Tegnap régi, kedvenc jóoldali papírorgánumomat vettem le a a gagyiáruház gondolájáról, volt még választék a Blikk, a Bors, a Magyar Nemzet meg rekámújságok, pl egy álláshirdetős külföldrekitántorgóknak. Nem jóoldaliságom kifejezése céljából vettem le a jóoldali papírorgánumot a gondoláról , ugyan kinek a rézfánfütyülő bakeltiházas kékeres telefaxxomnak gizdáskodtam volna egy fosonyban, ahová csak olcsónvásárolniakaró igénytelenparasztok járnak, hanem mert abba a soros vezércikket szellemi tápláló apámfasza írta, a legendás bránerek egyike. Személyikultuszt ápolok magamban eziránt az ember iránt, párosszerveimet párosan, de még páratlan kiegészítőimet is, pl az alkohol vedelésének húszévvel ezelőtt megkezdett mérséklése miatt még viszonylag fasza, megkímélt    hasnyálmirigyemet odaadnám minden teketória [pl gondolkodás] nélkül, érte, implantátum gyanánt.  Maga a papírorgánum   is ötvenöt esztendeje értelmiségünk mindig éppen aktuális vezetőerejének a fárosza a mindig éppen aktuális trágyatengeren ülő zöldaranyborostyán ammóniákos köd fölött. Mert trágya az majdnem mindig van, a truvály, amiből ennek a mindig éppen aktuális észember-maroknyiságnak ki kéne vezetnie bennünket bunkó, tahótapló és elmaradottan patópálisztikus és esztelenhirtelenkedő hűbelebalázsmagyarokat. Egészenröviden: gyaloglelkeket.

mottó:Tegnap felmentem egy kicsit a gyaloglóra. Természetesen a vallás szobába. Kevesen voltunk, és nem írt senki csak én. Témának az volt megadva, hogy mit gondolsz arról, ha az egész világot megnyered, de a lelkedet elveszted.

földi84: gyalog lélek http://web.t-online.hu/foldi84/gyaloglelek.html

 

Idült alkoholizmusára és élmedett korára is tekintettel el fogom hallgatni tápláló szellemi apámfasza nevét, van őneki elég baja, pedig sas nem vakarász légyszart se akkor hogy is szarná le. Most is itt van ez a rakás gyaloglélek [=> vonulómagyar – a szerk. kieg.]. Akiknek az éppen aktuális nagyrakás trágyát, mindezt a szart, amitől szenved az ország -igen, a kétharmadot, köszönöm!- köszönhetjük. Amúgy különben kétszáztizenhét éve a mindenkor éppen aktuális magyar szellemiélet vezetőerejének legkülönb csillagai írják a vezércikkeket ebbe a fároszként világlóan utatmutató orgánumba. Vagy húsz éve pedig már összesen hárman állnak a vezércikkírás mindenheti gályájába, a háromból kettő idültalkoholista, vagyis a kétharmaduk.  

 

szün.:Egyszer érdemes lenne még ezt a témát is fölvetni, úgy általában is Európa vezetőeszellemierejeinek a nagyságai miért is kénytelenkednek a páratlan zsenialitásuk alapját képező agysejtjeik számát folyamatosan csökkenteni a tetemes mennyiségű alkohol kényszeres függőségben való vedelésével. Ha a gótika elterjedettségének metszésében vizsgáljuk, azt kell tapasztaljuk, hogy az az alkoholmennyiség, ami Európában a gótikán inneni területeken hömpölyög le alkoholositalok változataiban a legkülönb koponyáknak szolgáló mohóbbnál-mohóbb torkokon, halovány, opálosan áttetsző, alacsonykloridtartalmú , negyvenmilliós magszám alatti csöpke kis bakfitty ahhoz képest, amit például az mindenkori orosz szellemiélet mindenkori vezetőerejei bevedelnek. A töménység metszését tekintve Közép-Európában csak rosszkorszakokban az alulfizetett , jókormányzás alatt pedig nemkellőképpen reformigényes és neminnovatív ügyeletes orvosok szokása tisztaszeszt desztilláltvízzel hígítva vedelni, a gótikán már teljesentúli területeken viszont más jelentősművészek is imígyen töményítenek. Meg a nemjelentősművészek is. meg a nemművészek. Valamint a munkásosztály és a véle szoros szövetséget képező proletáriátus. És a muzsikok. Még a nyenyec prémvadászok is.

 

Igen, a Generation P már nem annyira az alkoholt preferálja, mint inkább a drogokat, de ezt hagyjuk. Juhász Péter, a Milla szellemiezérlőnagysága éppen tegnapelőtt tett nagy visszavonást ezügyben, hogy ti. a múltban ő is követett el hibákat, de majd javítani fog. Ez magyarról magyarra fordítva azt jelenti, hogy drogozás ügyében gyakorolt úgy JP önkritikát, hogy azért a Millát támogató drogosok szimpátiája ne is zuhanjon meg jelentősebben, és még egyszer lehet, hogy majd sikerül is neki tényleg is az önkritika. Szurkoljunk. Meghát a jelenleg még Ha-Ha-hármas szövetség az MSZP-t és a DK-t is szivesen fogadná, márpedig JP másik múltbéli hibája az volt, hogy ezekre a pártokra rosszakat mondott.

 

Tkp a vezércikk címe keltette föl az érdeklődésemet, mert oknyomozásba kezdtem, ha már a jóoldali újságírók ezt a műfajt ennyire elhanyagolják, már két és féléve rosszkormányzás van, de a tényfeltáró és oknyomozóújságírás még mindig a 2005-tel megkezdődött és a tényeknek meg okoknak a sajnálatos kifogyásával indokolt hawájjozásban testped, mintha még mindig nem lenne mit oknyomozni vagy tények, feltárandóak.

 

De hát ha ugye trágya ez, ami van, büdös és fujjfujj, ám mire való az ilyen büdösbunkó vidéki tajtparasztmagyar, számomra a trágya egészen más szagú, mint tápláló szellemi apámfaszának, aki amúgy bihari kis [kutyabőrrel dicsekedő zsírtahóparasztok] leszármazottja is. Hétszilvafányi kis birtokom talaja ugyanis trágyaszegény és még az ősz szántás előtt jó kövér, dús, friss, zöldsárgaranyszínű trágyalegyektól az idén nyáron ojtogatott nemannyira érett, tehát savasságával kellően talajtsavanyító sertéstrágyát kell valahonnan kerítenem, mert a kertem talaja már igen szegény, azaz kiélt. Így mondja a magamfajta műveletlen és iskolázatlan taplótahóparasztja, aki nem akarja megérteni a kor szavát, miszerint a föld azé, aki jelzáloghitelt kap rá a banktól és a retrográd türhő gyaloglélek baromállat, begyepesdett ökör, aki műveli, szóval az efféle nemjómagyar, tehát akinek mindazt a rosszt, mitől az ország MOST szenved, ámde EZELŐTT , tehát pl 2010. előtt, nemszenvedett, köszönhetjük, így mondják ezek a borzadályosak, hogy a trágya hiányában pangó talaj kiélt.

 

Tehát a vezércikk címe Kis ötös és azért haraptam rá, mert úgy gondoltam, most aztán jól meg fogom tudni a budapesti gyaloglélektrágyanövelő taplótahóiskola nevét, ahol kisötöst adtak annak a gyalogstréber diáknak, aki pocsékfényképpel igazolta, hogy résztvett az gyaloglélekállami gyaloglélekünnepségeken. Aki törtető gyaloglélek nebuló még  gyalogmagyarzászlóval fényképeztette is magát, két kisötöst kapott – a rémhír kitalálójának kisujja-körme alatt annyi barna csoki már nem volt, hogy abból kicsumizhatóan fussa arra is, hogy hány kisötösből lesz egy nagyötös és az már tintás igaziötös lesz-e vagy még visszavonhatóan ceruzás. Az is érdekelne, hogy a kisötöst szorgalomból, magatartásból vagy eucharisztikából adják. Vagy gyaloglélektanból.

 

Itt van ez a trágya, ez a romlás, a pusztulás, amiben vagyunk, Európa valahányországának vezető szellemierejei egy évtizede már szinte törik a fejüket a különb-s-különb romlások valamennyi okain. Két éve két faszi csupán már azért gazdasági Nobel díjat kapott, mert a sajtos k’k’kéjeurópai nonszenszeket ábrázolta, többek között a munkaerőtúlkínálat és hiány egyszerrevalóságait, de persze ki más is tudhatná a legeslegpontosabban, hogy országának romlása kiknek és minek köszönhető, mit a magyar vezetőértelmiségiek főbb eszetokjai. Ha lefordítanák és a Nobel-bizottság elé beadnák, akkor az egyébként is polihisztor nevelő-tápláló szellemiapámfasza kapá a jövőévi gazdasági Nobel díjat, mert ő tudja a megoldást is, nem csak a felvetést. Tudom, hogy egy valamirevaló jóoldalinak (ki a faszom akarna ugyanis a rosszoldalra állni??)  a magyar értelmiségi szíve is baloldalon dobog és hát a fasza is, ami rendszerint egyben eszetokja is… A Bráner, aki egyben a gyaloglelkeken kívüli népesség főeszetokja is…  általában balra van eltéve… itt is meg kéne állni, hogy a baloldali nőknek a szíve baloldalon való dobogása mellett még mijük is tanusíthat, talán a balkebleik a nagyobbak, szebbek vagy fincsibbek vagy a kisajakaik leffentyűi durcáznak balra a nagyajakaik nyílásában? Vagy a jóoldalipetefészkükben terem a megfelelőmagyar magja, a rosszoldalipetefészkükben meg a gyaloglelkek ) most szinte mindenben rossz a magyar, hátul kullog, távolodik Európától, azaz retrográd, akkor valami UTÁN megyen és húzza tehát vissza és ezekszerint akik középmezőnyben meg élvonalban haladnak, azok még gyorsabbak is az Ázsiába menetelben.

 ájájájájájÁLLJ! nem mindenki, aki vonul, vonulómagyar. A célja teszi a gyaloglelket, ha a céljai jók a vonulónak akkor nem is gyaloglélek. A célokságok jóságairól pedig mindig az ország főeszetokjainál érdeklődjetek, majd ők mindig szépen felvilágosítanak benneteket, hogy melyik vonulás milyen és mennyiben az. 

Mindegy , nem ez a lényeg itt, hanem az, hogy elkezdtem tehát tallózni a vezércikket a kisötösös gyalogléleknövelde iránt. Ugyan az uszító rémhír első formájában még több ilyen rosszoldali iskola is volt.  Jóoldali blogbarátom volt szives tájékoztatni az ilyen iskolák keletkeztetéséről, ez úgy történik, hogy a Viktátor leszól K-telefonon a kormányhivatalnak, mert panasz érkezett föl a K-vonalon egy iskolára vagy csak egy tanárjára annak az iskolának, ami/aki még nem eléggé gyaloglélek és trágya, mert nem hű pártkatona az igazgatója és tehát politikailag megbízhatatlanok a tanarai. Akkor a kormányhivatal leváltja ezt a nemmegfelelő igazgatót vagy pedig kirúgja a politikaialag nem megfelelő tanárt. Na! –ez az információ máris szűkíti a számbavehető gyalogléleknöveldék halmazát. Persze névre is lehetne próbacseresznye alapon keresni, Schlachta Margit gimnázium, Mindszenty Bíboros szakközép. Dobó Katica gyaloglélekóvónőnövelde. Loyola Ignác szakmunkásképző intézet és szakiskola. Kétszer un. szakmai olvasás nagyátlószerinti cikázásában, egyszer pedig elavult büdösparaszt módjára szórulszóra is elolvastam a vezércikket, de a magyar szellemiélet vezetőerejének helységkalapácsa, az én tápláló szellemi apámfasza elfelejthette, a vezércikke továbbírása folyamatában, milyen figyelemfelhívó címet adott, mert a szövegben aztán ez a kisötös téma nemigen [magyarul: nem - a szerk. kieg.] fordul elő.

 http://nepszava.com/files/2011/10/tuntetes-oktober-23-qpr.jpg

Mivel olvasóimnak legalább kétharmada budapesti, hozzájuk fordulok tehát alázattal könyörögvén a segedelemért, segítsenek megtalálni ezeket a gyaloglélek iskolákat, ahol gyaloglélektanárok kisötösöket osztogattak a gyaloglélekállami rendezvényeken való részvételért. Istenuccse a kurva anyját a klerikális mételyezőiknek, pedig nekem most 10.000 a benzinköltség csupán, felmegyek, megírom és benyújtom a riportot Dr Kovácsnak, aki kb, az infláció mértékével növelt becslésem szerint  7500 Ft-ot fog utalványozni nekem ezért a riportért.  

 

Természetesen valamit magára adó vezérlő eszetok is távol tarja magát a trágyaélvező csürhétől, de azért csak riportozták jóoldali sajtómunkások is a vonuló igényszegény gyaloglélek barmokat és mindegyik ilyen riportázs arról számol be, hogy  a vonulómagyar az nyuggerkategória ,  annak is alsó, vaskosabb szegmensei , hibbant  öregasszonyok meg bunkó öregemberek. Annyi pajkos gyermekiség volt azért ezekben a gyaloglelkekben, hogy mindegyik jóoldali sajtómunkás szemeiben már igen únták a rendezvény, amin jólláthatóan a kötelezettség nyűgei  kötelékeiben vonszolódtanak és mihelyst lefújták  gyaloglélekállamirendezvényt, máris gyerekes zsivalyban tódultak a metrólejáratok felé szerte, leglábbis az index, a hvg, a népszabók és más megbízható, mert diktatórikusan teljesenelnyomott és cenzúrázott orgánumok szerint.  Csupa-csupa agg, szenilis vénidióta gyaloglélek támogatja tehát ezt a rendszert –hiszen az üde, jógyerekarcú fiatalok meg a jóoldali fiatal, üde és főleg formailag ávángár , jutyúb által fészbúkizálódott egyesületeket motorizáltlelkek, sőt, aviatikuslelkek támogatják, az innovatívak, a jövőbbetekintőek, és még ezeknek is krémje, a reformista gordoniánusok.

 

Ja, mi volt a lényege a vezércikknek, hát az Esterházy Péter féle gondolat, miszerint ez, ami van, mindez a rossz, vagyis a gyaloglelkek ideiglenes győzelme csak arra lett jó, hogy ha majd eltakarítják őket Gordonék, szegény jó Gordonék szorgos építőmunkával megint eljuttassák az országot oda, ahonnan elindult, mielőtt a zsírtaplótahó elmaradott  gyaloglelekek rémdiktatúrája reánk ömöltette ezt a trágyát, mindezt a szart, amiben vagyunk. Nem gondoltam volna, hogy ilyen egyszerű az oka a válságnak, amiben vagyunk. Abban az ostoba kényszerképzetben vakoskodtam, hogy a válságnak, mindezen fosnak, a mi már a nyakunka is belefolyik, mint parasztnak a repülőn, vannak külső meg még történelmiokai is. Az gondoltam, hogy a világ, mint egy halom levágott gally és ág-meg-bog, lazán egymásrahajigáltságában determinált és ha itt húzom, ott meg nyúzom és ha nekiesek, mint bolommbornyaú, akkor csak mégjobban összegubancolom. Azt hittem, hogy ezeknek a bonyodalmaknak sora is van, mint a  rétesevésnek és ha az ember óvatosan a legutoljára lazán odabaszott ágkoronákat szépen leemeli, széjjelhordható ez az egész kravály és megleljük a végső okokat is. Egy faszt! Hát egyáltalán nem ilyen bonyolult! Az elmúlt 22 év mindössze kétféle szakaszból áll, töretlenfejlődőépítőshaladásból meg amikor gyöttek a retrográdok, a vonulónagyarok, a gyaloglelkek, a szarbólfelgyöttek és elbasztak mindet és akkor lehetett előről kezdeni mindazt a jót, ami a haladókorszakokban viszont töretlenülfolyt.

hökk: Azon nincsen mit csudálkozni, hogy Esterházy Péternek  fingja se nincsen a kétharmad keletkezésének okairól, hiszen ő elsősorban is a nyelvben és stílusban mívelés főeszetokja irodalmunkban, nem a gondolkodásé, ugyanis ő maga hülyéskedett ezzel, miszerint ha néki eszébe jutna egy gondolat, akkor gyorsan feláll az írásból és megvárja, amíg elmúlik. Hanem A Bránerek az Élet és  irodalomban az és előtti rész fenegyerekei voltak szépidejükben, tehát pl gyárimunkás, egyetemista vagy díszletező korukban. Tehát érezhették az élet szagait is. Meg ugye a vezércikkeik zöme politikával foglalkozik. valamint szellemi tápláló-szoptató apafaszom pont ebben az írásában is benyal mélyen Bajnainak, aki pedig épp a minap mondotta korszaknyitó beszédében, hogy 2010-ben nem pártokra szavaztak az emberek, hanem valami ellen . ..meg a kétharmad keletkezésének egyébokai, pl a 2009-es előrehozott választások elmaradása... A gyűlölség már ennyire a nyakonaluli területeire szorította a gondolkodást, pl sokatmegélt hasnyálmirigyébe, hogy mindösszesen a gyaloglelkek szarélvező ostobaságának tudja be a kétharmadot és nem is feltételezni, hogy Zseniális Ferencék meg az őket ezügyekben mitsesejtő oktondiságban is [meg pénzért is]kiszolgáló jóoldali sajtómunkásság is melysokat munkálódott a kétharmadért??

 

Tápláló szellemi apámfasza különben polihisztor. Nem csak alapvetően, immáron történelmi távlatos meghatározója a magyar politikaiújságírás és a tévékritikák hangvételének,  de többszáz évvel ezelőtt még érdekelte a számítástechnika és amúgy tudós szakács is, meg persze XX. századi matematikus, tehát mindig meg is tanálta szépen a számítását, pl az egyik legzseniálisabb éttermiriportja fölvételezése közben nem felejtett el a résztuajdonában álló tényfeltárókáefté címére számlát is kiállítani a megköltségeléshez.  Emlékszem egy 20 évvel ezelőtti zseniális képletére, kiszámította, hogy ha eladja az akkor még a vasárnapiautós gyaloglelkek tekintetében értéket is képviselő delfinzöld Skoda 120L gépkocsiját és taxin jár, akkor anyagilag ugyanott van, viszont nem kell többé döntenie arról, hogy iszik-e vagy pedig vezet. 

Nem, ennek a cikkének az utolsónegyedét nem a szokásos bájerzsótozással ütötte föl. Pedig a kisötös, a gyaloglélek, meg az a felfedezés, hogy ezek miatt az ország trágyában vergődik, adta volna szépen a Bájer Zsót hajnálfogva is kontextusbaráncibálásának lehetőségét.   

Tehát ha a XX. századi matematika statisztikai szekciójának képletei szerint vizsgálom, az emlegethető elmúltnegyedszázad nememlegethető szakaszait, tehát a nyolc év meg a négyév az tizenkettő a későbbiekben nemfölhánytorgatható jóévek voltak és így az egyelőre huszonkét és félévből a tizenkét jóév az csak több, mint a tíz és fél rossz, ám viszont emlegethető év, mert mindenrosszért felelelős év. Mi is lenne különben velünk, ha nem lennének a nem is elhanyagolható különbséggel éveinkhez olyan rosszévek, ami rosszévekre mindazt a rosszt, ami történt velünk, rá is lehet fogni!

 

A magyart, ha gyalog, HA HAladó , ha lib, ha jó, ha rosszoldali, a pesszimizmus jellemzi –azonban   a  Kisötös című vezércikk optimista is, hiszen arról, hogy ezek, a trágyatermelő szar gyaloglelkek, akik miatt ez a mindenrossz van, amiben vagyunk takarodni fognak. Hát ugye nyuggerek, vén szarosok, akik a nagy számok törvénye szerint is már inkább előbb, mint utóbb fognak meghalni, ha pedig tudjuk, hogy a gyaloglélekpárt a betegek kiirtására is készül, még erősödhet is bennünk ez a remény, hogy ez a sok vén idióta hamarosan megmúrel és akkor nem lesz tömegbázisa (kétharmada) a Viktátornak. Idegességre adhat okot a 100 éves tanítónéni, Ilonka. Derültséget kelthet   azonban az, hogy a vén banya nemkevés jógyerekújságíró jizzt kapott ám az arcába -és szerintem nem szartseérő nevetséges kisötöst fognak ezek a fiúk majd kapni, ha a gyaloglélekmagyarországot a jóoldali fejlett, modern sztratoszféraugrólekek végképp eltörölik.

 Tehát nebúsuljatok már annyira jóoldalibarátaim, fogy a gyaloglélek, egyre fogy. Ahogy fogynak, egyre kisebbedik majd a trágya, amiben vagyunk.

 

 Kuckándoz bennem a gonosz, hogy innen gyorsan egy kacskaringós képet eresszek meg a világról, amiben nem keletkezik trágya, tehát a lakói ma szartak utoljára.  A halálozási statisztikák biztatóak.

 

Én magam a fizikaipiacon közvetlenül a magyar szellemiélet vezetőerejeivel kapcsolatban ugyan nem vagyok , de blogbarátaimnak a zöme politikailag hosszútávon megfelelő & jóoldali és a jóoldaliságukból fakadóan természetesen mind okosabbak is nálam, többet tudnak, magasabban és messzebbre látóak, hiszen a magyar szóhasználataban Budapest még Esztergomból mondvást is FÖNT van. WARNING LABEL Ha most tiltakoznának a jómagyar és rosszmagyar felosztáson, sziveskedjenek elolvasni szelleminevelő tápláló apámfasza dolgozatát, amiből könnyedén lesüthető zsírjára a gondolat, miszerit aki gyaloglélek az igénytelen, akinek a szar is megfelelő  és aki nemgyaloglélek az fejlett és igényes vagy bármilyen, de nem felelős a szarért és nem olyan igénytelen, hogy ez a szar is megfeleljen neki, ami van.  

 

Tehát jóoldali barátaim is igazolták, hogy a gyaloglelkek tényleg is vénszenilisidióta nyuggerek, nem csak a jóoldali magyar sajtómunkásság népnevelési szándékú szelekcióiban. Tehát az idő is a jóoldalnak dolgozik, nem csak a magyar szellemiélet vezetőerejei, és most már Gordon is végre hajlandó, pedig demennyire nem akarta ő már ezt a kelyhet, csak ugye a HAza és HAladás ügye miatt, mert annyian és olyan szépen kérlelték, végre ráállt. És akkor végre majd eljuthatunk oda, ahol 2010. áprilisában tartottunk. Vagyis egy olyan évbe, ami, tehát másodiknegyíedév elejére a magyar költségvetési keretszámok 83%-ának még a jókormányzás odalőtt és pl költséghelyekhez számokat se nincsen honnan hovárendelni, nemhogy pénzeket. Az önkormányzatok már csődben vannak, csak még nem tudják, mert mind az ezerkétszáz gyaloglélek büdösbunkó pógármester azt hiszi, hogy majd az új, a FIDESZ-kormány kihúzza őket abból a helyzetből, amibe az államifeladatok településekrehárítása források nélkül juttatta őket és a kilábalás trükkje meg, tehát a hitelfölvétel és vagy a kötvénykibocsájtás csak súlyosbította.  Teccett vóna a szarjártó  büdösbunkajainak szépen megadni magukat és az eredeti terveknek megfelelően már csődbenhagyni az önkormányzatokat 2007-2008. körül, akkor a magyar nép zöme nem gyaloglelkekből állt volna, hanem felelőslelkeből, akik az önkormányzatok szarbamenéésért a FIDESZ-t bütetik, nem lett volna kétharmaduk 2010-ben, csak esetleg valami szaros 60%  és akkor elmehettek volna a kurva vidékianyjukba azután a röpke két év után, amíg a 2010-re szakszerűen & nagy rutinnal csődbevitt ország vezetésében töketlenkedtek. Nade a VISSZAÁLLÁSkor persze semmit se kapnak ezek a csőbetűben tapicskáló önkormányzatok és ez az állapot ebben az esetben nem trágya lesz, hanem idvezítő manna. Egy gyaloglelkek nélküli nemkétharmados bocsjav, a jóoldali jólelketől kétharmados Magyarországon mindenki örvendeve hányná magára immár maga alól a mannát, amiben csűdig is gázol, mint porhóban lubickoló kis tevehajcsárfiúk, akik soseláttak még  havat és lekommunikálná az önkormányzatok tervszerű csődbemenetelét reformnak.

 

Összefoglalva: A jóoldali politikailagmegfelelő magyar szellemi vezetőerők a gyaloglelkeben látják az okait az országnak ebben a trágyábanmaradásában. Én viszont ezt a többszázezer gyaloglelket leredukáltam mindösszesen a FIDESZ-es pógármesterekre, akiket a 2006-os népharag emelt a pógármesteri székekbe. Haugyanis ezek az emberek nem agyalnak azon, hogyan kerülhetné el a településük a csődöt, akkor nincsen 2010-ben kétharmad , mert akkor az abban a pillanatban éppen aktuálisan jó nép megbünteti a FIDESZT az önkormányzati csődhullám miatt és akkor vagy azért, mert koaláznak ezek a Jobbikkal vagy azért mert nemkoaláznak, megbuknak.

 

 Mi másra való is lehetne egy ilyen zseniális jógondolat, amire jutottam, minthogy tovább játszadozzunk iPodizált röpcsilelkünk vidámítására és elképzeljük az a nemszar, nemtrágya, nem gyaloglélek Magyarországot, amit az  ettől a vállalás idejében még mereven elzárkózó Bajnai Gordon  a FIDESZ 2010-es nemgyőzelme miatt tovább vezet, méghozzá ugyanolyan (de: UGYANOLYAN ÁM!)jól mint eladdig. Tehát akkor a gazdasági válságban vergődő Európa tengere fölött az  kellően androidoslelkek üdeillatú jóországa a csupa-csupa motoros, nemgyalog lelkek örvedezése közepette kimagaslóan teljesít. Az ifjúságunk, akik Nyugatra hooógyisse tántorogván, hanem szerencsétpróbálni mennek, kellően innovtívak és majd az általuk hazatalicskázott €-milliárdok pedig jelentősen javítják a GNI-nket. Még hiteleket veszünk föl, mert hitelt fölvenni nem bűn hanem erény. Nemgyalogélek kuh’ ül, nemu’ és nem olvas el a devizahitelszerződésben nemgyereknek való apróbetűsmondatokat. Dehogy adósodik el csak abban a valutanemben, amiben a jövedelme keletkezik,  hiszen ilyenkor nem figyelmeztetik erre országa fő eszetokjai! A hitel motorja a gazdaságnak, tekintsük csak a 2004-2008-as időszakot, a jókormányzás 800ezer motorizált, tehát nemgyalogélélekmagyar számára tette lehetővé új gépkocsi használatát ( a tulajdonjpog persze a hitelfolyósító banknál a futamidő végéig). A Nyugatról [Ireland, Danmark, Netherland]  importált, ott az állateledel kategória prémimszegmensét jelentő vizes-sertéshús impotja nem csődbeviszi a magyar húsfeldogozóipart (mellérohasztva a már kimúlt sertéstenyésztőágazatnak) hanem a magyar fogyasztók számára szélesíti a sertéshús kínálatot a szokásos karácsonyi booom előtt, a húságazattal meg semmi különös nem történik, csak az a szokásos, aminek az elavult retrográd ágazatokkal történnie kell. Budapest autóbuszállománya szép vadiújlenne. A 4-es metró készen lenne. Molnár fideszes zsírkulák nem jutna ezerhektáros földbérletekhez, Bocsodi Gergely nem panaszkodhatna a Washington Post [Europe, online version] hasábjain, mert egy nyilvános mukk nélkül a tökismeretlenség  homályában makogva azt kéne tudomásulvennie, hogy azért nem jutott nagyobb államiföldbérlethez, mert a „liberális piacgazdaság törvénye” is az, hogy az erősebb kutya baszik... ja és még a túróspalancsintát is az erősebb  kutya falja föl. Meg még a történelmet is az erősebb kutya íratja. Az a madár, az ostoba hülye gyaloglélek, aki nem szarik a saját fészkébe, az erősebb kutya oda szarik és akkorát, amekkorát akar és a mi kutyánk kölyke is kulázik csupán, tudományosan canis mergát és a mi erősebb, tehát szabadpiaci versenyjog szerint is törvényesen nagyotszaró kutyánk szarának szaga az pl olyan, mint a mi fingunk, ami nem is jelentős és tkp egészségügyi szükségszerűség valamint bio és gyorsanlebomló. Hacsak nem a fejlettlélek kutyatulaj azt a szart kulturált europeér módon 500 évig rothadhatatlan PE zacsikába nem fogja föl, hogy az europeér kutyakulagyűjtőedénybe helyezhesse. [-> több rossz közül való választás esetei]

köszönöm a figyelmet, most pedig zene:

 

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr244874299

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.10.29. 09:12:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2012.10.28. 09:37:22

Dolgoztam Hejjdemagyar igazgató jete alattt. Reggelente gyűlöletfélóra volt - akkor még nemzetellenesek voltak hatalmon- az aktuális mn lapjai fölött őrjöngött. Nem éri meg olvasni ilyeneket. Kiskutyás arivideókat nézzél, esetleg ilvass velvetet.

2012.10.28. 09:52:15

@magyar-magyar szótár: kéne, mi? Nem biztos, hogy adtak kisötöseket, de akár adhattak is volna.

magyar-magyar szótár 2012.10.28. 10:30:12

@nagyjoco: Ezt ismerem. Bánó András, amikor rábizonyosodott (persze bíróságiúton "nembizonyíthatóan", ugye a Sony sziveskedett neki ezügyben... ) hogy kompilált, akkor mondott:
"Lehet, hogy az esemeények nem így, ebben a sorrendben történtek meg, de megtörténhettek volna és ez a baj.
Játszunk egyet:
ide egy kupacban ötszáz forintjával azon tanarak SZÁMA kik naponta uszítanak a rencer ellen.
Úgy, és most ide pedig tízezerforintjával a kisötösoszogató tanarak.

Te -pusztán üzletiesen tekintve- melyik pénzkupacot választod, melyik lesz nagyobb összegszerűen...

Másrészt meg most a faszomat, hát akkor melyik az igaz, hogy hülye vén szenilis nyuggerek voltak vagy nem?

Másrészt meg mióta kéne beszarni demokráciában mindenféle virág nyílásától, még ha négylevelő lóhere is.

Ennyire hitetlennek lenni a jóoldalon? Vagy megijedtek, hogy mindegyik vén szaros 100 évig él, mint Ilonka néni?

Maszekban engem elkeserített, hogy Magyarország legokosabb embere, ezek szerint EGYKORI buddhista ilyen szinten van, ennyire szeretettelen... merthogy az indexes gecik szeretettelenek , az természetesen fakad a matulista fikaizmusból (ami meg posztmaista magból kélt)

2012.10.28. 11:53:13

@magyar-magyar szótár: debreceni lévén eszméletlen sok rencerhű tanárt ismerek. Olyat is aki a nrmzetközi jogot tanít és a hírtv-ben szakértette a baltás ügyet. Góg és demagóg fia az, aki kisötözik. A Birkamenet meg jobbos néphülyítés.

magyar-magyar szótár 2012.10.28. 12:16:23

@nagyjoco: Ugye, a hülyeségre adott momdolat is lehet hülyeség. Ill amit túltárgyaltunk a mai óvoda kapcsán.
Különböző provokációk, a "'komonisták idegesíjjése" vagy a "vén szarosok idegesíjjése" céljából.
A mostani rencerhez hűnek leni rövidtávúbefektetés, hát látod, hogy mivel fizetik ki a fidesz zsírkulákjait, szaross ezerhektáros államifődbérletekkel.

Hosszútávon azonban A Jók-nak és Igazak -nak éri nyalni. Én csak azt nem értem, mit nem értenek azon, hogy a kreatívkönyvelésnek ideiglenesen ki kell vonulnia a csődbevitt cégből. Ez szakmai szisztem. Gordonka meg is mondta, hogy csak egyévig vállalja a csudateremtést. Uye AKKOR ha van szakmailagfüggetlen portfóliópomnthú, akkor odakiabálják neki az igazat, miszerint arra az egy évre Stadler Józsibácsi is bírt vóna csudáttenni az ő kreatívkönyvelőjével karöltve. De nem szólt oda senki neki egy cokit. És mely szépen meg is él Gordonka majd ebből az egyévi csudatevésből, mint imázsból.

Még a befektetésről: Török Vidor, amikor a szaktársát Giró-Szászt kiröhögte. Török Vidornak lenni hosszútávú befektetés, mint kisült, hosszabbtávú, mint Dezsőfinek lenni [Dessewffy Tibor]

Az is fasza, amikor az ember elszórakozik egy újkihívással és aztán, amikor megúnja, szarbahagyja. Szarba is hagyja és mégis jóbefektetés.

magyar-magyar szótár 2012.10.28. 12:17:34

@nagyjoco: Az eszméletlensok nekem a hivatkozásodban olyan jellegzetsen magyar sajtómunkási poetikai paszománytnak tűnik

halvanyelo 2012.10.28. 13:53:10

Egyik rosszabb, mint a másik. Lényeg, hogy minden száj a táplálékot nyújtó felé fordul, és teljesen igaza van, hiszen ő sajtómunkás, és meg kell élnie valamiből, és kikéri magának, a másik annyi szart dobált már rá, hogy... Valamilyen egészséges énképet produkálnia kell magáról, nem lehet ő a szarral bekent kommunista sátánista pedofil, vagy hazaáruló tolvaj nemzetiszínekben pompázó állkeresztény. (Szóval az utóbbit tartom valósabbnak.)

Jön a Kuncze! Hát miért jön a Kuncze?! A hazaáruló cigány fizetett a Kunczénak, meg a Gyurcsánynak, hogy születésében fojtsák el, a születendő kisdedet! Vagy mi? Vagy az, hogy a hatalom beteggé tesz, vagy eleve beteg vagy és kell a hatalom.

A nyugdíjasok MTV-t, meg HírTv-t néznek ugye, már amelyik. Ők megkapják az instant híreket. Sugalmaznak nekik, nem kell gondolkodni nagyon, van kit utálni. (Ez szerény és releváns véleményem szerint, -nem én találtam ki, hanem halottam, de igaznak gondolom-, ez népünk jellemző tulajdonsága. Hogy szereti utálni népünk egy másik csoportját.)
Aztán a cigány összeszedi őket a Kubatov-lista alapján + jön még Kerényi, meg Bayer = Békemenet. Zsigerileg undorodom, és haragos leszek.

Valóban egyetértek, hogy a "jóoldali" sajtómunkásság csinálja a politikát, és talpnyalók, cinkosok sokszor. Náluk már csak a "rosszoldali sajtómunkásság" lenne rosszabb, ami kivételektől eltekintve nem létezik.
Mindjárt én is blogot írok. Szar és szar között van különbség, még ha leírva ugyanolyan is, de egyik sem csokoládé torta.
(Jól megmondtam.)

magyar-magyar szótár 2012.10.28. 17:32:11

@halvanyelo: Jól megmondtad. Most nincsen időm bővebben megválaszolni, dehát itt a vesszőparipáim végtelen istállója, ugye. Azért néhány sarokmondat a holnapi bővebb válaszomból:
az humán emberisza5r a legnemesebb és a magyar szar a vilűgon a legjobb, legzsírosabb szar. Hol van ahhot egészségesen, sok növényit meg halat vagy makrobiotikus étkeket eddegélők brokkoliszagú mogyórócskája vagy frunclija! A lószart meg a giliszták szeretik. A disznószar a gyümölcsök (és a zöldségek közül pl az eper) édességét adja.

A jóoldali újságírás ritka kevés őszinte mondata közül az egyik: "Gyurcsánynak tízszer többet ENGEDÜNK MEG mint Orbánnak."

A rosszoldalon a legeslegtehetségesebb újságíró* is kb a jóoldali arany középszar alját ha súrolja, Szakonyi Pétert.

*A száztizenhétéves Kristóf Attila bácsi de ő is csak azért, mert EP dicsérte föl

Hobergant 2012.10.28. 18:57:13

Nemrég találkoztam tényleg igazi tajparaszt magyarokkal, Dél-Németországban. Unalmamban bementem egy Nightclubba. A pultos nőtől a lányokig mindenki magyar, csúnyácskák, közönségesek. Németnek néztek, zavartalanul folytatták a vendégek ócsárlását, mikor leültem. Az egész nagyon szomorú volt, a helyzetük, meg ők maguk, meg hogy erre is van vevő. Na mindegy, csak eszembe jutott.

magyar-magyar szótár 2012.10.29. 05:55:36

@Hobergant: A szem _és látószögével volt baj, uram. Mi magyarok nemtudjuk, hogy ami nekünk szalonnás, zsíros és büdös, az már a fejlettnyugatinak, ahol a talajt meddővé sterilizálta az agrokémia és bioboltban zacskóban pénzért kaphatni mikroflórát és faunát, ami hamarosan éhenvész persze a halott és trágyázatlan talajban. Tehát ami a mi szemünkben undorító cigánylányok ordenárén kifestve, az a német hausfrauk számára unikális, ugyanis ezeknek a miszemünkben milyemmmá lányonak saját bio musschiflutschuk termelődik és nem bolban kell vásárolni vagy online hozatni, mint a német hausfraunak, aki édeshármast tojat a Helloween Anyóval az urának meglepiként hétvégére.

Itt van most ez a divattéma a kitántorgásról, pl Amsterdam kurvanegyedében egy utca nyírségi cigánylány van, igen kedvelt természetazonos aromákkal, szinte bio és jópártucat zselézetthahjó porcelánruhás és kecsegeorrúcipős cigány fiatalember pedig a coffeshopokban unatkozván azon agyal, hogy ez a futtatás már lejárófélben, mi lenne, ha munkaerőexporttal foglalkoznának és a sok balfaszt, akik azt hiszoik, hogy Nyugaton a parasztokat [itt: akik keményen dolgoznak] megfizetik , kihozatnák, vásárolnak ehhez egy nyelvet, tehát egy olyan egyetemistalányt, aki több ynelvet is beszél, gmail-címeket alapíttatnak vsárolnak még pár nyugatiszolgáltatós mobiltelőt és elkezdenek kiszervezni parasztokat nyugati melókra, elsősorban szakképzettséget, nyelvtudást nem igénylő gályákra, ha talának munkahelyet, akkor a parasztok bérének a harmadát lenyúlják, a maradék kétharmadból meg levonnak még a költségek címén.

A vendéglátózáés meg a futtatás ugyanis már oly sokaknak eszébe jutott, mint az ingyenélet formája.

magyar-magyar szótár 2012.10.29. 06:04:05

@halvanyelo: Már nincsen mit újat kipróbálni a hatalomban, a magyar demokrácia palettáját, kínálatát már az időnként gyaloglelkek, koronkint[1994. 2002. 2006.] meg felelős jódöntés hozó magyar nép körbeszavazta, vannak még népünk főbb eszetokjai, az index, a HVG a Népszabadság, Élet és Irodalom és a Népszava meg a Magyar narancs munkatársai, aztán a "bloggerek" , az Örülönk Vincent, a Kettős Mérce , a Proszektúra és hasonló leányságok, akkor a Heti Hetes nevettetően népnevelő komolygondolkodói ésígytovább. A jelenlegi formákjában a demokráciára veszélyes és alkalmatlan büdösnép megkerülésével AZONNAL az országunk szellemi krémje kezébe kell adni az irányítást. Ezzel a húzással NAPOKON BELÜL!!! javulni fog az ország megítélése, a Fejlett Nyugaton üdvözüölni fogják ezt az új vezetést , a tőzsde meg a Forint árfolyama úgy fog reagálni, ahoigy kell és azt a reakciót azonnal, mint a jókormányzás következményét fogják ábrázolni a jóoldali orgánumaink, az IMF meg az EU pedig azonnal nyélbeüti az új keretet. Na, erre már bajnai tényleg egy váratlanul merész lépéssel úgy, ahogy már egyszer, még egyszer, de csak záros határidőre, elvállalja a kilábaltatást (kb, amíg a keretösszeget el kell költeni)

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2012.10.30. 15:50:21

@magyar-magyar szótár: a cinizmus jó
én szeretem, sőt csípem, sőt

de ez, amit művelsz, ez nem cinuzmus
ez szánalmas

magyar-magyar szótár 2012.10.31. 05:32:15

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Szeretnék jó künikósz lenni. Az nem szeretnék lenni, amit ma cinizmus címszó alatt tévesen cimkéznek. Szerintem a fiatalabb korában jó künikósz mesterem ezen gyaloglelkezése a szánalmas. A te igényeidet viszont kielégíti a mester, mert szerinted a vonulómagyar a szánalmas (tehát gyaloglélek is). Jaj, bocs a jólvonulómagyar az nemszánalmas, de ezt kitárgyaltuk száéve a csürhénél is, hogy ugye a Veszélyes Csürhe, vagyis hat barom 300 ember sűrű és még 1200 ember bámész nézdegélésben felborít egy sötétbilikék Skoda Fabiát.
Vagy 2017 barom barrikádosat játszik 72 szál égő deszka előtt, ami magát a főúttestet se éri kersztben át az Andrássyn és ezt a veszéyles csürhét nézdegéli többezer mászkáló bámész járókelő meg sétálgató. Ezb nem volt szánalmas. Ezek, akik, mint a birka lesték a hat autóborogáló barmot, nem voltak szánalmasak meg gyaloglelkek.
Vagy az 5000 ember, aki elment lesni a barrikádot.

magyar-magyar szótár 2012.10.31. 06:06:07

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Elkeserítesz. Útálod a jógyerekezést tőle, útáljátok, tiltakozutok. Megsértődöl, mert téged j [szün/külön] gyermeknek mondalak, ami pedig nem jógyerek ám, nagyonnem. De ugyanazt csinálod velem amit a jógyerekek is, ha nem veled vagyok, akkor csak ellened lehhetek. nem tetszenek neked a felibeharmadába se elolvasott vagy ezért klisék szerint (sokszor tévesen tehát!) felfogott politikainézeteim és akkor már agyon kell csapdosni. mert ez így csak csapdosás, hogy "nem cinikus vagy hanem szánalmas vagy"
de mutasd meg, hol vagyok szánalmas, mi az a szánalmas. Egész bejegyzést is levettem, ha meggyőztél. Kiveszem a szánalmasat, sőt ezt az egészt leveszem, mutasd meg, hol vagyok szánalmas ebben a szövegben.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2012.11.06. 10:11:29

@magyar-magyar szótár: megint miről beszélsz???

(már nem érdekel, egyébként, beléd fáradtam)

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2012.11.06. 10:23:16

@magyar-magyar szótár:

itt-és-most konkrétan ez a szánalmas:

"Ezzel a húzással NAPOKON BELÜL!!! javulni fog az ország megítélése, a Fejlett Nyugaton üdvözüölni fogják ezt az új vezetést"

retorika, csúsztatás, hazugság,

meg ez:

"népünk főbb eszetokjai, az index, a HVG a Népszabadság, Élet és Irodalom és a Népszava meg a Magyar narancs munkatársai, aztán a "bloggerek" , az Örülönk Vincent, a Kettős Mérce , a Proszektúra és hasonló leányságok, akkor a Heti Hetes nevettetően népnevelő komolygondolkodói ésígytovább. "

ez egyrészt ostoba áltálánosítás, összemosol nem összevalókat, de ez végül is mindegy

viszont ez az általad egységesnek, egy kézből írányítottnak vélt élcsapat egymillió embert ha elér (erős túlbecslés), a valós 'hatalma' is annyi

és te csak ezzel foglalkozol, a többi mintha nem is létezne - nem, nem a kormányoldali sajtóról beszélek, hanem a VALÓSÁGRÓL

amit minisztériumból, iskolából, multitól, kkv-tól stb (elég nagy merítés, bár borsodi mélyszegény valóban nincs benne közvetlen tapasztalatból) meg saját bőrből hallok, látok, élek

és ezt a tapasztalást, élést, valóságot próbálod nekem eladni úgy, hogy beszopom a jóoldali médiát

hátbazdmeg

és ez a legszánalmasabb, ezért nincs vita

ezért maradok el

(a felibe-se-olvasást de-mégis-jobban-tudást meg tőled tanultam, mester, s az cinikus odaszúrás volt csak, egyébként, ugye)

magyar-magyar szótár 2012.11.06. 14:43:51

@A Hannibal Lektűr-attitűd:
Én olvasok felibe-harmadába? Van ez A demokrácia angyalának szájbakúrása című sorozat, aminek te csak a negyedik epizódjáról akarsz beszélni, csak ezt akarod látni. Azonban a negyedik rész nem lehetne a harmadik epizód nélkül, ez pedig a 2009-es előrehozott választások elmaradása és az IMF szemébe a porhintés a "miniszterelnök váltással" volt ugye. (Róna Péter jóbácsi mondá, hogy az IMF Ferencet nem akarta ... de Gordont megették!) És ha 2009-ben van választás, nincs kétharmad és nincsen ez a negyedik rész se.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2012.11.06. 16:30:26

@magyar-magyar szótár:

de 2009-ben nem volt választás, hanem 2010-ben volt, és lett kétharmad

ma meg 2012 vége van

(meddig fogsz még mi-lett-vola-ha meg bezzegalemúltnyólcévezni?????)

Felcsútra/focira sem reagáltál, erre sem fogsz, de egy kis érdekesség, hogy hogy nincs pénz: (és ez a néhány milliárd valóban csak zsebpénz, nem a mértéke az érdekes, hanem a tipikus és kuvára jellemző pofátlansága - és ez - már hogy sem a 'kreatív' lopás, sem a pofátlanság - nem gyurcsámy és nem bajnai és nem is az index miatt van)
www.kreativ.hu/radio/cikk/ketharmad_jut_a_nyerges_kozeli_radioknak_is

magyar-magyar szótár 2012.11.07. 06:28:22

@A Hannibal Lektűr-attitűd:
1.Majd amikor jön Gordon jókormányzása, megint szabad lesz elmúlvalahányévezni.

2. Demszky Gábor, amikor már nagyon ugrált a pusztuéó SZDSZ romjain, hogy ne basszátok már, hát nem látjátok, hogy mire játszanak a maszoposok, akkor a már jól elbaszott mindenek közepette gyorsan kicsit átadták Demszkynek a párt vezetését, hogy mutassa meg, hogy kéne, persze a párt már el volt jól baszva kormányozhatatlanul aztán összesen 3 hónap múltán vissza is vették tőle azzal, hoghy látod, te buta, pofáztál és nem mentél semmire.

Nagyon ügyesn szifisztikálod el a lényeget azzal, hogy de nem 2009-ben volt a választás. De ez a lényeg ugyanis, hogy ha van demokrácia meg annak játékszabálya és annak betartása, akkor VAN VÁLASZTÁS 2009-ben! Olyan vagy, mintha a Dunáról úgy akarnál beszélni, hogy az, ami a Lánchídbál folyik, az a Szentendrei szigettől szám.

Ámde az, ami FOLYIK a lánchíd lábainál FOLYAMÁNY bazdmeg, nem csa úgy lett oda.
És ilyen a demokrácia szájbakúrelása is, torkon van baszva, de az a fasz oda be lett vezetve és nem most, hanem még 2003-ban kezdődött azzal, hogy a szocialista kormány nem tudott megbukni, az újságírók butaságból vagy szurkolva a jóoldalnak segítettek a Megyesy-ügyet Kulcsár Attila ügyként hagyni aztán milyen nemdemokratikus eszközökkel lett ME Gyurcsány, aztán ott va n a Monetáris Tanáccsal való szórakozás divatja, amit ő vezetett be (és még nem hagyta el a Duna Passau-t ha akarnál érteni, de hogy akarnál, nem akarod te látni ezt) és aztán végig, egész 2006. végig, a Pannon Puma is beleverta a faszát a magyar demokrácia szájába, mutána a hazudozás, utána az MSZP-s képviselőjelöltek liszt és cukoroszutásai a 2. forduló előtt, amivel nyertek, aztán Őszöd, a KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ ám egy pisszenésnyi, egy köhintényi se jóformán, háttérzajt nem tartalmazó felvétel, Toller ésígytovább...
SOROZATRÓL beszélünk, de te csak a 3. részről akarsz.

2009-ben MÉG NEM VOLT EGÉSZEN csődben az ország, pláne me az IMF szedte segélykeretre.. 2010. májusban meg abban volt benne, a csődben.

Commandante Jayasuriya 2012.11.08. 00:28:45

@A Hannibal Lektűr-attitűd:

Fárasztó lehet ám a frickkel vitatkozni, hiszen ő pont úgy működik, mint a kormánypropaganda.
Sem a tények, sem a bizonyítékok nem számítanak. Azaz csak annyit, hogy legyen mi alól kifarolni, kifordulni, majd minimum 180 fokos fordulatot véve újabb, és újabb hajánál fogva kirángatott idétlenségekkel előhozakodni.
Természetesen a tényektől menekül, mert azokat akár "számszakilag" is lehetne cáfolni, ezért marad a jól bevélt "öblögessünk, köhintsük fel, gurgulázva forgassuk meg a nyelvünk alatt, majd nyelje be más a meleg taknyot..." receptje.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2012.11.08. 02:16:24

@magyar-magyar szótár: nem szofisztikálok

tényeket mondok

ne zavarjon

te meg képzelegsz

zavar

pont

pontpontpont

ja, ez meg:

"009-ben MÉG NEM VOLT EGÉSZEN csődben az ország, pláne me az IMF szedte segélykeretre.. 2010. májusban meg abban volt benne, a csődben."

a legszebb

nem magyarázom, minek, kinek
hiszed, hát úgy van
orbán mondta, úgy van
hiszed, mert
(ki az agymosott, tudom, én, pedig...)

ü
bbjnick
(nem csak ü, te is:((()

magyar-magyar szótár 2012.11.08. 08:47:20

@Commandante Jayasuriya: Tény az, ami fundamentális és fölösleges minden más elmagyarázkodás:
Ha van 2009-ben előrehozott választás, akkor nincs (még, ugye) 2/3. ha nincsen kétharmad, semmi nem következik be a tányekből amit felsoroltok és amin rugóztok meg nyafiztok. Ki tehet arról, hogy nem lett előrehozott választás 2009-ben? A jóoldal, a főokosok, az eszetokok, a sajtómunkáság etc. meg ti is beszoptátok, tapsiztatok, hogy jajdejó, hogy nem jött be, amit Orbánék (meg Sólyom) akartak. EZT nem tudod kimagyarázni bazdmeg! Most görbítsed a szájad @A Hannibal Lektűr-attitűd:

magyar-magyar szótár 2012.11.08. 11:33:50

@A Hannibal Lektűr-attitűd: @Commandante Jayasuriya: [long blues version] Drága barátaim, hát akkor ennyire egyszerű az egész ? –csak én nem láttam be eddig. Részben bbjnick-kel vagyok tehát egyenlő, egy merő egy adta (elbaszott) Orbán-propaganda, ráadásul nemhogy rosszul érvelek, hanem nem is, hanem egyszerűen, ha megszorulok, akkor mintha-misem, egészen máshol veszem föl a fonalat és eltekintek a tényektől, amiket viszont ti mutogattok és amni tények okok és előzmények, meg elmúltnyolcévtől aztán totálisfüggetlenségben PLIMM csak úgy lettek. Gyorsan belenézek pl a lajstroba, Bajnai miniszterelnökfoglalói beszédéből, miszerint a kétharmadot mennyire jól is lehetett volna használni, pl konszenzusosan alkotmányozni, azt szépen megvárta volna a gomb, a kabát, a szakadozás, a villamos és a vadakat terelő juhász meg pláne és pl a Zónijó meg az Ájemeff is Pif et Herkule-t olvasott és Fülest fejtegett volna közben minden külsőhaás nélkül, annyira rendbe volt téve az ortszág, hogy egy konszenzusos (tehát idézzük föl közösen, hogy én minek neveztem rögtön az elején? –tákolmánynak… Basszusgitározzátok meg Malmsteen Vivaldi-átiratait! Ki írta a bohócköztársaságielnök cikkelyt RÖGTÖNAZELEJÉN? Szopjátok le a gordonka nyakát. Ki fikjázza következetesen a fasisztákokat rögtön az elejétől, Madárfejű Lajosozza őket? Én.

De nekem kell visszakoznom, nekem kell revidiálnom, nekem kéne a tényeket (amik = politikaikommunikáció, ti. hogy valamit hogyan interpretálnak, lássátok a tegnapi brüsszeli „döntést”) És én = bbjnick. De nehogy azt merjem mondani, hogy ti meg Az Igazak és a helyes út tudói…

magyar-magyar szótár 2012.11.08. 11:37:24

@A Hannibal Lektűr-attitűd: @Commandante Jayasuriya: Drága barátaim, úgy döntöttem ma 9ó25 perckor hogy megbuktam. Vége a politikai vitakkörnek, már többedjére. Nem most azonnal, mert akkor ugye az = ignorálás (a Hanni féle érvelési módszer, ha én leteszek valamit vázlatba, de Hanni azt mondja, hogy az törlés,. akkor az)
Tehát NEM TÖRÖLNI de vázlatba fogom tenni az öszes politikával foglalkozó balfaszságom tévedésem, geci aljas kompilációm és orbánpropagandám és legyen minden úgy, ahogy ti hiszitek hogy van. Amit hisztek = tények - ugye?

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2012.11.08. 15:20:49

@magyar-magyar szótár: csak azt nem értem, ezt miért dörgölöd nekem az én orrom alá?

miattam nem lett előrehozott?
(egyénként meg persze nem, nem gondolom, hogy most jobb lenne*, ha lett volna, vagy hogy most azért rosszabb, mert nem lett stb és viszont - de én nem mennék bele ilyen mi lett volna, ha képzelgésbe)

*: jobb lenne? kinek? az ún, országnak? a zembereknek? a polelitnek? valamely pártoknak? neked, mert lámmegmondtad?
faszom
naugye

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2012.11.08. 15:22:58

@magyar-magyar szótár:

" semmi nem következik be a tányekből amit felsoroltok és amin rugóztok meg nyafiztok"

no ez meg hazugság

egyrész csináltak orbánék rakás balfaszságot, amire nincs pénzügyi vagy egyéb külső ok, kényszer

másrészt csináltak rakás aljasságot, amihez meg nem köll 2/3, csak kurva vastag bór és/vagy ostobaság

EZT nem tudod kimagyarázni bazdmeg!

Steinmann Lujza 2012.11.08. 16:18:37

@magyar-magyar szótár: hehe:D
délelőtt volt egy lyukas órám, 9.30-tól, elkezdtem írni egy levelet arról, hogy kiszállok a politizálásból, mert tökre értelmetlen, aztán mégse küldtem el, mert akkor meg azt mondod szokás szerint, hoyg sértődős vagyok. Így aztán hozzászóltam még itt egyet, de mostanra arra jutottam, hogy lehet, mégis elküldöm a vázlatba tett lemondó levelem. Erre mit látok, hogy te is éppen ma, csak 10 percccel előbb világosodtál meg. Tényleg semmi értelmét nem látom a politizálásnak, mivel én még olyat nem láttam SOHA pol. vitánál, hogy valaki valaha azt mondta volna, hogy igen, a másik oldalra szavazónak valamiben is igaza van. Gyűrhetjük, masszírozhatjuk, de minek?

magyar-magyar szótár 2012.11.09. 07:49:52

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Tényleg igaza lett bbjnicknek, tökegyedül maradtam, a politvitakörrel leszerepeltem. Gyakorlatilag olyan pozícióba szorultam vissza, hogy már csak a nevetségesség különböző formái közül választhatok . Vessek magamra, mért nem voltam szociális. Szociábilis.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2012.11.09. 12:35:20

@magyar-magyar szótár: nevetségesek, ostobák, agymosottak, mindentbeszopók _m_i_ vagyunk, nem?:)

magyar-magyar szótár 2012.11.10. 02:23:46

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Nagyon égő, pirulásra késztet, hogy egy ilyen okos tiszta, üde, helyesgondolkodású embernek a kiscsoportos óvodai minimumszintből alaptételt kell megmutatnom:
Mi a különbség Váncsa bácsi fikázása és pl az én "egyoldalra kerítésem között"
Váncsa bácsi nagyon szarik arra, hogy a számára undorító tömeg kikből áll. semmit nem bíz véletlenre, csak a zsigereiből magyaráz ki. A gyaloglelkek homogének, agyatlanok, nincsenek külső okoki, belőlükfakadóan genetikusanostobák, tehát pl egyáltalán nem áldozatok, hanem igényük nincsen (sincsen)

[szün: bezzeg a jóoldali flashmobiánusok a szün itt az, hogy áncsa nem bezzegel ugyan, de a hallgatása arról, hogy a gyaloglélek az emnyire kiterjeszthető a móccerával simán a jóoldali flashmobra...]

Én azonban attól függetlenül, hogy jóoldalazok, TÜKÖRBŐL ábrázolom és MUTATJA tükröm az elkülönbözőségeket. Pl nem én találom ki azt, hogy aki a Jó Ügyért, az Gordonnál. Megkezdődött a szokásos aláírósdi [váncsául vonulómagyar, csak ugye aki JÓért vonul, az jólvonulómagyar -> flashmobiánus mob] Én azért, mert BÍRÁLOM a politikaikommunikációs ESZKÖZÖKET és még egyszer rádpirítom az ellenem uszításodat, ugyanis nem azt mondtam, hogy ez a példátlanul újszerű [aláírásgyűjtés bahh :D ] kommunikációs eszköz index találmány vagy jóoldali találmány, nem. Annyit mondtam, hogy HASZNÁLJA az új eszközt. Annyit mondtam, hogy az LMP felhozatalának eszköze a bloggizmó volt, az új mobokat meg faszbúkizálván á twittero ESZKÖZÖKKEL (jutyúbizáció) szerveznél. Mondjuk a Milla esetében kijelenthetjük, hogy a jutyubizáció teljesen beszart, mert még bruttó katogásra se nincen meg a milla. (ami bruttó generálásában mindig benne lesz a generálók érdeklődő kattogása is :D )

Nézd csak:
Te BŰNÖSKÉNT pl összefogva bbjnickkel

ÉN áldfozatként mutatlak benmneteket pont a lényeget megvilágítva, hogy a politikai kommunikáció gyerekasztalához vagytoik LEültetve és ott KELL csummáznotok a napi leosztott gumicsoncsikókat. Azért nézzed már a súlyát annak, amivel én vádollak benneteket, te pedig egy félfasisztával NYOMOL össze. De ki,koránkel, a vitakör legszebb és legokosabb jópofoja móccre: Mert nem törlik nem ignorálják bbjnicket a mandineren TEHÁT a mandiner nácisimogató. Ezek a mócceraitok. Ezeket nem én szopom a kisujjamból.

Az, hogy te a gyerkasztalnál AKARSZ óülni. Felszzólítasz, hogy a gumicsoncsikóról beszéljek, ami a FIDESZ mai demokrácia KÚRÁSA. Én meg mutatom, hogy ez a balfasz töketlen impotens petting egy SOROZAT része, (meg is írtam a sorozat első részét és te nem vártad meg a neked tetszős 3. epizódot..) és egyben meggmutattam, hogyan bassza széjjel a ti tapsikolásotok mellett MEGINT a demokráciát a Bajcsány ZRt. Ez nagyon undi, sőt pedofil jelenet ám! Mert a sok gumicsoncsikó között, amit naponta leosztanak nektek, ott van ennek a két kópénak a bránere is :D

magyar-magyar szótár 2012.11.10. 02:30:51

@Steinmann Lujza: 3000 karaktert tenne ki a lajstroma annak, ami fölsorakoztatja, hol és mimindenben adok igazat nektek meg a jóoldalnak. És most próbálj meg te legalább 600 karakterben összeszedni valamit, amiben egyetértetek velem és pl észreveszitek, hogy amit én mondok, nemegyenéő Orbánék agitációs propagandájával, nagyonnem. @A Hannibal Lektűr-attitűd: Hiszen bbjnick,. akivel Hanni összeTOL engem, egygödörbe temet le, maga azon röhög, hogy egyedül vagyok. Láttok itt mandinerest, aki támogat? Egy fia (na jó, a bloghú jóoldali 400 jóoldali csapásra esik egy rosszoldali pukika) Láttok itt mértékadót a rosszoldalról, aki azt mondja, hogy tényleg, igazad van bazdmeg, Gyurcsány meg Bajnai nem liberálbolsevikok és nem komcsik, hűhaaa!

magyar-magyar szótár 2012.11.10. 02:33:14

@Steinmann Lujza: @A Hannibal Lektűr-attitűd: Ha még akartok válaszolni, kérlek ne itt, szeretném ezeket mind letenni vázlatba, hanem a konyecbe mint csettopikba, ha lehet

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2012.11.12. 15:02:43

@magyar-magyar szótár:

"Mert nem törlik nem ignorálják bbjnicket a mandineren TEHÁT a mandiner nácisimogató. Ezek a mócceraitok."

Én soha nem mondtam ilyet, mégis rám olvasod.

EZ MEG A TE MÓDSZERED.
süti beállítások módosítása