"Senki ne egyen olyat, amit a dédnagymamája is meg nem talált   a kamrájában! Ma már a hullák se rohadnak el olyan gyorsan, mint régen!"

/Stahl Judit a DTK-showban/

A múltkor aranymellénydíjra érdemes modortibiisztikusan lenézőmosolyogtam nem kevés fennsőbbséggel azon, hogy olvastok ti -.a Modoros blogban volt a cumi elrejtve. Most aztán jól bekaptam én is, méghozzá magam adtam a magam szájába a cumit. Történt ugyanis, hogy

 

 

 

Először ismétlésként tekintsük át az Adiados-Nicé kórismét: A kínai koppintó nem akar a márka-embléma hamisítás bűnébe esni, hanem amint a Trabant embléma az Opelt idézi, úgy rárak az Adiados néven piacra dobott cipőjére egy stráffal többet, a vén idióta nyuggaer mami ússe áll neki nszámolni a józsefvárosi vagy fáy utcai piacon, hogy most hánny stráf meg mennyi betű bifládózik a márkanévben ide oda...

 

én meg Modor Tibi házimanóját, styxx nickjét olvastam egy jelentősebb márkának, sixx bérblogger és indexjobbágy úr márkanevének...Hozzáteszem: Aligha lehetett gőze is a styxx nick korpuszának sixx-ről, mert neki se esett le a tantusz eleinte, miért basztatom az ingyenmedvei  direktmoráltól jaj annyira fűtötten, amíg egy bennfentes kommentnick ki nem segítette...

 

hát, addig jár a kút a korsóra, amig. 

 

most pedig végmottó, zene és lapozzunk, jojszakát

Szólj a zöldségekhez!
Mondd ki a nevét!
Hívjad ma még!
Ahogy a városba lépsz!
Szólj a zöldségekhez! És jó az esély
Hogy a zöldség válaszol neked

Frank Zappa: Call any vegetable

 

31 komment

Címkék: adiados

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr283480043

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.12.21. 07:17:35

tegyük hozzá, hogy te elismerted a tévedésed. Szép lecke volt, csak nem mindenki fogja megérteni.

magyar-magyar szótár 2011.12.21. 07:52:45

@vészmadár (pica pica): Nekem kell megérteni. A nagy sebesség miatt van. Olyan nagy az átlagsebesség a sztrádán, hogy az embernek csőlátása alakul ki. Lassabban , figyelmesebben, körültekintőbben, főleg ha az ember hivatásos geciket látogat.

Fenehorizont 667 2011.12.21. 10:34:41

sixx-et kivételesen énis ismerem, mer egyszer írtam be neki egy kb 6 szavas mondatot, amiben semmi csúnya nem volt, és örökre kitiltott a comment.com-ról.

Fenehorizont 667 2011.12.21. 10:37:32

a liberális hozzáállása persze neki is véges.
na de ennyire? :D

magyar-magyar szótár 2011.12.21. 12:11:22

@kchkscak: Eeggen, csak ezt a csávót styxx-nek hívják. Mintahigy az Adiados nem Adidas és a Niké meg a Nicé sem.. és a Panasoanic sem Matsushita termék. styxx az styxx... és hogy tetézzem, kimásoltam a tevékenységét, sixx összesművei valami 10000-es szám, styxx pedig 250 bejegyzést írt. és valami pif kis szá, tán 3700 kommentje vót?

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2011.12.21. 21:25:49

Rossz bukét ad az egésznek szerintem ez a Dadidaszos példa, behozol egy koppintást, majd azt mondod, hogy Styxx nem valószínű, hogy tudott sixxről, tehát nem vádolod te azzal, hogy ráült egy ismertebb blogger nikkjére, de azért megemlítesz egy olyan példát, persze mindentől függetlenül.

Kik is használnak ilyen fogásokat, csak nem a jóoldali indexes faszagyerekek?

Nina Skye 2011.12.21. 22:03:21

@Levéltáros: csiBkeditek egymast fiJuk?:)

magyar-magyar szótár 2011.12.22. 08:06:37

@Levéltáros: Nehogy már egy iponnal gyere a más tábláján matt-ba belegyalogolásom dicsőségét magadnak betudni.

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2011.12.22. 09:50:45

@magyar-magyar szótár:

Ugyan dehogy követelek én magamnak dicsőséget, csak nehezen bírok elmenni az olyan emberek mellett, akik mások számára olyan mércéket állítanak, amiket magukra nézve leszarnak. Mint ez a kommented is: te fikázol mindenkit kéretlenül, de ha kapsz egy választ, akkor rögtön visszatámadsz Indexes stílusban, rögtön egy másik témával leugatva engem, nem is válaszolsz az eredeti felvetésemre, hogy csúsztatsz és összemosol. Ezt gyakorlatilag tanítani lehetne, pontosan olyan nagyszerűen csinálod, mint ahogy az általad ekézett Indexesek. Brávó mester, tényleg érted a módszert, és sikeresen alkalmazod is, elismerésem!

Mondjuk a hitelességednek annyi nálam, de ez nem hinném, hogy zavarna téged.

Frick László Emlékzenekar 2011.12.22. 09:56:54

@Levéltáros: Ne itt jópofáskodjál meg a hitelesség mércéjével hadonásszál, hanem a magad házatáján seprőzzél már légy szives te "spiller-tisztelettel", te, , a hamis színben feltüntetés körül, amivel a Frick Lászlóné Emlékzenekar című bejegyzésedben tettetett jópofival ármánykodtál .

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2011.12.22. 10:02:57

@Frick László Emlékzenekar:

Pont annyit söprögetek magam előtt, mint te, és pont annyira vagyok hiteles, mint te. Hiába használod itt a sok matulista-fikaista módszert, nem leszel attól még hiteles legény. Hírcsárdába jelentkeztél már szerzőnek? Módszereid alapján pont beleillesz.

Frick László Emlékzenekar 2011.12.22. 12:15:30

@Levéltáros: Az álhírgyártás a te műfajod -és a Hírxcsárda pedig kb a te színvonalad. Én, ha hibázom elismerem, te , ha hibázol, úgy viselkedsz, ahogy az az indexbubusoknál szokás, amit a Frick Lászlóné Emlékzenekar című sunnyogásodnál is, ugyebár: Jól tudod és régen, hogy nem az Igazi Frick és neje látható a képen, hanem egy másik, de azért kotlasz a dicsőségeden, mintha-misem.
Te tunyacsáp, hiába is maffogol. Az indexizmó mértékét te töltöd be szépen.
Bár ha ezt a sort
Aligha lehetett gőze is a styxx nick korpuszának sixx-

nem tekintjük, akár igazad is lehetett volna.

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2011.12.22. 19:47:17

@Frick László Emlékzenekar:

Pont ez a sor emel ki téged a középszerű csúsztatók közül, egy bekezdés utalás a csúnyaságra, egy fél sor meg azért, hogy aztán lehessen takarózni vele, hogy dehogy.

Sajnos a Frikknés utalásod meg az álhíres hamis vagdalkozásod visszalök a középszerbe. Csak terelsz, sunnyogsz. Itt most nem másról mint az erkölcsről van szó, de te csak mondod a szokásost indexista stílban.

Frick László Emlékzenekar 2011.12.23. 01:53:15

@Levéltáros: Tunyacsáp, minden műfaj nem afféle, mint a klarinétozás, hogy csak fújni-fújni kell. Attól nem lesz még igazad, hogy fújod a-fújod a-fújod a magadét. Erkölcsről oktatgatsz, Tunyacsáp?

Azt meghiszem, hogy tőled van mit tanulnom az indexizmusról, hiszen annak a mértékét töltöd be. Márpersze a töltelékrészének a mértékét, a trendkövető-indexes-tömetemberét, a derékhadét [A Derék Had -ét].

Az egész besérülésed története is jellegzetesen indexes. Addig, amig te szórod a bakfittyet, kamón, de reád egy csepp semmi se hulljon (vissza se!) mert akkor besérülsz. Milyen faszagyerekség meg hűűűddekemmménység ez?

Elvetettem a sújkot, én vagyok a felelős a kettőnk viszonya elmérgesedéséért, ezt elfogadom. Volt egy bizonyos... bocsjav... van egy bizonyos légkör a Kigondoltam!-ban, amit én ismerek a fizikaimeló világából is, ez a permanens baszogatás (tréfálkozás) hogy a meló jobban haladjon, ugyebár. Elvetettem a sújkot, de te nem azt mondtad, hogy állj meg bazmeg, mert ez SÉRT engem és én csak osztani szeretem, de velem ne viccelődjön senki, hanem úgy voltál vele, hogy majd ilyesmi tunyacsápizmó maffogásokkal, mint "ez természetes, hisz zseniális vagyok!" azaz Tunyacsáp középszerűségeivel "vágtál" vissza. Ami, mit mondjak: lepattantál rólam mint valamely kislovag Cyrano -ról. Na és akkor jöttél te a Frick Lászlóné Emlékzenekar bejegyzés "hátulról tökönrúgás"-ával. Amiben ugye volt egy "cumi" is elrejtve arról, hogy ők tényleg az Igazi Frick -ék. Ugye én magam is, goglizván, amit lehetett, megpróbáltam. Leltem is három FÉL-t, de egyik sem az "Igazi" volt. Ekkor eszembe jutott, ne bassza már meg a jóisten, azt, amit egy nyálas indexstréber jógyerek megtesz, én is megtehetem, fogom a kapcsolatitőkém OSZT megmutatom már valakinek az esküvői fotót, aki látta az Igazi Frick-et. És kiderült: nem az igazi Frick, sőt az exFricknét is ismeri és leánykori nevét is elmondta, amI NEM a te általad föllelt Frickné leánykori neve: És most jön a részedről a jellegzetes indexes és jógyerekmorál. Mint egy Szily László, amikor ócskángeci Gyémánt Lászlóval (és szelektív ) ÚGYHAGYOD nem veszel tudomást a tévedésedről, nem javítasz. Én nem nyiltan lépek föl ezzel, hanem finoman, magánlevélben tájékoztatlak, de te nem vonsz visza semmit sem: ez nagyon indexes, nagyon jógyerekes, körömszakadtáig, inkább megkoncepcionálja akár, de nem von vissza. Úgy hagyod. nem nézel oda -és még most is neked áll feljebb. Tunyacsáp, te maffogsz erkölcsről? -te magad állítod ki a saját erkölcsi bizonyítványodat pocsétásan!

Én AZTÁN békén hagytalak: tetszelegj a megszerzett Vezérmajomi pozíciódban. Szépen eljöttem és meghagytalak a kikönyökölt (és jópofáskodott) pozíciódban, amit a többiek azért néznek el neked, mert az ő zsigeroi álláspontntjuknak véletlenül épen megfelel a jógyerekséged lecsekkolása (egy kéthetes spät-tel... böahh... ezt a stréberkkedést... legalább akkor már friss lennél)

Egy Tunyacsáp (a maga fanyar és fennkölt humorával ugye, ne feledjük, hogy Tunyacsáp fitnessz és pl szőrtelenít is, azaz trendi) Egy Tunyacsáp, mint vezérmajom, elkezd maffogva új kreatívat keríteni egy régebbi Kifondoltamos! személyiségre gondolván. Aki személyiséget azért basztak ki a testületből, mert agitációs propagandát folytatván a Kigondoltam nemszabályait-t hágta... meg. És mit csináltál te többször is? A legüdvösebb jógyerek agitációs propagandát (ráadásul 2 hetes spätekkel, gondolom ennyi ideig tarthat, mire egy kristálytiszta helyesírású, valóban az Arany Középszar szabályainak mindenben megfelelő írásművet összekotlaszt.

Promt szópárbajban még délutános/délelőttös időintervallumokban is semmi eredeti nem jut az eszedbe, csak tunyacsápos geiles maffogás.

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2011.12.23. 08:52:39

@Frick László Emlékzenekar:

Szép kis válasz, pont igaz rád a nagy része. Én régesrég kigyógyultam abból, hogy rád haragudjak, mert volt ilyen, először észrevetted, másodszor már csak bebeszéled magadnak, mert most sincs. Egyáltalán nem vagyok besérülve, inkább ezt rád mondhatom el a Frikknés poszt óta. Amikor te azt mondod, hogy milyen természetes a fizikai melós világból a baszogatás neked, akkor ezt a baszogatást már el se viseled, ha Frikkről van szó. Hátulról tökönrúgás, persze! És egy Kigondoltamos poszton kéred számon, hogy nincs benne igazság! Állat jó, elárulom neked, hogy a többi posztomban is van kamu. A Frikknéről meg a posztban is megbeszéltük, hogy rákerestem, ezt találtam, kiraktam. Hogy nem az igazi Laci van rajta, hát istenem, kit érdekel. Bush se ült fingópárnán, pedig arról is raktam ki képet.

Az meg egyszerűen vicces, ahogy minősíted, hogy két héttel le vagyok maradva a trendtől. Te vagy up to date, neked ez a mániád, és írod is rendesen a trendi dolgokat, de ne vetítsd már rám a mániádat. Azért, mert Matolcsy szerepel egy posztban, nem trendi akarok lenni, aki elbaszta, hanem érdekel a téma.

Makodásomat, írásomat minősíteni részedről meg olyan, mikor a tizenéves bemegy az oviba, aztán minden ovisnak benyomja a fejét a vécébe, hogy ő mennyivel erősebb. Igaz.

Van egy üldözési mániád a sok mániád között is, annyi rosszindulatot és hátsó szándékot tulajdonítasz nekem, hogy elképesztő. Amikor te jófejként baszogatsz engem, akkor én hülye vagyok, és nem értem, amikor én viccelek veled, akkor támadlak és sunyiskodok meg indexeskedek. Ez az egy zavar engem benned, már mondtam, bort iszik, vizet prédikál, más szemében a szálkát stb.

Egy dologban vagyok teljesen biztos veled kapcsolatban: jól tudsz írni, de a humorod az sokkal gyengébb, mint ahogy te azt elképzeled és hangoztatod. Kb. ott tart, mint a zenei ízlésed, 30-40 évvel ezelőtti, nem változott semmit, míg a prózád az fejlődik folyamatosan. Lehet, hogy zenében az aranykor volt, de humorban nem. Ezen filózz, és nem az indexizmus a mérce, hanem az, amit te meg se hallassz, mert legutolsó élményed Palinhoz kapcsolódik.

Puffoghatsz össze-vissza, de sértődés helyett inkább elolvashatnád azt, amit írsz úgy is, mintha az neked írták volna, aztán melléteheted, amit neked írtam, és nézd meg, ki sért kit, és ki sértődik meg. Én nem, mondom még egyszer, csak nem bírom, ha azzal baszogatsz másokat, amit te magad művelsz.

Frick László Emlékzenekar 2011.12.23. 09:15:19

@Levéltáros: tessék, pl ezt olvasom, te írod:

"Hogy nem az igazi Laci van rajta, hát istenem, kit érdekel. Bush se ült fingópárnán, pedig arról is raktam ki képet."

Őszintén, ez a két "műfaj" öszerendelhető , egybe? Ugyanaz, Bush fingópárnán, meg a nagy hülyerékázásod a végülis nemigazi Frickre, amit indexes jógyereknagyvonalúsággal leistenemezel, hogyhátakkor nem az, és akkor mi van. Hát pont ez van: magad mondád :)
de ebből nem mászol ki, Tunyacsáp, akárhogy is maffogsz.

Mert neked hoóóógy is számítana, ha akarod komoly (amikor azt hitted, hogy az igazi Frick és akkor hűdeangolosan elegáncs voltál ) most meg leszarod, mert olyan, mint a fingópárna (holott nemolyan) Amikor győztél a vélt-Frick-kel, akkor arattál, aztán meg amikor kiderül, hogy nemgyőztél, akkor meg hirtelen kitérdekel? Ezt te mondád, bassz, te!
Ez a szokásos jógyerekmodor: "Fussunk versenyt -én biciklivel vagyok!" Lefut gyalog, míg te biciklizel "Á, nem is volt komoly verseny, most ússzunk versenyt, én motorcsónakkal vagyok!" Mit gondolsz, mennyi leckét kaptam már ilyet? Nálad különbektől is, akik még képesek voltak néha, ha már nagyon nyilvánvaló volt a bukta, visszakozni is.

Azt hiszed, te találtad föl a tunyacsápizmó spanyolviaszkját?

Isten ments engem attól, hogy baszoigassalak, nem vagyunk már olyan viszonyban. Hosszú blogocholizmusomban nincs összesen több két embernél, aki ennyire geiles-en tunyacsápizmó* maffogott, mint te és érdekes, hogy mind a ketten azt hiszitek, hogy "liberális"-ok lennétek (ha ugye lehetnétek, jó lenne, az biztos, jó pont, sok pont... )

Érveid nincsenek igaziak, csak gyerekesen fűrészelsz. Lehet így veled komolyan vitázni, hogy csak addig ér a neved, amíg "igazad van" de ha meg nincs igazad, akkor "kit érdekel" hogy IgaziFrick-e. (Mondjuk Fricknek Frick, csak nem az a Frick, hanem egy másik, a vitában érdektelen...)
Ehhh, tutulj csak:
www.youtube.com/watch?v=82IsLIsOIBU

*lehet, hogy nem ismered Tunyacsápot, művész, klarinétos, mindenben trendi komoly könyvtára van, angol a fanyarhumora, sőt egyszerre humoros és elgondo,lkodtató, naprakészbőlcs, felvilágosult (nem hiszi a Szanta Kláá-ban) fitt is, tornászik (homlokpántja is van) .. sőt, tanít művészetet, pl rajz-és képzőművészeti tanfolyamot tart meg effélék, polihisztor

Frick László Emlékzenekar 2011.12.23. 09:18:15

@Levéltáros: bocs, elfelejtettem: és Tunyacsáp nem szerény, de nem ám, nincsen neki mire... (amikor "ironizálsz" a zsenialitásodon, amit amúgy tök' elhiszel magadról)

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2011.12.23. 09:49:49

@Frick László Emlékzenekar:

Végülis ez a te bajod:

"Ez a szokásos jógyerekmodor: "Fussunk versenyt -én biciklivel vagyok!" Lefut gyalog, míg te biciklizel "Á, nem is volt komoly verseny, most ússzunk versenyt, én motorcsónakkal vagyok!" Mit gondolsz, mennyi leckét kaptam már ilyet? Nálad különbektől is, akik még képesek voltak néha, ha már nagyon nyilvánvaló volt a bukta, visszakozni is."

Versenynek gondolsz te mindent, és küzdésnek, ahol van győztes és vesztes. Nem fér a fejembe, hogy miért nem hiszed el, hogy sem amikor megírtam, sem amikor kiderült, hogy nem Frick van a képen, nem gondoltam, hogy van köztünk győztes és vesztes. Te csak mantrázol itt, hogy azért mondom, hogy nem volt verseny, mert vesztettem. Lófaszt. Ez a Frikk stílus: két gyerek játszik a homokozóban, a Frikk gyerek egyszer csak megszólal: vesztettél, az én váram jobb! A másik mondja: de nem is versenyt építettünk! - Haha, most, hogy vesztettél, már letagadnád!

Lehet, hogy sok ilyen leckét kaptál már, és emiatt elfelejtetted, hogy van lecke nélkül is élet.

Mint a fiaim, állandóan ezzel jönnek, ki az erősebb, ki a gyorsabb. Mintha nem lenne világ a versenypályán kívül. Neked nincs, és ezért küzdesz az egész világgal, beleképzelsz vetélkedést oda, ahol nincs. Aztán osztod az észt, és leugatsz mindenkit, hogy téged is legyőztelek, meg téged is. Nem akarom analitikusi zsenialitásomat is felvenni a többi közé, de azért szúrja a szemem, hogy aki a neten ennyire győzni akar, az milyen az életben? Én már megírtam neked, hogy az életben győztem eleget, ide szórakozni járok.

Uccsó kommented meg szintén csoda, annyiszor leírtad már, hogy neked micsoda nagy humorod van, és el is hiszed, hogy megdöbbentő, hogy ugyanezt az én fejemre olvasod. Vagy ez csak egy jó kis vicc lenne? Nem hinném, ahhoz túl vicces.

Ne hidd már el magadról, hogy legyőzted az internetet engem is beleértve, mert az internet nem versenyez veled, csak néhány mániákus, akik közé nem számolom magam.

Végül is ha jól meggondolom, te Rák uram vagy, pénz helyett a netes dicsőségre hajtasz, mindenkiben ellenfelet látsz, aki le akarja nyúlni a profitodat. Köszönöm a felvilágosítást Frikk uram!

Nina Skye 2011.12.23. 15:15:03

ÖÖÖÖ, gyerekek, delutani szunya, aztan utana Kati neni reszel nektek finom almat!

Frick László Emlékzenekar 2011.12.24. 08:06:19

@Levéltáros:
A képlet tehát a következő:
1. AAA állít valamit.
1.a.: Amit állít, bebizonyosodott, való és igaz -AAA faszagyerek.
2.a.: Amit állít, kiderül, nem igaz.
2.aa. Más nem tudja meg - AAA hallgat, hátha senki nem veszi észre. majd elsikkad az idő-vel.
2.ab.: Más is megtudja: leszarja, hiszen "Bushnak is rajzolt fingópárnát" és az is csak egy vicc volt. Ha rámutatok, hogy ez nemegyenlő, azaz a NemíróFrick az nem az író Frick, hanem [mindegy kicsoda] éshogy ez NEMEGYENLŐ Bush fingópárnájával, erre az állításomra a jógyerek azt állítja, hogy ez jellegzetes csúsztatásom. Erre azt mondhatom: DE nem csúsztatás. Erre ő azt mondja csúsztatás és ezzel elvitte egy véget nem érő fűrészelésbe a dolgot. Holott, ha az alaptételt vizsgáljuk: A sárga, kiderült nem sárga hanem bármelymás szín. ERRE válasz: Leszarom, hogy nemsárga hiszen Bushnak is mémeltem fingópárnát.

2. ZZZ állít valamit
2.a Amit ZZZ állít , bebizonyosodik. Le van szarva, lehetőleg észrevétlenül elmenni mellette [egyikmegoldás az ignoráció], vagy egyszerűen, minden másegyéb ér nélkül [az egyállítás/egytagadás technikájával a végtelenségig elfűrészelgetni]azt mondani, nemigaz.

2.b. Kiderül az, hogy amit ZZZ állít , nem igaz. Ezzel hiteltelen ZZZ oda-és vissza is. [NB : gyorsan odajön ájtatosmanópofival AAA egy olyan esethez is, amihez különben –hiszen nincsverseny!—vagy mégisvan?? –nincs is köze… Megértem, hiszen valójában a stréberség vádjáróé van szó, éés hogy ha egyet elrontottam, van egy rosszváélaszom, akkor mindenválaszom rossz és tehát azért nem lesz stréber, mert egészen hiteltelen lesz … ez ü g y e s !!]

Tétel: Ha a rosszgyerek 1-szer téved odavissza hiteltelen.

Ha a jógyerek téved*, az tréfás [semmibenemszámító stb] mém, vicc és nem számít.

Levéltáros, köszönöm a leckét és a tanítást. Nem merném azt állítani, hogy ez valami új vagy meglepő móres volt, dehát mégis, tanítás, az ember köszönje meg, ha valaki tanítja.

*Ez tisztáztuk. De úgy vagy vele, folyamatosan hülyének nézed meg butának le a "vitánk" néma követőit, úgy vagy vele, úgyse néznek utána meg járnak utána, te fűrészelésbe viszed, egy állítás, egy tagadás és akkor ebben el is sikkad az egész eljárásod lényege és a leges legrosszabb esetben "Ejnye gyerekek -kel" megúszható (szintén az ovi óta ismerem ezt a jógyerek trükköt)
Attól lett "verseny", hogy nem az egyébként természetes úton, levélben közölted a felfedezésed velem. Ami eljárást egyébként a reád jellemző nagy körültekintés és óvatosság is indokolhatott volna. A második felvonásban jól leégtem, mert kiderült, hogy "az Igazi Frick" látható a fotón és nem mém. EKKOR learattad a győzelmi babért. Persze finoman, angolosan. [Tehát belül véresen] MAJD még egy csavarintás. Kiderült, hogy mégsem az igaz Frick -erre mondod, hogy hiszen Bushnak is csináltál fingópárnát.

Namost ez önmagában is tunyacsápizmó, mert ki nem szar le egy Bushnak mémelt fingópárnát, amikor Bush mémelésre elfogadott és kijelölt célszemély már mióta is, mióta is... Van egy katalógus jógyerekeknek, kit lehet és mikor és hogy mémelni és hogynem. És ennek megvan a leírható szabályrenszre, amiszerint 10 aljasgeci mém közé egy mémet a barátom ellen elkövetek és ettől semlegesíthető és tréfike is az egész meg egyben a politikai megfelelőségem bizonyítéka is... Ez a szokásos kint is megfogni az egerentyűt meg bent is....

KÖSZÖNÖM A TANÍTÁST MÉGEGYSZER! Nem értettem meg,. Szily László hogy képes eltekinteni a gyalázatos tahóságától Gyémánttal, de most neked köszönhetően sikerült megértenem. Szily ugyan nem nézte meg Gyémánt inkriminált képének az egynegyedét, de leszarhatja, mert már mémelt egyszer valakinek fingópárnát is és érdekes? Nem, a karaván halad. Ezt komolyan, addig, amíg meg nem leckéztettél nem értettem. Mindig tanul az ember.

Tudósítalak, hogy ebben a pillanatban[7:50] az álhírgyártás üzletággal kapcsolatban is fény gyúlt bennem: "Sugallunk is valami nagyon is kőkemény pl politikai tartalmat" de nem is számonkérhetően, meg "elviccelhetően" bár sokan a színén veszik [ez az Amerikai fiú -nál szupcsibb!], de az az ő bajuk. Miért nem olyan okosak, mint mi a bakfittyelő bráner boldogabbikvégén.

Imádok nálam okosabb embertől tanulni, köszönöm Levéltáros, köszönöm tunyacsáp!

Lujzanéni 2011.12.24. 08:42:12

ha már a vita néma követői is szóbakerültek, pl én:))
amit látok belőle, hogy valami lényegtelen hülyeségen huzakodtok, hogy most Frikkné vagy nem Frikkné, ami csak elfedi, hogy fiúk, miért is nem vagytok jóban, vagy ha már nem vagytok, akkor miért nem tudtok hajcibálás nélkül elmenni egymás mellett. Dudi folyton kioktatott, ha valami nővel volt vitám, hogy a férfiak ennyivel különbek, hogy nem tépik egymás haját folyton, hanem elkerülik egymást. Ezek szerint ti is nők vagyok? :D
szép karácsonyt mindenkinek

Bokortalan Hajléktalan 2011.12.24. 08:54:54

@Frick László Emlékzenekar: A világért sem szeretnék állást foglalni a kérdésben, hisz csak külső szemlélőként követtem az eseményeket, de nekem úgy tűnik, egy jópofáskodó kommentblogon született az ominőz bejegyzés, ami kiváltotta a vihart.
AAA kérjen bocsánatot és lábjegyzetben írja oda a viccesposzt alá, hogy csak vicc volt, a valósággal való bármily egyezés csak a véletlen műve.
ZZZ a többi poszt "áldozata" érdekében is szólaljon fel, mert megengedhetetlen, hogy - viccből vagy politikai megfontolásból - hamis információkkal árasztják el az internetet.

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2011.12.24. 09:20:34

@Frick László Emlékzenekar:

Terelsz, de nagyon, az egész onnan indult, hogy azt mondtam, hogy te csúsztatsz, és lett belőle egy vádirat ellenem. Pont úgy lovalltad bele ebbe magad, mint pl. a vezérmajomozásba, először jófej melóshumor volt, aztán őszinte utálat, és végül már kiderült, hogy azért üldöztelek el, mert így teljesedett ki a vezérmajomságom.

Nem kell engem összemosni Szilyvel, öntöd rám folyamatosan az indexes utálatodat, indexes módon.

Szépen látszik szerintem, hogy mikortól lett a szuper humorodból piszkálódás, utálat. És amikor egyszer, egyetlen egyszer itt ebben a posztban tettem én is egy megjegyzést a simlis csúsztatásodra, akkor is neked áll feljebb. De te előtte százszor leindexesetzél, hírcsárdásoztál, vezérmamajmoztál. És egy ideje nem viccből. Na ezért írogatok még mindig, mert olyan nincs, hogy szentfrikknek mindent lehet, de őt ha bántja valaki, akkor az szemét jógyerek.

Éles szemed totál csődöt mond, amikor tükörbe kéne nézned. Szemétkedsz, tonnaszámra vádaskodsz, és amikor egyszer - nem is saját magam esetén - ezt szóvá teszem, akkor jössz az álszent dumával, hogy ha te egyszer tévedsz, akkor már elítéllek. Nem nem, azért ítéllek el, mert rosszindulatúan vádaskodsz sokat, sok emberrel, és ugyanúgy, ahogy azt a célpontjaidnak felrovod.

Szép seb ez, gondoltam turkálok benne, vagy elmérged, meggyógyul. Kevés ember érdekel, te igen, most már csak megnézem, hányszor Szilyzel le, amíg vagy rájössz, hogy nem én vagyok az ördögindex, vagy én rájövök, hogy te az vagy.

Boldok karácsonyt!

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2011.12.24. 09:28:44

@Lujzanéni:

Nem hinném, hogy ezen huzakodunk, inkább ez a Frikknés dolog volt az egyik olyan tettem, ami miatt Frikk elkezdte rólam komolyan feltételezni, hogy rosszindulattal vagyok ellene. És azon huzakodok én, hogy elmondjam neki, ő a rosszindulatú, nem én.

A nők előhozása a kommentedben egyébként tökéletes, ez egy másik terület, ami még egy lapát a kapcsolatunk sírján, de ezt most nem elemzem.

@Bokortalan Hajléktalan:

Tudod te, mennyit kaptam azért Frikktől, hogy a nekrológon elkezdtük odaírni, hogy álhír a halálhír!? Frikkné marad, ahogy van, kortörténeti dokumentum. Miért lettem szemétember.

Frick László Emlékzenekar 2011.12.24. 10:01:14

@Levéltáros: Miszter Krabsz, persze nem ezen a nevén, benevezett a Goldenblogra és nyert is. Volt is szavazzrám gombja és kint is van a mózerarankadíj plecsnije. Van neki rendes utolérhetetlen fikanickje is meg olyan is, amivel jógyerekblogokban küzd a trollok ellen. Írt már nemegy lécci-lécci levelet Boginak. Sőt, amikor Bogi a "Hét bloggere" című a nyolchétbloggere rovatosaként riportozott vele, akkor édelgett is Bogival. Miszter Krabsz gidabloggerinákat lovagoltat a térdén de ha kell, kérlelhetetlen. Ésígytovább.

Frick László Emlékzenekar 2011.12.24. 10:09:19

@Levéltáros: Senki nem mondta, hogy szemétember lettél. Amikor kiderült, hogy mégseigaz, ATTÓL és AKKOR (és ezek szerint/teszerinted) egyy egyszrűfingópárnamém lett. Nem lettél szemétember, ez a dogod újabb szemléltetőpélda lett a ... de nem folytatom... ugye
Miszter Krabsz se von vissza semmit, mert ő komoly nem helyesbít, mindhalálig megkoncepcionál és amikor már horul a szurok , akkor elkezd röhincselni, hogy mém volt csupán.

Amikor még érdekeltél, a baszogatás nem volt több, mint amit régente, amikor még voltak papírújságok, bármely jó papírújságíró egy másik papírújságírótól megkapott. Olyan volt a légkör régen egy papírújságban (100 éve Szovjetoroszországban, amikor az "indexes stílust kitalálták pl vagy J. Hasek idejében) hogy ottbizony repkedtek az élcek.
nem mondhatod, hogy a "baszogatás"-aimban nem volt javítószándék "szerkesztői"-ötlet. Jó, a csomagolás. Öncélúan, rosszándékkal, hogy "ánusz, buzi megb" stb nem baszogattalak,.

Olvastál Dosztojevszkijt, tudod, hogy a te érvelési módszeredre mit mondtak... akkor, amikor még vitatkozni művészet volt, na jó, sport, és nem nyírták/vágták fűrészelés
azt, hogy

"Ön szellemes, uram!"

Bokortalan Hajléktalan 2011.12.24. 15:04:52

Újfent visszaolvastalak titeket. Levéltárosnak igazsága van, sajnálom. Jóval a poszt előtt GECIztél vele, mert nem a te füttyöd szerint táncolt. Mondhatjuk, hogy politikailag nem volt megfelelő. Neked. Szerintem nem is politizált. Birkatürelemmel nyelte a pofonjaidat, inkább elhajolni igyekezett, mint visszakézből, teljes svunggal pofáncsűrni. Miért is tette volna. Gondolom, eleinte megmagyarázta magának is, hogy a Gecizés csak jóindulatú terelgetés, jobbító szándékú fricska.
Disztingválnod. Azt kellett volna. Erre való a multinikkezés, ezért van az, hogy egy viccblogon az ember semmit nem vesz hóttkomolyan, nem sérül be, mégha töppedt iker szarkómának nevezik, akkor sem. Nem lettél kisebb, szarabb, bénább attól, hogy az a poszt megszületett. Meggyőződésem, hogy nem bántásiból készült. Fogjatok kezet. Ne lovaljátok magatokat semmi visszafordíthatatlanba.

magyar-magyar szótár 2011.12.27. 03:17:06

@Bokortalan Hajléktalan: Hát arról, hogy pl a Hírcsárda egyáltalán viccblog-e, érdemes lenne vitatkozni. Számomra érdektelen vita, hiszen én nem akarok viccblogot csinálni, tehát "több lesz nekem attól a.." ? Nem lesz több.

Meg kell vizsgálni azt is, lehet-e ma vitatkozni.
Tegnap valami egészen ócska, gagyi Y-kateg amerikai filmben, tipikus amerikai pocsékiskolában láttam: tanulnak vitatkozni a gyerekek és a tanár bá' ADJA nekik, jelöli ki órán a pozíciót. Ésbizony olyan bonyodalmakra is képesnek kell lennie a vitatkozni tanuló gyermeknek, mint a sajátjával ellentétes nézet védelme.

Amúgy ez termékfejlesztésben is módszer, meg kell vizsgálnom dialektikusan széjjelcincálva a termékemet, mi fogható benne meg a széjjelfikázáshoz.

A bloggizmóban ellenben az a bevett szokás, hogy csakis azonosuló, pusziló pacsizó lavva nézet létezik, ellenvélemény tűrhetetlen, ki is moderálják, már az troll, aki vitatni mer. Így jártam Bogáncs Úréknál, akik egy lassan lejárófélben lévő kattogásmarketing módszernek megfelelve afféle kamment-pont-kam -ot nyitottak ámde nem lehet velük csak egyet érteni.

A jógyerekblogokban az a szokás, gondolok pl mavo pozíciójára, hogy a bunkó jobosokkal felveszik a küzdelmet. Egyfajta elegáns [elegancsoss] fentről lefelébeszélésben jól kiosztják a bunkó jobbost, de ha véletlenül az opponens nem bunkó, arra nincs más megoldásuk, mint az ignoráció. Nemreagál, nem vesz tudomást, hagyja elpukkanni…

Mivé lett mára a comment-pont-com is...

A Kigondoltam! blog-alaptétele az, hogy nincs alaptétel, állásfoglalás. Az egyik munkatársat azért baszták ki, beleszerkesztettek(már úgyértem, hogy ki~ a picsába) az írásába satöbbi, mert állást foglalt. Agitált. Levéltáros többször is teljesen nyilt, a jóoldali politikaimegfelelő tanító blogokban kompatíbilis cikket írt a Kigondoltam!-ba. Hatehát azt a munkatársat kibaszták a blogból, elvileg, aszrint a morál szerint Levéltárost is ki kelltt volna baszni illetve beleszerkeszteni az agitápaganda cikkébe. Még azt is merném állítani, hogy efféle cikknek egészen jó volt a Levéltáros írása.

Más Kigindoltamos is megfogalmazta politikaizsigeribúúúbbánnatait, de azt humoros formában tette, ami már elmagyarázható hülyülésnek.

A Kigondoltam belügye is az, hogy Levéltárosra miért nem mérték rá azt a mércét, amit a másik munkatársra, ebben benne van Levéltáros pozíciója is, amit Frikk vezérmajom -ságnak titulált. Melég mókás az, hogy ebből sértődés is lett, de egyébként Levéltáros tényleg vezérmajomként reagál. Nincs mese, ezt Frikk nem kitalálja, hanem Levéltáros tényleg vezetőpzíciót ragadott magához a Kigondoltamban úgy, hogy Mackópajtás ősi törzsi.alapítói attitüdjét nem reagáálja, ezt meghagyja szépen, hiszen a gyakorlatban úgyis Levéltáros a főnök. Persze letagadhatóan főnök, de ez is a műfaj szépségeinek egyik kristályos példája

Továbbá: Ugye itt van Levéltáros maffogása a "kapcsolatunk sírjáról". Ezt szivesen ismétlem el: Magánlevelezésben állt Frikkel [velem -a szerk megj.] Tehát simán felfogható a kapcsolat sírja megásásának a Frick Lászlóné Emlékzenekar. Elismétlem akor: a korai szakaszban Frick eleve rossz lépéssel nyitott. Ha nem reagál Levéltáros provokációjára, akkor az elpukkan. Senkit se érdekel. Arra figyeltek föl a többiek, hogy vita folyik. Ebben a vitában „exponálta magát” Frikk, majd Levéltáros kivárással berántotta a madzagot és „érintés nélkül” beégette Frikket azzal, hogy feltárta bizonyítékát, miszerint a „valódi Frick” látható a képen. A következő menet azonban az volt, amiben Frikk meg feltárta, hogy nem azb igazi Frick van a képen. EKKOR megváltozik Levéltáros álláspontja és azt állítja (itt fönt) hogy a Fné bejegyzése egyenlő egy Bushnak készített fingópárna mémmel. Kérdésem: Mi ez? Egyenlő-e.. itt nem lehet csak úgy elfűrészelgetni, mint egy egyállítás/egytagadás vitában, ugyanis ha műfajilag elemezzük, akkor a Bush Fingópárna mém az a Bush fingópárna mém ez viszont nem mém. Akkor lenne ugyanis mém, ha pl úgy lenne odamontázsolva a menyasszon az igazi Fricknek vagy Kalikó Gézáék vagy pláne Mr Ken Hughes-ék esküvői fotója alá lenne odahircsárdászva valami mémisztikus, de nem! Sőt, amikor még arról volt szó, hogy elegénsan saját rohanó lábában bucskáztatja orra Frikket Levétáros, szó se volt mémről, hanem Igazi Frick –ről (a mém ellenkezőjéről) a dokumentum erejéről (a valóban fingó Bush-ról, mint dokumentum-ról) volt szó.

A LG-nal való kapcsolatunk sírjára a koszorú ugye. Azt mondja ráadásul, a nők előhozása egy újabb lapát a.. Namost én nem hoztam elő nőket, már ha ezt az előhozást LG úgy értette, hogy lécci-lécci levelekkel vagy ilyesmi vagy csődítés vagy gyertekgyertek. LG „jó a nőknél” erre -természetesen finoman disztingváltan jónevelten tehát bármikorletagadhatóan- büszke is.

Frick önként levonult, ez a 2D sikamikabolygón maga a vereség és halál a Kigondoltam!-ról ez kevés levéltárosnak. Egy más esetben, egy másféle vereséghez odajön és ügyesen kifelejtve egy mellékmondatot, arra mutat rá, hogy az ő szemében tehát hiteltelen vagyok egészen. (Ő hiteles, mert amikor nincs igaza, akkor csak hülyéskedett, ha igaza van, akkor meg bölcs volt.)

Az egésznek tehát van egy olyan tanulsága is, hogy nem érdemes eltérni a jógyerekmoráltól. Egy jó morál van a jógyerekmorál. Semmit sem nyiltan vállalni, mindent visszaszívhatóan, moderálni, törölni, szelektívténykezelni, csak azonosulást elfogadni, mindenmásvéleményt nem tűrni, de óóóvvóónénizve árulkodni a sajátvélemény nemtűréséért.

Hogy bekeretezzem azt a kommentet, térjünk vissza még a „vicc”-blogra, mert érdemes. Ott ugye a vicc maga csak marketing fedőtevékenység, mert a vicc mögött nagyon is kemény és veretes politikai agitációs szándék van. A vicc iránt erős igény létezik. A vita iránt nem. A „Vitassuk Meg” blogokban erősen irányított kétváltós feltételezés nyit és összesen a kommentoszlopokban csak egyféle jóreakvció létezhet, a többi nemjóreakció.
A Hírcsárda mint viccblog azonban undorító oylanok számára is, akik egyébként az agitációs-propaganda irányultságával egyet értemnek, sőt, a cigány kurvannyázásával meg pláne, csak ők otthon szokták a konyhaasztalnál meg a budin kurvannyázni a cigányt. LG besérülésének egyik oka csak a gyanúja is annak, hogy ő olyan viccblogban, mint a Hírcsárda közreműködne.

Ezek is jelzik, hogy valami nem jó a Hrcsárdában, miközben meg a lájkolások és közönségreakciók azt az illúziót kelthetik a szakemberi-nek nem nevezhető gárdában (ezt is szivesen szajkózom: a paródiában, mint műfajban alap a parodizált mély, elemző és konkrét ismerete… a paródia nem mém, nem attól működik, hogy szamárfület ragasztok a birkának. Ez még nem a birka paródiája…)

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2011.12.27. 12:49:28

@magyar-magyar szótár:

Magam is elszörnyűlködve olvasom, micsoda egy szemét alak vagyok, karót a szívembe és fokhagymát az orromba is érdemlek minimum. Viszontlágytojás.

magyar-magyar szótár 2011.12.27. 14:50:29

@Levéltáros: Ezt honnan veszed, hogy te szemét alak lennél? Kellemes úriember, társasági lény vagy, Frick is megbukott, én is megbuktam a te egyetlen éritésed nélkül, egymás sok-sok saját lábaiban estünk hasra Frikkel, egymás térgyeibe vertük a pofánk, benéztük a vetélkedést, ami nem is volt, Frikk ugye benézte a Fricknét ami fingópárna és egy percig se volt komoly (csak vicc volt és Frikk magát tette..ö.. hagy számoljam, triplán nevetségesé).

Te teljesen makulátlan,. hibátlan úriember, dzsentlmen vagy és.. hát gondolom, mivel te nem vetélkedtél, azt nem mondhatom, hogy győztél... de mindenesetre én hiteltelen vagyok ugye..

Én kérek elnézést és még egyszer köszönöm a tanítást. Már hasznosítottam is. Jó móres volt. És várjál.. még az is nevetséges, hogy erről egyáltalán ebben a kommentben beszéltem és ez is úgy nevetséges, hogy részedről egy kisujjbillentés sem történt azért, hogy nevetségessé váljak. Egyszerűen ez... zseniális! Ahogy szoktad magadra mondani, hogy te zseniális vagy, hát kénytelen vagyok belátni, hogy tényleg zseniális vagy.
süti beállítások módosítása