Amikor csak úgy vannak és kellemesen el lehet férni, akkor benéznek, és mennek is tovább, mert hogy itt nincs semmi. Ez már így volt annak idején a Tilos az Á-ban is. Ott azért raktunk fel egy függönyt a bejáratnál, nehogy azon múljon, hogy bejönnek-e, mert mennyi ember van. Viszont ha ilyen nagy tömeg van, rálépnek a lábadra, meg sem tudsz mozdulni, akkor meg mindenki ezen háborog. Mégis ez kell nekik, ebben érzik jól magukat. Akkor jó egy buli, ha meg sem lehet moccanni. Persze azt se tagadjuk le, hogy hihetetlen energia van abban, amikor egy bulin egyszerre mozdul ekkora közönség. Pedig a tömeg mindig megöl. Sajnos most szó szerint. Én már többször végigéltem ezt, a Tilos az Á-s időktől kezdve. Az elején a haverok jönnek, meg akik tényleg azt szeretik, amit csinálsz. Aztán amikor felkapják és megjelenik a tömeg, na akkor ezek az emberek körbenéznek, hogy atyaúristen, kik vannak itt és eltűnnek. Mert ez onnantól már nem ugyanaz a történet. Marad a tömeg, amiben elvész az egyéniség, és annak már egész mást kell csinálnod. Nagy részének fogalma nincs, milyen zene szól és ki játszik, nem is azért jönnek, hanem a hype miatt. Akiknek pedig te ezt elkezdted csinálni, azok már rég nincsenek ott. Ezt húsz év alatt számtalanszor végigéltem. Mindig újra kellett kezdeni. /DJ Palotai – forrás: http://quart.hu/cikk.php?id=5873

bulivan – Tíz éve még takony kis geci voltam (szerencsére Audi nélkül…) ma pedig már semmirevaló vén szarzsák , a Nagy Generáció épp  előttem áll a sorban a nyugdíjért, a „rencervátás”-kor is féltették tőlünk Nagy Öregek-től frissen elmart koncukat.

A buli szó a Nagy Generáció  kamaszkorában jött föl, de még a paradigmaváltás előtt.

 

A bezzegazénidőmben! nosztaligiázásoktól eltekintve a táncos rendezvények alapja 500 éven át alig változott.  Voltak többfunkciós mulatságok [múlat-> időt, el], a nagygazda az újonnan épített csűrben bálat rendezett azzal a céllal, hogy a padozatot kőkeménnyé döngöljék  a táncosok. 500 évig a bál lényege a páros tánc volt, az ismerkedés. Településenkint változtak a   szokások.  Illyés írja, Ozora három vármegyén át hírhedett volt bicskásairól. A Nagy   Magyar Alfeődben is szigetenkint vótak bicskás és verekedős falvak. Nagycsaládok klánjai álltak harcban nemzedékeken át. A provokációnak koreográfiája volt, a verekedés kirobbantásának. A legények eleve késsel, bicskával a csizmaszárban érkeztek.

 

Tragédiák is voltak, valóbani tömegszerencsétlenségek, Ököritófülpösön  az ifjúság szine-java, összesen 312 ember égett benn a kapzsiság miatt (hogy ti. fizetés nélkül, ingyen senki se mehessen be) a pajtában.

 

A koerográfia a tánc és  fesön jöttével-mentével, feljöveteleiben és elmúlásaiban, megszakadásaiban alaplényegén mit se változott. Bicskásfalván 500 éven át rántottak bicskát lekérés miatt. Vagy csak mutatta a kihívó az öklét „Gyüssz hátra!” A lányok semmit sem tehettek illetve egy-egy szebb leány dicsőségét növelte, ha verekedtek, pláne meghaltak miatta.

 

Mindig is voltak „tüllem” lányok. Aki dugni akart „az én időmben” ugyanúgy dughatott 100 vagy 200 évvel korábban is, mindig voltak lányok, akik hátramentek a bokrok közé s fölcsapták a hátukra a szoknyát. A „gyüssz hátra?” ebben az esetben ennyi volt. A gyüsszhátra?-kérdésre a lyány megvonta lustán a vállát s ajkát fityeszvén halszemekkel nézett: "Tüllem!.. gyerünk, naa.." Nem szépek, inkább randák és kövérek voltak  ezek a lányok, szőrösek. Nékik táncos se jutott. „Balhéból” a tréfa kedvére ha megforgatták őket. Az „én időmben” a trapper farmer egyik szárából léptek ki a sokatlátott orgonabokrok télen is jótékonyan takaró sürejében. Ízlésről nem lehet vitatkozni: hogy a nem különösebben kimosdott kövér "tüllem" lyánnyal vót a jobb vagy mostanság azzal a  lánnyal  , akivel előtte ginás piát itatnak és bepisil, mire a furgon rakterébe cepelik...

 

Azokban a bálakban (később DISCO) , ahol  a verekedés  és  bicskázás rendszeres volt, kevesebb volt a lány, mint a fiú. A bálakban még lehettek gardedámok, faluhelyen is az idősebb nővér vagy az anya beült a petrezselyemárusok közé.

 

DJ Palotai: Huszonegy éve vagyok az éjszakában és fiatalok mindig jöttek, de úgy, hogy fokozatosan cserélődött ki a közönség. Viszont minden évben egyre fiatalabbak jöttek. Nagyjából a '89 után születetteknél kezdődött az, hogy megjelent egy korábban egyáltalán nem tapasztalható generációs szakadék: ami régebben fiatalok és felnőttek között volt, az most fiatal és fiatal között van. A huszonévesek fényévekre vannak a tizenévesektől, és nincs keveredés, ami pedig régebben természetes volt. Akkor a fiatalabbak örülhettek, hogy egyáltalán ott lehettek. Most? Örülhetünk, hogy egyáltalán ott lehetünk. Most nyilván a fejemhez vághatják azt, hogy miért vettem ebben egyáltalán részt. Miért játszottam ezeken a bulikon? Egyrészt ez a munkám, megyek, ha hívnak. Másrészt örökké érdekelt a kihívás, hogy tudok-e még mindig kommunikálni a fiatalokkal (mindig fiataloknak játszottam, csak közben ők mindig megöregedtek, és van úgy, hogy most már az ő gyerekeiknek játszom), valamint most én sem tudnék erről mesélni. Én sem érteném, hogy mi is történik velük.

Az utolsó hét év már arről szólt, hogy jöttek a tinik, de nem egyenként, hanem szinte mint egy horda. Legelőször a drum&bass bulikon volt ez tapasztalható. Akik odáig ott voltak, körbenéztek, hogy mi ez az óvoda és mind elhúztak. Van itt viszont valami. A lányomon is láttam, hogy a gyerekkor náluk nagyjából kilenc-tízéves korig tartott. Emlékszem, az első Félsziget Fesztiválon Erdélyben, valamikor 2003 környékén, ott tapasztaltam talán először. Állunk a pultban a Palikával [Dj Cadik], megy a buli, és azt látom a pult mellett, hogy két tizenegy-tizenkét éves gyerek ugrál ott, mint a gumilabda. Kérdeztem is tőlük, hogy na de gyerekek, a szüleitek hol vannak? Hááát, valamelyik rocksátorban. És ez nem most volt és nem is itt. Szóval nagyon gyorsan lesznek kamaszok, viszont nagyon későn felnőttek, elnyúlhatnak a tinédzserévek akár tíz-tizenöt évig is. Spiró Györggyel olvastam egy interjút, aki az ELTE-n tanít, és pontosan erről mesélt. Ha régen bement egy előadóba, nőket és férfiakat látott. Most meg gyerekeket. Aztán hogy mikor lesznek önellátóak? Van úgy, hogy csak harminc fölött.

 

 

Az emberiség története folyamatos romlás, ha a vének panaszait hallgatjuk. Ha pl időbuszommal 1803-ba kunkorodom, megdübben a szíve a mélymagyar utasnak ha jó, ha rosszoldali. Télvízben a bálak környékén „eősmagyar” legínyeket mutathatok, hasközépig éreő rövid ümmögben, avatott gatyában s ami  a lényeg: az eősmagyarokéra hajazó hármas varkocsok lebbennek elnehezedvén a  belekent disznózsírtól. Van egy magyar filmhiradó a Rákosi-korszakból,  a filmesek (talán éppen Jancsó Miki bá volt a segéd?) találtak egy ilyen bëtyár embërt, varkocsosat,

https://m.blog.hu/du/dudenbuch/image/magyarVark.jpg

magyarass  bajszast , ködmenes-avatott gatyás faggyúzott csizmás juhászembert. Nos, el kell keserítsek minden mélymagyart, pedig tudom, hogy a jóoldaliak imádnak félni , rettegni, mely mókás volt, amikor 1700 állt oda nézelődni az Andrássy széles mellékútjaira, járdáira a 72 égő deszkából való térgyigérő barrikádhoz, ami a fő úttestet se érte által. Odaállt 3000 ember rettegni még kétszáz-se baromtól. Mert kicsoda ez a télvízben panyókára lökött ziffer-ben [ebből lett a szűr előtt a ciffra a magyarban!!] rövid ümmögben-avatott gatyában? Pank őkelme, bizony, a felháborításvágy űzi, nájmódi dolog ez az Alfeődben, mindössze 30 éves, a hármas varkocs a Márja-Terézja huszároktól való újság!

 

A paradigmaváltás úgy, ahogy DJ Palotai is alítja [véli ] 21 éve következett be. Nagyjából a szintetikus drogok elterjedéséhez  kapcsolható. 500 évig a bálak késő délután és este kezdődtek. Minden öreg úgy emlékszik, hogy hajnalig mulattak, de bizony az emlékezet olyan, mint a mai sajtómunkásságunk egyik  népnevelési módszere, feszt túlságokba esik, ami éjfélg tartott, az aztán első kakasszóig (ami éjszaka még, hajnal előtt egy órával) s aztán kivilágos kivirradtig.

 

Az „én időmben” ami nem bezzeg volt, néha hosszabbítást kértek a hatóságoktól, ne  kelljen véget vetni a zenének 23 órakor. Maga a disco már bedöglött 22.30 körül. Néhány szerelmespár tartott ki meg a nagyon részegek. A „tüllem” -lyány, hátha még  valaki hátra kihívja. 

 Az én bezzeigidőmben is voltak naív szülők, dicsekedtek a lányukkal, aki évek óta pénz nélkül egy kis diszkótásjkában két szál cigivel, egy tamponnal megy papírzsepivel meg egy Postinor-ral megy föl. Nyugodtak voltak affelől, hoygan szórakozik "ingyen" a lányuk.

 

Most meg odalök húszezret egy hétvégére a szülő és nem gyanús neki, mi a fenére lehet  elkölteni ennyi pénzt. A "barátikört kínálgató" mikrodíler egy fillérjébe  se kerül a szülőnek, de nem tűnik föl neki, hogy a 4 éve nem dolgozó és nem segélyezett gyerek miből él, meglátogatják ugye a barátai... 8 éve, amikor még volt drogíler, a 3 milliós használt autójáról azt hazudta, hogy a II-es Golf GTi-jét "toldotta meg" egy kicsit, a szülő simán bekajálta, hogy a 3 milliós autó milla körül volt  (A GTi tunningja meg másfél millió.. apránként csalt ki drogra pénzt a gyerek az autóra hivatkozással)

Senkinek nem tűnt föl, hogy a paradigmaváltás után azonnal, hirtelen, tíz és húsz nemzedék szokásaitól eltérően senki fiatal nem volt álmos még éjfélkor sem, még 4 órakor sem, még reggel 8-kor sem. Városon pedig egyik buli a másikba folyt. [-> afterparti]

 

Ha 19-kor kezdődött a disco, a szülők 23.20 körül még a tévé előtt bóbiskoltak és  rákérdeztek a hazaosonóra, milyen volt a buli. De ha a disco 22 órakor kezdődik? Az ifjúságvédelmi őrjáratok megszűntek. Alapvető emberi jogok szabadultak föl. Azokból a bálakból, amiknek   ismerkedési (pár-szerzési, szexuális stb) fő célja volt, kinézték azt a pár koraérett lánykát és a takony kis 14-éves kölyköket.

 

Liberalizálni ott lehet, ahol vannak korlátok, van mit felszabadítani. Ahol slamasztika van, háromféleképen megkezdett de seholsemelvégelt , direkt lógva hagyott fél meg negyedszabályozások káosza, abba a katyvaszba valamit liberalizálni nagyjából annyit ér , mint egy nagyrakás szar kisebb rakássá pofozgatása. Aztán ha még ennek a kenyegetésnek a mindenhez oda meg visszafenegetgetését és miszitke-maszatolgatgatását reformnak is nevezik? És rárogyasztják a bezzegónijóizálását?? A punk (ejtsd punk) anarchiát akar -hol, az Egyesült Királyságban, ahol 300 éve únják a pógáridemokráciját. A slamasztika azonban nem az az ábrándos és boldog prae-szocialista anarchia.  

 

A 22 órakor kezdődő falusi disco-ba nem kellett  kéretszkedni, föl se merülhetett egy 14 éves lányban az ötlet. A párostáncos típusú utolsó disco-ba , ami még 19 órakor kezdődött, lehetett kéretszkedni, ha anyányi vót az a lyány és leugatta kellően a szüleit, ráhagyták, elengedték 21  óráig  és ekkor éjfél tájba valahogy csak hazavergődött.

 

Az új, a drog-terjesztési célú disco zenei világa is megváltozott, a lassútánc (utoljára persze az elmaradott vidéki falvakból) kikopott, a tánc párkereső-választó funkciója elhalt, ezért verekedések lekérés miatt nem is robbanhatak ki, hanem a szettek adtak alkalmat összetűzésekre, az ilyen-szettek rajongói az amolyan-szettek élvezőit provokálták egy kis verekedésért meg bicskázásért. A bicska a paradigmaváltással kikopott. A  „zenék” egyre hosszabbak lettek és a drog hatását stimulálóak. Az egész társadalom a homokba  dugta a fejét. A piáskorszakban szocializálódott szülők  dicsekedtek: Ők még piaszagot nem éreztek a gyerekről:   „nem iszik, csak az ásványvizet”.

 

A strucc a közhiedelemmel ellentétben nem dugja homokba a fejét. Nem csak azért, mert a félszavannai talaj homokkő-kemény. Nem, a strucnak még ennyi esze sincsen, ő szemet hunyással elintézi.

 

Valahol lenn az Alfeőd nem tengersík vidékin történt, hogy egy 13 éves és kilenc hónapos meg egy talán 14 és fél éves lány csirkejátékot játszott a feőutcán jóval éjfél után. 3/44-kor- A szomszéd faluban pedig egy 15 éves fiú elkötött egy IFÁ-t. Nem tudta leakasztani a pótkocsit, így megfordulni sem volt képes, előre elhatározta, hogy a szomszéd falu buszforduló-hurkában fogja majd megfordítani a szerelvényt. A lányok Bonanza Banzai öltözetben játszottak csirkejátékosat. Mindketten korainak látták még felugrani  a száguldó IFA szerelvény elöl. A fiú pedig , amikor meglátta a féktávon a földön fekvő fekete alakokat, izgalmában, vakon és rutintalanul egy pedállal mellé lépett : a gázpedálra. Széttrancsírozta a lányokat. Tudata azonnal kettéhasadt, nem állt meg, szépen hazavezette a szerelvényt, beállt, vissza a helyére és felkötötte magát. A szülők úgy tudták, hogy a lányok egymásnál alszanak, nem volt még  rádiótelefon. A szülők mindenkit hibáztattak. Elkezdtek bezzegkádár-nosztalgiázni, hogy akkoriban (pár éve) ilyen nem fordulhatott elő.  A rendőrök igazoltattak, a kiskorút hazazavarták. 

 

A gyerek vendég a háznál és ez a vendégség a mai káoszban kb a gyermek 14-15 éves korában  véget ér. A szülő nem tehet mást, szemlélődik és véleményez. Megfpróbál javaslatokat tenni. Felelős: a szuülő a felelős és a bűnös a gyerek 18 éves koráig, miközben a gyermekkor határai kihúzódnak 30 éves korig. 14 éves korától azt mondja a gyermek: "Ide a pézt anya és KUSS a szobámból" és anyának nyomnia kell a pénzt még a 28 évesnek is. És mégis: a szülő a fő felelős, jogilag is felelős, 17 éves gyereknek lehet jogosítványa részt vehet abban a halálos veszedelemben, ami a magyar közlekedés , mit tehetek, hjavaslatot a deffenzív közlekedésre, miközben pl Budapesten az a törvény, hogy a deffenzív vezetőt leölik. A deffenzív magatartás a gyöngeség jele, ha fél autónyi követési távolságot tartasz  gyönge vagy, ha egy autónyit, akkor vidéki. És ahová egy autóvakl be LEHET furakodni, oda be is furakszik az ügyes. Azt miondja a frissjogosítványos gyerekem, hogy az ő jogosítványa az egész országra érvényes és ő már vezett városban: Székesfehérvárott. Hogyan győzhetném meg arról, hogy Budapestre nem érvényes a jogosítványa, ha azt olvassa, hogy A Mozgalom az autós jogosítvány motorkára érvényességéért harcol, egy elvileg közlekedési szakújságíró vezetésével? Próbálom tanítgatni Pestország KRESZ-ére, hogy mit csináljon. Kezemmel mutogatom el a jobbkézsszabályt a pesti gyakorlatban. Mert Sz'fehérváron hol is hol is gyakorolta? És ha motorkával megy föl pestre? Amikor mopeddel sincs gyakorlata?

Ismerjük a jóoldali megfelelőgondolkodás menetét. Az egérke egyszerre kint és bent is megfogása közben, ha nekem úgytetszik, a legjobbfeltételezésből indulok ki, ha meg azt kívánja meg a retorikai érdek a legrosszabbfeltételezésen még költői túlzásokkal is tódítok.

 

A drogos nemzedék piáskritikája ismeretes. A piás szülők elleni lázadás is   a drogozás. Kung cse és Lan Ji tan is arra figyelmeztet, hogy korunk fő baja a szavak jelentéstartalmától való eltávolodás. 21 éve simán lehet kábítószerproblámák közé sorolni az extazi-típusú variálható könnyűdrogokat. A kábító-bódító halluciogenidekkel egybekeverni a gondolattalanító (sőt az ösztönszintet, de még paraszimpatikus működéseket is legátló) kikapcsoló extatikus állapotfokozó anyagokat.   A jóoldali politikaimegfelelő un „drogliberalizációs” duma    -A TASZ szövegalkotási és kommunikációs eljárásai tanítanivalóak ebben – nagyon ügyesen kevergéli el a már icipici kis mértékben talán szocializálódott hangulatfokozó, a marihuánához valamint a kábítószerek-hez köthető alapfogalmakat a teljesen, homlokegyenesen működő extazi-típusokéval. Cukifalat érve a jóoldali megfelelőgyereknek a drogtémakörben a piálásra hivatkozás. Ha eltekintünk a bevételek Ft-volumenétől, lehet érv a vitában a pálinkafelszabadítás, én viszont szilvásgombóc formájában, milliónként egy gombóc, etetném meg a TASZ jógyerekeivel a pálinkafelszabadítással  járó bevételnövekedés és a drogbevétel közötti különbözetet. Másrészt pompás is a „drogliberalizációsok” piával meg kávéval való érvelése, képzeljünk el egy  tömegverekedést, aminek szereplői már szocializálódtak a fabunkó és bicskakezelésben és legyen érv, hogy akkor használhassanak viperát meg a nuncsaku is legyen liberalizált. Miért is ne öldökölhetné magát a magyar még egy (és ráadásul nem szocializálódott) anyagsávban. Nemsoká, a tube [bionerovezérelt] rendszerekben egy fizetőképes PC felhasználó majd annyi orgazmust él át, amennyit akar, dojó lesz! (Patkányokon már kipróbálták…)

 

Keresztülmetszi,  megosztással szaporítja a mindenoldali tudatlanságot az a tény, hogy a jóoldali politikaimegfelelő ifjúságunk alapvetően nincsen tisztában az ország viszonyaival. Akkor, amikor Homar Mollah, a jelenlegi magyar szellemiélet egyik csúcsa, nála fennebb aligha van bárki is, kioktatott a kurvaszótárban, ledöbbentet marie-antoinetteizmusával. Annak a blogbejegyzésnek egyik lényege   szemléltetni, mekkora csúszásban foglalkozik a média (vagy a feminimopicsoid recepció) a prostitúcióval. Létezik egy vonal, ami alól lehetetlen információt feltermelni. Alapismeretek hiányoznak a megértéshez. Homar Mollah egyrészt olyan eljárással operál, ami már a könyökömön jön ki, véleményvezérlő értelmiseggjeink ezzel már a letűnt papírkorszakban is operáltak, kedvelt eljárás, affelé torzítana, miszerint amerikai filmekből vettem a képeket és figurákat. Holott, aki nincsen képben (és nem csak itt, hanem az egyik nevével ma már csupán fémjelzett blogjában is) az pontosan ő maga. Nagyjából az „egyetemistalány” kategóriát ha ismeri, tud valamit a budapesti kocsisorról, meg talán látta a tévében a nagyagglomeráció városközeli kamionparkolóit. Volt olyan vitapartnerem, aki kioktatott, hogy ma 10ezer Ft alat nem dolgozik kurva, holott még 3000 alatt is. 2000-ért 14 év alati pályakezdő nő kettesével (párban) szórakoztat -de Homár Mollahnak a 6-os út szekszárd környéki szakasza túl messze van, ha néha Pécs is közel. A feminimopicsoidok pl a tanárnőkategóriában bemutatott rejtőzködő, zárt-ügyfélkörös félprofi kurvakörről azért nem akarnak tudni, mert az nem vág azon előítéletükbe, miszerint a prostitúció férfibűn és a  fogyasztók meg stricik leszabályozásával lehet küzdeni a „jelenség” ellen.

 

De jól elkalandoztam a szemléltetésben. Viszont ugyanezt a sémát bárhol megfigyelhetjük. A B-s jogsival  motorkára! –mozgalom liberátorjai is magukból indulnak ki  és nem a valóság viszonyaiból. 

 

Viszont a drogkérdés egyik lényegéről még ennyit sem beszélhetek. A drogkérdés taglalása esetében nem csupán a szezont kevergélik a fazonnal el, de valahol az 1200 Ft/adag táján megáll az  áll. tám. hiv. elf. tudomány is. Kezdő bloggerként, amikor még beszoptam a blogizmó fesön felszíni látszatát, foglalkoztam, elsőként a magyar médiában (aminek az akkoron piacvezető portál egy orgánuma volt) az öngyújtógáz szippantással. Totál hülyének lettem nézve, összeesküvéselméletező baromnak. 3-4 gyereknek kellett meggebednie öngyújtógáztól mára, hogy talán már feltűnjön valakinek, mi a faszt keres annyi hármasával csomagolt öngyújtó meg utántöltő palack a boltok polcain.  A szipusok sejtelemszerűen fölbukkannak, inkább a múlt csökevényeként (a régi „csöveskorszak” őskövöületeiként) ábrázolják őket. Időnként, ha  belehal valaki, föl-föl bukkan az 500Ft/adag piaci térhálójából is egy-egy eset. Ilyen volt a „lószérum” . Még a ketamin az, ami talán-talán felszínre puruttyan. Persze legyek megbocsátó, Homar Mollah, aki egyetemistalánykategóriától engrátisz kap nfvsz-t, honnan a faszomból tudná, mit kapni 2000-ért. A kókadt fantáziáját kokainnal birizgáló felsőkörbéli véleményformálóink ugyan mit sejthetnének az 500/adag körüli drogpiac rejtelmeiről. Az index szelektíve dugdostatja mindentlátó kameráját, az olaszliszkai búcsú nyári felvételeit novemberben, az igen, az efféle manipuláció burkolt céllal nyami.

 

De arról, hogy a táncos rendezvények fő motorja a paradigmaváltásban a drog-paradigma váltás, lehetetlen beszélni.  Időközben pl a drogterjesztésben olyan jelentős paradigmaváltás következett be, ami megsemmisíti pl a TASZ és a mélymagyar jóoldali megfelelőpolitikaigondolkodás fő érvét, a maffiaellenest. Ugyanis

 a drogipar „közösségiháló” szintre faszbúkizálta a terjesztést.

Nem üzlet már a terjesztés, már az utolsó vidéki tanyaközpontban is nyugállományba vonultak az utolsó dílerek. Nagyjából barátikör nagyságú a  hálózat legkisebb szeme, a terjesztő gyakran nem keresi már meg a saját szükségletének árát sem. A faszbúkizált drogterjesztésben a terjesztő már többet nem tesz, mint „a barátját megkínálja”. Ami nem bűn ugye - köszönjük Emese & TASZ!

 

Ráadásul toxico-és addictológiailag is alig tudható valami az 1000 Ft alatti anyag szegmensről. Az Ország Orvosát Zacher doktort lehetne kérdezni, az egyik szellemembere ő Magyarországon, aki nem szelektál a válaszolásban, csak kérdezni kell.  Annyi sejthető, hogy az újtípusú extazi-gyorsító gondolattalanító anyagok [hatósági] kiszűrése a molekulák végtelenszámú variálhatósága miatt lehetetlen. Húsz éves elvek szerint ma már néhány anyag nem is kategorizálható drog-ként, valami új fogalmat és jogi meghatározást kéne találni rá. Egyre inkább szaparodni fog és nem csak az  álcázás szintjén a drogként nem definiálható anyagok féle-sége.  Receptet nem adok, de gondoljon mindenki a házilag két „ártatlan” anyag keveréséből előállítható robbanóanyagra. Na, efféle távlata a drogozásnak is van. És itt talán van félnivalója a klasszikus drogiparnak is és ez a veszély méginkább lobbyzásra ösztökéli a marihuána liberalizációs üzletágat!

 

A Csúszás , a Spät nem csupán a média (a sajtó) paradigmaváltásában végzetes. Hanem a drogkérdésben is. Már a piás nemzedék ellen drogozással is lázadó nemzedék is hóttöreg, vén szar. 19 éves gyerek állt a kamerák előtt és a West-Balkán szerencsében (ti a „Fejlett Nyugat”-on szerintem nem három, hanem húsz vagy több gyerek  halt volna meg..)  és a fiatalokra panaszkodott. Már még én is spätben vagyok, mert újabb paradigmaváltás következik, a kiütésig piálósok forradalma. A beszarásig, behúgyozásig ivóké –ráadásul persze kevercsélve a drogozással… Az „én időmben” , pedig 2-3. fázisú alkoholista voltam, beszarásig vagy behúgyozásig részegről esetleg halottunk, olyan ritka volt. A paraszt alkoholista először úgy 35-40 éves korában szarja össze magát részegségében, kifürdik és szépen felköti magát, ha marad benne emberség, akkor a kóbor kutyák és az ég madarai javára valahol a pusztán, künn a határban. Az alkoholizálás ezer éve szocializálódik Magyarországon és nincsenek kétségeim, hogy ha minden jól megy, a 2200-as évek ifjúsága majd a TASZ meg a Kenderblog (& Co.) hellókittyszínű ábrándjainak megfelelően szocializálódik a marihuánaszíváshoz.

 

Az alkohol olyan drog, ami szocializálódott a mi egünk alatt. Az europid nagyjából tudja, mire számíthat a piával kapcsolatban. Tud bölcsességeket:  ”Borra sört, meggyötör”.  Az idegen más ég alatt az ott használatos drogot nem ismeri és rögtön vesdelmagad!-ba csap át. Ott, ahol a marihuanafogyasztás szocializált és a füvet az árokparton lehet tépni (sőt, csak a javát tépik!) esténkint a jókedvért elszínak egy marcsiszivart, de az europid seggfej, aki az ingyenmarihuánáért telepedik le, korhajnaltól későestig, az agya széjjelszívásáig füstöl. Ugyanígy jártak a Fehér Szakáll-ak a karibi szigeteken, az elmélkedési szertartás részeként havonta pár alkalommal használt szivarból egyből 5-6-ot szíttak el naponta. Cserében viszont az indiánok a tüzesvizet alkalmazták kiütésig és túlzóan (ráadásul a májuk nem is termelte a szükséges menyniségű enzimet, hiszen az  alkoholt csak nemtüzes, azaz csicsá [chicha] formájában 2-3%-osan ismerték s nem „viszkiként” . [Különben is a gabonaszesz a leggyilkosabb ]

 

Ha a paradigmaváltást a zene felől közelítem , megint le leszek hülyézve meg ízlésdógázva. Holott a drogdiszkó zenéje teljességében és alapvetésében más, atomizálja a közösséget, a tömeget homogenizálja, a pánik műküdéséből már ismerhető a tömegpszichózis egyéni működést felszámoló hatása, tehát van a pániknak ellenkezője is, de szintolyan működési elvvel. Elveszíti az egyén az önkontrolját és a tömeg egytudata-hatása alá kerül. ÉS a West-Balkánban volt jópár fiú, aki még egyénitudatánál volt és kirángatta a letaposott lányokat. A West-Balkán sztorit úgy is felfoghatom, hogy a Nyugathoz való elmaradottságunk miatt még megmenekülhetett egy tucat élet… .

 

A bálba egyének, párok és kiscsoportok mentek el, a drogdiszkóba be ugyan léphetnek párok és baráti társaságok.. meg odakint találkozhatnak is, de belül valami entropikus massza szorul (lásd  DJ Palotai értékelését).

 

Szindróma ez, nem betegség. Tünetegyüttes, aminek nem akarjuk belátni az okait és összefüggéseit. Legföljebb szelektíve. TASZ-szelekcióban vagy „bunkó jobbos” szelekcióban. Az egyik szülőpár pénzéhes ügyvédje jogilag indokolható megelőzőtámadásba megy át és perelni kívánja a jegyzőt is, holott Terézváros jegyzője pedig  teljes joggal  kezdeményezhet eljárást a 17 éves áldozat szülei ellen. Mindenről lehet beszéli a nyugatbalkáni ügyben csak éppen a szülők felelősségéről nem. A szindrómának  van valami fesön-felszíni jellege –vagyis a tünetek egy része (nem mind) mutatja bizonyos oldalát és ebből a mozaikból keletkezik valami kép.

 

Nem volt célom ebben a bejegyzésben sem az, hogy a tuttit megmondjam. A tutti megmondása a TASZ feladata, méghozzá a kötelező jógyerekmondattal, miszerint mások azok, akik az egyetlen jó tudás letéteményesének tekintik magukat. Ezzel ügyesen kibekkelik az ő omnipotenciájuk megbírálhatóságát is hiszen rögtön egy „de nem is één, hanem tee” óvodás vádaskodásba  csap át.

 

---márpedig valakiknek buli ez a működés. Nem véletlenek szindrómája ez a zűrzavar. Valakik hasznot húznak , valahol bevételként keletkezik a 350millió vagy az 500 millió. Káosz van, de gerjesztett káosz. Már régen megvalósult az a drogliberalizáció, amiért a TASZ még csak harcolni szeretne. Már nem is működik az, ami ellen áfiom lehetne [ópiát szerűen működő, kezdeti haszon után jóval nagyobb kárral járó törökorvosság..] A piafogyasztás ellenőrizhető valamennyire, a drogpiac nehezebben. A TASZ a drogliberalizáció kikövetelésével spätben van, ezen már túl vagyunk, ez 6-8 éve lejárt lemez. Bakelit, jól hangzik, jobban, mint a dolby által kiherélt, van dinamikája, csak éppen nem időszerű.

 

A felelősöket a szórásban a két széle között keresik. Pedig a főfelelősök  a két végponton vannak: A szülők és a kis köcsög,  aki szakértelem és hozzáértés nélkül bulit szervezhetett. 20 gyereket nem bízhatok egy diplomás óvónőnél jobb képességű, műveltebb és intelligensebb és  zseniális pedagógus dadusra, mert nincsen óvónői oklevele, lusta volt végigseggelni a képzőt. Ámde egy kis szemét pénzéhes köcsög rendezhet bulit. Nem lehet éttermem szakácspapíros szakács aláírása nélkül, de egy kis takony hozzánemértő bulianalfabéta rendezhet bulit. Neeem, tudott a kis köcsög valamit a buliről, egy részéről, sok ész nem kell a buliszervezéshez csak  az alapfogalma ismerete és a szükséges minimum belátása.

 

A nyugatbalkán áldozatai nem feleslegesek. A három lány halála nem hiábavaló. Amíg meg nem haltak, nem lehetett beszélni arről a szerencsétlenség-veszélyről, amit az agyonzsúfolt bulik jelentenek, a három lány halála előtt egy héttel a jóoldali megfelelőgyerekek népmozgalmat indítottak volna a buliszervezési jog szigorításai miatt, ÁM a három lány áldozatával egycsapásra hirtelen belátták százezrek azt, ami ellen egy héttel korábban még faszbúkizáltak volna.

 

Azonban az könnyedén belátható, hogy némi torpanás meg adminisztratív akadályok állítása után a gépezet újra belódul, a múlt hétvégén valamivel kevesebb volt a fogyás.

 

A szociális ivó piás sem képes otthon inni. A sörnek azt a keserű furcsa, gyerekkori idegen  ízét érzi a sörissza alkoholista, aki otthon nem piál csakis kocsmában –ha a felesége   otthhonivásra  kényszeríteni. Az öngyújtógáz-szívás négyfalközött is működik, de a partidrog fogyasztás nem annyira. Ahhoz buli kell és mint a szakember szövegéből kitűnik, nem mindegy, mekkora buli. Ebben a buliparadigmaváltásban a régi párban-táncolós disco [ a bál utolsó formája] pangó dögunalom..

Sok szülő azért nem tekinti magát felelősnek, mert arra hivatkozik: Nem hallgatja meg a gyerek, félmondatnál elkezd üvölteni artikulálatlanul, hogy „Jó, akkor drogos vagyok, minden nap fetrengek, lövöm magam” –vagyis gyorsan túlzásokba esik, hogy a maga vétkét (persze főleg önmaga elől elhazudja) A szülők jórésze föladja az első felcsattanásra. A paradigmaváltás utáni drogok a stressztűrést is ölik. Az elaggott, vén szar piásnemzedéknek nagyjából egy szülői  litánia után szakad el a cérna. Az „ősök” lepcsesre beszéhették a szájukat s valamikor az   első negyedóra végén kezdődött a tombolás… Ma már a szülő a mondatát sem fejezheti be, és amiben bűnös a  szülő: Meg sem kisérli a folytatást. Ráhagyja. Behumja a szemét. Elhiszi, hogy a 13 éves lánya Boginál vagy Rékucéknál aludt. Azért nem hívja föl vagy mélez a szülőtársainak, mert nem  akarja tudni, hogy a lányok nincsenek ott.

 

Fejmosás sem kell: Ha a szülő a tízórai vagy tornaszerkó elrakására csak rá mer kérdezni, a picsába, az ő faszába kívánja el a gyereke, ha lány is. A stressztűrés nulla, holott a szabadság maradék korláti is feleslegesek (majd a piac eldönti, ugye?) .

 

Ráadásul tetézi a bajt, hogy „párbeszéd” csak a kismagyar liberalizmus-félreértelmezés kerékvájatában zötykölődvén lehetséges. Ide-oda tologatott  hivatkozások. Ha bírálni merészelem a főleg a szájával [szövegszinten] liberálist, elkezd hisztizni, bunkójobbosozni. A bunkó jobbosoknak a ballibsizésnél komolyabb érvük nincsen, azaz ostoba önellenható módon a szájjalliberális vélt liberalizmusát még le is igazolják. Amikor az úniós parlamentben a liberálisak a magyar szájjalcsinálók mellé állnak, azt hiszik, hogy liberális testvéreikkel öltenek kart. Amikor az únió szocialista frakciója meghallgatja a baloldaliként álcáskodó magyar elvtelen spekulánst, nem tudja, hogy a magyar baloldalnak kuss, kuss a téeszelnököknek és vidékitanárnőknek, hogy a  magyar baloldal ki van könyökölve „a magyar baloldal  pártjá”-ból. Esélye sincsen a magyar szocialistának az úniós szocialistával való találkozásra. Ráadásul még ez is ábránd, miszerint fogalma sincsen a  nyugati liberálisnak a magyarról, hogy a  büdös francba ne lenne, a magyar véleményvezérlet a szóból nem értőknek Bokros Lajos magyar liberális gazdaság-tudós Georg von Habsburg mellett ábrázolta miheztartásra. Kik készítették azt  a csudálatos plakátot és az egész kampányt: A magyar véleményvezérlés csúcscége! Konkrétan megmutatható, meghatározható vonal, nevesítve. Bokrost nem a jobberek meg a ballerek fikáztatták agyon, hanem---

 

A marihuánaliberalizáció csapást mérne az 500Ft/adag körüli alsószegmensre, lehetőséget ad arra, hogy az öngyújtógázszipus is áldozzon  a drogbulisták oltárán.  A kategorizálhatatlan anyagok drogszerű felhasználása a drogipar számára is probléma: bevétel-elvonás...

 

 

 

Sokaknak, így a TASZ-nak is többet ér szájjal liberálisnak lenni, kiprovokálni valami ballibsizést, mint magát az egész drogbuli folyamatot és disztribúciós rendszert áttekinteni. Mert a buli felszíne és nem lényegi, hanem eseti része a West-Balkán sztori, egy történet, ami halad a maga útján. Meglesznek a felelősök, majd lankad a szülők figyelme, majd megint nem veselkednek neki a beléjük kussoltatott félmondatnak újra, majd a gyerekek megint túlzó hisztizéssel előzik meg a probléma végigbeszélést, és persze hamarosan helyreáll  a drogipar  bevételi mérlege is.

 http://www.absolutibiza.com/wp-content/uploads/2010/06/amnesia.jpg

A következő buliban majd hátha több gyerek hal meg s akkor még van esély arra, hogy még egyszer nagyjából felekkorát fortyanjon a közvélemény. Hátha még egyszer beszélhetünk erről, hátha még egyszer támad esélye annak, hogy ne érdekek mentén szelektált ténykezelésben---

 

utóirat: A buli eredetileg kártyajátékban a tétek kivetésére, tárolására szolgáló tálca volt, innen került az argóba, a tolvajnyelvbe a bűncselekmény elnevezésére (mindenki beteszi a buliba, amit tud, a csaj meg a havér hesszel, a betörő felnyomja a boltot , mackós oprál  és ha málés a drót, bukta   van, azaz bukovári a buli) az argóból a szlengbe került s onnan a köznyelvbe.

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr232617335

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fenehorizont 667 2011.01.27. 09:38:59

nagyon örülök neki, hogy palotai nyekergését napirendre vetted. alig várom, hogy nyugodt körülmények között elolvassam.
ugyan még nemtom, mi van benne, de a palotaiéhoz naggyon hasonló (mínusz wetbalkán) nyekergéseket mán 8-9 évvel ezelőtt végig lehetett hallgatni a partynáciktól. csak amikor még a múlt évezredben, belónyugtatózva odatámolyogtunk egy palotai-bulira, akkor mi voltunk a felelőtlen tinik, akik szarnak az igényesen kevert zenére, én nincsen PARTY-KULTÚRÁJUK. :D
akik anno ilyen felsőbbrendű ítélkezésekkel élték ki elitkedési vágyaikat, mára mán szétszívott arcú szerencsétlenek, közelebb a negyvenhez, mint a harminchoz.

palotait vagy nyugdíjazni kéne, vagy szólni neki, hogy moralizálás és bezzegazénidőmben helyett kussoljon, oszt keverje a zenét. mer ahhoz ért.

magyar-magyar szótár 2011.01.27. 10:02:05

@fenehorizont: Így van. Öreg ember már DJ Palotai, magam is meglepődtem, de te se panaszkodhatsz a kb 25? éveddel mert vén szar vagy már te is. A 19 éves panaszolta, hogy a fiatalok miatt van minden, a 13-16 éves kis köcsögök miatt. Megkérdezte a 13 éves nőt az AB előtt a védőnéni, hogy legalább tudja-e, ki a szerencsés apa, Mondja nem. "Nem tudod bazmeg, kinek tartottad oda a segged a parkolóban??" -bömbölte dühödten a védőnő. "Dehogynem, Joci? Rolcsi vagy Norbi voltak.. mért? maga tudja, hogy melyik ezek közül?" [újabb félreértés, majd kiderül, hogy Joci 22kor, Rolcsi éjfél, Norbi meg reggelfelé volt meg...]
Azt nem tudja, milyen színű a hajuk igazán, mert nappal még nem látta őket...

magyar-magyar szótár 2011.01.27. 10:06:23

@fenehorizont: Viszont Palotai szakember, 21 év tanuja. És ez fontos, a folyamatot is be kell látni, és azért azt nem tagadhatod, hogy ő látta a folyamatot. Tanú. Hát kit kérdezzek a folyamatról, a kis takonygecit, aki azt se tudja, mennyi és milyen rendező kell a bulijába, csak azt, hogy 4000 karszalag?
A rendező ("biztonságiember") kiválasztása egy bulihoz kb 25000 éves tudomány és alapvető szabályai nem változtak: Olyan rendező kell, aki le tudja taglózni a barmot, ha kell ÉS nincs szüksége erre a képességére. Tehát rendelkezik egy eszközzel, meg egy olyan képességgel, ami ennek az eszköznek a használatát feleslegesé teszi. Vagyis tapasztalt buli őr.

Fenehorizont 667 2011.01.27. 10:07:56

@magyar-magyar szótár:
30 éves múltam nemrég, csak konzerváltak a drogok. jó, ez csak vicc volt.
a drogkérdésről nagyon sokat tudnék mesélni.
előljáróban annyit, hogy kb 10 évvel ezelőtt már totál idiótának néztek a felvilágosult, elit, drogotmindenkinek partyarcok, amikor hóttkészen, ekitől éber szemekkel, ámde a piától meg dülöngélve előadtam nekik, hogy ebbe az országba NEM VALÓ még többfajta, igen alattomos drog.
egyszerűen hülyeség, felelőtlenség, nincskultúrája, kuss!

magyar-magyar szótár 2011.01.27. 10:09:06

@fenehorizont: A mellékelt fényképen az ibiza-szigeti Amnesia disco belsőtere látható a mai igények szerint már eléggé elavult, nem szekciózható annyira. (Látható is, hogy százéves emberek mulatnak az öt éve divatjamúlt habpartin) De mindeneseter vannak szakszerű megoldások heringesedni vágyó tudattalantömeg szakszerű szórakoztatására.

Fenehorizont 667 2011.01.27. 10:09:29

@magyar-magyar szótár:
persze, ebben teljesen igaza van. ha nem moralizálna, ez egy nagyon hasznos cikk lenne.
amikor tegnap először elolvastam, gondoltam megosztom facebookon azonnal. aztán elolvastam mégeccer, és akkor úgy döntöttem, mégsem osztom meg.

magyar-magyar szótár 2011.01.27. 10:32:30

@fenehorizont: testvéröcsémfiambátyám, legyé' má' elnézőbb egy kicsit. OTT volt, lányos apa (ez tudati beszűkülés, amit talán ha vejkóként ismerhetsz) , felelős is, hiszen működtető tengelye a drog üzletágnak. Önellenhatóan, akaratlanul, de közreműködője a drogbulista diszkóiparna 20 éve és ez bizony súlyos lelkiismeretfurdals.
De a direkt morál állapotában lehetsz, ítélhetsz, de ő a rossz lelkiismeret fázisában van. És még mindig jobb, ha így kompenzál, mintha amúgy. Erőből.
Legyél vele engedékenyebb..

magyar-magyar szótár 2011.01.27. 10:36:13

Én örülök, elimserem, köszönöm DJ Palotainak, hogy elmerte mondani a lényeget és számomra maga az interpretációja kelléki ebben nem lényegesek. Én értem, amit mond és tiszta szivemből kívánom, értse mindenki.

Szörnyű belenézni a "szervező" kis köcsög fejébe: amiben egy nagy zümi van: fogalma sincsen még ma sem arról, hogy mit csinált. És nem is lesz fogalma sose.

Felelős is mindenki, aki egy blikkre átlátta.. és mégis dógozott tovább. DJ Palotai ezzel a vallomásával az adósságát letudta és ezt becsülni kell benne, ritka ma már az ilyen ember.

Fenehorizont 667 2011.01.27. 10:51:15

@magyar-magyar szótár:
oké:)
valószínű, ezek a dolgok nagyon-nagyon kikívánkoztak már belőle, feszítették.
ez a tragédia csak egy apropó volt, hogy ráöntse a világra a gondolatait.

Fenehorizont 667 2011.01.27. 11:53:20

@magyar-magyar szótár:
egyébként magyarországon, mint minden, szerintem a drogkérdés is tipikusan működik. végletes véleményeket hallhatunk mindkét oldalról: lényeg a másikkal szembeni önnön felsőbbrendűségünk bizonyítása, avagy izomból földbegyalázása, miközben a kérdés, a miértek felett elegáncsan elslisszanunk.

adott egy egész generáció lázadása, amire fitymáló ledrogosozás a reakció. erre micsinál a kis picsa? persze, hogy alternek érzi magát és elitnek, ha válaszként csakazért is szétkúrja az agyát. hisz mit tud a barom moralizáló a drogokról? és van benne igaza is! mer a moralizálót legtöbbször nem maga a drog és annak nagatív hatásai érdeklik, nem a féltés, hanem az ítélkezés gyönyörúsége.
ezt csodálatosan lovagolják meg az index-alakú, műlaza, műlázadó gecik is. érdekli is őket a drog, mint jelenség maga...lényeg, ha pártolja, azzal odabaszhat a hülyeparasztnak, idegesítheti, bosszanthatja a 'konzervatívot', a felvilágosulatlan ellentábort, és vidáman tapsikolhat utána. ezaz!

más:

nem tudom, hogy ennek az egész tragédiának valóban köze volt-e a drogokhoz. sokkal inkább a helyszín, a szervezés a hibás. én úgy tapasztaltam, hogy egy beekizett 1000 fős társaság sokkal szervezettebben tud viselkedni egy ugyanennyi fős bepiált társaságnál.
a kokain, az eki, a speed, az í-por vagy ez az új kati nevű (amit nem próbáltam ugyan, de szerintem ugyanaz a hatása, mint az anno menő í-pornak) nem bassza tönkre a motorikus képességeket, valamint ha ordenáré módon ráiszik az ember, a tudata akkor is tisztább marad.
pánikhelyzet esetén is sokkal tisztábbak a gondolatok. bár lehet, ez csak nálam volt így. nemtudom.
ettől függetlenül itt szerintem arról van inkább szó, hogy még a múlt évezred 90-es éveinek közepén kialakult ez az akkor még 'elit'-nek (grááá) számító partifelfogás, ami a drogokkal való lázadásból egyenesen következett.
míg a diszkóknak hatalmas tereik, speciális épületeik voltak, vannak, addig ezeknek a buliknak máig nincsen megfelelő helyszín biztosítva.
mint minden, először perifériának számító, ándergránd dolog, ez is népszerű lett. mára a lázadás tömegjelenség, ami felett vidáman elnéznek azok, akiknek kurvára nem kéne. egy áruházban rendezik a többezerfős bulit..pff. persze, hogy agyonnyomják az embert pánik esetén. a piások is agyonnyomnák, ha beraknák oda az amon amarth-ot (próbáltam érdeklődést tekintve hasonló tömeget mozgató együttest találni, mint az nnl-partik).

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.27. 13:10:38

csak egy elemére reflektálnék az írásnak: régóta mondom, hogy a picsába van az, hogy jogosítvány kell az autóhoz, papír ahhoz, hogy hivatalosan fát ültethessek egy kertbe, de a gyerekneveléshez semmi nem kell?

magyar-magyar szótár 2011.01.27. 15:48:20

@vészmadár (pica pica): Rögtön a pedagoigosz pályám elején súlyosan pofára estem ebben. Olyan helyen dolgoztam, ahová szülőktől alkalmatlanságuk, vélt alkalmatlanságuk, koholt alkatlanságuk ill a csoport létszám elérése érdekében
vettek el szülőktől nevelőszülőktől gyerekeket.
Van elképzelése az embernek az alkamatlan szülőről, léteznek erről doctus leírások tudományosan vizsgálják.
Az egyik gyermek 18 éves korában ismerte meg a gané szüleit. Annyit értek, amennyit a teteműk, mint ganyé visszatáplált a földbe. És a gyermek ezután rendszeresen látogatta őket, a ruháját leadta magáról nekik és ők azt pénzé téve elitták, elszedték az állami zsebpénzét és azt is.
Egyszerűen a szülőség maga egy olyan jogosítvány, ami nem szerezhető bár, de kiérdemelhető. Lehetnek az embernek fogadott szüllei.
Aztán a tanarak kérem. A tanár munkája testületben a legnehezebb. Egy 32 fős testület munkáját két pedagógia bűnöző tönkreteszi. A gyermek a leggyöngébb pont felé tör ki. Minél lennebb van a település, annál vacakabb lehet a tantestülete, vagy nem, ellenkezően, ismerek kisfalusi iskolát, ami tündérsziget (szakmailag) nagyon nehéz ez.
Vannak színészeink, akiknek nincsen jogosítványuk és színészek.
Ismertem vörösdiplomás pedag bűnözőt.

Láttam óvodákat, ahol az óvónő picsa volt és libát se bíztam volna rá és a nyolc osztályt végzett dadus zseni és óvónőképzősöknek kellett volna mutogatni.

Az, hogy Winkler emerileg alkalmas bármely jármű vezetésére, nem jelenti azt, hogy a gyeplőt barmok közé csaphatom. Igenis, kelljen azzal a bésjogsival valamiféle, ha nevetséges rutint is, de MUTATNI valamit, legalább annyit próbáljon má' a jelölt.

Régente a pedagógus diploma egy papír volt és egy éves (ingyen)gyakorló munka tette jogosítvánnyá. Nem valami pimf gyakorlótanítás.

Tóta a nép tanítója, elvileg tanári diplomája van, de alapvető bakikat csinál "népnevelés közben"

Móricz Zsigmond rádiófelvételét hallottam: egy tanár embert, született tanár beszélt.

magyar-magyar szótár 2011.01.27. 15:53:37

@vészmadár (pica pica): Az volt a szörnyű, belátnom, hogy néha a "legeslegrosszabb szülő" is több, mint egy közepes menhelyi nevelőtanár... Tudom, hogy ösztön, megszoksá... Ráadásul aztán a gyerekek abban a rendszerben miminden szenvedésnek voltak kitéve, testvéreket szakítottak el, sóskútba tették, onnan is kivették, kerék alá tették
sötéccsőbe tették (üvegcseréppel felszórt zug a lépcsőház alján)

Menj végig barátom ma egy iskola folyosóján tanítási időben és menj végig aztán emlékeidben egy 80-as évekbeli folyosón vagy 70-es évek beli folyosó.

Tanításban tanítóm a gyakorlóévét 120-as osztállyal négyes összevonásban kezdte. És kérdeztem, mi volt, mondta, pissz se. Áhítat. Légy rebbenésén túl a kisszivek dobbanása. Patetikus , mi??
Azok a 10 éves elősök!

magyar-magyar szótár 2011.01.27. 16:05:43

@fenehorizont: Minden vitapartneremnek azzal érvelek, hogy a látható felvételeken a gyerekek a lehető legfelelősebben viselkednek, nem látható pánik, elismétlen , legalább tucatnyi gyereket húztak ki lábak alól.
Nem azt mondom, hogy a bedrogozottság okozta, hanem azt állítom, hogy a drogdiszkó típusú "szórakoztatás" berobbantója a drogipar.. Egy csendítésre kezdődött, egyik hónapról a másikra a paradigmaváltás. És indexes stílusban szemétkedve, matulista fikaista gecósággal mutatom, mennyire is lehetséges verzió az, hogy a hiv. jógyerek (stréber, vagyis tartalmilag nem átgondolt, csak trendi, így leszek pol' megfelelő) "drogliberalizáció akár a drogipar érdekeit is szolgálja. Az elbagatellizálást, ami a motorkában is megnyilvánul, mutatom.
Beírtam a szövegbe véleményem arról, hogy a prae, még-nem a "fejletlenség" állapotai miatt nem következett be nagyobb katasztrófa,. az únió perwollal mosott generációja (nagyjából ott a 70-es években voltak az első tanárverések, tanárt mint kutyát lőtt le német gimis, meg az iskolák és szülők együttes csődbemenése....) nagyobbat szívott volna.

Oroszországban pl a kokiraivásnak van szocializációja, a kifeküdtet melegre viszik, a fagyni készülő orrot idegenek megdögölik, a fejlettnyugaton ez a testikontakt már nem megy.

Nálunk a piálás "közösségibb" nálunk inkább szociális (társasági kocsmai ivók vannak. A négyfalköztivás inkább a nőket sújtja. Kelet-Magyarországon, az ukrán határnál már van szláv illem, idegen ülhet a kocsmaasztalodhoz, ott nem szokás elküldeni és nők kocsmában.

Tanképp az lenne a megoldás, nem a tiltás, hanem a beszéd. Az a legnagyobb probléma, hogy a drogipar elbagatellizáltatja az új szintetikus drogok káros hatásait. Minden gyerek azzal vág neki, hogy majd megússza. Kialakul a hetes ciklusú rászokás. És ez hamis, hazug illúzió. Ésugye a fiatalság illúziók ellen lázad.. ö... illúziókkal.
A fiatalság innovatív, újra éhes. itt viszont arról van szó, hogy a párbeszéd lehetetlen, egy félmodatot az anyja vékonybelébe kussoltat vissza, egyből ordítással reagál, stressztűrés nuku (és az új drogok pont a stressztűrést nyírják)
Most talán pár hétig lehetne beszélni, a sokk hatására a gyerekek talán 2-3 egész mondatot is meghallanak és nem a hisztivel basszák vissza az első mondatot a felénél.

Fenehorizont 667 2011.01.27. 16:23:26

@magyar-magyar szótár:
öhm, ja, végülis nagyjából egyről beszélünk, legalábbis én úgy vettem észre.
a beszédet hiányoltam énis, amikor azt írtam, hogy elnéznek efölött az emberek, és a lényeg, a miértek meg elfelejtődnek.

egyébként a hiszti, és az egyből ordítással reagálás kétoldalú. a mai, a tegnapi, meg az azelőtti tinik sztem kb 80%-ának (bár, ez a százalék biztosan csökken valamelyest) a szülei rángógörcsöt kapnának, ha a gyerek egyszer dacból, figyelemkeltésből odavetné az igazságot, hogy 'anyu, különben én rendszeresen szívok speed-et.'

az anyu, aki ezt az egészet nem tudja hová tenni, ugyanolyan végletes véleménnyel van erről, és ugyanolyan hisztérikusan áll hozzá, mint a gyerek.

Fenehorizont 667 2011.01.27. 16:31:12

@magyar-magyar szótár:
és egyébként ez az elbagatelizálás minden lényeges kérdésben jelen van.
azzal nem lehet mit kezdeni, aki megérti a drogost, de nem támogatja a drogliberalizációt. az mehet a picsába a véleményével, csak pislognak rá, vagy oda sem figyelnek.
drogellenesség van, vagy kendermag egyesület.

heki 2011.01.27. 16:31:28

Mckérdeztem a gimiseket, több osztályt (mer paidagágász vagyok), hogy mi a véleményük a West Balkan storyról.

Mindegyik első helyen a szervezést említette (hogy nem így kell), másodsorban valamit, és harmadsorban csak azt, amit én elsőnek, hogy mit kerestek - szó szerint mit keresnek? megváltást, vigaszt? - ilyen fiatalok egy ilyen buliban.

Kicsit sajnálkozva néztek rám, öreg trotty, gondolták, de végül is nyitottak voltak.

Második kérdésemre, miszerint egy ilyen buliban a résztvevők hány százaléka érintett drogilag - eltérő válaszokat kaptam, dörzsöltebb osztályok az én 60%-os sejtésemet fölfele kerekítették, naívabb osztályok lefelé...
(Ez egy szolíd, vidéki, egyházi iskola)

Fenehorizont 667 2011.01.27. 16:48:06

@heki:
nem megváltást, nem vígaszt, semmi ilyen pátoszi dolog nincsen benne.
gátlások nélküli társaságot keresnek. olyan helyzeteket, ahol nem kell megfelelni senkinek - persze ez egy hazugság, mert ott ugyanúgy megfelelnek egymásnak, de ezt nem érzékelik olyan direktnek. ebben az esetben a megfelelés nem jár különösebb erőfeszítésekkel, energiát igénylő áldozattal, hiszen csak bele kell szarni mindenbe. ez a legkényelmesebb dolog a világon.

meghát mindezt áthatja az ócska közhely: tiltott dolgot csinálnak, ezért kibaszott lazák. menők.

heki 2011.01.27. 16:56:44

@fenehorizont:
öreg vagy
hogy ilyen komplexen látod és fogalmazol :)

str 2011.01.27. 23:13:59

Továbbra is türelmetlenül eszem ezeket a bejegyzéseket. A "majd a piac eldönti, ugye?" zárójeles nagyon betalált.

A Nyugaton huszat taposnának konklúziót abból, hogy a drogindukálta party-átszerveződő folyamatok már előrhaladottabbak (azaz kibaszták az ablakon a bakeliteket, van mód szinkronban lenni) érdekes levezetés, de erőltetett. Nem beszélve arról, hogy a bezzegnyugaton nem szervezhet a nevezett pénzéhes pondró egy ilyen bulit, mert nem tud csőd szélére jutott önjelölt-kultúrközpontokat sarokba szorítva 4000 tinit beterelni, és nem tud arra építeni hogy a 14 éveseknek okosan teret kell nyújtani arra, hogy a 20onéves korosztály hardkórabb (és drogra képesebben, fizuból költő) partyszokásaira rábacardibreezereződjenek. Erre ilyen formában nincs szükség és kényszer, itt ez piaci rés.

Egyébként - zseniális az utolsó komment , már-már spam hoaxnak tűnik, mégis csak a kulcsszavakat találta meg megfelelően.

str 2011.01.27. 23:23:37

Az azért hozzáteszem, hogy West Balkán Tulajdonos Teodor is elküldhette volna a fenébe Szervező Köcsögöt, még ha ennek folyományaként nem is tudja fizetni majd a háromszobás svájcifrankosát, de nem tette meg.

magyar-magyar szótár 2011.01.28. 08:52:25

@str: Amennyire a szakmát ismerem, egy blikkre átlátta minden érintett azt, hogy a kisköcsögnek (nem én, ők nézték annak)halvány leánykakönny-nyi lövellete nincsen a szakmához. Nyilván a DJ-k, nem csak Palotai, is látták, amit láttak "Máskor is volt ennyi ember összezsufizva"
és lesz is. Van egy régi iparos/kereskedő mentalitás, a mai kor embere pucája túrós szafalédé a 100évvel ezelőtti vendéglőséhez, bordélytulajdonoséhoz, kabarétulajdonosához mérten, a mai pénzéhség semmi. De 100 éve azt mondta: Nézze, fiam, maga ehhez nem ért, tójja el a talyigályát a bótomtól, ennyit nem ér meg a renomém.
Most meg az az elv, hogy majd lesz valami. Amikor a banki szféra a vesztébe rohant 2005-ben azzal rántottak rá: majd nem mi megyüncs csődbe, a másikbank. A balkánosok meg úgy voltak vele, majd nem itt fog kibukni a kabuki, majd másnál. Hát nem jött össze, ott bukott ki...

Ha kiadom lakodalomra a faházkocsmámat, akkor beülök tévézni az irodámba, biztos-ami-biztos.

magyar-magyar szótár 2011.01.28. 08:59:15

@str: Végülis a lavparád és buzitüntetésszervezés is iskolaértékű zónijósszinten, ha nem lenne szelektívténykezelés, akár tanulni is lehetne abból, hogy Vancouver népe hanyadik buzitüntetést kezdte tolerálni, úgy kb a hatodik-nyolcadikat, 1969 körül... . Mondjuk a csupa-park csupazöld, csupalallé Berlinben nem nehéz olyan parkba szervezni lavparédet, ahol kétoldalt 100 -100 hektár ződ áll rendelkezésre kakilni, digidugi-szopizni, pipikélni . És hogy jártak, amikor alkalmatlan helyre szerveztek lavparédet.

magyar-magyar szótár 2011.01.28. 09:07:34

@fenehorizont: Igen, a szülő sem akarja tudni az igazságot. Anyámék se akarták észrevenni, amikor már profi alkoholistaként merev részegen de tartva magam, értem haza. Éppen, mert a drogozás nincsen szocializálódva (bele a társadalomba, jabba!) a szülő kb heroin-szintű óborzalomként képzeli el azt, amit a gyereke (köszönjük, TASZ! és Emese) a lélek penicilinjeként eufemizál. Egyik sem akar szembenézni a kérdéssel. Ebbe mess bele vertikálisan a Szabályozzunk!/neszabályozzunk "vita"

Vagyis a párnbeszéd lehetőségét metszi el. Ha azt állítom, hogy a TASZ-ok faszok, összesen egy lehetőségbe csúszom bele, abba, hogy szabályozáspárti (tehát pl bunkó jobos vagyok)

Ha azt mondom, beszéljü már végig, hogy
pustztán szabályozáskérdése e az, ha adminisztratíve (inverze a szabályozásnak, azaz a baromság, aminek ellentéte lehet baromság!!) b-jogsis motorkanalfabétákat engedek A Város-ra (ami Városban különlegesen profi motorozási képességek is elégtelenek az utca kövezetének ismerete hiányában!!! és helyismeret hiányában)

A piálásról még úgy ahogy beszélHETne a szülő, támogatja irodalom, kultúra, tud hivatkozni, képeket mutatni, vallomást tehet, átmutathat a metrón az alkoholistára, akinek hasnyálmirigyelégtelenség miatt rohad le a bőre...

magyar-magyar szótár 2011.01.28. 09:14:26

@heki: A drog becsalisávjának anyagait egyáltalán nem is tekintik drognak. Az alkohol szegmensben is vannak becsali italok, forgalmaznak olyan könnyűalkoholos lónyálakat, amik a rendes alkohollal szemben első kóstolásra se keltenek undort, nem keserűek vagy maróak vagy "savanyúak" hanem pont ücsi szerű édykék.
A drogliberátorok azt csinálják, amit a könnyűlónyálforgalmazók, azt állítják, hogy egy sörtől még senki sem lehet piás TEHÁT a Hellókitty szín és formai világú cimkés lónyálacska SEM veszélyes. Ugye, a ciginél a beszopató superlight-ok már lebuktak azzal, hogy a mikrokorom még mélyebben hatol le a hörgőkbe.

Végigvezethető, hogy a becsali lónyál ivó 13 éves nő 14 éves korában már gin-nel béleli a lónyálat, vodkával, aztán mellé nyomja be a vodkát, aztán a vodka kisérője lesz a lónyál... mire a nő 15-16 éves lesz, már beszarásig ivó alkoholista . Ez a folyamat "rendes " alkoholsort végigstációzván kb 10-15 év alatt következik be... A "normál" menetben előfordulhat, hogy a "kemény" piák elsőre meghányatjják, negatívemlékkel.. míg a könnyű lónyál csupa eufória, eufória kis mikroorgazmusok...

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2011.01.28. 10:13:28

Szerintem nincs baj Palotai szövegével, ő az egyik a közül a néhány arc közül ebben a műfajban, aki kezdetektől jelen van. Hitelét és szakmai tudását mi sem bizonyítja jobban, minthogy ötven éves fejjel is őt hívják efféle tinibulikba. Igaza van, gyakorlatilag mindenben.

A partykultúra (nekem csak diszkó, avagy nekem minden egyformán popzene)a tömegszórakoztatás egy formája, s mint ilyen, arra szolgál, hogy a massza, a plebsz jól érezze magát. Kérdés az, hogy hogyan érzi magát jól a massza? Hát úgy, hogy megpróbál úgy csinálni, mint az irigyelt kisebbség, a sztárok, a gazdagok. Azt teszi, amit ezekről tudhat, a blikkekből és az emtivikből, kokaint szívnak (arra nem telik, ezért jó az öngyújtógáz meg a fürdősó is, egy üveg vodkával), csajoznak (ez elébb-utóbb megy mindenkinek, valamilyen szinten - legalábbis úgy tűnik) és buliznak. Erre színtér a party (diszkó, stb.), ahol a homogén massza, a plebsz azt játszhatja, hogy valaki, s úgy tesz, mint a valakik. Ennek tragikus folyománya volt a WB három halottja is. Az pedig, hogy ebből hamarabb lett cigánybűnözéses-késelős sztori, mint ahogy egyáltalán a mentők kiértek, az a magyar közgondolkodás siralmas állapotát jellemzi csupán.

I_Isti 2011.01.28. 14:00:05

"plebsz azt játszhatja, hogy valaki,..."
miért? Mert igazából úgy van berendezve a mai agyar társadalom, hogy lehetőleg biztos legyen abban, a fiatal, hogy senkivé tud maximum válni.

Annak a valószínűsége, hogy egy 2881 db elemből véletlenszerűen kiválasztott 3 elemű mintában az egyetlen olyan elemet is kiválasztjuk, amelyik 'a' tulajdonságú úgy, hogy a többi 2880 db elem 'b' tulajdonságú: "2881 alatt a 3", vagyis 2881*2880*2879/1*2*3

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.01.28. 14:21:25

@I_Isti: ha már matek: ez haranggörbe, Gauss-eloszlás. A legtöbben semmiben nem kiválóak. ezt a tapasztalható tényt kell minden embernek összedolgoznia azzal a szubjektív belső érzettel, hogy ő különb és jobb.

magyar-magyar szótár 2011.01.29. 06:25:49

@efes: Erre mondaná valaki érvként jellegzetes indexes fogással (blazírtsággal) hogy nem vagy képben őöreg, amerikai filmekből szedted össze ezt a képet, maa mááár eeegyáááltaláá nem íígy van ámm! (de azt nem mondaná meg, hanem hogy van)

Szerintem a hollywoodi sztárok bulizási szokása Rudolf Valentino óta nem változtak. Lazánhagyott terek, kokain, nagyosok zsenge lányka meg fiúka, hab. Elvis Presley a korai szakaszban a szállodai lakosztályba mintegy 100 olyan lányt vitetett föl, aki még nem fogta meg pusztakézzel a pasija farkát, ezekkel nyalatta ki a seggét. John Lennonról egy tortát szétkenetten 24 polgárleányka nyalt le.

Ehezzképest az, hogy kifordulnak az ajtóból, ha egy heringezettségében még csak 33%-os (vagyis az "énidőmben" zsufi) heringezettségű parkettet látnak, micsoda?

A kokainbuli nem kikapcs, nagyonis is észnél akar lenni, éleseben látnihallani. Nem KIKAPCS-ot akar.

A zene már nem hallható, annál hangosabb hanem a zsigerekre hat. Az anyag nem ÉLESÍTI a látást, hanem elvesz. Kiütésig, kikapcs-ig kell nyomni.

Semmiről nem tud beszámolni, semmi ne történt, senkit nem tudott megismerni (max cigiszünetet véve odaki)

Láttam most egy profin szervezett megabulit, FELPÖRÖGVE mentek be és
tökjózanon jöttek ki. A MASSZA elemeire szakadt, egy rakás szexuális nyomorban szenvedő magányos lány 3-as 4-esével. Húg a bátyjával és annak a csajával, ilyen 3-4 tagú molekulák. Egy kurva szüt nem szoltak egymáshozz, egymásra se néztek a kis molekulák. Volt egy angol banda, akik őskövületként viselkedtek, mint valami dinoszauruszok, átintegettek nekünk, meg hejhóztak idegen arcoknak, de a sok kis molekula üresen bámult, kik ezek a hülyék.

Durván 3000 ember vonult el előttem.
Nagyon sok egyedülálló, magányos atom, volt egy deszkás stílusú gyerek, azon majdnem sírva fakadtam.

De a legszomorúbb volt az a néhánytucat 3-4 lányból álló molekula. Mentek vissza az albérletbe vagy kolesszobába...

Ez a tavalyi év egyik csúcsbulija volt.

magyar-magyar szótár 2011.01.29. 06:29:27

@efes: A TASZ féle bábociság egyik motívuma, hogy tökhülye a polytoxikomániához. Vagy hülyének néz (ami az az igazság, jogos is az indexes csürhe általános tudatállapotát tekintve. A legjobb blogbarátaim egyike is föltette a lragasztott szájú kiscsókás beugratót :D )

Tényleg, pár orca úgy eljátszik a tömegtudat befolyásoltjaival, mint orca a fókabébivel. (És hooogy szeressük ugyi a cuki kar'szárnyújjakat!)

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2011.01.29. 11:21:48

@magyar-magyar szótár: A TASZnak semmi köze nincs a politoxikomániához, mivel ez nem is a dolga, nem szociális segítő, stb. szervezet: hanem egy civil Társaság a Szabadságjogokért, értsd: azt vallja, mindenkinek a szabadságjoga, hogy úgy csináljon magából hülyét és úgy mérgezze magát, ahogy szeretné. Ennyi. Mikor lépsz már ezekből a hülye köreidből?

RomBold! (törölt) 2011.01.29. 11:42:06

Társaság a szabadosságért.

Mert szerintem a szabadságról fingjuk sincs.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2011.01.29. 23:45:32

alapvetően teccett (rég volt ilyen, na), de csakazértis pár kieg:
- az anarchiát keverni tetszik a káosszal (meg még sokan)
- fehérváron is vannak vadbarmok, csak kevesebben, mert emberből is kevesebb van
- nem a tudatmódosítók parkettre való visszatérése a gond, mert évezredekkel ezelőtt is így működött, hanem a lépték maradt el, ami miatt működhetne: egy limitált résztvevős goa buli pl biztonságosabb, mint bármelyik disco, pedig ott még lövik is magukat
- a világ valamennyi hatósága, szerve és törvénye se fogja pótolni a szülőt, aki szarik a gyerekre, mert csak a gond van vele (no meg ezek a szülők se a semmiből jöttek ám, megint csak évezredekre vissza)
- az alkoholizmus rohadt destruktív dolog, ne tessék itt felszépíteni

magyar-magyar szótár 2011.01.30. 03:52:32

@efes: Ez egy régi vita.
Csak ott lehet korlátokat rombolni, ahol vannak. A CSúszás (a Spät) az egyik fő csapásirányom, ennek ábrázolása. Magyarország olyan, mint Budapest, párhuzamosvilágok egyszerrevalóságban. Abban baszódott széjjel ez az ország, hogy feszt normákat importáltunk, darabokban és elkezdtünk hozzáigazítani.

Tételezzük föl, hogy beszopom a TASZ-tól azt, amit a zászlóra hímeztek . (El is fogadom, hogy a TASZ-ban van tényleg pár ember, aki komolyan gondolja)
Nincsenek képben. Nem ismernek, csak térszeleteket. Az egész indexnek is ez a baja, a magyar highfej értelmiségnek.

ELVILEG elfogadható a semmitseszabályozizmus. A gyakorlatban pontosan a vesztbalánny sztori mutatja meg, hogy mi a gond. Csúszás van, egy még nem polgári társadalomba már egy túlérettség miatt rothadó polgáritársadalomra érvényes normarendszert vonszolnak be.

Egy WC-n szocializálódott elme nem képes felfogni, hogy a mai Magyarországon százerek telkén már budi sincsen.

Ésígytivább. Azzal, hogy "menő" a "semmitseszabályozizmus" , nincsen elérve semmi. Fesön az egész.

És akkor még a szájjalcsinálós részt nem is bíráltam.

De azt megmutatam, hol üres a TASZ hivatkozása.
De megközelíthetem a felnőttgomb felől is. Ki kurvította el a netokráciát. Mi kurvította el? Magyarországon a politikaifelhasználás. Aki szartemel, szaráltal vész.

A netokráciának annyi, mert üzletté kurvult és a politika a sóbiznisz része. A TASZ politikai kurva, politikai célokért szelektíven szopnyal, érzelmeket nyilvánít politikai oldal felé. Elhiszem, hogy adnak a látszatra azaz indexista módon (ahogy a "címlap készül, hátrom piroslapok agitprop közé egy semleges mandiner tolnak be) ügyeskednek.

Ugye, az etalon az Amnesty Internationa, ami nem politikailag oldalog..
De Magyarorstzágon csak pl a Kossuth tér szagának is politikaimegközelítése van.

Nem a TASZ, hanem a Helsinki Bizottság az, ami decensen liberális, de innen már gondold végig magadtól. Mit baszott el a Helsinki Bizottság és mért politikaialkalmasabb az álsemleges TASZ.

magyar-magyar szótár 2011.01.30. 07:28:11

@efes: közben a testvérfiamöcsémbátyámmal levelet váltván megvilágosodott az elmém. Tessék, játsz el a gondolattal: Kínában minden hatalmat a mi TASZ-unk kezébe adsz.
(Útközben, nem bánom, adjuk a TASZ kezébe Thaiföldet és Kambodzsát is)
süti beállítások módosítása