A magyar Jók és Igazak, a gáncstalan inkorrupt média 2010. óta, ahogy már 1998. óta is folyamatosan, minden nap veri és veri és tövig beleveri az Orbán-rezsim eredetileg még fődvári deszkabótjába a koporsószögeket.

Minden nap új s újabb szögekkel szögezik. Szögre szöget szöggel szögeznek.

Annyi már benne a szakszerű tudományossággal a legfejlettebb ultramodern médiafogásokkal, High Tech és Know How,, piacvezető ötletek sikerrevivésével, a legzseniálisabb újságírók szívjóságából, Juhász Péter-szerű önzetlenek szivesközreműködésével belévert koporsószög, hogy

tulajdonképpen

már

mindent megúszó vasladikká lett. Ha továbbra is ugyanilyen lelkesedéssel és szakszerűséggel verik, annyi vas lesz már benne, hogy nemsokára csatahajó is. Ráadásul bebetonozva és nem ám az Orbán-rezsim sajátbetonjába, hanem ahogy a Trump-példa is  gyöngykacagtatóan szemlélteti, pont a Jók és Igazak betonozzák és egyre az Orbán-rezsim vasladikját a csúcsra.

Emlékeztető: 2011. november-decemberében a magyar Jók és Igazak a gáncstalan inkorrupt média gyakorlatilag agyonbaszta az Orbán-rezsimet. A csúcs az volt, amikor a HVG jógyerekei előszedték azt az infót, amin már ki tudja, mióta ültek, Snitt bojóccköztársasági elnökúr és idültalkoholista plágium ügyét. Minden rendben is ment, a FIDESZ bukásra készen állt és minden más demokratikus országban meg is bukott volna, minden más demokratikus országban ugyanis létezik egy másik (harmadik, negyedik, n+1) olyan kormányképes politikai erő, amelyik akar is kormányozni. Csakhogy Idvezítő Zseniális Ferenc 2012-ben pár keresetlen szóval, hogy mindenki megértse, elmagyarázta,  az akkori ellenzék még nem állt készen az előrehozott választásokra és Bajnai majd csak 2013-ra készíti el gazdasági programját. Már ekkor több volt a vas az Orbán-rezsim koporsójában, mint a korhadt deszka.

vasladik.jpg

kép forrása

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr2112032327

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.12.08. 10:57:59

Ez kiváló bevezető volt. Lesz folytatás, vagy kész a bejegyzés?

Frick László Intézet 2016.12.08. 13:38:38

@nagyjoco: A jóoldali Igazak, a politikai újságírók, az inkorruptak egyszer már igazán megállhatnának hátranézni hogy az úton, amit oly annyira törnek szegények, jön-e föl valami demokratikus erő. Vannak szólók, pl amikor Szabó Timcsinek vagy Juhász Péternek nyalnak, de hát Szabó vagy Juhász az nem egy mozgalom vagy párt.

Vagy pl Hadas Krisztina egyszer házon kívül játszhatna olyant az utcaemberével, hogy ugyan, mondaná már meg, hogy az Orbánt a cigánykúnnyájába kűdő Zseniális Ferike pártja logója ezen a héten mi volt.

Mikoözben a jógyerekújságíró Szabó Timcsi politikaicsiklóján rugózott, nem felejtette el megemlíteni hogy a PM már csak Párbeszéd (gondolom Európáért, de kivel? )

Nem tudom,, ezek a demokratikus jótevők hogyan és mit képzelnek a demokráciáról, hogy egyenlő-e azzal, hogy Orbán bebetonozta magát és a bandáját azzal, hogy lényegében nincsen is Orbánt váltó politikai erő, de annyira nincsen, hogy hét-nyolc minisztert se tudnának kiadni. (jaés a kedvenc vesszőparipám: Persze az MSZP is szar nekik)

2016.12.09. 15:17:03

Teljes erővel fordult rá a gecimédia Vona felhozatalára. Öröm nézni, milyen szép, nagyranyitott szájjal dolgoznak.

Frick László Intézet 2016.12.10. 07:19:19

@nagyjoco: Ez is klasszikus polkkomm] művelet. A jógyerekek igazából nemhogy nem félnek a Jobbiktól, miközben képmutatóan intorognak és ahhognak, de egyenesen hasznosnak látják. Többet basszák az egyetlen tömegbázissal rendelkező és orbánváltásra alkalmas pártot, mint a Jobbikot.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2016.12.12. 01:49:14

paranoantropomorf hazugságfóbiakompenzációtúltöltés

Frick László Intézet 2016.12.12. 07:12:47

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Jobban szeretnénk Hanni, ha te ugye, mint okos és higgadt ember, rámutatnál az Orbánt váltani akaró és alkalmas politikai erőre. Mer az ugye rendbe, hogy rojaggyon mán a cigányfajtája, ez világos, de segíts már kérlek és karikázzál, jelölőfilcezz vagy akármizz már nekünk olyan politikai erőt, aki akar is orbánt váltani és jó is a Jók és Igazak sajtójának. merugye az MSZP az nemjó, az LMP se jó. Rosszat nem írnak viszont a jógyerekek a Jobbikról... akkor a Jobbik jó? (Sőt,, az MSZP-ről rosszabbakat írnak a Feddhetetlen Jógyerekek, mint a Jobbikról...)

Burgermeister 2016.12.12. 09:33:14

@Frick László Intézet: nincs ma ilyen csodulet aki valtani tud...orbànyzsenijàlis perminute. Megszittuk.

2016.12.12. 10:41:29

@Burgermeister: Azért minimum 2004 óta tudatosan pusztítják a baloldali alternatívát, és most is buzgón trágyázzák a földeket, ahol a jövő működésképtelen alternatívái fognak kihajtani. A 2018-at sem gondolják ezek komolyan.

Frick László Intézet 2016.12.13. 07:26:27

@Burgermeister: Soha nem volt még ennyire egységes a fiatalmagyar a krachácsolásban. A fiatalmagyar (tehát nem a XIX. századi magyar, akik még asszimilánsak voltak, akkoriban a magyar népszerű volt a környűl- és vélelakó népek közette,, a zsidó, a sváb, a szlovák [tót] stb, román, horvát mind magyar akart vóna lenni... mert az a régimagyar az nem ez a mostani ríjjós, krachácsolós, panaszkodós irigymagyar volt... Szóval a maimagyar egységes abban,, hogy ríjjani nyavajogni panaszkodni, irigykedni, hunnanvanmenyivót mibűvanneki, rojaggyonmegvéle (mármint az irigyelt tárggyal) ... és hát a politikai élet mér lenne más. Azt tuggyuk kikekek nem kőnek, csak aztat nem kik kénének. Hogyannemtuggyukmegoldani ország ugye bárki akármivel áll elő rögtön jaztat tuggyuk,, hogy nem lesz jó és mérnemlesz jó... de hogy mi lenne a jaó... aztat nem

Burgermeister 2016.12.13. 10:56:29

@Frick László Intézet: mer mind irigykurvapicsa...a valtozashoz be kell fektetni vmit /eroforrasokugyanbloc/ na de azt nem...nehogyma'en ennek dogoljon meg neki tobb van...blablabla. Amig ez van itt minden pusztulat lesz. A partoknal, partszemelyeknel detto ez a helyzet. Lehet az orszagot beszantani, besozni, becsukni, aki menni akar a vilagba az mennnyen.

2016.12.13. 16:31:26

@Burgermeister: befektetnének, de a Patás ugye... küölföldön meg a Trump szennyezi szét a harmadik világháború kirobbantása közben a világot.
süti beállítások módosítása