talpal - darus, önrakodó tgk munka előtt a daruhoz tartozó támaszaival stabilizálja pozícióját.

talpalás - gumibottal, bikacsökkel ( -> pandacsök, Pandacsöki Boborján) bottal a delicvens (fogvatartott, bűnös) mezítelen talpát ütlegelik. Hasonlatos ez a keresztrefeszítéshez, aminek kínjairól ma már semmit nem tudunk, vagy a körömletépéshez, maga a művelet még nem is annyira fájdalmas, mint a következménye. Magyarországon utoljára a múlt század '60-as éveinek elején talpaltak parasztokat, az un II. Lenini Demokratikus Téesszervezés idejében, akik nem voltak hajlandóak belépni a termelőszövetkezetbe. A ~t a járási rendőrkapitányságokon vagy az őrszobán végezték. A megtalpalt aztán nem tudott lábraállni, csak négykézláb közlekedett, aki próbálta már elvégezni négykézláb a nagydolgát, az sejt valamit arról, miféle büntetés volt ez. Természetesen közbeszéd csak a fehérterror megtalpalt áldozatairól volt.

talpalás - régente a cipőknek, csizmáknak bőrtalpa volt. Csizmatalpat cselédnek járandóságba is adtak, aztán ha tellett rá neki, elvitte megtalpaltatni, ha nem, maga varrta -szögezte föl. Később a bőr talprészt védő fröcsi jellegű vékony pur-szerű anyaggal védték -gumisarkot, PALMA, már a múlt század első negyede végén forgalmaztak. A gumisarok halk, nesztelen járást tett lehetővé...

 


saclos 2010.01.06. 20:20:03
Talpal: biztosítékot (pl. a villanyóraszekrényben) - főleg túlterhelés miatt "kiégettet" - dróttal átköt. Okos ember ilyet csak addig tesz, amíg nem szerez cserebiztosítékot.
 
 
cd-r 2010.01.07. 10:39:43
talpal: rohangálós, egész napos lábon állást követelő munkát végez, pl felszolgál. (dél-nyugat dunántúlon használt kifejezés. lehet, hogy máshol is használják, nem tudom)

10 komment

Címkék: talpal

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr411523950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2010.01.06. 17:43:16

Talpaltál már? (persze cipőt)
Akkor, ha igen, nem kevernéd.:-)

saclos (törölt) 2010.01.06. 20:20:03

Talpal: biztosítékot (pl. a villanyóraszekrényben) - főleg túlterhelés miatt "kiégettet" - dróttal átköt. Okos ember ilyet csak addig tesz, amíg nem szerez cserebiztosítékot.

cd-r 2010.01.07. 10:39:43

talpal: rohangálós, egész napos lábon állást követelő munkát végez, pl felszolgál. (dél-nyugat dunántúlon használt kifejezés. lehet, hogy máshol is használják, nem tudom)

budai zöld 2010.01.07. 14:59:36

"Talpalt a kiskutya egyre fáradtabban és egyre éhesebben. Délfelé már
szédelgett, mert az éhségtől, hőségtől, fáradtságtól már alig látott.
Óvatosan átvágott a magas füvön; s amikor kibújt belőle, lehasalt. A
parton, nekidőlve az egyik fűzfának, egy ember aludt.
A kiskutya izmai megfeszültek, aztán elernyedtek. A réten csak a
szellő járt; és túl a vízen, a nádas felett egy sirály csapongott olyan
súlytalanul, mintha fehér papírból lett volna kivágva."

Benne van asszem a harmadikos olvasókönyvben. 78-as szóképreform utániban persze. Elötte, gondolom nem kellett magyarázni, mert minden kisiskolásnak talpalták cipöjét és/vagy apját, ha volt.

Ja és: mijazhogy mégis van szótár, aszittem, ez valami újévi fogadalom, hogy már csak a címlapmarketing meg az irodalmi munkásságának a része.

magyar-magyar szótár 2010.01.08. 04:55:22

@budai zöld: Ez a Bogáncs. Fekete István. Úgy tudom, ma rëjakciós hóóttifaszistának számít. Benne van még a mai reform-reform harmadikos olvasókönyvben?

Tokfalv 2010.01.08. 16:53:23

Nemtom, arrafelé milyen alsós olvasókönyvek mennek, de a fiaméi csereszabatosak az enyéimmel. Azok pedig nagyon-nagyon régiek.

magyar-magyar szótár 2010.01.09. 08:03:00

@Tokfalv: Szerencsére lehet választani [a tankönyvfelelős tanár is választhat a kiadók "szponzoráció"-iból :)) ] Abban viszont bízom, hogy az az anyanyelvi munkáltató tankönyv [sic], amiben a feladat-adó mondat cm-hosszánál rövidebb kék vonalra kéne összetett mondatot (vált.: mondatokat!!) bepirinyózni, már nincsen forgalomban.

sokallok · http://sokallok.blog.hu 2010.01.11. 14:12:44

@saclos: Az nem patkol? Mert úgy értelme is van.

saclos (törölt) 2010.01.11. 14:45:26

Patkolt, az körben átkötött, talpalt, a porcelántestben egyenesen átkötött, szvsz. Az olvadóbiztosító alján van egy kis színes korong, ami kiesik, ha a vezeték elég, ezt pótolja vissza, talán innen jön a név.

www.mav.hu/res/Tuzvedelmi_szabalyzat.pdf
www.vgfszaklap.hu/cikkek.php?id=646

amit hirtelen találtam.
süti beállítások módosítása