Mai eszményeink egyik netovábbja Az Ónijó [most az európai]. A másik nagyeszményünk pedig az amerikaidemokrácia.

"Amerikában tök jogos, hogy mindenütt ott leng a Csillagos Sávos Lobogó és nacionalisták kicsit, mert ők egy fiatal állam, mi pedig öreg, ezer éves állam vagyunk, tehát nálunk már csúnya dolog!"

/Havas Henrik Tanár Úr bölcsessége/

Ha az Amerikai Demokrácia Eszményt nemzetközi sszevetésben vizsgáljuk, akkor ebben a viszonyban az Egyesült Államok Jupiter és minden USÁ-n kívüli más terület pedig úgy nagyjából a kisökör kategóriája. Ugyanebben a képben persze benne vannak a kínaiak, akik egérfogakkal makogva pindzsinangolsággal beszélnek illetven vannak még a barbár oroszok, zömük Schwarzenegger-szerűen bazaltzuhatagos részeg pofával és vörös csillagos tányérsapkában, vagy éktelen oroszakcent'tel beszélnek amerikaiul vagy pedig mégolcsóbban egyszerűen szlávos nyelvijelleggel halandzsáznak, az autóik mind ócskák, többnyire katonaizöldekben, khakiban bűzlő és Mexikóból felhozatott VW Transporter-ek vagy valamelyik amerikai autógyűjtő klubtól bérelnek VW Iltiseket.

"A Méret Nem Számít!"

/Mr Tokfalvi bölcsessége/

http://all-len-all.com/wp-content/uploads/2014/10/my-lai.jpg

Az Amerikaidemokráciának (de írhatnám Szabadságeszménynek vagy pl Liberalizmusnak is) roppant egyszerűgép alakú szabályai vannak, ék, csiga, emelő, működnek áram vagy benzin nélkül is, akár kenyérgőzzel.

Pl ha valaki szorgalmas kislány volt a gimiben (kivéve a tesiórákat) széjjelült kripotoleszbikus popsija természetadta képességeire támaszkodva (+ rövidtávú memóriai ) de lógott a politikai vitakörről és hozzá még politikai meg gazdaságiföldrajzból is eléggé buta, ám politikailag megfelelőnek tartja az éppen aktuális kurzus  USÁ-n kívüli bármelyország állami főhivatalának a vezetésére, akkor az ilyen figurát (lehet akár férfi is) fölkeresi egy öltönyös alak és pár szóban elmagyarázza neki a merrőlhánymétert az Amerikai Egyesült Államok-kal kapcsolatban.

http://msnbcmedia.msn.com/j/MSNBC/Components/Photo/_new/pb-120525-afghanistan-soldiers-mines-nj-02.photoblog900.jpgwww.nbcnews.com

Tegyük föl pl, hogy a főhivatal hatáskörébe gazdasági bűncselekmények földerítése ill ezek elnézéséért baksis, kenőpénzek stb elfogadása is feladata. Akkor is a főhatóság vegyen figyelembe A Nagyonfejlett Országcsoport [lényegében a világ népeinek Nagy Tanítójáról van szó] Különszabályaiból egyet:

Amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek!

Ez a séma így nem tűnhet túl demokratikusnak, kivéve, ha Jupiter helyére három betűt írunk be, az U, az S és az A betűket. Hú, akkor már teljesen amerikaidemokratikus lesz, próbáljunk csak beletutulni a mórestanító keszkentyűjébe:

Séma:

Fos kisökör országocska főhivatala vegzál USA céget= korrupció

USA érdekszféra szerzés kereteiben heroin, leány, lopottautó és fegyverkereskedő cégek tulajdonosait kilóra megveszi Kosovo-ban = Szabadságeszmény kiterjesztése, ilyenekből államvezetést bot'csinál: Amerikaidemokrácia kiterjesztése

Az Egyesült Államok minden olyan gazdaságibűncselekményt megenged USÁn-kívüli területeken USÁ-n kívüöli bármelyállam stb kárára a nagyvállalatainak, amikért odahaza 20-40-100 év végrehajtandó börtönbüntetéseket osztogat a bírósága.

azazazaza, zaza zazaza:

https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcTsdXnNpqHtn0ILJvNvoz6e_lHc9ui-mzdk7lybjdC366WCXu5aXw

Vegye tudomásul a picsaember, aki USÁn kívüli bármelyország főhivatalának élére szerencséskedik, hogy úgy próbálja a tökmindegy, akár amerikaijog alapján is vegzálni az országában dolgozkodó, tevékenykedő [-> csendesamerikai] nagyvállalatot, hogy az USA Diplomácia nagyrutin széjjelszopatja az agyát is. Kisebb rutinok kereteiben egyszerűen lelövetik bérgyilkossal, mint a kutyát vagy autóbaleset áldozata lesz vagy elraboltatják az USA ellenes gerillamozgalommal és váltságdíjat követelnek érte vagy egyéb XX. századi módon járnak el vele. Pl megtagadják tőle a beutazási engedélyt.

A Nagy Banánkartell Szabály: Egy amerikaitulajdonú vállalat BÁRMIT megtehet a világon és ha azt az USA államhatárain kívül és más állam sérelmére teszi, akkor bizton számíthat az Anyaország, a Korlátlan lehetőségek és Szabadság országának diplomáciai, jogi vagy akár hadi védelmére is.

Jaj, és még egy nagyon fontos segédszabály a Lex G.W. Bush-féle un "iraki vegyifegyverek" precedense alapján.

"Ha az Egyesült Államok államot vagy jogi vagy természetes személyt vádol, akkor nyugodtan megtarthatja magának a vád alapjául szolgáló bizonyítékokat, teljesen elégséges csak arra utalnia is, hogy léteznek ilyen bizonyítékok. "

Reklám:

Intézetünk 1200 USD/óra díjazás ellenében vállalja magyar állami főhivatalvezetők, de még kormánytagok tanítását is az amerikaidemokrácia kesztyűjébe tutulni. Vida Ildikó esetében +20% nehézségi pótlékot számítunk föl.

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr516885851

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2014.11.11. 10:14:16

Végre megtörtént a külföldi beavatkozás. Én már 2010 óta tűkön ülve várom.
Titkos álmom - egy második Bajnai kormány -talán már soha nem következik be, de az Orbán-kormány bukását még megélhetem.

2014.11.11. 10:16:11

Az USA meg világhatalom, tehát nagyjából az "erősebb kutya örökíti át a génjeit" alapon tevékenykedik.
Ilyen a feltételekhez kötött lét természete.

2014.11.11. 13:37:42

Vicc mód ON:

Mi a különbség az ebola és Vida Ildikó között?
Az ebola bejutott Amerikába.

Vicc mod OFF.

2014.11.11. 14:56:54

Ki leszl őve, mint snittpali:

lemondottemar.hu/

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2014.11.11. 19:38:21

off vagy nem is egészen az..:

tldr.444.hu/2014/11/11/vigyazat-a-hitel-mergezo/

igen hosszú és alapos, mégis érthető írás az ún. hitelválságról (különös tekintettel ámerikára és magyarországra)

valahol itt kezdődik a gazdasági újságírás

************

ha nem olvasod el, az is rendben - de akkor ne is kommentelj ide semmi okosságot a témában
köszi

Frick László Intézet 2014.11.12. 04:37:41

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Te milyen mélységig olvastad el a cikket? Pl eddig ?
"Ennek bemutatása politikai kritika is, hiszen ha tényleg nem a banki hitelezés visszaszorulása tette igazán súlyossá a válságot, akkor szinte teljesen értelmetlen volt az a több mint ezer milliárd dolláros mentőcsomag is, amivel 2008-ban a Bush-, majd az Obama-kormányzat az amerikai bankok segítségére sietett. Hiszen nem a bankokon, hanem az eladósodott háztartásokon kellett volna segíteni."
Annyit szeretnék idemásolni, nem az én maszek kis okoskodásom, hogy az Amerikai Nagy Hitelválság tanulságaiból pl nem magyarázhatók más válságok.
Úgy értem, hogy ha valaki egy tüdőbajban meghalt ember hullájától szerez hullamérgezést, amibe bele is hal, akkor nem tüdőbajban halt meg.
A Nagy Amerikai Hitelválság csak egy epizódja a Nagy Amerikai Válságnak.

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2014.11.12. 06:34:49

@A Hannibal Lektűr-attitűd: @Frick László Intézet: a válság oka alapvetően mindenütt a világon ugyanaz: folyamatosan csökken a vásárlóerő (tehát az emberek kénytelenek hitelt felvenni), miközben túlkínálat van. A józan ész szerint túlkínálat esetén nem a kínálatot kéne tovább ösztönözni (=beruházások), hanem a keresletet (=vásárlóerőt). Ez utóbbi Magyarországon is csak azért nem sikerült, mert okos kormányunk úgy gonodlta, hogy csak a felső 20% vásárlóerejét ösztönzi, a többiek meg mehetnek kecskét tartani (ha még emlékeztek erre).
Az, hogy miért ragaszkodnak mégis a beruházások ösztönzéséhez, és nem a vásárlóerőt növelik világszerte, az vszínű abból az előítéletből fakad, hogy az utóbbi "kommunista" megoldás (holott egyáltalán nem), míg az előbbi "kapitalista" (holott az sokkal inkább "államszocialista".)

Frick László Intézet 2014.11.13. 02:17:52

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Az internet lényege, hogy mindenre és az ellenkezőjére is találni pompás dogozatokat. Vegyük pl azt, hogy TBC ragályos, bniztos vagyok abban, hogy lelnénk orvosidolgozatot, miszerint a gümőkor bülbülillatú tüdőrózsabokor, ami direkt jót tesz.

Mivel JÖVŐIDEJŰ lehetőségekről beszélünk, természtesen semmi se zárható ki, pl A Rém fejére eshet efy 12,27 lbs tömegű kovács egyengetőüllő és meghal és akkor semmilyen jóslat nem válik be.

Ez is egy verzió, de azt tényleg jó lenne tudni, hogy a teljesen máseredű, mástörténetű, más ég, más időjárás, más bankok... vegyük csak a gépjárműhitelt, egy amerikaigyártású amerikaiautó kb 7 év használat után egyszerűen fossá válik, vissza a recycklingbe.. az amerikai itelválságban olyan elemek voltak, mintaszongya családok, ahol már a nagypapa se törlesztette ki sose a hitelrevet autóját, hanem mindig beszámíttatta-újrafuttatta a hitelt. Magyarországon az autókereskedések azt a marketingöngyit, amit amerikai autókereskedődinasztiák generációi emberöltőkön át csináltak, nálunk csak 4-5 évig művelték.

Beszéljünk a gitározásról. Először gondolj bele, hogy az ZUSÁ-ban egy XXVII. osztály kocsmalebuj zenekarában hogy tudbnak gitározni, majd ezalapján nézzünk szét Magyarországon az elsőligában. Azután vegyünk egy amerikai gitártudományi szakcikket és abból aztán szőjek jövőképet a magyar gitározást illetően. bazdmeg

Frick László Intézet 2014.11.13. 02:22:20

@Dinamuki: @A Hannibal Lektűr-attitűd:
Beszéljünk a vásárlóerőről:
Az USÁ-ban állampolgári alapjog az alapvetőélelmiszerhez és alapvetőruházati cikkhez jutás. Tehát az USA proletárjainak többtízmilliója a doublecab-jára kap

és elmegy ótóval sorbaállni azért, ami neki jár, lisztcukorstb ill télidzseki, hócipő etc

Éghajlat: Az USA proletárjainak tízmilliói olyan telű egek alatt élnek, ahol januárban akár 45-50 Fahrenheit is lehet a hajnalihőmérséklet. (ezekben a körzetekben a gyakorlatban az árokpartján lehet tépni a marihuanát vagy elég bepalántázni a kukoricásba, infralámpa nélkül is megnyő)

Frick László Intézet 2014.11.13. 02:24:43

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Ha jóoldali polkomm& rizsa tanácsadó lehetnék, erre azért felhívnám a figyelmet, hogy nektek sose semmi más nem jut, mint az eljövendő hátharosszban reménykedni, aztán ha nem lesz az a rossz, akkor sopánkodni, hogy elmaradt és újabb rosszra várni. Ez kommunikációs szempontból hosszútávon nem annyira jó és pl a Cink Pont Hűűű!-ben már tudják, hogy miért nem jó. És onnan ez a New Deal néha bekunkorodik még a 444-be is.

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2014.11.13. 06:22:52

@Frick László Intézet: beszélhetünk a vásárlóerőről, persze, a gazdasági témájú cikkek is beszélnek róla (bár a fent belinkelt pont nem), csak éppen mellékesen megemlítik a dolgot, mint valami olyasmit, amiről mégis illik beszélni, de aztán a jól nevelt közgazdász gyorsan elfelejti, és elkezd az "igazi" megoldásokról beszélni, mint a beruházás élénkítés, a jól hanzgó strukturális átalakítás, ilyesmi.

Egy hasonlíttal, hogy megértsd, mennyire mellőzik a témát: mintha végre sikerülne randiznod életed nőjével, aki 5 perc után közölné, hogy örül, hogy lát téged, de most haza kell mennie, mert fel kell hívnia a mamáját, és másnap különben is korán kel, de ne aggódj, egy hónap múlva megint lesz kis ideje.

2014.11.13. 23:27:37

@Dinamuki: a kedvencem a "struktúrális átalakítás". Az mindig minden érvet überel.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2014.11.14. 00:39:50

@Frick László Intézet:

"nektek sose semmi más nem jut, mint az eljövendő hátharosszban reménykedni"

mi a faszról beszélsz most is?:(

minek néztem be ide megint, nem tudom

de bánom:((((((

Frick László Intézet 2014.11.14. 01:41:01

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Az a 5te bajod, hogy már eleve valamit benézve jöttél ide. Térjél már eszedre! Hogy a faszomba' lehet az amerikaihitelválság tudományoseredményeiből magyar hitel(válság)ügyekre következtetni, de főleg jövőidejű reményeket szőni?? Először EZT kellett volna végiggondolnod és akkor talán nem nyalod be a jógyerek-hujujjujuju rizsát.
Fogok egy japán belpiacos autószereléstudományi szakcikket, amiszerint a 8 éves autókat sújtó felújítási kötelezettség + a 8 éves autók roncsteleprevalósága= belpiaci jómozgások. Ez a japán tudományos felvetés.
Az orosz tudománytalanfelvetés meg az, hogy az oroszok százezerszá,m fölvásárolják ezeket a "kidobott vasakat" és jelenlegi japán autószereléstudomány állása szerinti noinszensz körülmények között fenntartják még vagy 10 évig kuttyavaj nélkül ezeket az autókat 8gondolj a Yarisodra, ha még mnegvan, ami a japántudomány maiállása szerint hsználhatatlan roncs, amit be kell darálni)

Frick László Intézet 2014.11.14. 01:49:01

@Dinamuki: Az egyik óóóriásinagybaj a magyar vásárlóerőkutatással (figyelsz @A Hannibal Lektűr-attitűd: ???) hogy a TÉNYLEGES vásárlási mutatók a fekete és szürkepiac miatt még mindig jelentősen eltérnek a kimutatottól, az on-nyál pénztárgépek bevezetése meg még túl friss. Ennek hülyerékáztak nemrég az okos jógyerekek, hogy a magyar vásárlóerő európában az albán és bolgár szinten kullog. De ha körülnézel ezekben az országokban, akkor a KÉT SZEMED láthatja a különbséget, már csak az a kérdés, hogy felfogod-e. A magyar proletár kimutatható jövedelme pl havi 47ezer Ft és ismerünk erről polkomm rizsákat, miközben a magyar proletár 140000 Ft-ot költ el valójában. Arról szeretnék már egyszer egy nagyonfejlett tudományos jógyerek-dógozatot olvasni, hogy egy ilyen báááábocci mivel venné rá a proletárt arra, hogy vállaljon bejelentettett, kötöttmunkaidős, hetiötnaposmunkahetes havifizetéses (ráadásul fizetés= utalás bankszámlára) munkahelyen munkát De a magyar proletár amint megtudja, hogy a szürkemunkahelyen hetifizetés van, már másnap nem áll ki a buszhó: még csak aaz kéne.

Aztán: fizessék meg a magyar proletárt. De ha a magyar proletár egyik nap 7000 Ft-ot keres, akkor másnap nem megy ki a buszhoz, minek. Hiszen MOST van péze.

A magyar proletár lop a munkahelyén olyant, amit azután el tud adni 3000 Ft-ért. Akkor teljesítménybérbe már a magyar proletár aznap nem dógozik többet 1000 Ft-nál, minek...

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2014.11.14. 10:06:19

@Frick László Intézet:

az lett, amitől tartottam

a cikk elolvasása nélkül, prekoncepciók alapján tolod a hülyeséget:(((

annamanna 2014.11.15. 02:36:51

Hát ez nagyon jó :)

Frick László Intézet 2014.11.15. 03:56:40

@A Hannibal Lektűr-attitűd: A cikket elolvastam és a cikk az amerikai hitelválság tanulságairól szól alapvetően -szerinted én tehetek arról, hogy ezalapján magyar napiaktualitásba milyen áthallása van és abba te reményszerűen kapaszkodol? Nemde éppen a cink-pont-hu kommunikációsmagartásán szoktam szemléltetni, hogy már valami újszerű kéne. A "sok külfőődi példákokok" után pl akár lehetne kiindulni a konkrét helyzet konrételemzéséből is. Én elshiszem, hpogy könnyengyorsanegyszerűen már kész anyag kopipasztázásával majd "kontextusba helyezésével" is lehet operálni. Arról is le kéne már szoknia a jógyerekpropagandának, hogy ha valamit mi magunk nem tudunk megóóódani, akkor a külföldi kapcsolatitőkénk ráverőüllőjén kezdünk el a fakalapácsainkkal iszonytatómodon kopogni, hogy gyűjjenek már a mi erősebb Jóbarát-aink és csinálják má' meg nekünk azt, amire mink képtelenek vagyunk. 2011. óta folyamatosan úgy néz ki, hogy ezek a móccerok Orbánt ütnék, de Magyarországot tanálják.

Frick László Intézet 2014.11.15. 03:59:24

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Folyamatosan tájékozódom SZAKMAIújságírói forrásokból, úgymint Millás Reggeli vagy a Gazdasági Rádió (ami szintén jóoldali line) A HVG csak egykor, úgy jó 10 éve számított még valamennyire szakmai orgánumnak. A kompemnzációsszáűndékkal üdülni vágyó jóoldali elmék asyluma a portfólió.hu, de még ott is időnként becsúszik egy nemagitprop feltevés.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2014.11.18. 11:36:22

@Frick László Intézet:

"könnyengyorsanegyszerűen"

hát ez a cikk minden volt, csak nem könnyengyorsanegyszerűen összekopipasztézott

szerintem mégsem olvastad

Frick László Intézet 2014.11.19. 02:07:07

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Az orbánbuktatástudomány egyik fogása a reményteljes hasonlítgatás. Van valamilyen hazai téma, pl kukoricatermesztéssel kapcsolatos, és mondjuk egyszercsak egy amerikaikukoricatermesztési szakkcikkben érdekes párhuzamokat NÉZ KI ... nem az ember esze, tudása, hanem a reménye arról, hogy namost emiatt a gyűlöletes férgek megbuknak. A jóoldali újságírásnak személyesügye is az efféle jóreménységek szítása, pl a kelet-ukrajnai események magyar jóoldalitükörében öszesen annyi az egészből az érdekes, hogy a Putyinnal összekent Orbán hátha megbukik. Mink nem tuggyuk megbuktatni a férgeket de hátha idegyönnek nekünk a fejlettekek megbúgtatni űkökeket.

Hát nem. Az amerikaihitelválság az amerikaihitelválság és hasznoskövetkeztetéseket odanézvést lehet -legföljebb is!!- levonni.

Az amerikaikukoricatermesztés az amerikaikukoricatermesztés és pl a Varjú és Kukorica című ostoba rajzfilmesközhely érvénye amerikai. Nekünk magyaroknak itt van a mi fekete István vadász-írónk, aki ezer ostobaságból lelődözött varjút boncolt föl azért, hogy bebizonyítsa: A Varjú Nem Eszik Kukoricát. Hanem a férgeket eszi, amik a kukoricát a földben megrágnák.

Már eleve sem volt semmi oindíttatásom elolvasni a cikket, ugyanis az én érdeklődésem a tiéddel ellentétben ÁLLANDÓ a gazdaságiföldrajz újságai8val szemben, tehát én már akkor olvastam az amerikai hitelválságról vagy pl hallgattam a rádiós független szaksajtót, amikor még számodre nem volt érdekes, mert nem volt reményes ezen szerinted férgek megbuktatásához.
Lényegében egy olan mixtúrában fogyasztol híreket, ami receptje összesen az: Találtunk párhuzamot, amiben etzeknek a férgeknek rossz lesz, bukásra fognak állni, megrohadnak a kúnnyájuk-kunnyájába-jabba!

Ennek ellenére, DIREKT A KEDVEDÉRT elolvastam a cikket. ASz a véleményem, hogy hiú reményekkel nem lehet orbántbuktatni, az ilyenek táplálása lehet, hogy a "fogyasztói csoport" egybentartására alkalmas. nadehát a köztahóság csürhenapjától még jóoldali potentátok is fanyalgának a minap.

Nem, nem jön ide nektek sem Obama sem Merkel néni szarttakarítani. Nem, nem attól fog megukni nektek Orbán Rendszere, hogy rámutogáltzok Orbán Rendszerének részleteire, hanem, bármilyen hihetetlen ez, orbán Rendszere attól fog megbukni, hha lesz olyan politikai erő, ami hajlandó is lesz a polkommrizsagyártáson, szóráson és frecskelésen kívül TENNI is. Az uidei év tanulsága az volt, hogy nincsen olyan magyar jóoldali politikai erő, amit a TEVÉS_VEVÉS szintjén az orbánbuktatás érdekelne. Az orbánbuktatásnál sokkal érdekesebb az idén az MSZP-széjjelbaszás és kúrás, meg a helyosztómérkőzések a jóoldalon.

Az nem azb én dolgom, hogy mivel áltatod magad. Ha szerinted a varjak kukoricát esznek, mert vóldizniközhely... és te ettől érzed magad jól...
de még engem valami falusitaplónak próbálsz beállítani, amikor én kb 22-szer annyi gazd. cikket olvasok el (na jó, hallgatzok meg) moint te. Te csak azt szűröd le, amiből a férgek bukását kipárhuzamozzák neked szájbarágva.

Engem sért, ahogy téged néz hülyének a 444.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2014.11.19. 11:32:44

@Frick László Intézet:

"hiú reményekkel nem lehet orbántbuktatni"

baszod, nem erről szólt a cikk

Frick László Intézet 2014.11.21. 02:34:00

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Baszod, a cikk KÖZLÉSE nem a cikk ÉRTELMÉT szolgálta, a cikk ÉRTELME csak eszköz volt egy különben állandó CÉLhoz, baszod.
Senkit nem érdekel a konrét kérdés maga, csak az interpretáltsága. Afféle ez, mint amikor a gyerekbaszó papok A Bibliát idézik úgy, hogy közben azonban a történetből nemcsakhogy egy mukkot föl nem fogtak, de még egyébként a történet nem is érdekli őket.
A jóoldali sajtó szerkesztői basznak magára a hírre, a kérdés az, hogy alkalmas-e gellerrel a főcél(=jócél) eléréséhez.
Ha a Nagy Hannibal Szótár-at fellapozom az Amerikai Hitelválság szócikknél, akkor ezt találom:
Amerikai Hitelválság -az a hitelválság ami az USÁ-ban van.

Mutatok egy szemléletes példát.
Amerikában volt négerkérdés.
Magyarországon van cigánykérdés.
Amerikában megoldották a négerkérdést.
Akkor menjünk Amerikába és tanuljuk meg, hogy kell nekünk a cigánykérdést megoldani.

De Magyarországon seholse volt Only Browns felirat és a kőművesbrigádban egy kannafedőből ivott cigány és magyar és pl a négerek között brother-ség volt a cigány meg a cigányt is kirekeszti, sőt. Tehát minélinkább piszkáljuk, annál kevesebb párhuzamot találunk.

Addig semmire se fog menni a jóoldal, amíg kjét fődologgal szembe nem néz:
1. Senki külföldröl nem jön ide orbántalanítani nekik.
2. A konkrét helyzet konkrételemzésének munkáját nem lehet kiváltani hasonlítgatásokkal, miszerint (lásd Orbán 32 nevét, ami sorozatban egymástkioltó hasonlítgatások vannak)
3. Csúnya dolog, hogy/ahogy Orbánék butának nézik a magyar népet. De az meg nemcsúnya, ahogy a jóoldali újságírás nemhogy az egyszerű, de még a bonyolultnépet is hülyére veszi???

Frick László Intézet 2014.11.21. 02:35:30

@A Hannibal Lektűr-attitűd: De szemléltethetnék a Kikoránkeli Jogérzékenység-gel is... Ha úgy van, akkor bizonyítékok kellenek, de ha meg az tetszik, akkor elég a rámondás

kikoránkel 2014.11.21. 11:10:17

@Frick László Intézet:

Elég sötét demagógia pont a te részedről jogérzékenységre hivatkozni. Mikor gátolt meg a jogérzékenység téged abban, hogy leírj bármit, ami beleillett a koncepciódba, bár nulla valóságalapja volt?

Nameg egy játékos feladat! :D
Te, aki leírtad, hogy Magyarországon mindenki lop, most hogy kaptál ehhez némi indirekt megerősítést a válságból válságba tántorgó Világcsendőrtől, min háborodtál fel annyira, hogy mingyá bizonyítékot kezdtél követelni?!

Eddig nem volt világos, hogy a "minden magyar"-ba a csúti tahó és maffiája is beletartozik?

"Bajnai hazaáruló lobbykörútja" - ez most rámondás vagy bevett szépirodalmi eszköz?
Más nemigen lehet, mert bizonyíték egy fikarcnyi sincs.
Ja, hát nevezhetjük simán hazugságnak is, de olyan nálad nincs.
Marad a polkom, de hát csak egy naiv, jóoldali hülyegyerek vár polkomra bizonyítékot.

A Jupiter-ügyben meg egyszerűen nem értem, minek neked beszállni a kontraszelektáltak mellett? Van annyi vesztenivalód, mint mondjuk lézerjankónak vagy habonynak? Fogja ő még törött kézzel tapogatni a vérző orrát, de nem tehet mást, a sarokba szorított patkánynak vicsorognia kell.
De neked?!

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2014.11.21. 12:23:38

@Frick László Intézet:

"Ha a Nagy Hannibal Szótár-at fellapozom az Amerikai Hitelválság szócikknél, akkor ezt találom:
Amerikai Hitelválság -az a hitelválság ami az USÁ-ban van."

Na már ez az alapfelvetésed sem igaz, és innen kezdve a többi sem

1929-33 között ami volt, az az első nagy gazdasági VILÁGVÁLSÁG volt

azután 73-ban még a fal mögé is begyűrűzött az akkori olajválság hatása

mára pedig...

de minek tépem a számat....
te úgyis jobban tudod

ja, nem

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2014.11.21. 12:24:46

@Frick László Intézet:

"Akkor menjünk Amerikába és tanuljuk meg, hogy kell nekünk a cigánykérdést megoldani. "

ebben is bullshitelsz megint:(((((

nem egy az egyben másolni, de okulni, tanulni stb lehetne és kellene...

Frick László Intézet 2014.11.22. 06:55:39

@A Hannibal Lektűr-attitűd:
Minden út az első lépéssel kezdődik.
A cigány gyűjtőszóval egybefogott különböző népek mintegy népvándorlás-szerűen több évszázdon és különböző földrészeken át különböző korokban ÖNKÉNT érkeztek Európába.
Az afrikaiakat meg hurcolták rabszolgaként.
És akkor innen folytassuk

Pl a cigánykérdés[ük] miatt a románoknak vagy a magyaroknak kell-e szégyellnie magukat vagy van a délceg franciáknak is miért? És fejlett angoloknak...

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2014.11.26. 12:21:51

@Frick László Intézet:

és itt is megint a mellékszlat ragozod, azon véled igazolni az igazadat; ezt pedig kiterjeszted a főszálra is...

gy.k.: attól, hogy valóban nem lehet és nem érdemes egy-az-egyben másolni a usákok négerkérdés-problémamegoldási módszertanait (viszont okulni belőle igenis kötelező lenne) - attól még a cikk jó; és nem arrl szól, amit te kiolvasni vélsz belőle (pontosabban: belemagyarázni)

Frick László Intézet 2014.11.28. 03:21:52

@A Hannibal Lektűr-attitűd:
1. A mellékszál főszállá tipkedése, fonyogatása majd kötélléverése kifejezetten hatékony jógyerekújságírómóccer. Amúgy a Nagy Fing Szabály erre a móccerre is érvényes, ha Szily Laci csinálja, akkor kúl és joló.
2. [ez egy nagyon-nagyon rövid válasz lesz:] Ferguson

Frick László Intézet 2014.11.28. 03:25:13

@A Hannibal Lektűr-attitűd:
Az 1. ponthoz van egy alternatív nagyonrövid válaszom, : Kosovo [mint ugye entitás, ami egyébként tudományosan bizonyítottan és statisztikákkal is alátámasztva nem alkalmas önálló-entitás... ö... ként vagy ...nak.

Frick László Intézet 2014.11.28. 03:37:49

@kikoránkel: 2006. augusztusában MSZP-s főségek, amikor felbaszták az ideg'üket azon, hogy A Struktúrához fűződő ősi [lobby]kapcsolataik helyett Szilvásy kamarillájánál kellett gazsulálniuk és kb 2-3 hetes határidőkre kaptak audencit, akkor beszéltek efféléket, hogy fogja még a ferkó törött kézzel tapogatni a vérző orrát, de nem tehet mást, a sarokba szorított patkánynak vicsorognia kell. [Bővebben a patkányozásról a Legbájosabb Szájjalliberális Jógyerekarcok gyönyörűszépszöveg-gyűjteményeiből úgy 1992-94 mélységében...] Azt mondhatjuk természetesenek, pl "evolúciós okokkal magyarázható" , hogy Orbán benézte Lázárt [-> vö. a hódmezővásárhelyi kikérős buli, amiszerint (orbán szerint) fogja még majd a város visszakapni a fiáát, hö-hö... höhh...]
Bajnai lobbykörútja, szinte hihetetlen, de Bajnai portfóliójában is lobbykörút

Nem tudom, hogy látogattad-e a blogomat [-> előző életeim-ben] amidőn Hajós András védelmére keltem a 2006-os monnyonylee akciója miatt kapot jógyerekturha, fika kapcsán. Akkor valahogy nem akart senki észbekapni, hogy ugyan a Ferkónak miért is kéne lemondania. Korszakot nyitott ferkó és ennek a korszaknak egy teljesen magábólfakadó természetespillanata az, amiben vida Ildikónak ugyan mi az elárvult telefaxxért is kéne lemonnyanyiaaa... ugye.. én szóltam időben...

Én csak, de tényleg, nagyon kíváncsi lettem volna egy Kikoránkeli Finomjogérzékenység-ben fogant levezetésre arról, hogy Vidának mialapján kéne lemonnyanyiaaa

Frick László Intézet 2014.11.28. 03:41:57

@kikoránkel: Ezt is elszajkóztam már százszor, egyszerű óvodapedagógiai tétel.
A rosszegyerek rosszgyerek és tette nem lehet mentsége a jógyereknek.

De még ha csak én ugatnám ezt, de ráadásul kb ui magyarázza az a pár talán a kezével is liberális Arc az orbánytahóizmus fölbugyborékolását, mint én is, ugye.

Frick László Intézet 2014.11.28. 03:48:15

@A Hannibal Lektűr-attitűd:
Az 1973-as olajválság begyűrűzése... ö... még 2004-ben is arra verték magukat az amerikaicsávók, hogy az ő autójuk berántja a 10 gallont 100 Mls-ra. Az Amerikai Végeláthatatlan gazdasági Válságnak (ja, nemrég volt egy montipájton jelenet, a Platina Óriástallér ügye.. www.origo.hu/gazdasag/20130107-ezer-milliardos-platinaermet-adna-a-fed-nek-az-amerikai-kormany.html höhö) csupa-csupa unorthodox fejezete van. A világgazdaságiválság állásától teljeseneltérő fordulatai meg okai.

Frick László Intézet 2014.12.01. 02:33:51

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Most megmutatom neked, hogyan működoik a gondolkodásod -ha érdekel ez téged.
ÉN a következőre mutattam rá:
A szálak alapvető fölve6tésére, tehát a kezdet kezdetére.

A FEKETÉK útját PONTOSAN tudjuk: néprablás-kényszerítés-rabszolgahajók rabszolgaság embertelennhézmunkában
A CIGÁNYOK útjait nem tudjuk, több nép több időben ÖNKÉNT vagy ÜLDÖZTETÉSBŐL (ami nem ugyanaz, mint a rabszolgának elhurcolás

Feketék-Fehérek viszonyok az USÁ-ban

Cigány-Magyar viszonyok itt <-> cigányok-éa-nyugateurópaiak viszonyai (máig nem engedik letelepedni a vándorcigányokat Franciapországban... egyáltalán, a vándorcigányság fennmaradása...) Rabszolgafelszabadítás az USÁ-ban - A Lincoln-féle Emancipációs Törvény <-> olyan kemény és élő apartheid az USÁ-ban még a múlt század 50-es-60-as éveinek a fordulóján is, amilyen cigányügyben oly általánostársadalmiszinten és tömegesen (a fehérektől elfogadpottan) soha nem volt

A Brotherség:
A feketék számára egy hófehér szöke ember a niggerség bélyegével brada: támogatandó, befogadható testvér
vs.: cigány-cigány elklentétek, a cigányokat cigányoktól is rasszizmus és kivetés, megkülönböztetés éri, pl az oláhcigányokat ma is inkább sújtja a cigányok megbélyegzése, mint a magyaroké. Ráaádásul a cigányság zöme az oláhcigányokat még ostobáb "stigmál" miatt nézi le, mint a "többségitárdsadalom -ez egy nagyon fontos olyan probléma, aminek a fel-és beismerése nélkül cigányügyben lehetetlen előrejutni

A négerek brada-közösségeiben a felszabadítás utaán AZONNAL széles fekete-társadalmi civil-összefogás szerűen önerőből, sajátpénzből sajátértelmiség, elsősorban tanítók, papok, Doktorok (jogászoik, orvosok)kitaníttatása kezdődött. A közösség visszavárta kitaníttatott fiát.
VS.: A cigányságból kiemelkedő értelmiségit elsősorban a saját mikroközössége KITASZÍTJA nem fogadja vissza, de általánosan is elutasítja a cigányság a cigány értelmiségit. Ez is egy olyan régi és súlyos probléma, amiről beszélni sem szabad.

A Vezérszálon valóban találunk szöszöket, amiket így, ahogy én példa-szerűen mutatom, érdemes megmutatni, pár mondat, öt perc és főleg nem kell miatta pályázatipénzeket milljószám elhawájjzani az USÁ-ban.

De a Vezérszál teljesen mellékes ebben a csapdahelyzetben, amiben vagyunk, brada! Ugyanis számodra mindenben, amiről csak vitatkoznánk, egy lényeges vezérszál van és abba kapaszkodván TE.. ÉN osztán ugathatok, amit akarok, mindenmarhaság és mindenhülyeség neked, amit én beszélek, amiatt a "vezérszál" miatt: számodra, brada, számodra!
Lényegében a görbe ujjamat mutathatom nektek, számotokra akkor az egyenes. Mert nekem nem lehet semmiben sem igazam, amíg

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2014.12.01. 18:17:34

@Frick László Intézet:

na de a poszt és thread lényege ugye nem erről szól(na)

én nem mutatok már semmit:(

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2014.12.03. 15:25:18

mocskos amcsik

már a konzik is fasisztázzák mélyenTisztelt Pocakos TábornokVezetőElsőEmberünket:((

és persze biztos ezt is Gyurcsány intézte

kikoránkel 2014.12.03. 17:43:57

@Frick László Intézet:

"Én csak, de tényleg, nagyon kíváncsi lettem volna egy Kikoránkeli Finomjogérzékenység-ben fogant levezetésre arról, hogy Vidának mialapján kéne lemonnyanyiaaa"

Szép,lassan meg fogjuk tudni.

"Vida Ildikó NAV-elnököt nem azért tiltották ki az Egyesült Államokból, mert nem vizsgált ki korrupciós ügyeket, hanem mert konkrét bűncselekményben tartják érintettnek - utalt rá az amerikai ügyvivő a Heti Válasznak adott interjúban. Az interjúban az is elhangzik, hogy az amerikai külképviselet kapcsolatfelvételi kísérleteire néha egyáltalán nem reagált a magyar kormány."
hvg.hu/gazdasag/20141203_Goodfriend_Tudunk_a_NAVon_beluli_csalaso

Annyira nem látsz túl a szomszéd kerítésén, hogy el se tudod képzelni, mi mindent gyűjtöttek össze, mire elkezdték adagolni a mérget?!

És a baj ott van, hogy a csuti tahó még menthetné a helyzetet, ha képes lenne taktikai áldozatokra, mert akkor ő, az ősbűn Mo nyakán marad.
Ez a tragédia.

Frick László Intézet 2014.12.04. 03:28:10

@kikoránkel: Szerintem a csuti tahónak egyet lehet tennie. Úgy értem 1-et tehet. Inkább a folytatás az izgalmas, hiszen amúgy demokrácia lenne. Akkor viszont választások kellenek. Ráadásul nem csak azzal van baj, hogy azokon a választásokon még mindig túl sok - barom ugye? - szavazna a FIDESZ-re. Van még más bázissal is baj, éspedig az MSZP-re szavazó barmokkal. Itt az emberek nem tudják jól, mi a jó, tehát föl is kéne még világosítani az embereket arról, hogyan szavazhatnának jól.
Természetesen azt tudjuk, mi jár a XXI. század Európájában egy neofasiszta exdiktátornak, ha emberek kevesebbért is jutottak már a hágai bíróság elé.
Az is izgalmas lenne az új helyzetben, amikor a magyar sajtó végre felszabadulván a diktatúra elnyomnása és cenzúrája alól, szabadon és bátoran írhatna a rezsim bűntetteiről.
Éshátugye az USA feddhetetlen. Lényegében ha egy tekintélyes szenátora állít valamit, hogy is tehetné azt alaptalanul.

Szép példákat ismerünk arra, hogyan tudja elhozni az USA a szabadságot egy elnyomott népnek -mint ahogy pl az Koszóvóban is történt.

Tehát amellett, hogy John Biden Ukrajnából hazafelé menet ide is beugrik útmutatásokat adni a diktatúra alól felszabadult ország népének, küldöttségeket meneszthetnénk Koszovóba tanulmányozni, egy felszabadult nép hogyan élhet a szabadságácval teljesen.

Éshát az eljött amerikaiszabadság magyar McCaineket teremne és magyar John Biden-okat persze.
De beszéljünk csak az Új Választásokról. Én már rájöttem, milyen egyszerűen lehetne boiztosítani az ÚŐj Választások igazán demokratikus jellegét, hát nem lenne elég az, hogy természetesen az újfasiszta párt nem indulhatna (mármibnt a FIDESZ) de valahogy ki kéne tzalálni, hogy a kommunista rezsimpárt jogutódja, az MSZP hogyan ne indulhasson. Ilyen feltételek mellett ez a nép talán már képes lenne jól választani.
De esetleg meg lehetne fontolni egy 2-4 éves átmeneti időszakra olyan államvezetés felállítását, amit johnbiden és mccain alakú szuper világdemokraták segítenének... ö... össze...
És akkor már lehetne Ukrajna mellett teljes-szélességgel kiállni vagy pl segíteni USA hadiipari cégek ukrajnai logisztikáját.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2014.12.04. 11:57:47

"valahogy ki kéne tzalálni, hogy a kommunista rezsimpárt jogutódja, az MSZP hogyan ne indulhasson"

baszod, ezt leírni rezzenéstelen arccal, komolyan, így 2014!! végén, a NER ötödik évében.....

ehhez nagggyon vastag (min. 0.1 Lázár) pofabőr kell

vagy nagggyonagy elfogultság/elvakultság

Frick László Intézet 2014.12.05. 03:53:06

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Ja és éppen tegnap szellőztette ki Ungváry Krisztián az MSZP Naaagy Arany Tallér -ügyét. Baszod. Azért mert TE elvakult gyűlöletedben nem vagy képes a politikaikommunikációs műveleteket a politikaiaktól elkülönböztetni NEKEM van vastag bőr a képemen? baszod....

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2014.12.05. 12:59:05

@Frick László Intézet:

nem arra válaszoltál, amit írtam

ezek után az ilyen kommentekre nem reagálok

kikoránkel 2014.12.06. 12:56:01

@Frick László Intézet:

"Szerintem a csuti tahónak egyet lehet tennie. Úgy értem 1-et tehet."

Nekem uncsi, ahohy játszod a hülyét és nem is írom le mégegyszer, max idekopizok egy kommentet máshonnan, ugyanazt fújja amit én, ennél világosabban már nem lehet a szátokba rágni.

"ingyenebed 2014.12.06. 11:00:48

és ráadásul az amcsik úgy tolják óvatosan, hogy minden lépésnél hagynak a viktornak menekülő utat. és nem él vele. az istennek se.

az elején simán indíthatott volna vizsgálatot, pár embert kirúg, jónapot.
most megint mondhatta volna az ildinek, hogy ne itthon, hanem amerikában indítson pert, azóta köztudott, hogy ez lenne a jogilag járható út. ő mondhatná, hogy jah kérem, hát kiderült, hogy... én nem tudtam róla... most más kérdés, hogy senki nem hinné el, de hivatalosan mondhatná. de nem. megy tovább fejjel a falnak.
mert innentől az lesz, hogy az usa szavahihetősége is megkérdőjeleződik, tehát érdeke az usának, hogy üssön. hiszen így nem maradhat a helyzet.
egy magyar jogi eljárásban továbbra sem adhatják ki a bizonyítokat, a saját törvényeik szerint. de egy otthoni eljárásban kötelezni lehet az usa külügyet. tehát orbán nyilván sumákol, mikor nem az amerikai, hanem a magyar eljárás felé tereli az ügyet.
de evvel az usát is kényszerhelyzetbe hozza.
a zseniális hatalomtechnikus."

Frick László Intézet 2014.12.07. 04:50:33

@kikoránkel: Van azonban az áfacsalásokkal egy eléggé nagy bibi, amire nem tekintesz. Hasonlatos ez a bibi az un "gyermekszegénység" bibijéhez. Amúgy pedig szemléltetésre kiválóan alkalmas.
Az természetes [ha jól értelek], hogy Orbán bunkó is, miközben zseniális.
Arra azonban nem merészelsz te sem tekinteni, hogy az amerikaiak nem csak a rosszgyerekeket basztatják, de tanképpen benneteket, jógyerekeket is csunnyául szopatnak. Például ahhoz képest, hogy már előre élveztetek miniszteri fejek gurulásán.

Te azt hiszed, hogy André jobbszínben látja azokat, akik bekatpták a maszlagját, mint akiket sikerrel provokált vele? Szerintem az André-féle csendesamerikaiaknak kábé annyiba számít a magyar jóoldal, mint a rossz: egyikfélecigányok meg a másikfélecigányok

Egyébként senki sem akar a főbb szereplők közül igazán nagy balhét. Egy kommunikációs programból való ez az "ügy" aminek összesen egy kis jólszabályozható szítás a célja. Nos a szítás jól működött, viszont a gyú'tás már nem annyira. Tudom, hogy a részeredmények közül a TÁRKI által célzatoslekérdezés kereteiben kocholt kis eredmény lehet élvezetes is akár, azonban szerintem -és történelmi rátekintésben- ezt az inkább gomolygó csípős füstöt nem érte meg ez az egész...
Persze inkább csak le kellett volna oltanom a szokásosan nagyképű és lenéző válaszodat azzal, hogy megint túl sokat feltételezel Orbánról.. vagy a környezetéről... túl magasfokú műveletről fantáziálsz.. Ha ilyen magas-szintű gondolkodás jellemezné Orbánt, akkor most nem a belsőharcok kötnék le a figyelme 88%-át. Akkor a gyurcsánnyát már rég a picsába kűtte vóna (visszaadományozta volna a városának)

A magyar jóoldalnak sokkal faszább nagy fideszkakik szikkadnak a tarsolyában ... ezeket már elővehették volna a Három Választás előtt vagy közben is. Lázárnak magának sokkalnagyobb balhéi vannak ... és békét hagynak neki

Frick László Intézet 2014.12.07. 05:00:33

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Szüntelenül intelek és figyelmeztetlek az egymásmelletti elbeszélésünk fő okára:
TE: mindig a polkomm szintekkel, a rizsákkal, a körítésekkel, a napiprampramokkal jössz -pl a NER pro (mint agitprop) és kontra (mint legecizhetőség) ilyen

ÉN: a jelenünk történelmével jövök, azaz azzal, amit a (bármelyoldali) politika szeretne elhazudni.

Jelentörténelmileg arról van szó, hogy az un "ellenzék" 2014-ben semmilyen felelős pozícióba nem szeretett volna kerülni, viszont a nullakiterjedésű, azaz szavazóbázis és tagságnélküli média & programpártocskáknak útban van az MSZP és ácsingóznak a szavazóbázisára is.

A demokrácia olyan egyszerűgép, mint a faék. Az kaphat szavazatot, akinek van szavazója. Szavazót sokféleképpen lehet szerezni -akár vásárolni is. A szavazógyűjtés mindenképpen pénzbe kerül, ha kesztyűs kézzel, tehát pl a médiával [-> netokrácia] művelik, ha ősi módon korteskedéssel, akkor is.

A jóoldal az idén nem akart semmit se nyerni -ez a jelentörténelmi szint.
Orbántalanítani CSAK kommunikáciüósszinten akart.
Politikaiszinten viszont főleg egymással birkóztak.

A NER politikaikommunikációs zsezseAfféle, mintha a Norbi Update csomagolás-szövegeivel gyönné nekem
Akkor NER-ezzél nekem, ha bekarikáztál nálam NER-beszopást

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2014.12.08. 23:05:52

@Frick László Intézet:

szövegértés!!!! (-> NER-ezés)

a többinek innen nincs értelme

(és cseppet kisebb mellény és kisebb arc talán jobban állna ... de mindegy, rajtad már nem segítene:((((((((( ...)

Frick László Intézet 2014.12.09. 07:58:46

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Dühöngsz a NER-en, amikor pedig a NER-t azélt találták fel, hogy dühöngjél rajta. Orbánnak rakásra van ilyen kommunikációs húzása. Pl effélével terelt a kitiltási botrány elején (az internetadó)

NER-ezel -azaz maszlagot nyalsz be

Frick László Intézet 2014.12.09. 07:59:24

@A Hannibal Lektűr-attitűd: A NERdicsőítés inverze is NER-ezés Vica-szopás... versa-szopás

Frick László Intézet 2014.12.09. 08:00:39

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Van mire nagyképűnek lennem,, én belátok a politikaiszint alá, te meg még a polkomm sekélységét is komolyan veszed

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2014.12.09. 10:27:11

@Frick László Intézet:

igen, ez különösen jól levezethető a témaválasztásaidból

LOL

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2014.12.09. 10:27:59

@Frick László Intézet:

kontextus!!!

nem hiszem el, hogy félreérted

tényleg direkt csinálod

?

...

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2014.12.09. 18:35:43

@Frick László Intézet:

Komolyan aggódom érted, beszélgess pszichológussal (ez egy baráti jótanács, cinizmustól mentes)

De még egyszer, utoljára reagálok:

"TE: mindig a polkomm szintekkel, a rizsákkal, a körítésekkel, a napiprampramokkal jössz -pl a NER pro (mint agitprop) és kontra (mint legecizhetőség) ilyen

ÉN: a jelenünk történelmével jövök, azaz azzal, amit a (bármelyoldali) politika szeretne elhazudni."

Éveken át próbáltam itt tolni a valóságot - valódi emberek, valódi cégek, valódi minisztériumok valódi történeteit - de minden lepergett rólad

Valamint a valódi politikát kritizálom: a törvényhozás módját: egyéni képviselői indítványoktól a haveri lobbicég gépén írt törvényen át a rendszeresen háttértanulmány és előkészítés nélküli baromságokig stb
a törvényeket: földmutyi, cigimutyi, manyup, paks, mindentvisszaállamosítás és még jobban elbaszás stb stb

Ehhez képest TE: fikázod a 444-et. pont.

Baszod, az egy polbulvár hírsite

TE foglalkozol a polkommal és CSAK a polkommal

És közben egy erősen korlátolt, ám agresszívan akarnok ostoba fasz a miniszterelnök, te magyarit basztatod nap mint nap

Nem ők basszák el a gyerekeim életét, nem ők basszák szét az országot...

szia

Frick László Intézet 2014.12.10. 02:24:31

@A Hannibal Lektűr-attitűd: "Baszod, az egy polbulvár hírsite"

Ez itt a gond, Hanni. Pont te magad bizonyítottad be az igazamat Uj aljasságáról tett kijelentésem kapcsán. Ez a bullshit ugyanis a 444 tevékenységében. És ez mutatja meg azt, hogy a jobberpolkomm mennyire ócska.

A 444-nél a bulvár-ság ugyanolyan álcamáz, mint az indexnél is volt. Tanítani lehetne, annyira új és úttörő a 444 twitteroid álcázottsága. Beszéltem már erről, amikor jóoldali politikailag megbízható egyetemistagyerek-körökben gyűjtöttem az alábbi leszólást:
"A 444? -az csak egy blog!"

A netokraták fognak egy formát és nagyon gyorsan összemocskolják és kiürítik.

Ha emlékszel, amikor MI (igen, mi ketten is!!44!4!4) terveztünk egy közös orgánumot 2007-ben... akkor annak a szerkezete kb efféle lett volna, amit itt a 444-es fiók lazán összepocsékolnak és basznak

Magából a szerkezetből sokkal értékesebbet lehetne kihozni, de itt... ez is a rendes termékmarketingből való nagyonrégi trükk: Nem is kell a terület/piacipozíció/terméksáv , amit foglalok, az a cél, hogy a versenytársaknak kevesebb jusson.

Papíron a nem netképes öregekkel ugyanezt csinálja a Blikk meg a Bors. A Blikk annak a Pallaghy-nak a kezében [volt] aki a hagyományos médiaháború lerohadása idején a Napkeltében bizonyította pilháűlgyörgy színvonalú politikaialkalmasságát, ja és Pallaghy kulcsfigurája a Májer Aranka Néni Ügynek.

Térden állva, szopóálarcban könyörgök most már Hanni, hogy a SZAKMAIJÓZAN eszedet vedd már elő és mint TERMÉK-et vizsgáld már meg a 444-et.

Rajtam is röhögnek a 444-es gecik, de amikor te ennyire csillámpónifasszínű jókislányságot mondasz róluk, hogy ők polBULVÁR lehetnének, akkor öriznek csak igazán.

Frick László Intézet 2014.12.10. 02:34:00

@A Hannibal Lektűr-attitűd: A gyerekeink életét a gyerekeinkl nemzői és világrahozói első, második... tizedik és huszonhetedik sorban is basszák el, és még hozzá aztán az iskolák

Már az én nemzedékem picsaszülő volt. "Űsz a picsádon osz' nesze , lessed a vidijaót"

A politika csak a felszínét se karcolja az okok és okozatok óceánjának...

A "gyermekszegénység" polkomm rizsa

jaj és ez a "gyerekeink jövőjét elbasszák" jaj, ez is polkomm dumaszint

Gyermek -és iskolaügyben olyan súlyos jelenségek dógoznak, amik 2010 ELŐTTről valóak... csak ugye most van eggy jócél, ezek picsábakűdése és ez a jócél osztán a szelektívténykezelést szentesíti.

De eljátszottál a gondolattal, hogy egy picsábakűdő entergombbal a picsába kűdöd ezeket.. a különben annak a Struktúrának (állambürokráciának) a hártyájáról, ami meggyőződéses ezekellenes... A Struktúra 47+ -os főnénijei Bajnai portrékon ábrándozva lovagolják irodaifoteljeik karfáját
Szóval elkűtted ezeket a picsába és most gyorsan mutass rá arra a politikaierősávra, amelyik HAJLANDÓ is kormányozni.

Összesen annyira telik az "ellenzéknek" hogy kormányozninemhajlandóságát álcázván az idegeiteket felbaszva a napipolkommal mint "vásárlóicsoportot" nagyjából összetartson benneteket... És ráadásul ezért nincs az az ár, amit VELETEK ne fizettetne meg

Frick László Intézet 2014.12.10. 02:38:49

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Konkrétan az én gyerekem életét a felsőoktatásirendszer, az egyetemi góréság professzorimaffiájának a HÖKmaffiával való összefonódása bassza el... ehhez a rendszerhez ezek... csak egy mozdulatot tettek volna a kezükkel és a jógyereksajtó azonnal sikoltozni kezdett érettük (2013. februárjáig) 2014-nek is vége és az én gyerekem életét még mindig Magyar Bálint BASSZA... pedig tiszta ártatlan jóindulatból... 100% jószándékúságot feltételezek Magyar Bálintról.. ugye, ez a báááábociság (a mivel is kikövezett út, ami IDE vezuetett)
ezt nem akarod látni

A jóoldali sajtó azt mutatja, amit lá-tni akarsz

Én meg azt mutatom, ami VAN de nem akarod látni

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2014.12.10. 12:28:05

@Frick László Intézet:

"és ez a "gyerekeink jövőjét elbasszák" jaj, ez is polkomm dumaszint"

nem, ez a kökemény valóság

elég közelről, és elég sokfelől látom, mi folyik az oktatásban

mint szülő négyszer + és mint oktatási szakértő pasija, és mint tanár bátyja stb stb

úgyhogy TUDOM, hogy kurvára NEM pollkomm rizsa, BAZDMEG

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2014.12.10. 12:31:22

@Frick László Intézet:

ISMÉTLÉS: NEM csak A SAJTÓBÓL TÁJÉKOZÓDOM!

Ezért nem tudok veled mit és miről vitatkozni - és nem a politikai nézeteltérések miatt - mert állandóan:

- olyasmiket adsz a számba, amiket nem mondtam
- olyasmivel vádolsz, amiket, nem tettem
- olyan gondolatokat tulajdonítasz nekem, amiket nem gondolok
- amiket viszont gondolok és mondok, azokat vagy ignorálod, vagy egyszerűen lepollkommrizsázod

Frick László Intézet 2014.12.11. 05:34:13

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Ha ennyire az életet és azt, ami van, látod az oktatásügyben, akkor azt is tudod, hogy ezek a balfaszságaikkal csak meg se karcolták.
Ti is olyasmiket tustzakoltok feszt a számba Hellával pl karöltvén is, amiket nem mondtam. Pl ezek oktatáspolitikáját is oylan alapjaitól KEZDVE bíráltam, amit ti nem is szoktatok említeni sem. Emlékeztetlek, hogy sem a tákolmányozással nem értettem egyet soha, sem pedig a csőd elkerülésére tett móccerokkal. A csődöt nem elkerülni kellett volna, hanem azonnal megmutatni (ahogy ugye Dr Kósa nagy gummicsimmaklaffogással kiszaladt és ki is mondta... )
Te is ignorálod, amniket mondok. Rajtam keresztül, az én szüntelen fikázásommal akarjátok kompenzálni a fidesz meg orbánzsűlöleteteket.
Tök mindegy, mit mpndok, pl olyasmiket is mutatok, amik számodra amúgy, ha elveszem a politikaisíkról és kereskedelmi'ben vagy termékmarketing-ben mutatom meg
pl a 444.hu így is ábrázolható lenne
A 444.hu- meg tudnám neked mutatni gépkocsimarketinges sémában is. [-> emblémafejlesztés] pl amikor te jössz és statisztikai adatokkal győzöl meg arról, hogy az oroigo piacvezuetőbb az indexnél, de az index ügyesen, mint a V.A.G. konszern, az emblémáit széjjelstatkóztatja, tehát külön van a blog.hu és az index és úgy tényleg az origo jön jól ki
a valóságban azonban egy cég az index és a bloghú
mégvalóságosabban pedig egy kartell az index, a bloghú, a cink vagy a 444
sőt, a hírgyártásban még ennél sokkal nagyobbvolumenű, bizonyos területekre kötött kartellek működnek

Számomar az a rémületes, hogy azon az óvodás-nagycsoprtos trükkön áll vagy bukik a barátságunk, hogy ha összesen anynit teszek, hogy hagyom a faszba a politikaivitakört és puszta kényelmességből veletek értek egyet, mert végülis mibe kerül ilyeneket mondanoöm, hogy ebből az országból csak elmenekülni lehet,. a FIDESZ tönkrebassza a gyerekeink jövőjét (CSAK A FIDESZ!) és mióta ezek vannak, azóta fokozódik a gyeremekszegénység (és nem attól fokozódik, hogy a cocpolt miatt a proletárok gyártották a gyerkeket, míg a jólétiréteg gyáva és kényelmes meg önző gyereket csinálni TEHÁT a proletárkörzetekben, miközben a település lakossága fogy, nő a gyerekszám ÉS SOK PROLETÁRGYEREK, akim a családban az utolsók utániak, még a harcikutyának is több jut, mint a család nemkedvenc gyerekének EZ IS ÉLET BAZMEG AMIT NEM AKARTOK LÁTNI
Nem kéne semmi mást tennem, csak az óvodás szocializációs farokbehúzós törleszkedős csoportnakmegfelelős alázkodást csinálnom , kopipasztáznom ógyerekpoenokat meg alcsútitahóznom és ilyesmi és semmi baj nem lenne velem
attól függetlenül, hogy ÉN mit látok
ami óhatatlanul nem az, amit te az I. ker-ből látsz a nemtudomholtanító testvéred lát és a "debreceni rokonok" mondanak...

Frick László Intézet 2014.12.11. 05:44:31

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Az amit a Fábry-jelenségben szoktam megmutatni. Fábryval főleg az a baj, hogy egyáltalán van, ez az egy se kéne. Legyen homogén a kínálat.

Az, amit kedvencünk (én is kedvelem) Hajós esetében megmutattam, hogy jár még jóoldali is, ha eltérő véleménye mer lenni. hajósnak évveken át kellett stréberkednie és seggeket nyalnia, hogy helyrehozza azt a renomét, amit a monnnyleee miatt rontott

Ne legyen egy se, tehát semmilyen eltérő vélemény ne legyen
Én gyakran kételkedem a véleményemben... sokszor éppen ezért teszem föl a posztom. Csak azért, mert te rámutattál valami hibára, legalább hat (6) posztomat vettem le. Erre nem emlékszel, mi?
Veled előfordult már, hogy kételkedtél a véleményedben: Ó, te BIZTOS hogy amit tapasztalsz,. az van. Erre is rámutattam, amikor A Csúszás-sal és a mozaikossággal foglalkoztam, hogy mért kéne ENNEK kizárnia AMAZT amikor pont ez a baj a magyar mozaikossággal, hogy egyszerre létezhetnek ellentétesvalóságok. Nobel-dijat kapott három közgazdász csávó azért, mert ÁBRÁZOLTÁK ezt a jelenséget mozaikosfejlettségű gazdaságokban (Magyarország, Izrael, Balkán és k'k'kéjraópa)
És akkor leszólsz KIFELÉ a kiboiceknek, mint valami fideszbunkót
Mert ha te nem azt tapasztalod a TE valóságodban, attól még én mért ne tapasztalhatnék MÁST az én valóságomban.
Ráadásul: Én szüntelenül, naponta ingázom a két valóság között. Neked meg ebben a valóságban 9összesen anyni van meg hogy "a debreceni rokonok"
Én eligazodom a te valóságodban.
És te idelent az enyémben?

Rakásra írtam olyanokat, amikről sehol máshol nem is olvashatsz.
Itt van ez az érdekesség, az 9indexes brigád LEmegy Tiszabőre és azt írja,m hogy vele szemben Nagykörű. Készült egy igen értékes videóriport, aminek a java fiókban maradt és cenzúrázva, szointén indexes tejbetökök készítették, abban Tiszabővel szemben Kőtelek fekszik 8ahogy tényleg is) Ez csak az első lépés, de a kocholmány a6ztán végig ementén halad
Még a másik indexes brigád munkáját se nézték meg!

Le leszarhatod a 444-et, de attól függetlenül a spanyolviaszkját a jóoldalikomm-nak ők szarják

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2014.12.11. 10:32:54

@Frick László Intézet:

leszarom az ún jóoldali sajtót is

a törvényhozásról és a kormányzáról beszélek

beszélnék

beszéltem volna

...

Frick László Intézet 2014.12.12. 02:45:07

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Érdekes, hogy pl ugye én Elejitűl Fogva tákolmányozásról beszéltem és a "kormányzással" kapcsolatban igenkorai, 2010. májusi állításom volt:
"A Gyurcsányék féle kamarillisztikus kormányzással szemben Orbánék kormányzása kamarillisztikus!"

És akkor te azt állítod, hogy te velem SZEMBEN mást állítasz, de azt is állítod, hogy ÉN nem olvasom, amit te írsz.
Akkor , ha olyan lennék, mint te, most kéne azt írnom, hogy hová menjél te.

Frick László Intézet 2014.12.12. 03:17:24

@A Hannibal Lektűr-attitűd: @kikoránkel: @Dinamuki:
Tényleg & legvégül :
A patkány ëleventen ëszi a disznót az ólban.

A.: A patkány a hibás.
B.: A disznó a hibás.
A kettőnél többedik választás:

C.: Az embër a hibás, akié a disznó.

A patkány szidalmazásának igen gazdag az irodalma.

Brehm, gyermekkori tapasztalatai alapján sok jót ír a patkányról, pl a legjobb apa/anyá-nak tartja.

A művésznő szerint a patkány cuki (egyébként tényleg: tiszta) állat, ő tartaná otthon kedvencként.

Én, Brehmmel is egybehangzóan, írom a patkányról, amit írok, pl személyes élményemet, egy nagyrakás mindenféle [-> zsidószemét => svábszemét]-t fölhányva trágyatalyigára, tehát a rakás közepén egyszercsak egy anyapatkányt találok, aki cak a lpát árnyékára menekül el: hülőhelyén csupa kis aprócska meztelen újszülöttpatkányka. Én azt írom, a patkány tűhegyes kis fogacskái: nem is fáj a disznónak, amikor eleventen kieszi a bőre alól a szalonnáját. Én: az emberek a hibásak a patkányok , idézem "túlzott elszaporodásáért". Én: "Az ember után a legalkalmazkodóképesebb melegvérű emlős a patkány".

Kritikusaim "Mér nem arról írsz bazmeg, hogy a patkányok, azok a kurva kártékony dögök, a büdösek, roaggyanak meg, a pestist terjesztik, kurva annyukat!"

Az van felírva a blogflagomban
Az, mit nem akarnátok látni"

Az, amit akartatok látni, azt ezer forrás megírta.

Sőt, még ezt is megírtam, a kérdést, hogy a patkány írtódik-e a patkányszidalmazástúl (szerintem nem).

Az emberek szerint különben, ha megkérdezzük őket, mindenüvé TEREMNEK a patkányok, csak éppen az ű portájukon (=telkükön) nem. Őnáluk nem lesz a patkány, csak GYÜNIK: által, pl a szomszéd piszkoséktú. A cigányoktú (zsidóktú, magyaroktú) (Ahunt különben a moindenféle jóleszmégvalamire-k ugyanúgy tűelheggyel összehányva a régi családizsigulira meg a 20 éve száradó, atomtámadás idejére tartogatott tűzifavésztartalékra)

Hát, ha a jemberek szërint attú pusztúllik a potkán' hogy sziggyuk, jakkó sziggyuk a potkánot osz' hátha pusztúllik...

Frick László Intézet 2014.12.12. 05:12:31

@nagyjoco: @kikoránkel: @Dinamuki: @A Hannibal Lektűr-attitűd:

Megpróbálom nagyon egyszerűen fölvázolni, ideismételvén a lényeget.

Nem azt akartam írni, amit máshol is olvashattok.
Például veletek szemben énnekem semmi bajom se lesz attól, ha rámpirítják, hogy nincsen igazam, sőt, elvárom, hogy kiderüljön. Kikoránkel úr és Hannibal rápirításában ÖSSZESEn több, mint tíz bejegyzésemet egyszerűen levettem, töröltem, most ide nem számítom azzt a 30-40-et, amit csak a békesség kedvéért tettem le vázlatba.
A politikus -A Nagy Hannibal Szótár szerint: az: politikus. Mint ahogy a patkány patkány. A patkány azt teszi, amiért patkány, a politikus azt teszi, amiért politikus.

A politikus a társadalomból jön föl, nem az űrből csöppenik (le). A politikában, mint szakmában az egyik legizgalmasbb dolog az, hogy ha egy politikus csak pár pillanatig is nem úgy csinálja a politikát, ahogy azt csinálni kell, akkor megbukik, mint Kozirjev 1997-ben.

Számtalanszor felhívtam a figyelmet Hamvas Béla zseniális művére Direkt morál és rossz lelkiismeret
mottó
“Aki alkalmazkodik, él, az élet akármilyen koszos, a javakat eléri, ha rossz lelkiismerettel is, a többivel együtt van. Aki nem alkalmazkodik, akár undorból, akár más okból, a közösségből ki van zárva, absztrakt dialógusban, csak mint ellenfél és vádló. Aki behódol, az alkalmazkodásban lényét feladja és végül elveszíti. Aki nem hódol be, lényét megtartja, de nem tud vele mit kezdeni, mert egyedül áll. Valaki vagy él, és az élet ára a beszennyeződés, vagy nem akar beszennyeződni, de akkor az életről kénytelen lemondani. Ez a direkt morál és a rossz lelkiismeret.

A forradalmár azt hiszi, mert valaki nyomorult, az igazság csak az ő oldalán lehet. De abban a pillanatban, amikor a forradalmár a világot elfoglalja és berendezkedik, a javakat azonnal birtokba veszi és védeni kezdi, a rossz lekiismeret benne máris felébred, és a direkt morált tüstént provokálja. Ha a forradalmár hatalomhoz jut, a világnak tüstént behódol, és kezdődik az egész előlről.

A tömeget, a társadaslmat iszonyú nehéz vezetni. A világ paradoxonokon függ, ha megmondom az igazat, merre, a tömeg nem gyön utánam, csak ha hazudok, akkor gyön. Ön és közérdek egyeztetése. Nem elvileg zárható ki a politikusnál az őszointeség -de a gyakorlatban nem marad esélye.

Szüntelenül tiltakoztam a jobboldaél/ baloldal felosztás ellen. Sok, nálam tekintélyesebb emberrel együtt azt mondom, hogy a magyarvalóságban a kategóriák el vannak csúszva. Igen szivesen mutogatom Tokfalvi mester helyzetét, aki ugye egy Magyarországon felfoghatatlan bonyodalommal jön, a konzervatívliberalizmussal. Megmutattam, hogy Seres László egy kicsit rock-osabban, mindenféle marketingtrükkökkel is megpróbálta azt itt, ebben az országban megértetni, hogy a lib az konz. [is & lehet ] Példákat mutattam arra, hogyan járt konzervatív ember, aki liberális volt (Szabó Iván)

Szidalmaztam ezeket azért, mert a ballibsizéssel onellenható-ostobán még galvánozzák is Gyurcsányt, Kunczét, Fodort és nemsorolom és sajtómunkásokat olyan fénybe, ami pedig nincsen is nekik. Már mikor megmondtam, hogy GYurcsány nem baloldali ember. Már mióta ugatom, hogy a nagytőkének nincen oldalisáéga, mióta mutatok olyan speciális magyarjelenségeket, amik kereteiben a Magyar Menefzsment a NYugati Fejlett befektetőt úgy szopatja ahogy csak akarja, akár az Eni, akár az EON akár a Ringier Csoport akár az index "tulajdonosa" ...

Itt már el is érkeztünk a sajtómunkásság baszogatásához
Ugye, egy fejlett országban, mint az USA, egy igazi jó (tehát liberális) újságíró nem csinálja a politikát, hanem bemutatja, kommentálja, naplózza, leleplezi kontrollálja, bár az kétségtelen, hogy az USÁ-ban is lehetnek olyan újságírók, mint Zoe Barns. Aki ugye blogot ír. És kiposztolja, amit a szájába adnak -de persze nem Frank Underwood faszát posztolja ki meg a gecijét, amit torkosan nyel le. Ilyen van.. mert mért ne lenne az USÁ-ban, az USA egy nagyonfejlett ország ( )

Rámutatok arra, hogy Magyarorszáhon egy egész csürhe Zoe barns van, ám ezek többsége derpék férfi, pl a 444-nél lényegében Ms Meszaros kivételével mind.

SZERINTEM nem a középszerű vagy gyönge és létszámában is elhanyagolható "jobber újságíró bandát" kell basztatni. inek basztassam azokat, akik jól láthatóan és kömnnyenfölismerhetően csinálják szarul, Bayer Zsótot pl annyian basztatják, hogy fasz hozzá nem férhet már. Egyszer leírom, hogy nulla, sokszor leírom, hogy nulla, de még emeljem is hatványra, mekkora nulla, már így is sokkal többet írtak Bayer Zsótról, mint kéne.

Zoe Barns nem is érdemel más sorsot, mint amit érdemel. Zoe Barns egy kis fasszopó sikerhajhász törtető szuka volt, aki jól belenyúlt a lecsóba, de mellé.

2010. oka a 2002-2010. közötti politika. Állítja például Schiffer is, aki egy zoebarns-ként kezdte bajnainál. Én az emberek többségével szemben hiszek a fejlődés lehetőségében, abban, hogy egy személyiség fejlődhet, hiszek abban, hogy a mai Schiffer az nemegyenlő a múltbéli Schifferrel

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2014.12.12. 08:51:10

@Frick László Intézet:

nyugi
már ott vagyok

(és még egyszer, legeslegutoljára: NEM a politikai nézeteltéréssel van gondom, hanem a vitastílusoddal - nem ismétlem, felesleges)

Frick László Intézet 2014.12.13. 05:46:45

@A Hannibal Lektűr-attitűd: A vitastílusom arroganciáját kifogásolod, amikor nagyon jól tudod, hogy az index és a 444 lrgbehatóbb olvasója vagyok.
Mintha azt kifogásolnád, hogy gyövök a dzsungelből, de sáros vagyok, democsárszagom, mindenfélepókháólk rajtam, tán szarba is léptem

Én nem nagyon tudok hengerbucskázni a fejemen, hát honnan lenne jóllakott óvodás jó kiffiú stílusom, ha feszt a gecik népnevelése a kenyerem
Baj van a stílusommal -nézd már meg a jógyerekneveldék stílusát. Maguk az óvóbácsik undorodnak már neveltjeiktől [ -> Bede a kommentelésről]

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2014.12.13. 12:18:07

@Frick László Intézet:

azt mondod, az USA-ban "egy igazi jó (tehát liberális) újságíró nem csinálja a politikát, hanem bemutatja, kommentálja, naplózza, "

egy egyszerű ellenpélda, pl. mikor a Bush kormányzat és Rumsfeld előkészítette az Irak elleni támadást, tömegpusztító fegyverekről és Al-Kaida tagok bújtatásáról beszélve, az USA sajtó kb. 100%-a egyértelműen melléjük állt, hazafias érzéstől vezetve, a 9/11 miatti felháborodástól vezetve, vagyis érzelmektől fűtött, csúnya szóval háborús propagandát folytatott. Amennyiben ehelyett bemutatták, naplózták, kommentálták volna a dolgot, bizonyára felmerült volna az érdekvezéreltség, és az a természetes kétkedés, ami akkoriban pl európai politikuspok részéről elég erős volt, és az, hogy az egész idkolás csak ürügy egy újabb hódításra..

Frick László Intézet 2014.12.14. 04:42:34

@Dinamuki: Nem, te a visszatükröződésről beszélsz, a magyar sajtóban tükröződött így vissza. Igen élesen támadták a Kilenctizenegyet pl azzal az "összeesküvéselmélettel" amiszerint a Kilenctoizenegy[re felbújtás] receptje szinte egybevág azzal a recepttel, amit a moszadosok szoktak alkalmazni, ha a palesztinok már-már elfelejteni látszanak az öngyilkos bombamerénylet műfaját. Az USÁ-ban a liberalizmus annyira ősihagyomány, hogypl rendes kommersz B-kategóriás (tehát nem X,Y,V,W, Z kategóriás] filmekbe is betüremszik. Az amerikai liberálisok közül az én atyamesterem Frank Zappa.

edition.cnn.com/2003/US/02/15/sprj.irq.protests.main/

Frank Zappa : "Isten, a legjobb tudomásom szerint, nincsen."
Én.: "Van Isten"
Magyar tipikus szájjalliberális: "Aki istenben hisz, az hülye. Tehát ha én istentagadó vagyok és lehülyézem a vallásosokat, akkor tanulás nélkül is okosabb leszek a gyerekbaszó katolikuspapoknál. Vallásos=gyerekbaszó katolikus pap= Kocsis atya" "De azért ajánlatos a mohamedánokat nem baszogatni."

A tipikusan magyar szájjalliberális, amikor bevallom, hogy élményem Isten létezése (tehát nem hiszek benne, hanem élményem, ha érted a különbséget) AZONNAL lecsap rám, mert a magyar jógyereklogika szerint ha a vitapartneredet 1db önellentmondáson tudod érni, győztél és akor az összes többi állítása is a vitapartnerednek hülyeség.
A liberális általában megengedő.
A magyar szájjalliberális nemhogy nem megengedó, de próbáljáűl csak meg másképpengondolkodni ahhoz képest, ami a Napi Menü -be ki van írva az éppen aktuális magyar másképpgondolkodás tárgyában.

Szép példa:
Másképpen gondolkodnak Orbánékról Bajnaiék, mint Orbánék magukról.

Másképpen gondolkodnak Schifferék Orbánékról, mint Bajnaiék vagy Orbánék.
A 44.hu, mint aljas bértolnokok, természetesen végig a megbízóiknak, bajnaiéknak tolták és igyekeztek Schifferéket ignorálni vagy marginalizálni, sőt.

Például itt van az ún erőszakolási ügy.
Összesen kétféleképpen lehet gondolkodni erről és ha pl bírálni merészelném a feminimopicsoidokat, azzol baranyairendőrség leszek = kormány.

Nincs megengedés, nem lehet kettőnél többféle megítélés és ha nem a Kötelező Másvélemyényen vagyok, akkor a magyar szájjalliberális már mást nem hagy nekem, mint ergya bunkó A Másik lehetek csak.
Ez az oka annak, hogy a szájjalliberálisok között nagyon kevés a tartalmikiberális, mert könnyen és stréberen, a jó haladás kedvéért bárki egyszerű kopérozással mindig az Aktuálisan Kiadott Másképpen Gondolkodó lehet. Ha pl sírva könyörgök már, hogy Goodfriend nem magyar belpol érdekekből kavarja a szart, akkor már más nem lehetek, csak orbányista béremc. Mást nem hagy nekem a jógyerek. A jó gyermekek meg, mint Hanni is ugye, egyszerűen jóhiszeműek is. Nagyon fontos különbség a jógyerek és a jó gyermek között az, hogy a jógyerek soha-soha, de soha, még a saját szülő édesanyjáról se nincsen jófeltételezéssel, csakis különféle rosszfeltételezései vannak. Ami jógyerekszempontból respektálható, hiszen a jó gyerek azt látja, már 4-5 éves óvodás korában, hogy mindenkiből akkora hülyét meg majmot tud csinálni, amekkorát csak akar. Pl ha megkérdezem a jógyereket, hogy szereti-e óvónénit, akkor azt mondja, hogy az óvónéni egy picsa. Ovi után anyci angolórára viszi a Fillér utcába, persze a fillér utcai angoltanárnéni is egy picsa. Megkérdezzük a jógyerekújságírót, hogy lehet az, hogy a szerkiben éppen az ügyeletes Napi menő-ben az van felírva, hogy a nőiegyenjogúságért kel harcóóóóni az élet területein, az elférfiasodott államvezetés és egyetemivezetés meg a HÖK is el van férfiasodva, de hogy a picsába lehet az akkor, hogy a szerkiben meg csupa egy fasz ül. [Hogy Xaxx díszbuzi, az nem válasz] és ekkor a jógyerek mond valami poenosat illetve egy idő után a társcégtől áthívják Mészáros Zsófiát dísznőnek, mert akkora már a férfias kupi, hogy szükség lehet egy geneticce rendszerető és takaros kis tiszta nőre.
Azzal, hogy a magyar jobber akkora ostoba, hogy nem foglalt magának a liberális-ból cimkéket, hanem még szitokszónak is alkalmazta, sőt, a bal-lal összepászintva, sajnos be is igazolta a magyar jógyerekek öriztetését arról, hogy a magyar jobber = középszerű bunkó tapló vidékiparasztcigány.

Frick László Intézet 2014.12.14. 04:48:27

@Dinamuki: Röviden úgy tudnék könnyen gyorsan munka nélkül tomszójerizálni egy nagyrakás ellenpéldát az állításodra, ha @kikoránkel: -nek állítanám azt, amit itt te nekem ideföl a kommentedben és akkor angolul jól tudó amerikabarát jógyerek maga a két kikkezével kopipasztázna ide neked egy rakás amerikailiberális tíítakozást meg tüntit az iraki bevonulás ellen. (Sőt, Dabljút még nácizni is szokás volt...) ... persze lehet, hogy rosszul számítok, mert kikoránkel különösebb munka (pl gondolkodás) nélkül csak a kisujja félmozdulatával szeret elintézni engem.

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2014.12.14. 08:20:14

@Frick László Intézet: nem, bocsesz, ez nem a magyar sajóütban tükröződött így vissza, hanem amcsi tudósok elemezték ki.(Igen, akkor ebből talán következtethetünk arra, hogy az amcsi tudósok okosabbak mint az amcsi újságírók):

"In an investigation of the news coverage of Colin Powell's 2003 U.N. address, rhetorical scholar John Oddo found that mainstream journalists "strengthened Powell’s credibility, predisposed audiences to respond favorably to his discourse, and subtly altered his claims to make them seem more certain and warranted."[21] In 2003, a study released by Fairness and Accuracy In Reporting stated the network news disproportionately focused on pro-war sources and left out many anti-war sources. According to the study, 64% of total sources were in favor of the Iraq War while total anti-war sources made up 10% of the media (only 3% of US sources were anti-war). The study stated that "viewers were more than six times as likely to see a pro-war source as one who was anti-war; with U.S. guests alone, the ratio increases to 25 to 1.""

en.wikipedia.org/wiki/Media_coverage_of_the_Iraq_War

Frick László Intézet 2014.12.14. 11:57:49

@Dinamuki: Hátugye korunk tudományossága pont olyan, mint a magyar jogrendszer. Ahová ütök, oda fütyül a toddós. ugye a kutatóintézetek mosóporvizsgálatai is oda hajlanak, ahonnan a zsozsó dől. Mindenre találok tudományos bizonyítékot a neten és az ellenkezőjére is. Ilyesmikkel szórakoznak pl rendszeresen a 444-es fiúk, pl a szexuális tanácsadó rovat. Anarki kapitány Jeőhjjdekomójj Tanácsai. (Ugye, a bogikat nem vitték át az új szerkibe picsamagazint írni, így a fiúknak kell az ilyesmit is összedobcsizni.

Ha akarom, akkor ez jön le az Iraki Invázió Fogadtatásáról amit a wiki-ből pasztázol.

Vegyük pl a magyar blogoszféra tudományos vizsgálatát. Például téma a politikai blog és akkor a tudományos szakcikk felsorolja a piacvezető nagy polblogokat úgymint
Kettős Mérce
Örülünk Vincent
Varánusz
(és ráadásul ezek mind a politikailag elfogulatlan seideseodák :D )

Pl amikor Hillary Clinton itt járt Magyarországon, elévitték a Magyar Ellenzék -et, amit szibntén tudományos mócceroikkal kerítettek egybe, ott volt tehát bajnai, Schifferék meg Mészáros Antónia és még pár hasonszőrű újságíró.

Azt mérek ki, amit csak akarok. Ha akarod, ugyanabban a közegben kimérem, hogy a Vörös Rózsák a nyerő, de ha te azt fizeted meg, akkor olyan ügyesen fogok kérdezni, hogy a Fehér Rózsák lesz a nyerő.

Itt vannak a szintén kurvára tudományos töréstesztek.
vagy itt van a Gyalogosbarát Autók kérdése.
Egy 2004-es Opel Vectra már gyalogosbarát, mert az elütött gyalogost felhengerbucskáztatja szépen a motorháztetőre, onnan a tetőre, ez csökkenti az ütközés erejét.
Egy 1998-as VW Golf III. még nem gyalogosbarát, viszont arra is felhengerbucskázik az elütött gyalogos.

A gyakorlatban azonban ha a tudós baleseti sebészeket kérdez meg, akik újabban azzal szórakoznak órákon át a balseb műtőkben, hogy a gyalogosbarát autók fost se érő vékony, szilánkokra törős lökhárítószilánkjait szedegélik az elgázoltakból, akkor nekik meg egy egészen hétköznapitudományos véleményük lesz.
megkérdezhetem a 444-es fiúkat a könnyűdrogokról, akkor jajdetudományos vizsgálatokat fognak nekem drogagitációs lapokról idepasztázni, miszerint a könnyűdrog a lélek pennicilinje és tkp vitamin.

Én azonban Zacher Gábort, az Ország Orvosát és ő e témában azt mondja, "lufaszt"

Tudományosan bizonyítják a jógyerekek azt, hogy többen pusztulnak ma piától, mint drogtól, de ma piától azok puztulnak, akik 20-30-40 pve piálnak és egyelőre azt még nem tudjuk, hogyan fognak majd meggebedni 2020 után az első drogosaink komolyabb tízezrei. Arról 1000 éves tapasztalatunk van, hogy lehet piálástól megmúrelni, de egyelőre még csal most gebednek meg az első proletárdrogosok, akik a katával kezdték.
Léteznek tudományos kutatások, amik szépen bemutatják addicto-toxikológiailag, hogyan vezet a marihuánától az út a heroinig -ha akarom figyelembeveszem, ha akarom, nem.

Többször felhívtam a figyelmet arra, hogy az amerikai kommersz tévé és mozifilmek irakiháborús dramaturgiája hozza a náci agitpropot 1943-ból. Igen, de ki az a filmtudós, aki a tekintélyével is odaáll ennek a szemet kivferő igazságnak a bizonyításához is?

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2014.12.14. 13:10:55

@Frick László Intézet: eléggé sejtettem, hogy ilyesmit fogsz válaszolni (úgy is, mint Az Ember, Aki Készséggel Elismeri Ha Nincs Igaza), és ezért hozzá kellett volna tennem, hogy ha megnézed a wiki cikket, amit belinkeltem, benne van pl. hogy

"After the invasion, the editors of the New York Times apologized for its coverage of Hussein's alleged weapons programs, acknowledging that "we wish we had been more aggressive in re-examining the claims (related to Iraqi weapons programs) as new evidence emerged — or failed to emerge."

Érted? MIUTÁN megtörtént az invázió, bocsánatot kért maga a New York Times, hogy ELŐTTE propagandáztak, de ezt is kissé sunyi módon teszi ("we wish we had been more agressive", aha, talán more objective), csak az az apró különbség, hogy az ilyen bocsánatkéréseket nem a címoldalon szokták közölni, ellentétben a propagandával. De ha beleolvasol a wikipédia szócikkbe, rengeteg adat van arról, hogy elfogult volt a sajtó, de ez (még egyszer, magamat ismételve) tekintettel 9/11-re és az egocentrikus USA néplélekre annyira nem meglepő. Ha te azokból az adatokból is azt a következtetést vonod le, hogy ugyan, ráérő tudósok szórakoznak, meg lefizették őket, akkor tényleg nincs miről beszélni tovább.
süti beállítások módosítása