Most a "televíziós tehetségkutató verseny" sémáján fogom szemléltetni a történelem [a jelen történelme], a politika és a politikáról való beszéd azaz a politikai kommunikáció viszonyát:

történelmileg: Egy televízió, mint vállalkozás menedzsmentje azt a döntést  hozza meg, hogy a nézettséget, azaz a reklámbevételeket un. "televíziós tehetségkutató verseny" rendezésével fogja növelni. Egy elmaradott ország televíziós vállalkozásáról van szó, ahol az ötletet fölvezető főbb munkatársnak nagyonfejlettország hűdemenő televíziójának példájával politikailag kell indokolnia ötletét. A menedzsment meghozza a politikai döntést, történelmileg fölveszik a kapcsolatot az igenfejlett ország nagyonmenőtelevíziójának a "verseny" licenszét eladó médiavállalkozóval és ők is megvásárolják a műsor licenszét. A licensz kötött, lényegében a licensztulajdonos az égegyadta világon mindenbe beleugat és nem enged eltérni [-> helyi 'iszonyokhoz való adaptáció] semmiben.

Óriási tömeg, többezer ember jelentkezik a versenyre politikaikommunikáció: minden jelentkező rokonokat, jóbarátokat hozhat el, viszont a műsorkészítők tehát az így felduzzasztott nagy hömpölygő tömeget ábrázolják, mint "versenyzőket"

politikailag: nagyon fejletlen országban a fejlettországok befektetői befektetésisávonkint kartellszerűem megegyeznek a piac felosztásáról miközben politikaikommunikációs szinten kétirányban is el- ill. megjátszák, hogy egymással háborúban és versenyben állnak történelmi szinten a látszólagos piaci ellenfelek valóságos és közös  legyőzendő célellenségei a bennszülött cégek. Variatio: történelmileg néha a nagyonfejlettországok befektetői olymértékben lenézik a fejlettlennek hitt országok polgárait, hogy a befektetési sávjaikban az őshonos benszülöttekből verbuvált csúcsvezetés törtlnelmileg csúful megszopatja és kifosztja őket, miközben a fejlettnyugatiakok néznek, mint roziamoziban ... csimborázó: És még a nemzetieskedők ráadásul a "külföldi multik extraprofitéhségé"ről povedáltatnak polkommrizsa szinten! muchachos!

történelmileg: a televíziós cég alkalmazottai felkutatnak tehetségeket és képialkalmas műhülyéket a sokszor unalmas tényleghülyék mellé a biztonság kedvéért. politikaikommunikáció:Valóságos ötletparádé kezdődik a televízió médiaszakot végzett csicskamunkatársai között, a Hédi tud egy pornószínésznőt, aki képes énekelni és a Gazsinak, akinek a HUP rendszámú Malacorrú Passat-ja hupikékszínűre van festve, ismeri Xaxx ismert zeneimágnásmiska lányát, aki szintén tud énekelni és megfelel A Kismama Akiben egy női Caruso Veszett El sávnak politika: A zsüribe igyekeznek pl rendes-politikailag is megosztó személyiséget bevásárolni, egy szélsőségesen megítélt reklámgurut vagy egy frissen kiderült buzit vagy egy bátor művésznőt aki szembeszállt a fasiszta náci szinidirektorával és felmondott a szinháznál és ezen bátorsága következtében a jövedelme megtizenhétszereződött (történelmileg: öt színész viszont csakazért se mondott göl és naponta harcol meg dacol a fasiszta a náci rendezővel, de az ő neveik ismeretlenek maradnak és a havijövedelmük meg egy bolieladóéval fog megegyezni... azaz: rossz a politikai érzékük...)

történelmileg: a verseny kulisszái mögött külön titkos politikai machinációk, a "versenyzők" próbatételei, pl az egyik versenyzőnő visszapofázik, nem adja be a derekát, nem kussol, felesel és nem azt a dalt akarja elénekelni, ami nem nekivaló és amin majd a mentora már az élő adásban úgy fog tenni, mintha csudálkozna, hogy miért is választotta //// vagy egyszerűen a csaj bebaszik alkoholtól és végighányja a folyosót... tehát a zsűri [zenész szlengben & itt: A Közönség] azt fogja látni és hallani, hogy a csaj a nem nekivaló számot ráadásul még hamisan is énekli politikailag: szólnak a technikusnak, hogy vegye el a csaj kontrollját: gyakorlatilag süketen kell énekelnie... Ritka baleset: Ma már nem ritka, hogy a politikaikommunikációs szinten amatőrnek elhazudott versenyző annyira kőprofi, hogy tud kontroll nélkül, süketen nemhamisan énekelni történelmileg: Szigma versenyzó kapta a legkevesebb szavazatot, de politikailag máma Téta versenyző a kijelölt kieső

ésígytovább nem ragozom. A lényeg az, hogy az emberek legtöbbször azt hiszik, hogy jelentörténelmünkről vitáznak, miközben még a politikaikommunikáció maszlagjai alá se képesek hatolni... és politizálás címén készen a fejükbetömködött polkomm rizsákat köpdösnek egymás arcába, mint amikor a brigádöltözőben kezdenek el vitatkozni a "tehetségkuatóról" hogyaszongya ikszmentor az versenyzőjével és milyen dalt választott bétaversenyző és bezzeg de hamisan énekelt a fruska gammácska.

A számomra velőtrázó történelmi példa az volt, amikor az egyik "zsűritag" a szájával politikaikommunikációs szinten Oláh Ibolya formájában nyalta a cigány versenyzőt , de ha az ember levett hanggal a néma jelenetet úgy nézte vissza, ahogy filmrendezők szokták a hiteles színészi játékot visszaellenőrizni, ugyanennek a zsűritag picsának a tekintetében megláthatta a valóságos belső cigánygyűlöletének a rettenetét...

"Vagy azt csinálod kislány, amit mondunk neked vagy nem azt fogja hallani a közönség, amit te magad hiszel, hogy énekelsz!"

/Egy fejletlenország készenvett licenszes "tehetségkutatójának zsűritagjából kibukik a kabuki, 2012./

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr456877225

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása