Felcsút keresőszóra 2013. július 20-án az uj újságban:

http://444.hu/kereses/?q=Felcs%C3%BAt

magyariázkodás : szofisztikációs művelet az alábbi egyszerűmotor felhasználásával:

Orbán mond vagy kijelent valamit, ezt bedobjuk a motorba

elkészítjük a kijelentés inverzét majd elkezdünk megfelelően goglizni, hogy a prekoncepciónknak megfelelő találatokat kapjuk

majd ezen találatokat tényszámokként elétárjuk a közönségnek.

Hamisdilemma készítésben mindennapos trükk. Bövebben a hamisdilemmáról ITT.

A magyariázkodás oldalágon   matulista fikaista, becézzük szépen anarchoszindikalista - posztmaóista antihippánus aljasgecizmusnak. A magyariázkodó újsáígrói termék minden esetben kétfedelű, azaz aljas, azaz a láda alján van még egy fedél, ami alatt aztán a láda valóditartalmát találjuk, pl rendesen tulipányos kelengyésláda lenne, alul meg a betyárok disznólábaiba való készségek, úgymint por és ólom vagynak, fujtás majd a fedél fölötti alsószoknyákból is lészen. Tehát egy magyariázkodó cikk sohasem arról szól, amiről, hanem van egy igen gyakran a vivőtémával ellentétes irálya is. -> Bodóné a bor áráráról.

Tessék: Annyira nyomorultul sikerült a Bajnai-féle buszos kirándulás, hogy még a magyariázkodók se bírtak vele, inkább hanyagolták. viszont ha megvizsgáljuk, az időzítés zseniális volt: a jóoldalon senki nem a napnak [2013. július 18.] arra a lényegére figyelt, miszerint Bajnaiék az egyéni körzetek felére tartanak igényt. Orbántalanításszakmailag a buszos kirándulás a rizsa volt. Polkomm' körítés, kampfdurchleitungböseaustatt. Az viszont meglehetősen lényegi, hogy és ahogy Bajnai húzza és halasztja és egyre a lehetetlenbe tolja el a koalázás reményét is, bár az kétségtelen, hogy sokakat szórakoztatja az a virtuozitás, ahogy az MSZP-t oboáztatja. Miközben a magyariázkodás arra célozgat,, hogy a 2006-os zavargásokat Orbánék az őszödi beszéd piacradobásával robbantották ki, aközben az "derül ki" hogy a felvételt Puch László vette ki a köztársaságtéri páncélszekrényből (ahová egymás elöl zárták el nyilván, szegény MSZP-s frakciók)Itt verik széjjel az MSZP-t, az orbántalanításba a legnagyobb tömegeket vonszolni képes pártot, de ez senki überjóoldalinak eddig még nem tűnt föl? [Petre Magharinak viszont nem is fog, hiszen az ő egyik főcélja mellébeszélni e ténynek...] 

A rosszoldal reakciójára a legeslegpontosabb kifejezés a kiszámíthatóan elbaszott. Ami számomra érdekes volt a buszos kirándulás feltétlenül és csakis jóoldali-politikailag megfelelő recepcióiból az a reászarás íve, amennyire még a kutyát se érdekelte Felcsúton se Bajnai, se a magukból [pénzért???] tisztahülyét csináló bohóctüntetők. Akik még a betanult szöveget se tudták tisztességesen kinyögni, nemhogy a jóoldali riporterek kis néger-cetlikre megírták volna nekik. Ugye a Libatolvaj Bajnaitól kifosztott emberek, akik K-s meg L-es rendszámű közép és felső-középkategóriás autókkal vonultak a Bajnai-busz után [segítség. a K meg a L-es rendszámot a libabalhé UTÁN adták már ki...] A totálisan kommunikációsbalfasz Kocsis Máténak viszont sikerült bebizonyítania, hogy tényleg azért költöttek a libások kártalanítására 300 millió Ft-ot , hogy ez aztán egy mondatnyi érve lehessen a rózsásarcú kommunikációsanalfabétának, aki még levett hanggal is alkalmatlan a feladatára, mert olyan riadt szemmel tekint körbe, hogy a lélegzetvételét se hisszük el neki, nemhogy azt, amit kifú a száján.

Arcpirító és szégyenletes minden oldal számára ez a felcsúti buszkirándulás, lesülhet a vigyor a kommunikációs kontár Habony pofájáról és őszbe virulhat akár a teljes hajbozontja is, de Bajnai tanácsadó teamje se piskolta a témában. Szabó Timciról is kiderült, hogy bizony a hónaljszaga az a hónalja szaga. Én már a pinája illatával nem is próbálkoznék, a müanyagraffiahatásúra festett mosatlan-mattfeketék egyébként se bejövősek nekem.

http://img5.hvg.hu/image.aspx?id=3bfa84ec-ba10-411d-bd74-d0e616ba6f6b&view=7fcefbf8-ac48-4ee6-aef5-32203afa118c

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr865415872

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2013.07.21. 15:59:01

Ha már ennyire 444 buzi vagy, mutatok neked egy trükköt. Ird ge, hogy, 444.hu/fe 444.hu/a 444.hu/a és egyéb betüket. Bug vagy feature?

magyar-magyar szótár 2013.07.22. 03:19:18

@nagyjoco: Bocs, nincsen időm erre, ráadásul tudod jól, hogy én HTML imbecillis vagyok. De azt tudom, hogy főnévközeli helyek is meg vannak véve, pl biztonságimásolat fut rajta és belépőkódot kér, tehát a főo9ldal adminjogójai bejárhatnak (vagy ugye bárki felkészül ősnetokrata oda nyit be, ahová csak akar) erről mi a véleményed, a tmbrloidizálás és a belsőkommentelhetetlenség lehet a célja a védelemnek? mert egy másik bloghelyen pl akinek volt rá képessége meg tehetsége, úgy mászkált be blogszerkesztőkbe, ahogy akart, egyszer pl egy fórumozósbeteg elmeápolt besétált a blogomba és gyorsan felmásolta adminként a bejegyzésemet , hogy megmutassa, miket tudna, ha akarna, aztán pl Bakulya z Őlydög is így járt... csak stilisztikailag volt leleplezhető a másolatos ál-Őlydög. Mert az igazi bakulya stílusát, mármint a nyelvi-stilsztikait nem volt képes utánozni. Meg persze nem emlékezett dolgokra és így ki kellett tolatnia a válaszból.

Szóval a csak faszbúk-platformról.Kommentelhetőség lehet egy védelmi megoldás is?

Ugye, volt egy édes eset, amikor egy jóoldali hekker betört egy rosszoldali helyre és fenn tudott tartani 2,787 mp-ig egy állapotot, amit az index egyik véletlenül éppen arrajárt munkatársa rögzíteni és közzéteni is tudott úgy, mintha órákon át az üde ötlet lett volna látható a helyen. Vagy pl a rosszoldali főség oldalára bemásolt pornó..
ez is mutatja a rosszoldal felkészültségét, hogy ellenpéldát nemigen ismerünk. Tehát a rosszoldal, leszámítva a kuruc infost, HTML-ben is egy nagy nulla a jóoldalhoz képest.

2013.07.22. 16:30:41

@magyar-magyar szótár: hiller havert az mszp szerveréröl szedték... van ellenpélda. A kuruc egyébként az mno motorját használja. A faszbuk kommentelhetöség òcsítás, nem kell kinlódni vele, plusz véd is, de nem ez volt a cél. Én 250-ért tettem volna kommentelhetövé gyárilag, faszbuk integráció nálam 50, ajándék tmblr gombbal.

2013.07.23. 18:56:42

@magyar-magyar szótár: egyébkéntmega gépelés is egy eladó új dologmég nem teljesen értem a gép amit mondok de ezt már a google hang alapu billentyűzete írja idepont a samsung már dolgozik a hang alapu bocsánat gondolat vezérlés alapu tabletta mondom tableten.az lesz ám az igazi móka majd meglátod pont

magyar-magyar szótár 2013.07.24. 02:46:12

@A Hannibal Lektűr-attitűd: és UP-t ám nem a mutyizás jellemzi, ezt szeretem benne, hogy mennyire egy pank, kemény csávó, töretlenül az, hűde! Az a Dzsonirottenes lazzzaság, amivel -kérdezz meg az efféle mókák áráról egy cégalapításra szakosodott ügyvédi irodát- ahogy alapít egy pár alvórészvénytársaságot [pl Magyar Jeti Rt] egyszer majd jó lesz valamire alapon évekkel ezelőtt! Johh, az ember remegő léppel gondol bele a vészkorszaba, amidőn UP családja , icc. Ági néni a kalácsból a mazsolát vonta már el -viszont ugye a könyvelőcégnek csak csengetni kell egy alvórészvénytársaság gondozásidíját is. -ugye nem kell papírzsepit is mellékelnem e kommentemhez neked, önállóan is kifújod majd az ólyodat!

magyar-magyar szótár 2013.07.24. 02:50:00

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Prthru, ezek a fideszmilliárdosok! Orbán csak leszól nekik és ugranak is, mint Rózsa Sándor lova -akár egy fűszálban is megbotolván persze. Még tiszta szerencse, hogy nemfideszmuilliárdosaink is vannak, szerencsére mindig a megfelelő időben éppen a megfelelő helyen.

magyar-magyar szótár 2013.07.24. 14:55:54

@nagyjoco: Meglátom - két éve ezt ugatom, hogy nem kell már majd billentyűzet, sőt, 4-5 éve A Cső -nek neveztem, hogy csak befekszünk egy csőbe és erősen gondolunk, mint az efféle vezérlésű művégtagok kezelésében. Ha ki lesznek iktatva már a szavak és betűk a kommunikációból, az lesz a móka. Az fog történni a kultúrával, mint most faluhelyen a focizásra ill tehénlegeltetésre , szénakaszálónak alkalmas gyepekkel, másfélméteres gyermekláncfüves keserűlapus burgyin veri föl ezeket. Nem kell, minek. Már a Czeizel babyboom gyerekeit se láttad utcán, jólevegőn játszani faluhelyen... állíts meg egy óvónöt és kérdezz tóle gyorsan öt gyernekjátékot, amihez alig kell egy kis eszközöcske, pl keszkenő vagy kislabda. Háromig se jut el három perc alatt a felsorolásban...

magyar-magyar szótár 2013.07.24. 15:12:29

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Pedig a cikkról mondtam el a véleményem. nem az igazság az érdekes, hanem az agitációs propaganda cél. Az egész történetet egy amerikai ultraliberális újságíróval kéne megíratni rémbohózat -egy magyar milliárdos munkacím alatt,. Pompás móka, ahogy tkp a legkisujjbólszopottabb bármekkorabaromságot el lehet adni, ha belevonom Orbánt [ a betűalak már zsigeri reflexeket vált ki, pl egy Szent Orbán ünnep -et főcímbe véve ügyesen) és odakenyek a csávóra egy kis FIDESZ stichet, lényegében tökmindegy, mit találok ki, hihető. 20-25 éve falum nagyobb vállalkozóival játszottam ezt el, bekaptam az egyik kisujjam és a piszokból kiszíttam azt, hogy Xaxx vállakozó wqwy-i földalatti titkosgarázsban ferráripiros 650 CSi BMW-t rejteget, mindenki a bóletárrjátussból rábólintott így van és még van neki ott egy bornitmetál Dzsoki-mercije is, ddadada, ők is látták!

A medve nem játék. De pl 30-40 Mrd Ft-os vagyonok sem.
Pl amikor Széles 2002. februárjában megjelent egy FIDESZ gyűésen az Erkel színházban, akkor azt jósoltam, hogy ez a kis megjelenés jópár Mrd Ft-jába fog kerülni neki. Bukott is, a vagyona egynegyedét az akkori 100_as Milliárdosista szerint. De persze -és a Jókormányzás Éveiben!!! lényegében 2 év alatt visszaedte majd meg is duplázta a vagyonát, ismétlem: Az Ártatlan Nyolc Év keze alatt. Azon sose csudálkozom, amikor Pijolós Joli NYanyus meg a falurággyók fantáziálnak a rojattgazdagon életén, ugye, milyen színvonalon. UP ebben a "cikk"-ében a legklaszikusabb népszabó hagyományokat csillogtatván kevercséli a tmbrliánus és a matulista-fikaista technikákkal.

Nem zörög ugye a haraszt.

Én azon vagyok kiakadva, hogy BÁRMELY BANK ... értesz?? BÁRMELYBANK ban van egy 10-20 fős vezetőmenedzsment mag, akik legszivesebben egymás belét ontanák ki, állandó intrikák, keresztbetevések, leánybankok is miket össze nem máűvelnek. a Fjúcsör senki száőmára nem biztos, mindenki alapvetően az éves tervfeladatai-számai kivérizzadásán mubkálkodik, bármiáron. Ti pedig beeszitek, hogy 1 névhez köthető egy bank, van a bank vetér, a bank az ő zsebében, ő meg egy politikus zsebébe belefért és most kiugrott a politikus zsebéből /// a politikus lova ő és a politikus őt ugratja...

Aáltalános iskola 8 psztályát úgy ahogy végzett alkoholos dementiában pusztuló tudatú vén szaros és részeges kurvánál az ember nem tud csudálkozni, hogy frusztráltságábvan minden tisztaingű jóöltönyös pasasról bármi avasat bevesz.

Azt nem értem.. ez vezető lapoknál, Népszabadság, ÉS bárhol is így megy, klikikek vannak é ezek egymás kinyírásán is állandóan dógoznak, hát akkor egy BANK-nál?

Úgy beszél a jópoldali újságírás erről, mintha csak külső és kizárólag xcsakis politikai okok, azonbelül is orbánviktor létezhetne.

És tudod, ez a történet úgy kezdődött, hogy amikor a jóoldal kétségbeesett egy pillanatra azon, hogy Orbán a 2006-os második forduló előtt meglebegtette, hogy lemond a ME -jelöltségről, Ficsor Ádáméklnak eszébe jutott, hogy SMS kampányt indítanak Csányi a FIDESZ miniszterelnökjelöltje címmel. ugye Csányi rojattgazdag, roaggyonzsírjába.. osz'.. be is nyalta a paraszt... Ez aztán Ficsor karrierjén jelentőset lendített. és nagyon érdekes, hogy Ficsor, bár mind kinézetével, mind egyébként, baszogatásra igen alkalmas, az index akkor sem bántotta, amikor az MSZP baszogatás kiadott feladat lett... Csal a kiadott figurákat, pl Tóh képviselőt merték baszogatni, Ficsort nem. Pedig szerintem Ficsor izzgi figura.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2013.07.24. 16:40:00

@magyar-magyar szótár:

ja

"Nem zörög ugye a haraszt"

ez igen, ez nem matulista fiakista nyolcosztályos alkesz, ez nívó

magyar-magyar szótár 2013.07.24. 16:52:59

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Nem is áén mondom a nemzörög aharasztot. hanem ez a fikaújságírás alapja, kenjük csak, ragad is.
Egyébként ezért is célszerű pl a jógyerekjságírásnak a szemeikből kicsüngő nagy gerendákkal keresgélnie rosszoldaliszemekben a szálkát. Így persze, hogy nagyobbnak látszik 1000 szarmenntes [tehát trágyázást szomjhúzó] állami bérföldhektár juttatása, mint pl az 1000-nél többhektáros Alcsiszigeti Mezgaz Rt megvásárlása örökáron 675 milláért. És még páűr ilyen mezgazertéé...

A nívódat saját magad lemérheted magadnak a játékos feladat keretében, amit adtam a kézművessörösben.

magyar-magyar szótár 2013.07.24. 16:54:41

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Tömör válasz:
UP a hamis dilemmaállítás móccerével operál, brilliáns műtét persze. Olyan műtét, aminek a célja a beteg halála.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2013.07.24. 18:20:23

@magyar-magyar szótár:

nem

(nna ez egy tömör válasz - a hamis dilemmaállításra:)

magyar-magyar szótár 2013.07.25. 16:51:39

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Akkor másképpen mutatom: Amit UP itt csinál, klasszikus népszabós cucc és elég jól is áll 70 év körüli, 4-7 alkalommal a Népszabinak külsőzött jóoldali újságíróbácsiknak, akik velnesszállók nyugdíjas hétköziakciós szerdadélutánjain jól hangoskodva tárgyalják ki, hogy a Gyurinak [ Surányi] meg a Petinek [Oszkó] és a Józsinak [Marjai] meg a Jancsinak [Fekete] mi volt erről és mikor a véleménye. Hagy ne kelljen már előszámlálni, hogy hányszor konteóztál le efféléket. Hű, ha előveszem a friss, lelkemben most kitenyésztett kikoránkel-i jogérzékenységet, ajajaj

magyar-magyar szótár 2013.07.25. 16:54:06

@A Hannibal Lektűr-attitűd: a matulista-fikaista az aztán nem nyolcosztáűlyos, nehülyéskeggyé má, Trefort goimni, bazdmeg! A trefort gimi érettségi bizonyítványa egymagában ÁSZként visz öt Károly Róbertes "diplomát"
Ja, valaki kifelejtette az Uj P karikatúrából, hogy Ujnak a kisujjában van a vízkormányzás és Tisza szabályozás is.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2013.07.26. 01:21:24

@magyar-magyar szótár: ezt a mindenhezkurvárahozzáértést felhánytorgatnod nem éppen a legszerencsésebb retorikai fogásod:)))

kikoránkel 2013.07.26. 01:34:33

@magyar-magyar szótár:

"...kikoránkel-i jogérzékenységet, "

A szó, amit -nem szívesen- keresel, a hitelesség!
Ezt most kb ötödször írom le, többet nem fogom, legfeljebb megkérlek, hogy nézz körül, hátha van ott valaki nem messze, aki fölvilágosít jogérzékenységből!
Und damit basta. :)

magyar-magyar szótár 2013.07.26. 06:31:05

@kikoránkel: hú, ez a kioktatásod most megsemmisítő erővel sújtott le rám... most keresnem kell valakit, aki vállalja, hogy megtanít engem arra, mi a hiteles meg a nemhiteles...
Ümmm.. pl előszöris mintának hiteles embereket... a dr B'y ügyvédcsalád jó lesz ugye, mint hiteles emberekre példa. Hiszen ki tudna bármi nemjót is hiteltérdemlően rájukbizonyítani?

Aztán itt vagy te is hiteles embernek jó példa, hiszen minden állításod hiteles, igazolt bizonyított, pl jogerősen.

Kérdezlek... van pár nemhiteles állításom... ezek után egyáltalán látod értelmét az önfejlesztésemnek? Hiszen a hitelességemnek így most ugye vége, a jövőben bármit is állítanék, ezek a nemhitelességek azokat is hiteltelenné teszik... üüü... de jól dolgozással, szorgalmas munkával és szüntelen bizonyítással.. esetleg.. ledolgozhatom? - ha plusz vállalom, hogy politikailag is felfejlesztem magamat?
Remélhetek?

kikoránkel 2013.07.26. 11:25:36

@magyar-magyar szótár:
Szerintem, tök fölösleges Pestig szaladni, minden megyében találsz olyan jogászt, aki tudja, hogy melyik felén vajas a kenyér.

Persze, hogy remélhetsz, mindenkinek nyitva az út az üdvözüléshez. :D

magyar-magyar szótár 2013.07.26. 12:48:20

@kikoránkel: Most beraktam a sok oltárképem egyikének a sarkába Ángyán József képét, ugye ő a legjobb rosszoldali. Vagy belépek a gyülikébe.

magyar-magyar szótár 2013.07.26. 13:31:18

@kikoránkel: @A Hannibal Lektűr-attitűd:
Leköteleznétek, ha segítenétek találni egy orbánszócsó orbánfasszopót, akinek oltárképe Orbán meg líblingje DE NEM ÉN LENNÉK persze ez a fickó. És szóba is áll velem, tehát nem G. Fodor Gábor. Neki megmutatnám az orbánpropagandista irományaimat, ideológiailag szűrje le a szerinte is orbánideológiailag alkalmasakat

magyar-magyar szótár 2013.07.26. 13:38:39

@kikoránkel: Úgy néz ki, az ideológiai átnevelésemet is autodidakta módon kell fölvennem. Szűkebb lakókörnyezetemben két politikailag nagyjóindulattal talán megfelelő alak van, a két utolsóharcolóeszdéeszes, de mindkettő idült alkoholista, én meg nem birom a piát, a sört útálom és nálunk a legeslegihatóbb sör a stefi. Barna sört nem kapni, valódi bort nem kapni és a fickók negyedóra alatt asztal alá innának engem, mielőtt még belefoghatnának a fölfejlesztésembe... Ráadásul a másik Népszavát olvas... emezzel meg négykézláb kéne lehúgyoznom a Nemzeti Dohánybolt hugyaldájában az aktuális Orbán plakátot.
Van még a bővebb pátriám, 70 kilométerre lakik egy eszdéeszesgyanús faszi, de ő nem foglalkozna velem. Amúgy csupa MSZP-s, mind idültalkoholista jóformán
vagy nem állnak velem szóba

Mindenesetre készítek egy napirendet, Schering Gábort, taszista irodalmat meg az Átlátszó-pont-hu-t fogok tanulmányozni meg Szabó Rebekát és Szabó Tímea munkáit elsőkanyarban. valamint az utóbbi időben hanyagoltam Török Vidor mosodáját, ott is van mit bepótolnom.

Azzal már nincsen baj, hogy a híreket honnan szerezzem be, hiszen 444.hu függő vagyok

kikoránkel 2013.07.26. 15:12:59

@magyar-magyar szótár:

"Amúgy csupa MSZP-s..."

Az a 14%-nyi megyei maszopos mind a fatornyosban lakik?
Meg vagy te áldva! :)

Ángyánt ikonizálni nem jó ötlet, ő vagy olyan szűklátókörű idealista, aki az összes szart megszavazta, csakhogy baksisként megkaphassa a csattogós lepkét, vagy olyan lézerdzsoni, aki személyes hiúságból óhajtotta kiérdemelni a nagyatádi szabó-díjat.
Nem a te pályád.

magyar-magyar szótár 2013.07.27. 05:33:50

@kikoránkel: annyira nem fatornyos, van olyan városa, amiben 1902-ben egyetlen egy fa vagy cserje sem volt [fénykép is készült a városról a kűtoronybaú jezen álapottyába.. jegészen a jországoss Zerzsébet-liget bogrommig(1907.) úgy vót, egy fa-bukor nélkül valójjan]. A nagypákrijákában is a bóletárrjátuss nagyonjellemző vó: "Senkinek ne legyen többje a másikéná. Csak az a tijéd, amit megeszel-megiszol. Senki gyerek a szülejéné' ne legyen különb [Nesze fijam, fröccs, igyá. legyé te jis rendes alkoholista, mint a zapád! -ezek a jellemzőbb népmondások. Horthy alatt ferencjóskáztak, Rákosi alatt Horthy apánkat mondták, jobb vót kommencijaós cselédnek lenni, mint tíjësztagnak, amikor aztán a vót-komonisták [ MSZP-sek] széjjellopták a kájeftékbe a téeszeket, akkor Tóggyányt meg Antaljaózseffet szitták, hogy a Nímët kórmán, avvaót a jigassággoskórmán- na, majd ez a Gyulla közibük csap e' e ja mi emberünkk, hogy szeresse mán a pályinkát, mint Árpi bácsink is! Joszt amikó a kis pufahkás köcsögember jelvette a píz7eket a öregek meg a gyerekik után járaókat, akkor meg ez a bukszaszájú cigány takony gyütt, akkó megint a Jigasságos Gyúlla lett a jaó, jatta ez a cigány a sokparasztokna a milljóstraktorokat, hogy a rák egye a szívit! Utána meg, amikor a Táncoló Feri gyütt, akkor a takonyok vaótak a jók, mer' akkor még vaót hélybe napszám, mosmeg idegenbe kell eljárni messzire buszokkal ahejett, hogy az óbányfiktórr meg a rojattbaógármester hozatna le jide gyárat, hogy gyártson valamit. Aztat nem tuggyuk mit gyárcson az a gyár, de gyárcsa. A rojattbaógármestert megszavaztuk, mer az előző paógármester, aki most a jó szentember, hogy marattvónameg, akkor , amikor paógárrmester vaót, rojatt vót, egy gyárat nem hozott le ide nekünk. Messzavaztuk eztet, amelyik mos' van, de ez is gőccsögg. Támogassaja diregt a cigányokat, vesz nekik mindent, jelektronyosbíciklit. Illetve hját csak a magyarokat támogassa, a romákat űdözi, faszista álatt! Az előző baógármester jobb vót. A mégelőtti annálisjobb, azatat azér szavatuk le, mert ajjas tóvaj vót.

magyar-magyar szótár 2013.07.27. 05:48:52

@kikoránkel: Mindenoldalon főhibának az ikonizálást látom. Elméletileg szépen föl van ez vezetve és elemezve is későfeudálizmus címszó alatt [pl Vitányinál.. Ferenc abból is merített legendás osotorozásakor, amidőn stílusosan az S8-ból szált ki, orált a későfeudaliznus ellen majd vissza az S8-ba s elg
Tkp minden-de minden oldal alapvetően, tehát gondolatai szeint képzeli hülyének meg butának az embereket, akik tudatát tehát ikonokkal, mémekkel , metafórákkal kell ostromolni és pl itt van a totális társadalmi amnézia, tehát úgy vannak vele, hogy a fene se emlékszik már a MALÁV kapcsán arra, hogy ki az az Abramovics, minden nap lehet újat hazudni, ezek úgyis hülyék és ezek nem ám pusztán a FIDESZ, hanem lényegében, ha megnézed, ezek-nek van lenézve jóformán a társadalom 99,87%-a.

Pl létezhet ilyen szókapcsolat, sőt true, hogy Demokrácia és dilemma [Intézet]

Ugye tényleg demokráciákban a két [bármely]oldal ki van elégülve és nem törekszik a másik megsemmisítésére, hiszen ha a ciklus éppen úgy adja, hogy kipihenheti a hatalomgyakorlás fáradalmait, akkor is megél. Itt viszont, ha megnézed, pl bajnainak nem elég az, hogy az MSZP-t elüsse a kormányzás lehetőségétől, neki csak a döglött és széjjelbaszott MSZP a megfelelő. Snitt, ugye, kb a székházelhagyás óta kergeti a szél a komonistapapírokat a Köztársaságtéren, de még az se véletlen, hogy az átlátszó-Pont-Hú mikor mit tereget, nemhogy az, hogy mikor és miért pont Puch Lászlóról derül ki az, hogy a Köztársaság téren volt páncélszekrényben az Őszödi beszéd, amikor te is úgy tudod, hogy Orbánék dobták piacra, hogy a számukra kedvezőtlen választási eredményt forradalmisakodó körülmények közepette korrigálják, ott vannak pl ma rohadékok, akik szemgolyóikkal ütötték gumilövedéken az ártatlan rendfentartókat vagy pl azok az angol túristák, akik a kéttérdükkel nyomták a kocsmaudvart a rendőrök szemeláttára és ráadásul még hetykén a tarkójukra feszített kéttenyerükkel is pimaszkodtak.

magyar-magyar szótár 2013.07.27. 05:52:42

@kikoránkel: Szerinted mi lehet az oka, hogy egy haladó jóoldali riporter nem merészel videóriportozni egy átlagos Jobbik támogatót? Addig nagyon dekoratív, amíg a csávókám zsidózik meg cigányozik, de közben meg szerinte addig volt jó, amíg a Kádár élt. Kérdés az, hogy ezek az agyatlan, könnyenbefolyásolhatónak , önállóvéleményalkotásra képtelennek nézett népek , akik mrégebben televíziónézéssel, manapság fészbúkozással töltenek napi 4-6 órát, honnan szítták ezt a sokmindenhülyeséget, amit vallanak.

kikoránkel 2013.07.27. 15:33:53

@magyar-magyar szótár:

Nna, csak figyelj jól mert az mno kongatja a vészharangot, hogy a médigecik oknyomozó-tényfeltáró tv-t gründolnak éééés Bárdos András lesz a gorombaember benne!

Amúgy én úgy gondolom, hogy basznak ők(444) rá, hogy te vagy én, hogy képzelünk el egy hírportált.
Péáne, ha neked lenne igazad és ott lóg a(virtuális) führerprizip a falon.

magyar-magyar szótár 2013.07.29. 03:08:21

@kikoránkel: na ide figyelj, mert nem figyelsz, hát én pont úgy képzelek el egy hírportált, ahogy a 444.hu van elképzelve, tanúim is vannak, pl Hanni néni. Persze mi a vidékitudósítást nem úgy képzeltük el, hogy Az Ember A Gép Mögött körülné, mit írnak indexleányvállalat vidékihírportálok, tudod, mi szokott vidéken történni, kaszát fogott rá, mëhhajolott, tiltottfürdőzés miatt, húszat ellëtt a kotlaó, ezeket TANÁJJA kapásbaú jaz interneten és jópofa mixet készít egy :(-val ezëk a vidéki hogyíraggyaemëbërëk he!
Én egy kissé Dzsémi Olivér kempingkonyhája stílusban képzeltem volna el dekoratív Westfalia stílusú VW T2 lakóbuszoncskával, favágóingekkel, emerről spontán bejönnek a haverok szintéén favágóingekben és Arctic Monkies stíulsban jellegzetesen gazdaggitárrifes angolszsáz neobítzenét nyomatnak akusztikussgitárokon azza a nyitópoennal, hogy Dzsémi odaszól az egyik gitárra, a fát pedig lehet a tűzrevetni most (ezt a fajta spontaneitást figyelheted meg, amikor Rákóczi Feri vagy az Uj Peti vidéki birkaszemgulyásfőzőfesztiválon vegyül el jajdeemberközelien, emerről látszik is ekkerjoz párás szemeivel, tehát csupa egyszerűvidékinép fiai között, miután 3cl-es műanyagpohárkákból bëhharapott már félkila páleszt
süti beállítások módosítása