Szerintem a XX. századi magyar történelemben, ami valahogy, pedig ez már a 16-ik év a XXI-ikből, mégse nem akar véget érni, összesen két olyan zseniális magyar politikus volt, akinek a kottájából játszott még az ellenzéke is. Nemhogy a belső valóságos titkos ellenfelei...

Az egyik ilyen zseniális politikusunk Horn Gyula volt [ -> " Tóggyány és a balfasz rosszoldaliak a bósevikkozásaikkal és pufajkázásozásaikkal a baloldaliság látszatfényébe galvánozták"].

A másik ilyen zseniális politikusunk Gyurcsány Ferenc.

Mielőtt továbblépnék, gyorsan leszögezem, hogy a Jobbik nem nyert Tapolcán, Tkp a Jobbikkal Tapolcán semmi nem történt, százas számkörön belül kb ugyanannyi ember ment el rájuk szavazni, mint tavaly. A FIDESZ szavazókból jelentős számban maradtak otthon és a jóoldali szavazók arányaikban méginkább a nemszavazást választották. A legnagyobbat tehát Tapolcán az un "baloldal" bucskázta.

Most persze ríjjani kell meg riogatni is. Vona már vitte is a jóoldali újságírók néprívattatását, miszerint ők győztek volna =erősödtek volna.Nekem ez a rívatós tetszik a legjobban, amit tebege 444-es jófiú és képző valamint iparművész hazudozik, miszerint a Jobbik előretörésének az oka az, hogy Orbán Viktor, ez a közepes képességű politikusunk időnként klasszikus (magyarul gatyarohasztóan ócska és átlátszó) móccerokkal próbálná a Jobbik vitorláiból kifogni a szelet.

Tebege aljasan hazudik és gyorsan könnyen elkapható ebben:

-A Jobbik összesen a cigányellenes dumáival tud aratni olyan emberek között is, akik egyébként pl akár gyurcsányhívők és szerintük addig volt jó, amíg Kádár élt. Aki ezt nem hinné, nyugodtan utánajárhat Törökszentmiklóson.

A FIDESZ a cigánykártyázásban a cigányok oldalát választotta és 2014-ben klasszikusan vásárolt volna cigány szavazatokat. Ezzel összesen annyit sikerült a FIDESZ-nek elérnie a cigány-gyűlölő becsűűűlettesmagyarság köreiben, hogymég annálisinkább cigányozták Orbánt, valamint továbbra és méginkább cigány-nyalással vádolták a FIDESZ-t. [ -> "Orbán-Farkas kormány"] Sajnálnám én azt a lófaszt tehát tebege szűk seggébe járni...

A jógyerekek szivesen nácikártyáznak is, de a Jobbik "eredményességében" a cigánykártyázás a főmotívum.

A Jobbikról egyébként a néhai Dudkó okostojáskodott gömböcpárt címszó alatt... A Jobbik 2.0 gömböcét nagyon könnyű lett volna már meg sem tölteni, de bármikor kipukizható lett volna, hiszen nemhogy nem völkische, de jóformán csak párt sem. A Jobbikot olyan belső ellentétek rothasztják, hogy a gömböc héjjazatát semmi más, csak a külső "gyűlölet"nyomás tartja egyben... Ez persze nem jelenti azt, hogy rohadmányos töltelékében nem heiderizálódik (akár Vona képében is) egy már virtigli nácipárt...

Ráadásul & egyelőre  a Jobbik hajóját nem a szél viszi, hanem a víz.

És ezt a vizet pedig a Zseniális Ferenc, a Nagy Kottaíró és barátai, üzletfelei meg a médialakájsága kormányozza.

Hagy idézzem a Zseniális Ferencet még 2010. mélyéről: "Igazából pár évnyi totális Jobbik kormányzás lenne a jó, ez ugyanis egyszer és mindenkorra elvenné a magyar nép kedvét a szélsőjobbtól." A Jobbik 2.0 ugyanis Gyurcsány FIDESZ ellen való áfioma lett volna.. vagyishátugye végülis lett, ugye... ugye...

Szerintem Orbán próbálkozásai a jobbikos retorikázással több vizet hajtottak a jóoldali agitációspropaganda malmaira, mint a sajátjaira. Orbán 32 melléknevéből a Kádár és a Hitler mellett a legjelentősebb A Cigány... hogy is gondolhatta, hogy egy cigányellenességgel népfrontosan nyerő népártocska vitorlából ő szelet foghatna...   A néhai liberális párt, az egykor még valóban fiatal FIDESZ a lejtőn éppen ezzel a jobbos retorikázással indult el. Kapóra jött ez akkor a takonyozóknak. [Ugyanis akkoriban Orbán elsősorban még nem cigány-nak, hanem fiatal kis takony-nak számított...]

Most pedig nézzük csak, hogy a lényegében semmittevő Jobbik, jóformán senki új szavazót megmozgatva mégis mitől tudott nyerni?

Hát összesen attól, amit a jóoldali bérnyalnokok már évek óta dallnak, az Orbán-basztatásra kis felhangos szinezékként néha egy kis MSZP-gecizéssel. Kitűnően sikerült pl a brókerügyet a FIDESZ nyakába hazudni, valamit még tudott ártani az MSZP-nek is és már kész is a Tapolcai "eredmény".

Ha végigtekintjük a különböző kottákat 2011. vége óta, eleinte még toddományos cuccujaialista hülyítéseket olvashattunk meg hallhattunk, gazdaságijóslatokat... mára már egészen alacsonyszínvonalú csürdöngölős poppujaialista hülyítéseket szinkópáznak a jógyerekek... hátöööö... be is gyött nekik szépest... [ Kész, a popujál "civil" Veszprémben muchachos! ]

Ferenc egyébként az MSZP-s szennyes választás előtti szellőztetésével megint sikeresen cseszett egyet a "baloldal" amúgy is hanyatló nimbuszán. Ez olyan húzás volt, hogy még Szigetvári Viktor is úgy tett, mintha nehezményezné.

Közben pedig, amíg mindenki arra figyel, hogy Vona Gábor a mogyoróit merre csörgeti a jógyerekmédia ostoba és önellenható báboci [-> "Köszönjük, Emese!"] közreműködésével,  Lázár János leendő miniszterelnök és valóságos titkos belső politikai zseni szépen kipróbálta, hogy basztathatja-e belső politikai ellenfeleit [és Orbánt - a szerk. röh.] úgy, hogy senki észre se veszi vagy pláne még segítik is azzal, hogy egy Simicska ellenes húzásnak ábrázolják [-> Pete Hungarious rinyálásai a minap]. Lázár azért állíttatta le az M4 építését, hogy kipróbálja, belső ellenfelei mire mennek ellene... semmire... Még a jóoldal is egy butuskán popujialista  nénit bízott meg a nyavajgással, mintha nem tudnák, hogy az M4 leállítás sem a "kartellezésről" sem a "zónijóról" nem szól. Igazándiból a gennyet fölkavaró Jávor Benedeknek kéne most emeséskednie ezzel a nagy szivességével, amit Lázárnak tett. Szerintem a jóoldaliak összesen annyit látnak az ügyben, hogy Orbán kapott egy gyomrosat "belsőleg"...

Úgyhogy, ha azt vesszük, hát sikerült már a jógyerekmédia bérnyalnokainak a nyűtt botjaikat Lázár János kottájából is nyirettyűznie a szárazfán...

Lázár pár napja az egyik csicskájával körbefogalmaztatta az üzenetet M4 ügyben, miszerint 600 Mrd Ft-ot fordítanak ugyan autópályaépítésekre, de ezek a megyeijogú városok már meglévő autópályákhoz fűződő kapcsolatai lesznek, az úniós közlekedésfejlesztési támogatásokat pedig "jobbára" a vasútépítésekre fogják fordítani. [Magyarról magyarra: ha Szolnok benyal Lázárnak, akkor kaphat négysávost Kecskemét felé a négysávos 44-es + M5-höz... ] Ezzel Lázár fixálta a mélyütést, amit belső ellenfeleire gyurcsanyizált.

magyarázat: Természetesen, ha kis pénz = semmi foci, akkor egy közepes pártnak ilyen gyurcsány jut, mint Lázár...

Gratuláljunk és tapsoljunk a jóoldali sajtómunkásságnak. Orbán az ő gyönyörű orbánellenes küzdelmük segedelmével jutott el ide, ahol van és most nagyon úgy néz ki, hogy már csak pár évet kell pazarolniuk az orbánbasztatásra és még annál is genyább lesz a jövő, mint amit most hujjogatnak! Már csak azt kell kitalálniuk a jóoldali geciújságírás kis zojébárnszainak, hogy kire fogják rá a felelősséget a saját mérhatytukkhogyígylegyen-jükre.. Tippem szerint majd Orbán lesz a hibás.

 "Jájj, a House of Cards-ot annyija nemszejetem, ójjan valyószínűtlyen!"

/A 444.hu zojébárnsza /

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr677366662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2015.04.14. 12:20:16

"A FIDESZ szavazókból jelentős számban maradtak otthon és a jóoldali szavazók arányaikban méginkább a nemszavazást választották. "

..idáig olvastam

ugyanis állításoddal szemben a VALÓSÁG:

2014 - 2015, százalék

fidesz: 43 - 34
jobbik: 23 - 35
baloldal: 27 - 26

Miért csinálod ezt???:((((((((

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2015.04.14. 12:32:15

"Kitűnően sikerült pl a brókerügyet a FIDESZ nyakába hazudni, "

Ezek szerint CSAK az m1 meg a fidesz.hu hiteles forrás ma szerinted??

"És ezt a vizet pedig a Zseniális Ferenc, a Nagy Kottaíró és barátai, üzletfelei meg a médialakájsága kormányozza."

Ez így megint nettó hazugság. Nem taglalom, minek...

És még sorolhatnám...:((((

* * * * *

ÍGY - hogy nyilvánvaló hazugságoktól hemzseg a posztod - nincs miről beszélni, hiába lenne néhány olyan gondolat is a posztban, amiről éppen érdemes lenne pl:

"FIDESZ a lejtőn éppen ezzel a jobbos retorikázással indult el."

"Lázár azért állíttatta le az M4 építését, hogy kipróbálja, belső ellenfelei mire mennek ellene"

"Ferenc egyébként az MSZP-s szennyes választás előtti szellőztetésével megint sikeresen cseszett egyet a "baloldal" amúgy is hanyatló nimbuszán"

Frick László Intézet 2015.04.14. 14:27:08

@A Hannibal Lektűr-attitűd: tévedsz. Nekem sikerült megértenem, amit Szelényi Zsuzsa mondott a témában, neked viszont nem sikerült megértened és ez nem az én bajom. [Arról van szó, hogy a "brókerügyben a politika(y) az mellékszál. És amíg ezt nem sikerül megérteni, hogy nem minden-mindegy csak árcsónn a zellennek, addig lesznek "brókerügyek".

És ha te csak annyit értesz meg a brókerügyből, amennyit a jógyereksajtó beléd diktál, akkor az is a te bajod.

Frick László Intézet 2015.04.14. 14:29:35

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Rossz grafikont nézel. Ebből perszehogy nem látod a lényeget.
A jó grafikon (jógyereksajtó hozta) összehasonlítja, hogy a Jobbik mennyi szavazatot kapott tavaly és most
a FIDESZ tavaly és most és a jóoldal tavaly és most.
A Jobbik ugyanannyit kapott.
A FIDESZ bő egyharmadnyit bukott

és a jóoldal nagyobbat veszített, több szavazója nem ment el szavazni.
Keresd meg légy szives, tegnap(előtti?) indexes cikkben van

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2015.04.14. 14:48:37

@Frick László Intézet:

nem igaz
én is láttam, és jól mondom

arányaiban is, darabra is többet vesztett a fidesz

keresd ki te, ha akarod

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2015.04.14. 14:58:08

@Frick László Intézet:

és megint NEM ARRA REAGÁLASZ, amit írtam

bazdmeg, írok valamit, erre te megint valami egészen mással jössz belevered az orrom, hogy "lám milyen hülye vagy"

én csak annyit írtam a bróker-ügyről, hogy nem igaz az, amit te és a lakájmédia mond

ti a "fidesz nyakába hazudni" a brókerügyet
(btw éppen a fidesz tolta a védhetetlent a "szocialista quaestor-botrány kapcsány - de ez teljesen lényegtelen )

és NEM ÍRTAM olyasmiket, amiket a válaszodban szerinted gondolok - nem, nem gondolok,

bazdmeg
ismét

* * * * * * * * *

figyelj már, te olyan hülye vagy, nem látod, hogy az ég kék??, beszopod Varga Viktor slágerét

(kb ez a módszered....)

2015.04.14. 20:03:37

...."Mielőtt továbblépnék, gyorsan leszögezem, hogy a Jobbik nem nyert Tapolcán, Tkp a Jobbikkal Tapolcán semmi nem történt, százas számkörön belül kb ugyanannyi ember ment el rájuk szavazni, mint tavaly. A FIDESZ szavazókból jelentős számban maradtak otthon és a jóoldali szavazók arányaikban méginkább a nemszavazást választották..."

Nézzük csak
a jobbik- az simán jobbik, nem nackó szarzsákok, nem gennybaktériumok, simán jobbik.
A fidesz az fidesz.
A harmadik szereplő pedig "jóoldal".

Dudi meg, ahogy ő szokta mondani, kurvára szájjalliberális, megengedő, nem elfogult, mivel a jobbik az jobbik, a fidesz az fidesz, egyedül a 3. szereplő van leszólva, de Dudi attól még totál toleráns, más véleményt elismerő, megengedő, és buddhista.
Amúgy a cikk olvasását itt be is fejeztem. Vannak szavak, amik nekem egyenlőek azzal, hogy Dudinak semmi mondanivalója, csak megint a szokásos lemez.

2015.04.14. 20:06:09

Az is érdekes, hogy Dudinak miért pont AZOK a szavazók okoznak allergiás kiütéseket. Nincs rossz véleménye a fidesz fanokról (elvégre ő is az) nem használ semmilyen lesajnáló jelzőt a jobbikról, éppen csak mindig a 'jóoldal" bassza a csőrét.

Dudenbuch Tanítvány 2015.04.14. 23:20:48

Zseniális cikk lett, Mesterem.
Azért pár doogot nem értek. Mért állítod, hogy a jobbik jóformán nem tett semmit? Amikor a nyertes kőkeményen harcolt a kórházért, az utolsőókig.

Én azért éltem Debrecenben egy lakóházban eltérő kultúrájúakkal, és bizony megértem, ha az érpataki polgármestert az érpataki MSZP szavazók szeretik. Ez kielégíti a kisemberi, szoci igényeket:

www.youtube.com/watch?v=m3MzNx-HYDo

Dudenbuch Tanítvány 2015.04.14. 23:23:47

Hja, és amit még nem értek, hogy hogyan fog így visszakapaszkodni GyF.

2015.04.14. 23:34:30

2014 tavasz:
fideszes 18 570,
a szocialista 11 769,
a jobbikos 10 110

Most:
a fideszes 10 093,
a szocialista 7 712,
a jobbikos 10 354

szavazat. Itt bizony egyenlő arányban zuhant a fidesz és az mszp is, csak a maszop már eleve lentebbről indult.

Frick László Intézet 2015.04.15. 09:02:14

@Dudenbuch Tanítvány: Egy Dudkó-tanítványnak igazán emlékeznie kéne arra, mi volt a véleménye őszófosóságának Zseniális ferencről. Alapvetően ugyanis Ferencnek igazi politikai céljai az annálroszabbnál nincsenek. Ő a Zavaros Halásza és neki nagyon jó a zavaros pol = gazd helyzet és nagyoön nemmegfelelő a tiszta, átlátható. A Ferenc-féle spekulalisták a legjobban az €-zónához való csatlakozástól rettegtek. Ferenc teljesen nyiltan, mint már miniszterelnök, azonnal ki is nyilatkozta, ho9gy a cdsatlakozás dátumát 2006-ról 2014-re tolja el, ezen még az MSZP-sek is meghökkentek, dehátugye a nagy cigánybaszó Ferike akkoriban még mindenben bülbülszavúnak is számított.
Ferenc ma napiaktualitásban határozza meg a jógyereksajtó baszásirányait, minden nap azt kell basznia a geciújságíróknak, ami Szigetvári és Gréczy jegyzetfüzetében áll. Ha pl máma brókerbotrányfölbaszás van kiadva, akkor nem érdemes a geciújságírónak a FIDESZes út/vasútépítő maffiával foglalkoznia. Lényegében minden csapból minden nap ugyanaz a lé folyik.
A FIDESZ "kommunikációja" pl merő-egy önellenható ostobaságból szokta támoögatni Ferenc zseniális kommunikációs húzásait. Kedvencünk az, amikor a FIDESZ baloldalaz ésvagy liberálisoz. Pl az egész illiberális story-n a szájjal (bár egyébként egy faszt se) liberálisoök arattak. Ferencrüől egy igazi jó Szarkó-típusú politikus elmondja, hogy egy igazi vérbeli reakciós jobbosFeri ugyanazzal az akcentussal mondja magát cigánynak, min amivel Vona rasszistaellenesnek nyilvánítja magát. Hátugye, a Nagy Cigány(=Orbán) baszó a nép tekintetében hogy is lehetne cigány!
Azt is megmutattattuk már, hoigy Gyurcsány számára Orbán szinpadonmaradása létfontosságú. Kézenfekvő le6tt volna pl Orbánnak visszahúzódnia vagy négy évre -egyből sewnki se sztárolta volna annyira ferikét. Csakhogy porbánnak faszául saját magát sikerült jól gúzsbakötnie saját pedesztáljára. Már akkor se tudna lejönni onnan, ha ő maga akarna. Kútbaugrani látszik ez a walesás ötlete a KE-ségről is. Ráadásul hagyta a fejére nőni Lázárt és akkora a karvály, hoghy ha picsán rúgná Lázárt, nem találna senkit, aki Lázár munkáját elvégezhetné (nem beszélve arról, hogy Lázár magasankvalifikált okosgyerekekből verbuvált légiója is széjjelszéledne persze...) Tehát konkrét államigazgatásiproblémák és azonnal keletkeznének Lázár kiakólbólításával. Sokaknak fel is tűnik, hogy Lázár folyamatosan orgazmushullámokban vergődik, poömpás a hangulata, kitűnően szórakozik, pl az egyik legnagyobb élvezése az Orbán-Merkel sajtóértekezleten volt, ezt viszonylag könnyű meg is nézni...
Vagyis tkp Feri mellett Lázárnak is a minélrosszabb az annáljobb. Két alapvető különbség:
-Lázár messze nem az a volumen, mint Fe5renc
-Lázárnak politikai becsvágyai is vannak, Feri viszont ezekből kigyógyult. Ferinek mnég egyetlen kielégületlen vágya van,óriási tömeg előtt réthorikus példaképe, Dr Joseph Goebbels stílusában egy olyan beszédet mondania, amit eddig csak zárt körben, az MSZP előtt, 2007. szeptem 17-én sikerült... (vagy 19-én? elfelejtettem, melyik a jó dátum...) (Az MSZP azonnal törölte is a beszéd videóját a honlapjáról, én 5000 Ft-ot adnék érte, ha valakinek meglenne az a fejgépes Goebbels-paródia...)

Frick László Intézet 2015.04.15. 09:06:40

@nagyjoco: És meg lehetne messni még ezt a csudálatos Tapolcai eredményt a költség-összehasonlításokkal.
Az egész jóoldali gecisajtó, az összes üdvembere a Jók és Igazaknak, fű, fa, bokor és otka, azták a kurvasok ppénz, vér, verejték és sperma, amit áldozott a jóoldal kb azért, hogy a Jobbuiknak 2 fillérjébe se kerülően ölbehulljon a "győzelem" . És miközben pont a Jobbikkal semmi se történt, Vona még szépen rá is dóőlhet a jóoldali sajtó "FIDESZ BUKTAAA!"-s kompenzációs önhazugságaira.
Bár egyébként én magam, mintegy 381 km-re Tapolcától 5000 Ft napidíjért 17 különb jelöltet találtam volna Pad-nál. Hát még, ha valaki zsozsót is ad, hogy vásárolhassak alkalmas jelöltet.

Frick László Intézet 2015.04.15. 09:08:53

@Lujza Steinmann: Drága grófnőm, gratula, csudálatosan szemléltetted Fenehorizonton, miért gondolják a 40-minuszosak, hogy pankság a Jobbuikra szavazni (pankság, hiszen fölbaszhatják azzal, budai úrhölgyek hygiemicus agyát is...) Bár egyébként nem a te bűnöd, pont az indexesek is jó sokat ügyködtek önellenhatóan e témában.

Frick László Intézet 2015.04.15. 09:11:47

@Lujza Steinmann: Úgy tudom, te merkantil ember vagy. Vizsgáld már meg a jóoldal költségoldalát, mennyibe került nekik ez a bukta. És merészeld már megnézni azt is, hogy ha csak 300 FIDESZ-buzit mégis sikerült volna szavazásra bírni, akkor most hogy ríttok

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2015.04.15. 09:28:12

@Frick László Intézet:

ismét kiderül, hogy tényszerűen nem igaz, amit írsz

ti. hogy a fidesz "arányaiban" nagyobbat bukott stb stb

és erre ismét mellébeszélsz
(illetve nekem nem is válaszolsz)

ezért sem lehet komolyan venni

444

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2015.04.15. 20:55:19

"Kitűnően sikerült pl a brókerügyet a FIDESZ nyakába hazudni"

Ez egyébként a legdurvább agymosott állításod
(na nem evör, de mostanában mindenképpen)

mert a szavazataránynál még esetleg elhinném, hogy benézted, rosszul emlékeztél, ilyesmi (bár ehhez előbb be kellene ismerned, és nem mellébeszéléssel tetézned...)

de a Quaestor-ügyben mi lehetne a mentséged

- teljesen egyoldalú tájékozódás? (csak fidesz.hu, és kormányzati sajtó)
- a totális politikai elfogultság?
- ún. jóoldali polsajtó elvakult gyűlölete?

vagy mi
?

:(((((

kikoránkel 2015.04.15. 21:49:37

@A Hannibal Lektűr-attitűd:

Hát csak tudod a válaszokat, fel is soroltad szépen. :D

kikoránkel 2015.04.15. 21:58:43

Hadd legyen itt még egy gecinagy hazugság!
"Hagy idézzem a Zseniális Ferencet még 2010. mélyéről: "Igazából pár évnyi totális Jobbik kormányzás lenne a jó, ez ugyanis egyszer és mindenkorra elvenné a magyar nép kedvét a szélsőjobbtól."

Nagyon várom a posztot, amiben megmagyarázza majd, hogy mért van szükség a tolvaj+náci koalára!

Frick László Intézet 2015.04.16. 13:35:55

@kikoránkel: Márpedig ezt Ferenc mondta.
Az eredeti verzió szerint 2010-ben nemhogy 2/3 nem lett volna, de csak a jobbikkal koalázva lett volna úgy ahogy a FIDESZ kormányzóképes. (Ezt a célt szolgálta a 2006-os önkormányzativálasztások [totemisztikus ] beszarásignyerettetése a FIDESZ-szel majd az önkormányzatok csődbetolása, mintklásszikus politikai trükk]

Most Fewrenc azt mondhatja elégedetten, lám, ami ugyan nem jött be 2014-ben, bejöhet később.

Időközben azonban a Gömböcpártban is alakult a helyzet. Tapolca tanulsá politikaiga az, hogy (szokás szerint) elkúrni volt ötlet, meg tehetség... de "visszajavítani" lesz-e. Én nem félek a sima Jobbik kormányzástól, mert a Jobbiknak nincsenek emberei, egy autóbuszt nem tudnának megtölteni miniszteriszobatiszta emberrel... Tállai András Aranyszájú Szt Joannisz a jobbik álomtikárjelöltjeihez képet.
A baj ott van, ha Lázár "tiszta politikai pragmatizmus"-ból mégis kioaláz a Jobbikkal, mertviszont Lázárnak (akinek a HR-je nemegyenlő ám Orbán HR-jével de nem ám) Lázárnak kurvasok tehetséges fiatal szakembere van.

Történelmireátekintésben azt mondhatom, hogy a jóoldal "fiatalpolitikacsináló nemzedéke akikbe itt bőven beleférnek az index///444 nyalnokai... kezd varázslóinas szituációba horulni, mint a szurok... faszául bánnak a poliutikaikommunikációs legújabb varázspácákkal, csak éppen a politikához nem értenek...
25000 Ft-ért egy előadáson tebege kottás "dógozatán" szemléltetem a kontár balfaszságaikat...

Ugye, van egy kontár balfasz kormányunk
ezzel egyet értesz.
De az már baj, ha még a sajtómunkásságunk is kontár meg balfasz.
És ráadásul a kormány sem szerény egy csöppet sem, pedig lenne mire és a sajtómunkásságunk se szerény, pedig már így is jó nagy fost kavartak.

2015.04.16. 14:54:39

@Frick László Intézet: Ilyet Vágótól hallottam 2014 körül - de Ferenctől nem rémlik a kijelentés.
Amúgy van benne valami.

kikoránkel 2015.04.18. 09:54:49

@Frick László Intézet:

"Márpedig..." ütős érv, ravasz fiú vagy!

Az tetszik a legjobban, hogy a politikust morális alapon fölmented minden bűne alól, a sajtót meg -megintcsak- morális alapon összegecized a semmiért. :D

Ez végső soron egy érthető viszonyulás, nagyon is emberi, hiszen arról szól, hogy a hozzám érzelmileg közelebb állóval szemben elnézőbb vagyok, és legyünk őszinték: így vagyunk ezzel mindahányan, a szorgos hétköznapjainkban meg pláne. Emberi, érthető, de vannak kockázatai. Ha engedünk annak az emberi gyarlóságnak, hogy az embert összemossuk a hibáival, akkor előbb-utóbb eljuthatunk oda, hogy kényszerűségből a hibákat is elkezdjük elfogadni, sőt, meggyőzzük magunkat, hogy ez nem is hiba, hanem jól van ez így, mert egyrésztmásrészt.

Csakhogy ez kibaszottul kontraproduktív, hadd ne fejtegessem tovább, te is tudod, de nem mersz szembenézni az általad annyira hájpolt valósággal, mert összedőlne a világod.

Ez a poszt annyira, de annyira gáz, hogy nagyon őszintén, minden egyéb megfontolás nélkül, csak ajánlani tudom, hogy takarítsd el a picsába, teljesen méltatlan hozzád.

Frick László Intézet 2015.04.24. 08:54:20

@kikoránkel: Te kis romantikus, te.

Hosszú választ írok neked, már megint fölöslegesen, hiszen tégedet a érzelmikielégülésed az igazságnál is jobban érdekel és neked egy ócska kis riposzt poenocska már meg is teszi "válasz"-nak. Igazából, bár sokra tartod magad, eszmecserei értelemben nem is érdemes neked komolyan válaszolni...
Hagy ne kelljen már neked, a nálam okosabbnak rámutatnom a politika szó eredetgyökére. Az emberek kormányzása, ugye. A hordalétből való fölemelkedés (azaz a morál föltalálása) óta kérdés ez. Amit már megmutattam, különböző disznókból összekényszerített csürhét kondás kormányoz, valamivel szervezettebb sertés-tömeget pedig a valamivel tudományosabb kanász. Aztán ugye a juhokhoz (márminthogy nem minden juh birka...) legjobban a juhász ért, a lovakhoz a csikós tud, a marhákhoz meg a gulyás. Vannak neked ugye ezek az érdekesen fennkölt elveid meg a sajátos morálisérzéked, ami főleg akkor erős, ha gyűlölet (vagy más ÉRZELMEK) fűtenek. Ugye, képzeljünk el egy szögedébe való csikóst, aki paripa lován lépdel és a feladata a csürhe legelőre terelése. És akkor ő élegantan, ahogy a lovakat is keréjtené, szépen karikában, az ustorát pattogtattva...

Azaz adott egy társadalom, amit kormányozni kéne ésugye van annak a társadalomnak egy morálja.

Úgy értem, hogy Dél-Itáliában, ami nálunk a maffiáról hirhedt, az alkalmi hobbiszerű tengeri horgász kedden leviszi a csőnakját motorostul, benzinestül a partra és otthagyja, se lakat, se semmi, nem zárható a benzintank és kézzel leszerelhető a motor. Éspl vidám helyi fiatalok buliznak a parton szerdán és még viccből se lökik a tengerre a csónakot és a helyitársadalom nem lopja el a motort a csónakról.. vagy az egész csónakot sem.. egy ujjal nem illeti.

És adva van a mi társadalmunk, az eőjjdefejlett, mink ugye cigányozzuk az olaszt, hát még a dél-olaszt.

Most mutassak neked a Kun-Mediátor ügyre, ahol a főszereplő nem is annyira a hatóságok elóől menekül, mint Feri barátja elől bújkál, aki már ennél sokkal kevesebbért is intézett el embert.

Milyen morálról beszélsz te?

Ha jól emlékszem, párszor már körbejártuk ezt témát és nekem példaként a feljövő magyar polgárosodás, az Aranykor hajnala-hasadtából hoztál fül morálisan példaértékű magyar politikusokat, az egyik Deák Ferenc volt.

De maradjunk a szűk negyedszázadunknál, Dr Antall balfaszkormánya morálisan a leges legártatlanabb társulat volt és mit kapott ezért.

Vizsgáljuk meg morálisan pl a magyar sajtómunkásság, a jóoldliak, a tehetségesebbje, a szépreményűek besérülését. Ugyebár arról volt szó, hogy az állam cégénél az állam eszközein és pénzéért, néha háromszor is fizetséget húzván ugyanazért, melőztak. Morálisan összesen egy ellenkező reagálást ismerünk, amikoris a politikailag jóoldali és megbízható Szegvári Katalin és érdi Sándor odanyilatkoztak, hogy jó, akkor most ezentűl a káefténk ügyeihez nem igényelhetünk ki a TV/Rádió szállás utcai garázsából autót, hanem nekünk mag78ubnknak, a saját cégünknek kell autót tartania. Ez morálisan szinte gyönyörű.

Ott van pl a konzervatívliberális Szabó Iván, aki m9iniszteri segge alá egy pompás állapotú öreg Mercedes-t vásároltatott 600ezer Ft-ért. Szabó Iván volt morálisan a legkikezdhetetlenebb politikusonk és csak a "jó cél érdekében" miket kapott az arcába. Bokros pl fele-ár8u autókat vásároltatott a miniszteriális seggek alá, miközben ő egy 2,2 MFt értékú fehér III-as Golfot maga vezetett, sofőr nélkül. Bokros is akkor morálisan, mint politkus, kikezdhetetlen és feddhetetlen volt, főleg a társadalom morális állapotához képest. PÉs igazából még az akkori jóoldal a Jók és Igazak bértollnokai se álltak ki mellette és 2009-ben is asszisztáltak, amikor Ferenc politikai zombit csinált belőle.
Ha magát a sajtómunkásságot megvizsgáljuk, akkor a tényleg független, szabadgondolkodó emberek szinte semmire se vitték. Ahogy a politikusaink közül is, az újságíróink közül is a morálisan kikezdhetetlen emberek tűntek el a leghamarabb.

Visszatérve Deákra, ő halad előre a maga busa magyar fakobakja [dummkopf] eránt és éppen akkor, amikor kellett, támadt egy olyan rés, ami az ő előrehaladásában akkor pont jó helyen nyílt. Fogjunk egy másik Deák-ot és csak 201 évvel későbben a Tisza-korszak reggelén próbáljuk be... azt se tudjuk ma, hogy hítták.

Viszont a hirlapírók között tudok mutatni morális példát, Krúdyt. De akár Adyt is.

És akkor nézd meg, hogy mire megy a mai magyar szellemiélcsapatban, aki nem lép Eszterre... Ezt többször példáztam már Petschnig néninek a pixisből kiesésével 2008. marcz. 10-dikén...

Frick László Intézet 2015.04.24. 08:56:14

@nagyjoco: Ugye, Vágó dicsekedett azzal, hogy Ferenc másfél órán át és jegyzetelvén hallgatta figyelmesen az ő tanítását. Én viszont a televízióban láttam Ferencet és a saját bülbülszavú ajakiról ömölt alá ez a csudálatos gondolat.

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2015.05.15. 11:17:44

A képen a Szakállatos Bácsi nemszereti a Kardok Házát?

Pedig TÖRVÉN van a Tórában errül. De csak nekik szabad.

A köröszténynek nem szabad - de a gótoknak, egyéb germánoknak, latinoknak, keltáknak ez meg nem tiltható, mert TŐLÜK SZAROS A MOSTANI VILÁG IS!

Elszlávosodott vérmérséklete miatt a turáni faj európai ágának kacska kezében nem áll jól a kard. Bezzeg II. Jóskáig!

Addig még a Habsburg-lovasság is magyar, kun és székely legények virtuozitásából állt.

Felejtsd el a meghamisított őskeresztény igéket, hogyaszongya" kard által vész, ki kardot ragad", meg hogy "ha pofon ütnek, tartsd oda a másik orcádat is2:

EZEK az ember létfenntartási ösztönével ellentétesek, csak üss, ha megtámadnak.

S ne tarts cölibátust: ez a fajfenntartás parancsával ellentétes bénaság, pl. Szent Imre alkalmatlanságát bizonyítja a fiúi "szűzessége". Hülye kispöcs.

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2015.05.15. 11:20:33

@Frick László Intézet:

a "fakobak" nem fordítható.

Ui. altayi szó, s többes értelmű. Egy germán nem értheti pontosan ezt.

(Szimilaritás: Te a Talmudot nem értheted, még ha héberül olvasol, se, mert csak zsidó értheti....:-D ]

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2015.05.15. 18:25:23

Azért ez a némajáték nem az igazi ám, Mein Dude!

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2015.05.15. 18:27:50

@kikoránkel:

A hungárus sajtó önánizálás közben lett tiszta geczy.

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2015.05.15. 18:32:02

@Frick László Intézet:

Üdvlövéseim a Grófnőnek, de szerintem az idevonatkozó Karinthiai műben szerepellő szemetesládába bújjék el - míg én már 10 perce órát tartok - Nektek.....:-D

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2015.05.15. 18:41:04

@Lujza Steinmann:

Láttál-e mán ATV-mősörvezetőt és a hozzá, mint Csudarabbihoz beáramló, tömegnyi Eilat Menetjit??!

Az EMBER-nek bicskába szorul az ökle.
Ökölbe a zagya.

Cca 6000 zsidó ordít, nem hogy örülne, hogy luk van a seggin.
Még diktálna.
Még elképzeli.
Még "hosszútávon-oz".

ŐK!

Minden választás a hatalmat osztja el.

Olyan hülye király és kündü, vagy caesar és senjü NEM VALÉK a világhistóriában,

aki azért veszejtene el koronát és JOG-art,
hogy "MAJECCER HOSSZÚTÁVON" ű győzik.

Mert addigra kipusztul még a dinasztiája és pártütői is.

Ez most direkte nem Intézet nevű kölöknek szól, hanem célzottan a "politikai stratégiacsinálás" VESZTÉSRE JÁTSZÓ elméletének totális
laikus és imbecil-hebefrén nyilatkozóinak.

Hülyék kendtek a nem organikusan létező elméjükben.
Mint minden balos.
Mint minden, e Honban magyarellenes.

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2015.05.15. 18:44:41

@Frick László Intézet:

BRÁVÓ, ezt átveszem: " te merkantil ember vagy"....:-D

Ezt az alig burkolt zsidózást! :-D

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2015.05.15. 18:53:25

@Lujza Steinmann:

Kedves!

A Fidesz-KDNP marhaságainak kigyomlálására van még idő.
Lázárjani menjen kanásznak vissza Hmvh-ra.
Seszták meg a kicsi, ámde csalással teli praxisába.

Orbán szerezzen gázt, de ne cummancsa le érte a Szovjetuniót.
Térjen vissza a tökös EU-mandarin szerepébe, s légyen nacionalista.

A szted "jóoldal" minimum 5 eltérő érdekű és nézetű (bázis nélküli) pártCSÍRA.

Vonó alkalmatlan. Bármire is.

A Te "jóoldalad" a labanc, a népsanyargató, hazaáruló és zsidósímogató senkiháziak bűnszervezete.

Itt vagy a MAGYAR lesz úr a saját hazájában, vagy vér fog folyni.

S nem az újonc Fideszes yuppie-k fogják ontani.

Ezt próbáld meg CÖF-olni......
süti beállítások módosítása