-avagy a dramaturgiai szükségszerűségről

mottó: „Nem dokumentumfilm ez kérem”

/Benedek Katalin/

 "Csak a kishal akad hálóba" /orosz börtönbölcsesség/

Régesrégen, amikor még nem ilyen százéves vén divatjamúlt trotty voltam a negyvenes éveim végén, aki az autórádión De Phazz-t bömböltet, ahelyett, hogy a radio1-en, amiben „csupa mai sláger megy”   DuckSauce-ot…  szóval takony kisgeci köcsög 28 évesen mutattak nekem egy  maimagyar” forgatókönyvet a „maimagyar” valóságról. Benne egy papírmaséparaszt valami termelőszövetkezetek széjjelszedésében könyékig véres-bélsaras, a Körhintába illő jelmezű  kisgazda alakú ááálatt jelmezben  a ruszkiktól csencselt tankkal szántotta a feődgyét. Ez akkora egy elbaszott baromság volt, hogy röhögni se tudtam rajta. Nagy Tanítónk nagy tanítása óta, miszerint ilyen, mint józan parasztész nincsen, mi már tudjuk, hogy a paraszt annyira hülye, hogy egy óránként 120 liter tüzelőanyagot (nagyjából a pakurától Északra mindent, ami kőolajszármazék) elégető T-55-ös tankkal fog szántani, mert az „ingyen van” , óccsójér a ruszkiktól –ddee, hááát, biztos, ho-ónne!

 

Majdnem egyedül vagyok a véleményemmel, miszerint Makk Károly Így ahogy vagytok című filmje zseniálisan jó- a film, ami „60 millió Ft állami támogatás”-sal készült (ha valaki megnézi a stáblistát, a gázsi többet vitt el…) vagyis igen kisköltségűnek számít (Jancsó Miklós jutalomjátékszerű  spontán baromkodásai, lásd azoknak a filmeknek a stáblistáit és minimálhelyszíneit, nagyjából 250-270 6-8-10 évvel ezelőtti Ft-nyi támogatásokat kaptak) szóval szerintem apróságokat leszámítva Makk búcsúfilmje jó. Sőt. Páratlanul pontos. Az ok, amiért mégis jógyerekek fikázzák és becsméllik az A Csúszás. Nem csak A Struktúra van elcsúszva, az alapok a felépítmény alól, el. Úgy értem, hogy az ország Szellemi Északfoka A Város, Az Index, Az LMP és úgy általában az úniós sőt bezzegamerikai normáknak naprakészen megfelelő elitértelmiség és mondjuk a „legszegényebb falusi” önkormányzati választások dél-iraki stílusú  anomáliái között többezer km-es sőt évszázados távolságok vannak, mint mindenben Magyarországon , infrastruktúrában, termelési és társadalmi iszonyokban, sat. sat. sat. – nem kalandozom el, most a „dramaturgiai szükségszerűségről” lenne szó.

 

A Csúszás  alapoka részben a sajtómunkásság csúsztatásos technikája miatt rögzül. Minden nap van valami éppen aktuális ok, ami miatt, szent cél érdekében persze, csúsztatni kell, mertugye, de majd holnaptól már nem csúsztatunk. De ma még muszáj, mert ezeknek takaróóóódni kell ugye.  Bele se merek gondolni, hun lennének ezek (vagy akár azok is) ha nem  tódiskodtak volna aktuális Fenenagy-jaink mellett a sajtómunkásaink. És most nem a pilhálkodó III-IV osztályú bagázsra gondolok ám!

 

Szerintem  mókás, hogy  az "elvárt figurák" lesznek „maffiózók”-nak beállítva rosszulértelmezett dramaturgiai szükségszerűségből (projekció és nagyítás vagy túlzó kicsinyítés) AZTÁN pedig a néptudatban , bocsjav, tisztelt elitértelmiseggségünk  okos fejecskéiben is már ilyen túlzó karikatúrafigurák élnek maffiózóként. Makk a filmjében valódimafiózókat mutat, akikre persze a tejbetök vagy jógyerek nem ismer rá, hiszen nem felel meg annak a karikatúrának, ami valóságosnak van elhazudva.

„Csak a kis hal akad hálóra” –valóban, néha a tévében mutatnak valakit a Koszi Klán-ból vagy a Fekete Sereg-ből, ott volt Boros Tamás figurája, pár közepes schnitzl az olajmaffiából [ ->Energol] teeeeerrmészetttessen Simicska… ö.. Simicskát mond, pedig Schlettre gondol. Rajnai Atila minden nap a Malom Center nevű maffiagründ árnyékában sétált el a szőlőbánya eránt –csak a kishalak akadhatnak hálóra. A Malom Center maffiaszerkó szivarzsebe túl nagy hat-nyóc sor tokajiszőlő-nek.

 

A köztudatban úgy él és ezt részben a szajkómunkásság jógyerekei szívből, a Felnőtt Bácsik meg tudatosan koch-olják, hogy Schlett adott el először „arab figurák”-nak pl a török Kaya Ibrahimnak falból papírozásra való kamucégeket. Pedig nem a pitiáner Schlett, hanem a Magyar Könyvelésművészet Pápanője volt az Ötlet Szülőanyja, igaz, nem sokkal korábban, ő szír muksónak nyomta el a vejkó sáros cégét. ("Nézd meg az anyját, vedd el a lányát!"- magyar parasztbölcsesség.)

 

Kb akkora   tévedésben vannak Makk Így ahogy vagytok című filmjének fikázói, mintha mai vállalkozókat "Frici a vállalkozó szellem" stílusban polgárandrásizálván várnának el egy „maimagyar” filmben - vagyis egy mai étteremtulajdonos-maffiózó 1993-as PalacKozot t Ítalok Bótja -tulajszerűen lenne ábrázolva. Éppen ez volt a félelmetes és.. kényelmetlen is... csak szajkózni tudom: Tényleg Quimby-t üvöltenek Nemélhetek muzsikaszó néééélkül! stílusban a hétfői afterpartin. Ismétlem, csak a kishalak akadnak hálóra, a legnagyobb halak Magyarországon a vezető gazdasági hetilapban magyarázhatják meg, hogy az ő buffalóbuilleskedéseik ( tkp a leölt  cégből, mint a bölényvadász fehérek a bölényből, csak a lényeget viszik, a többi ott rohad…) „szabályos tőzsdei műveletek” A magyar maffiózó nem is titkolja műveletének a lényegét, elmondja a riportban,  kapott egy telefont kedden, hogy a nemzeti stratégiai nagyvállalat (magántulajdonú a cég, az benne a jógyerekfülek számára undorító akusztikájú   nemzeti, amit pl a bezzegolaszok vagy bezzegémetek szemében nemzeti a FIAT-ban vagy az Adam Opel AG –ben ami pedig majdnem 80 éve amerikai tulajdonban van … szóval kap egy ááártatlan telefont egy inkasszóról, amit a bank józan észel meg nem magyarázható módon véééééletlenül elad az inkasszó előtti napon. és a vezető Magyar Gazdasági hetilap újságírója el tudja hallgatni a lényeget rá-vissza kérdezés nélkül. Hogy is van ez és ebben mi is mi is a „szabályos tőzsdei művelet”. ha rövidrezárom (és ismétlőjelleggel) Amit a magyar maffiózó dicsekvésszerűen még el is mondhat a magyar sajtóban, azért bezzegamerikában a bezzegeffbíájjékok kutyaláncon vezetik ki a parkettről az amerikait.

 

Pontosan azért zseniális Makk filmje, mert az elmúlt húsz évben jóformán először zseblámpázott bele a nappalifényességű valóságba. Pislog is a magyar jógyerek –mert ugye a főleg politikai aljasságú koch-olmányaikban egymástól ők nem ilyesmiről olvastak. Ezért is érezheti jól magát a magyar maffia operabálon, a MÜPÁ-ban a vidéki nejlonparasztházainak egyikén, sőt a magyar maffiózó, amikor még ez lehetséges és üzlet volt, 280-300 dollárért Édes Erdély-ben vásárolt magának faházat egy fél hegy vagy domboldallal, erdő sarkával egyetemben. (Azóta már le is van papírozva és jócskán meg is térült a 300 dollár…) Sőt, a film végén fel is tűnik a Jelentős Művész karikatúrája.

 

A magyar maffiózónak manökenszépségű felesége a legeslegesleghagyományosabb családmodellben (htb, míg apu könyékig ledógozza kétkezét…) egyik gárzónjuk madivatis integritív stílusú luxus-szalagházból néz a Dunára, na jó, nagyáruházak gagyi fengsumnyibótjaiból való rekvizitumok is vannak. Mindenesetre ez, a maffiózófeleés sehogyansem felel meg a „butikosné arany szandálban” karikatúrának.

 

A Postabank-ügy nem éppen ma volt… százévvel ezelőtt már. Amikor még takony kisgecibe számítottam harmincvalahány évesen. Negyven jelentősműűvész és sportoló állt ki Princz Gábor mellett (megsúgom, oldalfüggetlenül, volt köztük ilyenes és oolyanos is, meg még ezek közül is pár…)

 Princz?? -ugyan... Tasnádi Péter mellett is kik álltak ki, ismert celebarcok...

http://galeria.index.hu/hetkepei/2007/07/13/28_het/407775_73ca390af1e29a6014682b31e370b098_m.jpg

 

 

 

A görög drámában szcénikus okai is voltak a túlságoknak. Akusztikai meg mindenféle más okok. A komédia alapfigurái meg kell hogy feleljenek sztenderd elvárásoknak, a szakácsnéni kövér és gurul, a szobalány bár tenyerestalaps és cserfes, de basznivalóan édes bridzsitbardós is. A diák garabonciás kópé, a fukar sovány és görbehátú, horgasujjú. A katona derék, magas.. és nagyonbuta [-> kosárlabdabajnok a főiskolai bál királya bezzegamerikai változatban]

 

Ezért aztán a lopcsalnoknak semmi más nem kell álcázásra, mint kisfiós haj, édes pofi, cuki öltöny és nyílt tekintet.  Ezekhez az egyébként Kazinczy-díjra érdemes szépséggel jól orálókhoz képest a hentesképű  autótolvajok meg lepapírozók és diszkómelléki  élőhúskereskedők A Szent Grál Lovagjai. A Koszi-klán Szigetszentmiklósról ezredrésznyi kárt nem okozott Az állam-nak mondjuk egy ártatlan, gazdasági hetilapobk által is póverelt cukipofához képest. 

 

Vicceljek egy jógyerekesen óccsójat az SZDSZ egykori lopstop gambánnyával???  - kegyeleti okokból inkább nem.

 

De ha egy kis mellébeszélésben szemléltetném az okát annak, miért ilyen elbaszott vagy álnaív vagy tejbetök tudatú a magyar értelmiseggség a maimagyar valóság eránt, elég, ha csak a szappanoperát mint televíziós műfajt szálazom ki. A magyar műűűvelt értelmiseggség köztudatában a szappanopera lenézetten könnyű, ócska, vacak, tákolámásnyos, löknek valamit benne a parasztnak, aki úgyis hülye. És ha megnézünk egy igazi magyar szapanopera kisérletet, akkkor PONTOSAn ezt a szarbasevételt látjuk visszatükröződni. Nem szappanoperát látunk, hanem a magyar vezető filmes értelmisegg tudatában élő karikatúrát a szappanoperáról. Aztán persze csudálkoznak, hogy a zsűri [-> közönség] nem veszi be.

Ez történt Makk filmjével a "szakmai-kritikai" fogadtatásban: Makk filmje annyira inkább a valósághoz igazodik, hogy a jóindulattal is oktondi pocok szerű tejbetök gyerekek hááápppersze, hogy fikázzák, hiszen nem a kliséknek felelnek meg a figurái, hanem a valóságosokról készültek.

 

Mert őszintén, jógyerekek, hát a ti A Gábor-otok nem így jött? Demszky körül első pógármestersége idejében nem rögtönazonnal szélhámos-álliberális lopnokok és fosztnokok tüsténkedtek politikailag megfelelő dumákkal? [Ha aszongya, ti, akkor kirtekesztő, ha ti azt mondjátok, ezek, akkor viszont nem vagytok kirekesztőek, mert ti nem és kész, ugye –a szerk röh.]

 

A magyar vezető értelmisegget pl megismerni a nagy pofájáról is. Pető iváni méretekben rázza orczaszalonnáját, mely zsírbunkó nép ez, milyen ostoba, mennyire elmaradott, műveletlen, rosszulképzett és mennyire maradi, patópálos és reformellenes, főleg pedig birkanép, ugye. Az indexista újságírás egyik lényege egy képzetes nép birkaszerű ábrázolása hamis, bár dramaturgiailag indokolható klisék alapján. Azért tehetik meg ezt jógyerekeink, mert A Csúszás miatt a társadalmi rétegek között nincsen átjárás. A feudalizmus egyenlő mikutyánkölykeizmus. A magyar sajtómunkásság jóoldalán ha egyszer kimondtak egy ítéletet, akkor ahoz körömszakadtáig ragaszkodnak, védik a szaros (= fosos, teleszart) mundér becsületét. Védik akkor is, ha már nincsen apatej, ideiglenesen elapadt a forrás.  A műűvészeti vagy sajtóéletben, ahogy a színháziban vagy a zeneiben vagy tökmindegy, csakis Budapesten érvényesülhet az ember. Ritkán vagy soha nem fordulhat elő az, hogy A Csúszás határán áttörhet valami vidéki információ. A vidékitudósító  választghat, vagy a valóságnak megfelelően vagy A Szerkesztőség elvársáa szerint tudósít. Kedvenc hoaxom a "Legszegényebb Falu" projekt esetében a kamerákat nem merték 360-fokos panorámában körbeforgatni...  Minek, az előfeltevéseknek nem megfelelő képek úgyis a vágóasztal alá hullanak... (mondjuk a kezdetekben Matisz apuka valódi alakja felbukkanhatott a szilveszteri bakiparádéban..)

 

 A szappanoperakészítésben ugye világos a kép: Ha falusi szappanoperát készítünk, akkor körülbelül egy hogyíraggya bunkaó csávvaó jelenik meg, lehetőleg Torgyán-szerűen. Ha nem felelünk meg a Jelentős Műűűvészekben élő „mai magyar paraszt”-képnek, AKKOR a filmünk vacak lesz. Viszont a célpiac nyilván nem budapesti, a Budapest TV féle budapestiparaszt közönség ordítva-bömbölve vált csatornát. A vidéki szegmens szappanopernézőinek  java azonban még ma is a három földisugárzású televízió közül választhat. Lesik… lesik a figurákat, akiket a vidékiélet-tet abriktoló szappanoperában látnak és egyet nem ismernek föl a mezőgadsági vállalkozók karikatúrafiguráiból.

 

Kezdem ott, hogy a korai mezőgadasági vállalkozó úgy 20 évvel ezelőtt leginkább a termelőszövetkezetek vezetői közül váltott ávátárát. Az akkori taknyok (kisgecibe számított mondjuk az 32 éves érettségizett mezgaz. gépszerelő, aki vállalkozóvá lett) azaz kezdő vállalkozók leginkább M65 katonai gyakorlót preferálták. Autóvigécként a 90-es évek második felében pár magánfuvarozót is láttam még ilyen szerkóban: vasig lerúgta a festéket a dzsokimercije vagy ötös-bömöse küszöbjéről a katonai surranóval. Évente 150ezer akkori pézet kőtött csak vadászatra, de sajnálta a pénzt egy 4500 Ft-os termosztátra a BMW motorjába és elspórolta az olajcseréket is. Ma pedig már nem is suksüköl és Toyota Lamdcrusiere van, mert az a köztudatban olcsóbb ár[imázs]ú , mint az Audi Q7-es, pedig drágább.

 

Vagyis Makk filmjén le lehet azt is mérni, mekkora a kommunikációs zavar. A Csúszás határán lehetetlen, nincsen olyan MekkGányol-féle „Csillagkapu” amin át lehetne idelentről valamit cepelni. Makk asszisztense szivességet is tesz pedig a jógyerekeknek, amikor fekete BMW-t kerít a maffiózók alá, holott valamit magára adó maffiózó már a csicskáinak se enged BMW-t meg Mercedes-t, még Brown Power szinten sem. Maffiózó nemegyenlő taplóbunkó –csak szólok.

 

A mezőgazdasági vállakozó, ha csencselt a búcsúzó ruszkikkal, akkor szinestévét, lemezjátszót, hűtőgépet, de főleg barkácsgépeket, búvárszivattyút, Lada meg Moszkvics alkatrészeket, gázolajat, sőt: kerozint. Burleszk: A magyar paraszt amerikai bézbólsapkában, m65-ös katonai gyakorlóban és Tong Da kínai cipőben cigivel a szájában hajol az IFA tankja fölé, hogy egy pálcával ellenőrizze benne a kerozin szintjét, ami megfelelő, aztánBUMMMMMM!!! Másik kép: szánt a paraszt a vadiúj kék MTZ-vel, élete első új traktorja, persze semmi csavar nincs rajta rendesen meghúzva, a nyomócsüvek hollanderei sem, kifolyik a kerozik a forró motorra, egy szikra és BAAMMMM!!!

 

Makk filmjében is előfordul „dramaturgiai szükségszerűségből” hazugság, ostoba csúszás (a MiG29-esek „leszerelése” és a fegyvercsencselés.. 1991-ben a míg még csúcstechnika volt.. és mé ma se lehetne elgrejfolni a fegyverzetét…) A falusi mezgaz vállalkozó bolond lett volna mittoménhánytonnás tankkal pocsékolni a csencselvén se olcsó HTO-t (pirosgázolajat) amikor a termelőszövetkezetekből kilopott kft-k tulajdonosaitól ócskavas áron, 30ezer Ft-ért vehetett „leselejtezett roncs” MTZ50-eseket és 80-asokat.

 

 Márpedig a magyar mezgaz maffiózó-k közül a kezdetekben MTZ-kkel csencselő, piros gáziolajjal [HTO] trükköző (Volt pénze vadiúj C-Mercedes-re, de elveszítette a garanciát, mert ukrán csempészett gázolajat tankolt bele, pedig tellett volna neki Ósztrijábúl is hozatni!!!) mezgaz vállalkozó snicli a Schnitzili-k között… Ha egy kissé feljebb emeljük a tekintetünket a földről, a magyar maffia kezdetei-ben valahol a kárpótlásijegy biznicc körül keresgélhetünk jobb figurákat. Emlékezzünk: a magyar sajtómunkásság a műűvészeti ééélettel karöltve fikázta semmirevalónak a kárpótlási jegyet, rohantak is az ostobákok negyedáron eladni: a maffiának. Köszönjük Emese!

 

Még egy ruhafogasra is ragad valami műűűveltség ott, ahol sok okos és szép ember megfordul. Még egy jelentős műűvészektől látogatott étterem személyzete se felel meg a magyar karikatúraétterem karikatúrapincérének, karikatúrapultosnőjének és főleg nem a karikatúra cigányzenészének. Akkor gondolhatjuk, hogy 20 év alatt csak történt valami a „külső megjelenésével” is a magyar maffiózónak, az eßzeug-ot helyes sorrendben veszi el a tányér mellől , van operabérlete –sőt, nyáridepresszióját Bad Ischl-ben kezeli. És óceánpartra csakis januárban, a nakkari alatti síeléses szakasz után röpcsiz.

 

Sőt, a legnagyobb magyar mezgaz maffiózóknak soha nem volt Mercedese, mert szerintük olyat csak bunkó vesz.

 

És még egyszer Makk búcsúfilmjéről: ha van ebben a filmben szégyenteli, az az, hogy milyen kevés pénzből készült. Szabó István Rokonok-járól kiderült, hogy a finanszírozás körül is voltak rokonok-os dógok.

 

És még valami A Csúszásról: Nem tudom, Kertész Ákos Farkasbőrben című novellája mikor íródott, gondolom, százéves (vagyis a 90-es évek elején). Szerintem már a könyv [-> forgatókönyv] is százéves elmúlt. A magyar [állami] film-maffia malmai kézihajtányosak. Hogyan lehet „maimagyar” filmet forgatni úgy, hogy a könyv fölött 6-8-10 évnyi idő vánszorog el??? Ezt nem tudom… de Makk búcsúfilmjének nagyokos fikázói biztos tudják…

 

  

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr102440911

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

leginkább tejből 2010.11.14. 08:39:06

tankkal csak filmben szántanak. ilyen súly szétnyomná a talaj alját, miközben lazítaná a felső réteget -> garantáltan rossz vízgazdálkodású talaj

Budai Hella · http://holgyekorome.blog.hu/ 2010.11.14. 08:41:38

A filmet sajnos nem láttam. A kárpótlási jegyről nem azt mondták, hogy nem ér semmit, hanem hogy nincs mögötte valós fedezet - értsd: te meg én és a többi marha köhögte ki, hogy vagyont tudjanak mögé tenni államilag.
A maffiózó kép: most kerülve a sajtópereket, csak akik le vannak már csukva, pl. a kövér bkv-s bácsi, vagy a terézvárosi polgi - szerintem azért többen látják, milyen a maffiózó.
A klán azonban oldalfüggetlen. Lehet itt ma pályakezdő diplomásként is jó álláshoz jutni, csak jó családba kell születni.

magyar-magyar szótár 2010.11.14. 09:14:44

@Budai Hella: A kárpótlási jegyek javarésze mögött olyan fedezet van, amire a világon minden komolyabb bank kb a Nagy Világválság ta ácsingózik és áhítozik.

A képletet a termelőszövetkezeteken tudom szemléltetni:
Magánvagyont először (Rákosi rendszetr) valód, majd később kvázi szövetkezeti (állami tulajdonbavételre fölkészülés, Kádár alatt) rendszerbe szerveztek. A kárpótlási jegyrendszer jókora (zöme) sávja visszajuttatta volna a földtulajdont az eredeti (akor még élő)tulajdonosoknak vagy öerököseiknek. A spekulánsok jóvoltából olyan "sajtóhangulat" alakult ki, amiben (miközben a termelőszövetkezeti tagokat a téeszvezetők a káefté-trükkel kifosztották) az emberek megrettentek, hoyg a szartseérő kárpótlásijegyük még annyit se fog érni. és gyorsan eladták, a kínálati piacon a pánik miatt még zuhant a jegy valós értéke, kb 20-24%-on lehetett venni.
Egy jóoldali haladó ismerősöm olyan szellemi környezetben, ahol budapestiparasztok mást nem harsogtak, minthogy ezek elbasznak mindent és mindennek vége és nincs fedezet
ez egy nagyon geci aljas hazugság ám, figyelj csak!
Nem volt fedetzete?? Mondom az ismerősömnek: Paraszti származású vagy, mit mondott nagyapád? A feőd, a feőd minden: Igényeld ki. "oszt mit csináljak vekle?? nincs traktorom!" Minek a' Add ki bérbe 1 Ft-ért!Úgy is lett, kiigényelte, kiadta bérbe egy Ft-ért és amikor a lánya felcsináltatta magát 5 év múlva, eladta a "fedezetlen szartseérő" jegyén kiigényelt földjét (megmondom, nevetséges olcsó áron, azóta 40-szeresénél többet ér ) és vett a lányának belőle egy lakást. Ennyit a "fedezetlenségről" A föld neked nem elég fedezet? Ha semmit nem csinált vele 20 év alatt, kapott 20 Ft bérleti díjat, akkor ma egy hektáron 20-szoros hasznott vett, de 2012 után még ezt megduplázza!!
Mi hozott ennyit szerinted?

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.11.14. 09:38:07

Hát, azért ha neked ez a valóság, akkor mit álmodsz? :D Quimby. Ugyanmár.

Az, hogy mennyiből került, pedig végképp nem értékmérő. Makkot összevetni Jancsóval? Ki a jobb focista, a Nyíl vagy a Törő?

Persze, vannak jó vonalai a filmnek, olyanok, amilyen eleddig alig, de ez egy elbaszott film. Milyen képek, te? Cserhalmi soha életében nem volt ilyen szar... Meg az a reggeli, meg a mulatozás.. Ótvar, na. Ha valóságot akarunk feltárni, nem így tesszük: mert így minek? Ki nézi meg? Egy billentyűmániás blogger? Ezért felesleges.

Budai Hella · http://holgyekorome.blog.hu/ 2010.11.14. 09:42:04

@magyar-magyar szótár: nem akarom mellévinni itt a vitát, mert most nem ez a fő téma, de nem csak földért adtak kárpót jegyet, hanem bármilyen elvett vagyonért - tehát 91-ben már nem létező, nem működő, megsemmisült cégekért, ingatlanért stb is adtak ki jegyet - emögött mi volt a fedezet? a feőd, az csak egy része volt

magyar-magyar szótár 2010.11.14. 09:57:05

@efes: ÁÁáá, nem erről van itt szó, hogy Jancsó vs. Makk. Mármint filmművészetileg. Én Miki bán igen jól szórakozom, pl meghallgattam a jutalombeszélgetést vele a rádióban, egy héten át minden nap egy óra, élmény. Csak annyit: Ő sose nézi meg újra a filmjeit. Ennyi nekem elég is volt :))) De amúgy nagy koponya, hát minden idős ember egy kics, egy vécésnéni is 87 évesen miket, egy hétig naponta egy-egy órán áét, micsoda élményeket osztana meg.

Nekem tetszett Cserhalmi, mert én találkoztam ilyen maffiózóval. Ha a kritikánál tartunk, az ugye úgy kezdődik, hogy ez egy minimál[költségvetésű] film amit ez a szitu erősen meghatároz. Az olvasószemüvegekkel utaltam arra, hogy szinte Szomszédok -szerű szappanopera-körülmények között készült, tudnám én fikázni ezt a filmet oldalakon kersztül, mennyi elbaltázott van benne. Én csak anynit mutatok meg a kiöntött fürdővízben, hogy ez itt, ez a lábacska azt mutatja, nézd csak a baba fél koponyáját.. szóval amit kiöntenek a fürdővízel együtt a "kemény kritikusok" Azt mondom, hogy az az alkarocska a kisujjal meg ez a pár méter bél is többet ér, mint egy KLISÉ-s ami a maffiózó-klisének megfelel.
Amúgy a hasonlat elég rossz, mert Jancsó is olyan focista volt, akit hordszékben hiordoztak a pályán és berúgták neki a gólokat meg se zerrent a háló és laudációk tömkelege. nehogy azt mond nekem, hogy az Anyád!A szúnyogok az film, de rendben, legyen film: DE HOL A KURVANNYÁBAN VAN BENNE A 275 milla??? Tudom, hogy földhözragadtan gondolkodom, mert a műűűűvészet nem erről szól. Miki bá' jólérezheti magát.. mert politikailag megfelelőember. De ennyi pénzt elbaszni semmire, luxus volt.
Inkább nézem meg Cserhalmi közepes alakítását, mint Scherer és Mucsi rutin rögtönzéseit, annál jobbat egy kézikamerával it a falusi kocsmában fölveszek (rejtetten, mert a fickóknak kameraláza lenne) Esküszöm neked, hogy 20 mi9llióból egy fiatal jobb Anyád! A szúnyogok-at csinál. És tudod, erre mit mond Miki bá Egyet ért, azt mondja, hogy ha adnak, vedd el.. neki ez jár a múltjára. De Miki bának, ha vesszük a mércédet, am i szerint mennyire szar Makk filmje, fogjuk ezta mércédet és rámérjük az Allegro barbaro-ra?? Abban mennyi esetlegesség, benenhagyott baki.. ötletszar.. zagyvaság van.. és még ezt is a vágóasztalnál vérizzadták ki.. nem is csudálom, hogy Miki bá aztán meg se nézte egyszer se.

magyar-magyar szótár 2010.11.14. 09:59:56

@Budai Hella: Elcsodálkoznál, hogy a Kövér Bácsi amúgy milyen jó ízlésű és művelt. És ott van Bánthatatlan Gábor horvát nyaralója a főkefés ezermesterbácsik, ahogy szerelgének benne. De Berecz Jánosnál is utaltam erre. Azonkívül az azóta 40 kg-t (a majdani tárgyaláson a mártírság látszatát megadni) fogyott Klisének Megfelelő Kép csak kishal. A nagyhal viszont schlange, nem kövér, fitt, szeret focizni, aktív, sportol és az ízlése. És a finom hanghordozása és az áááártatlan tekintete?

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.11.14. 18:14:53

@magyar-magyar szótár: Az Allegro Barbarot és annak idején minden Jancsó-filmet nem a vágóasztalon, hanem a forgatáson találták ki. Nincs ezzel semmi baj, ott ez volt az alkotói koncepció. ma már ez nehezen működik, pl. mert a műszak nem órabérben dolgozik, hanem adott produkcióra szerződik. Közmondásos volt, hogy egy Jancsó-forgatás a legjobb bulik egyike volt. És amúgy egyáltalán nem volt nehéz bekerülni (én nem voltam, koromból fakadóan, de egy barátom igen, de ő sem volt csókos.)

A Makk-filmel kapcsolatosan én még értem is, hogy téged mi fog meg, azonban a tévedés ott van, hogy te majdnem tökéletesen megfelelteted az általad ismert képpel. Ez azonban csak legfeljebb egy egyedi kép, ami semmiképpen nem lehet általános. Így legfeljebb egy dokumentumfilmben lehetne hiteles ez a szituáció. Ez a film azonban általánosító igénnyel lép fel, ez pedig semmiképpen nem áll meg. NEM így mulatoznak ezek, ahogy itt.... Képzeled el a Tasnádit, és vedd hozzá a Cserhalmit. Ha nem látod a hazugságot, akkor vak vagy...:)

Quimby dologban tulajdonképpen személyesen is érintett vagyok, úgyhogy egészen kizárt, hogy maffiózó Quimby-re mulasson. Egyetlen Quimby-dalban sincs olyan sor, ami alkalmas lenne egy bűnöző, harácsoló életmódot folytató egyén gondolatainak tolmácsolására, sőt. Éppen ellenkezőleg. De még az is, hogy Kis kece lányomra mulat Cserhalmi, az is annyira blőd baromság, hogy azt elmondani nem tudom. Egyáltalán, felejtsük már el ezt a Jávor Pálos "így mulat egy magyar ur"-as baromságot, ez úgy ahogy van: faszság. Mondom ezt úgy, hogy elfogadom, hogy te láttál egyetlen faszkalapot a falucskádban, aki véletlenül két kisfröccs után valahonnan kisagyából egy Quimby-dalt szedett elő.

Tasnádi maffiózó. De nem az a fajta maffiózó, amiről Makk filmje szólni akar. Ez a két fajta maffiózó szóba sem áll egymással, vagy ha igen, akkor csak távolról és igencsak érintőlegesen.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.11.14. 18:15:54

@magyar-magyar szótár: Kövér bácsi nem lehet jó ízlésű, mert ha jó ízlésű lenne, nem beszélne olyan éktelen baromságokat.

I_Isti 2010.11.14. 20:42:48

@magyar-magyar szótár: A falunkban (na jó, még csak 2,5 éve a falunk, mer' városbó' költöztünk ide) az vaolt a jó móka, hogy volt egy 'kezdo' vállalkozó, aki ugyesen összevásárolt 1 csomó kárpótlási jegyet, aztán szarér-hugyér megvette a falu szélén, a régi focipálya melletti földeket. Szinte értéktelen földek voltak, merthogy 1-1 nagyobb eső tavat varázsolt oda - na, ilyen a folyó melletti lét - az egyik szomszédunk szerint egyszer megpróbáltak oda vetni, de nem sikerült rendesen, mert az tényleg láp volt.
Namost mit tesz Isten? A falunak valamerre terjeszkedni kellett... mivel folyó felé nem lehetett, megszavazták, hogy a focipálya melletti részt fölparcellázzák, és lakóparkot építenek oda. Na, így lett kb 10-15 év alatt, a 0 Ft értékű földből sokszáz milliós üzlet (olcsó társas- és ikerházakat építettek oda, 14-18M HUF osakat, viszont nagyon sokat, szerintem 40-50-et, és még épülnek házak.. (Azok a szerencsétlenek, akik ott vettek házakat, csak utólag jöttek rá, hogy miért is hívták azt a helyet hentes-tónak, akkor, amikor leesett most májusban a nagy eső, és ott is maradt, értsd: a földút közepén egy 3 méter hosszú, teljes út szélességű, és legalább 30 centi mély pocsolya formájában...

magyar-magyar szótár 2010.11.15. 05:26:01

@efes: Az egyik alapvető tévedésed a filmmel kapcsolatban az, hogy Cserhalmi maffiózó benne, nem. Nem az. A másik: Tasnádi is maffiózó, de inkább a rendes (tehát nem ármányöltönyös) igazi alvilágból. Nagyon fontos ebben a közbűntényes-maffiózó sávban, hogy és ahogy megfelelnek a közbűntényes (tehát nem a gazdasági) alvilág liturgiájának. Tasnádi "szemtelenkedésből" ezért rendezte meg a kiszabadulása körülményeit, a maszkos verőembereket a fekete ótóval, satb. Tasnádi, amikor ERRŐL a maffiáról beszélünk, nem keverhető be. Nem igazi maffiózó, ő inkább közbűntényes királycsávó.
A Gábor pedig [Cserhalmi] nem más, mint az Elvesezt Illúziónk. Bármelyikünk, te vagy én vagy Szellemi Nagyságaink is így járnának a funkcióba. Elfoglalnánk rózsás terveinkel és szembesülnünk kellene a "helyi [sokszor pitiáner] maffiával. Eés "elvesznek álmaink"... A Gábor nem is tehet mást (hacsak nem akarna megdögleni). A "szép tervek" ugye. Többek között az MSZP-ben húsz éve permanente megy ez a játék, vannak a valóban baloldali emberek az álmaikkal és ott van a magyar, az igazi maffia, aki "ezek" maffiáját kilóra megveszi, csicska sofőrje nagyobb májer, mint ezek némelyik "prominense". Nem látunk tisztán. A m i újságíróink is kényelmesek, nem belehalni akarnak a pályába, hanem megélni. A csúszás mentén a távolság nem nagy, alig szélesebb a rianás egy macskaugrásnál. De a rianás mélysége??? És melyik "szellememberünk" is tud az "eltespedett"... ö... szellemével újulni annyit, hogy "megugorka" a távolságot. Ma éppen TGM a téma, amikor TGM rájött a Mortimer-ügyben, hogy megszívta, hogy tévedtek, elnézést kért. De csak ő egyedül.

magyar-magyar szótár 2010.11.15. 05:29:32

@efes: A Jancsó Legendáriumról. Ezt mindenki tudja

Jancsó jelmondata is az, hogy a Művészetnek mégis van egy kisebbde fontos célja, az, hogy a művész érezze jól magát, pénz, pina (esetleg segglyuk) meg ilyesmi.

Namost azt tudjuk, hogy spirálfüzet volt a forgatókönyv és négyszínű tollal otthelyt írták a forgatáson ötletelve. De azért ne nézd le ennyire a vágók munkáját, képzelj el egy 9-12 órás mondjuk vágásra azért előkészített nyerstömböt [MASTER-t, nem muster, hanem én használom a MASTER szót máshonnan ide be...], abból bizony a vágóasztalon lett 180 perc!!!.. azért 540 perc és 180 perc... ezt kigályázni a vágóasztalnál, meló...

magyar-magyar szótár 2010.11.15. 05:34:16

@I_Isti: A kárpótlási jegyek összevásárlásához nem kellett ügyesség csak pénz. Haldokló öregeket fogtak két oldalt kiemelvén a kockaladából s cipelték be a stróman elé. Tolongtak az emberek egymásnak aláígérve, mert tévéből rádióból az folyt, a piacon vett Sas Kabaré Jóska nótakazettából, hogy a kárpótlási jeggyel kitörölheti a seggét... Amidőn Friderikusz a só-jába meghívta André Kosztolányit és AK azt mondta, ő most kárpótlási jegyet venne, nem kelletbemutatni a műközönségnek a RÖHÖGJÉ ÁÁLATT! táblát, röhögtek és tapsikoltak maguktól, mekkora baromságot mond a vén igyiot...
Én párszor már majdnem agyonverettem magam azóta a falumban, amikor röhögtem a panaszkodójon, "Hájszen ott tologtatok [stróman neve]-ék háza előtt, hogy tik aóccsóbban aggyátok a jegyet csak vigyék! Miért nem igényeltétek ki a feődet???

magyar-magyar szótár 2010.11.15. 05:42:53

@efes: Szoktál társasutazni. Vannak ott a repülőn kedves emberek. Én.. nekem ez a hivatásom, erre tettem föl az életem, nem is tudatosan, már kiskölyök koromban, amikor az onokák lecsúsznak a nagypapa térgyéről, mert únják a dumát, én azt kértem, meséljen még az 1927-es albán gerillaháborúról... ami nincs is benne a történelemkönyvekben. Naponta, csak egy őrjárati útvonalon maradt ott egy-egy szerbiai fiatal (persze azért leginkább nemzetiségiek...) az albán sziklák alatti ösvények alatti szakadékokban...
Szóval utazol és ott a kedves ember, Quimbyt hallgat, megvan neki a Sztalker, művelt , olvasott, ismétlem: négy fal könyve van.
És MINDENRŐL beszél, milyen volt megdugni XYZZ nművésznő húgát az építőtáborban 1987-ben.. de arról nem beszél, hogy a vagyonát galvániszap falusi szennyvíztavakba való belecsempészésével alapozta meg. Hát még a folytatás. Érintőlegesen emlegetni szokás azt, hogy a 80-as évek bizonyos belügyi elitje milyen pozíciókba került '90 után és hogyan. Az olajügyekben az egész ország cinkos.. de pl a környezetvédelmi ügyek egy feltáratlan sáv, amibre most nemrég egy keskeny rés nyitott fényt.. ha értesz.

És nézd meg a társasutak értelmesarcú, kedves vállalkozóit, honnan indultak. Bizony-bizony 5-6 év jólét, 20 luxusutazás kikupálja az emebrt. Engem sem anyám tanított meg ara, milyen sorrendben vegyem el az eszcájgot a tányérok mellől. És hányan-de hányan, 1992-ben még Eddá-ra mulattak, ma pedig 48 évesen, de 28 éveseknek való ruhákban és frizurcsival (24 éves erdélyi lány feleséggel!!! ez most a divat!!!) Quimbyre bömbölnek, bizony!

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.11.15. 09:24:35

@magyar-magyar szótár: Quimbyre biztosan nem. Szerintem, te kevered a dolgokat...:D A Quimbyben nincs semmi olyan érték, ami egy olyan embernek lehet érték, aki bűnözést (tökmindegy, hogy nagystílű csalást, korrupciót, vagy lányfuttatást, védelmi pénzszedést) választja élethivatásnak, így a kettő logikailag zárja ki egymást. Az, hogy valaki szőke olajat tankol, vagy olykor kábítószert fogyaszt, adómentes almás laptopot hajt, az még nem maffiózó. És nem válik azzá, mert maffiózók termékeit fogyasztja.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.11.15. 09:33:47

@magyar-magyar szótár: Na, most. Jancsó hosszú snittjein NINCS MIT VÁGNI. Továbbá ritkán csinált Miki bá másfél óránál hosszabb filmet, általában még az alatt is maradt. 70-80 perc, 7-8, esetleg 10-12 hosszú snitt, körbekocsizó kamerával, elképesztően bonyolult koreográfiában. Ezekben nincs mit vágni, ezeken nincs mit előre megírni, ezt ott, a helyszínen kellett kitalálni - ez a spirálfüzet rejtélye. Azért ekkor ott volt mellette még Gyula bácsi is, akinek azért az agyában mocorgott valami, mégha írónak nem is volt nagyon jelentős. Meg Nemeskürty, meg Dobai, sőt, a mára már túlontúl elvakultan mélymagyar Csoóri is. Gyurkó László. Tehát most nem a kapapepés agyhúgyköves baromságokról beszélek.

2010.11.15. 22:36:51

@efes: Az emberek általában nem törődnek annyit az értékek összeegyeztethetőségével, mint te. Körül lehet nézni, hogy mik a menő dolgok odafent mostanában, jógatanfolyam, tai chi, sakk, ilyesmi... Ezek sem olyan dolgok, amiket könnyen össze lehetne egyeztetni a mohó és brutális természettel és mégis. Szóval én simán elhiszem a Quimby-t is :) Bónuszkérdés: miért volt a Gépnarancsban a főhős kedvence Beethoven?

magyar-magyar szótár 2010.11.16. 06:05:39

@ifsz: @efes: Eszembe jutott Gábo-ó-r, A Másik Gábor. A GKY frszmú terepjárójában láttam 2000-ben az érdi elkerülőn. Ugye, volt A Gá-bo-óó-r na-aak, (de sajnálom, hogy nem halljátok a kimű -űű-velt éneklő hangho-órdozsom az egyéb affektekkel.) a Gáá-bo-óó-o-or, tudjátok, a jópofa. A STRABAG-os, aki azt csinálta, amit Kohl nagyban, csak ő kicsiben. És nemhogy azt szenvedte, amit Kohl, de ma már "becsületes elektrónikusújságíróként" jópofáskodhat.
efféle csak box meg firlefrancok nélkül vadászzöldben:
landrover-exchange.com/images/1998-Land-Rover-Freelander-xei-for-sale.jpg

magyar-magyar szótár 2010.11.16. 06:10:05

@efes: Ha a filmeket tekintjük csak, pl úgy 30 éve már kiment a divatból a foxikutyaként ugató náci tiszt. Hanem, mint az eredeti náci tisztek, finom, művelt, elegáns (pl kölnitől illatoztak 1944. augusztusában!!) Ráadásul azt a sávot, hopgy a a wehrmacht tisztek egyrésze nácigyűlölő volt... hagyom is. Maradjunk az igazi náciknál, a dramaturgiai szükségszerűség Wgner ugye, azt halgat a hordozható táborilemezjátszón, sajnos azonban az életben néha még Wohltemperiertes Claviert is hallgatott, sőt játszott... Szóval van olyan, hogy
és innen Vojtina ars poeticája
amikotr magam is Wagnert hazudnék arra a lemezjátszóra... Van olyan, hogy a klisének meg kell felelni.

De pl a Hűűjje Mitúgrássz Hittlerr klisé szerintem Chaplin Diktátora korában indokolt volt, ma pedig igen káros ostobizmus.

magyar-magyar szótár 2010.11.16. 06:15:06

@efes: A cinkosság határai.. n az olajügyeknél nem azt kifogásoltam, hogy tejbetök újságíróink CINKOSSÁ vagy tettestárssá váltak, amikor a HTO-t tankoló magántaxist fogadták meg a szekrény hazavitzelére. A bábociság és bambaság.. az, hogy a maffiaügyeket is politikaiszájízek szerint kajálták. van egy bűnözői alapfogás, amit az analfabéta cigánykirály és a dossziécégeket képviselő Becsületes Ügyvéd egyaránt használ, mégpedig az, hogy lehetőség szerint minden politijkai oldalból igyekszik besározni prominenst. K. Attila "bróker" is keresett bepalizható díszjobbost, hogy kijöjjön az 42= 2-vel, sőt. Csak idézem [jógyerekes hűűdddDDelazzzasággal ám :D ] Rajnai Attilát: "HTO-t csak a lakitelki MDF-kúton lehetett teherautóba tankolni".

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.11.16. 09:40:17

@magyar-magyar szótár: A mai trend szerint a náci tisztek elsősorban Mahlert, másodsorban Brahmsot hallgatnak. Wagner, Richard Strauss elavult..:) De jaja, ma a kúl náci tiszt kifinomult, hiperintelligens és metsz, mint a szike.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.11.16. 09:45:46

@ifsz: Mert Beethovenben ott van az explicit őrület. Olvastam régebben egy baromi jó elemzést Ludwig vonósnégyeseiről, mely a ritmika, a hangsúlyok és az összhangzat finom eltolódásiból tökéletesen lekövette Beethoven egyre jobban elhatalmasodó elmebajának stációit. A legutolsó vonósnégyes már majdnem a teljes disszonanciában íródott, jó sok évvel Sztravinszkij, Schönberg és a többiek előtt.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.11.16. 09:47:11

@magyar-magyar szótár: Hitler éppen annyira volt ágáló mitugrász, mint Orbán Viktor.

magyar-magyar szótár 2010.11.17. 07:07:08

@efes: Jó nagy segg lehetett az a kritikus. Beethoven ... hát idősebb korában a sok-sok betegségén... biztos kiakadt, de hogy zenében nem őrült volt.. előrevivő volt. Senki nem mer bele gondolni, már Bach is miket írt volna, ha szabadon eltekinthet mesterségbeli kötelezettségeitől.. Az Orosz Ötök elég durván leszólták az öreget, mert akkoriban még bizonyos kottái csak lappangtak.

Hitlerről. Volt szerencsém olyannal beszélni, akit Hitler egyik beszéde LIVE! győzött meg végképen arról, hogy milyen veszélyes is. Ő azt mondta, A Doktor sokszor-sokszor veszélyesebb és sokkalveszélyesebb volt, mint Hitler. Hitler beszédeiből általában az "ugatós" részt szokás evágni, mint ahogy a koncentrációs táborokról meg a felszabadulás idejéből való képeket. Hitler nem akkor volt igazán veszélyes, amikor "ugatott" hanem amikor (a beszéd eleje-közepén) "nyugodtabb volt". Magyar szoksá ez a nagyítósdi-vetítősdi.. de sokan nem gondolnak bele, hogy egy szénanáthát tüdőembóliának fölnagyítani több, mint újságírói fogás. Másrészt viszont egy közepes politikai képeségű néptribun kishitlerezése egyben -- de ez csak szerintem- megcsúfolása Hitler áldozatainak is, mert a túlzó nagyítás egyben kicsinyít is... önkéntelen...

a szerintem már valamivel több a reál a háborús filmekben, nemrég egy jó elsővilágháborúsat láttam...

magyar-magyar szótár 2010.11.17. 07:09:13

@efes: Az én ízlésem szerinti egy Huszárik avagy Tarkovszkij (-> Koncsalovszkij) féle igényesség MINDENBEN. nem a Miki bá féle lazán odabaszom, a parasztnak úgyis jó, az okosnak meg mekkoncepcijonálom stílusú "esetlegesség" (ami egyszerűen beleszarós trehányság, pl a traktornyomok az Allegro Barbaro -ban)

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.11.17. 08:55:28

@magyar-magyar szótár: :D Az Allegro barbaro traktornyomait csak a parasztok vették észre, hogy azok traktornyomok..:)

Tarkovszkij alapossága nem alaposság, ő éppolyan ködös, tépelődő művész volt, még nemtudomozott, hát majd meglátjukozott, mint sokan mások. Huszárik nagyjából dettó, aki nála perfekcionistább volt, az a Tóth Janó, az operatőre volt, akit az Elégia (és makk Szerelme) után nem engedtek nagyon nagyfilmhez, mert képes volt egy-egy beállítással napokig vacakolni. Ez az odabaszom a Szegénylegényekben pl. igencsak igényes volt, én láttam lerajzolva a filmet, és egy tökéletes kristályszerkezetet mutatott. Mindamellett, az improvizáció éppolyan alkotási folyamat, mint az előre megtervezem babrája, semmivel sem különb az egyik a másiknál, hanem az egyik így, a másik úgy. Ugyanazt.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.11.17. 08:57:17

@magyar-magyar szótár: Nem volt segg. Beethoven elméjét konkrétan szétszedte a szifilisz és az alkohol öregkorára, és a faszi ezt a művein kristálytisztán le is vezette. Csodaszép volt.

magyar-magyar szótár 2010.11.18. 05:41:47

@efes: Én tudnám hová levezetni az ilyen faszikat. Tipikus angolszász műűűvészet ez, van egy közepes képességű és felkészültségű tanáros fazon. aki -és ez 100 évvel az internet előtt még valóban műűűvlészet volt- bebizonyítja többéves kutatómunka után, hogy William Shakespeare egy műveletlen textilkereskedő volt, akinek a nevét Edward de Vere viccből írta a nagy drámái, úgymint hamlet, R & J etc. alá. Az ilyen faszikat, akik "kristálytisztán vezetik le műveiből az őrület jegyeit" három hónapra Manyi nyanya maszekbarneváljába küldeném csirkétbelezni 16-21 éves cigány nők közé. Szifiliszette/vette/nemette -ez egy dolog. Berlioz meg "drogozott" és az egyik "kritikusa" azt írta róla, hogy a kottáii kézhezvétele után az embernek fertőtlenítenie kell a kezét (a mi Semmelweis-ünk korában mondta ezt a barom, amikoris az emebrek naponta se mostak kezet...) Elég könnyű volt akkoriban szifiliszt összeszedni, az ember megdugta pl a z őt vendéglátó herceg szobalányát (akinek a popsija odatartása MUNKAKÖRI KÖTELESSÉGE VOLT) és már meg is volt. Szegény Schubert életében ötvenszer nem dugott egy jót.. és mégis a szifilisz vitte el... de én nem hallok végső műveiben se semmit. A kurvannyát az ilyen "pisijológussoknak".
Sőt, hát ha Beethoven-nél tartunk, prüd és szemérmes ember volt, minden frivolság ellensége is. A "szifilisz" legtöbb áldozata egyébként a "gyógyszer" a higany alkalmazásába pusztult bele.

Biztos, hogy Beethoven nehéz ember volt... mint Dosztojevszkij is. Dosztojevszkij meg epilepsziás volt, sőt, maszekban oooolyan politikai nézeteket vallott, hoooooóóóógy és szinte Tamás Gáspár Miklós szerű cikákkal! Volt attejjista harcimarci bakunyiniánus, naródnyiok meg lett jéziánus és mittomén. Amit irigyelnivaló: valahogyan a napipolitikai nézeteit mégis távol tartota műveitől. Beethoven pedig olyannyira tudatos művész volt, hogy őnála aztán végképpen nem tudom elhinni, hogy mármi szómatikus átsummadhatott a műveibe. A zene egy másik világ. Egy másvilágon van az ember... benne.. ahol a test nem szám.
Beethoven nagyon-nagyon nehéz ember volt, de olyannyira a zenének élt.. hogy aztán maszekban elborult-e az elméje? Frank Zappát a zenéje alapján mindenki őrültfazon mókás hippinek képzeli, holott szorgalmas, nagyon sznob kispolgár volt, a dohányzáson meg a munkán[= zene] kívül nem sok (latinos)szenvedéllyel.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.11.18. 08:40:18

@magyar-magyar szótár: Na ez most csak vagdalkozás. Olyannnak feszülsz neki, amire én is csak említettem, de te nem is olvastál? :D megkeresném neked, ha emlékeznék hol olvastam a jelzett elemzést, de nem emlékszem. Ráadásul papíron olvastam, ami még reménytelenebb. Interneten elég csak a guglit használni. Nem kritikai, nem pszichológiai (nem bántani őket, mert rád is küldhetek egyet!:), hanem zeneelméleti elemzés volt, amúgy.
Szifilisz agyrágó funkciójáról pedig csak ennyit: hu.wikipedia.org/wiki/Szifilisz#Gy.C3.B3gy.C3.ADt.C3.A1sa

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.11.18. 08:45:47

Beethoven tudatos volt, míg ép volt a tudata. Öregkori műveiben azonban éppen a tudata volt már bomlott. Amellett, hogy süket is volt, ugye. Lehet hinni benne, hogy ép elmével írta művei egy részét, mint ahogy a strucc is hiszi, ha fejét homokba dugja, akkor nem látszik.
Zappa a hatvanas években egészen biztosan fogyasztott pszichotróp anyagokat, legfeljebb később letagadta. Nyilván, nem jött be neki. Van ilyen.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.11.18. 08:47:39

Ja, Kurtágról meg azt mondják, azért olyanok a művei, amilyenek, mert csak kirakta szobája ablakába a magnóját, és lejegyezte, amit az felvett: a Zeneakadémiával szemben volt a lakása. :)

magyar-magyar szótár 2010.11.18. 09:06:04

@efes: Az semmi, de Kovács [Sándor] tanárúr humora milyen.. amíg ő vezette egykedvenc rádiómban a délutáni műsort, pl a Melos Quartett-et így: Most pedig a melósok jönnek... Némethy tanár úr is miket be nem olvas néha, amit két bekonf' között gugliz a netről.

Az őrület.. és .. őrültség.. nagyon érdekes... pl amikor az őrültben a ködön rianásszerűen tiszta rés támad! vagy az, hogy tényleg komplet őrültek a munkájukban mennyire normálisak tudnak lenni.Az őrület egyik ismérve pont az, hogy a beteg bizonyos sávokban tök're normális.
Még annyit a műalkotásokról, bármilyen művészeti ág alkotásairól meg alkotóiról, hogy pl sziobrászoknál nem szokás a műterem melletti sittlerakót meg a műtermet sepregetni, de pl irodalomban van ilyen, mint "Hajnóczy Péter utolsó drámatöredéke" egyes művészeti űágak oly szerencsétlenek, hogy a "toddósaik" előhányják a kzuka alját is. Aztán persze GYÖNNEK becseűlettes ítészek
meg ezek szerint pszichiáterek
és elkezdik a hulladékot mellékterméket, vázlatokat firtatni.

A zenetudomány már rég túlment az őrület határán a kutatásokban. Leőrültezik azokat, akik a szerző kívánságai (és kora ízlése szerint játszanának). Miközben mesterség is volt az.. Beethoven éppen az első művészek közül való, akik több-mint-mesterek voltak. A régi mesterek, mint Pergolesi vagy Händel, abból dolgoztak, ami volt, beépítették a másét... Purcell aztán véglképp nem tekintette kőbevésettnek a kottáit, új meló... fogta, átdógozta a régit... és eladta új-nak. Vagy eladta atanítója munkáját a saját nevén...

Én elhiszem, hogy LEHETSÉGES a Beethoven Mű apróságaiból valamit kimutatni... de ő már ifjontani s kényes volt arra, mit vesz az Opusz-ok közé.. és azért azt tiszteletben kéne tartani, ami pl a szobrászatban nem lehetséges, hogy ugye a sittet is kielemezzük...
Picasso se írt alá mindent és ha odavitek elé egy aláiratlant, ránézett, aztán "Ezt nem szignáltam? Biztos igazam volt!" Vagy ha jónak találta, esetleg szignálta...

magyar-magyar szótár 2010.11.18. 09:07:35

@efes: 40 pszichiáter nem ér annyit, mint egy kései Beethoven opusz, nehogy ezen "összevesszünk" testvérem. Amúgy se ártana már LIVE! találkozni s meghánynivetni pár dógot...

magyar-magyar szótár 2010.11.18. 09:11:48

@efes: Amúgy Beethovennel majdnem úgy vagyok, mint Brahms-szal... nem a n n y i r a kedvelem őket. Beethovent még inkább (csak a népszerűivel vagyok már torkig.. ) de műveletlenségem ellenére is érzem, Brahms mennyire fontos előrevivő, hídember ... mára eljutottam addig, hogy már nem csavarom el a rádiót, de még mindig nem rajongom érte, de el kell ismernem, setét fejemben azért mutat valahová, fény felé...
Kurtágot én is fikáztam, amíg csak pár dolgot hallotam tőle. Úgy lettem vele, mint Ligetivel...
Azért szoktam ökörködni, hogy a kortárs zenének két ágazat van:
-A Titokzatos Történések Az Éjjeli Nádasban
és az
Edények Zörgnek A Konyhaszekrényben

de hát más az ökörködés
és pl a
pszichiátria, ami szerintem áltudomány

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.11.18. 13:45:10

@magyar-magyar szótár: A pszichiátria mondjuk elsősorban kémia, legális kábítószerezés, a pszichológia már azért komolyan veendő. A pszichológusok (már a jobbak, és nem azok, akik bulvárba' nyomják - az ő billoguk a pisológus és hasonlók) hangyaszorgalmú emberkék, akik iszonyatos mennyiségű megfigyeléseken, igen, kísérleteken keresztül jutnak azokra a következtetésekre, amikre. A munkát pedig becsülni kell, főleg, ha azt igen markáns csapás is jelzi.

Amúgy, én nem tartok senkit se kevesebbnek, se többnek azért, mert az átlagosnál nagyobb terheltsége van az agyán - nem attól lesz nagy művész valaki, mert bolond és/vagy alkoholista és/vagy narkós, hanem azért mert másképpen mozog az agya, mint a normálisaknak. Mozoghat persze azért, mert amúgy bolond, narkós, alkesz, de ez esetben viszonylag gyorsan ki is bújik a lóláb.

magyar-magyar szótár 2010.11.19. 06:50:54

@efes: Hibáztam, biztos valami freudi, mert pszichiátriát írtam, de az az az áltudomány a gyakorlatban...
süti beállítások módosítása