"  Tovább az amerikaiidiótizmus ut-jan.:

Magyarországon a nemi erőszak vádja akkor is megáll, ha a bírónő egyéb bizonyítottság hiányában is az áldozatot szavahihetőnek tekinti és a látleletet fölvevő, külsérelmi és egyéb nyomot nem tapasztaló  orvos[nő] számára is annyira szimpatikus az áldozat és hihető a panasza.

 

Minden külön értesítés helyett!

Köszönjük Timcsi!

ui. Palácsik művésznő [powered by Andy Vajna] a sírás hangjai közepette, de egy árva könny nélkül  panaszlá, hogy amiolta ez az ügy tart, senki nem akar vele, de vajjon miért nem. Aki esetleg akarna Palácsik művésznővel, az ezen szándékát jelezheti a kommentoszlopban, köszönöm.

Aki pedig azt hiszi, hogy ezt már [a magyar bíróság vélelmezés alapú ténymegállapítását] nem lehet überelni, az téved, mert a legtöményebb és már meghaladhatatlan nemierőszak ténye akkor áll fönt, hogy ha a férfivel ideiglenesen szabad akaratából  közösülő nő  ten hours after  elkezd hezitálni a dolog fölött és végül úgy dönt, hogy mégis inkább erőszak volt (forrás: Szomjas Oázis). Csak üdvözölni tudnék egy precedenst a nemi erőszak fogalmának ilyenténi sarkalatosítására, ez ugyanis fokozná a nők és férfiak közötti egyenjogúságot. Ugyanis az pár órával korábban békésen üzekedő pár férfitagja is gondolhatna egyet s följelenthetné a nőt (vagy ha buzi, akkor a másik férfit) erőszakért. Ugyebár a józan átgondolás következtében felülbírálja a szexuáűlis felfokozottság beszűkülésében adott hozzájárulását.

 

Ugyebár a jogi amerikaiidiótizmus alapja a sok munkanélküli vagy jövedelmével elégedetlen, sok ráérőidővel rendelkező ügyvéd agyalása, mi lenne még perelhető s persze mennyiért és abból mennyi is lehetne az ő honoráriuma. Sokszorozódhatnának a nemierőszak esetei, gondoljunk csak azokra a férfiakra, akiket ittasságuk következtében mász meg egy alkalmi hölgyismerős. Aki esetleg szintén már az eszelősséghez  közeli állapotban részeg.

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr663222846

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fenehorizont 667 2011.09.13. 12:04:25

én akarnék vele! ütném, mint a répát :D

vagyis nemis, az túl direkt, és nem olyan művészi.

inkább a kedvenc gifemmel érzékeltetem, hogy mit akarnék vele, és hogyan.

static.keptelenseg.hu/p/81df14ba522709585cbea39a82320002.gif

Fenehorizont 667 2011.09.13. 12:10:32

erről amúgy olvastam egy jó sztorit. pár éve egy nőt találtak, tán angliában valahol, amint szakadt ruhában kóborgott az utcán, és nem vágta, mi történt vele az este. bevitték a rendőrségre, és kiderült, hogy az éccaka folyamán közösült is. hát persze, hogy megerőszakolták! gyorsan megfogtak egy csókát, akivel utoljára látták távozni a dizsiből, és nemierőszak vádjával letartóztatták. pechjükre a csóka házivideó-mániás volt, és készített az este történéseiről egy kisfilmet, ami szerint az áldozat olyan elánnal szopott-baszott, ahogyan az kell. természetesen ejtették a vádat.

mi történik az emberrel, ha nem kameráz? rohadhatott volna a börtönben, több évig. és miért? bemondás alapján.

magyar-magyar szótár 2011.09.13. 12:17:20

@kchkscak: Végülis ez nem rossz ötlet, mint a kamionosok esetében, a két fél kamerákkal rögzítse az esetet. Majd a bíróság szakértők bevonásával tanulmányozza a felvételeket. Külön móka az, hogy Oroszország is az amerikaiidiótizmus utjára lépett s ott nem ritka, amikor nők erőszakolnak meg férfiakat, a háborúk óta közismert bizonyos speciális fogások segítségével. (Szovjetb katonanők is alkalmazták a háborúban, bár az is igaz, hogy inkább a tripperüket ohajtották az áldozatra ragaszgálni)

RomBold! (törölt) 2011.09.13. 12:17:30

Meg hát!
Ha nagyon szépen néz, akkor összetrombitálhatok neki egy bukkake (vagy akármilyen) partit is.

A parti egyébként azért jó, mert akkor előtte aláíratnék vele egy részletes szerződést, hogy Ő is, meg mi is szabad akaratunkból, önként, dalolva (hörögve/nyögve/sikantva/etc) és főleg ingyen és bérmentve tesszük össze amink van. Meglenne a két tanú (több is) és nem lenne itt per...

magyar-magyar szótár 2011.09.13. 12:24:01

@kchkscak: Nem azt mondom, hogy Damuval leülnék szalonnát sütni egy grillpartin, de Palácsik művésznővel sem, detto, pedig a nagy fül és orrcimpák alapvetően bejövősek nekem. De amikor meglátom lelkiszemeim előtt a művésznő dilettánsan tettetett "sírós" arcát, jaaahhj. Ahol szocializálódtam, ott mindennaposak voltak az efféle megjátszott rívások, csak azok az amatőr művésznők nyállal legalább igéztek némi nedvességet a szemeik sarkába. Ja és ott, hogymondjam finoman... az ősikultúra része az, ami azon az estén Damu és Palácsik között történt, természetesen két tettetett rívás között az asszony kezéből repked, amit ér, Zsiguliféltengely, malacapréjjtóbalta, tévétávirányító, kétkila kinyér, fél pár gummicsimma, bímmm egy kotli vetettbornyaúpeörkeőtt

magyar-magyar szótár 2011.09.13. 12:24:58

@RomBold!: Nem pocsékolnék rá egy félcsészével a kedvenc kaukázusikefíremből.

RomBold! (törölt) 2011.09.13. 12:25:52

Én az olyan nőstényeket perelném legszívesebben, akik kelletik magukat, jól felhúzzák a kiéhezett hímet, és amikor már a zártatlan áldozatnak minden agy-ideg- és egyéb sejtje 100%-ban rákattant az üzekedésre, mint megoldandó feladatra, akkor "Bocsika, most inkább mégsem! Félreértettél biztos, én csak flörtöltem picinkét :)" felkiálltással ÚGY hagyja a zállattyát...
Na, az ilyeneket kellene perelni de nagyon!

RomBold! (törölt) 2011.09.13. 12:30:01

@magyar-magyar szótár: Ha nem hát nem :)

Mifelénk az ilyenre mondják azt, hogy "Egy patront megér." Többet lehet hogy nem, de azt az egyet el kell lőni, és elégedett mosollyal tovább kell állni.

magyar-magyar szótár 2011.09.13. 12:41:50

@RomBold!: Egy férfiben legyen büszkeség: mégis: a magvai, s nemes anyag, vitaminok, ásványok, bio-regenerálók, sebhúzó-fertőtlenítő stb adalékok...

magyar-magyar szótár 2011.09.13. 12:42:54

@RomBold!: Amerika ezt is megoldotta: szexuális zaklatásnak hívják és férfi is perelhet ilyen címen.

RomBold! (törölt) 2011.09.13. 14:16:46

@magyar-magyar szótár:
Hja, ez nagy különbség köztünk :)
Én mint afféle nádi-troll megengedhetem magamnak, hogy ne féltsem a büszkeségem.

Mellesleg csípom a Damut, úgyhogy ha másért nem is, azért megérné a dolog, hogy az ovis-troll-klubban elmesélhessem:
-Bibi-bííí! Bebe-beee! Luksógora lettem a Damunak! Mondjuk Majka-Papának szívesebben lennék luksógora, de ez egy más történet.

Ami meg a szexuális zaklatást illeti, én eddig azt hittem buta fejemmel, hogy csak azt lehet ide sorolni, amikor a zaklatott nem akarja a dolgot, de a másik az feszt ostromol, meg erősködik... De ha ezt is be lehet suvasztani a paragraff alá, akkor ügyesek ezek a yenki jogászok.

PesszimPista 2011.09.13. 21:15:09

@RomBold!: Hö-Hö. Mer te még nem vótál ollyan helyzetbe' ahol a főnöksszony csapkodta a kis combikádat vidáman kacsintva, miközben neked még akkor sem, ha térgyenállva "könyörög". De ő csak akkor is. (BRRRRR!)
De kínos is tud az lenni!
Az a vicc jut eszembe amikor a bikák a hegy tetején állnak . . . .
Csak még -azon is túlmenően- úgy érzed magad, mint a legöregebbnél is öregebb bika. (Meg még rosszabbul is akár.)

RomBold! (törölt) 2011.09.13. 23:33:57

@PesszimPista: Valóban :)

Nekem csak egy olyan főnökasszony jutott, akiről az a hír járta, hogy néha facér, gyakran kacér ls mindig nagyon oda van a faszér.
Na, állítólag ez a dög olyan vót, hogy bárki a fülibe lihegett, azonnal hanyatt borult... Csakhogy a szája elég lebcses vót, kifecsegett hét faluba mindent. Úgyhogy ha a bátor kujon emberül ellátta a baját, akkor hét falu pinnavirágai nyiladoztak előtte, de ha nem bírt vele rendesen, akkor hét falu apraja-nagyja röhögött rajta egy hétig.
Hát bizony én nem mertem a fülibe lihegni...

Fenehorizont 667 2011.09.15. 10:44:35

ezt ma találtam

www.onc.hu/wp-content/uploads/palacsik_timea_facebook1.jpg

nos, az én fejem volt mán szétverve mindenféle csudásan változatos eszköz által. tanulmányoztam közelről, tükörben eleget a bevérzett, dagadt szemet és a majdhogynem fekete foltokat, mindenféle dudorokat-dombokat, hasadásokat stb.
úgyhogy nyugodt szívvel mondhatom, a fenti kép nem verés eredménye, hanem egy egy legyintés nyoma. kis saller max.

mondjuk tőlem aztán sminktrükk is lehetne, mert gyanús :D

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.09.15. 11:48:29

@kchkscak: mondjuk a lényegen nem változtat, mert annyi lenne a követelmény mindössze, hogy senki (legalább) fizikailag ne bántson senkit. Se a szülő a gyereket, se a férfi a nőt, sem fordítva, se legyintéssel, sem sallerral, se durvábban. Semennyire. A kölykeim nem szokták ezt könnyen megérteni, hogy "de hát csak egy kis pofont kapott". Nem. Egyik embernek soha semmilyen körülmény között nincs joga fizikailag bántalmazni egy másik embert. Pont. Mindenféle ha meg akkor ha meg feltéve hogy nélkül. Csak pont.

magyar-magyar szótár 2011.09.16. 02:37:53

@kchkscak: MNem tudom ehhez a fotóhoz kéne, egy gépnél összegyugva a fejét, egy orvos meg egy fotoshop szakértő is, aki képes pixelenként megvizsgálni és mittomén, ami eszköze van. Biztos, hogy kapott a csaj, nem kérnék én azokból a sallerokból. De az is igaz: tudta jól, amikor elindult, mire számíthat. A Damu elleni vádfenntartás pillére a nemelőször-előfordulás, amiről a legeslegtöbbet P. művésznő tudta már azelőtt is.

Lelkiszemetesládakoromban melymennyi nőnek könyörögtemj, fogj egy ollót és nyisz és ami lehullot, sosevót, ne is legyen, ne menj vissza, ne próbálkozz, ha nem szereted, miért is baj, hogy most azt a szulát bassza? ha nem szerted, mért érdekel, kivel dug, ürügy az esőköpeny vagy az a nyavajás szemceruza, olyan szemceruzát nem kakilt még a Kokó Sanel, amiért érdemes felszítani (= gyújtani fől!) mindent...
BNem, majd ő, majd most megmutatja, letépi a ribanc arcát! Ribanc? Szereted mmég a pasit? nem, útáűűűűjjja mint a szart.
Akkor? Miért?
hogy annak a ribanckurvána megmutassa-ja! jazé!

magyar-magyar szótár 2011.09.16. 02:41:10

@vészmadár (pica pica): Adbva vagy te. Már nem is reméled, hogy a Pofon utcában nem kapsz pofont (láásd az előző kommentem) Xwahh ilyen és ilyen, vérre ismered, ha részeg nincs magánál, kerekedik a szeme eszzelősen és üt.
De mégis odaállsz az ajtaja elé, kinyitja az ajtót, megcsap a piaszag és
innen mi következik? Már megütötte 72-szer részegen. Ott áll előtte (nemmellesleg részegen) látja, hogy részeg és
ö
mi következik.
Szép ez, hogy senkit ne üssünk meg.
Én is minden nap elhatározom: Máma Fábián Julitú a Sizzlinget nem hallgatjuk meg, és meghallgatjuk, csak úgy kúszik rá az egér...

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.09.16. 07:15:52

@magyar-magyar szótár: aki részegen hülye, az ne igyon. Valakit nem megütni (pláne ha nem muszáj) nem nagy dolog, csak nem kell megtenni. Én nem ütöttem meg soha nőt, sem gyereket, sem soha nem kezdtem én el verekedést. Ennyire egyszerű ám ez.

Fenehorizont 667 2011.09.16. 12:30:46

@magyar-magyar szótár:
persze, az nem vitás, hogy kaphatott a nő. régebben láttam a damut egy főzősműsorba bebaszva őrjöngeni; lehet, abban egy rakás megjátszás, meg showcsinálás is volt a kamerának, de aki látott már agresszív embert, az megállapíthatta a villogó arcán, hogy a fickóban van olyan düh, ami bármikor robbanhat.

sztem ez az egész valahogyan úgy nézhetett ki, hogy a nő, miután összejött a damuval, az attrocitások ellenére vígan dagonyázott az oldalvizén, a kapcsolatának mindenféle előnyét élvezve, és boldog volt!
aztán, ahogy teltek-múltak az évek, jöttek az összezördülések -amik nem damu agressziójából fakadtak, ebben biztos vagyok- és a nőnél átkattant valami, és elkezdte magát áldozatként látni. hirtelen mindaz, amit elviselt a kapcsolatuk érdekében, az hatalmas hangsúlyt kapott, és beindult a színház. ő lett az Aldozat Aki Oly Sok Rettenetet Eltűrt a Férfitól Akit Szeret. na ez a gusztustalan!

kiposztolta a monoklis fotóját facebookra. mostakkor tegyük fel, az télleg monokli. vszínű a nő nem olyan hülye, hogy egy ilyen kis szar monoklival (a szem környéke nagyon könnyen bevérzik. a képből következtethető ütés nagysága kb akkora lehetett, hogy egy ideig könnyezett utána a szeme, meg csengett a feje - ilyenekér nem jár 6 év) bizonyítsa a rettenetes terrort, amit őneki el kellett viselnie, és ha damu télleg rendszeresen verte, olyan brutálisan, ahogy előadta, akkor nyilvánvalóan várhatott volna egy olyan alkalomig, amikor súlyosabb sérüléseket posztolhat ki bizonyítékként. ez nem történt meg. ebből arra tudok következtetni, hogy ez a sérülés -mivel ő már olyannak érezte, hogy érdemes kirakni- volt a legjellemzőbb, reprezentatív sérülés, ami kettejük kapcsolatában előfordulhatott.
én ezt úgy tudom elképzelni, hogy damu, mivel agresszív ember, ordibált vele, ment a cirkusz, biztos durva dolgokat vágtak egymás fejéhez (meg lehet poharat satöbbit is), de az utolsó pillanatban, a tettlegességek előtt fékezte magát, és csak sallerokat osztott ki. és sallerokért nem jár 6 év börtön. mert a nemi erőszak, meg személyes szabadság korlátozása ebben az esetben sztem egy viccketegória. az tutira nem történt meg úgy, hogy a damu bezárta a nőt, és annak minden tiltakozása ellenére egy fájdalmas, erőszakos közösülésben részesítette. vmilyen eseményt nagyított fel az áldozat szerepébe magát tökéletesen beleélő nő. láttam már ilyet, nem is egyszer. hallottam már nőt arról panaszkodni, hogy késsel kergették a konyhában, miközben tudtam, mert ismertem a nőt is meg a fasziját is, és meghallgattam mindkét fél beszámolóját, hogy ez egyszerűen nem igaz. hazugság. de a nő, mivel áldozatszerepben szeretett tetszelegni, és egész életében úgy járkál fel-alá a világban, mint egy kibaszott mártír, teljesen elhitte maga is, hogy márpedig ez megtörtént. valamit felnagyított, és átformált. meg megtörtént, hogy veszekedés közben lefordult az ágyról...és a nő ezt utána teljes beleéléssel magyarázta úgy, hogy őt lerugták az ágyról. nagyon meggyőző volt, el is hittem volna, ha nem lennék jó emberismerő, és nem ismerném a fickót is, meg nőt is még plusszban.

namost. a damu ezért 6 évet kapott. ez nem játék.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.09.16. 13:09:18

@kchkscak: őszintén mondom, nem tudom megérteni, amit mondasz. Nem értem a "csak saller" meg a "reprezentatív sérülés" kifejezést. Bassza meg, hát nekem a kapcsolataimat jellemző reprezentatív sérülés az, hogy nincs sérülés. Mi az, hogy "ezért" nem jár hat év. Basszus, hát egyáltalán nem kell megütni, se kicsit, se nagyon, semennyire. Mi ebben olyan nehéz?

Fenehorizont 667 2011.09.16. 13:28:25

@vészmadár (pica pica):
olyan viccesen leegyszerűsíted ezt, mint marx a 'társadalmat'.

mégis mit lehet erre reagálni, hogy semmilyen körülmények között nincsen joga? a körülmények nagyon sokfélék lehetnek, az indítékok meg annyifélék, és annyi saját kis igazságot tartalmaznak, ahány ember résztvesz olyan helyzetben, amit konfliktusnak lehet hívni. arra való a BTK, hogy ezeket a saját kis igazságokat egy egységes, évszázados hagyományokon, kultúrális szokásokon, egy hosszú idő alatt kialakult, kibaszott bonyolult, az adott társadalomban elfogadott mércerendszer szerint, a rend érdekében szabályozza. de még a BTK szerint is van jogos önvédelem, és lehet ütni, meg sztem minden kultúrában van olyen elv, amiből a mi jogos önvédelmünk levezethető.
jéééjzus, hogy írhatsz le ilyeneket, h semmilyen körülmény között...? agyameldobom. há a legegyszerűbb példa: megtámadnak, azt állsz ott, mint egy fasz? :D

nem szabad mindent végletekre leegyszerűsíteni, mert az emberek sokasága nem egy gép, amit egy láthatatlan csudarendszer működtet, és aminek csak be kell adni egy állandót, h nem szabad senkinek senkit bántani, és kidob a végén egy világbékét.
ez társadalommérnökösködés, és annak a gyakorlatban, egy kis túlzással, meg mindenféle, a hatás érdekében előráncigált és aránytalanul megnövelt, elrettentő példákkal élve eddig ez lett a vége:

hu.wikipedia.org/wiki/Holodomor
hu.wikipedia.org/wiki/Holokauszt

Fenehorizont 667 2011.09.16. 13:29:15

@vészmadár (pica pica):
jaja, és éljen a világbéke. szegény fókák.

Fenehorizont 667 2011.09.16. 13:30:45

@vészmadár (pica pica):
a reprezentatív sérülés alatt azt értette, hogy a damu és a ribanc kapcsolatában az a monokli volt az átlagos sérülés, mivel a nő azt mutogatta. ha lett volna nagyobb, akkor azt mutogatja. lehet, a reprezentatív nem jó szó erre. tképpen azt se tom, h mi a pontos jelentése, csak érzésből írtam oda :D

Fenehorizont 667 2011.09.16. 13:37:08

@vészmadár (pica pica):
csak hogy éreztessem, mit értek társadalommérnökösködésed alatt:
aszondod, senkinek, semmilyen körülmények között nem szabad senkit megütni. bizonyára találkoztál már emberekkel életed során, és tapasztaltad, hogy az emberek igenis meg szokták ütni a másikat.
nos.
akkor mi szerinted a teendő annak érdekében, hogy ez ne így legyen? nos?
létrehoznáé egy hozzád hasonlóan gondolkodó kört, akik vigyázzák a tudatlanokat, akik feszt püfölik egymást, és...hmmm..és megbüntetnéd őket, mert nem aszerint viselkednek, ahogyan szerinted kéne?
vagy vársz arra, amíg belátják az emberek, hogy neked van igazad, és ez milyen jó, és mindenki társ lesz a te elveidben? magától? vagy kicsit noszogatnád őket valamicskével, ha esetleg nem menne olyan olajozottan a belátás?
hoppá.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.09.16. 13:44:50

@kchkscak: a korábbi hozzászólásomban pontosabban fogalmaztam, itt már pongyolábban, jogos az észrevétel: valóban arra vonatkozott a soha, semmilyen körülmények között, hogy kezdeményezni soha, semmilyen körülmény között. Nincs joga senkinek a másikat megütni. Nyilván a védekezés az más tészta.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.09.16. 13:50:12

@kchkscak: "akkor mi szerinted a teendő annak érdekében, hogy ez ne így legyen? "

Őszintén leszarom. Csak annyit mondtam, nehogymár eljussunk oda, hogy szükséges és üdvös egy nőt olykor pofán verni. Dehogyis az. Simán elkerülhető. Gyereket is fel lehet nevelni ütés nélkül. Még embert is lehet belőle így nevelni. Kutyát is lehet verés nélkül nevelni. És nem csak a fizikai fájdalom itt a lényeg. Ha egy verekedésben ököllel arcba csapnak, az lehet, jobban fáj testileg. De pofont az ember olyannak ad, akit lenéz. Harcos a harcossal harcol, pofozni a szolgát, kutyát, alattvalót dívott. Nem a veled egyenrangút. Semmi másnak nem az eszköze, mint a megalázásnak. Nem akarok én világot váltani, pusztán szerettem volna leszögezni, hogy nem, nem alapvető attitűd, hogy pofozni kell. Simán megoldható anélkül is minden.

Fenehorizont 667 2011.09.16. 13:52:21

@vészmadár (pica pica):
ja, akkor semmi :D
ugyan ezzel is lehetne vitatkozni, mert mint írtam, nagyon változatosak lehetnek a körülmények, amik a kezdeményezést kiváltják, és nem biztos, hogy azok a körülmények egyértelmű, fizikai bántásra irányulnak, de mégis elég sértőek az emberre nézve - pláne, ha más kultúrkörben szocializálódott, mint az átlag magyar.
sztem szótárúr is ezt próbálja magyarázni, de én tutira ezt próbálom. ismerni kell a két ember kapscolatát, azt, hogy a két ember honnan jött, és mit akar ahhoz, hogy ne a szegény egyedüli áldozatot lásd abban a hülyekurvában (vagy szépségkirálynőben - attól függ, kivel szimpatizálsz:D), és ne az egyedüli gecit damuban.

Fenehorizont 667 2011.09.16. 13:54:43

@vészmadár (pica pica):
nem, nem szükséges. fennebb leírtam, h nem ezt akarom éreztetni, csak azt, hogy lásd, itt nem egy áldozatról, és nem egy gonosztevőről van szó. ennyi. nekem mán ez elég lenne.

két ember konfliktusában nagyonnagyon ritka az, amikor a szerepeket egyértelműen le lehet osztani áldozatra, és bűnösre. több évig tartó kapcsolatban meg biztos, hogy nincsen így. jelenleg tímea hercegnő az egyedüli áldozat. ez a kép sztem hamis.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.09.16. 14:03:31

@kchkscak: nyilván hamis. Az emberi lélek, ami ugye hitem szerint nincs, elég bonyolult, ismert kórkép (vagy tán nem is az, hanem az a normális) a kondependens viselkedés, amikor függesz a megalázottságtól, és akkor sem lépsz ki belőle, ha megtehetnéd. Betegségeknél gyakori, és Örkény írt is erről: amikor egy különleges állapoton keresztül definiálod magad, ha az még oly fájdalmas vagy megalázó állapot is, mert ettől vagy különleges, vagy egyszerűen csak azért, mert ez vagy te, és ha nem ez lennél, akkor senki lennél.

Fenehorizont 667 2011.09.16. 14:07:42

@vészmadár (pica pica):
áh, szetm ez a megaláztatástól függés ilyen felvilágosult rizsa, amit bele lehet illeszteni abba az alapfeltételezésbe, hogy a világon kétfajta ember létezik: elnyomó és elnyomott.

ineralisi · http://degzfigyelo.blog.hu 2011.09.22. 22:10:15

"a megaláztatástól függés ilyen felvilágosult rizsa" - nem az. és nem kell megütni, mert ha megütöd, fölösleges sírni, te mekkora pofont kapsz érte. akkorát, amekkorát ő ki tud osztani. ha ez hat év, hát beszoptad. ez ilyen egyszerű.

magyar-magyar szótár 2011.09.23. 06:15:32

@ineralisi: irjálmár léccives egy magánlevelet, mi van veled

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.09.23. 14:44:52

"szetm ez a megaláztatástól függés ilyen felvilágosult rizsa" "két ember létezik: elnyomó és elnyomott."

Ha csak az létezne, akkor az elnyomott minden erejével igyekezne kikerülni az elnyomás alól. Fura módon sok olyan eset van, amikor nem teszi meg, mikor megtehetné, akkor sem. Ez nem rizsa, ez tény. Az okait nem tudom, pár tippem volt, ezek talán helytállóak, ki tudja.

magyar-magyar szótár 2011.09.24. 08:22:32

@vészmadár (pica pica): Nem mindenki akar hőstörténetet megélni. Sok olyan életet ismerek, amik abban a lelkiismeretfurdalásban mentek tönkre, hogy sehogyanse jött össze az áldozatteli élet, nem tudta az urát a piálásra rászoktatni, az nem verte részegen, ahogy pedig az apja részegen verte az apját, a papásmamásjátékokban, amikor annyira ragaszkodott a kislány ahhoz,. hogy legyek már részeg és dűlöngéljek és vrjem őt, kiszóltam sajáthangomon, hogy hát én útálom a részegeseket és ha elkezdek seregni 8az óvodában így játsztuk a részegeset) akkor szédülve hogy megyek föl a góré lépcsején, elkezdte előmutogatni a kislámny, milyen a részeges és jött elém azzal, hogy "GYere üssé, gyere a gyerekeke előtt, verjé te állat má megin elittad a pízt" Erre én hülye, szólok neki ki: "Miért elém jössz? Miért nem szaladsz és mented a gyerekeket? (gumijátékok és csutkababák)
süti beállítások módosítása