Nekem mindig tetszik ez a makroökonómia tankönyvi ajánló, a zsűri mutogatja be a versenyzőknek, ami kb olyan, mint amikor tereprallin KRESZ könyveket lógáznak be az útált versenyzőnek. Meg ordéjjanák, hogy jobbkézsszabály! és "kéziféket csak parkoláskor!" Olyan makroökonómia tankönyvet nem basszusgitározott még fejjel lefelé Flea sem, amivel ebben a világ'álságban valamire is menni lehet. Előszöris: mutass adatokat. Egy kibasszusgitározott sztakkátónyi megbízható adatat se találsz, nemhogy forrást. Emlékezetes a 2008-as kőolajkonferencia, ültek a termelők, a felhasználók és a hivatalos kereskedők és lestek, mint a birka, mert egyikük kezében sem voltak szálak... Annyit sejtettek, hogy senkinek nem jó az, ami van és kb annyit tudtak elérni, hogy a mikrospekulánsok a kőolajpiaci borogatásokról átkaptak a valutapiacira. Kedvenceik lettek a kisországok kisméretűgazdaságokkal, erről mit ír, három év telt el, a makroökonómia tankönyv. Az elavult telefaXXXomat vagy azt se.
mire kijön egy tankönyv a nyomdából, lejárt lemez.

 

az elavult telefaXXX (az enyém nem ilyen, rövidebb, de sokkal vastagabb)

melléklet: Ez még nincsen benne a tankönyvekben, pedig az idén nóbelbonbont adtak érte: A közgazdaságtannak sokáig gondot okozott olyan piacokat modellezni, ahol egyszerre van jelen kielégítetlen kereslet és kínálat. Tipikusan ilyen példa a munkaerőpiac, ahol egyszerre találunk betöltetlen állásokat és munkanélkülieket. A "klasszikus", súrlódásmentes piaci megközelítésben ezek nem létezhetnének egyszerre, hanem ki kellene alakulnia olyan béreknek, amiken mindenki dolgozik, aki akar, és minden állást azonnal betöltenek. A megoldás absztrakt alapját Peter Diamond vetette meg 1971-ben megjelent cikkével. Ebben egy olyan piacot elemzett, ahol a vásárlók számos ajánlat közül keresik a legjobbat (nem látják mindet egyszerre, és a keresésnek költsége van), az eladók pedig ennek megfelelően képzik áraikat. A cikk eredménye Diamond-paradoxonként híresült el: már infinitezimális nagyságú keresési költség radikálisan más eredményt hoz, mint a klasszikus versenyzői egyensúly - bizonyos struktúrák esetén a piac akár össze is omlik. A közgazdászok számára nyilvánvaló lett, hogy olyan, nagyon izgalmas modellalkotó eszköz került a kezükbe, amivel eddig meg nem értett jelenségeket is leírhatnak. Az alkalmazás nem váratott sokáig magára: az 1980-as évek elején számos cikk jelent meg Dale Mortensen és Christopher Pissarides szerzőpárosától. A munkapiacot olyan közegként írták le, amelyben a kereslet (betöltetlen állások) és a kínálat (munkát keresők) nem találnak azonnal egymásra, hanem egy egyszerű sztochasztikus folyamat hozza össze őket, és a találati ráta a két oldal arányától függ (így aggregáltan is konzisztens). Így jön létre a munkanélküliség. Ez a modellcsalád azonnal sikeresen magyarázott számos érdekes jelenséget (a munkanélküliség változását a gazdasági ciklusokban még csak kvalitatíve sikerült megmagyarázni, a kvantitatív magyarázat sokak szerint továbbra is nyitott kérdés). Ezekből a modellekből hamarosan tananyag lett, és 1990 után már nehéz lett volna olyan minőségi PhD kurzust találni, ahol a diákok ne tanulták volna a Diamond-Mortensen-Pissarides modell egyszerűbb változatait. A súrlódásos piacok megterményekítőleg hatottak egyéb területekre is a pénzkereslettől az ingatlanpiacokig. Eleganciájuk és széleskörű alkalmazhatóságuk miatt ma már standard részei a közgazdászok eszköztárának.

36 komment

Címkék: makro

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr503256845

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Budai Hella · http://holgyekorome.blog.hu/ 2011.09.26. 07:34:23

köszönöm a derűs reggelt:)
érdekes, de a vitákban, ha egy férfi kifogy az érvekből, gyakran hivatkozik a telefaxx-ra:D

a szakmai kérdésekre majd délután visszatérek

kikoránkell 2011.09.26. 11:03:30

Haladási iránnyal szembemenni tereprallin is tuti bukó.

magyar-magyar szótár 2011.09.26. 12:50:26

@kikoránkell: Ez verbálisnak nem vót rossz poen. Mert egyébként van irány? Szerintem Irámymutató Waszlavik tudná a sámánbotjával...

@RomBold!: Igen, de ha a villaany is le van kapcsolva, akkor tökmindegy

kikoránkell 2011.09.26. 13:32:36

@magyar-magyar szótár:
Irány nincs, irányok vannak, én meg nem mondom melyik a célravezető, deviszontellenben vannak évszázados tapasztalatok, tanulságok arra nézve, hogy mely irányokat célszerű elkerülni. Már ha egy ilyen gazdaságilag nyitott, súlytalan kis országnak fontos az olyasmi, hogy bizalom, befektető, kamatfelár meg a többi fasság. Ha nem, nem. Az állampolgár nem fontos, soha nem is volt, ilyen szó nincs is, max adóalany formában fordul elő.

magyar-magyar szótár 2011.09.26. 15:05:11

@kikoránkell: Az évszázados tapasztalatoknál egy jó kékeres másfélméteres lobogó vaszorájú lufassz is többet ér. Pl aki az évszáz7adostapasztalatok alapján ültet többféléből gyümölcsöst, lesthet, mert szemben az évszázados tapasztalatokkal,. a középkoraicseresznye egybenérik a germersdorfival meg a kajszival. Oszt nem lelne rá egyszerre annyi munkáskezet.
Azt hiszemj, ennek az újfajta hyperkommunikációs netokratikus spekulalizmusnak pont az az egyik fő lényege, hogy évszázadostapasztalatokat gyöveszt szembe egymással.
És az irány nagyon megfelel a zónijónak, mert Hzngary nem szerepel az euro elleni halálosjátszmában a csődbemenetelő országok köz ... hivatalosan. Kb ez az irány, ami ...vel én sem értek egyetz, szerinte stipi-stopi jobb élett voma kimondanoi az igazságot tavaly májusba. Hagy rohadjon rá a szar (vagyis a felelősség inkább)azokra, akik feltermelték. A zónijó köszöneteivel eddig is sokra mentünk, mi vótunk az egyetlen jógyerekország, oszt sokra mentünk vele...

Budai Hella · http://holgyekorome.blog.hu/ 2011.09.26. 15:48:25

jó, értem, tudományos magyarázatot szeretnél
nálunk nem a surlódásos munkanélküliség a probléma, hanem a struktúrális, illetve általában a munkapiaci egyensúly hiánya, vagyis sokkal kevesebb a felkínált tényleges állás, mint ahányan keresnek

A Mat' féle makrogazd probléma
szerinte: engedjünk jövedelmet kiáramlani a lakosság felé, ez kereslet növekedést indukál, a vállalkozások megnövelt termeléssel reagálnak a felpörgő piaci keresletre, ez magával húzza a munkaerő piaci keresletet is, tovább több vásárlás, több adó és járulék- vagyis magasabb állami bevételek

Budai Hella · http://holgyekorome.blog.hu/ 2011.09.26. 15:51:26

csakhogy
egy olyan réteget díjazott, akinek a fogyasztása már így is magas volt, tehát nem akar még egy pár cipőt, nem akar még 20 deka sonkát, stb, viszont beindul a várakozásoknak nevezett jelenség
annyira abszurdnak tűnik, hogy épp ők kapnak állami ajándékot, hogy nem mer költeni, ki tudja, talán félév múlva vissza az egész, inkább megtakarít
aki meg mégis mer költeni, az külföldön költ, messzebb és hosszabban nyaral, vásárol, stb, tehát se felpörgés, se növekvő munkaerő kereslet, se több állami bevétel, sőt, kevesebb, mert ugye, adót engedett el

Budai Hella · http://holgyekorome.blog.hu/ 2011.09.26. 15:55:02

az oktatás problémája
vonjunk ki pénzt, legyen kevés állami férőhely, legyenek magasak a tandíjak, elvileg bevétel
egy egysterű marshall keresztet rajzoljon már fel Mat, hogy ezeken az árakon nem nagyon lesz fizetővendég a felsőoktatásban

jó, de akkor mi lesz kb. százezer fiatallal
szerezhetne szakképzettséget, de a szakképzés sem kap plusz pénzt, hogy fogadni tudja őket
elmehetne dolgozni, de bármiféle képzettség nélkül hová? ellenben jól tudjuk, ha egy fiatal iskola és munkahely nélkül tölti a 18-23 év közötti életkorát, lehet, soha nem talál már vissza a munkapiacra, mert elszokik a rendszeres igénybevételtől
folytassam?

I_Isti 2011.09.26. 21:30:45

@Budai Hella: Hát ezaz. Ki kellett volna találni Magyarországot, és nem kivenni az alkotmányból a Köztársaságot. Ki lehetett volna találni mondjuk azt, hogy Mo-n képzik ajrópában a legjobb autószerelőket. A legyobb lakatosokat. A legyobb szobafestőket. (Olyat nem merek írni, hogy "számítógép programozó", mert abban lemosnak minket az oroszok, és az indiaiak, az oroszok okosságba' és tudásban, az indiaiak meg mennyiségre, mint a szart.)
Valóságban a magyar iskolarencer nagyjából szarra se jó, nemhogy versenyképes munkaerőt előállítani.
Példa: a mostani másodikosok megtanulnak számolni a pénzzel. egy-két forintosokkal, szépen kivágva papírból. Jahogy nincs egy és két forintos pénzérme? Miért is ne nettó hülyeséggel tömnék a diákok fejét, had tanulják meg, hogy az iskolában semmi életrevaló dolgot nem lehet tanulni!

magyar-magyar szótár 2011.09.27. 03:40:37

@I_Isti: A magyar autóipari munkások nagyonjók. A magyar hentes-mészárosok egyedülállóan jók, kb az orvoskkal és ápolónőkkel együtt igen keresettek.
Még élnek magyar védőnők, a negyven éven felüli nembudapestiek szakmailag páratlanok szinte világon.

Magyarország egyik legnagyobb baja az, hogy az egész XX. százada azzal telt, hogy megpróbálták kitalálni azt, ami pedig tanképpen 1880. után már megvolt.
1945. óta minden "reform" az ország kitalásása jegyében szinte katasztrófa. Csdak a megbaszott reformok, tehát pl bács-Kiskunban a tanyarendszer nemfölszámolása, vezettek eredményre. Pl ha pár bányát nem hagynak föl a reform jegyében, ma (és a következő kőolajválságban méginkább) jó buli lett volna...

Az oktatás elbaszása az 1978-as "reform"-mal kezdődött. Vizsgáljuk meg tehát, hogyan készül a magyar reform.
Így kezdődik:
Végy egy mikiegérmásoló vajpapírt, tedd át az ónijós tankönvre és kupírozzad...

Budai Hella · http://holgyekorome.blog.hu/ 2011.09.27. 07:19:42

@I_Isti: hát, ez most sajnos nem jött be, mert én is tanítok, de már megszoktam, hogy a tanár csak hülye, segg, alkalmatlan lehet
aézrt elmesélném, hogy nem elitképzőben tanítok, de az értelmesebb, talpraesettebb tanítványaim jó része évek óta külföldön melózik, valamire csak megtanítottuk őket, nem, ha beváltak, és megállják a helyüket

@magyar-magyar szótár: nembudapesti:D és mondd, a budapestieket külön csoportban képezték az eü. főiskolán:D nem legyél már ennyire előítéletes, bár tudod mit, legyél

magyar-magyar szótár 2011.09.28. 06:19:38

@Budai Hella: Említettem már azt, hogy a pécsi jogikar erősebb az ELTE jogikaránál, viszont kimondani ezt nem szabad. Másrészt a magyar oktatásirendszernek van tehetetlensége, ami még előrelöki az eredményességben, pl a 40 évesnél idősebbek 8az a bizonyos halálosan érdektelen kór-osztály) némaértő olvasási szintje pompás, és nemcsakhogy képesek olvasni, de olvastak is.

Meghatóak a siráőmaid, de pl szoktál gazdaságtanra hivatkozni,mint egzakt tudományra, a gyöngyösi Károly Róbertmek olyan híre van, utóítéletek alapján, hogy az üzleti szféra kb gimn. érettségi szintjén kezeli. Nein, danke. Pedig Klauszmann Viktor is tanított ott. (médiatudományt)
A Budapesti taxisofőrök kb egyharmada még ma is igazi, tehát valódi vezetési képességekkel rendelkező taxis, akinek a műszerfalára nem loccsanna ki a víz az odatett pohárból, miközben "vaddisznómód" furakszik.

A budapesti védőnőket is Budapesten képezték, csak Budapest dzsungelében megengedhetik maguknak azt, hogy tojnak az éppen aktuális kismamáikra. Faluhelyen mindenki ismeri a védőnőt, hogy issza a kávét, mivel lehet bélelni és milyen sütit kér, Budapesten azt se tudják, szőke/barna-e. Valamint a budapesti kismama bukszájától függően az ézotérikustól a sarlatánnőig akármimást is elérhet...

magyar-magyar szótár 2011.09.28. 06:22:32

@Budai Hella: Ugyanezt mondhatom el pl a gyógypedagógiai képzésre, amiben Magyarország szintén élenjáró. Budapest link hely és ott nem csak a paraszt vakul a médiázásban, de bizony másbudapestieket is palira tudnak venni a jellegzetesen budapesti linkalakok.

budai zöld 2011.09.28. 11:04:31

Én már szóképekből tanultam olvasni, és lehet, hogy félreértem. Arról van-e szó, hogy a makróökonómia egy baromság, mert a makrókönyvből nem olvasható ki, hogy mi van most Magyarországon, sőt, nem olvasható ki a jövő?

Egyébként egyszerű ez a munkanélküliség-dolog.
- senki sem ruház be Magyarországon/ra, mert a válság előtt rettenetesen versenyképtelenek voltunk (drága, túladóztatott, képzetlen munkaerő), a válság óta meg már tökmindegy
- ezért aztán nagyon kicsi és válogatós a munkaerőkereslet, akár hentesről, akár közgazdászról van szó
- bármilyen kevés munkára bármilyen sok jelentkező van, mégis sokszor gyenge a felhozatal: kevés a képzett, talpraesett munkaerő, aki komolyan gondolja, hogy dolgozni is akar, és tudja alkalmazni a tudását/tapasztalatát --> vagy csak nagyon nehéz megtalálni őket.

Budai Hella · http://holgyekorome.blog.hu/ 2011.09.28. 15:20:44

@budai zöld: arról van szó, hogy a makroökonómia tankönyv olyan, mint pl. a mérnöknek a statika alapjai tankönyv. Nyilván nincs beleírva, hogyha egy pont 123,4 m széles folyóra akar hidat építeni, aminek megadott terhelést kell bírni, és még valami hajó is, ami 4,8 m magas átférjen alatta, pontosan milyen legyen. Dudi ezt várná el. Pedig arról van szó, az a mérnök, aki nem olvasta el a statika alapjai című könyvet, bármilyen hidat épít, az le fog szakadni. Most akkor marhaság a statika tankönyv, mert PONT az a híd nincs leírva benne?
A makro tankönyv is erről szólna, az alapokról, aminek az ismerete nélkül a konkrét helyzet nem kezelhető.

magyar-magyar szótár 2011.10.01. 07:52:49

@Budai Hella: Fejére szól, ki szót emel. Részlet Gordonka korszakos beszédéből:
>>A vészhelyzettel való riogatás ráadásul önmagában is veszélyes, aki az ördögöt festi a falra, annak esetleg meg is fog jelenni, és akkor mindnyájunknak munkásoknak, tanároknak, orvosoknak, vállalkozóknak, nyugdíjasoknak megint meg kell küzdeni vele. Hazánk ma túl van a közvetlen életveszélyen, az életmentő műtét után állapota stabil, a rehabilitáció első eredményei látszanak, de a teljes gyógyuláshoz sok és kitartó munkára van szükség. A válság tanulsága, hogy a tartós egészséghez az országnak is életmódváltásra van szüksége. Változásra van tehát szükség, olyan nagyra, amilyenre lehetőséget ad a nagy támogatottság, a nagy többség. A kiindulópont megfelelő ezekhez a változásokhoz. Európában ma miénk az ötödik legkisebb költségvetési hiány. Az államháztartási hiány a Nemzetközi Valutaalap, az Európai Bizottság és a Független Költségvetési Tanács által is auditálva az elvárt 4 százalék körül maradhat, ha az új kormány másként nem dönt.<<

Egyszerűen nem tud érdekelni az, ki milyen részletet ragad ki és nagyít föl. Annál eddig jobb hasonlat nem keletkezett: a hajó lékeit máshonnan vágott újabb lyukakból fódozzák. Ezt örökölték és más lehetőségh nincsen, mint kussolni. nem egy pöcs kis ország, még csak nem is a k'k'k' éjraópai régió, hanem úgy nagyjából az Eu és az Euro a tét. Valakik ezzel szórakoznak és egyszerűen mondom, hogy értsd: szemét fasz, aki most makroökononómiai tankönyvekre hivatkozik: ilyen válságot még nem látott a világ, elmehet az apja kaszájára, az ótvaros hóttkampósba az összes szakértő, mert nem a régit kell mondani, ami volt, a májusiokosság már lerohadt június végére... meg a hogyannemoldjukat. Mondjon újat és hogyanoldjukmeget.

Valamint ismételten emlékeztetlen ÉN nem értek egyet ezzel a maszatolással.

Ugyanaz most a probléma, mint 1939-41 ben volt, amikor tudós hadmérnökök elsővilágháborús tapasztalatokból szőtt tankönyvekből idézgettek, hogypl mi lenne jobb betonmix a maginot-vonalénál? Az, hogy a maginot vonal nemválasz. Zeppelinek nemválasz. Lövészárokásógép nem válasz. Kétfedelűrepülőgép nemválasz és a pompásan bevált Babel-féle Lovashadsereg nemválasz.
Elmegy a faXXXomba az összes szakértő. Mit csináltak egy fixentelepített óriáságyúszakértővel 1941-ben?

A ruszkik nem ballisztikatudományilag nyertek, hanem az ősmongol. ha tetszik az ősmagar NAGYMENNYISÉGBEN CÉLZATLANUL MINT ÁÁÁLATT katyusákkal. Te meg ballisztikai szakértőket citálsz. Mivel nyert a T34-es? Azzal, hogy akkora kottya volt mindenének, hogy nemszorult. Meg azzal, hogy nem benzinnel, hanem bármilyen foolyékonykénhidrogénnel elment és ott voltak mögötte a végtelen olajmezők.. Csueszlovak és nagykottyú, pontatlan géppisztoly.
Ilyeneket kéne kitalálni ebben a válságban, pl lefogni az összes gyorsankommunikáló kisgeci spekulánst és elküldeni tapiókát kapálni Brazíliába a kurva édesanyjaikkal egyben. Ebbe mi tényező a "magyar gazdság"???Khhhh...

magyar-magyar szótár 2011.10.01. 08:00:58

@Budai Hella: Ez nem jó példa. Most nincsen idő hidat építeni és nincsen acáél/beton miből, akkor mi a faszomnak a statikatankönyv? Viszont a folyón meg át kéne menni. Ne feledd. a mi egyetemistáink tudnak spagettiből a legerősebb hidat építeni. Az elméletekkel nincsen baj, itt az a kérdés, hogy meg tudja-e valaki mondani, mi a valóság, amiben azt a hidat le kéne verni, hol vagyunk. Beszélni róla TILOS. DErről idézz passzust. Veress hidat a kőfekete dzsungeléccakábva, se azt nem szabad tudni, hol a folyó, se azt, milyen széles arról nem is beszélve, hogy mi értelme az Amazonas esetében szélességről beszélni.űÉs egy olyan országban, ahol a Dunai hajós nem hiszi el, hogy a Tiszai hajózás nehezebb... Miért? Mert a Duna nagyobb és Budapest folyója azért nem.
Lehet, hogy a Zagyván kéne átmenni... de maximális ár idején.

magyar-magyar szótár 2011.10.01. 08:03:32

@Budai Hella: Egyik régi témánk a magyar túrizmus 22-es csapdás patthelyzete. A legdrágábban tudjuk kínálni a nagysemmit. Egyszerűen képtelenség kigazdálkodni versenyképes árakat. na ez aztán nem makro, ez szinte muikroökönómia, de még erre sincs megoldás.

Budai Hella · http://holgyekorome.blog.hu/ 2011.10.01. 08:13:38

@magyar-magyar szótár: a tésztahíd is a statikakönyv ismeretén alapszik,mint ahogy a gyorsan összedobott katonai pontonhíd (tudtad, hogy a magyar katonai hidászok is nagyon jónak számítanak) és a kő és acélhíd is UGYANANNAK a statika könyvnek az ismeretén alapszik.
Ezért is akarják bezárni a corvinust, mert mijafasznak annyi jólképzett közgazdász, csak belepofázik az okosok dógaiba, elég ide egy, egyinek M-mel kezdődik a neve, és ..tolcsyra végződik, majd ő megmondja a tutit:D

Tombolás és férfihiszti és a rég nem regnáló Jópofira való hivatkozás helyett próbáld meg megérteni, amit én már rég mondok, alapvetően HIBÁS, rossz, téves, ahogy vezetik a gazdaságot. Ha nekem nem hiszel, olvasd el a belinkelt hetiválaszos cikket, MT gondolom azért megfelelően rosszgyerek, nem? Akkor hogy lehet, hogy még ő is szembemegy M-val és a baromságaival?

magyar-magyar szótár 2011.10.02. 08:16:00

@Budai Hella: A tésztahíd arról szól:
Hogyan lehet megoldani -akár tésztából is. (ugye eredetileg a tészta nem szerepelt a tananyagban)

A mostani széjjelfikázások lényege pedig a hogyan nem lehet megoldani acélból sem. (ami örök tananyag) tanképp tökmindegy mit mond matolcy, mit te vagy én és az összes közgazdászok. Ötletek vannak, tankönyvek vannak. Nem lenne azonban ez, ha bárki is az eddigi tapasztalatok alapján boldogulna. Nyilván van megoldás, pl egy tudóst sem hallottam még, hogy az évek óta ismert hihetetlenülgyors kommunikációt beszámította volna az alapvető tényetők köző. Az utolsó tankönyvet, amikor írták, még Pentium II-es gépek voltak és viszonylag mobiltelefonokk. Az orosz válságot még televíziót leső brókerek világszeme előtt robbantotzta ki a buta orosz pü miniszter az őszinteségével 1997-ben, de még ez is friss anyag -vagy benne sincsen a tankönyvekben.
Sehol nem állítottam, hogy M. jól csinálja. Sőt, példátlanul azt állítom: sehogyse kellett volna csinálni, bele se kellett volna fogni. Megnézném én az öszes főokost, felelőspozícióban mit merne vakkantani. gazdaságiszerkezetváltás, faszom: az iskolákat jövőhéten fűteni kéne, ez a legnagyobb időtáv, kit a telefaXXomat se érdekli most a gazdaságiszerkezetváltás, mi? A kormány váltson gazdaságiszerkezetet a kisspekulánsok meg közben teszuik, amit szoktak, Egészen máshová kell most figyelni, nem a gazdaságiszerkezetre.
Szerinted van olyan tényező, ami most képes BELÜLRŐL hatni a gazdaságra? Még a devizahitelessegítés se, azt is csak úgy huhogtatják.

Ha hatna valami: újabb IMF-hitelkeret. Erre mit mondanak a tankönyvek? Hm?

magyar-magyar szótár 2011.10.02. 08:19:35

@Budai Hella: Milyen régennemregnáló Jópofi, amikor a Haza és haladásra hivatkozott a búcsúbeszédében és most a Haza és haladás című mozgalmával már közelít és a jógyerekmédia szerint ő a Közös Elfogadható nevező?? Igenis, az egyik stabil hivatkozásipont Jópofi "búcsúbeszéde" amiben úgy megy, hogy közben jön. CSak addig "ment", amíg a felelősség a nyakából lemagyarázható lett. Nem "volt"-ként vitték Hillary elé, hanem az EGYIK ellenzéki tényezőként és a másik az LMP volt höhöhö. Te oktatgatnál ki engem? Mars a fakanálhoz! Nem is nézel híreket, nem is érdekel a politika, csak a hujjogatásból jut el hozzád valam.. meg amit a bőrödön érzel.. Engem is vár a kacsatokozás...

Budai Hella · http://holgyekorome.blog.hu/ 2011.10.02. 08:34:13

@magyar-magyar szótár: a fakanálhoz? na, most menj a picsába.
Az biztos, hogy ez volt itt az utolsó kommentem. Nem véletlen, hogy nincsenek itt más női hozzászólok, mit lehet csinálni egy ilyen helyen, ahol az a végső érv, hogy mars a fakanálhoz? további sikeres hímsovén blogolást!

magyar-magyar szótár 2011.10.03. 08:19:46

@Budai Hella: Öhöm, a hímsovének szoktak visszavonulni a kacsatokozáshoz :D

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2011.10.04. 01:34:28

világválság:

adva van a bankközi piac, amin rövidtávon adják-veszik a követeléseket, alacsony kockázatú kihelyezéseiket, hogy a hirtelen nyert pénzt magasabb kockázatra kiadják.

namost amikor elfogynak az alacsony kockázatú követelések, akkor mennek fel a kamatok, ám annyiért már nem tudják kihelyezni - tehát kell még biztonságos követelést "csinálni".

össze is fogdostak mindenféle hiteleket, darabolták, keverték, átkötötték zöld színű szalaggal (masni a tetejére), megbíztak matematikust, aki elméleti síkon levezette, hogy ennél biztonságosabb csak a halál, de tán még az se, és ment megint a pénz, forgott körbe.

és itt még nem is lett volna akkora baj.

de.

ezekre a cserékre kockázati biztosítást kötöttek, és mert a csereterméknek új nevet adtak, kitalálták, hogy ezekre nem vonatkozik az az általános biztosítási szabály, hogy egy káresemányre egy károsult egy biztosítást köthet, hanem mindenki kötött a másikéra is, hogy ha a versenytársé bedől, akkor azon ő keressen. aztán bedőlt, és kiderült, hogy a biztosítónak annyi pénze nem volt rá, amennyit azok havidíjba fizettek érte.

itt megborult az egész számtan, mert elmaradt a haszon, és kiderült, hogy a turmixolásnak köszönhetően senki se tudta, mennyi szar van a hamburgerpogácsában, és kezdtek nem csak nem fizetni, hanem nem is bízni.

namost a haszon nem maradhat el, úgyhogy átvállalta a zállam, és most a zemberek fizetik ezeket az égbekiálltó balfaszságokat, de mert a pénz körforgása megakadt, az embereknek nincs miből fizetniük.
és ezért van "válság".

(persze nincs "világ"válság, csupán az emberiség elhanyagolhatóan kis része tévedett, amikor azt gondolta, hogy mennyire sok pénze van, és az mi mindenre elég, és nem hajlandó elismerni, ha mindenki más beledöglik se)

az meg, hogy valaki az információ tér- és időbeli asszimetriájának "felfedezéséért" nóbel díjat kapjon... pfff...

magyar-magyar szótár 2011.10.04. 06:17:59

@bs395: Ezt megírtad odakint? mert ez így van, egyetlebn, nem, két apróság hiányzik csak, kb, mint só a borssal a levesból.
Az egyik az, hogy a bankok nagyon is jól tudták, hogy bukta lesz, de az majd az x-ik év gondja és remény szerint majd a másik banknál (vagy addigra másik bankhoz tud menni ez a menedzser...)

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2011.10.04. 23:08:23

@magyar-magyar szótár:
ugyan kinek raknám ki? és ugyan minek? egyből olyan bogárlászlót kapnék a nyakamba, ráadásul érdemtelenül.

a két dolog nem hiányzik: az ixedik éven már a válság hivatalos kezdetekor túl voltunk, az ixedik bankon meg pláne túl vagyunk. most ott tartunk, hogy komplett országok vannak bezsarolva.

magyar-magyar szótár 2011.10.05. 04:33:51

@bs395: Erre nem találok magyarázatot, hogybár egyébként laikusok által is beláthatóan kontinensek között foilyik a viadal, már Putyin is a geopolitikai tömb hivatalosan is összekovácsolásával kampányol, még mindig afféle olimpiaként tálalják újságíróink az eseményeket, mintha olimpia lenne, jönnek a cseszlovákok, jönnek a cseszlovákok..

Engem ez az 1936-38-as évek európai újságírására emlékeztet egy kicsit, várják a háborút, PR-cikkek a Maginot-vonal betonminőségéről és komoly fejtegetései arról, milyen mókás lesz, amikor a benzines német hadigépezet rárohan a lóvontatású kétfedeles szovjetre.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2011.10.08. 05:01:36

@magyar-magyar szótár:
nem kontinensek között folyik a viadal, amerika elbaszta, mindenki más is felszállt a "bandwagon"-re, tehát mindenki más is elbaszta, és mindenki a másiknak a kárán akar még mindig keresni, holott pont abból lett gond, hogy a másik kárán akartak keresni. a földrajzi megoszlás látszólagos, ma már a határok és az óceánok csak azért vannak, hogy legyen mivel fotózkodni (és onnan egyből feltölteni a netre).

magyar-magyar szótár 2011.10.08. 07:47:37

@bs395: nem t'om. Mint hülye, ugye a Millók reggelire című nekem késődélelőtti pestirádióműsoron szocializálódtam a témában. Tényleg jó műsor, most Millásreggeli címen a jazzy-ra került. Az való ilyen magamfajtahülyéknek. és nekem az jön le a történetből, hogy az USA beteg ember, de azon van, hogy mindenkimást is magához lerántson a fődre és akkor relatíve az arányok maradnak. Kína pedg sziveskedik és India még nincsen az öntudatánál. Meg ott még lehet, hogy nem csoki az a palacsintában, bár barna.

Én sok kicsi, mondjuk 5000 kis buziköcsög spekulánst látok műkoptatott rojti áltopisban ál-málhazsákban a palmtop vagy miafaszom és nem kell neki csak annyi, amennyit a telizsákjában könnyen elvihet. Nincsenek is globálistervei, egyszerűen azt lesi, mikor lehet faszán egyszerredobbantva bedűteni valamit. Két hétre be kéne vezetni a Középkort, ezeket a kis tetveket összekaparni és fellőni a hóóódba (vagy a göncölszekérre)
Pl most siratni kelett vóna Steve Jobs-ot. De ezért, mert ezeknek a kis tetveknek ilyen fasza okoseszközöket adott a kezébe?

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2011.10.15. 09:56:06

@magyar-magyar szótár:
azoknak a spekulánsoknak személyi szabójuk van olaszországban, topisban (ál vagy igazi) ganajozni se jelennének meg.
stevejobbsról megn em akarok beszélni, mert elég sokmindenkit elküldenék úgy a halálfaszára, hogy lehet, gyermekkori barátaim se állnának velem többé szóba.

magyar-magyar szótár 2011.10.17. 05:30:51

@bs395: ezek a parvenű magyar spekulánspok. Szegény ferenc nem csak azért szegényke, mert jaj annyira akarta vóna ő a reformokat csak a faszistákok nem engedték meg, neki... hanem igazi elsőgenerációs felkapaszkodott, aki a legroszabb típuis: sose lesz képes a szegényszagúságát lesprézni. Kisvonalú és parvenű. És a szegényszag nem kötelező ám! Az én fele-őseim putriban laktak -de szegényszagúak sose voltak.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2011.10.17. 06:39:18

@magyar-magyar szótár:
szerintem nem ugyanarról a csoportól beszélünk :-). én azokra gondoltam, akik összevont bankóriások éléről kerültek az amerikai pénzügyi kormányzat élére, majd vissza.

magyar-magyar szótár 2011.10.17. 07:14:57

@bs395: Azok hagyományos kap.kap spekulánsok.
Nálu nk a zsockap spekulánsok is schneidégék és ármányöltönyösek... a sportos szabadidőöltözet náluk az armaninadrág öltönyinggel.

Nem, ezek , makikre én mutatnék, ezek a málhazsákos műkatonai szabadidős bredpittnek öltözött boborjánok. Azok az elavult kap.kap csávók még milliárdos tételben játszottak.
Ezek a kis pöcsök megelégszenek mindig csak egy milliócskával.
süti beállítások módosítása