A baromfiudvarban egy visz mindent. Egy A Hím.

A jó gazdaasszony előre szelektál -egyébként pedig a Legigazibb Hím nem engedi enni és inni a többi kakast és azok  legyöngülnek és ha még ekkor sem vágja le őket a hanyag gazdaasszony, szépen meg is döglenek. A bábakakas lemond a nemiélet igényéről s mivel nem él nemiéletet, egy idő után külsőnemi jegyei szépen visszafejlődnek, esetleg álmában ellkukorintja magát.

Ha a kutyák széttépik vagy a disznók befalják Az Egyetlen HÍM-et, a királyt, akkor a bábakakasok legerősebbje egyre düllyetegebben kezd járdalni, pár hónap hét alatt tarajat és farktollakat meg sarkantyút növeszt és szép Igazi Vezér Hímmé válik és az esetleges konkurrens ex-bábakakasokat megöli vagy halálra üldözi .. vagy csak ügyesen (->politikusan) úgy alakítja, hogy mint silánynak látszó gabonapusztítókat ("tán fíreg van bennük!") levágja (->kakaspörkölt) őket a gazdaasszony.

Azért bábakakas, mert úgy, ahogy egynémely Igazi Hím Király kakas is, a bábakakas is részt vesz a csibeterelésben , gondozásban, hasznos a közösségben, előkapar valamit és kotyogással hívja a csibéket és a többieket.

Az ember a majmokkal rokon és korunkban azt szeretnénk, ha a fergetegesen és naponta többször, nagy promiszkuitásban szexelő bonobo-k lennének a rokonaink, de pl az egyiptomiak a devolúvciós szemlékletükben a páviánokban láttak egykori-emberit. Márpedig a páviánoknál Egy dug mindenkit, A Hím. Esetleg az ott is okosabb nőstények popsit tartanak a Feltörekvő Fiatal Hímnek. Vagy nosztalgiából meg-meglátogatják a leváltott és elűzött Öreg Faszi-t.

 A katolikus papnöveldékben téma a szex, mi legyen. Az ember, mint sok emlős, ha képes lemondani vagy le kell mondania a szexről (A Vezér Majom farkal meg minden nőneműt) akkor egy idő után "eunuch"-há válik. Ha a baromfiudvarban túl sok a kakas és a gyönge kakas nem akar meghalni, akkor un bábakakassá válik, azaz laikus szemnek föl nem ismerhető nemkakaskodó kakasá. Ennek megfelelően a papnöveldében javasolják az önkielégítés elhagyását, amiáltal kb 25-30 éves kor között a.. hogymondjam.. szóval a nemivágy erősen csitulni kezd majd el is múlik (vö az ÖNKÉNT cöliblált keleti pl buddhista szerzeteseket) ez a "bábakaksság" aztán orvosi, régi elavult szemrevételezésben is észlelhető lesz: elvékonyodott penge ajkak vértelen, egyre magasabb hang (nem falsetto, nem kontratenor, de mondjuk basszusból tenor) szóval lényegében egy régi elavult tudományosságú orvos akár el is különböztethetné a kúró-baszó (természtesen pedofil hiszen annyi nőt dugott, hogy már csak  a kisfúk popsija hozza tűzbe) papot a "bábakakas" jellegű aszexuálistól.


Az aszexuális apáca azonban úgy 44 éves korában mindenképpen egy kisebb idegösszeropival fizet (rendszerint meztelenre vetkezik az étkezdében és trágárságkat kiabál) ez amiat van, hogy (illetve ha-akkor) nem szült, nincsen gyereke.

Tulajdonképpen számomra, aki gonosz ember vagyok (-> Esti Kornél) a legjobb móka az lenne, ha egy élő sóban Tóta W ÁrpádSávot egy.. hát mondjuk.. legyen egy retorikából csak 3-as, közepesen művelt és a többi kispaphoz képest korlátoltan vitaképes papnövendék teológus, na, egy ilyennel Tótát összeengedném, kurvajól szórakoznék.

8 komment

Címkék: bábakakas

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr941965820

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.05.17. 08:33:47

Kedvenc TWÁ barátod szerepelt szombaton a TV4-re költözött vacsorázós műsorban, amit a Szombathy csinál, és ha nem is kispapteológussal, de Giro-Szász András nevű jobbra hajló politológussal került szembe, és hát nem nyert. A legtöbbször csak morcosan belefordult duplabécsijébe... (Persze, komoly faszságokat is mondott, mint pl. a piacnak kell megmondania, mi legyen a tévébe, és hasonlók)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.05.17. 16:36:26

a helyzet az, hogy TWÁ sztem erős vitapartner, de csak írásban. Ő nem spontán és a stílusa olyan arrogáns, amit szemtől szembe csak nagyon-nagyon magabiztos ember képes képviselni, anélkül, hogy sülthülyének nézne ki. Ő nem ilyen, ezért az ő terepe az írott/elektronikus vitaasztal, ahol van ideje megrágni a kérdést, elgondolkodni és végül megszerkeszteni a választ.

magyar-magyar szótár 2010.05.17. 16:41:08

@vészmadár (pica pica): Az ember olvas néhány Dosztojevszkij regényt, pl az Ördögöket és akkor már annyira nem is nyűgözik le a 40 perc alatt kivérizzadt riposztjai. De mégfaszáb a Walter Melone és más fenegyerekek hozzááállása, ők a nagyon nehéz választ figyelmen kívül hagyják. Ha megnézed, a jógyerekblogokban csak náciknak, fasisztáknak meg a jóbarátoknak szeretnek válaszolni. Az már az udvariassága teteje, ha leérthetetlenesezi az opponenst.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.05.18. 00:00:03

@magyar-magyar szótár: én eddig azt hiszem, kétszer írtam neki, mind a két alkalommal környezetvédelem ügyében, ami a szakmám. Egyszer arról, hogy azért mert nem közvetett a kapcsolat mondjuk a szibériai tigris létezése és az emberi faj jövője között, azért létezhet, és keressen rá a biodiverzitás kifejezésre, másodszor meg megjegyeztem, hogy a saját szakmámban látom, hogy masszív ökörségeket beszél, és emiatt - de csak emiatt - kétségem támadt affelől, vajon más területeken, amihez nem értek, mondjuk gazdaság, annyira hozzáértő-e, mint mutatja. És valóban, egyszer sem válaszolt:)

magyar-magyar szótár 2010.05.18. 02:53:36

@vészmadár (pica pica): Egy intézmény nem is tud válaszolni közvetlenül. Gyiorsolvasás közben szerintem az izgibb ismerős zsidózó meg bunkójobbos kommentelők akadnak föl Az Igazság Tekinteté -n. A blogtitkárnő meg afféle szakmai bonyodalmakba minek merülne.

Van aztán olyan pl nálam, amikor én direkt a kommentelő reklámozása miatt nem válaszolok, hogy jó sokáig legyen látható egy pompás szakmai érv. De itt nincsek 848 komment ...

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.05.18. 09:24:33

@vészmadár (pica pica): Nem szokásuk válaszolni, én is rájuk pirítottam néhányszor, amikor nyilvánvaló faszságot írtak ténykérdéseket illetően. Kivétel a Király András, de ő meg szvsz azért válaszolt, mert ismerjük egymást, illetve akkor még ismertük..:) De a Bede se, a Valuska se és a Földes se méltatott legalább egy kösz bazmegre. Pedig orbitális faszságot írtak. Mondjuk ezeknek írtam, lehet, hogy gipszjakab vagy spacc kisztihand delikátesz válaszolt volna.

Frick László Emlékzenekar 2010.05.25. 07:46:33

@efes: Ősi hibátok ez, magasfokú blogértelmiségieknek. Azt hiszitek, mint Görgy Péter eszteta Tóta Wé-ről hogy a szakembereknek van ideje fasz kommentelésekkel foglalkozni. Ezért, amikor kommentelsz, ne Bedét vagy A Kérlelhetetlent [Tótát -a szerk kieg.] képzeld el magadelé, hanem a blogtitkárnőjét, szippants egy nagyot a reggelimosdást helyettesítő hónaljspréjéből (ne elől a szisszkóknál matass az orroddal, oda a Halle Berry-parfőmjét nyomta!) és SZÓLÍTSD MEG! vagyis írj olyant, ami lázbahozza. Itt van pl a ma reggeli fasza Homár bejegyzés, a FIDESZ Pécsre költözteti a parlamentet. Ez annyira nem áll semmilyen kontextusban a tartalommal, hogy még a sokatmegélt blogtitkárnő se érti, de szerencsére Szily trükkje bejött és már hajnali nyolckor tele van nyírták-vágták kispolitikai bélhúrfűrészeléssel a kommentoszlop.
süti beállítások módosítása