára.

Namost Hanni ha végigveszem a Gáncstalan Magyar Jók és Igazak-nak az összes problémáit:

Egészségügy [problémája] Orbán
Oktatás gondjai Orbán.
Mélyszegénység oka Orbán.
Külföldre tántorog az űzöttmagyar - Orbán miatt.
Budapest Összes Gondjai = Tarlós=Orbán. vagy csak maga Orbán.
Közlekedési gondok - Orbán.
Úthálózat hibáinak  oka - Orbán.
Önkormányzati alkalmazottak béreit nem rendezik 2009. óta, hibás: Orbán (bonyolító: Lázár János :D )
Magyarország külföldi megítélése, ami szőőőrnyű és széééégyenteljes: Orbán miatt.

Hadseregünk alkalmatlansága -Orbán miatt.
Rendőrségünk beh pocsék- Orbán miatt.
Magyar kurvák pökhendiek, lusták, ellógják a melót és még nekik áll feljebb - Orbán.
A legtöbb dízelautónak, ami nem Prémium Dízelt tankolt, az idei télen beszart az adagolója, leginkább folyik belőlük a gázolaj. Korszerű modern hűdefejlettmár  elektromosadagolók és magasnyomásúszívattyúk kuka 350ezer-650ezer a javítás, mechanikus adagolók 25-45000 Ft-os felújítás tömítéscsere, hibás: Orbán.
És még egy kérdés:
Mennyiben is  azonos az 1990-es Hanni a mai önmagával?Pótkérdés:1990-ben a FIDESZ az egyik liberális magyar párt volt. Van   bármi folytonosság vagy azonosság a 27 éves Orbán és az 53 éves és 8 hónapos Orbán között?Ha -szerintem- az 1990-es Orbán döntő főtulajdonságait és véleményeit meg irányultságait vesszük, akkor jön ide föl és egyszerűen szembeköpi ezt a focialista pocakos öreg Orbánt. 
Még egy utóirat és CAUTION!4!!4! Gyurcsányról.  hamis az az inverz elütés, miszerint énszerintem meg Gyurcsány mindenért a hibás. Ugyanis

az, amit Gyurcsány csinált, nemcsakhogy zseniális valamint nem csupán a zseniális anyósa érdeme.


Gyurcsány alapvetően nem hibás, hanem Gyurcsány élt a számolhatatlanul sok lehetőséggel és elnézéssel, amit az Orbán-váltás igéretéért kaphatott. És ez nem hibásság. Ha a patkány kirágja az alvó koca ódalszalonnáját, arról nem a koca tehet. Ha a patkány elviszi a kiccsibét, akkor azért viszi el, mert el lehetett neki vinni.

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr5412117095

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2017.01.11. 06:41:49

Nem véletlenül beszélsz te is Orbánváltásról. Ő ma Magyarország egyetlen és teljhatalmú ura. Az történik, amit ő vizionál, felvet és végrehajtat. A frakció, a párt, a parlament és a választók csupán díszletek. Tehát a felelősség is az övé. Nem vékony jégen kell lavíroznia, mint a Zseniálisnak, akinek koalapartnerrel, szociális népszavazással, kossuth téri vizelőkkel, a píszíség gúzsában, a fékek és ellensúlyok látszólagos árnyékában, a sajátoldali kritikusok kereszttüzében kellett tevékenykednie... Orbánt nem húzza le a dudva és a muhar, mert első dolga volt lebetonozni a talajt.
Leváltani meg csak egy méghazugabb, még demagógabb, még elvtelenebb formáció tudja. Vagy ha esetleg saját dugájába dől, akkor jöhetne egy sokpártú parlament, ahol mindenki figyeli a másik kezét és konszenzusra vannak kényszerítve. Nem vagyok túl bizakodó.

Frick László Intézet 2017.01.11. 06:53:15

@ripők: Orbán legyőzéséhez pl azt is kéne tudni, hogy Orbán valóságos belső titkosellenségei kicsodák és milyen erőkkel rendelkeznek és hol. Ez a fajta elvakultság, amit te is itt demonstrálsz Orbán teljhatalmáról, szintén az orbán-váltás akadálya.
A XXI. században nincsen bebetonozott ember. Orbán és Co. legnagyobb gyöngesége az a butaságuk, hogy azt hiszik, bármit megtehetnek mert úgyse tudódik ki. Pl tudok egy külhoni kabaréjelenetről, amiről a mellékszereplők azt hiszik, hogy nem tud arról senki se és elsikkadhat.

Lassan 10 éve szajkózom a Zárt tartály elvet és figyelmeztetek a kommunikációs entrópia veszélyeire.
Az orbánváltás már teljesen mellékes. A kommunikációban öngerjesztő és irányíthatatlan folyamatok kezdődtek. Napicélok vannak és ezek a napicélok minden nap ugyanazok: látogatottságot generálni a reklámbevételeket megalapozó kimutatásokhoz. Ez a cél mindent felülír. Az internetes kommunikátor újságíró fő célja ez: beugrajtani a parasztot kommentre.

nem a valóság az érdekes, nem a realitás, hanem érzelmek generálása.

Téged is érzelmeid vakítanak, amikor pl elhiszed a bebetonozást. 2017-et írunk.

Ha a Zárt tartály csapjainak felügyelői valakit meg akarnak buktatni, meg is buktatják. A hasonszőreid 2012-ig az Óniótól, azóta az Amerikaiaktól várják orbán picsánrúgását. Csakhogy az Amerikaidemokrácia Maradék Értékei szerint magát a munkát az adott ország szabadságharcosainak kell elvégezniük. A Trump-on való sopánkodás főoka az, hogy a Jók és Igazak attól rettegnek, hogy így Amerika nem rúgja nekik picsán Orbánt.

Nem reagálsz arra, amit a Gólem-ben pedig már megmutattam: Úgy néz ki, a mocskolódás, uszítás, gecizés már nem hatékony az Orbán-baszásban. A szikkadt szar és geci ugyanis erős páncélt von. Ez: marketingöngyilkosság. A nap minden másodpercében dől az infó arról mennyireszarmárorbán, hűdeos, mindenidőkdiktátora.
Úgy néz ki, hogy ez eddig nem vezetett célra.
Néha meg kellene állni egy kis pozitívpropra. Mi az alternatíva? mert a bebetonozás az gyáva üreskifogás.

Frick László Intézet 2017.01.11. 07:00:14

@ripők: A fékeket és ellensúlyokat a bakelitházas telefonok, a telex, a papírújságok lapzáró cigifüstös értekezletei, a Beach Boys feltűnése idején,, még pár évvel a uzz-pedal feltalálása előtt akkor még, amikor a számítógépek tenyérszéles mágnes-szalagokkal meg lyukkártyákkal dógoztak akkor találták ki.

Faszom fék és picsám ellensúly, amikor a telefonlehallgattások fő akadája az, hogy 4+n -en szeretnék lehallgatni a telefont és abba már belesüketül.
Ha le akarják fényképezni Orbán faszát, akkor lefényképezik.

Ha valaki közzé akarja tenni Lázár János mekkora trágárságokkal hogyan abriktolja a főembereit akkor közzéteszi.

Ha valaki be akarja mutatni a Luxusmajort, akkor be is mutatja. [Especielle a luxusmajor eléggé elhanyagoltan és szarul néz ki ahhoz, hogy népfelháborodásra alkalmas képeket lehessen hozni róla egyszerűbb azt hazudni, hogy akadályoztatva volt az újságíró. ]

Amit tudok: te kb 20-szor okosabb vagy internethez, mint én, 30-szor okosabb számítástechnikából és modernkommunikációból. Én esetleg írni tudok jobban, mint te, meg több könyvet olvastam, de a mai értékrend szerint ezzel el is mehetek az anyám picsájára. Oszt nekem kell számodra megvilágítani az Új Kommunikáció meg a Zárt tartály és a kommunikációs entrópia lényegeit???
Hogy mondják ezt kigondoltamul
"2017-et írunk, bazmeg!!4!44!4"

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2017.01.11. 07:50:33

@Frick László Intézet: Fóliasisakos szamárság azt gondolnod, hogy a tartályos emberek bármekkora skandalum megszellőztetésével orbánbuktathatnának. Nincs akkora botrány, ami hatásos lehetne. Részben a jógyereksajtó gecipáncéloztatása, részben az interneten megtalálható, feldolgozhatatlan mennyiségű info miatt. Mindenre csemegézhetsz pro és kontra forrást, bizonyítékot, vádat, cáfolatot.
Nincs független sajtó, nincs független vád- és nyomozóhatóság, a szabályok napok alatt alakíthatóak, a nem lojális szereplők tönkretehetőek, eltüntethetőek. Nem mágnások tolják maguk elé a politikusokat, hanem a jelen kurzus korongoz magának kézművesmágnást, aki az ő köcsögük lesz, és ha sokat jár a kútra, akkor földhözbasszák. Reklámbevétel?? Az, bazmeg, 2017...

2017.01.11. 07:53:46

@ripők: Üdv! Jó téged is látni néha

2017.01.11. 08:02:03

@ripők: @Frick László Intézet: épp most olvastam egy remek cikkcsit a mocskosszemét komcsilibsi hvg-ben, és tökéletesen igaznak tartom. Az emberek ingerküszübét NEM üti át semmi, mivel túl sok az info, és a politika érdekli a legkevésbé. Nincs most időm ezt kifejteni

hvg.hu/itthon/20170111_fidesz_kommunikacio_tinilanyok_fiatal_nok_kampany_propaganda

de abszolút így van, ismerem ezt a korosztályt. De nézd meg az idősebb ismerőseidet is, milyes szarságokat szop be, és oszt meg a fb-n.

Orbán semmi más, mint a megváltozott médiaszokások mocska. Lásd trump, brexit, és megérjük még azt is, hogy a franciák (!44!!) félnáci elnököt fognak majd választani.
Itt rég nem orbánról van szó, hanem egy világjelenségről, ahol az ostobák jelöltje nyeri a választást, köszönhetően a fészbukcsinak, a twitternek és az álhíreket szándékosan generáló és hülyéket beszopató oldalaknak. A termékbemutatók népe királyt választ, és nem csak nálunk, hanem a világon mindehhol. Jerry Springer nyilván a politikában is több embert vonz, mint TGM az esti stúdiós beszélgetőműsorban.
Semmi más nem történik, mint a politika is Jerry springeresedett. Orbánt csak egy mégnagyobb populista bohóc tudná leváltani.

2017.01.11. 08:03:36

@Frick László Intézet: mondjuk, az elég kínos, hogy te is beszopod a politika mónikasóját, és miket baszogatsz, hogy miért nem tapsolunk hozzá :D

2017.01.11. 10:55:26

@Frick László Intézet: A Gólem a legkönnyebben érthető bejegyzések egyike itt a blogodon, legalábbis az egyszerű embereknek. Minél egyszerűbbb emberré válok, annál jobban tetszik. Az elitgimiben azonban az emberek elitistává válnak - ezért íratják őket oda. Friss budapesti lakosként körbe vagyok véve az elitgimik népével és ők nagyon okos emberek révén nagyon okos csapdát állítottak önmaguknak. Egy minősítetten kiemelt elitgimi után a történelem-német-informatika egyetemi szakokat kiválóra elvégezve, aztán világszínvonalú multinál világszínvonalon is fontos munkát végezve már nem lehet azt mondani, hogy rosszul látok, mert benyeltem a hamis képet.

2017.01.11. 11:09:58

Egyébként valaki elráulhatná már, mitől is olyannagy kommunikációs zsenikaz amcis mainstream lapok meg a CIA.
Egy sima 4chan troll be tudja etetni mindenkivel, aki gyűlöli Trumpot, hogy Trump közvetlen orosz ügynökökkel dolgozik együtt...

i.redd.it/whwb2gqutz8y.png

És ezek akarják kommuikációs módszerekkel uralni a világot.

2017.01.11. 12:56:15

Most olvaosm a 444-en, hogy izraeli mintáradolgoizk Orbán. Visszajutottunk oda, ahonnan indultunk az állam szüöletéskor. Izrael most már megint gonosz - amcsi imperialisták és láncos kutyájuk, Izrael voltak egykoron.

Frick László Intézet 2017.01.12. 05:35:39

@Lujza S.: Jaj, de érdekes tőled, idekopipasztázom:
épp most olvastam egy remek cikkcsit a mocskosszemét komcsilibsi hvg-ben, és tökéletesen igaznak tartom. Az emberek ingerküszübét NEM üti át semmi, mivel túl sok az info, és a politika érdekli a legkevésbé. Nincs most időm ezt kifejteni
Ezt ugatom, mióta (tudod, hogy titkosszerelemből mondon :D ) BAZDMEG.

Frick László Intézet 2017.01.12. 05:58:05

@ripők: Ó nem a megbuktatás szakszerű. Amikor a Zárt Tartály kezelői úgy döntenek akkor Eccerre lépnek Eszter torkájára, jabba. Stroszkán megbuktatása. Ugye, ezt te is tudod és belátod, hogy a dominák piacát gyakorlatilag az olyan igaziférfi főnökök éltetik, akiknek a nőibeosztottjai a faszuk kiszopása után jó alaposan kinyalják az ánuszát is és még orvul is. Unják a sört, bort hozatnak a sörgyári munkások -ha emlékszel. Amit Stroszkán csinált azt csinálja még többezer nagyember. A V.A.G. egyik vezető góréja brazíliában vásárolt egy kurvát és azt guminőszerűen mindenhová magával cepelte éspersze A Konszern költségén.

Annak idején a falum pőárttitkára amatőr helytörténész ezt így fogalmazta meg, pedig Magyarországon még ARPANET sem volt: "Nemakárkikről nemakármiket tudunk és ha úgy tetszik, a megfelelő helyen a megfelelő időben közzétesszük." Namost ő vérnősző barom, tolvaj gazember volt, berendelt irodájába tetszőleges nőket és pipában az íróasztalra dűtve a nadrág letűrésével/stoknya girincre fölcsapásával megbaszta. Amikor a felesége öngyilkos lett, el tudta intézni, hogy az terjedjen el, a korban még hírértékben unikális Lyme-kór Hevenye "vitte volt el".

Tekintsük át a "Panama botrány" működését.
1. Végy egy csöndesamerikánus hálózatot. Minden országban az amerikaidemokrácia feltétlenhíveiből Amerikát soha nem bíráló , önképükben és szájukkal "liberális" [egy faszt!] újságírók és szellememberei begyakoroltan tevékenykednek az amerikabarát sávban.

2. Vannak adómegkerülést és üzlettársak elől pénzkimentést szolgáló kvázi miniállamok (úgy értem, hogy kváziállam...) Pl Jimi Hendrix második menedzsere 1969-1970-es milliódollárokat tüntetett el a Bahamákon bejegyzett ügyvédiíróasztaltársaságai között -ezt bírósági ítélet zárókövezi.

Erre A Cég kiválaszt egy panamai pénzmosodát, onnan föltermel papírokat, szépen leválogatja ütősség szerint, majd az Európai Jók és Igazak között megteríti. Még ki is áll a kamerák elé az NSZK-ban dolgozó csöndesamerikánus Jó és Igaz a kamerák elé és dicsekszik, hogy folyamatosan kapják az anyagokat és szellőztetik majd.

Vagy ott van Szarkó kiírtása a politikából. Szarkó egyik történelmileg jegyzett olglalkozása a nemzetközi megoldó diplomataság. Volt rakásra megoldatlanügy, Szarkó odautazott és megoldotta. Jópárszor keresztbetett a csöndesamerikánus szarkavarásnak az Arab Tavasz ügyeiben.

A Stroszkán Eset célja nem csupán a puszta vén geciláda eltávolítása az útból. Mindez arra is való hogy az értetlen, nem a fütty szerint ugrabugráló elé letegyék a Stroszkán példát meg mondjuk olyan fotókat, amin a saját gecijét nyalja le a domina csizmájárról, miközben egy másik domina peggeli in tergo.

Vegyük a Magyar Élet , Út és Igazságot. Válasszunk ki az orbánbaszás Big Load-jaiból egy paszományt vagy kettőt. De előbb nézzük meg: Hanni néni vagy Lijza itt acsarognak, gyűlölködnek, busonganak személyesélményeiket vetik be érvek helyett, ahogy ez az Internet Népénél szokás. Megvan? Most pillantsunk át a 444.hu szerkesztőségébe,, csilingelő kacaj, jókedv, üde lehelletektől tavaszirétszag, hasonló nyalánkságok. Senkinek nem tűnik föl, hogy a bánatba krachácsolt ország köztudatát alakító személyek a sötét kádárterror rákosista náci évei alatt, amikor a sajtószabadság teljesen elnyomva, fostos recskáznak egész nap vííídáman. Hogy a faszba lehet, hogy ők nem basszák búval magukat, de minden közmagyar meg legyemmá búvalnaszott mindenidők legsötétebbdiktatúrája alatt?

vegyünk egy Big Load-ot tehát: A Rém súlyos idegbeteg családverő áááálatt és osztrák titkos, falusitúrizmus alakú hegyilevegőklinikákon kezelteti idegbeteg áááálattságát. Ezt a pletyit imádják a Magyar Vezető Jók és Igazak. Cs. Anna egyetemi irodalomtanár 19 éve személyesügyként haróóóó ééérte. Nadehát,, ez "pletyi" ...egészen más a tészta állaga, ha pl elsöprően bizonyító erejű dokumentum[felvétel]ek lennének erről.

Frick László Intézet 2017.01.12. 06:06:24

@ripők: @nagyjoco: Szép szemléltető példa (Jocó, légy szives,, olvasd hozzá a csak ripőknek ideföl címzett kommentemet is)
Lakodalmas Lajos lerombolása:
Előhang: Lakodalmas Lajos alaptulajdonsága az ősi mélygenetikai alapú tipikus sváb depresszió. Bipoláris. Egész napokat mosdás nélkül ődöng a többmilliós hangrendszerrel behangosított kastályában belcanto operákat hallgatván. Nem szól, nemfájfeje. Egyáltalán nem érdekli semmi. A könyvelője papírokat kűdözget föl neki, azokra firkant alá valamit de nem olvas. Nem ő a mérhetetlenül pénzéhes. Ha őt esetleg még érdekli valami azok a kis vagy nagyobbacska mindenféle önjáró, kormányozható motoros, de nemigazánjárművek pl repülőgéplépcsők, tisztító és építőiparigépek, önjáróállványok, emelők mittomán,, kistraktor alakú izék, egy focipályányi van neki ilyenekből. Ez egy IGEN LÉNYEGES tulajdonsága Lakodalmas Lajosnak és ahhoz, hogy a karakterét agyonbasszák,, összesen elég ennyit vééééééletlenül elfelejteni közölni róla. Jó gazdag a rohadékja + magyaririgység felkorbácsolása= gyűlölködés= sok kattintás.

Frick László Intézet 2017.01.12. 06:08:45

@Lujza S.: A mónikasót nem én szopom be, hanem te. Emlékezz a Mónika Show-n folyó vitáinkra. Én a Mónika meg a Győzike Show lényegét mutattam be és ti pedig rugózztatok a látszaton.
Pont te szopod be a mónikasót és nem veszed észre, hogy azok, akik beszopatják veled, kitűnően szórakoznak rajtad és le is néznek buta aztírta az úság lujzának.

Frick László Intézet 2017.01.12. 06:13:33

@nagyjoco: Eltéveszted A Cég feladatát. A Cég feladata ugyanis most nem valami, hanem bármi. Ha Szhíriára koncentrálunk, akkor pusztán Szíria esetében egy klasszikus csöndesamerikánus Valami volt a cél. Ezért egyrészt elterjesztették Aszad-ról hogy húdediktátor már, másrészt klasszikusan Aszad ellenes erőket a teljes politikai palettán tehát egymással kibékíthetetlen harcolókat is párhuzamosan, fölkészítettek, betanítottak és fölfegyvereztek. Tehát Szíria határáig ugyan Valami volt a cél -de ez a Valami egy Bármi, csak Rombolja Európa Stabilitását - szolgálta. A naív bááááboci Obama még bele is sétált a csapdába és leállíttatta a pénzforrásokat a hadműveletekhez. Ott volt a nagy szarkavarás...
Ráadásul rá lehetett fogni az oroszokra.
Ma is: nem az ostromlott városokban a lakosságot túszultartó, pajzsként felhasználó A Cég által kiképzett és eredetileg fölfegyverzett gerillák a hibásak, hanem az oroszok.

Frick László Intézet 2017.01.12. 06:29:45

@Lujza S.: A sorrend az hogy a sajtómunkásság sietteti az emberek bebutulását, a Síkbolygót döngöli, nem engedi az embereket 2-nél tovább számolni,, majd amikor már bebutították az embereket, (akikhez képest így relatíve okosak) elkezdik megjátszani a kurva pofájukat és affektálni, hogy debuták az emberek, debuták.
Ezért hasonlítom az útszéli kurvákhoz a sajtómunkásokat.

Ímmel ámmal, pénzért kontár, hazug és hamis munkát végeznek és még nekik áll feljebb, mint a magyar bolti eladónak. Kétszer lehet hibás az úton elhaladó férfi: Ha bedől az integetésnek és megáll meg befizet. A másik eset: Oda se néz, hajt tovább.
Ilyen kurva a magyar újságíró is: Ha nem ugrok be neki akkor is szaralak vagyok, ha meg beveszem, amivel etet még hülye is hozzá.

Ott van kedvencem, a Verőemberek az NVI-n című Retek Klub Riport. A picsa, aki riporterként forgatta ott magát, még rá is kérdezett NYakóra, hogy ha a blokkolóautomatának dőlve nyilatkozik, akkor ugyanmiért megy vissza hátrányba. Nemhogy verőemberek, de ha boltban áll sorba, az Auchan mérlegnél, 57+-os néniktől nem férhet a mérleghez soha (már ugye férfi létére eleve nem...)

ez a mónikasó.

Ism.: A mónikasó MŰSOR. Ezt azonnal közlik a jelentkezőkkel. Alkudoznak a jelentkezőkkel és a kiindulási alap a jutalomszereplés ingyen az igazitévében. A jobb önérdekérvényesítők előadják, hogy nincsen kameraelé való alkalmas öltözékük, ekkor a monikasó alkalmazottai turkabutik öltözékeket ajánlanak föl. A profik, főleg a cigányok, akiktől a "Tizenötezer píz és beszílek, húszezerért azt mondom, amit hallani akartok/" A cigányok viszont gázsit alkudnak ki, a verekedésnek és a trágárságoknak tarifája van hiszen most ők azt fogják eljátszani hogy a Sanyi buzi és mégis Patríciját farkalja is.
Mónikáról el van nevezve a só, de Mónika leginkább csak mint tibláb-esetlen picsa, pampog ott éltájékozottan a lapkába tekintgetve. Mert a só egyik eleme az hogy Mónika őszintén meglepődik a saját maga "vezette" (úgy csinál, mint aki uralja a műsort) műsor fordulatain.
A Mónika Só valódi fölhajtóit és tényleg megformálóit nem látjuk.A Mónika Só úgy lenne az igazi ha fakszmilie betehetném ide a szerződést, amit aláíratnak a szereplők és amiben lemondanak az igazsághoz való minden jogukról. Mert a Mónika Só munkásai szerint az élet és igazság unalmas.

Te illeted oda az üdelehelletű, gondosan kimostt habtiszta popsidat, fülülvén a Mónika Só-nak. A mónikasónak.

Azt állítod, az igazságot mondod pedig csak a műsort.

A mónikasó egyes adásai vágatlanul vannak fönn a youtube-on, olyan anyagok, amik kizárólag A Stáb-tól kerülhettek ki.

Létezik teljes igazság kedvencem, Marika ügyében is. Számomra Marika kedves alak, egy őspicsa, ősasszonyi erőt mutató alak, aki megharcol a fiatal picsával az ő iparos uráért.
Csakhogy az igazság az, hogy ők hárman, a iatal picsa, az ura meg ő szépen megtervezték, hogy szednek ki pízeket a Retek Klub-ból.
Ahogy GYőzike.

A fennkölt Magyar értelmiség a kripto cigánygyűlöletét Győzikán éli ki.
Zsolti, Győzike öccse még azt is megengedhette magának, hogy a legvégső titkot elárulja. Nem, a Magyar Vezető Szellmi lcsapat nem figyel oda és hajtja tovább a győzikeikázást.

Pedig Győzike PONT azt csinálja, amit az index a 444.hu, az origo, a hvg a 168óra ésígytovább, amit a Népszabi csinált, a szerkesztőség a végén.

Csak Győzikének nincsen ez megengedve.

Frick László Intézet 2017.01.12. 06:31:37

@ripők: Az én fóliasisakos szamárság-om címén az én fóliasisakos szamárságom elsöprő nemszamárság-hanem igazság-át bizonyítottad rám, köszönöm.

2017.01.12. 09:29:49

@Frick László Intézet: Koncentráljunk egy pillanatra ne Szíriára, hanem az elnökké váló Trumpra. Én azt hittem, a Cég feladata itt a póráz kialakítása, méghozzá úgy, hogy minél jobban szorítsa a nyakat és minél rövidebb legyen a szára. És a módszer most fordítva sült el, a fedőcégnek haznált médiumok önmagukat tették nevetségessé. A CNN-en tegnap magyaárzó videó jelent meg, amiben elmagyarázzák, hogy nem is állítottak olyat Trmup orosz szövetségeseiről, közbe meg de. De legalább magyarázkodnak. Én nem gondoltam volna, hogy ezt megélem.
Ahogy azt sem, hogy a New York Times Trmup győzleme után pár nappal közölte, vissza akarnak térni a hiteles tájékoztatáshoz, mert az olvasói bizalom számunkra mindennél fontosabb. Ezt én bevallásnak és bocsánatkérésnek tekintem, ilyen magas pozícióban lévő embereknél ennél többet nem várhatok.

Frick László Intézet 2017.01.12. 15:17:09

@nagyjoco: Trump csak zhssezsegés. Obama baszta föl az agyát A Háttér Underwoood-jainak. Megfogadták, még egy okos netokrata nem kell nekik. Egy netokrata elnöknek sajátnyilvánossága van és 2-3 jó netokrata face-faragóval önjáróan elléavíroz mint Obama. Nem kell underwooodéknak olyan elnök aki közvetlen élő kapcsolatban áll a valóban liberálisokkal. Neki oszt egyrement a hülye picsa vagy a begőzölt fasz. Tőlük oszt úgy zsezseg Trump és körülötte a leevegő, ahogy akkarja a média meg Trump, legalább a paláverükkel jól beporolnak.
A zavarosban underwoodék azt csinálnak, amit akarnak.

Azt hiszem Trump underwoodék agyát az oroszokkal való kapcsoltafelvevő hangnemmel bassza föl. Na, ezt már nem és ha ezügyben sokat ugrál Trump, akkor Trump nem ússza meg a " dallas-i könyvtár környékét" úgy, ahogy Obama nagy nehezen.

2017.01.12. 15:40:08

@Frick László Intézet: Trump elég idős ahhoz, hogy "természetes módon" fejezze be. Az Ostobák Jelöltje halála körül pedig kik gyártanak összeesküvés elméleteket az ostobákon kivül? Senki.

Frick László Intézet 2017.01.13. 07:34:01

@nagyjoco: ez a másik, ami senkinek nem tűnt föl, leginkább vénekből állt a választás Rubio kivételével. A főharc meg a vén fasz és a vén picsa között "dúl"-t.

2017.01.13. 14:18:26

@Frick László Intézet: És mi van, ha Trump tényleg kiegyező tárgyalásokba fog az oroszokkal?
Ilyen Hillary elnöklete alatt ugyebár fel sem merülhetne. Ezért téves a fostos recska-gennyes tus szimiláriád.

2017.01.13. 16:41:06

Az orbán-kép margójára:

"Szokás szerint Emmanuel Goldsteinnek, a Nép Ellenségének arca villant fel a teleképen. A hallgatóság mindenfelé morogni kezdett. A kis seszínű hajú lány félelemmel és utálkozással vegyes nyivákolást hallatott. Goldstein, a renegát és elhajló, valamikor régen (hogy milyen régen, arra senki sem emlékezett pontosan) a Párt vezetőinek egyike volt, majdnem egyenrangú magával Nagy Testvérrel, de aztán ellenforradalmi tevékenységbe keveredett, halálra ítélték, ám titokzatos módon megszökött és eltűnt. A Két Perc Gyűlölet műsora napról napra változott, de mindegyikben Goldstein volt a főszereplő. Ő volt a főáruló, a Párt első számú mocskolója. Minden későbbi bűn, amelyet a Párt ellen elkövettek, minden árulás, szabotázs, eretnekség, elhajlás közvetlenül az ő tanításaiból fakadt. Még élt és tovább tervezte valahol az összeesküvéseket: valahol a tengeren túl, külföldi pénzelőinek védelme alatt, vagy talán - mert néha ilyen hírek is terjengtek - éppen Óceániában, valami rejtekhelyen."
-1984

2017.01.13. 16:45:44

A közelgő kampánymargójára:

"A második percben a Gyűlöletet az őrjöngésig fokozódott. Az emberek felugráltak a helyükről, és torkuk szakadtából üvöltöztek, hogy elnyomják a teleképből áradó őrjítő, bégető hangot. A kis seszínű hajú nő kipirult, és úgy nyitogatta és csukogatta a száját, mint a szárazra került hal. Még O'Brien széles arca is kipirult. Nagyon egyenesen ült székében, hatalmas mellkasa úgy süllyedt és emelkedett, mintha a tenger hullámai ostromolnák. Winston mögött a fekete hajú lány elkezdett kiabálni: - Disznó! Disznó! Disznó! -, hirtelen felkapott egy nehéz újbeszél szótárt, s a telekép felé röpítette. A szótár nekiütődött Goldstein orrának, és visszapattant róla; a hang feltartóztathatatlanul áradt tovább. Egy világos pillanatában Winston észrevette, hogy együtt ordít a többiekkel, és sarkával vadul rugdalja széke lábát."

GCS Politikatudományi Szakelemző Csoport 2017.01.13. 23:38:14

@Frick László Intézet: Mind Obama, mind Trump be fognak kerülni a modern történelemkönyvekbe, tehát teljesen nyilvánvaló, hogy a történelem alakításában semmiféle komoly szerepet nem játszhatnak. Aki fontos, annak a nevét a középiskolákban ki sem ejtik. Az Underwood-karakter ábrázolásnáak egyik főhibája éppen az, hogy egy Underwood tudja élvezni az elnöki széket, de nem fog a hatalmi függeni ettől a pozíciótól (sem). Underwood minden demokratáról dossziét tart, ezzel az információval máris sokkal több valódi hatalma van, mint Trumpnak és Obamának összeszorozva. És mi a helyzet a magyar ugaron?
Orbán Viktor egy Trumpnál is sokkal lényegtelenebb sakkfigura, aki az események útán messze lemaradva kullog, a legprimitívebb csapdákba is beleesik, sőt, saját maga állít önmagának és a sajátjainak ilyeneket.
Az MSZMP hivatalosan úgy képzelte a rendszerváltást, hogy 20 évig még átmeneti állapot lesz, ahol a többségi parlamenti székek az MSZMP kezében vannak, a kisebbségen meg lehet osztozkodni a többieknek szabad, demokrata választások formájában. Ez végül nem így lett, de a lényeg kiolvasható belőle, a magyar Underwoodok 20 évben állapították meg azt a maximális időtartartamot, ami a alatt a magyar ugaron az olyan másod- harmadrendű vonalakat is kézben kell tartani, mint az adminisztratív állami feladatok meg hogy ki fog nyilatkozni a tévének/újságnak. A spontán privatizáció, a mezőgazdaság magánosítása és egyéb fedőszavak alatt teljesen magánosított szocializmusból megmaradt vagyon a magyar Underwoodoék zsebébe szállt, és az itt eltüntetett vagyonnak már a végét adminiszrálta le Suchmann Tamás 1995-ben. A folyamat az utolsó végeken is lezajlott 1997-98-ra.
Fidesz-kormány már 1998-ra is megengedhető volt - hiszen minden, ami a magyar Underwood a hatalom gyakorlásához igényelt, az Underwood kezében volt. 2018-ban meg aztán végképp közömbös neki, kinek a neve kerül a történelemkönyvbe a ...-kormány négy éve fejezetben. Sőt, a magyar Underwood egyáltalán nem is érdekelt a kormányváltásban. Persze tart fent forgatókönyvet, ha esetleg bekövetkezne, de finanszírozni nem fogja. Ki köphetne bele a levesbe? Simicska? Simicska kicsit keménykedik, de ő nem akkora stratéga, hogy kormányra jutassa a Jobbikot. Ő elhiszi magáról, hogy mekkora oligarcha, csak azt felejti el, hogy van olyan magyar oligarcha, aki olajmezőket tulajdonol már a kilencvenes évek óta és közel sem ő a legnagyobb hal errefelé.

GCS Politikatudományi Szakelemző Csoport 2017.01.14. 00:53:44

Arról nem is beszélve, hogy amikor az Underwoodoknak fontos volt az Orbán leváltása, simán bevetették a legősibb és leghatásosabb trükköt, a választási csalást. Ma ki finanszírozna a láncszavazásokat? És milyen exta hasznot remélne belőle, amit nem tud egy harmadik Orbán-kormányban megszerezni?
A mai ellenézk mögött nincsenek kormányváltást akaró nagyjátékosok.

Frick László Intézet 2017.01.14. 07:20:00

@nagyjoco: A fostos recska/gennyes tus nem az én ötletem, a szúszperkiánus gecik találták ki és még csak nem is a vénfasz/hülyepicsa választás idején, hanem Dabljú korában.

Abban különbözöm a geciktől és a jellegzetesen magyar high-fejeő értelmiseggektől, hogy én nem halok bele abba, ha valamiben nem lesz igazam, sőt, örülök neki. Örülök, ha valaki egy szép vitramenetben ( figyel drága @GCS Politikatudományi Szakelemző Csoport: -m??) tehát a számomra öröm, ha valaki szép vitában rámbizonyítja, hogy baromságot beszéltem vagy nem vált be a jóslatom.
Az oroszokkal való békülős hangneme Trump-nak engem is meglepett és arra gondolok, hogy direkt az underwoodok agyát akarja felbaszni ezzel és a Háborús Haditechnikai Lobby héjának fölbecézett dögevő sakálait figyelmeztetni arra,, hogy léteznek még tőkecsorortok és erővonalak a hadiiparon kívül is, akik pl abban érdekeltek, hogy a WASP-ek más (szerintük) alsóbbrendű fehérekkel összefogva együtt vívjanak meg a világerő új felosztásában a szép bronzért, a harmadik helyért.

Frick László Intézet 2017.01.14. 07:20:36

@nagyjoco: Pompás idézetek, köszönöm nem goglizom utána, Heller?

Frick László Intézet 2017.01.14. 07:43:24

@GCS Politikatudományi Szakelemző Csoport:

Apróságok, megjegyzések:
Az MSZP első logója tökéletesen szimpolizálta az MSZP terveit. Az MSZP volt a rencervátás első 20 évében az egyetlen politikaiprofi erő. Egymással kibékíthetetlen, antagonisztikus ellentétben álló frakciók pragmatikus szövetsége volt. A Tanár úrék [Vitányiék Mozgó Világ körüli erőtér] bírálták a legnyiltabban a többi szocialista frakció (a balfasz igazi kommunista Krauszék kivételével) szabadrablásait. 1993-ban Vitányi a Mozgó Világba íratta ki az Első Kaszálás aljasságait ( Mát[h]é László 1. főpénztárnok ideje)

Eredetileg az OSztozkodó Medvéék c. világmesében ábrázolt szituációban az MSZP szépen végignézte volna, hogy a szerintük egyetlen komoly ellenség, a két liberális párt ( a liberálisok) hogyan marakodják széjjel egymás, a többi balfasz ostoba jobber párton halálra röhögték magukat.
nem szabad elfelejteni, hogy a XX. század utolsó évtizedében egy nyilvános zseni politikusunk volt, Horn Gyula. Az ő miniszterelnöksége alatt tényleg az ő kottájából játdszott mindenki. Az idült alkoholizmusa súlyos teher volt és ezért a "meciar Macicsel-"-lel a high-ej értelmiseggjeinket ellene uszították, még az Élet és Irodalom is beszopta a trükköt és a CzégéZsuzsa botrány terítésével az MSZP belsőpuccsistái malmára kormányozták a vizet. (A vízkormányzó-vízmegadó csávók hasonlatosak underwoodékhoz... Odafünt a "hegyek" titkos völgyeiben ide-oda vezetgetik a gegyipatakok vizétl ők döntik el, ki őrölhet a vizeiken)

Tkp az Orbán-gyűleölet vette a józan eszét az MSZP-nek. Az Orbángyűlöletet kihasználva került a képbe az ambíciőz Gyurcsány Ferenc. Azzzal magyarázta Vitányi az MSZP főségeinek Gyurcsány bevezetését a magyar politikaiéletbe, kitanítását, hogy a geci demagóg Vidéki Cigány paraszt legyőzéséhez egy másik nagy demagóg kell és majd ez lesz a Ferike, aki, amikor megtette a kötelességét, mehet a levesbe.

Csakhogy beütött a krach, a Medgyesy botrány, amit el tudtak hazudni Kulcsárt Attilla brókerbotránynak. Vitányi arcoskodhatott és az MSZP engedélyezte az újabb belső puccsot. Nem akarom ideidézni Feri Igazságbeszédnek elhazudott pimaszkodásait az MSZP főséggel de 2006 májusában Feri közölte, mint mór megtette ugyan kötelességét, de nem fog menni.

Pedig a 2006-os választást az MSZP Vudéki Téeszelnök szavazata a 2. fordulóban a necces körzetekben a proletárok lekenyerezésével (ingyenliszt és cukor osztás) nyerete meg. A magyar értelmiseggek újságírók ünnepelték magukat Feriben, hogy ő győzte le nekik A Cigány-t -de ez tévedés. A Cigányt hagyományos ősi eszközökkel a Vidéki Téeszelnökök győzték le.
Ferinek 2006. augusztusában már ingott a talaj az MSZP-ben a széke alatt. Minden MSZP főség kiakadt a Kamarillán, hogy Szilvásynál kell audeciát kérniük és 3 hétre kapnak időpontot. Ferit Őszöd óta esküdtellenségnek nézték sokan. Toller azzal jött ki Őszödről: "Életemet teszem föl ennek a gecinek az eltávolítására" Ezért kedden sajtóértekezleten cselből nyíltan erike mellett állt ki. Feri azonban nem vette be a cselt.

Feri pozícióját az MSZP-ben az Őszödi beszéf bedobása, amin pedig élőben jó sokan felbaszták az agyukat... Az őszödi beszéd bedobása mentette meg Ferit. Pragmatikusan, undorral... de minden MSZP-s felsorakozott erike mögött.
Miért? Egyszerű a válasz: Az Orbán gyűlölet vakításában. Csak Zseniális Ferike nem gyűlölte soha Orbánt,, hiszen neki lételeme és biztosítéka Orbán létezése: Senki nincsen észnél addig és nem képes elgondolkodni Ferikéről, amíg a Büdös Vidéki Paraszt Cigány Kádár Rákosi Gömbös Napólejony Eszkóbárr van.

A Magyar Politikaiokos Értelmiseggek közül egyrre inkább kiöregednek a politikát tanult, politikához értő és filozófiát is tanult emberek.
A netokrata szúszperkiánus gecik mind kész panelekkel dolgoznak, gogliznak... hasonítanak... párhuzamokat keresnek... Ha marokkó-pálczákat szóriok le, véletlenszerűen lehetnek párhuzamosak. Valakyk belelbabrálnak a választásokba, akkor... mit találni.... "Kékcédulázás!" " láncszavaztatás!"

Lehetetlen csak megközelíteni is a Jenet a múlt fogalmaival. Azokat a fogalmakat, amiket a mai "politológusok" használnak,, beleértve a stréber amerikai seggnyaló vezető újságírót Magyari Pétert is... ezeket a fogalmakat a tárcsás bakelittelefonok, legföljebb az ARPANET, a televíziók rémuralma, a Holdraszállás,, McNamara szépnapjaiban alakították ki, még akkor, amikor Brezsnyev nem kapott agylágyulást a pia rettenetesen jól bírása miatt.

A House of Cards nem dokumentumműsor, vagyis mint a török Muhtesem sorozatban, vannak benne nőknek való dramaturgiai szálak és Kevin Spacey azért annyira nem hülye, hogy véletlen autóbalesetben nyírassa ki magát.

külön kommentben írok majd a választásimatekról:

Frick László Intézet 2017.01.14. 08:02:18

@GCS Politikatudományi Szakelemző Csoport: 1998-ban az MSZP több tervvel is rendelkezett, persze olyan verzióval is, mi lesz, ha A Takony (akkor még A Cigány leginkább A Takony volt a 444444 legokosabb és legüdébb legjóneveltebb magyarok köreiben) győz, Akkoriban egy 35 éves szemtelenül fiazal takonyba számított és arra vélt az MSZP főség, hogy könnyű lesz a túlkorán hatalomba került takony-t lejáratni a magyar lakosság köreiben. Összekötik a hóttifaszista Torgyánnal és majd Torgyán Köztársosági Elnöki Ambíciói elviszik a Taknyot.

Amikor a Takony kibekkelte...
jaj, elfelejtettem: 1998-ban az MSZP 55000 szavazattal kapott többet, mint a FIDESZ, csak a választási matekon múlott a FIDESZ győzelme.

folytatom:
Amikor A Takony élete jóformán egyetlen tényleg is ügyes húzás-sorozatával dugába döntötte Torgyán KE-ambícióit,, akkor a magyar vezető Értelmiseggek, az ÉS a Népszabi főokosai úgy viselkedtek, mint a kenderszakállú törpe, amikor mégis kitalálják a nevét: őrjöngtek hiúságukban és eszeveszett gyűlöletkampányt zúdítottak Orbánra, valamint azt hazudták őleg saját maguknak, hogy az SZDSZ buktatta meg Torgyán ambícióit.

2000- és 2002. között semmi sem volt drága. Még a Feri által gúnyosan Jó Pasi Miniszterelnök project sem. Medgyesyről fecskegatyás reklám címlapfotó jelent meg a Hócipő alighunmoros családi vállalkozási lap elején.

2002-ben 66000 szavazattal nyert az MSZP vagyis alig. 300000 olyan nő ment el szavazni először a rencervátás óta, akik addig nem éltek szavazati jogukkal. [bejött a Jó Pasi Project]

Kérem drágám, olvassa el ebben a blogban a Tettesd a Hülyét Ha Jót Akarsz Magadnak mozgalomról szóló bejegyzést.

Szóval Ferike, ahogy ez egyébként minden más területen is ajánlatos volt az 1959-es évjáratnál fiatalabb magyaroknál, eleinte a veszélytelen hülyét játszotta (a táncos videó)
Közben folyt a kiképzése A Tanár úrnál. Magyarország 300 legokosabb embere tanította Ferit, hogy a kurva Cigányt nyírják már ki nekik végre. Semmi és senki nem volt érdekes csak a Cigány megrohasztása. Feri szerintem pompásan szórakozott. Minden csütürtökön kötetlen beszélgetésben adott útmutatást a vezető orgánumok főszerkesztőinek, a farkas a gödölyével, Dr Kovács bácsi E. Fehér Pállal egylégtérben hallgatta Zseniális Ferike tanítását.

Feri az analfabéta falusi pógármester trükkjét alkalmazta, aki a testületi üléseken az Állandó Ellenzék tanultjaitól, az ember s állatorvostól, tanétóktól mérnököktől kis ötletfoszlányokat behasznál. Ezért kifeléjövet a vén segg geciládát azért meg-meg dicsérik, hiszen tőlük is bevenni látszik ötleteket.
Feri maximum PR -szinten használt be a 300 legokosabb magyartól idézeteket. 2005-ben Ferge Zsuzsa utolsó nagy munkáját pösszesen reklámlózungok kifogalmazására kopipasztáűhoz használta be, A Tanárnő ezt észrevette és fel is háborodott rajta. 2006-ra sok magyar értelmisegg fölismerte Ferit, de A Rojatt Cigányt annál jobban gyűlölték, semmint hogy a Nagy CigányGYőző hírnévnek örvendő Ferit ne tűrjék. Ugye... mindjárt ott voltak a 2006-os választások.

Feri úgy volt vele: Ősszel agyonnyereti a FIDESZ-szel az önkormányzati választásokat, majd csődbe kényszerítik az önkormányzatokat és a lakÓÓÓság ezért a Geci Cigányt és bandáját bünteti majd.

Hát... Feriék itt számolták el egy kicsit magukat mert a sok pógármester nem a FIDESZ-ért, de saját magáért küzdvén hiteleket vetetett föl az önkormányzatokkal és szabálytalanul működésbe forgatták bele. Oszt... valahogy... mégse rohadt rá az Önk.Rencer a FIDESZ-re. Ráadásul beütött 2008. végén a Csőd.
Ugye, minden demokratikus országban a csődbevivő kormány automatikusan lemond és előrehozott választások.
Ha 2009-ben előrehozott választásokat tartanak, nincsen kétharmada még a FIDESZ-nek. De a Magyar Vezető Értelmiseggek, a Helyiség Kalapácccsaji mit láttak: A széjjelpiált szivacsos orrukhegyét, azt, hogy akkor a Kurva Vidéki Cigány nyer, ne legyenek előrehozott választások.
Emlékszik Ön, mekkora tapsi-tapsi és öröm fogadta a bizonyosságot az előrehozott választások kibekkeléséről?

Valamint itt:
dudenbuch.blog.hu/2009/09/01/mocskos_kethet

GCS Politikatudományi Szakelemző Csoport 2017.01.14. 10:01:39

@Frick László Intézet: 2004-ben a kutya nem akarta Gyurcsány Ferencet pár konspriátoron kivül. Azonban tartott egy országos haknit, minden megyében , és minden szinten maga mellé fordította az embereket, méghozzá a legegyszerűbb, legátlátszóbb trükökkel. Kezdte a kopogtató cédluákat fodrászatban tonnaszámra begyűjteni képes idős nénikkel - akik várva a Ferit zsíros kenyeket kentek meg ehető zöldségeket vágtak, olyanokat, amiket a Tesco népe még csak soha nem is kóstolt. Ferenc látványosan élvezve az ízeket, két pofára tömte a kenyereket, majd az aggódó néniket nevetve átkarolta, és összevicssza csókolta. Aztán tartott egy lelkesítő beszédet a közgyűlésnek, ahol mindneki megállapíthatta, Orbán ellen ilyen ember kell! Hurrá-éljenek közepette válaszolt a kérdésekre - a keményebbekre is tetetett, de talpasoknál simán bevehető lazasággal - majd elvonult tárgyalni a helyi pártvezetéssel -a formálissal és az informálissal is. Itt kerültek szóba az anyagi juttatások, pozíciók, alapítványi pénzek, frissen végzett jogász/közgazdász kisfiúk, kislányok budapesti karrierje. Most megyek főzni, majd innen folytatom.

GCS Politikatudományi Szakelemző Csoport 2017.01.14. 14:15:40

@Frick László Intézet: Na kezdem előről, hogy ne beszéljünk el egymás mellett. Szóval Ön kiválóan mutat rá a kulcsmotívumra, ami nélkül a rendszerváltás hajnalának megértése lehetetlen: az mszp az egyetlen párt, ahol igazi politikusok ülnek, nem pedig önjelölt macskajancsik. Butuska "jobboldaliak" és egyéb amatőrök például felfogni sem tudták, hogy a cocialista elvtársi attitűd mgött a SZU-ban kitanult és kőkemény magyar terepen edzett politikusi gárda áll. Fehér öves tacskókat összeengedni feketöves mesterekkel, egyszerűen esélyük sem volt.
A másik, amiről halkan ugyan beszéltek holdudvarban irogató értelmségiek, de a nagyközönség számára nem volt világos: az mszp nem párt, hanem hadurak sajátos szövetsége volt. Hadúr1 sokkal távolabb állt Hadúr2-től, mint bármelyik másik prátból való hivatalos "politikai ellenfelétől". A választások idejére összezártak (úgy nagyjából), de már a győzelem éjszakáján ment tovább a belharc. Ferenc megértéséhez ez a fontosabb.
Medgyessy eleve két évre gyártott miniszterelnöknek készült. 2003-ban már nyíltan beszéltek arról, hogy félidőben váltják az mszp székház folyosóin. Ferencet keményen nyomták egyesek, de párton belül sok platform nem akarta, ezért ment le haknizni vidék világába. A platformok világát ögyesen kijátszva 453:166 arányban nyer 2004 augusztus 25-én, noha fontos emberek nem akarták őt, sokan azok közül sem, akik támogatták.
Ne feledjük, augusztus 21-én a szocialista párt elnöksége kit jelölt egyetlen jelöltként és eleve nem is akarták, hogy indulhasson szavazáson a vidéki hadurak új kedvence.
"Hosszú még a nap" - mondta és elég hosszú is lett. Ez a hosszú nap volt az első lépés, ami a párt mai végromlásába vezetett.

GCS Politikatudományi Szakelemző Csoport 2017.01.14. 14:48:10

@Frick László Intézet: Azt hiszem, az Ön által mocskos két hétnek nevezett időszak volt az, ahol a 2002-2010-es időszak elérte a mélypontot. Egyébként volt ott egy utolsó, gyenge kis próblkozás Bajnai ellen, de körülbeül annyi értelme volt, amint amikor Tom Hanks kilőtte az utolsó pisztolygolyót az őt szattaposó tankra a Rian közlegény memgmentésében.
Ami az Orbán-gyűlöletet illeti, érdekes gondolat, hogy ez vette el az eszüket. Ferenc a trükökk százaival azt hitte, milyen trükkös gyerek ő, a hadurak meg ott ültek, és röhögtek magukban. Tízszer nagyobb svindlereket forgattak meg ők meg a hosszú évek alatt.
Az októberi "események" is azoknak voltak drámaiak, akik elfelejtették már a taxisblokádot és soha nem hallottak amunkásőrségi védelmi terveről, ellenforradalom esetére.
Elvette volna gyűlölet az eszüket, Hát meglehet, akkor viszont ez volt az Akhilleusz-sarkuk és megszegték a legalapvetőbb szabályt. Szerencsére nem kell már politikusokkal napi kapcsolatban legyek, de akkoriban az MSZP-ben a legutolsó körzeti alelnök is tudta, hogy a politikába nem viszünk érzelmeket.

GCS Politikatudományi Szakelemző Csoport 2017.01.14. 18:56:51

@nagyjoco: Pedig tökéletes a hasonlat. Tudom, mit érzel, és meg is értem, az én zsigereimnek is jól esett, ahogy pofára estek a korszellemet nagyra nyitott szájjal bekajálók és az őket etető internetes médiumok, aminek a leggusztustalanabb példánya a négynégynégy. Trump valóban szórakoztatóbb, mint Hillary, de az, hogy ő elnök lehet, nagyon mély érétkválságot mutat odaát. Trump képtelen lenne jelentőségteljes dolgokat véghezvinni még akkor is, ha elnökséggel hatalmat kapna a kezébe. Ilyet azonban nem kap, az elnöki poszt eleve korlátozott és ezeket a korlátokat ügyesen tudják alkalmazni az ottaniak, a nemformális - tehát a valódi hatalom egy felfoghatatlanul szövevényesen egymásba fonódó lobby rendszer kezében van, ahol mindenki mindenkit zsarol, mindenki mindenkivel konkurrál és mindenki mindenkinek a megkerülhetetlen partnere is - egyszerre. Emlékezz a Nagy Dobás végére, amikor megtudja a profi befektető fickó, hogy kit is shortolt valójában - a kígyó a saját farkába harapott. Ráadásul itt van még Kína, Oroszország és a világ beteg embere, az EU is és őket a képletbe számolva nincs a káoszelméleti modell, ami megmondaná, mi is történhet egyetlen aprónak tűnő húzás hatására is. Trump egy ilyen háborgó tengeren úszik a saját maga tákolt kis ladikjával, amire arany betűkkel vésette a TRUMP nevet és azt hiszi, hogy a milliárdos vagyona meg az egyszerű esze megvédi őt. A mélyvízben lakó tengeri szörnyekről csak a mesékben hallott, és nem tudja, hogy nála sokkal fajsúlyosabb embereket esznek a tengeri kígyók reggelire.
Láttad, milyen szép aranyborítású minden a magánrepülőjében? Nagy kár lenne, ha lezuhanna.

Frick László Intézet 2017.01.17. 10:56:35

@GCS Politikatudományi Szakelemző Csoport: Kedvenc mozzanatom az Andrássy Úti Barrikádok. A főúttesten a balettintézettől odahurcolt 77 szál állványdeszka égett pár kukával. A "Veszélyes Csürhe" kétoldalán a szervízút tele volt sétálókkal, csürhenéző túristákkal (vö katasztrófatúristák) Többszáz sajtómunkás lézengett a békés nézelődők ezreiben.
Lényegében egyetlen brigád kellett volna, egy páratlan bátorságú sajtómunkás brigád, egy operatőr, aki a szerizutakat pásztázza és a járdákat. Bemutatja a "veszélyességet"
A HírTV óriási bűne volt ez a tévészékház sotromnál,, amikor a kocsmákból összeszedett provokatóröket hősnek állította be. Egy igazi sajtómunkás brigád MINDENT megmutatott volna, a körülállókat.. A lányt, aki a csürhe elé állt a TV-székház lépcsején és akit főleg a magyar Jók és Igazak, a haladóak a bajnaistáa jógyerekek nem akarnak tudni, pedig létezik róla felvétel. Létezik felvétel a vízágyúból kimentett rendőrrül és léteznek felvételek a Nádor utca felöli hátsóbejáratról, ahol a látványostrom alatt simán kibejárni lehetett bántatlanul.
És létezik egy felvétel Baló Györgyről, ahogy ott áll a kiégett Ford Mondeo komibija előtt és kifogalmazza, kik az igazi felelősök ebben.

Feri nagyon jól szórakozott 2006-on és pont azon, hogy olyan alakú lett, mint Ötvenhat.

Én Ferencet a sajátjogán zseninek tartom. nagyobb zseni volt azoknál, akik pénzelték. Összesen az orbánygűlöletre apellálva levette kilóra a 300 legokosabb magyart. Ezért hamis az Orbán=Gyurcsány párhuzam. Orbán soha nem kér valóban okosaktól tanácsot. Gyurcsány mindig a magánál okosabbaktól kért. Úgy tudott tanácsot hallgatni meg ferenc,, mint senki. Dr Vágó főeszetok maga dicsekedett a TV-ben, hogy Feri másfél órán áűt hallgatta és jegyzetelte okosságait. Feri így vett meg embereket -bár rendesen meg is fizette őket. De Dr Vágót sem pénzzel vette meg örökre, hanem azzal, hogy úgy tett, mintha érdekelné, amit mond és úgy csinált, mint aki meg is fogadja.
Pl Dr Vágótól származik Feri azon bölcsessége, hogy 4 év fasiszta kormányzás kell a magyarnak ahhoz,, hogy leszokjon a fasizmusról (ez amúgy Vitányi-ig levezethető bölcsesség)

Feri, amikor a "baloldalról írok majd okos könyveket" -tel gúnyolódik, Vitányit gúnyolja.. és az a jelenet amikor a füstölős PDTDI Transportert feri maga vezeti, az anyósülésen az Agg Tanár úrral, Vitányival.. majmot csinált belőle és úgy tett, mint aki tiszteli.. Hiszen Vitányi pügmalionizálta.
Ismétlem: Ferenc zseni. Ritka nagy politikai zseni. Nemhiába Dr Goebbels a példaképe. Feri csinált is egy Goebbels show-t az Évforduló-n az MSZP fősége előtt rendesen fejgéppel, falra vetített óriás árnyaival és Rend és Szabadság cím alatt.
És az MSZP honlapján órákig fent volt, mire szólt valaki, hogy ez Goebbels Show.

Frick László Intézet 2017.01.17. 10:58:26

@GCS Politikatudományi Szakelemző Csoport: Trumpnak halvány fingja sincsen semmiről. Nagyon bopnyolult és túlzó a kép a kishajón megúszó Trump-ról. Azt hiszem, Trump ha egy pillanatra megvilágosodna, magát összeszarva-húgyozva ájulna el a félelemtől.
süti beállítások módosítása