kopasz, kopirnyó , ezernapú  - elsőidőszakos, alapkiképzésen résztvevő stüszivadász szopógép

sivár állat kopasz, rangnélküli, honvéd, szarfaszú baka [tiszti szleng]

üres paroli

 

beo (ejts beó) szám Azt csak civilek pl Vidéki Tanárnő Tagozat, szomjasoázisalakú magosfokúértelmiséginők, ha nem katonafeleségek,   , sivárállatok, kopirnyók , katonai szakírók és tévés beszélőfejek hiszik, hogy a rang, az sor is. Egyébkét a vörös diplomával (summa cum laude) fhdgy-i rangban végzett fiatal törzsfőnök a szochazára alezredest, ha a beo-száma annak olyan volt, úgy lebaszta, mint a pengősmalacot. Van ma autószalon is, ahol a valóságos májer az értékesítésvezető, aki szétszívatja a tulajdonos-ügyvezető ig. agyát, miközben rendszeresen szopatja a főnökasszonyt (a pultoscsajszit viszont kinyalja, mert az meg a főnök következő feleség-önjelöltje, és egyébként is együtt lopnak az alkatrészraktárból). Sőt, Joseph Heller megírta az exőrv figuráját Wintergreen-ben, de hiába, mert úgy látszik, hogy még pol'újságírószakos jógyerekek se olvasták a 22-est, abban a hiszemben, hogy tán lektűr. Igen, Wintergreen zsidó név -de Joseph Heller is zsidó volt aus Coney Island. Persze az exőrv nonszenszét csak az érti, aki tudja, hogy az őrvezetőnél nincsen alább... csak a sivárállat.

 

időőőőőőszak! - politikaikorrekt ordítás, a folyosóügyeletes stb, tisztesek, ha szopatni hívták a szarfaszú sivár kopirnyókat, így bömböltek hangosan, azt, hogy lehet rábukni fókákal-fogkefékkel a budira, viszonylag csendben (Egbert-elfojtottság) tették hozzá. Jogilag is pontos volt ez, mert néha a gumik voltak az az időszak, akiknek takarítaniuk kellett, olyan helyen, ahol valami (tiszti tréfa pl) folytán nem voltak kopaszok.

törzsfőnök - a katonai magasabb alegység, század, zászlóalj ezred [dandár] szakmai vezetője, magasabb beo-számban néha, mint maga a század- zászlóalj vagy dandár [ezred]Azaz ő a tiszti törzs (a valódi feladattal bíró beo-számos tisztek) főnöke.

pedálgép - nyalinger stréber
hazajárógép - be van rajzolva a könyvébe állandóra Budapest Hoffmann Géza jászberényi ezredírnok volt ilyen a múlt század 60-as éveinek elején (kiképzője Őszi József fhdgy volt)  egész katonai szolgálata gyógyegérségben telt, se főkázás, se egyéb szívások. Ezért tudta aztán a sorkatonai lét mélybugyrait annyira jól ábrázolni egyik első sikeres magánszámában...

könyvet írni -  a katonai igazolvány http://retronom.hu/files/images/beolvas%C3%A1s0001.preview.jpgideiglenes mellékletét képező Körletelhagyási Engedély-be kimenő-t, eltávot szabit írni. Könyvet íratni - beadatni a csicska irnokkal a szintén becsicskáztatott (2-3 milliós[1986-os Ft-ban...] HTK-val zsarolható) század pk-nak Lesz-e könyvem? -ez a kérdés a múlt század 60-as-80-as éveiben leginkább nyeretlenkétéves irodalmárokat ésvagy sorkatonákat izgatott.

kép forrása

pk parancsnok
ÜTI ügyeletes tiszt

KAÜ - kapuügyeletes - civilek leggyakrabban a kapuügyelettel érintkezvén tapasztalhattak is valamit a sokkatonailét párhuzamosvilágából. MekkGányol Csillagkapuja bezzeg! - itt azonban átjárás csak ritkán. Egyenruhafetisiszta lányokkal azonban előfordult, hogy titkos élvezeteik kiélésére nem rendőrnek mentek, hanem mondjuk pl a honvédség katonai állományába jelentkeztzek, számvevő tisztnek pl vagy EÜ szolgálatra.

lafó laktanyafogság (fenyítés)
futkosó katonai büntetőszázad (esetleg, tévesen katonai fogház- és börtön)

'topper Timmel őrgy erről kapta a nevét. Képtelen volt mássalhangzó előtt s-hangot ejteni, ezért pl: 'portoló, 'panyolország . " 'timmel a topper?" -kérdezte ÜTI-ként a Különleges Megfigyelő Toronyba beosztott őrkatonát. Ezek a sivárállatok általában érettségizett pofák voltak, akik képesek arra, hogy megtanulják e különleges őrhely őrének kötelmeit. Én, ha az ÜTI afféle volt, akkor pl egy szakaszt így mondtam föl, ha kikérdezett. "Az első fényvillanás elveszi a szemem világát, EKKOR elindítom a stoppert s az első léglökés beérkezésekor MEGÁLLÍTOM alaposan megkapaszkodom a mintegy 320km/h-s sebességgel fölemelkedő toronyban és az ÜTItelefonon beolvasom a mért adatot!" Értelmes tiszt ilyenkor megdicsért. Értelmetlennel pedig, mint Timmel őrgy nem volt érdemes szórakozni. Felmutattam neki az óraüveg nélküli stoppert, amire valaki KÉK GOLYÓSTOLLAL rajzolta be a mutatókat és ezt válaszoltam: "Jelentem, TIMMEL!"

kommendáns - a laktanya tisztiállományának egyik legnagyobb tolvaja

ELLO-tiszt a kommendánsnál is nagyobb tolvajgazember, Milo Minderbinder bonyolultági leszármazása…

Politikai Tiszt - a laktanya Uj Pétere - közvetlen alája tartozott az ezred, 1986. után a dandár-KISZ-titkár, a laktanya Tóta W-je. A poltiszt általában művelt, intelligens, ganaj, geciláda, ámde kádáriassan jópofizó szochazás fasz volt, mondhatni, egy gyógyegérbőlnyőtt patkányféreg, persze tiszta kézzel és gyöngyházfénnyel villanó ápolt körmökkel, [csempészett igazi nyugati Fa]szappanillatúan. A Reformkommunista Érában már nemhogy kötelezte, de egyenesen kontraszelektálta a KISZ-ben tevékenykedni óhajtókat, mert a videós KISZ szoba kulcsa az ő kezében volt s mellette a szekrénykéjé is, amiben a pornókazettákat tárolták. Így a KISZ a refómmkommonista érában egyre inkább elit-té emelkedett a laktanyákban, csak válogatott pedálgépek és nyálfazekak léphettek be a dandár-KISZ-be. Pedig a táposok nagyon pedáloztak, mert féltek attól, hogy majd a kari-KISZ nehezményezi a tagságijogviszony folytonosságának hiányát.

K. őrgy Dr Kovács Zoltán tényfeltárókáeftétulajdonos-ügyv.ig., kreatívkönyvelő,  jogász, matematikus és újságíró  állandó Büdös Barnazoknis Illetékes Eltáss -figurája korai publicisztikájában, afféle Timmel Őrgy, csak  durvább.

kádári jópofi -  A gyógyegérnél annyival veszélyesebb, amennyivel kevésbé mókás az arcberendezése, nem egy közülük böcsületes parasztemberarcú volt, mint maga a korszak névadója. A mai vállalati menedzselési technikák ismerik ezt: A legfőbb mnedzserek nem 8-ra, hanem fél6-ra járnak be és lemennek az üzemi kávéautomatához, ahol a dógozóknak csak a kávéautomata-cég árrését kell bedobniuk. Panyókára vetett kék vagy barna köpeny fokozza a népidemokratikus hatást. Az öreg szakik tegezik a főmérnököt, a főmérnök bácsizza őket és így, mintegy véletlen & spontán beszélgetés kereteiben a termelésről olyan közvetlen információkhoz jut a hajnali 9-órai napindító értekezlethez, ami által a szálak szinte mindegyikét kézben tarthatja. A mi laktanyánkban a dandár pártitkár volt ez a népdemokratikus jópofi. Emberséges arcú, mintha-apánk-lenne geciláda, aki szinte mindig tányérsapka nélkül s hétköznapi zubbonyban közlekedett, odakiabált a sorálommányúakhoz, bece vagy keresztnevén szólítva, tréfás, vidám ember, akit bármilyen, ismétlem bárminemű panasszal  bármikor meg lehetett keresni. Volt olyan sivár kopirnyó, aki izgalmában bácsinak szólította. Egyszer megtetszett neki egy virágzó barackfa, kimutatott a sofőrjének rá. Erre másnap a tisztilakótelepi lakása előtt, az erkély elé ültetve láthatta: rajongói azért dobiztak -jármű illetéktelen igénybevétele (lásd a harckészültség veszélyeztetése címszót) mellett- hogy kedveskedhessenek neki. Persze a jóságos bácsi pofa álarc volt a szokásos alkoholtól iszapos, gennyedett lélekkel. Mint a Kádár Korszak sok-sok vezetője, látens értelmiségigyűlölő volt ,  érdemi értelmiségi-kritikára persze ismeretek hiányában képtelen, ő csak annyit látott, hogy némelyik gyógyegérnek diplomája van vagy legalábbis lesz, és nem katonai-politikai hanem rendes, civil. És életcélja volt, hogy ezeknek az embereknek a magyarok kuttyaúristenyinek a hét nevét úgy tanítsa meg, hogy a delikvens közben őt végig apjaként szeretve őt felkeresse és panaszaival titkon élveztesse. Úgy tett, mint aki nem tudja, mért nem engedik ki a szarfaszújat a főiskolai konzultációra meg vizsgákra, sőt, haragot tettve azonnali intézkedésről kezdett el vetíteni, miközben a kéjélvezet vonaglott széjjelivott pofáján s májától dagadó hasán megfeszült a gomb cérnája… és a tisztiétkezdében odaszólt az illető szarfaszú századpékájának, úgy merjen könyvetírni a kis gecinek, hogy a picsáját [a századPKnak] szana-széjjel rúgdossa...

Már alhadgy - olyan zsírszalonnaképű pufajkás geci, aki a szochazájára meg a nyolc általánosára nyudíjazás előtt a magasabb tiszti nyugdíjért a legalacsonyabb tiszti rangot megkaphatta (előtte hét évig főtörzszls volt) Történt pedig, méghozzá térben és időben közel-s távol, többször is, valahol 1966-és 1989. között, Tolnától Baranyán át a Nyírségig föl s onnan Vas-ba, hogy a [Titkos Tevékenység] Telephelyen a táblára kit kell ma felírni ügyeletes tisztnek -kérdésre a levénült tengeri szárcsa ödaböfögte: Már alhdgy! A tápos gyógyegér pedig gyönyörű építészmérnökjelölt betűkkel fel is írta: Maár alhdgy. Namost az változó volt viszont, hogy az éppen aktuális Már alhdgy erre hogyan reagált…

szochazás - Aki az 1956-os irányított anarchia kereteiben az új, a ludovikásoktól feltisztított MN-ben az aljamunkát elvégezte, s Kádár Esküt tett. A rend jelét 1966-tól osztogatták és 20 év után már mindenki megkapta, aki annál többet, minthogy lettte a Kádár -esküt nem harcólott az ellenyfóradalonnyal szemben.

Kádár Eskü
- a Magyar Szócjalista Munkás Paraszt Fóradalmi Kórmán ezzel a jogi trükkel szabadult meg azoktól a pragmatikus, politikaifüggetlen katonatisztektől, akik a tervezett-és irányított provokáció [az 1956-os forradalom -a szerk kieg.] tizenkét-tizennyolc hetében   kellően kussoltak, nem csináltak semmi "ellenforradalmi"-nak minősíthetőt, sőt, esetleg lojálisak voltak Kádárhoz november-decemberben. Megjegyzés: az utolsó gyorstalpalt ludovikás tisztek 1956-ban 32-33 évesek voltak. Közöttük olyan tisztek, akik pl készségszinten kenték-vágták a lőelemképzést, értettek a logarléc kezeléséhez és biztos-ami-biztos alapon 1945-50 között kétszer is elolvasták Lenin Összes Műveit. A szochazás tisztek meghatározóan nagyszázaléka, kétharmada funkcionális analfabéta volt, képtelen egyenes vonalat húzni vonalzóval.

büfés - olyan pedálgép vagy hátszeles aki zugkávéfőzési-és mérési jogot szerzett valamelyik hawájj (pl M-zárolt telephely M-tiszti épülete) helyen. Ügyes büfés a 80-as években ezzel megalapozhatta későbbi, civil vendéglátós karrierjének tőkéjét. Vagy akár az egészet is. Ha nem volt kundcsaftja, akkor rendszerint a faszát huzigálta pornóújságokat lapozgatván, vagy evett vagy aludt. Korunk férfipanaszainak zöme a katonaságra mutat végsőokként, de ne feledkezünk meg azokról, akik túlzott jódolgukban lettek aztán egész életükre barmok a két-másfél év alatt...

M - mint mozgósítás. M-zárolt - mozgósításra zárolt. Példa: Átszervezett alegység M-zárolt Rába-M.A.N-jaiból a korábbi magasabbegység büntetésből otthagyott GK-zó pk-ja eladta a motorokat. Mind. Amikor a frissdiplomás kopasztisztecske átvette az M-telephelyet, mindent rendben talált, megvoltak a szerszámok és poroltók (erre figyelmeztették az öregebb tisztek, hogy ezek fognak hiányozni, meg az akkumulátorok) Az akkumulátorok is megvoltak, ekkor a motortérbe akart volna benézni valamelyik autónál, de az öreg tiszt leapjafaszázta, ne szarakodj bazmeg, itt a papír, írd már alá oszt ereggyünk a vérbe! A kopasz hadgy meg aláírta a motornélküli teherautók átvételét, persze rá HTK-zták, így semmi sem lett a tervéből, miszerint majd 5 év múlva beadja a leszerelési kérelmét és elmegy tanárnak egy szakmunkásképzőbe.

HTK
- a megállapított hiány értékét ráverték a katonára. Szarfaszúra pl a kiadott felszerelést, tisztre szintúgy. A fentemlített kopasz tisztre nagyjából egy akkori új kockaház értékét, hárommilliót HTK-ztak rá, amit a fizetéséből apránként vontak le. 

hátéká fn 1. Hiánytérítési kötelezettség <honvédségi tartozás, melyet a leszerelés után köteles fizetni a katona, ha nem tud elszámolni a neki átadott felszereléssel>. 2. Az erről felvett jegyzőkönyv. ~ — anyja neve tíz példányban (!): tréf <Utalás (ált. figyelmeztetésként v. fenyegetésként) a jegyzőkönyvvel járó adminisztrációra.> [Hiv. röv. A betűszót a katonák ált. a honvédelmi/honvédségi térítési/tartozási kötelezettség/költség szószerkezet rövidítéseként értelmezik, és gyakran tréfásan hirtelen támadt kiadás, ill. Hová tette, katona? feloldással magyarázzák.] -ez az idézet a Mindenhatoooo jkegyelméből előtalálható itt, ebben a teljes szótár -ban...
 


hátszeles - protekciós. Walaky-nek valakije. A szokásos és régi kismagyar kézkezetmos & minkkutyánkölyke. A Városban ugye mindenkinek a családjában legalább egy valaki valahol, pl az Akadémiánál van (a kiadónál vagy a Zene, a Tudományos~ nál, fűtő vagy sofőr vagy gépírónő legalább). Így ismerhetett olyan személyt, aki el tudta intézni a hadkiegészítő parancsnoknál, hogy ne oda, hanem emide rántsák be [vonuljon be] a gyerek. Persze a hadkieg. pk-ságon aztán leginkább Dunavödörből a tiszacsöböri laktanyához emelték át a kartont. Gyöngyös pl közel volt Budapesthez, ezért sok hátszeles, többek között A Víz-Lép-Csőd atyja fia is, aki eladdig fókát csak állatkertben, meg a kelifornyai kiránduláson látott, ámde nem tapintott, oda került. A civil agyvelő csak annyit látott, hogy Kistarcsa, Mogyoród, Gödöllő, Aszód, Hatvan és már Gyöngyösön vagyunk az AK-s főhivatali Ladával. Vagy Volgával. (A káder civilautója fehér Mercedes volt.)

fóka - felmosórongy. Motorosfóka - felmosórongy felmosófán [partvisnyélen t-alakban kisebb deszka, vaskosabb léc]. Motorosfókavizsga: Ahol kevés volt a kopasz takarításra, kénytelenségből meg kellett engedni, hogy felmosófával mossanak föl a sivárállatok. Ehhez vizsgát kellett tenniük, pl térdre és könyökre kötött sisakokon kúszás, körletközepére helyezet  Hajdú mosogépbe egy vödör forró víz (a konyháról) s 5-6 kg ultra vagy tíz kiló, aztán beöntés, a gumik és az öregek részegségének fokától függően vagy vödrökkel hordatták be a vizet a körletbe [ezesetben a hálóterem] vagy tűzoltó slaggal nyomatták addig, amig 2-5 cm magasan nem állt, küszöbtől függően. Megj.: A körlet kövezete törtkövecses-csiszolt betonlapokkal kirakottan.

Efféle kövekkel burkolták a laktanyafolyosókat, csak leokádiai színárnyalatos törtcsiszolt kövecsesekkel... A következő kép nem jeleníthető meg, mert hibákat tartalmaz: „http://kodesign.hu/uploads/shop/kodesign.hu/cms_elem/66_big.jpg”.

 

 

kantin - vegyes élelmiszerüzlet. A 70-es évek elejéig egy katona max [mennyiség] sört is vásárolhatott. Azonban valamikortól (kommentet ezügyben megköszönnék) megszűnt ez a legális piálási lehetőség, amivel méginkább fokozódtak az alkoholizálással összefüggő események, sőt, rendkívüliesemények, sőt, harckészültség veszélyeztetése, egyéb.

ellátmány - katonai rádiós szlengben a pia. Katona, ahol tud iszik. Ha civilben nem ivott, akkor majd fog a seregben. Én fertelmes részeges voltam. A jólelkü, talán a MN legrendesebb srác tiszthelyettese, megengedte, hogy külsőmunka után megigyunk egy sört, én annyi unikumot meg sört meg bort ittam, amennyit a csapos fizikailag képes volt kiszolgálni nekem. Beálltam rendesen, mint a segg, ám, ahogy ez profi alkoholistáknál, akik hirtelen , ámde szisztematikusan isznak (egy-egy sört unikummal csapattam széjjel) nem nagyon látszott ez még a beérkezésünkkor. Kettéhasadt tudatom belsőfele színjózan maradt, a külső viszont egyre katasztrofikusabb állapotba került, miközben meg sem tántorodtam eleinte. A század pk behivatott, mert gyanúsan jónak találta artikulációmat. Én viszont erre gátlástalanul az orczájába olvastam tiborczpanaszom, amire az, hogy elküldött a jó gúnnyámba (fogdába vetett) még kevés volt, az én kartonomat is berakta a más alegységhez büntiből áthelyezettek közé. Képzeljen el az olvasóm egy néhai magasabbegységből szervezett mezei tüzérdandárt, ahová az ország öt sarkából elsősorban olyan szarfaszúakat helyezte (adtak ki) akik renitensnek, ellenzékieskedőnek vagy egyszerűen csak garázda bűnözőnek számítottak. Néhány újabb surranótársam pl két börtönbüntetése között hawájzott az MN-ben.

harckészültség veszélyeztetése: Kettőtől nyolc évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható cselekmény. Dzsolidzsókerszerűen alkalmazható, ráhúzható bármire A Pillangó Szárnya Rebbenése  láncolatos sorselv alapján. A gyakorlatban azért mindig maradt valamelyik tisztben az emberség szikrájából annyi molekula, hogy a minősített esetekben is megúszta a szarfaszú másfél év futkosóval.

futkosó - büntetőszázad. Tévesen a katonai börtönt is futkosónak nevezték. A legenda szerint a futkosón mindent jóformán futás közben kellett végezni. Egy embert ismertem, akit futkosóra ítéltek, de nem tudtam kikérdezni, mert akkora arccal jött ki onnan, hogy nem bírta el a nyaka és talicskán tolta maga előtt. Az orcaméretből arra következtettem, hogy a futkosón se minden pillanat a futásé…

ügyal - Ügyeletes Alegység általában rendkívüli feladatokra. Őr-kapu egyéb komolyabb szolgálatot nem adott, viszont ruhástól kellett aludnia. Az ÜTI olyan kedvű volt, beszopatta őket egy próba tűzriadóra. Néha meg a konyha rendelkezési állományába küldték őket informálisan, hogy ott a konyhaszolgálat örvén hawájjozó mélytengeri rájákat mentesítsék a konyhaszolgálat kötelmei (pl mosogatás, krumplipucoló géppel való ökörködés, záptojások belefőzése az egészségesek közé, levesbe köpködés, egyéb, éspedig) alól.

kanálgéphttp://www.katonadolog.hu/pictures/b/126.jpg

gyógyegér - Tóth Bence Gáspár alakú , gyakran tápos kisköcsög, stüszivadász, alakiatlan, sokszor még a gumikorszakában is kopasznak látszó figura. Általában mókás pofát vágó stréber besúgó álnok kis fenevadak voltak, mindenki már előre nevetett, milyen jógyerek-kis gecók, úgy húzták ki az info-t az emberekből, mint az index operatőre szopatja be a totálkoki részeg félfasiszta idültalkoholista állatot, hogy MOST aztán mongya má meg a tutit, hogy a világ megtudhassaja, eksön!

Tipikus gyógyegér-arc a hanyatláskori új, dizájnos kimenőingben. Aki ilyen pofával vonult be, csak magára vethetett, végigszopta az összes időszakot, az biztos!

Leszerelése után azt hazudta, hogy ő egy Svejk volt a laktanyában. Persze Svejk nem ez a kategória, Svejk nem nyalis, nem politikaimegfelelő és stréber, sőt, ne feledjük, milyen kutyakereskedő is volt Svejk azelőtt civilben , mint apja, Jaroslav Hasek , oldalágon a rokonszakmával, a kutyaszargyűjtéssel is szálazván kapcsolatrendszerét. (A kutyaszargyűjtés a bőrcserzőipart szolgálta ki.) Afféle volt, mint ma a brainstormingalapú álrefómmista Szegény Feri -párti nyalingerek, riskó[reißkoch]-képű alakok, akik pl vasútfejlesztési ötletelgetgetéseikhez internetről lopkodták össze a rizsát. Általában is az efféle netről-összelopkodisták azok, akiktől ennyire fajinul magzatkorában annyábólkötéllel kirángatott állatorvosilóalakú lett ez eü-refómmunk. Csakpéldául. Vagy a tartalomszolgáltatás-nak elhazudott néphülyítés jógyerekei, etwas. Gyógyegér, de agyilag comboskodik pl az eszkimó hótermelés időszerű kérdéseiben vagy a strandok fürdőkáddal való ellátottságának netokratív átszervezésében.A legprofibbak nem is lehettek gyógyegerek, felmentést szereztek és vidáman csengettették nemszegény szüleikkel a honvédelmi hozzájárulást 28 esztendős korukig. Természetesen a leglevénültebb, legmélyebbtengeri szárcsánál is nagyobbpofájú [volt] az olyan társadalomszociológus, akinek még a haverja is addig volt katona, amíg le nem zsírozták neki a mosóporallergia miatti leszerelést (azt a pár hetet  is a gyengélkedőn hawájjozotta végig).

Na, a gyógyegerek effélék voltak, pl a fatelepen favágás előtt fejszecsapásívirányokat számítottak, kilopond-per-nyútonméter és T-négyzetgyök, meg két-erszer-pí.  de azt nem tudták, hogy a rönköt a gyökérirány felől kell hasítani, nem pedig talpára (azaz gyökere felől) megállítani. Az élet alaptörvénye szerintegy fizikus soha nem képes annyi fát hasgatni, mint egy tanyás paraszt, mert a fahasogatás nem ám akármilyen tudomány, tapasztalat, kombinatorika, villámgyors helyzetfelismerés, kevesebb erő és sokkal több intuíció meg kreativitás kell hozzá, semmint azt egy gyógyegér gondolhatná akár…  Az utolsó gyógyegerek nagyjából a farkasverembe esett ártatlan kiffiúképű-vel egyívásúak. (1968-71-es születésűek.) 

Köszönjük néked Édes Szochazánk a boldog kopaszkort! 



kopasz vagyok -mindig szopok
gumi vagyok - geci vagyok
öreg vagyok-beleszarok


ezernapú - a Boldog Rákosi Érában a katonai szolgálat három éves volt, így a kopaszokra ezer nap várt. A '80-as években a 2000-es évet emlegették az időszakjelzőkkel vilogó gumik és öregek a kopaszoknak. A gumik időszakjelzője a kis tömör gumilabda vagy esetleg marokerősítő volt, már jogosulak volta a kulcs-zsinórukon kis réz kézigránátot hordani, ami majd a centi tartására szolgált. A centi szabász viaszosvászon mérőszalag, haloványzöld-s fehér 150 cm azaz leszerelés előtt 150 nappal már centi-per-nap vágható. Nekem soha nem volt, a réz kézigránátocskát is személyes emlékként kaptam, de el is veszítettem. Viszont már kopaszkorszakomban a barna surranót fekete boksszal időszakomhoz képest szabálytalan árnyalatba feketítettem.

Általában azok az öregek (harmadidőszakosok) szartak bele már, pl jókodtak a kopaszokkal, akiknek kopasz korukban széjjelszívatták az agyát. Azok a gumik voltak a leggecibbek, akik kopasz korukat pl eü-szolgálatban az unatkozó tiszthelyettesnő ujjazásában hawájjozták végig (a néni kézimunkázott nekik) . Mindig szomorúan gondolok a kedves eü-szolgálatos nőre, akinek finom pinaillatát a szépfiú haverom a négyujjáról engedte megszimatolni, az üde moha-s erdeigomba fűszeres, ám magányos, rendes szexuális életet nem élő nő vaginájának szüzies illata, szivesen meg is kóstoltam volna, de azt már a haver magának, lefekvés utánra tartogatta.

Mindig az a gumi a geci [gecó - a szerk maimagyar fordítása], aki a szopást hírből sem ismeri VISZONT gyönyörű kínzásokról hallott a laktanyegendákban.

Csakhogy ő ezeket a kitalációkat meg is valósította. A mai médiagecik büszkék arra, hogy geciládák, sőt, magára valamit adó kommunikációszakot végzet jógyerek számára a médiageciség életcél. Dr Kovács Zoli bá' se beszél már mostanában annyit a politikaigecizmusról, így hogy 2004. óta a politikaigyakorlat üdvévé nemesedett.  Viszont igazából soha nem lesznek rendes médiaszakemberek ezek a kis szopó köcsög nyalinger stréberek, gründgens-ek [a szerk. jav.]mert az igazi médiageciség-ben rengeteg munka, szorgalom, tapasztalat, főleg pedig megfelelő Felnőtt [szakállas pulóveres] Bácsik tanítása van, nem pedig tettetett műlazaság. Egy politikai seggnyalóból maxx Orosz József lehet, aki még a grüngens-ek szemében is a köpnivalóan stréber pofa. Az újabb vágásból pedig, aki Klauszmann Viktortól tanulta a televíziósmédiagecizmust az   gyógyegér vagy nyaló, esetleg pedálgép lehet a szakmában, pl recepciós valamelyik, pl a Kutya vagy az EbTV  kereskedelminek álcázott félfüggetlen - félbulvár televíziónál. Talán, ha beírója a gründgens-ségéért kitüntetett Krizsó Szilvia négerének.

laktanyalegenda - minden laktanyában meséltek egy legendát, miszerint nőket (a Ricse Korszak-ban dobizó intézeti lányokat ) rejtegettek a század ruharaktárában, ahová mindenki vitt be valami kaját a hálából jól szopó vagy pucsító, ám egyre penetránsabb olajoshalbűzt árasztó lányoknak. (A Szegedi Konzervgyár édesvizihal konzervje volt a műfaj leggyalázatosabb terméke..)

A legtöbb laktanyában nem volt SOHA melegvíz, vagy ha egy körlet összedobta a pénzt cekász-ra [fűtőszálra] a bojlerbe, akkor azt a polgári alkalmazottak kilopták (hiánycikk volt a 80-as években). A laktanyaparancsnok persze a szarfaszúakat baszta le, hogy ők lopkodják ki a bojlerekből az alkatrészeket, hiszen a számvevő tisztnő, ha nem volt picsa részeg és még tudott beszélni, beszámolt neki arról, hogy a polgári alkalmazottak havonta 47 bojlerhez való alkatrész számláját adják be...  Tehát nem igaz az, hogy a mai benyalista  megmondóértelmiség találta ki azt a néphülyítést, miszerint   mindenről a büdösbunkó ajjanép tehet, miközben a mazsolaadó gazdáik lopták el a legtöbbet és baszták el a reformokat, direkt, hogy ne legyenek, mert mehr gazdasági káosz, több lopási lehetőség. Ja, és persze a Felnőtt Bácsik zsigerből asszisztáltak ehhez. 

A ruharaktárban tartott basznivalóan szép lányok legendájában  a külső szolgálatosokkal kulacsban valami körömlakkot (hubi, kevert, tripi) is csempésztek be nekik. Mint minden legendának, ennek is van alapja, a legendáriomba tartozó 100000 esetből 4-5 biztosan meg is történt, mondjuk egy félfogú, kirúgott vasúti pénztárosnő ill Dilaj Pötyi, a húszforintos kurva esete megeshetett. Hihető volt az a történet, amiben Félfogú Manca (teljes extrás fogsorából az alsó-felső metszők mind hiányoztak) ötszázért szopott a betonkerítés egyik lyukánál. 

A laktanyalegenda szerint pl a törzsfőnök nem öregedett, és már ales korában is még azt terjesztették az öregek, hogy velük egyidős, kb 25 éves. Pedig a MN tisztjei korán elaggtak és mégkorábban haltak. Általában egy alezredes már olyas forma volt, mint Gyulai Csaba igaziíró, ha nem is nagyon őszült, de a piálástól a saját öregapjának látszott, 38 évesen 45-nek, 50 évesen meg 66-nak. 55-évesen nyugdíjba ment s általában a 60-at nem érte meg, mert nyugdíjasként képtelen volt a civil életbe visszaszokni. Sokan pl vadászruhában jártak nyugdíjasként. Ha az ember vidéki katonavároska kocsmájában dzsentroid, vadászkalapos, vadászzubbonyos-és csizmás jávorbajszos aggot látott inni, az 57 éves nyugalmazott laktanyaparancsnok volt, szochazás. Állítólag a MN tisztiállományának 0,0074-ke nem volt alkoholista s eme tízezreléknek pár százaléka pedig absztinens. Én ismertem a tiszti állomány egyik absztinens tagját! Tagja volt a Zrínyi Mikós tisztiakadémia azon ifjútörök bandájának [kari-KISZ alapszerv], akik ötletként a MN tehergépkocsiállományával való legális maszek fuvarozást, mint reformkommunista megnyilvánulást, beterjesztették.

páncélos - konzerv. A konzervek külmérete általában gránát-size. Mivel én felnőttként, mindkét értelemben házason kerültem fiatal sivárállatnak úgy, hogy a leglevénültebb mélytengeri szárcsai is 2 évvel volt nálam fiatalabb civilmérték szerint, így gyűjtöttem a páncélosokat s HKSZ gyakorlatokra nagy mennyiségben (5-6db) vittem magammal a nekem legízletesebből, ami szerencsémre a csereértékében igez alacsony áru volt, a borsófőzelékes sertésszelet-et. Újság, és több doboz gyufa vízhatlan csomagolásban itt-ott, volt nálam elrejtve. Mint indián, tudtam tüzet gyújtani négyhengeres Csepel teherautó izzító-visszajelzőjéről is.

dobi - dobbantás, a börtönszlengből származik, DE a nyolc-tíz adag teafű lefőzése csészényi vízben cucc nem terjedt ki e rokonértelemben a laktanyákra. Bár a katonaság kicsiben, szűkösen és sematikusan, mint a börtön is, a társadalom nyersvalósága. A Magyar Szellemi Élet 'agyságainak többsége azonban nem adott katonai szolgálatot, vagy eü vagy népgazdasági indokra hivatkozva, jókora hátszéllel persze.

Pitralon -http://farm4.static.flickr.com/3302/3231643370_75a0005ed2_s.jpg minden laktanyában, minden időszakban volt Pitralon becenevű alkoholista szarfaszú. Aki a surranótársa arcvizét (NDK gyártmányú Pitralon-t pl) kiitta. Vagy bármit, nálunk a politioxikomán Pitralon surranótársunk a vízfertőtlenítő tablettákat is bepróbálta.



gyengélkedő - az egészségügyi alegység körlete. Sok-sok esetben enyhely. Egyáltalán nem igaz az, hogy az eü-szolgálatos tiszthelyettes nővérek szexuális kapcsolatot létesítettek a sorállománnyal. Dugni, ha, akkor magasbeosztási számú tiszttel vagy a dokival dugtak. A nő szexuális izgalmikészsége a hím vezérségi fokának [civilben jövedelemszerzőkképességének] hatványában turbulenciásodik. Egy nő szexuális fantáziája annál sokkal cizeláltabb és barokkos  burjánokban áttételezett, semhogy konkrét lépéseket is kelljen tennie vágykiélése fizikai területén. A eü szolgálat orvosai olyan frissen végzett cselédkönyves [rezidens] orvosok voltak, akiket elfelejtettek az egyetemen figyelmeztetni: Nem járnak jól, ha azt hiszik, hogy könnyebb lehúzni egy laktanyában két évet (ami egyenlő volt a kórházi gyakorlattal) , mint szívni, mint a torkosborz egy lepukkant megyeikórházban éhbérért. Az ilyen orvosok 99,78%-a súlyos alkoholistaként szerelt le ( ámbár a medikus fiúk 33%-a meg már súlyos alkoholistaként szerzett doktorátust… Dr Bólya Péter orvos, egyre ismeretlenebb nevű, ám kiváló írónk végzete volt ez, alkoholistaként lett ezredorvos, és mégnagyobb alkoholistaként szerelt le. (Diákéveiről A veréb századik lépése című regényében, ami a műfaj [egyetemi fejlődésregény] talán egyetlen igazán jó magyar példája, számolt be, katonaorvosi élményeit pedig pompás novellákba szőtte bele. A tiszthelyettes nővérek tehát megelégedtek azzal, hogy egyoldalú, és feltétlenül viszonzatlan szexuális vágyfokozással trükközve a kiéhezett baka szeme csillogásán mérhessék le azt, hogy rendelkeznek még némi nemivágykeltő hatással. (Látni, hogy az ostoba fasz eped és csepeg hiába -ez a kripto nőiélvezetek egyik legbanálisabb formája...)  Ecélból túlközel álltak a bakához, gondosan lazára vett cicifixben a szükségesnél mélyebben hajoltak  be, forró kacsóikkal mintegy véletlenül érintették a fiúk kezét, arcát, ajkát vagy füleit. És feltétlenül olyan vastag, erős, combos, szallonás, gombás-mohás, BAC Intim Spray-vel elrontott, fülledt asszonyszagot árasztottak, amitől szinte a gatyájába purcantott a szexuális nyomorban tengődő sivárállat. Ez a gatya is volt kincstári (a fehéret a HKSZ-csomagba tettük, a barnát viszont csak legvégső esetekben vették föl a szegényebb bakák. Öreg szárcsa vagy gumi feltétlenül szűk, műszálas és márkás úszónadrágot viselt a rendkívül egészséges, a Fábry-féle vonalkódok színéhez terepszerűen barna pamutgatyó helyett. A kincstári zokni nyers, festetlen, erős pamut, én négy párral húztam ki a surranómban a másfél évet s egyik sem lyukadt ki. Raj csávók tehát, ha már délelőtt be akarták szerezni a piaadagjukat, és jó színésziképességekkel is rendelkeztek, eljátszották azt, hogy szexuális izgalomba jöttek a 44 évesnek látszó 32 éves zugivó eü tiszthelyettes nő látványán és már kapták is a papírt a kint esztékába.

katonatörténetek - A Katona ősi szinifigura, vásári bábjáték, komédiázás állandó alakja. A Víg Matróz, http://abjohnson.net/images/thomas%20pynchon.jpgBilly Budd. A világ erre s arra változik. A Sötét Középkorban a csatát vesztett serege a csatát vesztő fővezér V. Károly császár előtt trágár, a vezért csúfoló nótázásban menetelt s a császárnak vigyorgást tettetve kellett integetnie, míg egy népidemokratikus hadseregben az ilyesmi már minimum futkosóval fenyegett volna akár egy hadgyakorlat után is. De egyébként egy bácsikám, aki a Szerb Királyi Hadseregben szolgált, ugyanazokat a borbelopós, dobizós és telephelyügyeletesi történeteket mesélte, amiket én magam is megéltem vagy hallottam hiteles elbeszélésekből. A történetek folyton ismétlődnek. A posztmodern irodalom a történet várvavárt s ohajtott halálát látta az ismétlődésekben. Pedig Maurice Ravel Bolero című slágerzenéjét ki nem ismeri.  Még az egyik, nyelviekben legzseniálisabb magyar író-költő , Parti Nagy Lajos is képes továbbhinteni azt a gyalázatos és destruktív posztmodern ökörséget, miszerint egy történet, ha jó, akkor nyelvi-stilisztikai szinten gyönge, ha nyelvi-stilisztikai szinten jó, akkor pedig nem történet. Igazából azonban ez a hivatkozás azon íróké, akik úgy szeretnének írók lenni, hogy közben semmi olyan nem történik velük, ami fázós, túl forró és poros vagy hideg esős és saras, húgyszagú vagy ultrahabos fóka-lucskos. Mindenki abból főz, amilye van, és akivel nem történik azon kívül, hogy ő ír és író, az nem is képes történetet írni, mert az, hogy úr ír, nemtörténet. Az elit által lenézett, büdösbunkónak hitt, mondjuk Grecserna Krisztand stílusban ábrázolt alja-köznép életében a katonai szolgálat volt jóformán az egyetlen nagyobb esemény, a nagy utazás, a nagy berúgások, esetleg egy kurvázás, lopások, rablások, erőszak, nemrészletezzem, időszaka. Így mást, izgalmasat aztán nem is mesélhettek életükről. (Az asszonyoknál a kórházi szülésekkel a szülések történetei emelkedtek a legendák világába.) A Boldog Kádárkor, A Reformkommunista Éra ragyogó éveire már a Magyar Néphadsereg legfelsőbb szintjei is tisztában voltak azzal, hogy még egy nagyrakás szar is, mint a talaj élőflórájának és faunájának tápláléka, többet ér, mint a hadsereg. Az abasári harckocsizó dandár Markazra 12 óra alatt volt képes felvonulni, ennyi idő alatt tették meg a kb 6 km-t. A pesti, fiatal Földes László alakú káder-úrigyerekek, akik egyébként késsel-villával nyamikálták a mákosmetéltet, délben még odavéltek, inkább éhen halnak, semmint megegyék a kenyeret a páncélossal. Uzsonnára befalták, de lévén "háború", hát ugye az első kenyérszállítmány a THVKSZ-gyakorlat úgy hatodik órájában érkezett ki. Namost a sáros platóra a konyhások csak úgy felhajigálták a vekniket. És azok az értelmiségi jógyerekek, akik addig nem értették, hogyan lehettek oly embertelenek emberek háborúban, este tizenegykor már simán azzal az adta egy mocskos kezükkel jóízűen falták a platóról összekapart sáros kenyércafatokat, pedig még 24 óra sem telt el a "háború"-ból.

 A bika (lövegtorony nélküli tank műszaki mentésre) viszont lenyomott vagy 500 km-t, annyit rohangászott az oszlop mellett föl-alá.  Én a rádió-háló vezető állomásának rádiósa voltam. Azzal a joggal, hogy ha bárki, tehát ismétlem bárki megsértené a rádiós forgalmazás szabályait, elküldhessem akár megbaszni a hóóóódat vagy a göncölszekeret. És amidőn tehát a takony (pár éve, vörösdiplomával [summa cum laude] tehát főhadgy-i rangban végzett) törzsfőnök elkezdte az állomások tisztjeit név és rang szerint szólítani fóniában, éspl a lövegeket cső helyett lövegnek mondani, a lőelemek alkotóit pedig civil valódineveiken (pl visontai erőmű tornya)  emlegetni, ezt meg is tettem. Bemondtam a váltsák-le-a-távírászt , és a lehető legcivilebb istállói fejősgulyás nyelvezetben fejtettem ki az elképedt törzsfőnöknek, miért. Kaptam két nap jutalomszabit ezért.

krumplivirág - a Horthy (és a K.u.K.) hadseregben a paroli csillaga, eleinte hatágú, majd a cucjialista néphadseregben ötágú. Apró két lyukkal a műszaki cérnának. Őrvezető egy-egy csillag, tizedes két-két csillag, szakaszvezető három-három csillag. Az őrmester már egy, ámde fém csillag. (Kopott réz szín, ami miatt a civil látogatók egy része a kaü-t tisztnek nézte.)

VÁP kép forrása  

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr621422129

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Humanic (törölt) · http://macso.blog.hu 2009.11.30. 08:33:12

Vajon minek a rövidítése a VÁP?

A laktanyák folyosóin mindenhol mozaik burkolókő volt lerakva ágyazóhabarcsba, annyit mostam, hogy vele álmodtam, vibrált a szemem előtt a millió szürke műkőszemcse.

A frissen felmosott kövön amolyan curlingfélét lehetett játszani, a kopasz négykézlábra állt, könyökére és térdére kapott egy-egy bagarolos rohamsisakot, oszt csúszott vagy tíz métert.

Essék szó a száznapos beultrázásról, mikor a gumik vízből és ultrasol porból derékig érő habot képeztek, tanulságos volt. Gumik csinálták az öregek tiszteletére, de a kopaszok nyalták fel.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.11.30. 08:57:16

@Humanic: VÁP=VÁros-Parancsnokság

Azt hogy hívták, amikor a surranó frissen bokszolt gumisarkával azt a linóleumba vágva ki nem radírozható csíkot égettek a gumik, a "kopcsók, kopperek, kopingerek, gyíkok" nagy örömére? Elfelejtettem. Meg azt is, amikor az 50 személyes hálóban egy szál hálóingben kellett négykézláb mászni az ágyak alatt, közben mondani sorban az öregek lakhelyeit? Vonatozás, talán?

Fókázni sem lehetett akárhogyan. A motoros fókát mi kopcsók nem használhattuk, csakis a kézit. Térd egyenes, hajlítatlan, terpesz 90 fokos, derék szintén. Így kellett végigfókázni a minimum 100 méteres folyosót úgy, hogy a fókának a folyosó két oldalán kellett csattannia (ami az ultrás habos vizet felbaszta a falra, így azt is lehetett mindig utána matatni). Volt szintidő is természetesen, ami teljesíthetetlen volt, így a fókázás mindig minimum kétszer ment.

Ha a kopcsónak baja volt - időszakprobléma.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.11.30. 09:00:54

laktanyafogság = helybetopi
futkosó = lótifuti
fogda = csurma
kiképzőpálya = vidámpark

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.11.30. 09:08:12

Hehe. Sorrállományú és jó útra visszatért tisztesek (akik valami stikli miatt lefokozásra kerültek) a krumplivirágjaikat cérna helyett dróttal erősítették fel, hogy amikor "kovács tizedes lépjen ki, kovács honvéd lépjen be" volt, akkor ne lehessen olyan könnyen megszabadítani őket a krumplivirágoktól/az ales ujjába beleálljanak azok a kis gonosz csillagocskák. Nálunk mondjuk a lefokozással automatikusan 30 nap fogda járt+leszerelésig helybetopi (első lépcsős légvédelmi csapategység) :)

retroflexus 2009.11.30. 19:26:14

gyíkhús - szalámi
Műszaki cérna - drót, a leszakadt gomb alkalmi rögzítéséhez
egér - sampon, kis műanyag zacskóban, de jó volt széttaposni a rohadékot, hogy aztán segítsen a habképzésben.
kanalazás - kopasz gyík megmútése, a hasnak kanál aljával való kitartó, őrületbe kergető csapkodásával
az mondjuk rohadt látványos volt, amikor a kopaszt térdein és könyökein sisakkal megtolták, aztán csúszott 20-30 métert, csak a fal állította meg.
meg az se volt utolsó, amikor úgy besósavaztak a wc-ben, hogy a kopaszok gázálarcban takarítottak.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.11.30. 20:19:18

de nem bánom, hogy mire rám került volna, már nem volt!

magyar-magyar szótár 2009.12.01. 01:05:38

@retroflexus: @efes: @Humanic: Sok-sok szó kimaradt. Nekem is eszembe jutottak a szalagparketta -utánzatú linóleumon a surranótalpak fekete nyomcsíkjai. Egyszer a surranótársammal 5cm szennyvíziszapot takarítottunk föl, maga Kobra tzls , aki szopatott ezzel, rendelte el a gázálarcot, vélelmezvén a magas kénhidrogéntartalmat... Azt mondta a legbecsületesebb parasztemberarccal, mint apánk, hogy ha elvégezzük ezt a munkát, ő garantálja, hogy könyvet írat nekünk: haza fogunk menni. Kobrának szavajárása volt a "Hazamész! Hazamész, hazamész [név]fiam! Hazamész! De nem most!!! Na, és amikor feltakarítottuk a jórészt szart, lejött, elégedetten szemlézett és elmondta a mondókáját.

magyar-magyar szótár 2009.12.01. 01:10:32

@bs395: Nem tudom eldönteni, jó-e az, hogy nincsen. Az, aki "a férfivá nevelés iskolájának" csak hitte is, barom volt. Snkivel nem találkoztam, akit bármi pozitív hatás ért volna. Nálam talán annyi volt a pozitívum, hogy akárki után is megfogtammár a kilincset, tiniként csak könyékkel nyomtam le, mint a bemosakodott orvosok, meg a kajálásban is valamennyire a finnyát mellőztem... De százával láttam jóravaló gyerekeket tönkremenni, egy haveromnak túl jó dolga volt, hazajárógép, két tiszhelyetesnőt is dugott, meg egy polgárialkalmazott csajt, meg még egy surranótársa feleségét is, mert a srác szinte soha nem kapott szabit, ez a gyerek meg postás volt és csengetett, de csak egy pici rövidet a ltp-n... büfés volt, a tisztek kedvence, jópofa, hízott 20 kg-t (erre szokták mondani a parasztnénik, hogy megemberesedett).. és lényegében egy hájagyú seggfej azóta is.

magyar-magyar szótár 2009.12.01. 01:15:07

@bs395: ...ha azonban azt veszem, hogy Dicső Értelmiségünk Kiemelkedő Nagyságai számára sokszor ez volt az egyetlen alkalom az élettel legalább egy kicsit, több áttétellel ismerkedni (Esterházy Hódmezővásárhelyen... ... azért Kalocsa, a fő táposközpont vokt: olyan helyen katonáskodni, ahol még van vagy 1000 érettségizett, főiskolai-egyetemi előfelvételis) Ma az akkora szellemi nagyságok, mint [név a szerkesztőségben] akkor kerülnek közvetlen kontaktusba a hétköznapokkal, ha tökrészegen túl messze kavillóznak el a Mikszáth Kálmán tértől... Vagy elfelejtik télen levenni a kerékgarnitúráról a gyári dísztárcsákat, ha fölmennek Pestre...

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.12.01. 11:30:24

@magyar-magyar szótár:
tudod, amikor még moldova györgy is megírja a kiskirályok mundérban címűt, akkor ott valami nagy gáz van.
addig oké, hogy a sereg a társadalom farnehéz mertszete, tömörítve, de ugyanaz megtalálható odakint is, csak odakint jó esetben el tudsz menni máshova (ahol ugyanaz van, csak máshogy).
azt meséltem már, hogy ha a műhelyfőnök nem csak alkesz, de cukorbeteg is, akkor light colából kell a vadászt csinálni reggel?

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.12.01. 12:17:12

@bs395: A néphadseregben az volt a súlyos, hogy nem tudtál elmenni előle - csak ha tápos és/vagy gyógyegér és/vagy valóban nyomorék vagy. Persze, benn a seregben is nagy volt a szórás, voltak kifejezetten operettlaktanyák, ahol szinte üdülés volt az élet. Aztán volt a nagyátlag, és voltak a nagy szivattyúk, Lenti, Nagykanizsa, Kapozsvár nekünk ezek voltak a mumusok, bár lehet, hogy azért, mert ezek voltak a legmesszebb (Békés megyétől, ahol akkor éltem). Szerintem fontos személyes kor(kór)dokumentum mindenkinek a seregben eltöltött kezdetben kettő, majd másfél, aztán így egyre kevesebb év/idő, amely minden magyar férfi :) személyes történelmének szerves része. Átlagmagyar, ha összejön, a bemelegítő kényszeredett szó-rakosgatás után, a viccmesélés és a nótázás előtt MINDIG katonatörténetek mennek. Már férfitársaságban. Mint nagyfateréknek volt a Don-kanyar, vagy málenkij robot, dédiéknek Isonzó, nekünk a néphadsereg, ahol a békét védtük.:) Fegyverrel...:) Ez az, amit már se a Viktor, se senki nem vehet el tőlünk. :) (Úgy megnézném a jövő miniszterelnökét, ahogy annak idején táposként nyilván nyalta a folyosót...)

magyar-magyar szótár 2009.12.02. 01:33:57

@efes: Faluhelyen még a fűtés ilyen slágertéma. Emiatt alakul ki a nőiszegmensben az a tévképzet, miszerint a férfiknak olyan[téma] , mint a nőknél a szülés.

Leltár szerint :
-Szinte az összes surranótársamat a csaja otthagyta kb a 3. hónap végéig. A házasságok valahogy egybenmaradtak, azoknak csak kb a harmada ment tönkre (minek nősült meg a barom...)
-emígy is túl sok életpályát, ha nem is tört el, de meghajlította derékszögben. A vízvezetékszerelő, aki zászlóalj írnok volt, aztán már egész éltét abban a kényszerképzetben élte le, hogy na, őaztán. Miközben a vízgépész üzemmérnök meg fókázott egy évet. (Akkor szedték elő az értelmiseggeket, amikor 200 füzetnyi M-tervet kellett megírni és rajzolni... ekkor AZONNAL tudták, hogy ki az, aki nem seprűnyélre termett. )

Kalocsát kihagytad a rémhelyek közül...
Szanatórium pedig a Petőfi laktanya volt Budapesten. Értelmes szépfiú munkatársam behízott aggyal szerelt le.. és.. úgy is maradt. Teljesen betompult , kivéve a káromkodást, abban sokat fejlődött...

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.12.02. 08:52:39

@magyar-magyar szótár: Kalocsáról mi nem hallottunk, viszont az akkori csajom még a kiképzési időszakot sem tudta kivárni, és az eskü utáni kötelező eltávon már szakítottunk is. Mit mondjak, fasza volt utána visszamenni kopasznak, úgy, hogy utána legközelebb karácsonykor mehettem haza (augusztusi vonulás).

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.12.02. 08:53:51

@magyar-magyar szótár: Petőfi az nem a díszszázad volt? Asszem "balettintézetnek" hívták...:)

Epoxigyanta 2009.12.02. 13:59:22

Engem már diploma után vittek be tartalékos parancsnoki képzésre (rigó), úgyhogy az itt leírtakból semmit sem tapasztaltam. Sőt, nagyon jó élményekkel távoztam 9 hónap után. Ez az idő senkit sem változtatott meg, viszont azóta is összejárunk a volt szakasztásakkal.

retroflexus 2009.12.02. 14:44:07

@efes: Nem csak az volt a szívás, hogy messze a francba elvitték az embereket, hanem hogy milyen keverékét hozták ott létre az emberiségnek. Én Nagykanizyán voltam tápos, voltak ott ELTE-s bölcsészek, agrárosok, a sorállomány nagy része viszont Szabolcsból, Borsodból, HAjdú-Biharból lett odatelepítve. Ráadásul a mi ütegünket még kiegészítette NB I-es sportoló, börtönből szabadult narkós, szóval szép kis elegy volt...És persze az őrvezetőnk egy rettentő sötét tiszadadai cigány volt. Hát azzal aztán szép volt az élet. :)

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.12.02. 19:13:57

@retroflexus: Jaja, igaz. Nálunk nem volt ilyen, mert drága technikára nem engedtek fel akármilyen suttyót, de meséltek haverok érdekességeket, amikor a képzős művészjelöltek akarták magukat megértetni azzal a baz-megyei cigánysráccal, aki megijedt a telefontól, amikor megcsörrent.

Mondjuk, a szívatásban az nem jó, ha az idősebb időszak értelmesebb, mert akkor a szívatások is cizelláltabbak, ezt viszont tapasztaltuk. A kurva anyját Szőke tizedesnek, bár ezt úgyse olvassa szerintem.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.09.17. 12:14:10

@bs395:

A jegyzőkönyv kedvéért: a Kiskirályok mundérban c. könyvet nem Moldova írta, hanem Bokor Imre.

És tessenek jönni a szakblogra kommentelni és nosztalgiázni!

milstory.blog.hu/
süti beállítások módosítása