A Hatodik Frakció-val kapcsolatban az ultramodern-haladó-jóoldali média fjúcsörbevezető mesterkedéseire mutattam rá, most pedig antipódusként az önellenható ostobaság gyönyerő egy példájaként hagy bökjek egyet az un "kormánypropagandára", mint a jóoldali agitáció fő munícióbeszállítójára is.

Ugye, a köztudomás szerint az állami közmédia az kádárista stílusú orbánprop, miközben pl a közmédiában a királyi (m1) hiradó már nevetséges akkurátusságban passzintja oda az egyébként  valóban stefkaistváni kádárlakájstílusú hippolitos propsávhoz az ellenzéki véleményeket. Ezzel szemben az ultrajóoldali és valóban hatékony fjúcsörmédiában kormánytett csak úgy simán, geller, bakfitty, fika és reákent hozzáadott jógyerekszar nélkül nem is jelenhet meg. ÉS akkor tekintsünk vissza a Kádár-korszak agitációspropagandájára és keressünk Árkus Józsefhez, Komlós Jánoshoz, Pállfy Józsefhez, az ifjú pályakezdő  Baló Györgyhöz vagy a sármos Chrudinák tudósítóhoz mérhető kormányprop dógozókat, hogy Sándor Istvánról vagy a praeklimakteriális, még szülőképes korú Kondor Katalinról ne is beszéljek.

Propagandának az nevezhető, ami terjeszt és pl piacot bővít. Ezzel szemben az un "kormányprop" talán még a piacipozíciókat megtartani se képes. Ha ez kormányprop, amit a mai orbánmédia művel, akkor az én seggem barokktrombita és Herczeg Márk fuvolázik rajta Jean-Pierre Rampal-ra is ráverve hat kanyart.

Választékként az állami közprop mellé még ott van a Hír TV. A HírTV-ben kommentár nélkül jelenhetnek meg az ellenzéki vélemények, megnyilvánulások is. Ennyire elbaltázott arcok és figurák sehol máshol a médiában nem dolgoznak talán, helyenként sikerül Obersovszky Pétert is alulmúlniuk.

Szilágyi vidékitudósító úrra nem is tudom, hogy nem tudott eddig a jógyerekmédia felfigyelni, mint a kormányprop polgárjenőjére. A százezer kommunikációszakot is végzett gyermek országában nincsen egy 40-nél fiatalabb, médiaszakos, politikailag is megbízható orbánseggnyaló rosszoldali pofa vidékitudósítónak?

 És kapjanak az orbánprop tábornokai is a Hetedik Hadoszlopból:

Kocsis Máté olyannyira analfabéta a kommunikáció alapjaihoz is, hogy nem engednék tételt húzni egy bicskaügynöki tanfolyam kommunikáció vizsgáján sem

https://encrypted-tbn3.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcRcODBJgGOPDDe1f0rZGBD7HsFUIBLxW83a0ARJ8BUMv3FU2kW9

Olyat, mint Kerpényi Imre, Kocsis Atya pjafasza se tudna a jizzo bakfittyelni. Kerényi ennmagában nagyobbat csap az orbánproba bele, mint a 444.hu joló kollektívája:

https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcSAlRWDgSJokVc-QJNUF0YdABjnudli5o686I3xv0bvDEnGb7qq

Rezsőcsöki Boborján:

http://csepel.fidelitas.hu/wp-content/uploads/0___anyagok_kepek_cikkek_2013_marcius_nsz.jpgNem venném föl  autóbontóba éjjeliőrnek.

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr965816452

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Natasa Grekova 2014.02.16. 09:58:27

Mintegy mellékesem megemlíteném, hogy a cikk mélyen (és szokásosan, mint a fidesz oldal:D) szexisa, lásd, az itt említett régi emberek közül az nem lett kiemelve, hogy a férfiak prosztatája milyen állapotban van.
A fősodorhoz - már miért lenne önellenható a kormányprop. A mónikasó országában ilyen szinten állnak a népek. A fiatalok NEM fognak szavazni, vagy ha igen, akkor jobbik - lmp tengely mentén. Az idősebbek meg kajolják a békemenetes, uncsi Rózsikanénis kormánypropot.
Emlékezzel a Klapka féle reklámra, olyan rossz volt, hogy az már jó.

magyar-magyar szótár 2014.02.16. 12:51:19

@Natasa Grekova: Hf.: Keress tizenkét embert, akit meghat a rezsicsökkentés és egyáltalán jónak tartja vagy hatékony ötletnek. Kapsz rá három hetet. Becsületből, tehát puszta rámondásra elhiszem neked, ha találtál...

Dudenbuch Fan 2014.02.16. 21:20:07

Szilágy vidékitudósító eme csodás alkotását nem ismertem, de ez alapján azt gondolom, óriási karrier előtt áll a videkitudósítás szakmában.

2014.02.19. 08:15:36

@magyar-magyar szótár: A Századvég kutatása szerint alig 79% támogatja a rezsicsökkentést. Ez nagyjából a "ne legyen tandíj meg vizitdíj" támogatottsági szintje. Az elmúlt 24 év legzseniálisabb ötlete volt a dolog.
Te melyik országban élsz?

Dudenbuch Fan 2014.02.19. 08:23:35

A Hetedi Hadoszlop az ilyen inverz Ötödik Hadoszlop? A sajátjaink pusztán jóindulatból hülyét csinálnak a hadseregünkből?

Dudenbuch Fan 2014.02.19. 08:30:08

@nagyjoco: Én imserek jópár mebert, aki jó ötletnek tartja a rezsicsökkentést, örül neki, meg pénznek persze, aztán leszavaz az Össszefogásra. Az eset prototipusának tanulmányozásához lásd Antall esetét a megemelt nyugdíjjal.

magyar-magyar szótár 2014.02.19. 09:04:46

@Dudenbuch Fan: Riportozd már légy szives nekem ezeket az embereket, nekem még nem sikerült senki rezsicsökkentést dicsérővel találkoznom. Hangosan ki merik mondani, hogy nekik jól jön évente az a pártízezer Ft???

magyar-magyar szótár 2014.02.19. 09:09:27

@nagyjoco: A Századvég nekem ebben a kérdésben "nem autentikus". Dr Vásárhelyi néni móccerével azt bizoinyítok be bármiről, amit akarok és aztáűn ugyanazzal a schwunggal az ellenkezőjét, ha megfizetik. ha pl úgy kérdezem, hogy a rezsi ugyan csökkent, de az élelmiszerárak az egekben 84 éve ugyanannyiba kerül a tej, a kenyér, a tojás, hagynesoroljam, talán a húsárak emelkedtek, de ez a húsipar marketingöngyijének köszönhetően) Sőt, a műtej visszaszorulóban, sőt a magyar sertés és szarvasmarhaálloömány visszanövekedett a 2002-es szintre ... ami viszoint szomorú, Magyarországon is alkalmazzák azt az állatkínzó eőjjkorszerűmár, haójjdeéjraópai (dán, ír,, brit, holland) takarmányadalékot, aminek a segítségével csapvízzel lehet fölfújni a jószágot, miközben a belei-zsigerei eleventében széjjelmaródnak és a lényegében még nem is kész kényszervágott 80 kg-s süldőnek megváltás az áramütés, ami agyonvágja...

magyar-magyar szótár 2014.02.19. 09:15:59

@nagyjoco: Én olyan országban élek, ahol az stzámít, hogy 30-40000 elbaszott értelmiséginek hogy kordulnak a zsigerei s mint gondolkodik a dógok felől, a többit meg leszarja (illetve foingja sincs róluk) Olyan országban élek, ahol a Fővárosban 1945. óta mindig is politikailag megfelelőbb, haladóbb, felvilágosultabb és eőjdeokosabbnépek éltek és ez aztán meg is látszik az ország történelmén azóta is. Csak rögtön nyitásra az 1945-ben legfejlettebb ideológuiájú párt vidéken zabrált ingyenkrumplit osztogatott a Fényesfőváros népének, ez aztán a hülye vidékiparasztot, akitől a ruszki elzabrálta a krumplit, antagonisztikus ellentétbe hozta a fejlettbudapestivel, aki viszont úgy tudta, hogy a fejlettidejológijájúúú párt atta neki direGte a krumplit.
most is csak az számít, hogy a fejlettbudapesti népek mennyivel-de-sokkal elempésalakúbban gondolkodnak, mint a hülye vidéki zsírparaszt, aki elavult mődon villával háőnyja a szénát és nem lapáttal, mint Szabó Rebeka. Aki szép, de Szabó Timci mégszebb.

Védiki alkoholista patópál semmirevaló gennyember, rossz gazda, semmi mást nem kell tennie, felkaroltatni magát a szénalapátolókkal és máris hős lesz, aki szembeszállt és alulmaradt a fideszes oligarchákkal, közben a szar megeszi a jószágát, mert még a teheneit se vakarja, se nem aljaz tűvelheggyel a gazdasága, de tátogtatni a száját tudja a kamerába azután, hogy előtátogja neki Szabó Rebeka, mit hazudjon..

Dudenbuch Fan 2014.02.19. 15:08:40

@magyar-magyar szótár: Én meg olyan országban élek, ahol a "rezsicsökkentés kormánya" nagyon sok ember szívében válik kedvessé azáltal, hogy nem emelik a rezsit, hanem csökkentik. Különösen jól passzol ez a gázáremeléses múltbéli propagandához. Lehet, hogy nem mondja a hangosan, de magában igen. Tkp. én sem vagyok a rezsicsökkentés ellen, csökkentsék csak, miért is ne.

Dudenbuch Fan 2014.02.19. 15:10:34

@magyar-magyar szótár: Családi körben igen, hangosan nem hinném. Persze ez nem változtatja szavazási preferenciáikat.

magyar-magyar szótár 2014.02.20. 13:47:22

@Dudenbuch Fan: A jóoldaliaknak jóformán egyetlen óriási tévedése van, ám az végzetes. Azt hiszik ugyanis, hogy a kifejezés bizonyos korlátozottsága, pl a szókincs hiánya az egyenlő a zsírbutasággal. nagyon meg vannak hatódba, amikor okos emberek biztatják őket, Minőségi Újságírás díjat adatnak nekik, intéznek nekik támogatást limai (perui) riport-utazáshoz, ösztöndíjakat joló zsírfizetéses állásokhoz juttatják őket.. ezzel le is tudják a témát, ríjjanak csak a xolók. Ugye, mit mondott Tóta W a józan parasztészről? -azt, hogy nem létezik. Holott Tóta se lenne, ha egy paraszut őse nem mélyeszti a faszát józanon és eregéli paraszt ősanyjába a magját az6zal, hogy ahun jut hétnek, jut majd nyócnak is, de egy párral több kéz szorgoskodik majd a tanyán. Lehet, hogy szlovókul monto oz orog Toto, de így gondolta.
Ez emberek nem azért szavaztak ezekre, mert jobbak, hanem mert únták a jóoldal geci aljasságait és jellegzetes hosszúnadrágos szózsonglőrködéseit a nagy semmi fölött.

magyar-magyar szótár 2014.02.24. 09:58:54

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Hülyéskedel velem, ez lenne az első bojócnick égetésre? (Ilyenen az Őrjöngjünk Vecám!-ban szoktak bugyinyerget izzasztani a lujzák, alapítanak egy nyalónicket [John Smith, Stephen Taylor) , amivel ilyenekbe törnek ki, aztán a jókislánynickjükön meg linkelik

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2014.02.24. 10:54:51

@magyar-magyar szótár:

annyi ilyen van, és olyan lelkes, vehemens ésatöbbi, hogy meglehetősen szűklátókörű - ám a szelektív valóságod szempontjából bizonyára kényelmes - egy "kamunick!" legyintéssel elintézni

magyar-magyar szótár 2014.02.24. 14:15:20

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Biztosan vannak ilyenek valódiak is, de alig hinném, hogy Nokia 3110-esnél komolyabb eszköz volt valaha is a kezükben. Megoint a túlszép-hogy-igazlegyen esete, de hát ughye benyaltátok a bajai videót is, mármint benyalatták veletek (bár meg kell hagyni, hogy először a résnél a 444 orrontott)

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2014.02.24. 14:24:55

@magyar-magyar szótár: linkeltem neked orbán facebook oldalát

ha egyszer ránéznél, most nem égetnéd itt magad

magyar-magyar szótár 2014.02.24. 16:32:44

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Te palit is elhiszed máig. Pedig szinte nyíltan farce-olt.

magyar-magyar szótár 2014.02.24. 16:34:51

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Ja, volt annál sokkal faszább, az, amikor ide a bloghúra fölkopipasztázták Orbán udvarifényképeszeinek az életképeit és gecizni járt oda a jógyereksereg és ott is pár csávó, amikor már elunta az egy síkot, bonyolított bojócnickel. Annyira édes elhinni az ilyeneket. Hat sorral alább viszont azt írjátok, hogy ezek tökhülyék az internetezéshez is.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2014.02.24. 16:44:24

@magyar-magyar szótár:
nem csak a kommentek árulkodóak:

www.facebook.com/orbanviktor

ha kicsit átbogarásznád

de a végén még dőlne az elméleted:))

magyar-magyar szótár 2014.02.24. 16:59:40

Bevettem három daedalont és visszatartott lélegzettel, ameddig bírtam, próbáltam magyari Péternek az amerikaiból fordított felelőtlen és tő barom hülyítését olvasni Ukrajnáról, de kb annyi a köze az egészhez, mint az "Álljon meg egy konyháért" című amerikai tévéműsornak Bódi Margó ízvilágához.
Mennyi pénzt ér meg a NATO-nak ... ezt LE LEHET ÍRNI egy joló sajtótermékben...

magyar-magyar szótár 2014.02.24. 17:05:05

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Hát ugye én svejciszemmel mit látok, csak így tovább miniszterelnök úr, hajrá, jókívánságok, pár sületlenség Jók & Igazak keserű megjegyzése arról, hogy ki mkellett tántorogniuk londonba és németbe és mindezért két métert kellett szkrolloznom és ezért látogattam el arra a fácseoldalra, amire sose akartam.

Tényleg, ti jóoldaliak önkínozni jártok oda vagy önkizni?

magyar-magyar szótár 2014.02.26. 10:55:57

@Dinamuki: Én még ilyen vidám szellemimegfélemlítettekről csak nem is olvastam, pedig erre mint olvasásbuzi is, nem sok esélyem van. Jaháthogy a megdógozottaknak fáj a hasa, hát igen, ilyen a pórnép, vessen magára. A mi szellemimegfélemlítettjeink, amikor mennének föl a pulpitusra, folyamatsoan a vakbelüket cizelláló röhögéstől szenvednek, alig birnak az arcizmaikkal, amikor márt fent állnak. Ezzelszemben pl Putyin szellemiellenfelei sem félnek, bár nekik viszont vn mitől, pl konkrétbörtöntől konkrétszibériában... de valahogy még se kell a visszatartott röhögés miatt összeszorított farpofákkal enyelegniük.

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2014.02.26. 15:44:32

nem is olvastál róluk? Pedig még egy hölgykommentelőd is írt róluk.. hová figyelsz? :-) és hát te is írtál egy kis részcsoportjukról, mikor arról írtál, hogy a magyar újságírók sose függetlenek... aki függő, az fél is, annak nagyon meg kell válogatnia a szavait, és ez az örökös éberség hát bizonyára fárasztó, én nem bírnám ki.

És mivel függőek, ezért nem is lehet értelmes vita arról, hogy mennyire vagyunk gyarmat vagy nem, mert a rosszoldal a kormány tőmondatos propagandáját nyomja, ami agyromboló...
a jóoldal meg csak azért is, vagy eleve ennek az ellenkezőjét. Jó, ott van Róna Péter, meg biztos pár mások is, akiknek van vmiféle önálló véleményük, de ő nem is újságíró.

magyar-magyar szótár 2014.02.27. 13:24:44

@Dinamuki: Agyat rombolni csak a legprofibb propagandával ,lehet, az átlátszó trükk nem működik, nem jön be, ha látszik a réz_szál nem hiszi el a néző, hogy a bűvész táncoltatja a pálcát, pedig zsonglőrtrükknek viszont iszonyú nehéz.
Tehát vacak, elbaltázott, kontár propaganda nem hat
agyrombolóan sem.
Esetleg úgy lehet agyromboló, hogy valaki nagyon útájja mnán O)rbánéka, a here-je is out és akor fel-felhúőzza magát a rezsicsökkentésen. Is. Néha arra gondolok, hogy összesen ez a célja a rezsicsökkentés nyomatásának, hogy a jóoldal idegesseinek korduljanak még egyet a zsigerei...

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2014.02.27. 18:30:34

@magyar-magyar szótár: ez megint csak olyan, hogy jól hangzó elmélet, amit írsz, csak éppen nem így van. Épp az általad többször emlegetett Goebbels is kijelentette, hogy "If you tell a lie big enough and keep repeating it, people will eventually come to believe it."

magyar-magyar szótár 2014.02.28. 02:43:43

@Dinamuki: És ezzel a Goebbels idézettel mennyiben cáfoltál engemet. Valamint szerintem ezt így soha nem mondta ki vagy írta le Goebbels. Olvastam a naplóját.
Sőt, ellenkezően: a nácik sok apró kis igazságból, részigazságokból pecsvörkölték a nagy folyamatos hazudozásaikat. De erre is többször ráMUTATtam már a fasiszták és nácik elkülönböztetésében. Azt is jó sokszor elmondtam, hogy Goebbels valahogy mindig kimarad a szórásból, mindig csak Hitler kap.

Nemsoká kihalnak az utolsó tanúk és végképp elmerülnek az jelenidőhaladványból való képek és a hátulról előre vissza-fölvettek maradnak.

@A Hannibal Lektűr-attitűd:

Szivesen venném, ha cáfolnátok, sose ragaszkodom hiúan az elméleteimhez, lehet jönni a fölvételekkel, amikben a nácik emberi arcát, Az Ész Műveleteitől való eltérést pl morálra, emberiességre utaló momentumaikat MUTATjátok. De ne whrmacht tisztekkel jöjjetek vagy necces friccekkel vagy olyan légerőr-tisztekkel, akik segítették a láger kamarazenekarának fölállását azzal, hogy a gordonkásnak még pénzt is adtak és kiengedték a városba gordonkát venni.

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2014.02.28. 06:05:07

@magyar-magyar szótár: de a tények akkor is azt mutatják, hogy az ostoba tőmondatos propagandát (csúnya EU, csúnya multik ((amiben persze, hogy van igazság is)), csúnya hazaáruló, külföldön árulkodó, hazug baloldal, miközben Orbán ugyanazt csinálta stb.) , nagyon sokan bekajálják, holott nekem (és feltehetőleg neked) nyilvánvalóan átlátszó szar.

magyar-magyar szótár 2014.02.28. 09:43:53

@Dinamuki: A tények azt mutatják, hogy az óriásplakátok (idézem szó szerint) egyre hatékonytalanabbak. A Fejlett Nyugati Reklámcégek emberei nem akarják elhinni, hogy Nyugatról Keletre haladva a MÉG EGYELŐRE kevésbé elpicsásodott emberekre nem hartnak a fejlettnyugati megoldások, a Perwollal szoktam példálózni, fölöslegesen ennyi reklámpénzt nem szórtak el semmie, mint ezekkel a farzsebbőlelőrántós reklámokkal.

A közvéleménykutatókat sem érdekli a közvélemény csak az, hogy a hazudozásaokból jól jöjjenek ki, pl arról, hogy az 514-es minta lehet olyan használható, mint az 1037-es. Hókuspókuszolnak és a zseniális réthorikai képességükre, prezentációs tapasztalataikra bízzák, nem az igazság számít, hanem az, hogy "a kutatási eredményeiket" megegyék, lám te is,. a grófnő is vagy hanni, azzal nyalogatjátok a lelkisebeiteket, hogy hát ennyire ergya bunkó a nép, lám, meg lehet őket dolgozni az egyszavas reklámokkal. Gyere, elmegyünk kivont videóra állított telefonokkal és lekérdezzük a népet, mint mondanak a rezsicsökkentésre, lófasz, a kurva anyjukat basszák szájba és efféléket fognak izenni az emberek a rezsiharcosoknak. És minden tőmondatosoknak is, a Job biknak dógozik a jóoldali agitprop mióta (tavaly ilyenkor óta) és beveszitek, hogy Vona kutyusos képei MÁRIS hatottak? - nem hatottak. Szarnak az emberek a reklámokra, a legtöbb emberben a reklám egyenlő a hazudozással, de a politikával is így vannak, politikus = hazug.

Csak ugye a reklámszakma biznicc és ismétlem: a prezentáció a lényeg, megetetni a górékkal, hogy nemhiába szórják a pénzt.

Raksányi mondotta tegnap , de így is van: Még ilyen passzív "miniszterelnök jelölt" nem volt, mint Mesterházy -Gyurcsány tamtizálja a kampányt és arra használja, hogy:
A. hízlalja a DK-t
B. Esetleg megbocsát a6z MSZP-nek és megengedi, hogy alázatosan visszahívják 8de először Puchékból, akik követelik Ferikétől az MSZP-től ellopott temntelen pénzt, kandalló elé medvebőrt kel cserzeni)
Közhben ti meg nyaljátok a fajlajtot a "tőmondatokat beszopó hülyenépről"

A népek nem tőmondatokat szopnak be: kétszrannyian autóznak az utakon saját maszek személyautókkal, mint tavaly ilyenkor egyszerűen azért, mert telik rá, van pénz, van munka rekásra indulnak az új muinkahelyek ezt LÁTOm a két szemmemmel az utakon, töb a magyar teherautó és kamion és brigádbusz és nagybusz számra kerengenek a Város szélén munkásbrigádok, húsz éve bezért üzemek nyitnak ki, ez a keserű való, amit nem akartok látni. (ja, te itthon vagy?)

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2014.02.28. 12:22:21

@magyar-magyar szótár: Elismerem az Orbán-kormány eredményeit,pl. a fizetési mérleg javulása, de ez egyáltalán nem menti fel őket a sok szarság alól, amit elkövettek, pl. a közbeszéd lebutításával.
Örülök, hogy mindenütt elégedett és jóllakott embereket látsz, ezek szerint csak nekem vannak lúzer ismerőseim az idegösszeomlás szélén, mert évek óta nem találnak normális munkát.

magyar-magyar szótár 2014.02.28. 14:11:20

@Dinamuki: Normális munka nincsen, mindenkinek lennebb kell adni és még annál is és még annál is lennebb és ez független ettől a kormánytól, ez a picsatársadalom miatt van. betanított munkás kell vagy ha szakmunkás, akkor réthorikai frenetizmussal kimagarázzák, hogy a papírje ehhez a melóhoz nem jó, ebben ő betanított. Mit gondosz, a kitántorgók többsége mit melózik, a döntő többsége, a kétharmada? Ezt megbeszéltük már, az internetes csetelésekben mindenki programozó odakünn, ragyogó karrierrel.
Ja, hegesztő, az kell dögivel, de az is: betanított. vagy ha nem az, akkor is: olyan bért akar neki adni.

Lehet csirkét is belezni.
CNC-esztergályos is kell, szerszámkészítő (ez elit, érettségis-technikusi papírral, minimum, óóórisái ónijós fizetésekkel, 400ezerért nincsen jó gépbeállító-szerszámkészítő

Kamionsofőr sincs -de nem is akarnak fizetni a kamionosnak egy vidéki kisvárosban nemzetküözisnek 250ezret fizetnének, ha felutazik Bp-re és onnan indul, ugyanazért a munkáért 350-450ezret kap, de élete nem lesz, ez elvált fasziknak való, akik két (3) családnak gályáznak , óriási hiány van buszsofőrből, de azért megy a hülyítés a BKV elbocsátások kapcsán. Kevés a targoncás.. szóval efféle munkák vannak, de ezt a kormáűny nemigen bfolyásolhatja, hiszen szabad vállalkozások azt tesznek, amit karnak. Szerintem a magyar foglalkoztató a legzsírtahóbb taplóbunkók közé tartozik.. munkaerőhiány van, nem kap embert, de azért úgy bánik velük, mint ááálattokkal se és nem akar fizetni... Ő maga viszont rázza a rongyot, 7 éves BMW-re új rendszámot vásárol, hogy verjhesse a nyálát, lopcsal, de a dolgozóit csürhének mondja, a termékét meg szarnak még a dolgozói előtt is. Viszont négyszer nyaral egy évben. és ez kormányfüggetlen és a kitántorgásba jócskán belejátszoik , de ehhez kellett a kvótafelszabadulás is 2010-ben... Jöhet ide LMP kormány 44-es jolókkal paszománytozva, lehet köztársasági elnök Uj Péter, lehet a hercegprímás bede Márton, ez a magyar vállalkozói mentlitáson nem fog változtatni. Nézd már meg, mi lesz egy magyarral, ha a jósors véletlenül egy fasza autót rak a valaga alá.. a román elengedi a 30 milliós autójával a foostalyigámat, ha én sietek ő meg ráér mert éppen telefonon tárgyal vezetés közben, de a magyar, amikor észreveszi, hogy a fostalyigám melé ért, rágyorsít mint egy 10 éves kisgyerek 2Nem előzöl meg bazmeg azzal a szarral!" Ilyen a magyar, ültetheted ezek nyakába kormány gyanánt a Szépírók Társaságát is. Vezetni meg nem tud... ezek a tipikus négysávos huszárok, ahol négy sáv van, elmegy 220-szal, aztán a kétsávban ott araszol szendvicsben a kamionok között. ÁÉjszaka nem tud vezetni, ködben esőben nem megy.. Nézd már meg, mi van Bp-n ha esik az eső, 30-40-nel araszolnak... de ha kiteszed az indexet, hogy sávot váltanál, az ázsiai nomád tahó vér megéled benne

magyar-magyar szótár 2014.02.28. 14:16:28

@Dinamuki: A közbeszédet nem kellett lebutítani és nézd meg, mit csinálnak a jolók a közbeszéddel. A közbeszédnek annyi és még olyan sugárzó elmék is, mint Hanni néni (az amatőr nyelvénc) ráhagyják azzal, hogy ilyen a [nyelv] sors[a] bele kell törődni.

Egyébként ki kötelezi az értelmes embert hogy felvegyék a lebutított közbeszédi stílust? Kényszeríti őket valaki? Senki nem akadályozza meg a jóoldaliakat abban, hogy frenetikus réthorikai oratiókban seperjék el a bunkaját.
Ki akadályozza koruknk Pázmány Péterét, hogy beszédekben semmisítse meg az orbányista taplótahajjait? Akadályozza őket valaki? Nézd már meg az ÉS első oldalát, Váncsa bácsi, Zoli bácsi meg Guszti apó 15 éve írja ugyanazt...
Kényszeríti valaki a 444-es jolókat erre a netokratív neoprimitivista erőltetett ökörködésre és nyálas műlazzaságra, amit csinálnak?
Schiffer András az elmúlt hetekben értelmesebbeknél értelmesebbeket szólt -felkapta a jóoldal? Bedobták, népszerűyítették, terjesztették? Nem, hanem Gyurcsányt nyomatták a jolók is.

magyar-magyar szótár 2014.03.02. 06:21:36

@Dinamuki: Ez Swoboda duma, üres és alaptalan is, ne feledd, hogy a Zónijóban is választásiküzdelem folyik.

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2014.03.03. 03:18:52

@magyar-magyar szótár: nem üres és nem alaptalan. De itt van cizelláltabban is:
hafr.blog.hu/

rögtön az idézet is telitalálat:
„Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

magyar-magyar szótár 2014.03.03. 07:40:26

@Dinamuki: Jaj, te, hát miért is használom én következetesen a jobb/bal felosztás helyett a jó/rosszoldal felosztást? Hát mióta jajongok már afölött, hogy nálzunk a Zóniós Sztenderd kategóriák elcsúsznak, aki Nyugaton mkonzervatív, az minálunk liberális.

Most oszt jól megaszontad nekem.
Aki ugye azt vallom , hogy a XX. századi magyar történelemben a feudalizmnus nyilt és burkolt formái váltakoztak és pl polgáribb volt az ország 1912-ben (amidőn még királyság volt királlyal) mint máma.

magyar-magyar szótár 2014.03.03. 07:46:45

@Dinamuki: Swobodáék, mint óvónéniék is a csürhét, annyira a valóságban nem különböztetoik el a magyart, egy zigeunerhund nekik az összes oldal, mindig elfelejted azt a traumát, amit mi nem érzékelünk, de őket súlyosan arculcsapta, a Bokros-égetést, meglátni Georg von Habsburg mellett.
És mit gondolsz, Swoboda belülről mit érez, amikor a két Nyugaton közismert osztapbendert meglátja az Összefogásban. Ő nem unikumot ivott, de nem egy palack vörösborral ünnepelt, hanem két cent Klosterfrau-t vett magához. Hiszen Dr Róna bácsi közlése óta tudjuk, hogy Gyurcsánynak ők már 2009-ben nem engedtek meg semmit és Bajnaival egyszer lehetett átverni őket, kétszer már nem, valamint nagyon jól tudja minden szereplő, hogy Bajnai 2011-ben éppen ezért már nem is a Zónijóban lobbyzott.

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2014.03.03. 16:40:24

@magyar-magyar szótár: ha ennyire vágod, akkor bizonyára azt is, hogy Swoboda tökugyanarról beszél, mint Apponyi, ennyit akartam megaszondani. Meg talán még azt, hogy akin te nem győzöl csodálkozni, hogy miért mond rá mindenki csúnyákat, annak a hozzáállása már 80 éve is elmaradott és káros volt.

magyar-magyar szótár 2014.03.04. 12:55:30

@Dinamuki: Ki az, akin én nem győzök csudálkozni, mért mondnak rá csúnyákat.

Szerintem, ez tipp, Horthyra gondolhatsz. Ugye olvastam Bálint György A toronyőr visszapillant -ját háromszor... egy jó könyvespolcnyi egyéb kortárs publicisztikát, esszét, fiatalon, amikor még erősebb volt a gyomrom, Szabó Dezsőn is átrágtam magam, Kovács Imrétől amit lehet elolvastam, a harmadikutasok-tól amit lehet elolvastam és most ugye létezik összesen az a Horthy-kritika, amit még a mókszszisták írtak meg válogattak össze. Ugye, a mókszisták arra törekedtek, hogy a XX. század második felének a végére a köztudatban a komonista párt által vezetett munkásosztályon kívül hatékony Horthy-ellenzéket ne ismerjen a magyar a történelméből. Illyést is többször végigolvastam József Attilát, olvastam Szentkuthy ifjúkori remekét, a Barokk Róberte, ami igen életszagú felvétel a koprszakról... és polgári nézőpontból... Gelléri Andor Endrét nem tudom memondani körbbe-körbe-karikába hányszor olvastam, aztán Rideg Sándortól azokat a novellákat, amiket szintén ma már senki sem olvas és fontos felvételek
itt írtam a halotti matekozásról is, nem hiszem, hogy NEKEM magyarázkodnom kéne a te súlyosan téves állításod miatt.

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2014.03.04. 13:12:20

@magyar-magyar szótár: Orbánra gondoltam, mindegy..

meg a kitántorgókról annyit, hogy én is ismerek olyanokat, akik málnaszedés+tömegsátor vagy biciklifutárkodás+squatting kombinációban nyomták, de sokkal több olyat, akinek eléggé bejött a kinti élet. Van aki dicsekszik vele, van aki nem. És nekem se a túró rudi hiányzik annyira, hanem hogy nem tudok rászólni pl. senkire, aki túl sokat beszél, hogy "fogd már be a pofád, hülyegyerek", mert a _"shut up vagy a "ta gueule" nem ugyanaz az érzés.
süti beállítások módosítása