Fölmerült úgy is, mint swag. Nos, nem véletlenül írom a magyar jolót pontosjével.

A swag, mint olyan, szerintem a netokrata korszak mod-ja.

Pénz, frenkizés, arrogancia, hippigyűlölet.

http://molempire.com/wp-content/uploads/2011/08/uncomfortable_position_scooter_mod_revival.jpg

 

Szokás a jolóknál benézni hippinek Jimi Hendrixet vagy Frank Zappát. Pedig ők aztán nem voltak hippik, nagyon-nem.

Semmi későbbi és akár frenetikusabb  sem írhatja fölül az első fasz-szopás vagy pinanyalás élményét és nálam ezzel ér föl az, amikor a jolósággal először találkoztam. Már az is eléggé jolós, amikor egy vérbeli sporthorgász [och, Shakespeare!]  afféle negatívfrenkizésből pecásnak becézi magát és a horgászblogját pecásblognak írja. Na, valahogy így, egyszercsak felbukkant egy csávó, aki valami  reménytelen takonyladik motorcsónakra csak úgy elbaszott 2-3 milliót, mintha mondjuk Csikós úr valami fostalyiga Peugeot-ba ölne fölös pénzeket. Például felfogadott egy hétgyerekes zsidó csávót a csónak felújítására, aki esetében a felfogadás lényege ez volt, hogy zsidó és hét gyereke van. Na ez egy vérbeli jolóság!

A xoló (köszönöm  Ripők! ) az afféle szomorútojás, aki az életet képtelen élvezni és pl a szüntelen nemzetéért aggódásban köcsöggé válik. A jolók nagyon szeretik a mókuskaszájukat xoló lelkekben eltörölni. Ha pl jönne Csili-csala bá' és á piri a parádé az összes xolót a búsba elgarázsolná, nagy kibaszás lenne az a jolókkal.

Érdekes, elkezdtem ezen gondolkodni, hogy a rémdemokratikus és vészesenunalmas Svejcban mi a joló, hirtelen beugrott Svejc Lovasi Andrása, DJ Bobo. Egy svejcnek ilyen Lovasi jut. Hm. [-> Kárpátok Svejce]

Cédulázáskor fogom a swag-ot és a jolót és elkezdem közelíteni: okádják a szikrát, két papírszelet.

30 komment

Címkék: joló

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr595884396

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2014.03.29. 12:15:04

Én szívesen lennék lyoló, mert akkor az élet csupa mókázás és kacaj lenne. Viszont sajnálom a pénzt okostelefonra és nemtom, mi az Appstore, feszengenék a csiricsáré kardigánokban és már több éve vidéken lakok. Azért ez elég jolló, ha úgy vesszük.

Egyébként a poszttal azonosulni tudok és tetszik.

2014.03.30. 00:16:20

Nem vagyok joló, sem xoló. LMP-re szavazok, az a Bandi joló?
A régi Kispál nagy kedvencem, a lovasiv az joló?

2014.03.30. 00:18:11

@ripők: 200 ezres telóm van (Galaxy Note 3 ), balkanizálva 145 ezerér', garancia az egy éves bóti. Debrecen város, öööö, akkor én joló vagyok?

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2014.03.30. 00:20:05

@nagyjoco: Az attól függ, hogy van-e magenta kardigánod.

Frick László Intézet 2014.03.30. 04:06:21

@ripők: Még nem tudom eldönteni, hogy a magyar jolók -ról való nagyszövegbe vegyem be egy bekezdés gyanánt vagy külön írjam meg a vidéki affinitás címszó alatt. Szóval, bár A Város a hawájj netovábbja a jolónak, van vidéki affinitása, nem kevés joló pl budaőrsi vagy lakott évekig Érden. Vagy ha más nem, akkor rokonai élnek vidéken, mint Hanni néninek, bár ő nem joló. Csak a hivatkozása Hanni néninek annyira jellegzetes. Fital büdösparaszt koromban bármilyen hivatalban vagy szellemiközpontban fordultam elő A Városban, az akcentusomat hallva azonnal megtippelték, hogy vidéki vagyok, többnyire Salgótarjánra tudtak gondolni.

@nagyjoco: Debrecen oilyan a magyar joló számára, mint élőhely, mint pl a meztelencsigának a Szahara, annak ellenére, hogy van szusi étterem, ami monumentális kiszállítós forgalmat bonyolít. Ugyanis a joló egyik jellegzetessége, hogy hozat ugyan föl a melőhelyre gyorskaját, de az nem mekui és nem pizza, főleg szusi, thai vagy ahol van, indiai, futottak még a valódikínaikaják. Ne feledd, hogy Debrecen szürke, lucskoskellkáposzta színű város, ahol a terro miatt is az emberek poros lódenkabátokban földigérő szatyrokat vonszolván lehajtott fejjel küzdik magukat haza, miközben szerte a városban a hangszórókból csasztuska nóták recsegnek elő a 600-1200 Hz-s tartományban. Ha esetleg eddig nem tudtad volna.

Frick László Intézet 2014.03.30. 04:07:19

@nagyjoco: Lovasi nagy koponya, nagyon birom, kár, hogy idült alkoholista.

Frick László Intézet 2014.03.30. 04:08:25

@nagyjoco: Én is erősen húzok az LMP-hez. Schiffernek igen ütős szövegei vannak mostanában, annyira ütősek, hogy a 444 is agyonhallgatja.

Frick László Intézet 2014.03.30. 04:12:57

@nagyjoco: Életem élménye lehetne, ha egy autóban, mi ketten és a hátsó ülésen három joló a Fényesfővárosból, az első kanyarbvan Debrecent járnánk be a kalauzolásoddal és be kéne nekik mutatnod a "város"-t, mármint meggyőzni őket arról, hogy lehet város akár Debrecen is. EZUTÁN fölvágtázunk Budapestre, ahol én következem és bemutatom a jolóknak A Város azon részeit, ahol még rémálmaikban sem jártak. Cinkotán kezdünk :D Rákospalota, Szántóföld út, Kosd utca, Bogáncs utca, majd onnan gyorsan át Újpest, Megyeri híd, Csillaghegy! A Sok Kultúrák!

Frick László Intézet 2014.03.30. 04:14:55

@nagyjoco: Tegnap néztem végig egy joló fotóművésziriportképsorozatot a debreceni reformátuskoncentrációskollégyiom szellemirabjainak iszonyatos életéről.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2014.03.31. 11:01:40

@Frick László Intézet:

"Vagy ha más nem, akkor rokonai élnek vidéken, mint Hanni néninek, bár ő nem joló. Csak a hivatkozása Hanni néninek annyira jellegzetes. "

kontextusából kiemelt állítást hazug módon felhasználni remek agitprop teljesítmény
:(((

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2014.04.01. 08:18:15

Hendrix-et nem hippibe nézzük, hanem érdektelenbe. Én 34 éves korom ellenére 55-60-as géplakatosokkal, bányászokkal és olasztanárokkal zenélek együtt, és hendrixet meg zappát még ők SEM tekintik már hivatkozási alapnak, zenei ősnek, eredetnek, alapítónak, egyáltalán, semminek, ja, persze, volt ilyen valamikor, de már ők sem tudják, ki ez, mi ez, miért, ki mit tanult tőle vagy hazudta hogy tőle tanult, érdektelen, 40-50 év zenei történése rakódott rá, technológia, technika és egyáltalán, egy olyan világ zenéje, ami bizonyos értelemben messzebb van, mint a felvilágosodás. szó nincs arról, hogy hippibe néznénk: semmibe se nézzük, mert annyi van belőle meg, hogy tudjuk, az agyunk mélyén, hogy valaha létezett valami ilyesmi, kb. mint Vajda János költő, de már idézni nem tudnánk, csak arra emlékszünk, hogy az a 6 sor, amit olvastunk, valami unalmas szar volt...

Frick László Intézet 2014.04.01. 11:54:54

@vészmadár (pica pica): más zenetanárok, meg bányászok és géplakatosok meg másképpen vannak. Pl mibe nézed te Suzy-t és Jolly-t. Tkp most az volt a fontos, hogy ellenem mondj -ez érdekes, mert sajátos női érveléstechnikával, miszerint amit te nem tapaszrtalsz (például ha te nem lopsz, akkor máris nem igaz az állításom , l.o.) akkor az nincsen. Akik 1968-73 között voltak 16-22 évesek, bányászok, géplakatposok vagy tanarak, pl ha azóta nem itták halálra vagy hülyére magukat, akkor azok alatt a bizonyos "Dzsimienriksz"-et ábrázoló tusképek alatt pengették a bolgár rézhútokkal húrozott Jpolana-kat, ha ez tetszik neked, ha nem és pl Hendrixről legalábbis mint héroszról beszélnek, ha nem istenről, persze egyébként a Kutyám Bell-t játszották. És nem a Voodoo Chile-t (amit W-vel szoktak írni)
Kéne neked egy kis therapia, proletárok között lenni pár napot úgy, hogy te kezeled a rádiót és CD lejátszót és...ö... próbálsz mégis valami olyant betenni, amit valamennyire bírsz. Néhány óra DJ Miki vagy Tomi a nótatévéből jobb belátásr bírna :D

De én nagyon szivesen beismerem, ha te ettől érzed jól magad, hogy semmi se úgy van, ahogy itt írtam.

Amúgy különben szórakoztató is a hippibaszogatásotok, mert tök semmi köze a hippiségnek ahhoz, amit ti ezen a címen csesztettek (pl az Indekszes Fijjúg) ..de ezt is únásig tárgyaltuk már, a jolók tekintetében a hippi afféle mikrofonfej-trapinaci Ray Ban napszemcsi és inkább Gary Glitter, mint Jerry Garcia, ja és citrom, csoki meg narancsszín körök és neonbetűk (tehát nem mélyebben, mint 1974 amire ugye a hippi elrohadt és PONT efféle fazonok ölték meg.. vagy affélék, mint Sonny Bono)

Frick László Intézet 2014.04.01. 11:58:21

@vészmadár (pica pica): Vajda János nem azért van, hogy olvasd, Vajda szerepe a magyar kölktészetben, mint Brahms-é a [bécsi]zenében, továbbvivő volt, nyugodtan le is lehet szarni Vajda költészetét, viszont ő vert hidat a schammerli klapanciák fölé Kis Józsefék és Ady irányába. Kis Józsefről aztán végképpen nem esik szó, pedig neki is sokat köszönhetünk.Krúdy nem is felejtette el soha.

Most igazi hetyke & tipikó magyar faszagyerek voltál, gratulálj magadnak!

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2014.04.01. 13:11:17

@Frick László Intézet: komlóiként elég nehéz volna nemproletárok között élnem, ha a géplakatos meg a bányász nem proletár, akkor nincs is olyan. Teljesen mindegy, nyilván, de tényleg soha nem találkoztam zenésszel, akinek Hendrix vonatkoztatási vagy viszonyítási alap volna, miközben például ugyanezeknél egy Radics Béla ellenben ma 23 éveseknél is az. De hát ez persze csak Komló-Pécs-körzet, nem tudom, mi megy mondjuk Nógrádban. A gitéros '61-es, a basszeros 60-as, a billentyús '58-as, mindegyikükre igaz, amit írtál, hogy 68-73 között voltak 16-22 évesek, aztán meg mégse Hendrix, de mondom, nincs jelentősége. Én persze csak a saját tapasztalatomból indultam ki, te meg ezek szerint 10 ezer gitárossal megközvélemény-kutattad. Vagy te is csak azt mondod, amit te láttál, de az mégis mívesebb tapasztalás ezek szerint, mint amit én (nem) láttam. ez van.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2014.04.01. 13:15:59

@Frick László Intézet: arról beszélek, hogy a MAGA korában biztos jó volt, és megvolt a szerepe, csak hát kit érdekel, mert néhány bennfentes, a terület mélységi szakértője ismeri. Én is tudom, hogy a Dream Theater mindent a Threshold zenekartól lopott össze, aztán mégis az amcsik lettek a progresszív metál istenei, nem a threshold, pedig... Megint csak, nem értem, miért támadásnak fogod fel, szerettem volna, hogy tudd, hogy bár neked van egy világod, amiben Hendrix betölt egy szerepet, de jó, ha tudod, hogy ez egy erősen kisebbségi vélemény. Egyszerűen Hendrix régi, elmúlt, továbbléptünk, nagyjából amivel megtermékenyíthette a világot (már ha tegyük fel, ugye9, az megtörtént. Annyira érdektelen, mint egy jófajta Moliere-színmű problematikája, pedig azt is jó elővenni és olvasni, csak amúgy mégis, mi a búbánatos francos tanulságot vonjunk ma, 2014-ben le a Kényeskedőkből?

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2014.04.01. 13:18:08

@Frick László Intézet: külön érdekes, hogy a hozzászólásomban sem volt szó hippibaszogatásról, szval egy elképzelt hippibaszogatással vitatkozol. A drogosokat nem szeretem (persze lehet mindjárt megtudom, hogy a hippikultúra az nem volt drogoskultúra), meg a sötétzöld környezetvédelmet sem, tehát amit a nagy büdös átlagos szóhasználatban jelent az, hogy hippi, azt nem szeretem, de annyira nem érdekel, hogy osztályozzam a hippiségeket.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2014.04.02. 12:56:17

@Frick László Intézet:

ez úgy van, hogy általában az ember felnő és átértékeli, helyére teszi magában a tinikori bálványait

vagy nem nő fel és úgy marad

Frick László Intézet 2014.04.02. 23:26:00

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Volt már szó erről a bálványozásról mis. Egyre kevésbé hallgatok un "rock"-zenét, lassan már nem is tolerálom, azaz, az éjszakai országóton, ha mást nem fogb a rádió, Pewtőfi és DJ Rockerfeller... hát pl ezt a riffes schammerli gitárpaneles izét, ezt... ott tartok, már ki is kapcsolom, de a "régijók" közüöl pl a Richuie Blackmoore féleségeket már 10 éve se hallgattam meg. A blues zenét is erősen szelektálom.

Gyakran találkozom jellegzetes magyar értelmiségi fanyalgásokkal Jimi Hendrixről, miszerint nem volt több, vagy más éshogy semmiben sem különös vagy egy dzsesszgitártanszakos is tuid annyit, mint ő tudott meg effélék. Jellegzetes is ez a fikaizmus. Mondom, teljesen más a zeneiérdeklődésem már, teljesen elfordult... de én még mindig hallani vélem Jimi egyetlen pendítéséből is azt a TÖBBet azt a MÁSt. Tehát nem a virtuozitásról vagy a bravúrról beszélek, csak egy pendítésról vagy pl ujjbillentésről.

Bachtól nyilván nem maradtak felvételek, csak kották, méghozzá eléggé csak a pustzta hangjegyekből álló kották. Mégis, ha kortársait hallgatja az ember vagy Händlt pldául vagy bárkit... valami ÁTÜT van valamoi, amt senkitől nem hallani, csak tőle és amit az őt "meghaladó" fiai sem hoztak.

Ráadásul olyan emberről beszélünk, aki 27 évesen meghalt. Ha túléli. lehet, hogy pl 35 évesen nagy dzsesszgitár dobozosokra áll át natúr, csak gitár/erősítő és semmimás hangzásra. (Csáth Géza prózája.. amivel ő ugye olyan 25-27 évesen végképp felhagyott.. és amit Kosztolányi úgy folytatott, ahogy Jimi zenéjét is sokan folytatták) )

Frick László Intézet 2014.04.02. 23:28:14

@A Hannibal Lektűr-attitűd: egy 8-9 éves ember néha már annyira felnőtt... és ha eltölthetbnél pár órát egy öregek tervszerű megsemmisítésével ill kiiktatásával foglalkozó un "öregek otthponában" valami alumíniumalkony-félében, megtapasztalnád, hogy 88-93 éves emberek kétségbeejtően nem voltak még képesek teljesen felnőni

a nagyon felnőttek élete, jaj

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2014.04.03. 00:03:05

@Frick László Intézet:

lehet

. . .

nem vitatom hendrix ... érdemeit

de nem isten

még rengeteg rendkívüli gitáros volt
(maradva a gitárnál)

ez (a hendrix, zappa... vonulat) neked személyes monomániád
rendben

de

és ezt már nem vagy hajlandó ... nem hogy elfogadni, de elgondolni sem

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2014.04.03. 00:04:06

@Frick László Intézet:

megint, megint

megint

nem ezt mondtam

nem ezt mondtam

nem ezt mondtam

Frick László Intézet 2014.04.06. 19:53:22

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Most tényleg, a politikai "nézetkülönbség" megér neked ennyit, hogy ilyet állíts, ami nem igaz???!444!!?

Mit mondtam Zappáról? - azt, hogy messze-messze nem olyan jó gitáros, mint ami a híre, nagyon jó hangtechnikus-mérnök volt, pompásak a stúdiófelvételei, kersték is sokan ezért (Bob Dylan is) zappáról rakásra mondam a rosszakat. Azt mondtam zappáról, hogy a XX. század egyik nagy gondolkodója volt, nagy ember. Ember. pedig alapvető világnézeti különbség van közöttünk, mégis ezt tudom mondani.

Hendrixról azt mondtam, hogy nem annyira jó gitáros tényleg, de úttörő volt , első volt... Én nem mondok ilyent, hogy "Johann Sebastian Bach volt a legnagyobb zeneszerző" mert Sztravinszkij is volt akkora, csak bach nélkül Sztravinszkij se lett volna és ezt Sztravinszkij se tagadta. (Sőt tisztelhgett Bach előtt) Muszorgszkij volt akkora, mint Bach, bár nem sokat alkotott és azokat se fejezte be.. egy részeges alak volt, aki kiröhögte és matematikusnak csúfolta Bachot.. ... mert persze Bachot is meghaladták. Hendrixet is meghaladták, én csak a sík fikázóktól kértem annyi kegyelmet, vegyék figyelembe, hány évesen halt meg, 5 év volt a pályája... mi volt ELŐTTE és mi lett UTÁNA .. és mennyire TERMÉKENYÍTŐ hatású volt.. felszabadító MÁS MŰVÉSZEKRE is
azt mondtam Hendrixról, hogy nem játszott a leggyorsabban, nem volt nagy virtuóz, John McLaughlin nyomába se ér[hetett]... sebességben, futamokban stb. Én azt mondtam, Jimi EGY (1) hangot tudott úúúúgy megfogni, ahogyan azt még utánozni se tudják.

Ez monománia?
Ráadásul: Monomániáim ? -vesszőparipáim ISTÁLLÓJÁRÓL stzokltam beszélni, teljesen kritikusan, nehogy már több monomániámat olvass a fejemre, mint amennyit én beismerek.

Nehogy már te jobban ekézzél engemet, mint én magamat ! Olyan hiú béka vagyok én (mint például te vagy kikoránkel??), hogy tévedhetetlenségemet hirdetem?
Hol a faszomba írtam, hogy Hendrix Isten volt. Azt írtam, egy angyal volt de ezt is ... úgy értettem, ahogy szerintem nem annyira nagy bűn érteni (és ő is Wild Blue Angel -nek nevezte magát az utolsó hónapokban...)

Te mit ismersz be?

Például beismered azt, hogy tkp nem is nekem-magamnak baszogatol.. hanem mintha ez valami "szinpadi félré"-ben menne,m hogy "üssük má a fideszes barmot.. kb így jön le ez, amit műveltek! Én elhiszem, hogy frusztrál most benneteket ez a helyzet, de ez is el fog múlni. 1993-ban is mennyi nyavajgás volt és az akkori húházó nyavajgók már ma letagadják, hogy ők hóttifaszistaréstarujácijaóztak volna.

Majd lesz ez másképp is és akkor másképp gondolod majd.

Frick László Intézet 2014.04.06. 19:57:18

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Hogy igazam van a "szinpadi félré"-ben, hogy nem is igazából nekem szól, hanem rajtam akarsz valamit demostrálni, mutatja, hogy egy fikarc magánlevelet se írsz. Megvan a telefonszámom is. De te csak itt nyomod a műsort -a közönségnek. rajtam töltöd ki az orbánfrusztráltságodat. Mért nem mégy a Mandinerbe fórumozni vagy mittudomén? Mért nem BBJnicken éled ki a küldetéstudatodat?

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2014.04.07. 10:49:33

@Frick László Intézet:

"azok alatt a bizonyos "Dzsimienriksz"-et ábrázoló tusképek alatt pengették a bolgár rézhútokkal húrozott Jpolana-kat, ha ez tetszik neked, ha nem és pl Hendrixről legalábbis mint héroszról beszélnek"

legalábbis mint hérosz

hendrix monomániád, nincs is ezzel semmi gond:)

Frick László Intézet 2014.04.10. 15:19:10

@A Hannibal Lektűr-attitűd: A nézőponttal van baj. Az idő távlatövegén át visszanézve, az azóta támadt gitárhősök, a rockzene "fejlődése" a figurák, mind betakarnak. Pl Johann Sebastian bach esetében a fiai máris betakarnak, a fiaival egyidős Leopold Mozart fia, Wolfgang Amadeus.
Hirtelen egy autóbuzi hasonlatom is támadt.
"Ez a monomániád, ez a Mini Morris, hát mi volt a Mini Morris, az angol Trabant, na, egy kisautó!"
Namost a Mini Morrisban fogas-vewzérműszíjas keresztmotor volt, stb, jó és bő 10 évet előzött rá a kortársaira és valóban, AZÓTA lett a Golf I. és a Renault 5 és még pár ilyen kisautó és így a Mini egy a sok közül.

Ezt is leírtam már párszor, nyilván, ha Jiminek nem nyílik ki az ejtőernyője és palacsintává lapul a 24-ik gyakorlóugrásán, akkor most te engem Jono H. Woxxen kultuszom miatt baszogatol.

Heteken, meg hónapokon múlt és ha nbem Hendrix jön rá arra, hogy a wah-wah pedal több, mint valami elektronikustremoló, akkor rájön Johnny Winter. Vagy más.

De vannak ilyen emberek, mint Monteverdi, Pergolesi .. akiket nyilván meghaladtak (és Pergolesi 26 évesen halt meg!!) de amikor Mozartot hallgatom, akkor TUDOM hogy Mozart TUDTA, ki volt Pergolesi, mint ahogy Mendelsohn is tudta, ki volt a nagy öreg Bach.

Más kérdés az, hogy ne feledd, Jimi, mint pasi is bejön nekem :D Na, ezzel vitatkozz! XD44!!44!!!

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2014.04.10. 15:31:00

@Frick László Intézet: ez mind biztos nagyon szép, és így van, csak hát a zene a legtöbbeknek csak zene, nekem is, pedig kétévtizede csinálom is, azaz csak az számít, tetszik vagy sem. amire amúgy nincs recept, ugyanaz kicsit másképp egyszercsak jó lesz... Persze van, és mindig is volt ez az intellektuálisan zenét hallgató, aki aggyal elutasít mindent, ami kicsit is kommersz, és inkább faarccal, beszarópózban ülve hallgat valami elbaszott jazzt egy lokálban, és látványosan műélvez, minthogy beismerje, hogy 3 akkordból is amúgy lehet olyat írni, amit jó hallgatni. Na most, ilyen laikus szemüvegen át nézve, NEKEM és nagyon sokaknak Jimmy egyszerűen nem pálya. Nem érdekes, nem jó hallgatni, ilyenek. Ehhez képest nekem SAJÁT tapasztalatom annyi, hogy Pécs-Komló körzetben akivel én együtt zenéltem gitáros (sok-sok), azoknál sem volt Jimmy hivatkozási alap. Ennyi.
süti beállítások módosítása