koszorú a tíz éve bedöglött & lerohadt médiaháború névtelen áldozatainak, beírónőknek, szerkesztőségi gépkocsivezetőknek, portás bácsiknak

Imre bácsinak külön!

emlékére

Az, amit a jelenlegi, khrmmm  "döntő parlamenti többség"-gel rendelkező párt  uralkodó elitje, [mind a hat ember...] egyszerűen a Kamarilla médiatörvénynek gondol, az árvalányhajassan nemzetibúúbánatoss önellenható ostobizmusra példa, nem pedig a szabad sajtó elnyomására. Kuttya baja nincsen ettől az átgondolatlan és elavult katyvasztól a sajtónak –a magyar sajtómunkásság néhány óra alatt tájékoztatta nemzetközi kapcsolatait erről a viharabiliben szintű semmiségről, mégpedig valaminek beállítva! Minimális nyelvi készséggel és leleménnyel, kamera előtt talán még színészi képességeket is bevetve, majmot lehet csinálni a médiaháború nyerteseiből.

 

Régi képem, de újra idekarcolom a jóhiszemű (éstehát nyilván gyermekkorú) olvasóim kedvére, miféle is ez a győzelem, hadműűvészeti hasonlat kereteibe southparkizálva: Mintha valaki egy 1938-as polgárháborús csatatéren odamaradt eszközök fölött szerezne győzelmet. Aztán azokkal az eszközökkel rohan bele BezzegAmerika 1951-ben még új Háborús Doktrinájába. Kétfedeleű kávédaráló hangú repülőgépek, vízhűtéses géppuskák, Manlicher-rendszerű karabélyok etc. birtoklásában aratott „győzelmet” a Kamarilla.

 

Nagyon vigyázni kell, ha a hírfogyasztók ifjabb nemzedéke számára bármit is ír az ember, egy jó főcím, egy pompás bevezető rész és á twittero ennyi –annak az esélye, hogy a címlapról ráadásul még meg is nyitják az újságcikk alakú, és még az index nevű piacvezető (és egyben MTI-alakú informális hírgyárként szolgáló) hírportálon is a múlt század 70-es évei megyei lapjainak színvonalát képviselő , azért nagy jóindulattal talán cikk-nek nevezhető micsoda pattan elő.

 

A Hatodik Frakciót sose szavazod ki a parlamentből. A Hatodik Frakciónak mindig igaza van. A Hatodik Frakció kisebbít, nagyobbít, elhallgat, elhülyéskedik, leszarja –következmények nélkül. Sőt, az általános politikusellenes hangulatban a southparkiánus, a fejlett matulista-fikaista mindenszarizmus a nép egyszerű és olcsó élveztetésének eszköze, nem kell gondolkodni, csak fikázni és gecizni le. Nem az információ birtoklása a hatalom, hanem a megosztása –és erre gyönyörű példa a vikiléx, amit a jeccerű (és persze rövidlátóan ostoba) nép felhőtlenül ünnepel, bele sem gondolva abba, hogy nagyon is politikai eszköz lehet az efféle jólszelektált és kllően szegmentált megosztás. Míg a netokrata a mogyorót erre zörgeti, addig megbízója, a politikus a dióból csönben annyit visz el, amennyit nem szégyell.

 

Kedvencem az olyan index cikk, aminek címlapi blickfangját (felhíváserejű cím) és kivonatos kétsorát maga a cikk cáfolja meg úgy nagyjából a vége előtt négy sorral. Mi ennek az értelme, nem nem-tudom, az ember   nem-mindig a jófeltételezésből indul ki, legalábbis én, arra gondolok, hogy a Mindenhatoooo fordítótükörben a nemzetközi sajtóközvélemény számára pikk-pakk néhány másodpercben áttekinthető ingyenes tükröket ad, így pl az az állítás, hogy kirúgtak egy rádióst a mindentlegázló antidemokratikus médiatörvény miatt, a legteljesebb nyugalommal cáfolható meg a cikk végén: a fasseolvassa úgyse el. Viszont a Nyúgatti Függetleny Sajtóvéleménykek  jól beszopják. Az elavult őskőkori lassúságú papírorgánum Gazeta Wyborcza már utcára került, mire esetleg a Nyugati Sajtónyilvánosság számára is világos lett, mi történt Monggal.

 

Azonban még egy jellegzetesen indexes módszerekkel trükköző cikk beugratósora is merészelt arra a tényre utalni, hogy „ e z e k  minden széjjelbaszása közepette”  azért barkácsoltak egy ilyen ostoba, ám némi sajtós ügyességgel és nyelvihimi-humival hűdeveszélyesnek is beállítható micsodával (= izével, na, minek nevezzem, olyan, mint a többi törvény-nek nevezet hamari szövegtákolmányuk… Ugye a kétharmad még semmi, de amit a szavazógépbe bedugnak a biztos eredmény tudatában, annak azért nem ártana laza biccentés szintjén köszönőviszonyban lennie legalább cél-oki összefüggésekkel, ha már a többi törvénnyel való harmóniája csak egy dolog…)  

 

A médiaháborúnak van egy szintje, amelyivel egyik oldal sem foglalkozik. Ez pedig a zsigeri szint. Minden társadalmi osztálynak vannak zsigerei, belsőségei, kellően trendizálva ábrázolható hormonszintje, emésztése, nemiélete, vérnyomása, ízlése, pszichéje. Pl a sajtómunkásság körében az alkoholizmus afféle szakmai ártalom, mint a sebészeknél vagy a bányászoknál. Azzal a különbséggel, hogy a sajtómunkás meló közben is piázhat. A magyar sajtómunkásságban olyan személyiségek is idült alkoholisták, akik apámanyám és fivéreim. Példaképeim. Gondolkodás nélkül nem egy de két vesémet vagy a májamat akármelyikért odadobnám, de azt tanultam tőlük, hogy ettől még szakmailag nem lenne kegyelem (de van egyébként…)… Az alkoholizmus a közhiedelemmel szemben sokszor nemhogy korlátozza, de, kellően stimulálván hangulatokat, segíti a munkavégzést. Az un Szisztematikus Ivás-ra virradó korahajnalon, úgy 11 óra tájt, amikor az idült alkoholista tagjaiban még kellemes bizsergéssel szinte frissenfürgénfiatalosan kipattan ágyából, azonnal alkoholt vesz magához, de mértékkel, pontosan csak annyit, amennyi jóhangulata és ihlete fenntartáshoz szükséges, gyorsan letudja a napi penzumot, hogy a melót lezavarván folytathassa a Szisztematikus Ivás nagy önfegyelmet, kitartást, tudományos ismereteket (-> széjjelcsapatás és összerántás) követelő gályáját.

 

Nem nagy cucc ez, ismertem teherautósofőrt, aki 1.300.000 km-t vezetett nemhogy baleset , de koccanásmentesen. Vezetni maximum csak közepesen súlyosan ittas állapotban vezetett és azért csak ilyen keveset, mert a fuvarozás egy speciális területén dolgozott 30 éven át, amiben nem a napi kilométerteljesítmény volt a lényeg, hanem a manőverezési készség és képességek. Laikusoknak: Az IFA „Gólyafészek” becenéven ismert pótkocsiját QWRTZ-útalakztaba is betolta, ha kellett és nem orral ráállva! (Bővebben az ittas vezetés relativizálhatóságának orvosi magyarázatát Dr Zacher Gábor az Ország Orvosa adja meg… keresd ott.. ha tudod…)

 

A Dr Antall öröksége írásomban és egyéb förmedvényeimben már agyonszajkóztam a tényt, miszerint az un „kereszténykonzervatív jobboldal” hol baszta el súlyosan viszonyát a magyar sajtómunkássággal. Dr Antall egyik hirhedett mondása népi eredetű és arra utal, hogy nem a nyúl viszi a puskát. Én ezt népszerűen szótáraztam át arra a tényre, hogy ha a képben szerepel a sajtó, akkor a sajtómunkásság a puska a vadász kezében és ebben a viszonylatban

a puska mondja meg, mi a nyúl.

 

Azaz a vadász csak gondolja, mint egy buta róka, hogy majd őneki puskája van és ő azzal lelövi a nyulat vagy akit ő nyúlként állít be nagyhatású parlamenti beszédeiben.

 

A rendszerváltás előtt a magyar sajtómunkásság totális , kézivezérlésű és központi irányítás alatt állt. Kontraszelekció és Durov Kutyája Elv –nem cizellálnék most bele nyomütő nagy rücskös, bárdolatlan bunkómmal régi nagy tavalyihavak nyárimikulásainak arcképébe, minek. A médiaháborúról van itt szó és ez egyérteműen a rendszerváltás strukturális reformkisérleteihez köthető.

 

A magyar sajtó totális államitulajdonban volt és a rendszerváltás pillanataiban nagyjából ugyanaz történt azon a fronton is, mint a bányászatban, a közúti fuvarozásban vagy az iparban, egészségügyben , ésígytovább. A „szocializmus” alatti  médiaelnyomás egyes tehetséges sajtómunkásokból mocskos, tunya és korrupt disznókat tenyésztett ki, mások viszont ötvenes életéveikben is innovatívak, frissek, fürgék és fiatalosak, de főleg   kreatívak maradtak. (-> kreatív könyvelés). A sajtómunkás, aki a „vadkapitaliznus” visszaélései közül az adójóvá-és leírhatóságokat pécézte, egyébként betéti társasági formában a sajtát résztulajdonú káeftéjének számlázta ki szellemi termékét. Morálisan persze a sajtát szara szaga se annyira zavar senkit, hátmég akkor a fingja, ugye. Olvasta már valaki alkoholista önevanygéliomában   a Beszarásig Ittam! –című fejezetet?

 

A sajtómunkásság masszív része ugyanúgy képzelte el a jövőjét, mint a gazdasági területek vagy az egézségügy májerei: Nagyobb darab állami vagyonrészek buffallóbillizálása által kisebb magánvagyoni elemek teremtése. Mondhatni, leisztingerei voltak műfajuknak. Nem csak a Magyar Államvasutak roppant bele abba a korrupcióba, aminek kereteiben a MÁV vezetői a közúti fuvarozó lobbi kezébe játszották át a fuvarozásnak   azon területeit, amik a közutak jelentős lepusztításával és tönkretételével járnak (gabonaszálítás). A képlet rémesen egyszerű, százmillió magánprofitért 10 milliárd állami vagyoni kárt okoztak. Erre az egyik legutolós szép példa a Kisújszállási Elkerülő Út esete (-csókolom Rajnai néni!) .

 

A Magyar Televíziónál és a Magyar Rádiónál ugyanaz folyt, mint az egészségügyben, csak itt nem osztályvezető és egyéb főorvosoknak hívták azokat, akik állami intézményben állami eszközökkel állami dógozókkal maszekoltak sajátzsebre, hanem főmunkatársaknak.  Dr Rózsa György pl főmunkatársi fizetést is húzott azért, mert A Televízióban állami vagyonelemeket elmaszekolt.

 

Dr Antall és jóhiszemű amatőrjei pikk-pakk néhány hónap alatt egy életre a kvázi vagy valódi jobboldal esküdt ellenségeivé tették a magyar sajtómunkáság, tehetségesebb, okosabb és így persze szebbik négyötödét. A magyar sajtómunkásnak hosszútávú, egy életre kiható dötéseket kellett hoznia, miszerint a jóoldalra áll vagy a rosszoldalra. Márpedig aki barom a jobboldalra állt, egyben a rosszoldalra is. A jobber díszpintyek éppenséggel arra szolgálnak, hogy látszatszerűen takarjanak be a valódi képbe, ami a Média és Reklámtorta tanulmányozásával ismerhető meg igazán.  

 

Azok a sajtómunkások, akik 1990-ben a 30-as éveiknek elejét taposták (vagyis abban a korban takony kezdő kisgecibe számítódtak… 22 évesen csak akkor fogadta be a céh a taknyot, ha az apukája jelentős személyiség volt, mint pl Petri Lukács Ádámnak is…) 1990-ben a sajtómunkásság nagyjai (az öreg a magyarban eredetileg méretre utalt= NAGY HATALMAS pl az öregágyú nem régi volt, hanem a legnagyobb) úgy viselkedtek, mint az öreg számadójuhászok, miszerint a kondérba nyúlásnak ideje feljővén, tehát a fiataljának, bojtárnak, lótifuti kislegénynek COKI KUSSKA, NYEETEE ANYÁD, BAKFITTY!! Egy takony kis kezdő örülhetett, ha leszaladhatott Szofi-ért a kocsmába Megyesi bácsinak. És mitnemondjak: jól is tette!

 

A korszak egyik leghírhedtebb leisztingerizációja a Friderikusz Sándor néven ismert, a közepesnél valamivel gyöngébb képességű sajtómunáshoz köthető.

 

Ma már hihetetlen, de  pl Mester Ákos , Bölcs István & Co. a ma 168 óra címen ismert sajtó magánvállalkozásukba úgy fogtak, hogy az állami intézményben állami eszközökkel és állami pénzen fizetett dógozókkal elkészült médiaterméket állami pénzen fizetett gépírónőkkel papírsajtó alá készítették elő és magánvállakozásukban saját zsebre pénzeltek belőle. Műsoruk címét egy perben elnyerték az Állami cégtől, aminek fizetett alkalmazottjaiként munkaköri kötelességükből agyalták ki és azontúl az állami cég kénytelen volt 16órának cmíeznie a műsort…    Vagyis nagyjából afféle maszekolás volt ez, ami az orvostársadalmat jellemezte és jellemezné ma is, ha lenne miből elmaszekolgatni. Aki képes még papírról azokat a kis fekete izéket olvasni, de miért is miért is ne, hiszen a netokratív illem szerinti 10 max 12p-s betűknél nem kisbbek, ráadásul nem is arielből szedve (bár azért nem mondom, a ritkított borges ma már nekem is sok…) a dicsőséges papírsajtómúlt alkonyában, úgy 10-12 évvel ezelőtti sajtótermékekben olyan párbajokat talál, amik a jóoldali újságírás berkeiben a Dr Kovács -féle Élet és Irodalom és a Mester Ákos ( aki  szegény ma már egyedülálóan XXXX napja nem tudja, kicsoda Kaya Ibrahim és mit nem vásárolt) között dúltak. Hétköznapi emberi morál szerint Dr Kovácsnak van igaza egyébként, de most más a tészta itt, gyúrom tovább…

 

Dr Csúcs László viszonylag jó pénzügyi szakember és súlyosan jobboldali-szélsőjobboldali nézeteket valló rádiós főnök volt. Választás elé állította az általa irányítani vélt intézmény dolgozóit. (Ugye A Televízió és A Rádió irányítása afféle volt, mint egy vidéki általános iskoláé is, volt valami igazgató, de igazából a valóságos döntnök a Vitray Tamás alakú énektanárbácsi és B-neje, a talán érettségizett gyakorlati[tárgy]  tanárnéni volt. Semmit nem kellett aláírniuk, tehát személyes felelősség nélkül informálisan irányították az iskolát, miközben igazgatók jöttek, mentek…) Dr Csúcs szerint elfogadhatatlan volt az, hogy a vezető munkatársak az álam pénzén az állam eszközeivel állami pénzből fizetett dógozókkal maszekoltak –és ráadásul keresztben is, tehát egyesek A Televíziónál is. Sőt. Dr Csúcsnak sikerült néhány hónapra úgy mártírt csinálnia százhuszonvalahány rádiósból, ahogy most fél napra majdnem mártír lett Mong Attila. Személyes életpályája csak bele sem görbült egyik rádiósnak sem, sőt, a százhuszonvalahány között az ismert nevű [!!!] rádiósok közé tartozni jobban fizetett, mint a Tito-partizánság a múlt század Ötvenes Éveinek Jugoszláviájában.

 

Ha merkantil módon, gazdaságfilozófiai kockaaggyal tekintjük, akkor a Strukturális Reform barkácsolásainak egyik önmagában elfogadható és tisztán gazdaságtudományi érvekkel alátámazható húzása volt az, ami aztán elmérgesítette a médiaháborút. Azok a rádiós munkatársak, akiknek volt esze a föntvázolt módon az államivagyonelemet maszekzsebbe átkonvertálni (és akkor most az adózásról pirulva hallgassunk..) egyébként a szakma krémjébe számítottak. A legtehetségesebb emberek, 420o-os látószöggel, 4D (négydimenziós logikával

 

Semmi nem kelt tartósabb gyűlöletet az emberben, mint az egszisztenciális fenyegetettség. Ha Joli néni 1987-ben a Helyettesítések faliújságján Enikő nénitől elcsaklizott pár óra helyetesítést(= pluszpénzt) minden héten azért, mert őneki volt lyukasórája akkor amikor Diri Néni elosztotta a helyettesítéseket, akkor Enikő néni azoknak a gyerekeknek is hülyepicsaszerűen állítja be Joli nénit majd, akiknek szülei 1987-ben vagy azután születtek. Homályba vész már Enikő néni gyűlöletének eredete. Sőt, ha Új Diri bá’ előveszi Enikő nénit, hogy a legnagyobb tisztelettel, de hagy kérdezze már meg, miért áskálódik állandóan Joli néni ellen, aki 20 éve a B tagiskolában kegyelemből napközis állandóhelyíettes és már nem is látják egymást, mert az az alvégen van, Enikő néni nem tud válaszolni. Nem emlékszik már igazán semmire. A belei emlékeznek, a gyoma, ahogy összerándul, a belső mindenségei, avagyis zsigerei. Nem emlékszik a Helytesítések faliújságra, nem tudja maga elé idézni a múlt század 80-as éveinek Impulse Vulcano desodor-ral megalapozott édeskés rothadásszagát. 30 kg-val ezelőtt történtek, azóta fölcseperedtek Enikő néni és Joli néni saját maszek gyerekei is… Ki emlékszik a gyűlölet eredetére, senki. A gyerekek ülnek és kukulnak, semmit mást nem tudnak B. tagiskoláról, mint abban van egy picsa tanárnéni, aki „nagyon hülye” és „egy pénzéhes dög”. (Igen-igen, jól kapisgálják kedves pedagógus olvasóim, valóban, egyébként Enikő néni mindenidők legpénzéhesebb dögje abban az iskolában is, de ez is mástészta ide…)

 

Dr Csúcs rádióelnökké kinevezése a rendszerváltás utáni magyar politikatörténet egyik legostobább , önellenható döntése volt.  Egyáltalán, bajúszt akasztani a Strukturális Reformkisérletezgetgetés első próbálkozásai közepette a sajtómunkássággal. A nyomtató ökörnek se kötik be a száját, hát akkor a sajtómunkásnak!

 

Sőt, a Strukturális Reform-ban minden olyat, ami Szellemi Szabadfoglalkozásút (tehát pl a budapesti ingatlanmaffiának dolgozó turkabutikból öltöző, mosdatlanság és élesztőbűzt árasztó ügyvédeket is) érint, hanyagolni kellett volna a legvégére.

 

Írhasson szabadon a magyar állami sajtómunkás a magyar állam pénzén s eszközeivel maszekban is a disznó nőorvosról, aki az állami kórházban az állam eszközeivel és az állam dolgozóival maszekol.

 

 Tehát ha a magyar sajtómunkás az állam pénzén az állam intézményében az állam eszközeivel és dógozóival elkészített riportjából a saját maszekmédiumában is pénzt csinál, akkor tessék a Strukturális reform gat-gat-gatóinak kussolnia és belenyugodnia abba:

 

A puska mondja meg a vadásznak, mi a nyúl.

 

Hiába is akarna a vadász a nyúló nyúlra lőni, ha a puska szerint a nyúl nemnyúl és nemnyúl.

 

A farka nemhogy csóválja a kutyát, de vezeti. A sajtómunkásság alapvetően masculin jellegű. Egy-egy petty, itt és ott, véletlenül akad néhány sajtómunkásnő is, de ezek is szinte a butch-ságig masculin jellegűek. Ha nem masculin an nyira, akkor meg is nézheti magát, mint Kondor kattalin, akinek legecizésében a sajtómunksság nőiszekcióját más zsigeri eredetű indulatok is vezették. Hiába volt valaha talán okos is egy MAJD KÉSŐBBEN rosszoldalt választó újságírónő, ma már a mai HP fejét hoaxálják vissza, oda,  a 80-as évek beli zsenge menyecsketestére.   Nem nőnek való a magyar sajtómunkás élete. Sajtóököl vasököl, oda üt, ahova köll és ebben nincsen engedmény, tehát hogy az ember csajos bájjal, kifordított csuklójával üt bizonytalanul kaszálva.

 

Politikusaink szivesen vennék magukra a médiaháború bedöglesztésének dicsőségét, azonban az a béka-disznó küzdelem, ami a magyar médiaháború volt, nem politikai okok miatt döglött be, hanem azért, mert mindössze 10 éves késéssel Magyrországra is begördült a médiareform. A papírsajtó összezuhant. Mára egy napilap sem képes fölvenni a tempót az internetes agymosással. Annyi idő alatt, amíg egy elavult papírorgánum szerkesztőségi értekezletét az  orgánum szellemiségét  meghatározó diktatórium három tagja lezavarja , egy un „internetes hírportál” háromszor vált címlapot.

 

A Csúszás miatt ráadásul Magyarországon akkor zuhantak össze a papírterek és szerzett hírgyártási monopóliumot néhány internetes sajtómunkás, amikor A Minden Ingyenes-ség a legázolás után még rückwertsben vissza is tiport a maradék papírterekre. Bezzegamerikában az internet a feljövetelekor [ a múlt század ’90-es évei elején]  egy jólfizető szellemielit különleges új médiaforrása volt az internet és nem ingyenes népszemét. (Miközben a papírterek összezuhanása az „ingyenes metrószemét” megjelensésével föl is gyorsult! [-> marketingöngyilkosság])

 

Az, amit   e z e k  médiatörvénynek hisznek és aminek „médiatörvény”-szerű beállításában, arról  kétkézzel segédkezik is minden valamirevaló internetes sajtómunkás, naná, a Nyugatnak úgy kell tudnia, hogy hatékony lenne ez a barkácsolás… A southparkiánus mindenfikaista matulizmusban nem is szükséges minimális komolyágot sem erőltetnie az internetes agyomsónak az arcára, röhögve is koch-olhat RÉM-et… Az internetes sajtómunkásság a jóhiszemű magyar hírzabálóban igyekszik is régi médiaháborús félelmeket gerjeszteni. Nemhogy a laikus hírzabáló, de sok hagyományos sajtómunkás sincsen tisztában az internet működésével. Az mond még valamit az öregeknek, hogyan lehet a sorok között olvasni (tehát a sorok közé írni!) Szün.:

 

A jógyereksajtó szerintem készakarva nem foglalkozik  e z e k  törvénybarkácsolásával kellőképen, mert valószínűen -és helyesen- odavélnek, hogy a kritika segítené is e z e k -et. Beígért változások maradnak el vagy napolódnak el azért, mert egyszerűen  e z e k  képtelenek kivitelezni. Visszakanyar: Gondoljunk csak a 127 éves Szalai Annamária anyóra, aki.. legyek jóindulatú… politikai adjutáns volt a régi médiaháborúban valamikor és akkor lennének lennének frissek ismeretei a médiáról, ha a naptár még 1999-et mutatna…)

 

Ezt az un „médiatörvény”-t még át sem kell részleteiben tanulmányozni ahhoz, hogy meggyőződhessünk: halvány, opálosan áttetsző lövellete sincsen az internetről azoknak, akik ezt kiagyalták. 1999-ben egy vidéki postás 20-30 kg újsággal egyensúlyozván indult útjára, mára már az új biciklikre csomagtartót sem kéne szerelni. Sokszor egy-egy postás 4-5 kg teherrel vág neki a megnagyobbított járás-ának.. Vagyis a változás érzékeléséhez nem kell a „bűnös internet” terein kóborolni. Meglepően nagy nehézségek közepette, de hozzáértőek valahogy elő tudják guglizni a magyar médiatorta és reklámtortra adatait, amiből világosan kiolvasható, hogy azok a képzetes keresztény konzervatív jobboldaliak, akik e „médiatörvény”-nek csak nem is csúfolható valami szerint ezentúl hírfogyasztás közben majd jól fognak járni, pl hiradónak cimkézett műsor húsz percéből majd nem 14-et fog kitölteni a balesetek, tűzesetek, vízkár-oszkár.. ésatöbi ésatöbbi, a Magyar Médiatortából akkor sem lesznek képesek 10%-nál többet kivenni, ha romagyerekek potyognak az égből.

 

Hamarosan az internet fölfalja a hagyományos televíziózást: Elő lehet ugyan írni azt, hogy egy hírműsor 20 percéből csak 5 perc legyen balesetek-tűzesetek, bűnesetek, oszkár.. de a digitális televíziózásban minden fogyasztómigényei szerint állíthatja be forrását és ha napi 24 órában aztv akarja látni, egy korszerűnek elhazudott, konzervbádoból sajtolt karosszériájú „autó”-ból mint vakarjják elő a húspépet, ami valaha az utasok voltak, akkor 24 órán át zsinórban leshet nyálcsepegve ilyet.

 

A Reklám Torta tekintetében még katasztrófálisabb a médiatörvény buherátorok veresége. Amit most megnyertek a médiaháború végén, azzal a Reklámtorta 5%-át ha ki tudják venni. Amit megnyertek most a médiaháborúban, iszonyúnagy állami költségek belenyomásával is csak kuriozív, keskeny kis csoportocskákat ér el. (Állandó példám a Magyar Hirlap … most nem ismételném el, ha valaki ezt a csapágyasra koptatott lemezemet még nem ismerné, majd a kommentekben kisegíti valaki... Vagy járjon utána…)

 

Amit ideföl kifejtettem, segít abban, hogy ne szarjak be ettől a „médiatörvény”-nek hoaxált micsodától. Ha 28 éves koromban takony kisgeci voltam, gyönge 50-esen vén elavult trottyos idióta, aki nem szopja be maislágernek a Barb’ra Streisand-ot. Mehetek a klevesbe, végem, elavultam, százéves vagyok, kuka. Nekem könnyű, mert én már a múlt század 70-es éveiben olvastam a sorok között az ellenkezőjét annak egy poltikiai cikkben, amit a címe és szövegfelszíne sugallt. Sőt, elgjobb tudomásom szerint ennek a „médatörvény”-nek az összebarkácsolói (akik 1998-ban audizó taknyok voltak) szintén hozzám hasonlóan trottyos vénidiótába számítanak pl a „semmiből feljött” LMP-kontrasztjában.  Vagyis joggal feltételezném azt, hogy a „médiatörvény barkácsolói” is emlékeznek azokra az ócska viccekre, amiket csak a mai netokratív ifjúsággal lehet új-ként becumiztatni.

 

A médiaháború lerohadt vagy tíz éve, de van egy örök tanulsága és ez így hangzik: Tökmindegy, hány százalékod van a parlamentben, majd a magyar sajtómunkás azt eldönti, hogy mire mégy vele. Ha megengedi neked, hogy menj, akkor mész, ha nem engedi meg, akkor pedig véged, mint a botnak.   

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr452533974

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

magyar-magyar szótár 2010.12.23. 07:11:21

találkozunk december 28-án
mindenkinek mindenjót

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2010.12.23. 18:26:34

Ez marha jó volt, elejétől a végéig, benne olyan mondatokkal, amiket őszintén irigylek tőled. A sok érdekesség, csúcs, gratulálok, és minden jót neked is!

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.12.27. 13:51:27

Szerintem meg ez alternatív kormánypropaganda, semmi más.

Intizar 2010.12.27. 21:28:24

@efes: Eh, csak bennemaradt. Majd kinövi. Még viszi a forradalmi lendület.

jónévez 2010.12.28. 01:49:31

Hinnye már! ezt oly hosszú lére eresztetted, hogy elveszítem a fonalat...
Maradjunk az alapjánál (ha jól értem a kezdetet): te átgondolatlan katyvasznak, elavult és lanyha semmiresemszolgáló irománynak véled e törvényt.
Az ellene ágálók fasisztoid, a jelenlegi kormány érdekét szolgáló (ezért jól megírt, pont a másik oldal érdekei ellen jól), ártalmas, kemény törvényről jajgatnak.
Venné végre a fáradtságot valaki, akár innen, akár onnan, és megmondaná, mi a baja? Mert az nem vita, nem állásfoglalás, hogy fájdalmakat kiáltoznak, de nem nevezi meg senki, mi fáj. Az nem érv, hogy "jajdediktatorikus", anélkül, hogy megmondaná, hogy mi az benne. Ez csak arra utal, hogy hivatásos megmondóemberek megmondását fújjuk, anélkül, hogy tudnánk, mit is szidunk. Leginkább az tűnik ki belőle, hogy az a baj, hogy éppen az van kormányon, aki, tehát bármi törvényt alkot, azt fújolni kell.
Én vettem a fáradságot, elolvastam a törvényt, sőt a jelenleg érvényest is. A nyavíkolók többsége szerintem nem.
Miért mondom ezt? Mert nehezen lehet találni olyat, aki ÉRVEKET mond. Keveset bár, de legalább...

De találtam (máshol) párat:

Érv1: "35 százaléknyi magyar zenét kell sugározni a rádióknak, ha tetszik, ha nem!"
Valóban, a jelenlegi törvény szerint csak 15 %-nyit ír elő, ehhez képast a 35% több, de nem ezt kívánják a magyar zenészek, sőt, a magyar zenét kiadók? Naponta elmondott vágyuk, közös érdekük, hogy a legnagyobb reklámot jelentő rádiókban megjelenés őket is szolgálja már...

Érv2: "jaj, dehát 200millió bírságot is ki lehet szabni"
No, azért a jelenlegi törvény 10ezer és egymillió közti bírsággal fenyeget bárkit, mindenkit, akárkit, az új törvény azonban differenciál, erő szerint.
A kétszázmillió a multik (jelentős erőt képviselők) maximum bírsága, a kicsik kevesebb maximumot kaphatnak. Azért csak igazságosabb, mint ha az RTL-klub, meg a Jászberényi tv is egyformán egymillióval volna fenyegetve továbbra is. Az RTL-klub röhögve kiköhög 1millió bírságot (pláne, ha többet kapott sutyiba a szabályszegést igénylőtől). A Jászság TV-je semmi kenőpénzt nem kap ugyanattól, mert annak súlytalan, tehát sokáig nyögi, ha egy munkatársa irányult műsora, netán politikai túlzása miatt fizetnie kell egymilliót.

Érv3: "az interneten írókat büntetni kívánjak a tévedésükért, és névvel-címmel regisztráltan kell tevékenykedniük!"
Ezt honnan vehették? Nincs ilyen a törvényben. Aki újságírói ÉS(!!!) kiadói tevékenységet folytat (kiad ilyesmit), annak kell regisztrálnia magát -Internetes kiadás esetén is. A félreértések elkerülése végett: a blogolók nem ezek. A blog gazdája ebből a szempontból nem az írója, hanem a fenntartója. Ő viseli a felelősséget a blogolóért (mint a nyomtatott sajtóban az újság kiadója azért, hogy a hozzászóló Mari néni cigányozó véleményét kinyomtatja-é, avagy nem hajlandó). Az új törvény lehetőséget ad arra, hogy az internetes blogolás mögé bújó, valójában véleménybefolyásoló agymosókat is a fenntartó felelősségi körébe sorolják. Azér' ne feledjük, ezt vágytuk néhány egyéb szélsőséges, de a hozzászólók, a különblogolók különállóságára hivatkozók esetében is, most, hogy a jelenlegi Fidesz-kormány csinálja ezt meg (az előző mulasztása után), akkor máris rossz ez?

Több érvet nem láttam, de várom, hogy végre érveljen is valaki, mert onnantól értelmes emberhez méltó ez az egész.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.12.28. 02:58:48

@jónévez:

Van valami kitétel az uszító-gyűlöletkeltő dolgokra vonatkozóan is.

Lehet, hogy valakinek ez baj.

I_Isti 2010.12.28. 07:21:49

@jónévez: A saját példádban van benne: "mert annak súlytalan, tehát sokáig nyögi, ha egy munkatársa irányult műsora, netán politikai túlzása miatt fizetnie kell egymilliót."
Ennyi. Egy politikai túlzás miatt fizettetni egymilliót esetleg egy kis akármilyen csatornával akkor szerinted jó dolog?
Szerintem ez a médiatörvényes história föl van fújva, nagyon, viszont attól még szar a törvény, egy olyan világra íródott, ami csak Orbán Viktátor agyában létezik, valóságban nem.
Csak a kormányzatnak lehet agymosodája? Mert amit most csinálnak az az, csak sokkal színvonaltalanabb, mint a másik oldali!

jónévez 2010.12.29. 00:49:33

Elolvastam, de ez az írás elsősorban véleményirányító, félreinformáló.
Kezdi hivatkozások nélküli véleménnyel, majd a közepe táján hivatkozik ugyan paragrafusokra, azokból kiemelve a negatívként feltüntethető részleteket, bölcsen elhallgatva azokat a részeket, amikkel együtt már nem negatív az.
Így tesz pl. a 155.§ "elemezgetése"-nél is, úgy említve, hogy az minden kontroll nélkül titkok megismerését teszi lehetővé, elhallgatja azt, hogy ez ellen bírósági jogorvoslatra van a törvény szerint lehetőség (a bíróság döntéséig halasztó hatállyal), és azt is elhallgatja, milyen kötött keze van a hatóságnak a megismert titkok felhasználására, kezelésére az előző paragrafusok szerint is.
Állítja, hogy a törvény szerint a hatóság indíthat kénye-kedve szerint eljárást, minden mást (és mindenki más kezdeményezését)kizárva, később mégis azt sérelmezi, hogy médiaszereplők kérhetnek eljárást -akár egymás (ellenfeleik) ellen is. És azt is a törvény bűnéül rója fel, hogy az eljárás ekkor megindulhat, még ha a másik fél ezt nem is szeretné. (szépen is néznénk ki, hogy ha megkérdeznék az ellenérdekeltet: "akarsz eljárást magad ellen? Nem? Akkor nem indítunk...)
A 140.§ boncolgatásánál meg simán hazudik, azt állítva:
"Olyan ügyeket vizsgálhat, amelyek nem jogellenesek, és a Hatóság jogkörébe nem tartoznak (140. §), ez ellentétes a jogállamiság elvével (mely szerint, amit törvény nem tilt, azt szabad).[2] Gyakorlatilag kiterjeszti a Hatóság hatáskörét a törvény által nem szabályozott esetekre, tehát bármire – ez ellentétes az Alkotmánnyal".
A 140.§ pont arról szól, hogy ha szabálysértést a hatóság nem tapasztalt, mert NEM AUTOMATIKUSAN az, de érdeksérelem ért (érhet) valakit, és ő, vagy a fogyasztóvédelem, stb. azt bejelenti, akkor a hatóság azt a Biztosnak átadja, aki panaszként megvizsgálja, és dönt a panaszról. (ezután következik az, hogy vagy elutasítja a panaszt, vagy jogosnak ítéli, és akkor ügy.
Mint minden közigazgatási eljárásnál a panasz)
Ez egyáltalán nem ugyanaz, mint amit ő elhinteni kíván.

Ezekután már csak futólag olvastam őt tovább, mert ennyi elég volt ahhoz, hogy tisztán látsszon, ő csak azt akarja bizonygatni, hogy:
-Hatóságot nem szabad egy kormánynak létrehoznia.
-Ha mégis, akkor annak nem szabad hatóságként működnie.
-Ha működik, akkor nem szabad határozatot hoznia.

Hoztak már létre hasonló ellenkezések ellenére hatóságokat, rendőrség is van nagyon régóta, pedig ugye hogy nélküle milyen szabadok is lennénk? Elvégre mindenki önként betartja a társadalmi szabályokat, miért korlátozzuk a többséget feltételezett devianciákra hivatkozva? Milyen jogon kötelezünk tanúkat vallomástételre? Milyen alapon feltételez a rendőrség bűnt, amikor az érintett európai módon állítja, hogy ő bűntelen? :P

Van közlekedési hatóságunk is, milyen európaiatlanul, beleszól, milyen járművek milyen felszereltséggel hogyan közlekedhetnek, és képes MEGBÍRSÁGOLNI, aki vét ellene. Még néha büntetőeljárást is indíttat a szerencsétlen közlekedő ellen, fúj.

Aztán meg végül mindenről kiderül, hogy mindenütt ez van, én már előre látom: az EU nem fog túl sok kivetni valót látni a törvényben, erre JUJJságíróink megírják: A FIDESZBARÁT SZÉLSŐJOBB BEHÁLÓZTA AZ EU-T!!!

Pedig igenis szükség van olyan törvényre, ami kimondja, hogy ha egy rádió/tv/sajtótermék olyan túlsúlyra tesz szert, hogy ezzel már véleményIRÁNYÍTÁSra is alkalmas, akkor annak kötelessége a tájékoztatás, a pártatlan IS(!!!).
(meg lehet ezt másként is csinálni, egy nagy országban a tengerentúlon ennyire szigorú törvények nem mindig vannak, de a nagy szabadság honában az állam könyörtelenül szétrobbant hatalmas olajtársaságot, telefoncéget, sajtóbirodalmat, ha az túlzott súlyba kerül. ott megtehető, mert ellehetetlenítve nem lesznek, csak a túlerejük csökken. itt törvény kell, mert egy (még) ennyire szétszabdalt Európában a szétszabdalás még tönkremenéssel járna)

Arról van itt szó, hogy akik jobb szeretnek pénzért BÁRMIT nyomatni, mint szabályosan, másokat is tiszteletben tartva írni/műsortszolgáltatni, azok sértve érzik magukat, és a felháborodásukból az derül ki, amit eddig is tudtunk: ők vannak többen. Pont ezért kellett ez a törvény. Velük együtt jajgatnak azok, akiknek CSAK az fáj, a Fidesz-féle kormány idején született ez. Hát, meg kellett volna már előbb csinálni... Úgy lesz ez, mint az új Alkotmány, mindenki szerette volna már rég, de nem volt meg a kellő biztos parlamenti többségük, de ha a Fidesz-kormány alatt jön létre, akkor az ő ellenfeleik rikácsolnak, ha más alatt, akkor a Fidesz-barátok rikácsolnak majd borzalmasan...

Nem kéne pártoldalakról nézni ezeket a dolgokat, akkor talán tisztábban is látnának az emberek. Biztos vagyok benne, hogy ennek a törvénynek is (mint mindnek) utólag is ki fog derülni több hibája (mint ahogy a megszavazása előtt is változtattak rajta), de a "fidesztörvény" kiáltozásával nem ezt segítjük, mert ez csak abban erősíti őket, hogy CSAK az a baj vele. Akkor meg nincs is baj vele... (???)

jónévez 2010.12.29. 01:08:39

@I_Isti: "Egy politikai túlzás miatt fizettetni egymilliót esetleg egy kis akármilyen csatornával akkor szerinted jó dolog?"-írod.
Nem. De a királyi rádiónál politikasi túlzásból elkövetett "egy perc csend" ugyanúgy van fenyegetve 10ezer és egymillió közti bírsággal, mint a kis rádióé, a jelenlegi törvény szerint (mert a műsorszolgáltatási kötelezettséget sértették ezzel meg, amit bírságolhatnak ám! Mert akinek rádiója van, annak műsorszolgáltatási kötelezettsége is van bizony!).
Az új törvény differenciál, és még minimumösszeget sem szab meg mindenáron. Ez a kicsik érdekét jobban szolgálhatja.

magyar-magyar szótár 2010.12.29. 06:21:00

@Levéltáros: Akkor most térgyepelhetek kukoricára, ráadásul az ólban mínusz 19 fok van.

magyar-magyar szótár 2010.12.29. 06:24:52

@jónévez: @I_Isti: A birságokról:
A Sláger rádió nemhogy a főkötelezettségét nem fizette (ami aztán elvileg a közrádiókhoz áramlott volna) de adókat -járulékokat sem, miközben a médiatortából és a reklámtortából is jelentős cikkeket elmaró nyereséges nagyvállalat is volt. Tehette ezt azért, mert a nemfizetett százmilliókhoz képest valami bagatell milliócskákra lehetett birságolni. (Végülis ennek a geciségüknek lettek az áldozatai a Danóbiosszal... újra kellett gomboltatni a mellényt)

magyar-magyar szótár 2010.12.29. 06:41:49

@efes: @Intizar: Magasfokúértelmiségieknek, aki ennyi szarságot már nem olvasnak, a címbe igyekeztem összefoglalni "kormánypropagandám" lényegét, mellesleg én Kamarillának írtam. Egy másik képben ezt a "győzelmet" és (jókislánytól gyűjtöttem ezt a nevet: ) A Bajuszos Néni kinevezését ahhoz hasonlítottam, mintha egy II. világháborús 102 éves veterán tábornokra bíznák az Afgán Expedíciót. (A szovjetek már kipróbálták ezt, amikor II. vh-s eszközökkel próbálkoztak)
@jónévez: Senki sem idéz konkrétan a "médiatörvényből" Legérdekesebb az a magyavikiléksz lenne, ami azokat a szövegeket tartalmazza amikben a magyar sajtómunkásság nyugai (és lenmgyel testvéri) kapcsolatait tájékoztatta... elbocsátott rádiósok stb. Úgy lenne ez érdekes, hogy nem csak a végeredményt (= független nyugati sajtóvélemények) ismerjük, hanem az elkészítő szakaszt is meg magát az inkriminált szövegkatyvaszt is.

Valamint ugye az iskolapéldák, Index Anyu kb 2 nap alatt gyönyörű példákban szemléltette, hogyan lehet oldalbapisilni ezt az izé["médiatörvény"]t, ami arra se lenne érdemes, hogy papírközlönyre pocsékolják azt a nyomdahogyishívjákot, amitól azak a fekete kis izék látszanak a micsodán...

magyar-magyar szótár 2010.12.29. 06:50:34

@jónévez: Szakmailag pl az igen érdekes kérdés, hogy az index (Anyu) hirgyárként valósággal egy másodlagos MTI ... a gyakorlatban úgy is kezelik a hírszerkesztők. Viszont egy érdekes csavarral a "netokratív szabadságjogok" miatt a hírforrás-normák nem vonatkoznak rá. Példa erre Török Vidor blognak álcázott véleményformáló-forrása is. Senki blogja kedvéért nem kel föl éjjel öt órakor az admin (vagy automatára van állítva??? Automatikusan kiajánlós lesz, mint egy bloghús belsőcímlapos?) hogy kiajánlóba tegye a blogot. Lapozzunk és nézzük ezt a televízióknákl, amik készülnek az internetesített (digi) tévé koprszakra "nézze meg internetes hírportálinkopn vágatlanul) Nyit egy alfiók-tévét FOS és VÉRHÍR címen és ott kijátsza simán a médiatörvényt. A két vezető gagyitévé már lefedte fióktévékkel a piacot más-más név alatt zömében a két gagyitévé számítógépes áltévéit zabálhatja a baromnak nézett néző... Éseközben közszolgálati normákat másolgatni a BBC-től, a BBC 10 éve elavult "kódex"-éből? A jógyereknyeklven RémHírTV-knt becézett micsoda a 48 és halálközötti, piaci szempontból érdektelen barmok rétegtévécskéj, már mai is, mi lesz akkor a digikorszakban?

magyar-magyar szótár 2010.12.29. 06:54:50

@radiologus.hu: Uszítani sokféleképpen lehet, pl hátulról, oldalvást kerülve is. A direkt uszítás leleplezhető, de simán lehet uszítani "sorokközé" írva is. Hát akkor kép-szerkeszteni? Egy példa:
3 évig, ha a 2006. őszi eseményekről volt szó, a winchesterből ugyanaz a pár klipecske került elő, a kispolszkiablak berúgós csávó pl. Ha a rendőrök elleni perekről volt sz, vágókép gyanánt NEM AZOKAT A KÉPEKET!!! vágták be, mint ma (amikor benyalnmi igyekeznek ugye) tehát amiken 24 rendőr esik neki egy járókelőnek, hanem véééletlenül a csürhe atrocutásai "festették alá" a rendőrök elleni vizsgálatokról szóló híreket.

Néha pár csepp ügyesen elcseppentett gyúanyag többet ér egy észnélkül dűűűtött vedernyinél is!

hacsaturján 2010.12.29. 08:12:07

@magyar-magyar szótár:

én mán a teremtésnél is ott vótam, oszt mondám, hogy ez nem jó.

hacsaturján 2010.12.29. 08:14:27

egyépként is, alanis morisette imre nevű fiúgyermeket szült.

magyar-magyar szótár 2010.12.29. 10:08:59

@efes: Ki nem magyr, a nyelvhasonlítás tudománya szerint még én is, teee!

Budai Hella · http://holgyekorome.blog.hu/ 2010.12.29. 10:33:56

@magyar-magyar szótár: köszönöm, hogy Hannival egy sorba emelkedhettem és a Bajuszos Néni kapcsán már mint "jókislány" vagyok említve

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.12.29. 11:01:00

Most hallgatom Jon Anderson 2010-es szólólemezét. Nagyon szar. :)

I_Isti 2010.12.29. 13:49:15

@magyar-magyar szótár: Talán nem ismert, de a szovjetek nem voltak hülyék, _majdnem_ megnyerték az afganisztáni háborút. (Viszont ekkor Ronald Reagenék kapcsoltak és 1) konkrét katonai szakértőket küldtek a mudzsahedeknek, 2) átadtak műholdas felderítési adatokat 3) és Stinger rakétákat.
Na, ekkor kezdődött az igazi szívás szovjet részről...)

I_Isti 2010.12.29. 13:53:18

@magyar-magyar szótár: Ez olyan, mint amikor kirúgták a két igazgatóhelyettesünket, az addigi 100 milliós nagyságrendű havi bérköltségünk a végkielégítés miatt fölment 200 millióra...
Hú, de sajnáltam őket, hogy kirúgták...
Sléger és a másik dettó: egy csomó pénzt fognak a zügyvédeik megnyerni nekik a béna módszer miatt, ahogy fidesz-mszp paktum által segítve az akkor hatályos médiatörvényt áthágva kirúgták őket az éterből.

Intizar 2010.12.29. 15:36:48

@magyar-magyar szótár: Nem a kormánykritikára vagy annak képzelt hiányára értettem, amit mondtam, hanem bizonyos fajta acsargásra. De hát aligha volt igazam.

Intizar 2010.12.29. 17:12:33

Tény, hogy kissé elmerültem a saját gondolataimban. De találtam hozzá egy szép idézetet: Der Bilbungsbürger hat zum Wutbürger mutiert.
A magas fokú értelmiséget illető vádakat viszont rossz helyre fröcsköli. Nekem nincsen diplomám.

jónévez 2010.12.29. 17:44:05

@I_Isti: "Sléger és a másik dettó: egy csomó pénzt fognak a zügyvédeik megnyerni nekik a béna módszer miatt, ahogy fidesz-mszp paktum által segítve az akkor hatályos médiatörvényt áthágva kirúgták őket az éterből."

Én nem hiszek ebben. Nem kirúgták őket, csak simán lejárt a szerződésük, és az újak jobb ajánlatot adtak náluk, míg ők azt hitték, nyeregben vannak, és nyernek. Nem sokkal, mert csak a jövendő reklámbevételből ajánlottak fel az újask több százalékot náluk, a többi szinte ugyanaz az összeg volt.
Csak utólag próbáltak kreálni politikai botrányt, aztán meg a legnagyobb szószólóik mégiscsak az új rádiónál lefetyelnek.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.12.29. 18:16:06

@Intizar: haha, a magasfokú értelmiség nem a diplomái miatt az, ami. :)) bizonyos belső termelésű intelligenciának, vagy kreatív agytúltengésnek még árt is, ha egyetemen nyesegetik.

I_Isti 2010.12.30. 05:31:30

@jónévez: A paktum az volt, hogy az egyik rádiónál mszp-s, a másiknál fideszes legyen a hírszerkesztő. Nem kell hinni benne, abban se kell hinni, hogy a föld kering a nap körül...

magyar-magyar szótár 2010.12.30. 08:25:57

@Intizar: Tisztán és bizonyíthatóan a szovjet-orosz újságírás módszerei*vel operálok. Erről nyithanánk polemiát, a lényege az, hogy nem szükséges a tárgyhoz érteni, viszont fő a stílus és a forma, elszabadulása, a nyelvikészség virtuoso csillogtatása (sajtos párkápmedencei nyelvlelek)Namost ez a nyelvileleményekben való tobzódás ill a kifejezések túlságai acsargásnak hatnak akkor, ha nekem egyébként kedves és tetszetős dologra, alakra, személyre HÖMPÖLYÖGNEK rá. Egy példa: Nem szerettem olvasni, de négyesre feleltem Gorkij Anya című propagandaregényéből. A jógyerekek a budiban kurvaanyázták Gorkijt az Anyá-ja P'jával egybe illetve pornográf paródiákká alakították egyes jeleneteit, viszont örösre feleltek órán! Ha visszalapozunk, akkor az Anya kritikai fogadtatása igen pocsék volt, ma már tökismeretlen nevű újságíró nagyságok a csizmájukat törölték Gorkijba annyira, hogy ez Gorkij mai aktuális magyar megítélésén is még nyomiot hagy. TEHÁT én acsargásnak nevezem azoknak az újságíróknak a kirohanását Gorkijra, mert Gorkijt tisztelem, kedvelem, főpolcomon vannak könyvei. (Az Anya nem...) Tehát ha az Ön számára ...khrmm.. tüchtige und süß témát hányok (okádok) nyelvikardélre, még jó, hogy acsargás az Ön habtiszta jóillatú fülecskéinek

*mai nevén "indexes stílus" am. matulista fikaizmus

magyar-magyar szótár 2010.12.30. 08:32:25

@Intizar: Höhö! - magam is alulpapírozott vagyok TEHÁT az én tekintetemben Ön értelmiségi, többet tud mint én (plusz ugye a nyelvek, azzal már Ön három is!) szebben és főleg kevesebb helyesírási hibával ír, mint én, valamint szellemi (hangsúlyoznám) szellemi tevékenységéből szinte akár még meg is élhetne, ha abból ilyen kis piacon meg lehetne stb. Értelmisegg az, aki ÉRTI ami van.. a mirőlbeszélhetni (illetve a hallgatnikell, de gondolom, leánykorában Ön is aludt el Esterházy kötettel keblecskéin, mézfényű lámpa sí[í]mogató langyában....) Én a Fuharosok-ra szerettem elaludni...

magyar-magyar szótár 2010.12.30. 08:34:05

@Budai Hella: Az igazán jókislányok fotosopban olyan kinyomott tejszínhabcsík szerű izéket csinálnak a Bajusz néni bajszának. FREE JÁSZBERÉNYI!

magyar-magyar szótár 2010.12.30. 08:36:08

@efes: Én már a Yes -t se bírtam őmiatta. Ha falsetto, akkor legyen rendes kontratenor inkább, bár Andreas Scholl akkor még wunderknaben volt.

Intizar 2010.12.31. 00:11:43

Szóval hát le lettem minősítve.
Mivel úgy gondolom, hogy Ön acsarog, tehát jókislány vagyok (magyarul komcsi/libsibérenc).
Nem lehetséges az, hogy valóban az Ön hangvételében volt valami, ami megállított.
Jó.
Vitán kívül fűzném hozzá, hogy az ember lehet szenvedélyes, lehet ékesszóló, lehet dörgedelmes, sőt lehet akár az ellentmondást nem tűrésig autoritér - lásd példának okáért Chestertont vagy Hamvast -, mind a nélkül, hogy az olvasónak a saját foga vásson belé merő empátiából a tehetetlen csikorgatásba.

Intizar 2010.12.31. 00:15:57

Egyébiránt pedig:
HORDSZ TE MÉG PELYVÁT AZ IHAROSRA, NABUZÁRDÁNY, GÖRNYÉTOTYAKÚ FENE, HOGY A HARISTÓI NAGYHARANG SŰLYEDJÉK A HASADRA!!!

magyar-magyar szótár 2010.12.31. 05:36:54

@Intizar: Kedvesem, az a gond az Ön tündérujjaival kapásból begépelt szóvirányokkal, hogy a Mai Fennebb Stihl gépmesterei kommentnickjeiken azirályt trolloskodnák, hogy csupa helyesírásihiba valamint érthetetlen és zavaros. (Még akkor is, ha görénytotyakú -ra javítom, de ahhoz látni kell a kangörény totykját, hogy elhiggye, namost képzelje el Kedvesem, hogy a Dohánygyárban [arra a Flórián tér felé, tudja ugye?] Bogikakácska mennyi négylábú totyakos kangörényt láthat (a kétlábúak meg nem annyira totyakosak)

Szóval Ön küldte azt a macskát is a mellykaskámra, aki miatt nem tudok aludni??

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.12.31. 10:58:54

Az a 6 1+5. 1 uralkodik, 5 meg kényezteti, fülébe súg, legyezőt tart, vizet melegít, előkóstol, lesi szeme villanását, és már intézkedik is. nem gondolod, hogy a hajdan hosszúhajú, de most már megrövidült bajuszka, vagy a cívisvárosi Pöttöm Lajkó azt csinál, amit akar? Amit lehet, legfeljebb.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.12.31. 10:59:43

@efes: A 2/3-ok szempontjából azonban az tény, az a 5 is elérhetetlen magasságokban ül.

Intizar 2010.12.31. 11:47:40

@magyar-magyar szótár: Görénynek görény. Nem helyesírási hiba, hanem melléütés. És több hiba nincs benne. Egyébként Weöres Sándor írta. Macskám, ha volna, nem küldeném gonosz szíveket nyomorgatni.

Intizar 2010.12.31. 11:50:10

@Intizar: Na jó, nem gonosz. Keserű.
Jobb álmot kívánok az új évre.

Intizar 2010.12.31. 11:51:11

@Intizar: Ja, a címe valami olyasmi, hogy tizenhatodik századi hitvita. De nem emlékszem pontosan. A szövegre viszont igen.

magyar-magyar szótár 2011.01.03. 03:22:59

@Intizar: Ahan, a Három veréb hat szemmel [WS gyűjteménye] nekem is főkönyvem, azon a polcon tartom. Úgy hallhatta át Ő, abból a munkából ezt a foszlányt (meg a Psyché-t is annak a munkának köszönhetjük)
süti beállítások módosítása