"Az, hogy hol kezdődik a bűnözés, hogy melyik üzleti trükk legális és melyik nem, nem jogi, hanem a politikai kérdés."

Slavoj Žižek

A napokban halt meg egy zsidó ember, Mehrel Izsák (képünkön)

http://www.mmp2006debrecen.eoldal.hu/img/picture/100/Mez%C5%91-Imre..jpg

 

gyilkosa a MAZSIHISZ szeretetkórházában.

Igen agg ember Mehrel Izsák gyilkosa, szép kor-t élt meg. A Magyarországon valaha élt igen kevés számú kommunisták egyike volt. És akit megölt, az az ember is kommunista volt. Persze közvetlenül nem piszkolta be a kezét kommunista párt- és fegyvertársa vérével. A gyilkosság idején későfeudális , előre megtervezett és irányított, forradalomnak álcázott anarchia dúlt A Város-ban és az uszító agentprovokatőrök a zsidó kommunista ember felkoncolására hirigelték a csőcseléket, össze a fóradalmárokkal meg a bámészkodókkal. A tervezett anarchia kivitelezői ugyan kerülték a nehézfegyverek alkalmazását, de mert Mehrel Izsák esetében  kommunista emberről, méghozzá igen népszerű , Kádár Jánoséval vetekedő népszerűségű emberről volt szó, ezért tankokat küldtek a koncolni szándékozók által ostromlott pártház megvédésére. Nyilván azok a kommunisták, akik tankokat küldtek a pártház felmentésére azt hitték, hogy a győzelem után a két vezető elvtárs lenini-demokratikus úton lejátsza a meccset a plénum előtt a párt főtitkárságáért. A minap elhúnyt kommunista ember azonban ezt tényleg lenini-demokratikusan képzelte el, vagyis a tankok megállíttatásával Kádár javára döntötte el a játszmát.

Ez a napokban kimúlt kommunista ember tehát megállíttatta a tankokat és egészen addig nem engedte mozdulni őket, amíg a Kádár János vezetői ambícióinak útjában álló zsidó kommunista ember felkoncolásával nem végzett a csőcselék -ezzel lényegében a fóradalom utáni pártvezetés útjából ez a Mehrel Izsák -aki ugyanolyan népszerűen tudott beszélni, mint Kádár, legalább olyan népszerű is volt a budapesti komm7unisták köreiben [anygalföldi párttitkár is volt] - végleg kikerült... .

Gyakorlatilag különösebb sajtónyilvánosság nélkül gebedt meg Mehrel Izsák gyilkosa, pedig az elmúlt években egy-egy nap a vivőhírek sávjában szerepelt a neve. A Jók és Igaazak, a Nyilvánosság Erejéről szivesen handabandázók szerint az aggastyánt sajnálnunk kellett volna, kerekes-székben tolták a bíróság elé, egyes fasszalbaloldaliak szerint koncepciós per folyt ellene. A Jók és Igazak szerint ezt a kommunista aggastyánt egyszerűen meghurcolták -nyilván e téves  és megfontoltan aljas-geci véleményformálás következtében fogadhatta be a haldokló agg kommunistát a MAZSIHISZ szeretetkórháza.

Jogelődöm, a köcsög Dudi egyik vesszőparipája volt ez a téma, itt sikongatott a blogban, hogy ne mindenféle mondvacsinálttá szofisztikálható izé miatt vonják perbe a vén kommunista szarzsákot, hanem azért a bűnéért, ami tényleg is fájdalmas vádként érheti: párttársa cserbenhagyásáért kellett volna perbefogni.

Mehrel halálával kapcsolatban azon szokás rugózni, hogy a csőcselék elé kivonüló embert hátulról, tehát a székház ajtaja irányából lőtték le... De ha a napokban meggebedt geciláda nem állíttatja meg a Mehrelék felmentésére induló tankokat, akkor a székház és védői megmenekülnek. A kádárista kommunista azonban pont ezt nem akarta... Mehrel kiekrült Kádár útjából és még mártírnak is bevált.

Valószínű, a vén kommunista halála azért nem volt azokban a napokban hírértékű, mert éppen egy másik öregembert kellett basztatni, legfőképppen aktuálpolitikai okok miatt egy 21 éves korában elkövetett bűncselekményéért, amiért elfogták, bíróság elé állították és elítélték. Tulajdonképpen ez az öregember kb annyira érdekli a magyar véleményformálókat, A Jókat és Igazakat, mint Mehrel Izsák vagy a nemrég kimúlt vén kommunista geci esete is. Tkp ez is csak egy dolog a számukra, szarnak ők bele a megerőszakolásba, a feministák véleményébe, a meghurcolásba is, mint olyanba. Ők csak a vállalati küldetéstudatukat teljesítik, természetesen pénzért, csinálják megint a politikát, de igen érdekes a hivatkozásuk:

"Kedves politikai felebarátaink, drága Jók és Igazak, ha győztetek valaha is, akkor azt nekünk köszönhettétek és ha elértek bármit is, azt miattunk , véleményformálók miatt éritek el. Viszont ha megbuktok, azt magatoknak köszönhetitek, tik vagytok a politikusok, tik basztatok rá. !4!!!44!4"

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr998595232

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hella B. 2016.04.13. 17:29:06

@ripők: nahát hogy téged is látni...:)

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.04.13. 19:45:40

Izsákra meg Zsizsákra hivatkozol:

elment a té eszöd szőlőt nyitni, kapálni.

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.04.13. 19:52:21

@Hella B.:

Ja, meg askenázi libákat, akik OKTATÁSÜGY kapcsán a 10 ezret egymilliónak érzékelik, az Élet Menetjit szemlélő onogurokat meg "törpe minoritásnak"....

PUKLI sztem zsidó. Ilyen hülye német név nincsen. Pukkel? Pukk-l? Kicsinyítő képzős szerkezetű főnév kellene legyen, mint a "Nojnundnojncih luftballon"....

Hella von Ofner, Sex+NY, PM, Együtt, LMP. Askenázi leánykák.

A 18-as választás feltehető győsztesei. Intézet szerint.

Csak a CSOK miatt addigra MIND terhes lesz, vagy épp friss kismama!

Mert az magyariság mögteszi ASZT, meghágja üköt. Téged is, Marilyn Liba.

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.04.13. 19:58:52

A Zsizsik-idézet

személyesen érint. Ugyebár, szakmailag, még ha már KÖPÖK is a pénzügyi jogra.

AZ, hogy a NEW Deal óta számos állam keményen szabályozta - a kapitálista országokban is! - a versenygazdaságot,

DE a banki- és tőzsdevilágot hosszú pányvájáról is eleresztette,

BRECHT "Koldusoperája" igazságát mutatja.

Ergo: nemzeti szellemű büntetőjogra kell áttenni a FÜGGETLEN - vagy nem, mert IDEOLÓGIAILAG DETERMINÁLTAN patrióta és állami paternalizmust kívánó - jogalkalmazó tevékenységet.

Ez van. Rockerként is.

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.04.13. 20:02:39

Ja, otyec,

ha TE ITT a Fiumei mező útat siratod,

meg a II. János Pál Pápa teret szentölöd judeo-bolsevikká, akkor LÉGYSZI', most menj a picsába.

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.04.13. 20:04:19

Nem csupán NEMZETÁRULÓ és-gyalázó lettél, hanem simple geci is.

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.04.13. 20:17:22

@ripők:

"JOGOS"???!

MI? Hogy a Budapesti MDP Bizottság székházából francia újságírót, német és osztrák vöröskereszteseket LÖVŐ, SOROZATOZÓ vörös állatokat végül MEGMAGYARÍTOTTA a NEMZET??!

S tessen mán mondani, Nagy Imre kivételével MIÉRT VOLT A TELJES PÁRTVEZETÉS, a nomenklatúra, a középkáderek, az ÁVH és a Hadsereg vezetése CSUPA ZSIDÓ EMBERBŐL, akik , persze, Áton isten hívének Mojsének a Kiválasztott Népe, melyet a Hóreb-hegy alatt hazudott Ekhnaton híve, az Egyet "YAHVE" = VAGYOK néven nevezte az egyiptomi menekülő herceg??!

Sz1al méééé volt minden ATEISTA BOLSI zsidó?!

Biszku, mint fő-komancs hogy lehetett a MAZSIHISZ valamely tag-zsinagógája közösségének TAGJA, aki ATEISTA volt, sőt, elődei 18-19-ben rabbikat öltek??!

A MAZSIHISZ nem vallási közösségek, hanem rasszista közösségek szervezete.

A két orthodox szervezetben NEM GORDULHATNAK ELŐ BUZI ZSIDÓK, mert - ugye - azokat meg kell ölni, Mózes II. és III. könyve.
Zemplényi?
Schezoff Dávid??!
Biszku, Eisenberger, - horribile dictu: DEVECSERI GÁBOR- Komlós János, "Eörsik"=Schlafferek még a 30-as évek elején??!

Pollatschek Jószéf adócsaló = Sas József, érettségizetlen, színész oklevél nélküli pesti színigazgató??!

MIAFASZ VAN PESTEN , Bugyik Helga?!

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.04.13. 20:24:38

Korábbi ügyvédi praxisom, irodám mellett, az ÁB-házban, amiben a Jégbüfé - de szép is volt...- épületében ötcsillagos luxusszálló épül.

DE EZ már nem az én "üzleti-gazdasági" jogász styllusom szerént való.

Kell a sok pénzes IDEGÖNY ide, hogy FIZESSEN, mint állat.

Nem baj. Kiköltözöm Dr. Magyar Gábor (gimi óta cimbora) orvos-orientalista mellé jurtába, Kisoroszi mellett,

vagy szimplán Bugacra, a Kurultay-pusztára.

Majd táltos leszek. Leszek? Vagyok én már, jó üdeje.....

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.04.13. 20:29:12

@TarZerind:

Á'propos, aprópopó, az oktatásügy nem éri el a MAGYARI tömegek ingerküszöbjét.

Ha elérné, okádnának tüle!

Tehát erre Orbánváltást alapozni az annyi, mint Szalosjan Ferenc örmény kisebbségi, ny. vezérkari szds.-mek a Főtárgyaláson....

Hella B. 2016.04.13. 20:40:58

@TarZerind: soha nem volt irodád a Jégbüfé mellett :D én már csak tudom. Amúgy le vagy szarva, ebben egyeztünk meg, nem? Letiltottál a Jagello egyetem miatt :DDD

Azóta a "koncos" fiúkhoz járok dumcsizni:D
Ők is szórakoztatóak.

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.04.22. 16:11:32

Szerintem Dude künn volt Germániába és végleg meghülyölt.

Judeo-sémita-bolsikat apologizál.

Amúgymeg:

a NYILVÁNOSSÁG - ami elvontan a ZEMBEREKET jelöli - NEM LEHET KORRUPT, Te veresboros bürge(r)pörkölt!

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.04.22. 16:26:07

@Hella B.:

Te már csak tudod....Ezen kár vitázni, ugyebár, a Kígyó utca 4.-6- félemelet 8-ban működtem.

Erről kamarai, önkormányzati, polgármesteri hivatali, mérnöki, az iroda lakásból átminősítő részletes (befejezés utáni) leíró, képekkel illusztrált, számlák tömege, relefonvonalak átírásai, stb. dokumentumok vannak.

S ne feledd, az olyan "Keloid" meg hasonló tetvek az anyjukkal háltak volna, hogy piszkolhassanak.

De mindegy. Az az én életem, mint az ügyészség, a MATÁV, a MüM, a GM, (nem General Motors, hanem Matolcsy GM-je),

meg a nőügyék és mámoros, boros éjszakák.

De azért: KI A FENÉNEK KÉPZELED TE MAGAD, középszerű-alsóközéposztálybeli nőstény??!

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.04.22. 16:37:38

@Hella B.:

Hüllő.

Nem Krakau egyeteme miatt tiltottalak le, hanem mert a KIJÁRÁSI TILALMAT és a STATÁRIUMOT (amit meghirdettem az ESZED VESZTÉSEKOR, s Te úgy őrjöng a faszagyerek OV miatt, mint MÜNK GYURCSÁNY VÉRÉRE KÍVÁNKOZVA, LYNCH Urat meghívva ide, és ami MOST IS AKTUÁLIS,)

szóval: én nem dolgoztam az V. kerületen kívül 1990 és 2012 dec 1. között. Azonban 2 évig sehol sem dolgoztam, viszont ott laktam. Ez viszont az életem többi helyszínét és a munkát nem változtatja meg.
Hogy miért nem dolgoztam, az Hattáp-Eü. kiképzést igényel. Az néköd nincsen.

A BALSORSÚ LIBERLIZMUSOD ŐRJÖNGŐ ROHAMAI MIATT LETTÉL Tilcsák Bea.

Mert Matyit - ó JAJ! - hiányolta az elméd csiklaja, s én kaptam, amit ide, vagy más Pol.Inc. -blogra szántál volna.
De szántál volna inkább engem, mert az agyvérzésig feldühítettél: AZ NEM ÉN VAGYOK, aki TŰRI BALSORSA NYŰGJEIT!

Inkább itt van 26 fegyver. Aztán HEGYIBE.

Zuckerben dögölök meg.
Nemsokára.

De akkor viszem Fletót is magammal....
:-D

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2016.04.22. 16:41:49

@Hella B.:

A"koncosoknak" jó KEMÉNY A DÁRDÁJUK, halvány őszirózsa?
süti beállítások módosítása