Attól, hogy valamely bűncselekményt bűnszervezetben követnek el, még nem lesz maffia alakú az a bűnszervezet. A "maffiatörvény" csak afféle sajtónyelvi cukiság, mint pl a Kárpátok Oroszlánja vagy Alcsút Dakotája. Így aztán persze a magyar maffiá-ra már nem jut semmi ebből a sajtónyelvi frenetizmusból. Vagy hát ugye a sajtómunkásnak is van családja. A bírókat baszogatni könnyű minden szinten, a jóoldali sajtó is csak addig barátja a bíróknak, amíg ezek abban a korhatárban akarnák elküldeni a bírókat nyugdíjba, amíg úgy nagyátlagban bárkimást. Bárkimás mihamarabb szeretne nyugdíjba menni, de az agyonterhelt bíróknak legyemmá joga 70 éves korog gályázni.

 http://aula.lapunk.hu/tarhely/aula/kepek/mezga_csalad.jpg

Maffia a jobbszélen (rendezőijobb) -ugye, milyen aranyos? Bísztóss nem lópikk!

 

Pedig magyar maffia kezdemények vannak, előszöris a maffia leginkább családi jellegű bűnszervezet.  

Másodszor: eléggé rusztikus  , lényegében egy zenitről zuhanó egenyes az ív, amivel leszarja a maffiózó az országospolitikát. Őnekik ilyesmikre, mint országospolitika , nincsen idejük, ők megelégszenek a pógármester, a főkapitány, a vizsgáló és az ítélkező bíró fenyegetésével.

Magyar maffia pedig nincsen, de úgy, hogy jéghegycsúcsának nevezni a jelenségeit megint jellegzetesen magyar sajtómunkás fogás, esp. projekció lenne. Az ugyanis kb 10%, míg a magyar maffia maxx ha 2-3%-nyit mutatkozik.

 

Néha egy csöndesebb hír mellékmondata utal arra, hogy több bíró visszadta már a pört """személyes elfogultság""" miatt, de persze nem részletezték ki, hogy az elsőben hetyke válaszukra a maffia a családjukról való belsőbizalmas információ megfincogtatásával mekkora rémületet keltett arravonatkozóan, hogy talán a fenyegetés nem is annyira üres.

 

A minap is egy nagyobb ügy országos politikai dagonyában cupogtatott, pedig csak sima lokális maffia téma. Tojik (ívét lásd fönt, de ciffrafosás formájában) a bíró az országos közvéleményre, amikor nyomatékosan úgy van megfenyegetve, hogy ezen fenyegetettségéről nem is beszélhet. Esetleg utalhat abban a formában , amit úgy is ki lehet fogalmazni, hogy elfogultság.  Ilyenkor jöhetne a bíró segedelmére a magyar sajtómunkás egy magyarról magyarra tolmácsolással. A magyar sajtómunkás ugye, akinek fene nagy a pofája a más faszát a csalányba kűdésekor, [Ujkihívástkereső Péter szerint a magyar baloldal tökölése- a szerk. hal. röh. & kiaka.]de amikor ha neki mondjuk az a csalán kötésig érne, a sliccéhez nem mer ám nyúlni! Úgyhogy országosan kussol a derék sajtómunkásságunk arról, hogyan és milyen rendszerben , rendszerességgel  fenyegeti meg a magyar bírót a magyar maffia.

Lokálisan vizsgálva ma már jóformán minden településnek megvan a klánja -csak erről nem lehet beszélni. Az adott településen lokálisan lehet bárki beszarva is már a rettegéstől, de ez minden településen (kb 2500 településen) az ottlakosok egyéni szoc'problemája.  Ezek az emberek , a magyar lokális  maffiózók azt csinálnak, amit csak akarnak és ha a lokális  büdösparaszt panasszal élne, akkor maga a lokális főkapitány lokális mikrofonon kívül javallja a megfenyegetettnek, jól tenné, ha elköltözne ebből a lokalitásból, mert csak a baj van vele. Újlokalitás új  [= tiszta] lap -és új klán, hátha nem rögtön a nekik való bemutatkozással kezdi vagy tanult és meghunyászkodik, ahogy hunyászkodik a lokálislakos, a lokálisrendőrt, a lokálisügyész, a lokálisbíró, a lokálisrendőrpostásvasutas. Ahogy kussol a lokáliskórház lokálisorvosa, főorvosa és kórházigazgatója is az intenzívosztálytól a proszektúráig tomboló magyar [pl temetkezési] maffia dógain.  

 

Kedvelt vesszőparipám: A Figyelő szaklap, amikor Leisztinger szennyesét gyorsan úgy teregette ki, hogy összemosta a Csányi szennyesével.

A bármely maffia szivesen hivatkozik arra, hogy űrt tölt be, amiről az állam rendre elfeledkezik és pl szociális & karitatív  tevékenységet is folytat, ami szintén igaz. A klasszikus olasz maffia is melymennyire szociálisérzékeny. Ki merészelné tagadni!  Hiszen pl mivé lenne az a magyar szegény család, ha a magyar maffia nem etetné a 7000Ft/kg-jával elszámolt sertés oldalassal és szalonnával. Vagy ha a szegény a maffia szociálisboltjában [-> boltocska -> mini market] nem venne rizsát 500 Ft/ kila és cukrot 20 dkg-t 300 Ft-ért. Vagy neszkafét, csíkját 100-ért. 

Hát ezért sokkal könnyebb a magyar sajtómunkás lelkének országospolitikában hülyéskedni a maffiózóság [oligarchák, óch!]vádjával, hiszen az Orbán vagy a Leisztinger nem vágatja át az ő konkrét torkáját vagy az autója fékcsövét.

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr984576254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hella B. 2012.06.11. 12:45:47

na, most tényleg látszik
előbb nem volt itt, már azt hittem a polip csápjai..:))

magyar-magyar szótár 2012.06.11. 15:33:02

@Hella B.: A blogmotorban lehetnek hajtókar helyett bio polipcsápok

Hella B. 2012.06.11. 15:51:48

@magyar-magyar szótár: más téma, de láttad, hogy gyorsan mentsd le azokat az irásaidat, amiket sajnálsz, még az előző helyről? mert hamarosan bezár

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2012.06.12. 10:20:40

@Hella B.: hamarosan?

most se tűnik túl működőnek:

"Hoppá! A Google Chrome nem tudott csatlakozni a www.blogter.hu webhelyhez"

heki 2021.04.01. 11:31:09

Nem tudtam hova rakni, ezért egy régi poszt alá rakom a linket: amikor az magát, eddigi véleményformálónak és őrkutya szerepben megfogalmazó kishalacska találkozik egy cápával.
Testbeszéd, stb. nagyon érdekes.
www.youtube.com/watch?v=9ktCKkFKFgE

Frick László Intézet 2021.04.01. 12:06:44

@heki: Köszönöm.

Gyorsan átfuttattam az algoritmusaimat Az Ország Legbefolyásosabb Embereilistáján, az elsőhármat Sanyibácsinak hívják,mert a negyedik,Demján mármeghalt.
Lacinincsen közöttük.

Annyit azonban tudok a műfajról,hogy Bige úr csak azt gondola, hogy ő megángyánulhatna, ha most gizdáskodik vamzeren.

Sanyi bácsi nemfog vele szóbaállni, csaküzennbi fog neki olyant, ne tudja meg.

Ez az a Sanyi bácsi,akit még Uj Péter sem mer basztatni és Miótanincsimár Ferenc nem tud annyit borra kokainozni,hogy kibrefegje a nevét.
süti beállítások módosítása