dedicated to Pénelopé Garcia http://avatar.indapass.hu/5a7ef608662c7ece68f3d1b754356e8c_s.jpg?1312300923 jókislánynak, lavva :D

 

 

A minap egy asszony rosszul lett az aluljáró mellvédjénél, leült, majd el is dőlt a járdán, Senki nem foglalkozott vele, óóóriáscsattos mustárszínű műelefántbőr szütyője meg pepita perelinje alapján is úgy gondolták, alkoholista, aki részegen fetreng. Néhány magát jótétléleknek gondoló ember közelhajolt  hozzá, de az áporodott acetátbűzt érezvén csak beigazolódni vélte sejtését arról, hogy a nő tökrészeg.

Egyszerű ez, mint a faék: ez a nő csakis tök részeg lehet, mimás.

Lássuk csak:

itt van ez a faék. A Mindenhatooooo adja ki faék címszó alatt. Egyszerű ez, mint a faék:


A faék fából van és ék alakú, de nem minden ékalakú, ami fa , felel meg faék-nek. Ugyanis van egy tulajdonsága a faéknek, amit csak azok ismernek (tanulnak meg kényszerűségből is) akiknek faéket kell használniuk. A jó faék ugyanis keményfából van. A keményfa kemény ugyan, de szálamentén hasad. Namost az ilyen faéket valaminek pl a szétfeszítésére használjuk, óvatosan beütögéljük a résbe, majd felemeljük a kalapácsunkat és

és ha nincsen szerencsénk, akkor a képen vastag vonallal bejelölt szálirány mentén hosszában elreped , hasad  és használhatatlan lesz. Ez a faék ugyanis nemfaék, csak látszik annak. Aki készítette, még szakszerű bevágásokat is alkalmazott, hogy a látszat pofájának is megadja, ami a látszat pofájának jár. Járhatnánk pl rosszabbul is faékügyben, ha pl valaki ácsnak sikerülne horogfákból kivágott ékalakű részeket faék gyanánt rálőcsölnie egy faárukereskedésre. Egy kontinensen, ahol tejberizsát ízfokozóval és műtejporból meg rizstörmelékből kotyvasztva  PE csészécskékből hyperprofittal lehet értékesíteni üzletekben.

 

oksági összefüggés: A valódi ék elkészítése több energiába kerül, nem elég egy keményfa lécet átlósan és merőlegesen, tehát hulladék nélkül "takarékosan" elfűrészelgetni. (Így készült a fenti képen látható ékalakú nem-ék.) Viszont a maimarketing lényege a látszatra-adás, a tömegekkel benyalatni a látszatot és nem számolván a következményekkel.

 

A teljesigazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy azért egy ék alakú, de nem ék fadarabka valamire még jó, ha kisebb, akkor pl egy ajtót kiékelhetünk vele a becsapódás ellen vagy ha gerendából vágták ki, akkor jobbhíjján egy teherautókereket vagy traktorkereket kiékelhetünk vele elgurulás ellen. (-> kis kompromisszumok)

 

Most mit csináljak ezzel a szerencsétlen asszonnyal a például szolgáló kis glosszácskámban. Végzetesen leesett ugyanis a vércukra és ha rábízom a korszerűtársadalom kérlelhetetlen vaslogikájára, akkor még itt meghal nekem, de nem, nicsak, amott jön egy másik cukorbeteg asszony, ennek van esze és gyorsan ...nem, nem kezdi el kikutatni a betegtársa szütyőjét, nehogy tolvajnak nézzék, pedig a betegtársánál ott van a szütyőjében az életmentő kis dobozka a mokkacukrokkal meg az adatkártyával, nem, hanem a magáéból veszi elő a kockacukrot s megpróbálja a sorstársa szájába valahogy bejuttani, miközben a sok okos ember szánakozva nézi, mit kínlódik a részeggel.

8 komment

Címkék: faék

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr804456071

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ekkerjoz 2012.04.18. 06:19:03

Éket ráadásul kettesével használ az ács, mikor glejtnire teszi a mestergerendát, vagy szeg nélkül ékeli meg a karpántokat az állószékben.
Szembefordít két akácból faragott éket, soha nem esik ki a helyiről.
De például kőtörők meg hármasával használják, a középsőt ütik, nem verődik a kő éle, csak reped szépen.

magyar-magyar szótár 2012.04.18. 07:10:21

@ekkerjoz
Seggfejségemre ráébredésemet elősegített az, amikor olyan háztatőt kellett lebontanom, amiben semmiféle fém összefogó, ácskapocs vagy csavar nemvolt, szögek csak a tető korszerűsítése során, 1924-ben a tetőlécek rögzítésére kerültek bele. Utoljára pedig olyan ács mellett (elektromosláncfűrészes szekció) segédkeztem, aki többször is szétfúrta már a hüvelykujja körmét csavarozógép bitfejével. (-> tetők, amik ácsszekercék kopácsolása nélkül készülnek)

magyar-magyar szótár 2012.04.18. 07:11:34

@ekkerjoz: Hátmárugye itt kezdődik: Az akác is keményfa meg a bükk is, de miben különböznek.

Steinmann grófnő · http://holgyekorome.blog.hu/ 2012.04.18. 09:59:11

most mit kell cseszteni a Penelopét?

képzeld el a fordított helyzetet, hogy téged szerkesztenek ki
pl. írnék egy pompás cikkcsit, dedicated to Dudi, hogy ilyen meg olyan, satöbbi, hadd röhögjenek a többiek, miközben te mondjuk nem is jársz oda rendszeresen, látni sem fogod
teljesen jó lett volna a post úgy is, ,ha nem személyeskedsz benne

magyar-magyar szótár 2012.04.19. 04:27:11

@Louise Steinmann grófnő: Hátugye az nem kétséges, hogy az Inrkiminált Hölgy valamilyen szinten elektronikusújságírónak képzeli magát.
namost a szakmában némi cikizés alap, bővebb részletekről Ady Endre, Nagy Endre...
az a mimőzizmó újabban, a bloggiális egodeizmussal terjedett el, hogy wuuu, én bárkit fikázhatok, de engem nehogy egy nyálcseppecske érintsen mer jujuj.

nembeszélve arról, hogy a Pénelopé Garcia egy ávátárá és kb annyi köze van a tulajdonos korpuszához (ami a faszomat se érdekli) mint Mata Harinak Buta Libához.
úgy értem, hogy a M-M-Sz egy seggfej ,de a tulajdonos korpusza pedig egy másik seggfej. [ a szerkesztő pedig egy HARMADIK :D - a szerk. röh.]

magyar-magyar szótár 2012.04.19. 04:29:18

@Louise Steinmann grófnő: Még a töürténelmi visszatekintés argójára, Ady vagy Nagy Endre szépidejében konkrét kard-ki-kard és vér (és halál) is következhetett egy kicikizésből. Ezzelszemben ma egy verbálisan vitéz LIVE! csak mimóza ciccamicca, akire nehogy más cica ránézzen, mer' ő attól elhervad...

ekkerjoz 2012.04.20. 06:39:50

@magyar-magyar szótár: tőlem nem kapol szakszerű leírást a keményfákra, én csak amatőr módra ismerem.
Az akác szívósabb, mint a bükk, de hajlamos száradáskor csavarodni, tekeredni.
A bükk szebben szárad, sokkal puhább, mint az akác, gőzben akár karikába is alakítható, minden thonet bútor gőzölt bükkből van.
Fűtőértéke sokkal jobb az akácnak.
Tölgyet jobban szeretem, ha már keményfa, akkor legyen tölgyfa, szép az erezete, bútornak is szépen öregszik, mélyül a színe.
Diófa is hasonló, az idővel egyre szebbül.
És hát ott vannak az egzóták, mahagóni, coto, paliszander, csodálatosak, még az illatuk is, amikor gyalulod.
Mink itthon inkább gyümölcsfákból csináltunk bútort, a nagy ebédlőasztalom két négyzetméter, ovális lapja cseresznyéből van, cargja kőrisből, a lába almafából.
Cseresznyefát becsapott asztalostól vettem, valaki elhitette vele, hogy száz nagybőgőt rendel tőle cigányzenekaroknak, két fogólapot elvitt mintának, a többi meg ott száradt évekig, azokat vettem meg, és ragasztottam belőle asztallapot.
Szép lett, csak a lakkozást basztam el.
süti beállítások módosítása