Síkbolygón, hol a picsamédia vezérlete picsatársadalom tenyész, lehetetlen beszélni bármiről, ami több kettőnél.

A picsanetokrácia elvileg demokratikus berendezkedésű lenne.

Kétféle politikai pártot különböztethetünk meg:

Az egyikféle a klasszikus, társadalmi bázissal, azaz választó- és szimpatizáns tömegek támogatásával rendelkező párt.

A másik típus látszólag többféle altípusból áll, közös jellemzőjük az, hogy nem rendelkeznek társadalmi bázissal, még annyi valódi húsvér támogatójuk sincsen, ahány embert alkalmazottként megfizetnek. Az ilyen bázisnélküli nullakiterjedésű pártok eleinte, a mára letűnt klasszikus szépidőkben propagandaeszközökkel igyekeztek választói bázist kiépíteni. Reklám-marketing eszközeikben nem válogattak, Dr Josef Goebbels a modern maimarketing atyjának fellépéséig főleg a vallásimarketing ősi eszközeit forgatták, trükkjeit alkalmazták.

A netokráciában a média már nem puszta eszköz a göbbelsziánus gecipolitizálás kezében hanem önálló, pénzért bármire hajlandó erő is. Most nem arra akarok itt rámutatni, hogy a magyar geciújságíró egy kétforintot érő három napig jópofa "provokatív" poénért megbassza a gombásvalagú Clamidia-fészek kurva anyját gumi nélkül. Az ilyesmi, ha politikaiszolgálatban is, de senemoszt senemszoroz. Mondjuk azért szivesen olvasnék most Pete Hungarious-tól egy Gyurta és én 2.0 című szórakoztatóan tréfás kis cikkcsit.

A nullakiterjedésű pártok alfajainak sorolását a legszimpatikusabb, mélyebb átgondolás nélkül rokonszenvesnek tűnő formájával a bojóccpárttal kezdem. A bojóccpárt afféle botcsinálta humorheroldok gyülekezete a péicsatársadalom akkora humorínségben szenved, hogy egy szánalmas picsánrúgást is tapsikolva ünnepelnek. A cizelláltabb észbéli műveleteket, pl önálló gondolkodást, kombinációskészséget feltételező humorágazatok, mint irónia vagy szarkazmus  a politikailag korrekt amerikaidiótizmusba butított picsatársadalomban jogilaq eléggé veszélyesek is. Egy ilyen társadalomban a kibaszott néger kifejezésből a kibaszott ingyen van, a négerért viszont akár megsemmisítő retorzió is járhat, Az ilyen társadalomban a néger szót nem szabad használni, de pl ha a társadalom normáinak megfelelően lőfegyvert is tartok magamnál, ámde az autóm biztosítási matricája érvénytelen akkor ebben a típusú demokráciában, ami mindendemokráciák netováábbja és a Föld összes országainak minden társadalma is, ha jót is akarna magának, éghajlatra és földrajzra tekintet nélkül egyazegyben lemásolná az ilyen demokráciát, tehát ha én afroamerikai származású vagyok ebben a társadalomban, 170 font súlyú és az engem a kibaszott, szájbakúrt biztosítási matricám miatt az autó mellé az aszfalt víztócsájába lefektető, egyenként 240 font testömegű két rendőr úgy ítéli meg,, akkor az egyik hátracsavarja a kezeimet amivel szerinte a fegyveremért nyúltam, miközben a seggemen térdel, a másik a nyakamra térdel és fegyverével önvédelemből lelőhet, mint egy kutyát, de négernek nem mondhat.

A bojóccpártoktól a komoly picsamédiapártok azzal a hazugsággal különböztetik el magukat, hogy őnékik programjuk is van és ehhez a programhoz keresnek támogatókat, azaz választókat. Magyar kuriózumként rámutatok itt még a torgyanizációs csehsándorpártokra, amik úgy keletkeznek, ahogy a kisebb magyar mezővárosokban a mérleggyártó, klímaszerelő vagy kazánkovács cégek. Van ugye az induló Nagy Cég aminek a főbb emberei egy idő után, elúnva az alapítótulaj baszogatását, úgy gondolják, hogy ők is alapítanak egy mérleggyártó, klimatizáló vagy kazánkovács céget és ha nem lesz kuncsaft, majd lopnak az alapító őscégtől.

Magyarországon még nem sikerült a jeőjjdehaladásnakmán a  aójjdeamerikai demokratikusfokára felfejlődnünk, viszont Gulyás Márton, egy nullakiterjedésű médiapicsapárt természetazonos hatású nejlonlófasza nemhogy mondhat olyant, hogy #pusztuljmszp , de még a jógyerek gecimédia vííídáman terjeszti, támogatja, Ha megkérdezzük a bértollnok ócska kis geciket, hogy ugyan mért csinálnak ilyent, ha egyébként a kádári Orbánrákosi náci rezsimjét meg le szeretnék váltani, és úgy néz ki hogy a demokrácia klasszikus szabályai szerint összesen ennek az MSZP-nek van létező, húsvér választásra jogosult emberekből álló, orbánváltásra alkalmas társadalmi bázisa: alsóhangon is több, mint egymillió választóról beszélünk. Tehát ki szerint, még a mindent-de-mindent kétfelé/kettőre sikamikáló Török Vidor szerint is semmitérő (a szar ugyanis értékes, nemes anyag, komposztkelesztó, stb stb ) médiakreáció mittoménkije ez az ócska kis tejfelbőlhamisított bocigeci... aggykirálykatonázhat-e húsz embert az MSZP bázisából a nullakiterjedésű médiapicsakreációjának? -perszehogy nem.

Az a gond, hogy a netokráciában a klasszikus politizálás fölösleges bojóckodás. Intézetünk teljes állománya repedtre szokta röhögni a hasikóját, amidőn Orbán Viktor elkezdett klasszikusan politizálni pl úgymond kifogni a szelet a "Jobbik" sínretett kishajójának nemlétező vitorláiból. Természetesen egy játszi gondolat erejéig sem vagyunk képesek beszopni,, hogy Gulyás Márton médiapicsa gecipolitikus valamiféle bázist gondolna aggykirálykatonázni el az MSZP-től. Ódehogy.

Elébb azonban elárulom a netokrácia egyik legütősebb működési gyakorlatát. Demokratikus eszközökkel megbuktatni Orbán Viktort időbe és pénzbe kerülne, többezer ember PR módszerekkel összehangolt munkájába. Ezzel szemben az Egyesül Államok Szolgálatainak olyan információi vannak Orbán Viktorról, amivel egy délelőtt hanyatlásában néhány negyedóra alatt meg lehetne buktatni nagyjából akkora költséggel,, amennyi áramot a megosztóeszközök fogyasztanak. Ahogyan ezt a Stroszkán-buktatás vagy a legutóbbi panamaügylet szerte-leaks-ezésénél láthattuk, teljesen kész, kiépített picsamédiahálózast áll az információmegosztás szolgálatába. E hálózat médialakájainak bilitisztító és cipőpucoló inaskölkei powerelik Gulyás Mártont -ha a szimpla foskavarás és zűrzavarkeltés valaki ízlése szerint megteszi politikai cél-nak, akkor egészségére, legyen úgy.

A csöndesamerikánus picsamédia pénzért és gondolkodás nélkül szolgálja az USA érdekeit ami jelenleg az annálrosszabb a minéljobb Európában. Nem akarom senki jó (és rossz...) blogbarátomat elkeseríteni, de nagyon úgy néz ki, hogy Orbán Viktor teljesen megfelel az USA jelenlegi fő politikai törekvésének, Európa válságba és csődbe széjjelkúrásának. A Konzorcium , Jospeh Heller szavával A Szindikátus úgy látja, hogy Orbán Viktor jó helyen van. Amint a múltkor rámutattam a tényre, a Szindikátusnak az is jó, ha Trump nyer, de ugyanolyan jó, ha Clinton. Egyremegy. Senki ne gondolja azonban, hogy az Orbán megbuktatására a "rezsim" seggberúgására alkalmas információkon ül a Szindikátus. Ó dehogy is. Ahogy a Snitt Ügy is bizonyította: az információ ott van a picsamédiánál, a hávégé, az index vagy a 444.hu nyálas amerikaiseggnyaló strébereinél. Mint fegyelmezett jógyerekek, szépen csöndben rötyögvén és igen jól szórakozva a szarkavaráson őrzik-tartogatják ezeket az információkat. Még egyszer úgy elpazarolni mint a Snitt Ügy esetén, nem fogják.

Úgyhogy felebarátaim, addig is zúgolódjatok, forraljátok az agyvérzsírotokat és legyetek szépen mindentbekajálószintű agyatlan célcsoportja a csöndesamerikánus picsamédiának, ámen!

Thank you, God Bless you, and God Bless the United States of America!

/Barack Obama zárószavai a 2008-as Nagy Denveri Konvención/

http://www.usnews.com/dbimages/master/5457/FE_DA_080624religion.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr8710115754

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.08.10. 13:07:40

Végre egy minőségi nagyposzt, kiváló meglátásokkal.

2016.08.10. 14:22:03

Orbán sok dologhoz hülye, de azzal tisztában van, hogy vagy megfelelő ember lesz a Szindikátusnak, vagy megbuktatják.
Másrészt lejátékelméletezve a dolgot nincs is olyan magyar miniszterelnöki stratégia, ami akár csak lassítani tudná Ajrópa káoszba döntését. Szóval a Cigánynak még annyi esélye sincs Ajrópa megmentésére, mint id. Kovács István helyettes sorvezetőnek lett volna, amikor meg akarta volna menteni a mikolci kohászati műveket a rendszerváltás környékén.

2016.08.10. 17:27:52

Harmadrészt az usákok széjjelkúrják Ajrópát ponthoz azért lenne némi hozzáfűznivalóm. Ajrópa széjjelkúrja saját magát, ez már vagy 30-40 éve megy. Mindenféle USA beavatkozás nélkül - sőt, ha az USA nem akarná, hogy széjjelkúrja magát, akkor is megtörténne. Az USA mindössze rágyorsít a folyamatra, ami szerintem örvendetes. A magukat liberálisnak nevezők nem fogják tudni még a Lügenspresse 300%-ra pörgetésével sem eltitkolni a valóságot:

muslimstatistics.wordpress.com/

Főleg, hogy a bajoroknál már másképp fest a dolog.

A polgárháború után pedig remélhetőleg a ma liberálisnak nevezett eszmék kerülnek abba a kategóriába, mint amiben most vannak a nacifaszi nézetek.

Frick László Intézet 2016.08.11. 09:40:36

@nagyjoco: Börleszkfilmet lehetne forgatni a fideXXXesekről mekkora beképzelt ostobák és tökhülyék a modern kommunikációhoz és amerikához. Büdös vadászgumicsizmaszagú fideszfőségek egyenesen az USÁ-ban csináltak és csinálnak ....hogy is fogalmazzak, egy olyan uborkafára felkapaszkodott büdösbunkó tajtparaszt társaságról beszélek, akik képesek felnézni Habony Árpádra, mint világfira... ezzel az erővel friderikuszra, a parvenü archetipusára is felnézhetnének... szóval elmegy pár fidesztahó az USÁ-ba és ott... Balázs balázs -szerű murikat rendeznek és azt hiszik, hogy ez a mai világban titokban maradhat.

Szerintem Orbánnak fingja sincsen az USA katonai és világhatalmi doktrinájának megváltozásáról. Miközben az USA az új doktrinában kikukázta Izraelt és a régi zsidó lobbinak ma már egy mukkja sincs a Szindikátusban, a fidesz főségek még úgy zsidóznak meg sorosoznak, mint a hajdermenkeő 1996-ban. De az 20 éve volt. Ismétlem: Orbán csak saját magánál butább emberektől ha, ritkán, fogad meg tanácsot. Olyan emberről beszélünk, akinek bakondi györgy főtanácsadója lehet.

Másrészt azonban az USA mai politikájával szemben a butának tettetés is jó módszer. Én akkor fogtam gyanút,, amikor Bajnai visszatérvén a 2011-es hazaáruló körútjáűból visszavonult. Persze elhazudta, de jól láthatóan már csak kiszállni akarózott az egészből. Úgy gondolom, hogy Obama egy negyed óra alatt néhány őszinte szóval elmagyarázta neki, hogy Európában olyan munkák kezdődnek, amik miatt értelmes gazdag ember fogja a magánvagyonát és szépen ki meg elvonul a napipolitikából. Obama mint az Utolsó Értelmes Amerikai elnök, egyszerűen csak dallas-alakú merényletek nélkül és élve szeretné teljesen kitölteni elnökségét azért nem ugrál a Szindikátus ellen, bár így is erősen felbosszantotta őket.

Frick László Intézet 2016.08.11. 09:50:15

@nagyjoco: Azt, hogy Európa menthetetlen, a Távol-Keleten vagy Oroszországban láthatod be igazán, Moszkvában például.

Európa egyetlen mentsége egy jó nagy össz-europid összefogás lenne. Tehát egy obama-alakú teljesen új USA adminisztráció, ami nem az anglosaxo-náci
imperializmuson furmánykodik, hanem egy összeuropid összefogáson. Az oroszokból nem mumusmumust kéne hazudni, hanem bevonni őket a NATOP-ba és szövetsége fogni Európával. Amint Európa szövetkezne Oroszországgal, az orosz újgazdagok picsán rúgják a Putyin adminisztrációt. Amúgy is az orosz milliárdosok tízezre él a Cote'd Azure-ön, Londonban és ezernél többen csak itt a szomszédban, Bécsben.

Nyiltan kellene beszélni az USA adminisztrációjával addig, amig élnek értelmes és művelt emberek az USÁban. Az USA népe totális butítást szenved. A latino-k természetesen buták, az anglo-saxo-k meg egyre és egyre.

A tudóspok már kiszámolták, hogy az utolsó europid 2400 körül fingik majd ki. Az USA új doktrinái felgyorsítják csak ezt a folyamatot és... ha így mennek a dolgok, 2200 körül fingik ki az utolsó europid.

Bevallom neked őszintén: Az europidokat egyre undorítóbb népségnek látom. Dekadensek, kivagyiak, beképzeltek, önhittek, idegbeteg-türelmetlenek, élvetegek, exhibicionisták, piáűsak és drogosok, élvhajhászok... és egyre butábbak és erre a butaságukra egyre büszkébbek.

Magyarországon a jövő a cigányok kezében van, eddigi számításaim szerint úgy 2100 körül már meghatározó többségben lesznek. namost a "migrik" ahogy becézitek őket... szerintem már tudják azt, hogy egy jelentős cigányországban kevés jól átverhető picsaembert fognak találni.. azt látják, hogy itt már megelőzték őket.

Frick László Intézet 2016.08.11. 09:54:16

@nagyjoco: liberálisnak NEVEZETT vagy inkább tévesztett. Az egyik legkétségbeejtőbb jelenség a számomra a valódi ténylegliberálisok kipusztulása. A politikai közéletben ma liberális alig van és a művészeti életből is nyírják őket. Kedvenc gennygócomban a 444.hu-n egyetlen egy liberális ember nincsen.

A legtöbb liberális újságíró a mandiner.hu -nál dolgozik, sőt, az egész orgánumnak vannak jelentős liberális jegyei.

Egy liberális műhelyt a belső viták fejlesztenek. A 444.hu-n lehetetlen eltérő vélemény. Állítanak egy véleményt, de ellenvélemény próbájába nem állítják. Tételeket közölnek egy vitatás nélkül. Annyira lezüllöttek a gecik, hogy a kommentoszlopokban már a saját, egyébként híveik sem tudják őket komolyan venni.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2016.08.11. 11:30:41

na végre megint tapló módon magharizhatsz és fikázhatsz cím és szerző alapján:

444.hu/2016/08/11/az-utolsokat-rugja-a-nyugati-partrendszer

pedig érdemes lenne elolvasni

2016.08.12. 09:28:55

@Frick László Intézet: a tudósok számtalan jövéképet számoltak már ki, aztán semmi nem úgy lett. Szerintem a fehér ember egyáltalán nem elveszett a jövő szempontjából. Sorsa jelen pillanatban kétséges, de minél előbb keződődik meg az összeomlás Németországban, annál nagyobb az esélye, hogy megmaradunk.

Frick László Intézet 2016.08.12. 10:55:08

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Szerintem amit én írtam, reálisabb és jócskán felülhaladja azt az ócska kis polkomm uszítást, amit linkeltél.
Sokszor rámutattam, európai reátekintésben mennyire lényegtelen az orbángyűlöleted, Az USA egyet gondol egy délelőtt 10-kor és 11-kor Orbán megsemmisül. Azonban a dolgok ettől, pl Orbántól is függetlenül alakulnak. Entropikus káosz van és így a Zárt tartály egyetlen eleme senemoszt senemszoroz minden egyenlő és különböző egyszerre.
Menjünk vissza tavalyilyenkorig vegyük ki a képletből Orbánt tehát follyon minden úgy a Keleti-nél ahogy folyt éshát azóta eszkalálódván.
Itt Magyarországon senki nem tényező.

mivel én nem vagyok magyar tiszta szivemből kívánom neked, hogy minden-de-minden a te és a 444 ízlése szerint legyen, alakuljon.

A helyzet jelenlegi állása szerint a migránsok miatt több német költözött el Németországból mint ahány az integrálódás útjához vezető kis járda első kockájára is legalább rálépett.

Ide ahol én élek Magyarországon, soha nem jön migráns, mert itt jó sok ugyanolyan ember él mint ők még nem olyan picsaemberek mint te és a fejlettek, erősek az önérdekérvényesítésben és nem tűrik a konkurenciát a segélyenélésben. Én magam is azon gondolkodom, úőgyis van bennem pár vonóval hogy a magyar helyett ehhez az életerős, életigenló pompás önérdekérvényesítő néphez csatlakozom.
Te meg csatlakozz a 444-hez. Élj úgy és azt kívánom: legyen úgy neked, ahogy a 444 szerint a jó.

Frick László Intézet 2016.08.12. 11:00:17

@nagyjoco: Van ebben egy csavar. A XIX. század végén kiszámították, hogy a kínaiaké a jövő. Ivarérettségem idején repedtre kacagtam a hasikómat, amikor a nemmagyar szüléim ezzel az ökörséggel jöttek.

Rámutattam már neked a "korszerűtudományosság" egyik fő jellemzőjére:

Ki a butább? Az a 333 nép, kinek meseköltői egymástól függetlenül ezredéves távolságokban egymásról mit se sejtvén kitalálták azt az özönvíz mesét amit mi Noé történeteként ismerünk, vagy az a tudós a hülye, aki e meséket szószerintvéve hülyeségbe magyarázza, mert nem tudja, hogy a Szigetemberiség korszakában a különböző homo sapiens népcsoportok áthidalhatatlan távolságban, egymásról mitsesejtvén éltek, és abban a hiedelemben, hogy Az Egész Viláf is az a termékeny völgy, amit benépesítenek.

Pl az se kitaláció, hogy a mai genetikomatematika szerint az emberiségnek volt egy olyan állapota is, amidőn mindössze 1200 egyedből állt a homo sapiens...

Frick László Intézet 2016.08.12. 11:02:48

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Én, veled vagy a 444-gyel szemben, megengedő vagyok.
Tőlem ugyan.. legyen úgy, ahogy te akarod vagy ahogy az amerikaisegnyaló bérenc jógyerekek akarják. Lntőlem oszt orbán ebben a percben meggebedhet. legyen Szabó Timcsi a miniszterelnöknő, bánom én.
Én egy egész kormányt kizárólag 444-esekből állítanék ki, hátugye van ez a csajos oldal hát abban a kormányban annyi csaj lenne, ahány a 444 szerkikéjében. Ugye.

Bazdmeg.

2016.08.12. 11:24:45

@Frick László Intézet: az engem nem zavar, hogy kínaiké a jövő. Annak is örülök, hogy ezt kiszámolták, pár évszázadot leszámolva midig is ők voltak a legek.
A Kalacsakra Tantra szerint Mekkából fog elindulni a világháború, és amikor majd a Földön óceánként hömpölyög a vér, eljön a Vaskerék Királya, aki győzelemre vezeti a jókat - négy seregből álló egyesült erőkkel. Aztán a Dharmának lesz száz jó éve. Utána jön a Nagy Pusztulás, a Barbár Kor.
A fehér emberek arányát viszont nem említik a szövegek. Derék tudósaink nem tudom, hogy beleszámolták-e a háborút a béke vallásával. Meg ki számolja azt ki, hányan maradnak a háború után.

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2016.08.13. 00:19:09

@Frick László Intézet: de amúgy nem baj, hogy a migráns faszagyerekek nem tudnának önérdekérvényesíteni, ha nem lenne a puha és toleráns nyugati befogadó közeg, amelyik ezt hagyja? Maradhatnának az önérdekérvényesítéssel a sivatagban.

2016.08.13. 10:16:35

@Dinamuki: pontosan. Nem a migrik a kemények, a picsaemberek gyengék. Pl elhiszik, hogy a gazdasági bevándorlók háborús menekültek. Németország egyetlen háború sújtotta országgal sem határos, tehát ott egyetlen háborús menekült sem lehet.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2016.08.15. 14:48:59

@Frick László Intézet:

na ez bejött
sajnos:(((

a cikket nem olvastad
csak pofázol és fröcsögsz a szokásos módon
és nem arról, ami a konkrét cikkben van
hanem arról, ami fejedben

így nincs kivel
nincs miről
nincs mit

:((

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2016.08.15. 14:52:05

@Frick László Intézet:

bazdmeg te

nem tudom, mi a faszról beszélsz

de hogy nem a linkelt cikkről, az teljesen egyértelmű

(de,sajnos tudom: fóbia + mánia...)

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2016.08.17. 02:17:14

nem mintha bármit is elolvasnál

mno.hu/gkozep/a-radikalis-orban-viktor-1357071

meg minek is

bazd meg, ez az ultima ratio

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.08.17. 12:21:11

Nos,

én, mint igazgatási és fegyelmi (politikai) tiszt of Magyar Néphadsereg, Debrecen,

LYÓNAK minősítem e fentit, effendi.

Oly mértékben, hogy KÖZZÉ LESZ TÉVE a Fakebukkon és G+Ponton is!!!!

Ilyen még nem vót.

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.08.17. 12:26:41

@nagyjoco:

ORRBÁN semmihez sem hülye, Jócó, te puhapénisz Zsobbikos-Simicskás sunnyogó!!!

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.08.17. 12:33:11

Jogilag semmise veszélyes.

Nekem.

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.08.17. 12:38:08

Notice:

A MASZOP-ott messze megelőzi a Zsúrpubi Simicska-Vonója Párt, amely 2018-ra már SAJÁT hajdani táborával is kénytelen lesz megküzdeni,

mert "JOBBIK" néven már nem,
de RADIKÁLNEMZETI TÁLTOSHITŰ Szépselymeslóding Pártra MEG IGEN, szavazni fognak!

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.08.17. 12:47:09

Ja, NSA-CIA tud Orbánról.

Csakhogy a MOSZAD is tud és Izrael - eltérően a Lauder-fajta World Jewish Congress-től, ld. néhai Tomlantos, Gáti Károly (aki önéletrajza szerint MAGYAR!),
Shorosh, - tehát Izrael Állam komálja a RENGETEG PÉNZT a Zsidó Emlékekre költő Orbán- Fidesz Kormányt,
- minap láttam a TV-ben a teljesen felújított Mádi Rabbiházat, csak hápogtam, Tisza Pistának nem volt olyan -zártfalú - ERŐDJE!

S végül járatom a Hídfő.ru online-t.

Putyin-Medvegyev FIDESZES és Orbánista - és seggben tartja a zamerikai információkat.

Én antikom és szovjetellenes vagyok.

De Putyinnál REND van, s hogy már a fundamentalista teokratikus sííta iszlám Perzsiájából tud bombázni, az ÚJ SZEREPOSZTÁST JELENT.

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.08.17. 12:54:50

@nagyjoco: Kit érdekel Ojrópa,
itten
NAGYAMAGYORSZÁGRUL VAN SZÓ!

Mindenkinek jó Orbán, csak a meghülyült Merkelnek és a tetves német balosoknak nem - meg kellett volna MÁIG tartani az 1 millió munkásból álló SA-t.....

Franszoá Holland (egy totál alkalmatlan, sunyi dög)

elmehetnek nagybócsai és alattyáni Sárközy Miklós magyar nemes zsidó idösanyjának a retkes valagába:

Aki SZÁMÍT, annak Orbán és a KURUC Magyarság kell!!!!

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.08.17. 12:54:50

@nagyjoco: Kit érdekel Ojrópa,
itten
NAGYAMAGYORSZÁGRUL VAN SZÓ!

Mindenkinek jó Orbán, csak a meghülyült Merkelnek és a tetves német balosoknak nem - meg kellett volna MÁIG tartani az 1 millió munkásból álló SA-t.....

Franszoá Holland (egy totál alkalmatlan, sunyi dög)

elmehetnek nagybócsai és alattyáni Sárközy Miklós magyar nemes zsidó idösanyjának a retkes valagába:

Aki SZÁMÍT, annak Orbán és a KURUC Magyarság kell!!!!

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.08.17. 13:06:48

@nagyjoco:

VÁLASZ: Ruszkik meg a Turáni Pántürk Egység.

A mongol deaszantos megalszik a hóban, őrbundában,
a kazah egyszerre tud hadat viselni sivatagban és a magas hegységeket megmászni,

s a "titkos" Köktürkler paramilitárisok szélsőséges körülmények közé mennek kiképzésekre.
Ezek anatóliai törökök.

és a további 300 milliós népesség SZERVILEG, GENETIKUSAN MILITÁNS kapásparasztjairól még nem szóltam.

A Türk Iszlám valójában politeista, ezért lanyha Mohamed iránt.

A FB-n7 pántürk csoport tagja vagyok. Még LOGÓ kidolgozásávban is részt ettem a Turania Devleti csapatban.

A múltkori kirgiz+üzbég+ csecsen robbantásról az istanbuli Atatürk reptéren faggattam őket, mert ILYEN NEM SZOKOTT LENNI:

válasz: hülyék mindenütt vannak és ezek már zsoldosok voltak Irakban régóta. A csecsen meg az iszlámot a FÜGGETLENSÉGHEZ jkapcsolja, a ruszkik ellen.

Jeleztem, ez nem tiszta.
Vák
lasz: majd tiszta lesz, különben a kirgiz-üzbég viszonyban területi követelések vannak, tehát hülyékről van szó.
S "Tiszta" lesz, mert a Basbakam-ok kíméletlen szolgálatai megtisztítják a Turáni Fajt.

B. Hella 2016.08.17. 13:07:54

@TarZerind: te Pali, kezd neked itt leáldozni. A Dudi már jóval macsóbb, jóval nőgyűlölőbb, és jóval fideszesebb, mint te.
Talán egyedül a lórul hátrafelé nyilazás megy még kevésbé neki, mint neked, de gondolom, lassan abba is belejön :D

B. Hella 2016.08.17. 13:19:04

@TarZerind: basszus, éreztem én, hogy valami csúnya dolog van itt a háttértben, miért kapja be tövig Ovinak mindig. Rokony. :D
úristen
én inkább személyazonosságot váltanék, ha kiderülne, hogy bármi összeköt az uralkodócsaláddal :D

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.08.17. 14:28:03

@B. Hella:

Milyen néven bolyongsz, vagy legalább BLOGOD add! Linkelnék egy lyót! :P

Egy roma csajt Budai Héllának hínak, fenn van az FB-n :) :(.(

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.08.17. 14:29:36

@B. Hella:

Csakhogy Matthias BÉKAPJA, VÉDI FOGGAL-KORÖMMEL, KÁRÖRÖMMEL, Libuskám...:-D

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.08.17. 14:35:58

A minap - ezt a mno.hu -citátumra válaszként ...:-D - késő este be kellett ugrani valakinek az m1-en, már túl a kínai hírolvasón is, esemény voplt.

És PAPP FERI híradozott, az m1-en immár- Farkas Bogi (ma már az Echo TV hírfőnöke) híradós párja a Dunán, aztán kicserélték őket Szőllősi Györgyikével, aztán a szülési időszak után - mivel tele lett ex-hírtv-sekkel az m1 - Szőllősi visszament KVASOK PÉZÉRT a Hírbe, de aligha marad ott soká, mert

végignéztem a FB-ismerőseit, hát a Nemzet élcsapatának VIP-jei!

Ja, mert 2003-04-ben udvarolgattam a Szőllősinek....

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.08.17. 14:38:44

@B. Hella:

Hát ezek, ugye, lehetetlenségek.

Én IDE viccelni jövök.

Olvasd a noteszt a Gyarmati Pál 7. Facebook-on,

vagy a blogjaimat.

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.08.17. 14:43:33

@B. Hella:

Engem - némiképp, ismertségem révén - összeköt.

B. Hella 2016.08.17. 16:39:47

@TarZerind: nincs blogom, a fb-n szoktam feltenni jegyzetet a Hölgyek örömébe, de szerintem több hónapja nem írtam bele semmit.
Nem tudlak megnézni a pofakönyvben, mivel mikor azt írtam neked, ha mész Krakkóba, okvetlenül nézd meg a Jagelló egyetemet, akkor letiltottál :)))))

Amúgy még most sem értem, min idegesedtél be a Jagelló egyetemen.

Frick László Intézet 2016.08.17. 17:36:10

@B. Hella: A magyarok rokonságban nem összetartanak, hanem civakodnak, v etélkednek, irigykednek és áskálnak. Rokonságban uhgyanis a cigány az összetartó, csak szólok

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.08.18. 20:02:55

@B. Hella:

"Hella", nékem kezd leáldozni.

Fizikailag s mindenféle értelemben, csakugyan.

Te túlélsz engemet - de sohasem bocsátod meg magadnak, hogy amíg életes, erős, szép értelmiségi voltam, nem szerettelek agyon-
ÁGYON.

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.08.18. 20:04:21

@Frick László Intézet:

Te az vagy, akinek blogoltak. Önmagát kioltó lenge légi láng.

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.08.18. 20:11:42

@B. Hella:

JÓ, de MILYEN NICKEN VAGY FÖNN a Facebook-on??!

Az igazat mondd, ne csak a valótlant....

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.08.18. 20:12:43

@Frick László Intézet:

Már nekem más nem maradt, csak emlék, mikor még ÖMLÉK.

B. Hella 2016.08.19. 07:20:22

@TarZerind: Palika, jó néven kerestél, nincs új adatlapom, csak mint ahogy említettem, te LETILTOTTÁL. És így te sem látod keresésben a lapomat, amig nem oldod fel a letiltást :D

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.08.19. 17:40:24

@B. Hella:

MÉG HOGY EÉÉÉN-E??!

Hát nem te küldtél a langyosba, mert megtámadtak az engem gyűlölő balos rendőr-tűzoltó gyurcsányista bűnszervezetek??!

Fenehorizont 667 2016.08.20. 02:05:24

@B. Hella: néha azon kapom magam, hogy szexista módon kíváncsi vagyok, hogyan nézel ki.

B. Hella 2016.08.20. 08:48:57

@Fenehorizont 667: JÓL :D

@TarZerind: nem Pali, TE tiltottál le, nézd csak meg a FB adatvédelmi beállításaid. Mondjuk, tuti részeg voltál, aztán elfelejtetted.
süti beállítások módosítása