"mindenkinek megvan a maga 30 ezüstje"

/egy júdás a vádlói előtt/

Az alábbi videón látható öltönyinges [tehát a fehérgallérosnál magasabb] kategóriájú bűnöző ugynevezett "véleménye" csak a laikusok számára lehet meglepő vagy bicskanyitogató vagy mitt'omén milyen.

Egy ügyész számára ugyanis a felvételen látható visszafogott egzaltáltságban előadott aljas [tehát fenyegetést vagy zsarolást rejtő] támadás megszokott és lényegében unalmas is. Nagyjából húsz éve ez megy -ügyész előtt? Már a gabonás/kavicsos teherautósofőr habzó szájjal, a rendőrség intézményét szidva , a közlekedési bűncselekmény miatt intézkedő rendőröket fasszopó kormánybérenc sarcszedőknek leszólva ereszkedik alá a fülkéből. A cocpoloztató-kamatoló királycsávó rasszizmusvan!-t kiált és apardhájt miatt zombuccmannal fenyegetőzik. A letartott [lefogott, letartóztatott] pógármester aszongya, az ügyészség a bukottpógármester Lepcsës Lujó bérence, az ellenségei bújtották föl, valamint ő jazér' adta versenytárgyalás nélkül a Czinczijéknek a falu konyháját, mert őneki a testület aszonta és amit őneki a testület megaszond, annak ű kötelës engedelmeskedni. [A felelősség áthárítása a képviselőtestületre című közhelyesen unalmas fordulat pógármeterek megvádolásakor.]

Nem tudom, itt mit mondott az ügyész, a közreadók nem rakták ki az ablakba, de kirakták, íme https://www.youtube.com/user/gyurcsanyponthu#p/u/0/_zMnkxaaZ40 -egyébként pl. a pógármesternek azt szokta mondani ilyenkor az ügyész, hogy nem a polgármesteri össztevékenysége a vád alapja, hanem konkrétan a [falu konyhájának a] korrupciós ügye.

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr213279626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

RomBold! (törölt) 2011.10.05. 13:41:30

Most mégse mondhatta azt, hogy "Elkúrtam."

Vagy igen?

liberálisköcsög 2011.10.05. 15:52:09

De raj volt megint GyF. Kiosztott néhány sallert meg kokit, azt lelépett. A Nagy Imre sír előtti monológja óta nem láttam ilyen jó formában.

PesszimPista 2011.10.06. 06:02:53

Ha azon a kérdéskörön egy elegáns mozdulattal át is lendülünk, hogy Feri őrült-é, avagy inkább zseni, legalább bizton állíthatjuk, hogy egy igazi ripacsba oltott hétpróbás gazember.
Óriási ez a muksó. Egy brazil szappanoperára hajazó barátok közt alakú mittoménmi.

magyar-magyar szótár 2011.10.06. 06:13:20

@RomBold!: Nem hát az Elkúrtuk-ban a többesszámot eleve így kell érteni:
~tok és ha én egyszer kinyitom a számat, ha én elkezdek beszélni! A HazudTUNK-ot így kell érteni hazudtaTOK tik!
Feri mindig és nagyon szépen, érthetően szól előre. Most is megmondta az ügyészségnek, mi vár rájuk.
2006. október 22-én szépen figyelmeztetett előre: ne merje a FIDESZ megtartani a naggyülést.

Feri mindent itt csinál meg mond előttünk. Itt van pl az ügyészség előtti beszédében a Goebbels- mutogatós mimika. 2007-ben ugyan annyira nem lett gyújtóhatású A rend és Szabadság című beszéde, ami teljesen rendes Goebbels-mimikában volt előadott, Feri ilyenekkel szondázta, meddig mehet el. és elmehetett!
Feri úgy 2-3 havonta csekkolta le, mehet-e még (a sajtótól) és a sajtó elnézte neki, ezzel azt üzente: mehet.
Ferinek ám mindenre megvan az igazolása, felhatalmazás,a nem egyedül csinálta, most pl megtudtuk, hogy nem a Meh és a Szűk Kör kormányzott, hanem neki kormánya volt, aminek ő engedelmeskedett!! Ez újság -de ezt is elnézik neki. Hiszen ferinek sose volt kormánya, a "miniszterei" PR emberek voltak. nem titokban csinált majmot gráfból. Gráf még el is mondta az újságíróknak, mit akar, majd jól megaszondja gyurcsánynak. Aztán gráf kijött és elmondta azt, amit viszont gyurcsány akart.
Mi más egy ilyen politikus, mint zseni. Van ez a közhely, miszerint minden zseni egy kicsit őrült. egy kicsit őrült -de nagyon meg nem.

magyar-magyar szótár 2011.10.06. 06:14:44

@liberálisköcsög: Az utcán mégjobb formában volt
Azért ne feledjük megköszönni helyette, ha őneki már nem volt ideje Schiffer művészúrnak és a fidesznek ezt a lehetőséget, amit kapott!

hajdul (törölt) · http://hajdulaszlo.wordpress.com/ 2011.10.06. 17:42:20

Azért jó lenne, ha egy megvádolt átlag ember is elmondhatná így a véleményét az eljáró hatóságokról. Csak az átlag ember az ájult tisztelet okán kussol a hivatali gecik előtt, s azt csinálnak vele-ellene amit akarnak.

magyar-magyar szótár 2011.10.07. 04:43:16

@hajdul: Természetesen ez igaz. Itt is azonban, mint az igazságbeszéd esetében is, Szegény ferenc nem köntörfalaz ezért érdemes az egész szöveget is vizsgálni. Az ugyanis nem a vélemény kategória, amikor a királycsávó szalonnás hangon azt bömböli az ügyésznek, hogy tudja ám ő, hogy mit csinált a vadászvacsorán a főügyész Kittikével
illetve hát ugye ezt az öltönyinges kategória fo9inomabban adja elő, miszerint fognak még majd önök júdáskodásukért számot adni, neghogy azt higgyék, hogy nem

Lényegében a szöveget elemezve a tartalom ugyanaz, csak a szavak, a ki és megfogalmazás más.
Az véleményem, ah elmondom pl hogy ez és ez jogtalan és így és így megszegték a XAZZ kettőperbé hármasbekezdésében a.

Az azonban, hogy én ottülök egy váddal, amiben az ártatlanság vélelme illet
DAZONBAN vádakat állítok a velem szembeülőkre és őket meg nem illeti meg ugyanez.. sőt zsarolok vagy fenyegetek.

Magyarról magyarra fordítva az jön le, hogy leszek én még valaki és akkor intézkedem, hogy Önökkel leszámoljanak...

Valamint ez a júdáspénzes is nagyon égő volt attól, aki zsákszámra adott ki 30ezüstöket és aztán a harmincezüstöseinél megjelentek a csicskái az aláírásgyűjtőívekkel...

magyar-magyar szótár 2011.10.07. 04:44:32

@hajdul: Szerintem Szegény Ferenc alakítása a videón még egy fanja számára is égő kéne legyen... Nagyon-nagyon elvakultnak kell lenni ahhoz, hogy valaki ezt a videót képes legyen ZSAKÜZZ!-nek értelmezni...

2011.10.07. 11:29:45

@magyar-magyar szótár: A fanjai ezt is óriási bravúrként értékelik. Ugyanúgy, hogy a sárga birkák legbirkábbjai is a Vezér minden szellentését "Európa legnagyobb államférfiúi teljesítményének" szokták titulálni.
süti beállítások módosítása