A nőiszolidaritás afféle, mint a magyar szájjalliberális geciújságíróknál a véleményszabadság. Ha ÁLTALÁNOSAN azaz nemkonkrét esetekben, akkor körömszakadtáig egyébként pedig squirting, milking, cum filled and blasted.

Ha például a kommentsávban egy bedemárton alakúan "provokatív" kijelentést nagyáltalánosságban fogalmazok meg a nőkről, akkor blogbarátnőim, de még blogtündérem is minden cicaharcot is félretéve falanxban esnek nekem, mekkora egy hímsovén fallokrata szexista ááááálatt lennék. Ha volnék ugyanis.

Az életben, konkrét húsvér és fizikaikiterjedésű mondhatni biodinamikus esetekben 2+n számú nő egy légtérben, munkahelyen vagy jelentősműűvészeti ágazatokban 2+nx2 számú ellensége egymásnak.

Férfi férfivel soha nem képes oly kegyetlen és kíméletlen lenni, mint nő a nővel.

Idősebb nők a fiatal picsákat egyszerűen csak azért is nyírják, mert fiatalabbak, jobban néznek ki és a férfiak kecsegtetésében természetadta előnyöket is élvezhetnének. Ha ezeket az idősebb, 40+-os nőket kérdezzük, a fiatal picsák fúriaságát a baszatlanságukban (értsed.: orgazmushiány) látják.

Pedig valójában a ~ egyik fő motívuma a nők raffinált élvhajhászása, Egyszerűen kéjélvezetet lelnek egy másik nő lelkikínzásában, halálra gyötrésében.

A férfiaknál a fiatalok szopatása, szívatása beavatása nyilt egyszerűséggel történik.

A nők ezzelszemben a cicaharc nyitányában a kinyírandó, legázolandó, meggyötrendő picsával kedvesnek, segítőkésznek mutatkoznak, tündögnek, ahhognak, dicsérik és főleg mert hülyének is nézik, kétértelmű szurkapiszka célzásokat tesznek alakjára és öltözködésére.

Itt jegyzem meg, hogy falusi iszonyok között az antiagrárproletáriátus és mélyszegénység lányai között a vérremenő öklös harapásos méhenrúgásos karatélyozós verekedés mindennapos. A verekedők szétválasztására kiképzett rendőrök meg kidobóemberek bajban is vannak, mert egy szexista picsatársadalomban véres verekedést csak férfiakról tudnak feltételezni, ilyesmire kiképzést csak férfiak ellen kapnak,a nőket viszont a szakemberek restellik mellfogással széjjelválasztani. Valamint a verekedő felek szivesen összefognak a beavatkozó közegek feljelentésekor egyöntetűen  tapizással vádolni...

Minél műveltebb, magasabbfokúan értelmisegg a nő, annál aljasabb, fedettebb módon gyötri az Új Húst. A proletároknál és a mélyszegénység egyéb köreiben nyiltan, fizikailag, verekedés, hajtépés, arcba-vagy méhentérdelés, csikarászás, borotvapengeköpés késelés stb formáiban figyelhetjük meg a cicaharcot. Munkásbuszon a szinte járképtelen, dagadt lábú munkatársnőt, mert egy olyan buszra akar átszállni az eddigiről, amire nem négykézláb kell fölkúsznia (kezet, segítséget természetesen a kurvára ám hűdenőiszolidáris munkatársnőktől nem kap, a fiatalabbja szerint dögöljön meg a vén picsa, az öregebbje szerint meg úgy kell neki mért nem fogott valami pasit, aki eltartja, mit akar a sok pízzel, ahelyett, hogy örülne, hogy rokkant lehet!). "Takaroggyá a helyedre a másik buszba!" -felkiáltással egyenesen lerúgdossák. Ostoba oktondipocok buta buszsofőr ilyenkor bele szokott avatkozni a ~ba és elkezd hőbörögni hogy ő vezeti a buszt és majd ő eldönti ki száll föl és miért. Ilyenkor a busz nőiközönsége a cicaharc bonyolultságait feledvén összefog és kicsinálja a buszvezetőt, letéteti a járatról kivéve ha jelentősebb csomóponti nők a buszsofőrreffektust élvezvén a ~ új rontját nyitják ---

Irodai körülmények között a magyar vállalkozásiszféra alsószéle-közepe táján előfordul, hogy a jellegzetes magyar fasz vállalkozó (aki persze nyugodtan lehet nő is, azaz főnökasszony, egyremegy) , amikor már évek óta 5-6 adminisztratív dolgozó munkáját végezteti el a három félmunkaidőre bejelentett nőidógozójával, fölvenni kényszerül E-munkára új fiatal nőt. Aki ugye a mai picsatársadalomban leggyakrabban 28-38 éves anyukája-kislánya is. Többnyire a tapasztaltabb nőtársak 40+-osak, tehát 1-2 gyereket szültek, zsigerileg tehát a cicaharc erre gyullad: Ha az Új Hús csinosabb náluk akkor perszehogy, mert nem szült, vagy ami gyakoribb, kólán és csipszen nevelkedett malachasú lány 50 centis popsibőséggel és 90 centis úszógumikerülettel akkor meg ezért kezdik ki. Előszöris azonban jól megszopatják -pedig ez a művelet a laikusok szemében a nők ehhez szükséges tagjának hiányában nonszenszek is tűnhet. Jóindulatúnak mutatkoznak a 37 éves és 8 hónapos kislánnyal szemben. Jól bemártják nála a főnököt, mindenféle igazat és ordenáré kitalációt mondanak rá. A-munkát végző adminisztrátornő azonnal átveszi a lánytól az E-munkát, bár nem ért hozzá, és gyorsan, segítőkészséget tettetvén átadja neki helyette az A,B és C-munkakörrel járó feladatokat. Fölösleges információkat szivesen, lényegeseket sohasem osztanak meg vele. Ezentúl, amit hibáznak, azt E-dolgozó lány nyakába árulkodják. Míg pl az A-munkakörben eddig tevékenykedő nő tündög, B-munkakörben tevékenykedő nő nyálával könnyeket kenvén föl zsírkrémektől fénylő orcájára elrohan a folyosón, amikor meghallja a főnöki WC-ben az öblítő zúgását. Amikor a WC-ből kinyitó főnök rákérdez, miért sír, persze nem akarja elárulni, majd zokogást tettetvén összeomlik és így és tovább. A variciók végtelenek, tipikus például az, hogy az Új Hús ellen cicaharcot folytatók egyike leszopja a főnököt [variáció: hagyja magát megujjazni a főnökasszonytól] . Jól jön ez,, amikor a főnök rájön hogy a cicaharc már a cégnek százezrekbe, milliókba és pl kuncsaft elvesztésébe is került. Persze minden ilyen okozójául A,B és C E-Új Hús-t jelöli meg. A variációk száma végtelen, heripotter terjedelmű többkötetes regényben is csak éppen felvázolhatnám az alapvető variációkat.

Izgalmas intermezzó ha külön-külön kikérdezzük a cicaharcban E-ellen egymással is vállat vető picsákat egymásról, Mindegyik a másikat szapulja és egyben E. védelmezőjének állítja be magát. A Főnököt nekünk is szidni fogják és mindenféléket tódítanak róla.

A picsatársadalom szemforgatóan aljas jókodásaiban kedvelt sáv a nők munkához való joga és az un "azonos munkáért azonos fizetést elv". Aztán ha a picsatársadalom nyálasan álszent képmutatásainak könyvtáraiból más fájlokat kutatunk olyat is föllelhetünk, mint "szabályozzon a piac, döntsön a tőke, senki ne avatkozzon be!" -stb.

Közhelyesen a nőimunkaerő alacsonyabbértékűségénél a nők jellegzetesen dekreatív szabálykövető magatartására szoktak utalni -pl ez a könyvelés művészetében alapkövetelmény a kontírozásban, de kizáró tényező a kreatívkönyvelésben. A gyerekszülés és a gyerekezés, a gyerekesnapok stb emlegetése is közhelyes. Minden Valamirevaló Magyar Szájjalliberális Jógyerek mintabirodalmában, az USÁ-ban a dógozó nőnek szülnie a magánügye a lényeg az, hogy hathetes szülési szabadság után soványló vágtában takarodjon a munkahelyére dolgozni ésmivel törvényileg kötelezett a gyermeke felügyeletének a megoldásáral (méhikána házvezetőnőt kell fogadnia a 2000 dolláros havijövedelméből 1000 dollárt erre áldozni) így nem is hivatkozhat gyermekes anya voltára.

ELŐRE A FEJLETTAMERIKAI TÁRSADALOM FELÉPÍTÉSÉRE!

A 40-mínuszos europid picsatársadalmat nemigen fenyegeti már a gyerekszülés, mint olyan. Két munkatársnő mellé is egy harmadikat felvenni azonban női főnök is óvakodik -éppen a cicaharc miatt. A nőifőnök pedig valamivel empatikusabb, pl egy férfi ostoba fasz szexista állat főnök bedől a könnyeknek összeszorul a maradék lelke-emléke ha síró nőt lát -nőifőnököt nehéz átbaszni a palánkon ilyen csekélységekkel, mint megállíthatatlan zokogás vagy @-alakzatban nyálcsíkot húzván idegösszeropis padlónörjöngés.

Intézetünk szinte mindig abba a hibába esik, amibe a magyar stréber jógyerek geciújságírók is szoktak, az anamnézisben erős megoldást azonban nem tud.

A cicaharcot teljesen eltörölni nem lehet, de valamelyest szabályozható. A cicaharc egyik pszichés főoka a picsatársadalomban az, hogy a túlokos 30 éves kislányok azt hiszik hogy az a "döntés" ami a fejükben megszületett kihat a testükre is. Tudatilag nem akarnak gyereket, ámde testükben ősi ösztönök és biológiai parancsok dógoznak. A szájával arról beszél, hogy isten ments gyerektől 38 éves kora előtt, elébb a karrier eleve már, mire elvégzi a főiskolát [a máig érintetlen magyarbálintizmusban] 30 éves. Minden nő életében van egy tomboló életheted, amidőn teste őrjöng a teherbeesésért és gyerekszülésért. Minél korszerűbben fejlett picsatársadalomba születik a nő, annál inkább hiszi azt, hogy azért dug fűvelfával ebben az élethetedében, mert szeret elélvezni és ez az élet élvezete, Halvány fingja se lehet egy jobbsorsra érdemes, picsatársadalomba született nőnek arról hogy a fejébe diktált picsatársadalmi konvenció és a testében dógozó  biológiai parancs miatt neuraszténiás és hülyepicsa. A magyar társadalom elpicsásodásában az első picsageneráció már 50-pluszos. Ők voltak az "űsz a picsádon, ehun a távirányító, lessed a képernyőn a vódiznit oszt haggyá!!" anyák. Nekik lettek hát ilyen lányaik ők azok, akik szuper elégedettek ha a 38 éves kislányuk otthon él velük a kislányszobában, Ők azok, akik jesszusoznak a vasárnapi ebédnél, mert az unokahúguk Kittike hova szül még a picsába 32 évesen, várhatott volna még, élhetett volna.

A szüléstől elvadítás a cicaharcban a proletároknál is nagyon megy. A halálra gyötrésre kiszemelt fiatal lánynak anyjuk-helyett anyjuk és az egyik fő téma a szülések apróra kirészletezése [-> "vérben és mocsokban" (Karinthy Frigyes)]  a csordogáló szar és vér, a gátmetszés, a sebek nehézkes gyógyulása és a tipikus férfikegyetlenkedések a hathétenbelüli szeksz-szel kapcsolatban.

A vállalkozási szférában a cicaharc ellen az őszinteséggel a napi figyelemmel,, a feladatok rendes elosztásával és ellenőrzésével lehetne védekezni. A tipikus magyar vállakozó azonban a cicaharcba az idegösszeroppanásba kergetett, a  szüntelen hasmenéstől anorexiásra fogyott E-dolgozót nem képes kirúgni. Valójában már rég átlátja a cicaharc lényegét, de nem vállalja fel a döntését, vállat von, ő csak jót akart a hülyepicsáknak, valamivel igyekszik megsérteni E-dolgozót, hátha magától mond föl. Pl úgy tesz mintha elhinné A,B és C. dolgozó ármánykodásait és jól lebassza a kislányt, hátha besérül és elrohan.

A cicaharc végsejében, amidőn már vércafatos eleven fasírttá gyötörték áldozatukat, néha a győztesen fejében is megfordul hogy most már elég lehetne. De ilyenkorra a kegyetlenkedés már reflexé és napirutinná vált. Jó megoldás az is, amikor a vállalkozó ilyenkor mégújabb húst vesz föl. A, B és C. azonnal nekiesik -E-dolgozó amúgy is négyőjük munkáját végzi, tehát ráérnek. E is tehermentesül kissé, hiszen F-Új Hús nyakába kénytelen átraknak jópár feladatot. Az esetek többségében pedig E. dolgozó is betölti A,B. és C. mértékét, azaz beszáll a ~ba és az Új Hús gebedésig gyötrésébe. Da capo al fine.

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr9010358900

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

B. Hella 2016.08.12. 11:10:29

De bizony, nem is annyira picsák a 25-30 közötti nők, megszületnek azok a babák, látom a volt tanítványaimat a fészbukcsin. Némelyik Londonba születik, némelyik Börlinbe, kisebb osztrák városok is elég sok "magyar" újszülöttel dicsekedhetnek.
Amúgy meg, nőkról általánosító cikkcsit berhelni..."és ön tudta, hogy a nizza merényletet férfi követte el? " "és ön tudta, hogy Kölnben kizárólag férfiak erőszakoskodtak nőkkel a karneválon?" és " azt tudta, hogy az eddig lelőtt, elkapott baltás, bombás, fegyveres dzsihadista faszfejek kizárólag férfiak voltak? " és most utáljuk együtt a férfiakat kicsit :D Nem tudom mi történt veled, de egyre hülyébb vagy.
A továbbiakat levélben elküldtem.

Frick László Intézet 2016.08.12. 11:15:13

@B. Hella: Bezzegisztánban a segélyenélés kereteiben a gyerek után is jár pénz. Én is azt tapasztalom, hogy a kitántorgók szivesen okádják le az országot és a számítósságukat is szivesen leplezik mindenféle űűűdöztetéses firlefranccal. Nekem ugyan nincsenek konkrét faszbúkélményeim, de a környezetemből tántorogtak ki jócskán, konkrét ismereteim vannak a másréttye ződebbje árnyalatairól.

Frick László Intézet 2016.08.12. 11:17:16

@B. Hella: A cicaharc női műfaj, tehát nem szexista szelekció, hogy egy nőiműfajban nőkről írok.
Ez olyan, mintha primabalerinák élete címszó alatt kifogásolnád, hogy bezzeg a szőrösmackó alakúak rendjét kifelejtettem

B. Hella 2016.08.12. 11:19:51

@Frick László Intézet: nem segélyből élnek, szakképzettek, rendes állásuk van, lakásuk, jövőjük. Velem vitázhatsz, de mindenféle kimutatás szerint a magyar nők szülési rátája külföldön magasabb, mint itthon, és én is ezt látom. Még akkor is, ha az óriásplakcsin nem ez van :D

B. Hella 2016.08.12. 11:21:48

@Frick László Intézet: nem kifogásolnám, hogy nőkról irsz, ha nem hasonlítgatnál...férfi soha nem lehet oyan kegyetlen ..stb te ÖSSZEHASONLÍTASZ, ÁLTALÁBAN a nők ilyenek a férfiak meg olyanok. Erre írtam, hogy kb olyan, mintha én összemosnálak a nizzai merénylővel, elvégre sofőr és férfi.

2016.08.12. 12:47:34

@B. Hella: ez teljesen logikus. Kitántorgott nők jó része fog magának egy pasit, és gyerekeket nevel. Aki nem tud magának pasit fogni itt, ott se tud. Így aztán marad a nyakunkon.

B. Hella 2016.08.12. 13:01:06

@Frick László Intézet: @nagyjoco: nem tudom, észrevettétek-e, hogy következetesen a "kitántorgott" szót használjátok. Márpedig, ezt eredetileg ugye, az akkori rendszer ellen használták

...Sok urunk nem volt rest, se kába,
birtokát óvni ellenünk
s kitántorgott Amerikába
másfél millió emberünk....

satöbbi

A többségnek magyar férje van, együtt mentek ki.

2016.08.12. 15:01:57

@B. Hella: "A többségnek magyar férje van, együtt mentek ki."

Forrás?

Nyugatra a zemberek azért mentek ki,mert sokkal több pénzt kereshettek és nem pedig az orbánygyűlölet miatt. Sőt, az orbángyűlölők következetesen itt maradtak.
Az van, hogyha Magyarorzság nem ilyen orbánfasiszta ország lenne, hanem liberális demokrata szeparatista, 100% EU-konfrom mintaaország, és a kedvenc pártjaid vezetnék 100%-kal, a fideszt pedig megszűnne, mert senki sem szavazna rá, ugyanilyen kivándorlás következett volna be. Ok: például az IT Szektorban a fizetési különbség négyszeres. Azt mért kellene itt 500 nettóért csórózni egy angolul beszélő mérnöknek, amikor ezért londnban fizetnek átszámítva 2 millió nettót, jobb munkafeltételekkel és kevesebb munkával.

B. Hella 2016.08.12. 16:26:12

@nagyjoco: forrás: előtte elmlítettem, hogy a saját ismerőseimről beszélek.
A fiatalok a jobb életért mentek, az idősebbek között viszont van több, aki a hányingert keltő rendszer miatt.
Orbán annyiban hibás, ha nem hagyna a klientúrának annyit lopni, mint amennyit, és az eu-s pénzeket valóban fejlesztésre, beruházásokra fordították volna, nem arra, hogy faszkalap, versenypiacon élhetetlen haverok "kommunikációs kampány" címén felpuszilják az egészet (lásd voldemort ügy, mint a jéghegy csúcsa, vagy cigánypénzek ellopása, vagy sötéten világító égők a vejkó fejlesztésében, vagy a hátrányos helyzetű gyerekeknek küldött eu-s pénz, amit lényegében 100%-ban kommunikációs stratégia kidolgozására költöttek) szóval, ha ezeknek a pénzeknek csak a felét lopnák el, nem az egészet, akkor egy IT mérnök itthon is jobban keresne.

Frick László Intézet 2016.08.14. 19:18:12

@B. Hella: A "kitántorgás"-sal való hülyítés detto a "mélyszegénység"gel az "eübasztatással " a kockásingesekkel meg a migránsüggyel. Tele a reményes sóhajotokkal, hátha végre a cigány ebbe belegened. Azért tántorog a magyar, mert lehet, 2010 óta felszabadultak a kvóták. És mert uszítják ésmert másréttye ződebb. A sajtó kitántorgós meséiben csupa kánaán a Nyugat, a dógozók zöme azonban betanítottmunkás nyelvtudás nélkül embertelennehéz gályában tízszerannyit dolgozik háromszorannyi fizetésértmint itthon és feleannyit zabál és tizedannyit piál, nem dőzsöl mint otthon. Az a nő szül, aki nem akar gályázni. A nyugati iskolák vacakabbak a magyarokénál. ha iskolás lesz a gyerek, hazajönnek. Még szép,hogy egy budai úrhölgy csak ellenpéldákat tud, de a kitántorgók többsége nem a te környezetedből való.

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2016.08.14. 21:23:03

@Frick László Intézet: nagybátyám Kanadában segédmunkásként (a szakmájában nem tudott elhelyezkedni, mivel nem beszéli a nyelvet) kényelmesen eltartotta a családját. Volt kocsi, kaja, házikó az erdő szélén, nyaralás, minden, egy év után kérés nélküli fizetésemelés és nem kellett megszakadni a munkában. Nem akartak hazajönni, de valami nem volt rendben a papírokkal.

kizárólag ezért regisztráltam 2016.08.14. 23:15:15

inkább arra utalhattak kedves kommentelők, hogy ezt gyönge fiukákkal is művelik, viszont mi a teendő ellene?

B. Hella 2016.08.15. 07:51:35

@Frick László Intézet:

... Az a nő szül, aki nem akar gályázni. ...

A hozzászólásod többi része is sötét tuskóság, azokra most nem reagálnék.
Ez a mondat viszont...az a nő szül, aki nem akar gályázni...Ha teljesen becsavarodtál akkor nem haragszom, hanem sajnállak. De ha szellemi képességeid teljes birtokában írsz, gondolsz ilyet, hogy "az a nő szül, aki nem akar gályázni..." ennél mocskosabb, primitívebb, tahóbb dolgot még nem hallottam tőled.Micsoda elképesztően tuskó, vakkomondoros, fideszesfiúkás tempó ez? Az a nő szül, aki nem akar gályázni? Menj te a jó kurva anyádba. Anyád is azért szült? A feleséged is azért szült? Lehet, hogy a te fideszes fajtádnál a segélyért szoktak szülni, a mi köreinkben a gyerekért.

B. Hella 2016.08.15. 07:54:16

@Frick László Intézet: ehhez a hozzászólásodhoz képest méeg a Pali is egy feminista úriember. Teljesen átmosták az agyad ezek a tolvaj büdöslábú macsó tuskók. Asszony verve jó, mi?

Frick László Intézet 2016.08.15. 11:13:45

@B. Hella: @kizárólag ezért regisztráltam: Segítsetek, kérlek szépen Benneteket, hagyjuk most azt az automatikus nőiszolidaritást. Igaz, hogy a férfiak is szívatják a kopasz sivár fiatalállatot, a strüszivadászt, a szecskát, a mazsolát, a börtönben a parasztot, a segédek az inast, a gólyákat az öregdiákok, etc. Ezek azonban nem cicaharcok. Látni a végüket. Én gyűlöltem a katonaságot, szerintem nem férfivé nevel, szerintem nem szükséges- bár a stressztűrésben edz. A nők az egymással való kegyetlenkedések én nem ismernek határt és mértéket. Ráadásul aljasabb, épmutatóbb. Idősebb nők gyakran anyukája-helyett anyukájának mutatkoznak, tündögnek, miközben nyirkák a csajt. A fizikai munkakörökben 30minuszos lány képtelen egy mukahetet végigdolgozni, de ha van 3-4 szegény proletárlány , aki még tud dolgozni, azokat halálra gyötrik és kiútálják a cégtől. A férfiknál ilyen nincs.van egy kezdőidőszak, de ha a próbát kiállja a fiú, befogadják. Az értelmiségi nők raffináltabban undorítóak a műfajban. De az anyós-meny iszonyokra is rámutathattam volna.

Frick László Intézet 2016.08.15. 11:18:58

@Dinamuki: Kanadában még élnek a régi USA szépségeszményei. Vannak őserdők ( vagy inkább szubtundrák) meg szűzföldekés a mexikóiak fáznak ott. Ezért fizikaimunkavállalást tettetvén be lehet szopatni a hatóságokat s jöhet a segélyeélés. A cigányink pedig a szegénebb, butább és gyengébb cigányokat becsicskáztatják.

Frick László Intézet 2016.08.15. 11:34:05

@B. Hella: Amivel teletömték a fejed, ezek a napigumicsontok a jéghegy csúcsának a kérge. Gondolom, fel se tűnt neked, hogy a Voldemort "ügy"-nek kenderszakálla nyőtt 3 év alatt, az se ,hogy az infonácik mért nem akkor dobták be, amikor az info-t megkapták.
Csak szajkózni tudom: Fasza ez a tipikus magyar nyavajgós mindenszarizmus. Ebben gazdag a kínálat, minden vízsapból ez folyik, minden seggszájból is ez tutul. A kérdésem: Hol az alternatíva. Kit válasszon a gyűlölködésbe uszított magyar. Erkölcsről nem is beszélek . Ötletekről sem. Mutass olyan kormányzásra alkalmas erőt, akikben TÉNYLEG van is szándék kormányzásra. Két Lovasi András dal is eszembe jut. Az ellenzék ma olyan , mint a Férfiak a Lovasi számban.Beszélnek a megkúrásról, de nincs mivel. De: Szándék sincs. Márpedig így ez semmi más, csak foskavarás, ami miatt a fos csak elevenfos marad, semmi más. És erre nem válasz az, hogy "ezek csalnak". Az osztrák Jók és Igazaknak volt kik elöl elcsalni a kancellárválasztást, de ezeknek nincs. Európa nem a valamit akarók befolyása alatt ál, hanem a minélszarabb annáljobbista amerikabérenc foskavarókéban. És te oktondin szajkózod a műsorukat.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2016.08.15. 14:37:26

@Frick László Intézet:

"Az a nő szül, aki nem akar gályázni."

Ja, van ilyen is.

De ez kb. az asszony verve jó szintje

nem a tied

vagy de

b+

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2016.08.15. 14:38:10

off

a posztot nem olvasom el, csak átfutottam, még az is sok volt

B. Hella 2016.08.15. 15:48:27

@A Hannibal Lektűr-attitűd: ezen már többször gondolkodtam én is, hogy az évekkel ezelőtt megismert laza, értelmes, alkotni képes, jól tájékozott, művészként is remeklő Dudi volt-e az igazi vagy amit most itt látunk, ez a vakkomondor szintű tuskó...nem tudom. Időnként komolyan felmerül bennem, hogy hasadt énje van.

B. Hella 2016.08.15. 15:51:58

@Frick László Intézet: a nők egy része tényleg cicaharcol. Egy kis része.

Én ilyen picsákkal soha nem barátkoztam, munkahelyen messziről kerültem őket. Tanári karban az arányuk...hát, kb 1-2 fő. Jelenleg szerencsém van, mivel a mostani kolléganőim között NULLA ilyen van. Régebben, mikor volt egy, őt nagyjából kiközösítettük.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2016.08.16. 01:00:16

@B. Hella:

szerintem mániás depressziós

(hetekre-hónapokra kihagy, majd heti 3-4 poszt, és mindez ciklikusan...)

de ettől még nem kellett volna ennyire megváltozni a ... hmm
na itt abbahagyom

:(((

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2016.08.16. 01:01:40

@A Hannibal Lektűr-attitűd:

bocs, a polkorrekt neve bipoláris zavar

bár egy ex pol incorrect blogján sztem belefér az előző verzió is:))

:(((((((

B. Hella 2016.08.16. 08:31:43

@A Hannibal Lektűr-attitűd: nem, az szerintem nem furcsa, hogy valaki időnként ír, időnként nem...az lehet munkafüggő is, ráér, nem ér rá...

www.port.hu/azonossag_identity/pls/w/films.film_page?i_film_id=55911

Jó, persze nem ilyen durva formában, de erre gondoltam, mikor hasadt személyiséget írtam. Bár, az utóbbi időben csak a cöfikés van előtérben, a másik, a laza, toleráns művésznek nyomát sem látom évek óta :(((

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2016.08.16. 21:37:15

egyébként arról, hogyan működnek (néha) a közösségek meg a cicaharc, nemektől függetlenül, ajánlom mindenkinek Kafka nagyon rövid, de velős egypercesét (Tandori kicsit béna, de érthető tolmácsolásában):

http://www.magyarulbabelben.net/works/de/Kafka,_Franz-1883/Gemeinschaft/hu/29484-Közösség

Frick László Intézet 2016.08.17. 09:47:47

@A Hannibal Lektűr-attitűd: @B. Hella:
Ez az írás nem a férfi-női viszonyokat taglalja Főleg pedig nem eszet oszt, pusztán rámutat:
a női-női viszonyokra. És pont arra kérdez rá, mi az oka annak, hogy nő nőt ver. Köze nincsen tehát ahhoz a "bunkó jobbos" [-> Kovács Ákos félremagyarázott uszításos "kijelentése" és a vén trotty kádéenpés barmok hülyeségei] álláspothoz amibe szándékosan aljas indokból sunyi és hazug (tipikus indexes) eljárással beletoltok.

Függelék: Mivel nyilván nem engem akartok meggyőzni arról, hogy mi az, amit nem is állítottam tehát a kedves kibiceknek ideismétlem:

1. Ideegenszívű nemmagyarként ez a pusztai npmádpásztor asszony verve jó line teljesen idegen tőlem.

2. A Kovács Ákos műbalhé idején rámutattam, hogy a 40-minuszos kisláníokat teljesen hiábVló éa végzetes ostobaság is hagyományos asszonyszerepre kényszeríteni. Mivel ugyanis önálló életvitelre sem alkalmasok, a többségük saját magáról nem képes mosni az albikát úgy ahogy kitakarítani egy tésztát nem tud megfőzni, nemhogy zacskóból kész bolognait pancsikálni hozzá. Ilyen nőnek gyereket csinálni? Katasztrófa az amikor 30-40 ilyen lányból az a 6-7 mégis egykét vállal. Valósággal veszélyeztetettek az ilyen gyerekek.

Ez is ismétlés ajánlottam már ezt a gyakorlatot: Álljatok meg nagyáruházban, plázában hypermarketben: 10 percen belül az eladőtérben 2-3 éves kisgyerek fog átrohanni a mitsesejtő és érdektelen un "szülők"-től 100-200 méteres távolságban. A legeslegfejlettebbtudatúaknál a 4-5 éves, angolbölcsödéből kéttannyelvű csudaoviba befizetett gyermek, aki Kis Mozart zongiórákra is jár, teleszart pelussal mászik föl a zongoraszékre ésvagy babalaptopján internetez.

Annak a pár házasságra és hagyományos nőiszerepre szorított 40 minuszos kislánynak a lakása hótt retek, mocsok és kupi [-> lakberendező műsorok] mindenütt tornyokban a lomok, a ruhák és minden szanaszét, a konyhán mintha a 3. Ukrán Front vonult volna végig. Ezek a lányok (nyilván nem Budai Úrhölgy, pl Stahl Judit az anyukájuk...) csak azt csinálják, amit már otthon az anyukájuktól is láttak.

Ti ketten az ország egy különleges városának a legkülönlegesebb konglomerátjában laktok.

Én viszont proletárokkal dógozok időlegesen vagy rendszeresen 40 éve. Egy nagy munkásbuszravaló asszony közül 5 se főz rendes ételt soha. Nem mondom, hétvégén kisütnek valami húst, csinálnak fasirtot... tudnak krumplit sütni... húst rántani -egy kezemen meg tudom számolni a féleségeket, amit az a pár asszony is "főz". Sütni semmit, kőőtkalácsot semmit, piskótásakat sem. Kész gyári műsüteményt vesznek kurvadrágán. És így milliók élnek ebben az országban és nem az én bajom, hogymivel ti ilyenekről nem tudtok, tehát szerintetek nincsen is.

A psiológusságaitokban saját magatokról a Pijolós Joli nyanyus típusú pletyis halaskofa uszításról adtok példát. Nem a pszichémmel függ össze, mikor írok ide, ráadásul az egyikőtök ezt tőlem magánlevélből nagyon is jól TUDJA.

Amúgy főleg Hanni néni már évek óta azért folytat Szen[ny]t Harcot ellenem, hogy még ennyi eltérővélemény se legyen, mint az enyém. Hátugye a tipikus magyar szájjalliberális, aki kizárólag egy nézőpontot meg véleménysávot tolerál: a sajátját.

És ez nem vita a részemről. Vitatnom sem kell, mekkora aljas gecik, jellegzetes index/444 stílusú hazug uszítók voltatok velem megint hiszen az írás, ismétlem nem férfi-női viszonyról szól.
Nem kitalál hanem RÁMUTAT... bár nyilván olyanra, amit nem akarnátok látni.

Nem azért nem foglalkozom ezzel a "bloggal" mert bipoláris idegbeteg vagyok. (Bárki kreatív ember is eleve "bipoláris"...) ... Erről már többször is meggyőztetek, hogy egyetlen egy jót tehetek, ha ugyanazt írom, amit a jóoldali vízcsapok naponta ontanak de még abban se térjek el, tehát Voldemorttal ne csütörtökön foglalkozzak, mert az Vizoviczkis nap.

Frick László Intézet 2016.08.17. 09:47:55

@A Hannibal Lektűr-attitűd: @B. Hella:
Ez az írás nem a férfi-női viszonyokat taglalja Főleg pedig nem eszet oszt, pusztán rámutat:
a női-női viszonyokra. És pont arra kérdez rá, mi az oka annak, hogy nő nőt ver. Köze nincsen tehát ahhoz a "bunkó jobbos" [-> Kovács Ákos félremagyarázott uszításos "kijelentése" és a vén trotty kádéenpés barmok hülyeségei] álláspothoz amibe szándékosan aljas indokból sunyi és hazug (tipikus indexes) eljárással beletoltok.

Függelék: Mivel nyilván nem engem akartok meggyőzni arról, hogy mi az, amit nem is állítottam tehát a kedves kibiceknek ideismétlem:

1. Ideegenszívű nemmagyarként ez a pusztai npmádpásztor asszony verve jó line teljesen idegen tőlem.

2. A Kovács Ákos műbalhé idején rámutattam, hogy a 40-minuszos kisláníokat teljesen hiábVló éa végzetes ostobaság is hagyományos asszonyszerepre kényszeríteni. Mivel ugyanis önálló életvitelre sem alkalmasok, a többségük saját magáról nem képes mosni az albikát úgy ahogy kitakarítani egy tésztát nem tud megfőzni, nemhogy zacskóból kész bolognait pancsikálni hozzá. Ilyen nőnek gyereket csinálni? Katasztrófa az amikor 30-40 ilyen lányból az a 6-7 mégis egykét vállal. Valósággal veszélyeztetettek az ilyen gyerekek.

Ez is ismétlés ajánlottam már ezt a gyakorlatot: Álljatok meg nagyáruházban, plázában hypermarketben: 10 percen belül az eladőtérben 2-3 éves kisgyerek fog átrohanni a mitsesejtő és érdektelen un "szülők"-től 100-200 méteres távolságban. A legeslegfejlettebbtudatúaknál a 4-5 éves, angolbölcsödéből kéttannyelvű csudaoviba befizetett gyermek, aki Kis Mozart zongiórákra is jár, teleszart pelussal mászik föl a zongoraszékre ésvagy babalaptopján internetez.

Annak a pár házasságra és hagyományos nőiszerepre szorított 40 minuszos kislánynak a lakása hótt retek, mocsok és kupi [-> lakberendező műsorok] mindenütt tornyokban a lomok, a ruhák és minden szanaszét, a konyhán mintha a 3. Ukrán Front vonult volna végig. Ezek a lányok (nyilván nem Budai Úrhölgy, pl Stahl Judit az anyukájuk...) csak azt csinálják, amit már otthon az anyukájuktól is láttak.

Ti ketten az ország egy különleges városának a legkülönlegesebb konglomerátjában laktok.

Én viszont proletárokkal dógozok időlegesen vagy rendszeresen 40 éve. Egy nagy munkásbuszravaló asszony közül 5 se főz rendes ételt soha. Nem mondom, hétvégén kisütnek valami húst, csinálnak fasirtot... tudnak krumplit sütni... húst rántani -egy kezemen meg tudom számolni a féleségeket, amit az a pár asszony is "főz". Sütni semmit, kőőtkalácsot semmit, piskótásakat sem. Kész gyári műsüteményt vesznek kurvadrágán. És így milliók élnek ebben az országban és nem az én bajom, hogymivel ti ilyenekről nem tudtok, tehát szerintetek nincsen is.

A psiológusságaitokban saját magatokról a Pijolós Joli nyanyus típusú pletyis halaskofa uszításról adtok példát. Nem a pszichémmel függ össze, mikor írok ide, ráadásul az egyikőtök ezt tőlem magánlevélből nagyon is jól TUDJA.

Amúgy főleg Hanni néni már évek óta azért folytat Szen[ny]t Harcot ellenem, hogy még ennyi eltérővélemény se legyen, mint az enyém. Hátugye a tipikus magyar szájjalliberális, aki kizárólag egy nézőpontot meg véleménysávot tolerál: a sajátját.

És ez nem vita a részemről. Vitatnom sem kell, mekkora aljas gecik, jellegzetes index/444 stílusú hazug uszítók voltatok velem megint hiszen az írás, ismétlem nem férfi-női viszonyról szól.
Nem kitalál hanem RÁMUTAT... bár nyilván olyanra, amit nem akarnátok látni.

Nem azért nem foglalkozom ezzel a "bloggal" mert bipoláris idegbeteg vagyok. (Bárki kreatív ember is eleve "bipoláris"...) ... Erről már többször is meggyőztetek, hogy egyetlen egy jót tehetek, ha ugyanazt írom, amit a jóoldali vízcsapok naponta ontanak de még abban se térjek el, tehát Voldemorttal ne csütörtökön foglalkozzak, mert az Vizoviczkis nap.

Frick László Intézet 2016.08.17. 10:06:04

@Dinamuki: A cicaharc szó kiejezés bukéja könnyed, gyümölcsös. Mintha bájos ceruzalábú Nők Lapja Cafe [2 Ft-ot érő 'ámítógépesgrafika) [-> Fejős Éva könyvborítók] csajszik cukiiszapbirkózcsija lenne. Csakhogy a nők között dúló viadalok pl a gyáriparban, a főleg nőket oglalkoztató ágazatokban súlyos és új problémák jelentkeznek. Ahogy odaföl írtam: inkább végigszopok egy év "elsőidőszak"-ot kopaszságot katonaságnál, mint fiatal lány legyek egy varrodában, tanuló. Úgy jó tíz éve pedig rendesen ököllel verekednek és nem pár szál haj tépődik, csanem csomójával.

Vannak olyan munkáltatók, akik 40-nél fiatalabb nőt nem is szivesen alkalmaznak. És az is igaz, hogy fizikaimunkában 55-65 éves asszonyok kidógozzák a 40minuszosokat. A 40minuszos kislányok fizikailag sem birják a melót ráadásul funkcionális analfabéták. Ez a 38 éves kisfiúkra is igaz. Nem tud ejben számolni, de máűr papíron sem, viszont telefont a multi nem enged bevinni. Áthidaló megoldás lehet a zsebszámológép, viszont a 30-minuszosok számára már az is ócska, elavult. A 30 minuszosok (ugye nem mindenki érettségizett illetvehát ma már még főiskolára is bejuthat félanalfabéta...) nem tudják elolvasni a munka-állásnál kifüggesztett utasításokat és nem képesek [olvashatóan] kitölteni az árukisérő etikettet. nem tudja megszámolni mennyi darabot készített. A proletárok ráadásul nem birják ki cigi és faszbúkos telefon nélkül.

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.08.17. 12:14:44

HOGY MŰŰŰŰŰŰ???????!

Majd ÁDÁZUL szétkarmolom a cicaharcokban keményedett arcbőrű Steinmann Grófnő - mint azt vagy HARRRMINC Youtube-előadáson, illusztráltan MEG VAGYON MONDVA - NIGGERBŐL lett askenáz bőrit,

(Ide ld. Kern András hangján Woody Allen: Zelig című filmjét is)

na, az lesz aztán MACSAKAJAJ!

"Jaj , Istenem, mit tettem" from Goran Bregovic.

B. Hella 2016.08.17. 12:56:26

@TarZerind: hát Pali, közepesen barna vagyok idén nyáron csak, sajnos. Kimaradt a tenger :(((

B. Hella 2016.08.17. 13:04:31

@Frick László Intézet: Itt kezdődnek a problémák, mikor Hannival közösen válaszolsz nekem. Én azt írtam, ha olvastad, hogy az ÍR / NEM ÍR probléma az időhiányból adódik.

Nem a cikk miatt tollak bele valamibe, hanem a hozzászólásod miatt, hogy az a nő szül, aki nem akar gályázni.

Ebben az egy mondatban valamiféle akkora macsó-felsőbbrendű őstahóság lakik, hogy szörnyű.
Tehát az a nő, aki nem szül, az megbolondul, cicaharcol, stb, aki meg szül, az csak azért, hogy ne kelljen gályáznia.
Mit tudok én ezzel a véleményeddel kezdeni.

A cöfikébe való betolás nem emiatt a cicaharcos cikk miatt van, csak Hannival nem szoktam máshol beszélgetni.
A kb 6-7 éves pályafutásodra nézek vissza, mikor azt mondom, hogy minta két különböző személy lennél, van a régebben megismert, laza művész, aki jópofa, kedves, toleráns, lehet vele haverkodni, művelt, széles látókörű, és fantasztikus humora van. És főleg, pontosan tudja, hogy a ő nem barikamay, de képes eljátszani. JÁTSZANI.

És itt van jónéhány éve egy megkeseredett pasi, aki nem vicces, nem kedves, és elszántan harcol egy takonszerűen undorító, történelmi szemétdombra való rezsim, és annak vezetője elfogadtatásáért. 10 éve Barika egy ilyen pasin, mint Ovi röhögött volna, Andyvajnáról, vuittoniról megsemmisítő cikket írt volna, és a végén hozzátette volna, hogy és most tapsoljunk.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2016.08.17. 14:47:58

@Frick László Intézet:

hát nagy büdös lófaszt

nagyon-nagyon-nagyon sokszor elmondtam már, mi a bajom
de hiába

"Amúgy főleg Hanni néni már évek óta azért folytat Szen[ny]t Harcot ellenem, hogy még ennyi eltérővélemény se legyen, mint az enyém"

neked bármiről ugyanaz jut eszedbe

bármire reagálsz, nem a konkrét posztra reagálsz, hanem tolod a monomániádat egy virtuális kommentelő virtuális reakciójára

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2016.08.17. 14:49:12

@Frick László Intézet:

mint írtam is, a posztot nem olvastam el

ott fentebb egy konkrét kommentedre reagálatam

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2016.08.17. 14:52:27

@Frick László Intézet:

nem tudom, meg-e volt-e a minap a nagy soros-a-geci-pénzeli-a-444-et nap?

amikor véletlenül a mandinertől a 888-on át a televíziókig éppen ugyanakkor jött le egy - később persze cáfolt - hír

sőt, a tévében már a cáfolat után hozták le

na most ha neked egy cseppet sem gyanús és egy cseppet sem derogál, hogy ezekkel árulsz egy gyékényen, akkor

nincs mit

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.08.17. 14:59:17

@A Hannibal Lektűr-attitűd:

A Mandineren- vagy a Pesti Srácok. hu-n - LINKELVE VANNAK az eredeti e-mailek!

Uj Pétert azért fizette a vén gastritises askenáz, hogy hazudozzon.

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.08.17. 15:03:53

@A Hannibal Lektűr-attitűd:

Hanni, picinyem, ha EGY ZSIDÓ azt mondja "nem igaz", AKKOR HA CIGÁNYGYEREKEK POTYOGNAK AZ ÉGBŰ, akkor is pont úgy igaz!

Hogy cáfolták??!

Hiszen megvannak a dokumentumok! DC-Leaks, így híjják ezt az oldalt.

Ruszki lehet.

2016.08.17. 15:16:16

@Frick László Intézet:"Ilyen nőnek gyereket csinálni? Katasztrófa az amikor 30-40 ilyen lányból az a 6-7 mégis egykét vállal. Valósággal veszélyeztetettek az ilyen gyerekek."

Lószart, Mama. Az, hogy tudsz-e kalácsot sütni, meg rend van-e a nagyszobában,akkora first world problem, hogy csuhaj. Nyilván nem jók a trendek, de hát ez van: a jólét gyengévée tesz mindannyiunkat.

Európában veszélyzetett gyermekek tömegével csak az iszlám gettókban találhatóak - sehol máshol.

Frick László Intézet 2016.08.17. 15:35:03

@nagyjoco:
A veszélyeztetés előszöris a kimmammucili lustaságával kezdődik, amit megkoncepcionál laissez faire szabadságranevelésnek. Magyarul lusta napirendipontokat tartani. A kibbabbucili mindent akkor csinál, amikor jólesik neki, ennek folyamányaként a csecsemő nem alszik naponta egyfolytában 3-4 órahosszánál többet. Alvásminuszos lesz az alváshiány mindenféle (pl a vadak elöl menekülésben háborúban stresszhelyzetben hasznos) ébrentartó cuccosokat termeltet a szervezettel adrenalint és eféléket. A kisbaba és gyermek függője lesz ezeknek a természetadta serkentőknek, és nem alszik.. az alváshiány tartósan mozgáskényszeressé teszi képtelen ötpercnél tovább bármire koncentrálni. A zsenialitás jegyeit úgy mutatja, hogy pl algebrai műveletekben a szorzásban ugyan jeleskedik, viszont összeadni és kivonni képtelen, és egy majomkölök számára leküzdhető logikai feladatot át se lát... A szülők tapsikolnak "A gyerekem autisztikus jegyeket mutat biztos zseni lesz Einstein is így kezdte!" Bazmegol a gyerekkel a kis ovodásnak ilyeneket beszél: "Baszki Berkó a kurva anyádat, a faszomnak nem tucc nyugodni!" Egy verset nem foglalkozik a gyerekkel, csak azt hallod "űsz takaroggy ariggy, faszomat, kurvaélet, a picsába mán!"
Az igaz, hogy a szentendrei skanzenben, a 2/A kerület óvodái körül... kies fekvésű budai magánóvodák udvarán Weöres versekkel bubázó lencsilányokat és homokvárépítő Fodor Gábor arcú okoskiffiúkat lehet látni... sajnos azonban a jéghegy csúcsát borító fényes olvatag kéreg az nem a jéghegy a sós víz alatt az üregeivel...
De még a fejlettértelmisegg műűűvésznők között is van olyan aki a gerébágnes alakú sámánasszonyokkal nem csak a méhlepcsikéjét mutogálja meg a korai mindenttudással idegbeteggé tett és baricsajszinak tévesztett kislányának... hanem... mást is...

A trendről annyit, hogy NSZK-ban ivarérésem hajnalán nyitott ez a trend ami most nálunk úrhodik. Az unokaöcsém kapott egy olyan... tudodmilyen biciklit... volt benne vagy 24 sebesség, csopperesített, minden... Egyszer elesett vele, attól fogva nem is ült rá. Ugye meglátott engem a schwoobische bauerpube-ot aszonta hogy pakójjak, amiket látok, mázsa mecsboksz villanyvasutak stb-stb... mer az enkelkindili az egy nyápic kis scheißkerl... Úgy is lett, amikor felnyőtt, segélyen meg a fedr-ék millióiból élősködött.. a közel és távoli rokonságom családfái erdőségnyiben haltak el... Az én generációmból már senki nem csinált gyereket, mondjuk a végbélbe eregetett sperma elég nehezen is fogantat petét

2016.08.17. 15:59:17

@Frick László Intézet: tökéletesen leírtad, hogyan nevelik a cigányok a gyerekeiket.

Frick László Intézet 2016.08.17. 17:46:40

@nagyjoco: A cuigányok sokféleképpen nevelik a gyermekeiket, ahány törzs és ahány kaszt, annyiféleképpen. Még dali romongróknál is azonban és újabban a fiatal anyák (13-17 évesek) egészen jól és komolyan foglalkoznak a gyermekeikkel. Amit leírtam, középosztálybéli becseűűűűlettesmagyaroknál figyeltem meg, tömegesen

2016.08.17. 21:34:04

@Frick László Intézet: én a téglási buszon meg Nyíregyházán gyorson gyűjtöttem tapasztalatokat.

Frick László Intézet 2016.08.18. 16:12:03

@nagyjoco: Magyarországon vagy 13 féle cigány törzs él, egyik úgy elemezhető a másikból, mint a svédből az albán vagy a románból az ír. Vagy a pandzsabiból a tamil. Azt szoktam mondani a romongrókra, akiket a cigány-cigány szegregácuió is sújt rendesen, aki a mai romongrót nézi, a Móricz korabeli szegény magyart látja. A felsőbb kasztbéli iparos kereskedő vagy zenész cigányok mások. Az oláh, a románcigány lenézi a romongrót és tiltja a gyerekének a közösködést. hamarabb vesz magyar proletár romongró házastársar, mint oláhcigány. Sőt, a leghagyományőrzőbb oláhcigányoknál a szülők kötik a házassági-üzletet.

Mások a városi cigányok. Két közeli város cigányai teljesen különböznek.

A romongróknál az asszony állati sorban, nincsen szava, sokszor az ura hordja ki az út mellé körömlakkot szárigatni. Lyánynak semmi becsülete csak a gyerek a gyerek.

A nemesebb cigány törzseknél az asszonyoké a titkos főhatalom. Az elsőszülött fiú feleségének van csak szörnyű sorsa. De majd nagymama korában az ő fia feleségén bosszút vesz. Ez amúgy pusztai nomád szokás és a zsidóknál, az araboknál meg a türköknél-magyaroknál is az érettkorú (már nem szülőképes) nőké volt a fő TITKOS hatalom. A faszok állTAK KI A DÖNTÉSSEL, AMIT VALÓJÁban a Nagy Anyák hoztak. Ha elbaszták, a férfiak baszták el, ha sikerült, akkor megint az asszonyok voltak az okosak.

Az elmúlt 20 évben a magyar vállalkozók, amikor már 2-3-4 picsát kistafírungoltak, Erdélyben vettek ősasszonyi attitüdben élő feleséget és akkor lett háztartásuk, nem szaladt a ház, szép családjuk nevelkedett hajlottkorukra meg efélék. De odabent Erdélyben mégviharosabban rohadnak a dógok, mint idekint Magyarországban.
süti beállítások módosítása