A hitlerizmus feletti győzelmet ünneplik, a doktor goebbelsizmus pedig általános komplex marketinggyakorlat. A "tömegkommunikációban" totálisan.

http://25.media.tumblr.com/e4e9eb87e7833fa8e7158d2c9b744f18/tumblr_mrhf7mLmh91qzna6jo1_500.gif

Az elvekről beszélnek, az elvekkel szembemenő gyakorlatot pedig csöndben művelik.

Újabban pedig az információ megszerzése még önmagában nem ad hatalmat. Nem a lelepleződés a botrány, hanem a megosztása. Panama botrányról beszélnek, míg a Bahamákon meg a Kajmán-szigeteken minden ugyanúgy folyik, csak csöndben. És akik folyatják a Bahamákon és a Kajmán-szigeteken amit folytatnak, azok csöppentenek a megosztóknak egy kis zsét a célzatos botrányhoz.

A leleplezés célja nem a javítás, sőt, ellenkezően: a foskavarás maga. A zűrzavar fenntartása. És a szelektív ténykezelőket még hősként kéne tisztelnünk.

Goöndolatra hiába jutok, ha linkkel nem bizonyítom. Am9i nincsen a megosztókon, az nincsen.  Hatalomba az információ megosztása emel. A csatornamunkások az oknyomozásban a következményig jutnak el -amit egyxébként ki nem tudott addig is.

Leszbosz szigetére jártak a jóarcok face-t mosni és brendet építeni pedig Leszbosz szigete már a második lépés volt. A kiindulópont, a török partok, a csónakbiznicc a motorcsüónakmotorkereskedelem senkit nem érdekelt igazán a face-mosdatók közül.

Doonald Trump maga a botrány és mindenki csudálkozik, pedig Donald Trump nem ok, hanem következmény: egy társadalom butaságban és hülyeségben tartása. Az amerikai televíziósipar nagyjából 200-250 millió tévénéző számára készít olyan műsorokat, amiket az Iszlám Állam kiképzőtáboraiban csak egyszerűen le kell vetíteni a kiképzendők lelkesítésének fokozására. 

Donald Trump nem a vég, hanem csak kezdet.

"Nincs többé magány!"

/Dr Wilbur Swain

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr858698862

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2016.05.09. 11:42:25

donald trump annak a következménye, hogy amerika vagy kiszervezte (elvitte másik országba), vagy beszervezte (behozott illegális bevándorlókat, akiket rabszolgáztatnak, azt ha nagy a szája, hopp megjelenik a bevándrlási hivatal, akik persze le vannak fizetve) a termelést.
a kütyüket meg gépeket kínában gyártják, a paradicsomot mexikóiak szedik, a fehér, a fekete, és igen, a latino is meg munkanélküli lesz. bizony, a latino is, és trumpra szavaz, ahogy a fekete is (56%os a támogatottsága).
mert ezeknek az embereknek a problémáit az amerikai választási rendszer leszarja, ott a donorok döntenek, ezeknek meg annyi pénzük sincs, hogy meghaljanak - sokszor szó szerint.
trump következmény, de nem a válaszók hülyeségének a közetkezménye, hanem a vezetőségé. protest jelölt, mint európában a viccpártok, csak - megint csak a választási rendszer avittsága miatt - sokkal komolyabb esélye van a győzelemre.
---
a világon két dologra nem jönnek rá a gazdasági/oktatási fejesek: az egyik, hogy egyszer a kiszervezés körbeér (amikor kínába exportálsz, papírt kell adnod arról, hogy a termék nem tartalmaz kínai alkatrészt, alapanyagot, ilyesmit, mer az szar, azt a kínai újgazdagok nem veszik meg), és majd az indiai fogja megmondani az amerikainak, hogy mennyi gyapotot szedjen; a másik meg, hogy teljesen mindegy, mennyi időt és energiát ölünk bele, milyen oktatási reformot hajtunk végre, nem lehet mindenki designer, meg értékesítő - vagyis lehet, csak utána meg is lehet nézni az eredményét (amikor az olasz matematika professzort leszállítják a repülőről amerikában, mert a mellette ülő utas azt hitte az árpredikciós kalkuláció képletekről, hogy "veszélyes üzenet valami idegen nyelven, vélhetően arabul" - szóval terrorista).

2016.05.09. 11:48:00

Én szeretem Trumpot. Nem csupán azért, mert az amcsi Okosok feje majd szétdurran a lehülyézésétől és a provokatív mondataitól, bár azt is jó látni. Trump hidegzuhany a magát máig tisztázatlan okokból liberálisnak képzelő amcsiknak, akik álmodtak egy világot maguknak, és abban akarnak élni a valóság helyett.

Pszichológialiag igazolt tény (link nem lesz), hogy azok, akik nem tudják irányítani az érzelmeiket, a többiek viselkedését kezdik el irányítani.

John Cleese kiváóan foglalja össze a lényeget két és fél percben:

www.youtube.com/watch?v=QAK0KXEpF8U

Frick László Intézet 2016.05.10. 09:50:33

@bs395: Köszönöm az összefoglalót -amit a kínai újgazdagokról írsz, az régi cucc, talán 2008-ig volt igaz. A belsőpiac feltámadt és nincs az az import, ami az éhségét fedezi.
Egyet felejtenek el az europidok: a kínai, a maláj vagy az indoönéz, ha a szar autógumi miatt durrdefektet kap és ez az ottani domborzati és útviszonyok miatt kb halálos is, nem a fogyasztóvédelmi felügyelőséghez fordul. Nem keres és fizet ügyvédet kártérítésért, hanem fogja a húsvágéjtő kését, megkeres valakit, akit a gumigyárhoz vagy a gumi értékesítéséhez, mint felelőst köthet és átvágja a torkát.

A kínai felső 139871 a kinai butikmarketekben számunkra ismeretlen sajátmárkás cuccokat vásárol, pl az állami- és párttisztvidselői had eleve is. És ezek a cuccok megfizethetetlenek egy europidnak, kb a prada-dolce gabbana árszínvonal, viszont nem márkázott szar, hanem a selyem selyem, a kasmir kasmirt ésígytovább. Egy közép-kínai tartományi székhely ötcsillagos szállodájában egy menőbb szooba (ez még nem a lakosztály!!!!) 50-701 négyzetméteres és csak szobapapucs háromféle van és a borotva jobb, mint az europid wilkinson.

Amit kínáról beszél az europid Vancouvertől New Yorkon át Skaggerak felé Vlagyivosztokig, az kb annyira igaz, mint az amerikai Y-kategóriás filmek szovjet- és orosz képe.

Az europidoknak van egy időképe, egy fejlődésfelfogási képessége, van egy be9idegződésük arról, hogy Európa vagy az Sa 10 év alatt mit tud fejlődni. A kínai fejlődési ütemről azt hiszoik, hogy az europidokéhoz képest le van maradva. Európában egy 2008-2011-ben még igaz infóval elég jól el tudsz bojócckodni meg szofisztikálni, Kínában 2008. óta annyi idő telt el, mint Európában 1992. óta.

Ha jókat akarok röhögni az europidok önámításaiin, akkor hong-kongi csöndesamerikánus kínai hazaárulók "dokumentumfilmjeit" szoktam megnézni arról, hogy a "kommunista borodalomban [az europid Ízlés szerinti un "emberi jogokat] hogyan "tiporják"... édesek ezek az angolszász-seggnyaló, a hong-kongi bűnöző, fegyver- és heroin meg ópiátkereskedő klánok által pénzelt plankógelygők... tudod, olyan kis zojébárnszok, akik azt hiszik, hogy most ők hűdecivilbátrak voltak

Kíbnáról az europidoknak... mert ugye az europid a saját felsőbbrendűségikomplexusából és imperoialista gyakorlatűból tud csak kiindulni.. az europidok kompenzációs önámításai nevetségesek...
Kínának semmi olyant nem kell tennie, amivel az europid picsaemberek vádolják. Kína csinálja a saját dógát, az europid kjáinábel picsaemberek meg kinyírják egymást. Az európai europidok pl annak az USÁ-nak a seggét nyalják, amelyik USA Európa széjjelkúrására játszik.

Egy megoldás lenne, totális europ9id összefogás Vancouvertől New York-on át Malmőn keresztül Vlagyivosztokig. Az évi 55 Mrd dollárt fegyverkezésrew költő Oroszországot is bevenni a NATO-ba.. a fegyverkezésre 666 Mrd dollárt költő USÁ-t helyrerakni, hogy törődjenek csak a saját dógukkal.. Ha az europidok nem fognak össze, akkor nem 2400-ra lesz végük, de 2150 előtt...

A reális verzió az, hogy mire az USA széjjelkúrja Európát, addigra nagyjából egy Kurt Vonnegut féle börleszkben végzi.. és kb ugyanúgy baszódik széjjel, mint Európa...

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2016.05.10. 22:57:05

@Frick László Intézet:
ó nem kérem, különbség tétessék az új kínai középosztály, és a felső kaszt között: az európai vietnámba repül öltönyt csináltatni, a kínai olaszországba, de csak miután elvégzett egy gyorstalpaló kurzust arról, hogyan illik iselkedni egy nemzetközi repülőtéren (nem vicc). merhogy a kínai aggresszív és frusztrált, mint egy japán, csak nincs benne annyi szégyenérzet, de ha a fehér ember felemeli a kezét, hogy megigazítsa a haját, összerezzen, mert azt hiszi, meg akarja ütni, mert ezt tanulják, hogy a fehér ember az egy tömeggyilkos állat (van is rá okuk a töténelmükben persze, hogy így higyjék).
a kínai középosztály elhiszi, hogy a hazai az jó, hogy a shanghai towersben van a legjobb room service, és még az is lehet, hogy drágább, mint dubaiban, de a hotel tulaja az emirátusokban csapatja - pont, mint itthon.
a kjnai gazdaságról meg már könyvtár van, hogy pont akkora átverés, mint a kínai másolatok: egyetlen gazdaság se nő óramű pontossággal, hacsak nem építenek üres városokat, az önkormányzatok hiteleit meg elhallgatják. pont annyira rohad és korrupt az egész, mint a fejlett nyugat, csak senki se akarja elhinni, ahogy azt se, hogy a dollárkötványeket soha senki se fogja kifizetni, és ezért mindenki fél beválltani, mert akkor borul a piramisjáték.
ez az igazi üzlet, mert ha tartozol az uzsorásnak két millióval, eltöreti a lábadat, de ha kétmilliárdal, testőrt fogad melléd, nehogy bajod essen.

Frick László Intézet 2016.05.11. 09:36:46

@bs395: Volt szerencsém két Divat Fővárosa
összes menőbutikját végigleskelődni és egy kibaszott kínaival nem találkoztam. QAz viszont igaz, hogy az europidmajmoló távol-keleti plázákban az europid márkák butikjaiban vásárolgatnak... pl europidok, sokkal olcsóbb, hiszen a műhelyekhez közeliek az értékesítési pontok. Az olasz divatipar legközelebb Romániában gyártat -de inkább Thaiföldön, Kambodzsában meg Vietnámban.

De nem ez a lényeg.

Mindenki a sajátfejéből néz ki és a véletlen párhuzamosságpokból óriási koncepciókat vél fölfedezni.

A jómód picsává teszi a hoömo sapienst... kínjában már nem tudja, mit csináljon, ha nem kell küzdenie semmiért.

Látványos pl a japánok elpicsásodása, szivesen fényképezek 4-5 éves óvodásnak öltözött feltűnésiviszketeg japán túristákat, ha tehetem, nézek japán belpiacos tévéműsorokat, a benettonzöld elevenfost.

A nyugatiak nagyon elégedettek, mert az ő picsafejükből kinézve a távol-keleti társadalmak nyugat-majmolása a feltűnő. Thaiföld és Malajzia "kulturájában" jó nagyadag ángliusságok vannak.

Mutetok neked egy lényegeset, amire senki nem merészel nézni.

A távol-keleti társadalmak közül a kínai, a koreai és a japán überrrasszisták, kirtekesztőek, idegen levegőhöz sem juthat. Az észak-kínai [mandarin-nyelvű "fehér"] kínai a dékínait büdöscigány-szerűnek nézi le, a többi "barnát" még aljanépebbnek.

Dél-Koreában be se mehetsz egy étterembe enni. Ott élő és dolgozó tepsiszemáű, ami nagyon-nagyon ritka, mindjuk spec. orvosiműszerés vagy világkörülibank spec alkalmazottja, aki tíz éve Dél-Koreában él és beszéli a nyelvet, a kurva anyjába mehet, de enni koreai étterembe: nem. Túristáskodni lehet, ideiglenesen jelentősműűűvészként fellépni lehet, 3-4 hónapig korlátoismunkán résztvenni lehet, de letelepedni és ottmaradni nem. De nem csak a tülökorrúnak nem, hanem más-sárgának se. Hitlerék bennettonsokszínű elfogadóak voltak a a nagy-távolkeleti rasszistanépekhez képest. És vegyük ehhez a buddhizmust, ami nyomokban vagy némi jelentőséggel is fellelhető ezekben a társadalmakban vagy szerepet jártszik.. mi lenne a buddhista motívumok nélkül.

Az a baj, hogy eleve a fogalmaink alkalmatlanok. Jópofaságokat írsz a kommented végén... ezek ilyen europid jószövegek. Pont ezek a motívumok azok, amik propagandatermékek... és inkább a propaganda kiagyalóit jellemzik, mint azpokat, akikről ez az egész szól.

Mutatok egy fundamentális sávot. AQz europid picsaember féli a halált. nrem féli istent, leszarja krisztus, de egodeista... és minden pillanatban attól van beszarva, hogy meghalhat és mi lesz az ő csudálatos páratlan életével.

Pl a halálbüntetés ilyen társadalmakban büntetés. A keletitársadalmakban önmagfában a halától alig fél valaki.Amikor volt az elsóő melanin botrány, az első garnitúrát valami életfogytokra ítélték, talán egy-két főfelelőst végeztek ki. A látványos kirakatpert követően felállt a cégvezetés és ott folytatta a melaninnal való hamistejgyártást, ahol az előző banda abbahagyta. Ezt a garnitúrát nyilvánosan végezték ki, nem emlékszem már, valami 13 embert akasztottak föl. [Most az europid picsa "jogvédők"-re nem pazarlom a billentyűlopást"]

Történelmi időkben sem a halálbüntetés volt az igazi, hanem a lassú, több napon át tartó, eszméletben végigszenvedett 7-9 halál.

Emlékeztetlek arra, hogy Dél-Koreában egy nagyoöt hibázó vállalativezető egyszerűen felkötzi magát és kész. Mert meghalni semmi a szégyenhez képest.

Ha ezeket tekinted, belátod, hogy amit a kommented végén írsz, az angolszász jópofaság. Jól hangzik, az biztos.

Az europidok között még vannak okos, művelt emberek -igaz, hogy legkevesebb 60-70 évesek. Ha én ennyit látok vidéki negyedművelt büdösparasztként, akkor egy harvardos vagy sztenfordos nyakkendős exhippi csak-csak többet is tud.

Az "europid normákkal" az europid "értékrend" eröltetésével, a picsaemberi jogok puffogtatásával... megpróbálják a "politikai reformok" síkos pályájára tolni a kínaiakat.

... megprobálok europid picsaemberül beszélni, ... csak takarékosságból...
Egy europid picsa elmegy egy kínai városba, aminek a kellős közepét budapest nagyságú fótokban kátránypapírral meg nejlonnal fedett viskónegyed randítja el. A lakosság és a városvezetés viadaloz. Ha minden europid picsademokratikusan folyik, akkor kb 2200-ra sikerül megegyezni a lakossággal, hogy a sunyin tákolt viskóikon ne akarjanak már annyit nyerészkedni és legyenek már szivesek átadni a terepet a bulldózereknek. Hogy is mondjam... picsaember tekintetében mindenki "korrupt" és.. ez az Eredeti Tőkefelhalmozás Kora is, amin az USA és a jeőjjdefejlett euroipid picsatársadalmak is átestek ... 100-150 évvel ezelőtt... Nem tudom, mit szóltak volna az Aranykor europidjai, ha valamiféle "angyali" picsaemberek elkezdenek a nyakukra járni... mondjuk Ambróuzia bolygó normáról affektálván.

Jut eszembe Hong-Kong -ahol hogy is nyőtt a "semmiből" a mikre is az a felhőkarcolódzsungel? És Japán?

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2016.05.11. 10:55:29

@Frick László Intézet:
itten még mindig fogalmi zavarok vannak.
akikről te beszélsz, azok az "újgazdagok" - azt hiszik, van pénzük, pedig nincs. egy jómódú ember a dolce&gabbana közelébe se megy. nem, ő nem olyan öltönyt vesz olaszban, amiben márkajelzés van, hanem olyat, amiben annak az embernek szerepel a neve a belső cimkén, aki varrja, olyan meg butikban, üzletben, boltban nincs.
kb itt van a gazdag és a tényleg gazdag között a különbség: a gazdag megveszi a túlárazott konfekciót a tényleg gazdagtól.
remélem így már érthetőbb :-).
süti beállítások módosítása