A rosszoladliak siettek bunkónak lenni a Mesther halálhíre után és azzal jöttek, ami afféle mint az Őszödi beszéd, amiről minden rosszoldali magyar csak hallott bár a jóoldali magyar ugyanúgy nem olvasta.

Ez pedig a rosszoldali hivatkozása az Így neveld a magyarod -ra.

egy Esterházy-buzi noteszéből:

http://aranylaci.fw.hu/petofi/petofi-08.jpg

Nevezzem őket minek, labancoknak, tehát a nímöt ugye, nímöt szemekvel ez ugye, amit a magyarok most Esterházy halála híre vételére csapnak, Zigeuner Wirtschaft, tipisch.

Rögtön valami Nagy Lídia nevű [ -> baszatlan vén picsa kateg.] tüsténkedett tahó bunkótaplónak lenni Galuska [-> Valuska] úrl, kedves buzitársam rovottaljbeszélye alatt.

Megjegyezném, hogy a Mester rosszoldaliként indult, a Hitel-ben publikálni ugye, de aztán, ez óvodás attitüd, ki szeret egyedül lenni és egyre, egyre. A győztesekkel lenni jó és hasznos is... és a vesztesek egyre vesztesebbek, aztán egyre frusztráltabbak is lettek, aztán a frusztráltak szokása szerint hibát hibára is halmoztak majd még tetézték is.

A Mester pl útálta Viktort, míg a jóoldali barátai gyűlölik Viktort. és az óvoda óta így megy ez. Leszel barátom? -leszek és akkor csatlakoznod kell és te is szeresd és te is aztat gyűlöld és így és tovább [-> Zöld Rolleresek Bandája].

Amióta a vérengző majom un. "humanisztikus" jegyeket is mutat, van politika és az ember, mint olyan majom ugye, őszintén politizálni utoljára az óvodában képes. Ami azután jön az már mind aljasság, számítás, XX. századi matek [ -> Matekozás holtakkal ] valamire tevés, Killián-próba, roulette és effélék vagyis alkalmazkodóképesség. Meg a kurvák. [-> Yosarian szava ]

Petőfit Szabadszálláson nem választották meg országgyűlési képviselőnek azonegyszerű oknál fogva, hogy Petőfi őszintén politizált, vagyis azt írta a szabadszállásiaknak, ami a szívén volt,

Becsületemre mondom, hogy ti nem vagytok remek emberek, vagy eddig legalább nem voltatok. Március 15-éig az egész Magyarország nagyon szolgalelkü, kutyaalázatosságu ország volt és ti ebben a virtusban közelebb álltatok az elsőkhöz, mint az utósókhoz. Gondoljatok csak vissza arra a Szluha kapitányra, hogy süvegeltétek, hogy csúsztatok-másztatok előtte. Ah, ha eszembe jut, még most is szégyenlem magamat a ti nevetekben. A zsidók hajdan Mózes idejében az isten helyett egy arany borjut imádtak, de ti még lejebb sülyedtetek, – ti egy ólomszamarat imádtatok.

Petőfi a szabadszállásiakhoz

vagyis azt, hogy a szabadszállásiak egy nemjó nép, árulók és opportunisták. Így beszélni sem engedték már Szabadszálláson, kommunisticus szövegelése mián félvén.

Azzal basz oda a ravatalra a botjával a vén picsa, hogyaszongyaja: "liberálisok".

 

De istenemre, Ön Hölgy és jólnevelt és konzervatív és ha élő magyar liberális nincsen, akkor holt? Hogy a picsába, Madame?

Művészről beszélünk, aki úr volt -ahogyan én büdös paraszt, tehát születésétől fogva vagyis Eleve Elrendeltetetten. Úr ír -ez természetes és még szép. Erre már fiatal Esterházy-buzi koromban rámutattam, Dr Matyi gróf ugye, ahogy a kis Pétert szépen, ahogy kell ezt, az ikesigék használatára neveli, miközben én paraszt, ugye az anyám paraszt (és azt hiszem, pár vonó cigány is) a süksükölésre tett bátortalan kifakadásomra hetedfél esztendős koromban anyjapicsázta a tanítónőmet.

Ha pl tekintenénk Beethovent ugye, ő Napoleon Bonaparté-ért volt oda, egy nyitányát eredetileg neki ajánlotta, de hagyjuk.

Az  nímöt ugye reátekintésben Zigeuner Wirtschaft-ról beszél nem nagyon látja a rosszmagyar és a jómagyar közötti különbséget, egycigány az mind -ilyenkor persze megbuddog idegenszívemben az a pár csepp magyarvér és csak annyit mondok Drezda égése 1760. Azért az Unkoorische Zigeuner Wirtschaft-ban főleg szájalás van, szájjalcsinálás. Ilyen a magyar "liberális" meg a "kereszténykonz' " csakúgy. Szájjalzöld. Az nímöt ugye grófságok és fejedelemségek és német néemtnek némete, ahogy farkas farkasnak farkasa azzal a kivétellel, hogy a szász szásznak még élőkoránban ha kell eleventen veszi belét is.

Széjjelmagyar, de főleg szájjal. Tetteiben elkülönböztetni a magyart, a jómagyart a rosszmagyartól és viszont lehetetlen -sőt a cigánytól sem nagyon. [-> Arany János: A nagyidai cigányok  -akik ugye: magyarok].

Petői népe.

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr188898274

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hella B. 2016.07.18. 17:19:39

Ma a buszon utazva leül mellém egy nő, tetkók, rettenetes színű haj, kutya, piercingek, picsányi farmersort...és végig azon gondolkoztam, én nagyjából tudom, ki ő (egy külvárosi csaj, valami nagydarab palival otthon...)...de ő mit gondolhat rólam :D

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2016.07.18. 20:50:12

tudom, hogy lényegtelen és szubjektív, de nekem kortársak közül pl. Garaczi többet mondott általában a világról, mint Esterházy. Talán mert inkább az én generációm, nem tudom, bár csak 6 év a különbség Esterházyval (ő idén volt 60). Amit Esterházytól olvastam, abból úgy nagyjából semmire nem emlékszem, Garaczynál pedig emlékszek jó részletekre is, az egészre is, és arra is, mit tett bennem helyre. Sajnos G-ban is kialakult vmi írói manír, Esterházy viszont szvsz sokszor más se volt, mint ez a manír, persze ez nem feltétlenül rossz, csak... mintha mindig várni kellene, hogy mikor mond már végre valamit (jó, tudom, én vagyok hülye hogy nem értem, tudom). Ugyanaz, mint Krasznahorkai, azzal a különbséggel, hogy utóbbi kifejezett hülyeségeket is képes mondani, csak hogy okosnak hangozzon.
Aki még ilyen, vagyis hogy mond nekem valami lényegeset, az egy se kortárs, ilyenek hogy Ottlik, Petri, Móricz, Arany stb.

A másik, hogy a jógyerek-rosszgyerek felosztás azért pl. a németeknél is megvan, ha jól látom, még ha nem is olyan durván mint nálunk. Mikor pl. a (számomra unalmas) Günter Grassról a néhai német (liberális) irodalmi istenpápa, Marcel Reich-Ranicki azt mondta, hogy unalmas (biztos kicsit cizelláltabban), akkor ezt főként azért tette, mert Grass mondott valami politikailag nem korrektet (ha jól emlékszem Izraelről, de tán másról is). Erre Grass persze puffoghatott, de azért csak úgy volt elkönyvelve, hogy nem egészen megbízható... mindegy.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2016.07.19. 02:24:01

@Dinamuki:
olvastad-e up nekrológját a 444-en

valószínűleg nem

ep olvasni tanított
irodalmat
lélegezni
egy generációnak
nekem is

egyenként nekem is vannak hatású-erősebb emlékű könyveim
(tündérvölgy, por, az ikszek, jadviga stb stb)

de mint életmű

*************************
off

dudi, ha olvasod

én is benéztem a mandira is a nekrológ cikkre

azok a kommentek

ez nem oldal kérdése

vagy ha igen, akkor nincs az a magyarok istene, hogy én az általad rosszoldalinak nevezett korlátolt, piti mucsai sötétséggel szót váltani is akarjak

nem hogy egy országban, bolygón, univerzumban létezni...:(((

2016.07.19. 11:07:34

"A magyar nem a rossz, a piti, a kisstílű, az ügyeskedő – hanem az örök. Semmi nem idegen tőlem, ami emberi. Ez az emberi a magyar. Ez a nem-idegenség a magyar."

magyar-magyar szótár 2016.07.19. 14:32:49

@Hella B.: Tudod hogy nekem szenvedélyem, úgy mint mondjuk egy igaziférfinek a foci, a cocojológiai érzékenység de hidd el, a tetkó nem jelent semmit vagy annyit, hogy a nőt kúrta pl egy komolyabb és tetkómániás pasi 2009-14. között az anyjának pinanyaló kutyája van és kapott a balkézi alomból valamit, a forró nadrág meg ugye a magunkfajta öregek esetében ugye akik , mint nők csinosabbak vagyunk 47 évesen a 22 éves lányunknál
...ezt te nem érted de nagysorozatban sunázom anyalánya-párokból az anyát és akkor még a nőgyógyászok véleményét majd kérdezd meg a nőgyógyászodtól.
Ugyanígy a politika is ugye amin marakodunk, te és Hanni, ha egyszer valaki fideszes, akkor nálatok a gecinek annyi vagy ha indexes vagy 444-es fiú, akkor Hanninál ááátatlan & bejövős

ésígytovább
Holott igazából ezek a "stigmák" egyre kevésbé jelentenek valamit, minden divat és mondjuk megyen egy picsa a cipőbótba és lát egy cuki cipcsit és megveszcsikéli, de azt már nem látja az ártatlan kurvája, hogyviszont ruhája egyáltalán nincsen hozzá vagy a pasija vesz alufellnit 222ezer Ft-ért gumistól az autójára, és ha szerencséje van a kerékjáratba ugyan belefér még, viszont nemjól néz ki. Így vagytok ti Merkellel, aki kb attól jó, hogy azt hiszitek, a Cigány Geci-nek meg rossz.

magyar-magyar szótár 2016.07.19. 14:48:46

@Dinamuki: Garaczi inkább életes volt. Esterházy mindig nagyon távol élt az élettől, jóformán semmit nem tud róla. Nádas óriásiélménye volt midőn egyszer a kőművesével beszélt, Esgterházy meg a reptéren a bőröndjével egy taxit súrolt és a taxis anyázta őt, ez évtizedekre meghatározó életes élménye volt, viszont glosszánál hosszabbat nem loehet erről írni. Nagyjából a Termelési regénytől a Ki szavatol Ágnes-ével bezárólag történt olyan Esterházyval, amit emberi életnek lehet nevezni, úgy értem, hogy ami nem irodalmiélet, Börlin, meghívás találkozó, diplomácia, teljesítés vagy pl valami nagyszabású írása a nóbelboncsi reményében.

Engem ezeknek a neméletes irodalmiíróknak a Krúdy-tól való frusztráltsága döbbentett rá a lényegre. Úgy csinál mint aki nem érti Krúdy-t, hogy lehet napi 16 flekket írni.

Nos Krúdy inverz Esterházy vagy Garaczi vagy aki ebben ultra Zilahy Péter. Irodalmilag nem élt, amikor irodalmi életre kötelezték, krúdy olyan Kertész Imre -szerűségben somolygott az asztal sarkán. Nem beszélt.

Ez semmit nem von le Esterházy vagy garaczi értékéből, őleg egy olyan irodalombuzi esetében mint én. Pl Szerb Antal James Joyce-t blöffnek tartotta, azért, mert Szerb Antal nem volt irodalombuzi úgy, mint én.

Például Osvát Ernő érdekes irodalombuzi volt sokra tartotta Tersánszkyt, aki pedig irodalmilag, hogymondjam, Tersánszky leírt olyan mondatokat is amiket Esterházy nem írt volna le soha. És nem csak Osvát volt így, hanem a nyugatosok közül mások is.

Mint irodalombuzi szeretem azt Esterházyban, hogy képtelen egy rossz mondatot leírni, de pl Háy János írásművészetének egyik lényege a háy-i csonkamondat olyan életes...

Igazából történetbuzi vagyok és még az evangéliumokban vagy a taoista írásokban vagy Buddha életében is a történet érdekel, pl Jézus élete meg ilyesmi, Pál apostol élete.

Pl a homérok művében dramaturgiai okok miatt az eleje és a vége helyet cserélt, de én akkora történetbuzi vagyok,, hogy csak úgy érdekel, eredeti verzióban, az Odüsszeusz a érfikirályok hajnala, az Iliász meg a férikirályok délelőttje. Ez a valódi sorrend.

Az egyetlen haszna annak, hogy irodalom ÉS történetbuzi is vagyok az hogy én képes vagyok Krúdy-t olvasni míg pl Esterházy vagy Nádas képtelen (Garaczi pedig irigy).

magyar-magyar szótár 2016.07.19. 14:53:31

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Úgy olvasok 444-et ahogy kurucinfos-t.
Nem tudom, m ért is képne elolvasnom amit UP nekrológot írt, hiszen előre és kívülről meg belülről is tudom.

A Maninerre se szoktam benézni.

Mostanában őleg sehová se néztem be, pedig Frikk alkonya a 444.hu kommentoszlopaiban fényes, ragyogó mondhatni az utolsó volt, aki a 444-re egyáltalán érdemeset írt. Hastkilométeres vitái vannak ott (azért mondom, legyen kihez mérni magadat, nyilván nem Frikkre gondolok hanem Kot Kodus vitapartnerére...)

Mért tahóskodnak a kereszténykonzervatív önképűek néha az a gyanúm, hogy annyira valódi némelyik, mint az őrjöngjünk Vecáúm "náci troll"-jai vagy a pali...

magyar-magyar szótár 2016.07.19. 15:00:46

@nagyjoco: Úgy jó 70 éve egyre kevésbé tudhatni a magyart. A maimagyar már teljesen elidegenedett a magyartól. Mindenesetre én, mint idegenszívű, még mindig jobban szeretem a magyart, mint úgy általában a magyarok. Nincsen még annyira elpicsásodva a magyar, mint mondjuk a fejlettnyugati ember.
A magyar asszimiláns nép volt és mindenféle társnépek, még a zsidók is magyarok szerettek volna lenni,
Most pedig egyre kevesebben szeretnének magyarok lenni, de ahogy Frikk is rámutatott sok-sok magyar a munkásosztály alsószéle-közepe már cigány szeretne lenni. Én is cigány szeretnék lenni, ha választhatnék. Sokkal vidámabb, gondtalanabb, önbecsülősebb élet. Nem szarozok a járdán, toporgok ott szarógalambként az asszony után, hanem kimegyünk a családdal a kövesútra V-alakzatban elfoglalva azt az asszony tójja a picit meg a kicsit a nagylány a kicsivel és én pár lépéssel előrébb és ha arra jön Uj Péter vagy @A Hannibal Lektűr-attitűd: akkor arrébb nem lépünk, nem engedjük el az ótójukat, nézzük őket merészen, mi van köcsög, ugassá! Szerintem ez az emberhez méltó élet és akkor még Uj azt íratja az újságjában, hogy el vagyok nyomva és űdöznek.

2016.07.19. 16:17:52

@magyar-magyar szótár:Én ehhez a szinthez műveletlen vagyok meg butus, de az biztos, hogy a Termelési regény zseniális. Én, mint sok-sok éve DAX30-as cégnél dolgozó korszerű magas hozzáaddott értékkel érvényesülő munkatárs e regény alapján bátran kijelentem, hogy a DAX30-ak a szocialista vállalat szintjét alig-alig haladják meg (ha meghaladják.)
Igaz, hogy én gastarbeiter lettem a saját hazámban, így még viccesebb szemlélni a dax30-akat, de ez csupán szinesíti a nézőpontom, lényegi kérdéseken nem változtat.

magyar-magyar szótár 2016.07.19. 17:26:27

@nagyjoco: A szocialista vállalati megoldások népszerűek, szó volt itt erről is az 5S a japánoknál hótt maóizmus ésígytovább, a V.A.G. konszern egyik menedzsere a vállalatipénzből állandó brazil kurvát tartott és még repültetett is, minél beljebb megyünk az un "kapitálista" nagyvállalati életben annál inkább Kajászó, rózsabaszóélet, feudálizmus, szabadjáraengedés pl ami a bankoknál folyik, az kész SZK(b)P rövidtörténete permanente, és Sztalin legalább tisztességes volt amikor Tuhacsevszkij beleit patkányokkal etette ki még éltében

Ma az autógyárak úgy szopatják a vevőiket a picsaautóikkal, ahogy a szociálista munkáspártok" a munkásokat.
A sajtó ugyanúgy hazudik, lásd merkel sajtója és a magyar jóoldal, ahogy antiviktorista őrjöngésében tódítja ezeket. Hazugsággyárak csapnak össze, mint mondjuk a román hírügynökség a szovjettel

Hella B. 2016.07.19. 19:59:21

@magyar-magyar szótár: most már megint miért...direkt politikamentes asszociációt hoztam a ki is vagyok, ki nem vagyok témához
Gondoltam, hosszú eltűnésed után talán ha nem is új lapot, de valamit lehetne nyitni, beszélgetni. De nem, már az első kommentben orrbavágsz, hogy Orbán, meg TI. Ne már.
Igen, orbán egy büdös tolvaj geci. Hazaáruló.

De nem lehetne néha másról beszélgetnünk?

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2016.07.19. 21:27:49

@magyar-magyar szótár: @A Hannibal Lektűr-attitűd:
nem tudom van-e értelme belekezdeni, és itt, egy színvonalasabb blogban is erről beszélni, de az "így gondozd magyarod" sokat idézett mondatait szerintem egyszerűen provokációnak szánta, ami magában nem lenne baj, a baj az, hogy 1. ha a "magyar" szót átírjuk "zsidó"-ra, akkor egyből a magyar történelem legrosszabb korszakát idéző, egyértelműen antiszemita förmedvény lenne belőle, amitől maga a szerző is élesen elhatárolódna, viszolyogna stb. 2. de mivel a szerző tudja, hogy a "magyaros" formában ebből nem lehet nagy baja, a provokálást bő lére eresztve meg is teszi, holott számára is, mint minden érzékenyebb ember számára biztosan dereng az, hogy a kommunizmus, előtte meg a turbónacionalizmus miatt megrendült, elveszett, kifordított nemzettudatot nem pont olcsó provokációval kellene/lehet "gyógyítani".
S

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2016.07.20. 01:08:46

@Dinamuki:
nem

egyszerűen mondom, hogy megértsd

1. ha a zsidó mesél zsidó viccet, a rendőr rendőr viccet, a szőke nő szőke nős viccet...

2. Cyrano de Bergerac

3. és ez a legfontosabb: Esterházy Így neveld a magyart-ja nem gúny, hanem önirónia, nem gyűlölet, hanem görbe tükör, nem rasszizmus, hanem hazaszeretet

HAZASZERETET

rohadjon meg mindenki, aki félremagyarázza
és sajnálok mindenkit, aki félreérti

nincs mit

Hella B. 2016.07.20. 07:24:42

@Dinamuki: Ha visszaemlékszel azokra az időkre, emberek egyszerűen fenntartották maguknak a jogot, hogy megmondják, ki a magyar és ki a nemmagyar (lásd orbán féle kokárda ügy) szerintem ezekre az esetekre született ez az írása EP-nek.

és a kritikusok soha nem a teljes szöveget idézik,hanem 8-10 kiragadott mondatot.
@A Hannibal Lektűr-attitűd:
szóval Hannival értek egyet, inkább hazaszeretet, mint gyalázás, inkább önirónia, mint bárkinek a megsértése.

Istenem, megint oda jutottunk el, hogy erről vitázunk, mint évtizedekkel ezelőtt....

Hella B. 2016.07.20. 07:36:55

@Dinamuki: most esett csak le nekem...ha jól emlékszem, te is külföldön élve osztod vissza "haza" az észt nekünk...

Amivel nekem semmi bajom, ki hol él. Csak kissé fura EP-t külföldről kritizálni, milyen magyar is volt ő :)

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2016.07.20. 09:16:19

@Hella B.: nem, nem a "magyarságát" kritizáltam, inkább azt, hogy azt a konkrét művet milyen szándék szülte. Észt nem akarom osztani, sorry ha úgy tűnt.

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2016.07.20. 09:23:43

@A Hannibal Lektűr-attitűd: ez (szerény véleményem szerint) nem egészen így van, de hagyjuk.

@Hella B.: nem, nem a "magyarságát" kritizáltam, hanem annak a konkrét műnek az értékét, meg azt, hogy mi volt vele a szándéka. Nem "észt osztani" akarok. Vagy mit kellett volna másképp írnom, hogy ne "észt osszak"? Ne legyen véleményem?

Hella B. 2016.07.20. 09:40:32

@Dinamuki: jaj nehogy már besértődj. Észt osztani, okoskodni...mindannyian ezt csináljuk itt, én is.
Mondtam, azzal sincs bajom, hogy valaki mindezt külföldről. Ha fiatalabb és Dinamiku-sabb :)) lennék, és jobban konvertálható szakmám lenne (idegen nyelven azért elég nehéz lenne tanítani...) már én is külföldről osztanám az észt.....

Annyit akartam csak kihozni belőle, hogy egy olyan országban, ahol a "legények eleje" (fiatalok, jól képzettek, munkaképesek, magasan kvalifikáltak..) erős 10-20 (vagy több??) százaléka már rég külföldön él, elég fura itthon a posványban a magyarkodásról vitázni. Magyarkodhatnánk, ha ezeknek az embereknek a nagy részét meg tudtuk volna itthon tartani. A magyar babák már rég Londonban születnek meg, osztrák, német kisvárosokban...szóval, EP-n vagy az írásán, hogy magyar-nem magyar...szájtépés.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2016.07.20. 13:26:47

@Dinamuki:

szerinted Esterházy egy magyargyűlölő magyarfikázó izé?

olvass többet
vagy ne pofázz

bocs

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2016.07.20. 13:58:45

@A Hannibal Lektűr-attitűd: nem, nem ezt mondom, hanem hogy ebben az esetben (én így látom) egy olcsó megoldást választott, aminek a célja provokáció/jópofizás, ha ti ezen túlmenően görbe tükröt meg öniróniát emlegettek, arra azt tudom mondani, hogy van olyan, csak (számomra) kicsit másképp néz ki.

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2016.07.20. 14:01:06

@Hella B.: pl. Móricz mondott olyat is, hogy ami értéket a magyarok a világnak adni tudnának az nem (itt lehet egy hosszú felsorolás ablakttól zsiráfig), hanem "művészet". kb. ebből a szempontból is nézem, hogy mit nyújtanak nagyjaink. Egyébként tudok emiatt aludni, ja.

magyar-magyar szótár 2016.07.21. 12:32:59

@Hella B.: Lehetetlennek tartom a beszélgetést. Nézd meg, Hanni mit művelt a sofőr -és kamion kérdésre. Nem látom értelmét... olyan ez, mint Fábry Sándornak lenni... van ez az egy árva, kurva jobbos sómen, ez se legyen. Nem engedtek meg egyetlen egy embert se. Nem számít, hogy ötven vagy készázötven vagy 4444 ellenében van az az egy szál, hanem az, hogy az az egy is kusson.
Éshát tudod jól: én nagyon szivesen kussolok már. Minek. Nem érdemes semmi mást írni, csak olyant, ami index/444/hvg/ATV kompatibilis... nem szabad eltérni. És ennél még a legsötétebb Kádár-korszakban is megengedett volt erősebben eltérni. És nyugodtan leírhatom, hogy ti, mert pl Schiffer távozásából sem tanultatok. Semmiből sem tanultok, csak sajátmagatoktól akartok tanulni. Csak az van, amit ti láttok, ti tudtok, csak az a nézőpont ami a tiétek és egy igazsághorizont van, ami a tiétek és ha azt messi bármi,, az nemigaz és kész.

Amikor már az őrület eljut odáig, hogy egy ember, aki egy termelőszövetkezet tagságát egyszerűen meglopván ingyen (illetve 500 1979-es Ft-ért... egy Ady-ért...) jutott 400 hektár föédhöz, az letolvajozhat olyan balfaszokat, akik egy hektár állami ugarért egymillió Ft-ot adtak. Én nem ezeknek a milla/hektár fődvásárlóknak a morálját fótozom, biztos gecik, biztos tóvajok, de ne bassza már meg a jóisten, hogy nagyob tolvajlás egymilliót adni egy hektár burgyinért, mint ellopni 10000 hektárt.

magyar-magyar szótár 2016.07.21. 12:34:53

@A Hannibal Lektűr-attitűd: @Dinamuki:
Az így gondozd az egy JOGOS és művésztől elvárható provokáció volt, mintegy a magyarokért való magyarokra haraguvás & haragítás

magyar-magyar szótár 2016.07.21. 12:35:44

@Hella B.: A szín régen nem számít már, csak a vonal. Vonalasnak kell lenni.

Hella B. 2016.07.22. 09:41:53

@magyar-magyar szótár: elég vicces azt mondani, hogy miattam, vagy Hanni miatt kell itthon mindenkinek kussolni..illetve, dehogy vicces..

Orban: President Erdogan has been my personal friend for a long time. Our relationship to Turkey is close and trusting. Nevertheless, I am of the opinion, that the EU, is now approaching the Turks rather like a beggar.Orban: President Erdogan has been my personal friend for a long time. Our relationship to Turkey is close and trusting. Nevertheless, I am of the opinion, that the EU, is now approaching the Turks rather like a beggar.

forrás

uk.businessinsider.com/viktor-orban-interview-refugee-migrant-hungary-2016-2

nem régi interjú

szóval, hogy kinek kell itthon kussolni, és mikor kezdődik a mégnagyobb Erdogan féle kussolás itthon...

Hella B. 2016.07.22. 09:42:52

@magyar-magyar szótár: na, kétszer tette bele az idézetet, de tökmindegy, érthető, hogy csak egyszer van

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2016.07.23. 00:27:28

@Hella B.: kiderült, hogy a nizzai teherautókormánymozgatót regisztrálták nálunk. Akkor teljesült a kérésed, ezt kívántad, nem? Igaz, hogy tökmindegy, mert így is belehajtott a tömegbe, de legalább regisztrálva volt a hülyéje!

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2016.07.23. 00:29:18

@magyar-magyar szótár: "művésztől elvárható"
úgy érted, már vártad, mikor jön egy kis magyartartásozás? Bár ha te a migriknek szurkolsz a "picsaemberek" ellen, akkor nincs mit mondani... azt vágod, hogy egy franzözisch picsaember a helyszínen felugrott a scooterjéről a teherautóra és ököllel ütni keztdte a fegyveres őrültet?

Hella B. 2016.07.23. 08:42:16

@Dinamuki: arra gondolsz, aki több, mint 10 éve Nizzában élt?
Kevered a német baltással. Egyébként, ha olvasod, a faszi innen is megszökött, tehát látszott, baj lesz vele.
Fogjátok már fel, a menekültáradat egy HELYZET.
Utálhatod őket, akkor is jönnek, és Európa nagyjából tehetetlen. Jönnek, mert náluk háború van.

Évek óta azt hangoztatom, nem kéne annyira haverkodni az arab országokkal, és amíg nem voltak terroristák, előtte is ezt mondtam, mivel számomra elfogadhatatlan egy olyan kultúra, ahol a nőket rabszolgaként, másodrendűként kezelik.
De amíg bombázások vannak náluk, jönni fognak.

és persze, főleg a külföldön tanuló gyerekem miatt én is a picsába kivánom el az összes "radikális" muszlimot (értsd potenciális terrorista) és kivágnám őket a fenébe Európából, de lássuk be, mi, a "fehér ember" a "keresztény és könyörületes" ment oda, és piszkált bele a viszonyaikba, háborúzott, kavart, stb...háború van, csak nem olyan hagyományos háború, mint régen.

Hella B. 2016.07.23. 08:50:29

@Dinamuki: ezek az emberek, mint a tegnapi müncheni támadó is, nem tisztán netről radikalizálódnak, hanem nyilván van valami "hitszónok" (értsd aljas geci toborzóember) a környezetükben. Én ezeket, aki egy kicsit is gyanús ilyen ügyben, szintén kivágnám a picsába Európából.
Hogy a nato és USA évek óta nem jut előre az IÁ kiírtásában, hogy ezek a "hitszónokok" zavartalanul működhetnek Euorópában, inkább piszkos hatalmi játszma, mivel ettől ezek az országok feljogosítva érzik magukat arra, hogy az arab térségben csapatokat állomásoztassanak, kavarjanak a zavarosban...stb. A saját politikusoainkat bűnösek ezekben az ügyekben. Ovi is, mert ő meg arra használja a félelmet, hogy kivezesse az EU-ból az országot, mivel a pénzt már felnyalta, most jönne a számonkérés, hová tette.
Most olvasom, Rühellkével, meg két mások gyerekkel külföldön volt pár napig. Vajon mi indololja, hogy egy egyhónapos gyerek mellől Rühellke apucival külföldre menjen pár napra...talán, csak nem valami pénzügy.....
Annak örve alatt, hogy "gyönnek a migráncsok" teljes rablás folyik itthon, aminek kb nem több, mint 5-6 család a haszonélvezője.

Hella B. 2016.07.23. 08:55:40

ja, és ahhoz mit szóltok, hogy rogáncilike előad a szabadegyetemen, "nők és a vállalkozás"
nem tudom, sírjak vagy röhögjek

hogyan vállalkozzunk családanyaként
és van pofája odatolni a pofáját, a hallgatóságból pedig senki sem áll fel, hogy Cilike drága, menj te a picsába, mint "női vállalkozó"
lásd Csaucseszkuné akadémiai tagsága...

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2016.07.23. 10:24:51

@Hella B.: éppen olyan hibásak azok a balos értelmiségiek is, akik a "rasszista" szót kalapácsként használják a vitapartner megbélyegzésére, amivel nagyon megnehezítik az értelmes vitát. (most nem a Jobbikról beszélek, amivel szemben jogos, hogy rasszista meg náci, hanem Marine Le Penről, Sarrazinról stb.) Valahogy így néz ki a képlet: ha bajod van a tömeges bevándorlással éls úgy gondolod, hogy nem a végül teljesen összekevert társadalom a legoptimálisabb, akkor "rasszista" vagy.

Hella B. 2016.07.24. 08:49:42

@Dinamuki: igen, hibásak.
A tömeges bevándorlás rizikója viszont nem a kultúra keveredés, hanem a beszivárgó, később bekattanó terroristák, a normálisokkal együtt érkező piti és nagyobb bűnözők. Többmillió ember között biztos van aberrált, gyilkos, dzsihádista...és nem tudunk róluk semmit.
Amúgy mit szólsz hozzá...München...úgy tűnik, direkt a bevándorlókra ment rá az ámokfutó?

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2016.07.24. 12:32:42

@Hella B.: egy iráni férfi (kamasz?) volt, akit szivattak a török osztálytársai és mivel eleve labilis volt, ettől kattant be. Feltört egy Facebook-os profilt és odahívott négy törököt a McDonaldsba, gondolom akik folyton csesztették.

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2016.07.24. 12:35:48

@Hella B.: az a baj, hogy ha gettóban, szar szociális helyzetben nő fel, akkor gyökértelen lesz, és könnyen radikalizálódik. Ebben szvsz nem az állam a hibás és nem is a többségi társadalom ("miért nem integrálták, miért nem oktatták, miért nem adtak neki munkát"), hanem a bevándorláspolitika. Tömegével nem lehet integrálni őket, főleg a muszlimokat, akik messze a legproblémásabbak az összes bevándorló közül.

2016.07.25. 10:23:30

@Hella B.:"Fogjátok már fel, a menekültáradat egy HELYZET."
Így van.

"Utálhatod őket, akkor is jönnek, és Európa nagyjából tehetetlen."

Nem. A magukat máig tisztázatlan okokból liberálisnak nevező európai elit az, ami tehetetlen. Az gazdag olajországok megoldják, Izrael megoldja, az USA megoldja, Oroszország Ausztrália megoldja.

"Jönnek, mert náluk háború van."

Nagy részük nem háborús övezetből jön. A háborús övezetből érkezők is számos biztonságos országon halandak keresztül. Tény:az unió területén egyetlen háborús menekült sincsen.
Jönnek, mert beengedjük őket. Gyilkolnak bozótvágó késsel,autóval, robbanószerrel, meg még ki tudja mivel.

magyar-magyar szótár 2016.07.28. 11:19:54

@Hella B.: @Dinamuki: Teljesen világos, hogy a "terroristák" csak áldozatok és eszközök. Az is teljesen világos, hogy Európa destabilizációja a cél.
Egy olyan birodalom fenyegeti Európát állítólag, ami évi 66 Mrd dollárt költ fegyverkezésre. És egy olyan birodalom a világ jótevője, ami évi 550 Mrd dollárt költ fegyverkezésre, a fő információmegosztüó, pl európai újságírókat dotál kiszivárogtatások paláverezéséért. Az összes európakörüli konfliktuisban főszereplő és főszarkeverő.

Tegnap volt egy hír, miszerint mint szenvednek és hogy divatoznak otthon az iráni nők. Szréndzs és fesön. Csakhogy az USA szövetségese, a demokráciakesztyűjébe tutulni tanításban harcostársa Szaúdi-Arábiában sokkal elnyomottabbak a nők. és ha egy iráni nő külföldre utazik akkor pólóban shortban flangál, cigizik a szórakozóhelyen és jókat szórakozik a szaúdi párokon, akiknél az isteni érfi pólüóban és rövidgatyóban, a nő meg csadorban.. és abban is csak paraván mögött ehet.
Vagyis megy a hülyítés ezerrel. Az évi 550 Mrd dollárból fegyverkező világhatalom nemhogy egy ganyi menekültet nem fogad, de még akik éhbérért melóznának a zsírnépe helyett, azoknak is úgy kell beszökdösniük.

Más: A Földközi-Tengeren izmos, jóltáplált, jólöltözött "menekültek" lökdösik egymást a mentőhajók peremén, miközben milliók minden sajtónyilvánosság nélkül gebedhetnek éhet és nemhogy 1500 jurójuk nincsen a csempésztetésre, de két dollárjuk se egy szaros vizeskannára.

Az USA maradék liberális felvilágosult máűvészeinek úgy kell kommersz csihipuhikba már belecsempészniük egy kis társadalomkritikát kb olyasmiket csinálnak, mint a Bacsó Péter vafy Jiri Menzel a pályájik elején...

Csak abba gondoljatok bele, hogy egy éve lehetett arról hazudozni, hogy a 40%-ban elsőfokú végzettségű, magasankvalifikált meneküült mennyit lendít már a 2016-os GDP-n is, ma pedig simán igazságos az, hogy a menekülteket nem fogadó országok fejenként 250millát fizessenek hozzájárulásként minden benemfogadott után.

És ki nem tudja, hogy Merkelék hazugsággyára legkésőbb 2017-ben meg og bukni és minden hete ennek a hazugsággyárnak mennyibe kerül.

Mondhatni : a Merkelschaft egy év alatt 30 évvel a jövőjébe repítette előre NSZK-t.

magyar-magyar szótár 2016.07.28. 11:28:49

@Hella B.: Egy picsatársadalomban, amiben 28-32 éves picsák sikolytoznak, ha a barátnőjük MÁR ILYEN KÓÓÓRÁNN HÓÓÓVA SZŰŰŰŰŰLLL MÉÉÉG????44!!?444!4?
szinte senki nem mer vállalni elavult (bár bio) pinásszülést... 60 éves lesz, amikor a gyereke érettségizik és már nem a szüleje, hanem laissez faire nammamija...
Tehát rémesen hangzik, ha arról olvasunk vagy hallunk hogy egy anya a hónapos gyerekével külföldre mert menni

Amikor Rühellkézel meg Cilikézel, akkor tkp a Vidéki Mírjádoss Fődbirtokos Cigánnya azon igazságát igazolod, hogy Magyarországon úriember nem enged politikai pályára de akár közsszereplésre se nőt, annyi gecit kap az arcába. Teljesen igazat adok a Mócskóss VidékiCigánnyának, tényleg, a faszba... nemhogy miniszternő ne legyen, de a fasz miniszter ne nősüljön meg, de barátnőt se tartson, rejszoljon csak a budiba. Gyereke se legyen.

magyar-magyar szótár 2016.07.28. 11:35:08

@Hella B.: A magyar felsőoktatás tökéletesen megmarad orbánelőtti Magyar Bálint Style-jében. Minden úgy van, ahogy A Jók és Igazak beállították. Olyan gyenge a legtöbb főiskola meg egyetem, hogy jobbképességű piarista-érettségizett (de 1990 előtti érettségiről beszélek) simán taníthat.
Tanítóképző főiskola hallgató, egy évfolyamból a harmada legalább nem teljesíti az általános iskola 4. osztály olvasási minimumkövetelményeit és erről nem a geci tóvaj Cigánnya tehet.

Egy érettségizett fiatalt nem tudsz betanított munkár szalaghoz állítani, mrt kétjegyűt háromjegyűvel nemhogy fejben nem, de papíron se képes összeszorozni, de még zsebszámolőógépe sincsen, csak a telóka... a multi meg a netes okostelókát nem engedi bevinni. Érettségizett nem tudja értelmezve elolvasni a munkaállás követelményeit egy gépelt oldal terjedelemben. Nem tudja, hogy a termék rakodásánál mi a különbség a sor és az oszlop között. És ez tömeges, Hella! És azt se hiszem, hogy ezzel a katedrán nem szembesülsz és azt se hiszem, hogy ne tudnád, hogy az eredendő bűnök 2010 előttiek és nem Rózsácska picsájából fúvódtak ide

2016.07.29. 23:36:49

@magyar-magyar szótár: a terroristák nem áldozatok. Az EU saját magát destabilizálja.

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.09.03. 16:01:10

NESZE, TÖKFEJ, AKINEK - gróf Bercsényi lovasgenerális és főminiszter szerént : "EB AZ URA"!!!

Régrül:

jurisprudentiahungariae.blogspot.hu/2011/09/esterhazy-peter-undorral-vegyes.html
süti beállítások módosítása