A magyar nácikártyáról már írtam. Olyas az, mint a magyar pol'korrekt, tehát csak messzirű rokony a political correct-tel (ejtsd píszí).

A mélymagyar cigánykártyának nem sok lapja van, összesen három. Van a tök filkó, ezek a bolonpestiemberek, cocijálisok, felzárkóztatásiak, akik vagy maguktól sík (2D) hülyék a szakmához, vagy festik (tettetik) magukat. Romongróul: teszik rája a fejüket, azaz gizdáskodnak. Csira hangon beszél, fintorg az órával (orrával) így-így, háhomhé, héhemho lehenehhihehehk, s közben érthetetlenül, valami pestinyelven beszíl, mint amikeket a tévébe szoktak, mikó a Maónika pampog. A stüszivadász, az tökilyen, csak parasztba', lakatot tesz a tyúkólra, mert azt hiszi, hogy akkor a biztosító fizet, vagy ez is felzárkóztatási, aki nem tudja elképzelni, mi lesz három zsák kitekertnyakú döglött tyúkkal, mert a stálkonyhájban se adják meg a receptjit, hogy kell megfőzni a sifonyba' tárolt tíznapos tyúkot. Oszt olyan is van, hogy a paraszt kimén az íccaka, mért olyan csendes a kutyája (jó pízt adnak a bundakikíszítők a rottvejler meg nímetjuhász kutyák szőrijér', ullyan nércbunda lesz a Rexfelügyelőbű, öröm nízni a kínyes magyarasszonyon) naoszt, megcsúszik a járdán, hanyattesik, koponyalattit kap,  oszt meghó' oszt míg csudálkozik, hogy nem lesz benne a tévébe!

A királyászokról is írtam már annyit, únom is, csak a tényfeltáró meg oknyomozó újságírók nem mernek írni róluk, csak emígy jönnek, mint a Fijal A Jancsi, Nagykáta felől Budajenőnek, a látens magasanművelt tipikus magyar értelmiségi cigánygyűlölet, ami Gáspár Győző meg a Bódi Family útálatában pancsikálhat nagynyilvánosság előtt is. Úgy csinál a sok okos magyar, mintha nem tudná, hogy a Győzike Sót ugyanugy megjátszák, csinálva, mint a Maónika Saót, ullyanok, mint a paraszt, aki a Jizaúrát elhitte! 

A királyász vagy megélhetési cigányvezető, vagy királycsávó, aki a pénzéért Magyarországon egyeNlőre vajdaságot vesz, az Románia, ahol már királyságot, illetve , ahol egy utcában már több a négynél a király, császárságot is. Romániában, Alba Iuliába' ja él a Világ Cigány Császárainak 89%-a.

Jáájj, mehhalok! -még a tök filkók közül kihagytam azokat a különösen magassan művelt cocijálisokat, akik balhéból, hogy benne lehessenek a tévébe, direkt teszik a fejüket maónikasósan, mint amikor Brunyóék beszopaták a Maónika aszisztencsejit, oszt eljátszották a haragot, hogy potyára ingyír megcsináltassák a DNS-tesztet, meg még ki is őtözteték magukat a kínajibú. Asziszik ezek a magyarok, ezek a cocijálisok,teszik a fejüket a főiskolájukra vagy egyetemükre, amikor a  kevi rabszógáztató [birkanyírató, libatolltépető, ma munkaerőkölcsönző] cigányok már huszonötéve is főiskoláztaták az írtelmesebb gyerekeiket, aóvónőkípzeőt vígeztettek a lyányokkal, szóval ezek a cocijálisok hülyének nézik le, nem csak a cigányt, akivel gizdán jópofáskodnak, hogy tanújjá meg minden, hanem  a parasztot is, hogy majd elhiszik, hogy a Kecskemét Cigányváros lakósága Koszovósat fog játszani a Karcag Déli Cigányváros meg a Téglási Cigány nípekkel. Lenézik a cigányt albánynak, akik kábítaószer meg kurváztatás terin érnek el sikereket, oszt arra teszik a fejüket kivítlesnek a szerbektű, hogy az amerikaiaknak kell valaki a Balkányon, aki csicskázik nekik meg beengedi a katonaságukat. Oszt deközbe-je meg sehun semmi, se iparkodás, se bótolások, két rabszógabuszra való brigádot munkára nem lehetne lelhelyezni, hát mibű ílne meg egy ilyen játékórszág, amit az amerikaiak tanátak ki?

 

Egyébként a cigánykártya régi, népszerű [demagóg] játék a türhő paraszt [állampolgárok] cérnájával [idegeivel]. A cigányokat poletárnak [választójogukért államipénzen munka nélkül tengődtetett] nem csak nézik, de tartják is őket. Legutóbb 2006. áprilisában, a második fordulóban az MSZP vidékitéeszelnök [Vidéki Tanárnő] tagozata vásárolta meg proletárok szavazatait. Azt a kommonikácijaós jógyerekek csak szeretnék, hogy űk nyerték vóna meg a választásat a Gyúccsrányinak, egy faszt, a póletárok fordíjjották meg , sok vidékitéeszelnöknek (tahó parasztnak) lenézett jó MSZP-s képviselőbácsi tudna erről mit mesélni újságíróknak, ha tények meg okok hiányában munkanélkülinek nem vetetkeznek vagy buli[jutalom]állásba, mint a Rajnai Attila.

Most a cigánytelepfelszámolással is üzletelnek a cucjialisták, mert a sok számítógépezős okosgyerek már nem tudja azt, hogy volt ebben az országban cigánytelepfelszámolás annyi! De annyi! Elsőbet is vót a belvízprogromm [ejtsd pogrom] , amikor a Nagy Árvíz után C-lakás pogromm keretejibe ípítettek a 3-szor nígymíteres putrélyok helyett szoba-konyha-kamra, udvaron budi-s házsorokat. Attul függ, melyik házban mennyire volt iparos az ember, meg magyarkodó az asszony (pl a barneválba dógozó cigányasszonyok) nímelyik ezek közül például a Mónárferenc Caramell Fődgyén, ahun a Kolombó vót a király, amíg el nem űzték, nímelyik C-lakás máma is megvan, szíp színekkel kifestve, fürdőszoba csinálva a kamrába, meg ilyesmi, némelyikhez tiszta [magyarkodó] szobát is ragasztott az ember. Más cigánytelepfelszámolásokból meg újabb cigánytelepek lettek. Vót ullyan falu, ahun a bolon' tanács ingyír potyára, kis ópétére kiadta a paraszt házakat, kétszoba-kétkonyha nagy istálló, rengeteg fa, mindenek a portán, ezeket kivágta, eltüzelte az okos cigány, aztán lebontotta az ípületeket, mert az istáló, az a parasztnak kell, meg ki fűt annyi helysisíget télen ki, nincsen a határba annyi fa, máma meg segédfa!

 

Akkor gyüttek ezek a cocijálisok, hogy a faluba szíjjelkőtöztetett cigány meg az elmagányosodástú dëpresszijós lett, mint ha bőtönybe ëgyesbe lett vóna! Dejoszt hamar egy-egy utca végig cigány házakkal lëtt tele, ezek a nagy ópétézésbe' tële lëttek ópétésházakkal a Nyócvanas Évëkbe, jazt gyütt a cocpolt, akkor milljó [húsz-harmincezër] opétésházat lëbontottak és a sok bontott anyagbú cocpoltos házakat ípítëttek. Már ekkor is vót ilyen cigánytelepfelszámolási bogromm! Csak van ez a sok kis bornyúnyalthajú   számítógépes kiscsákó, akik jókodnak, teszik a fejüket a zaktujális menő szövegükkel, gizdáskodnak, csirahangon beszélnek, oszt ezeket jaó be lehet szopatni. Szopassák űket az aladárok, ez a legokosabb királycsávó, ez a pestivé lett tanító, ez a legokosabb magyarokat is beszopassa, a mútkor a miniszter elnök, ez a kisgyerekarcú tette ott neki a fejit. Aztán vannak az elavúttak, a flórikákok, ez a Flóri egy alfődi parasztcigány. A kolompárokokrú nem sokat tudok, ezek újak, de mennek is, valami felfüggesztést ríjott ki magának ez a kis dugó Kolompáróbbány, oszt mert cigány, meg is adják neki. Mer' a magyar ilyen, inkább megaggya, csak ne kelljen szagúni ott!

 

És akkor ej, mennyire bonyolútt vót ez a sok fajin fejittevős ételmiseggi jógyerekeknek, dejoszt ki se terítettem még a cigánykártya lapjait. Megmondom, némelyik paraszt játékba nézi a kártyát, pedig cigánynak a kártya nem játék, sok ember a fiát már amikor aóvodás is lenne, szépen kitaníjja, hogy kell a parasztot levenni. A paraszt butának nízi a cigányt, mer' nem beszíl olyan kiművelten, minta a Doktor Balog Artúr beszíl. Dejoszt meg a kártyához mit se tud, leül nagypofával az árokpartra, oszt egyszercsak vótfizetés, nincsen fizetés. A régi szépidőkben, még a Második Cigánytelep Felszámolási Bogromok idejibe vót, hogy a pénzespostát, mindre, ami a táskájába vót, levették kártyában. Azóta meg még van a gépezés is. De ez más műfaj, errű majd máskor mesílek. Most menek, mer a Pupjfia Tibi gyerek főtette magát a jútúbra (dejoszt sok felzárkóztatási meg annyira egyszerű szegínynek nízi a cigányt, hogy azt se tudja, máma a számítógép a menő, mint húsz éve a csanelttepsi [műholdvevő antenna]vót.)

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr331401010

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ekkerjoz 2009.09.23. 08:22:27

Ez a cigánykártya-csomagból csak pár lap volt, Api.
Folytatni kéne.

magyar-magyar szótár 2009.09.24. 03:01:42

@ekkerjoz: Igazából jó kis film, a Magyar Sznecs [Snatch] lehetne ebből, Buborlyák Róccsi főszereplésével, s kártya témában. Csak arra kíváncsi lennék, hogy a mélymagyar pol'korrekt hogyan fogadná (pedig Kamondi Zoltán rendezésében)

RolloJuve 2009.09.24. 07:17:17

@magyar-magyar szótár: Úgy ahogy az edelényi polgármestert?

magyar-magyar szótár 2009.09.24. 18:12:11

@RolloJuve: Alsót húzott a parasztja. De egyébként a műfajban még a legmagosabbtudatú pihepuha hűdeműűvelt jógyerekértelmiségiek is szopnak: ebben a fajta kártyajátékban parasztnak csak bukta terem, lëkvaaros! :D

dr. Wilbur Swain 2009.09.25. 13:59:15

@magyar-magyar szótár: mindig a cigány nyer :/
és hogy maradjon meg ez az ország, hogy ne legyen belőle cigányország?

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.09.25. 21:02:34

hát az önkéntes lakásfoglalók? azzal az aladáron kívül senki sem foglalkozik?

magyar-magyar szótár 2009.09.26. 07:38:08

@dr. Wilbur Swain: A napokban meggyőzödhettem végképpen, hogy a jövő a cigányoké, éspersze ezért is a magyarok a hibásak, mint Trijanyony -ért. Majd még a Cigány Koszovó szócikkben fejtegetem ezt.

magyar-magyar szótár 2009.09.26. 08:11:41

@dr. Wilbur Swain: Kommentem írásának a pillanatában még nem tudjuk, mármint JOGI ÉRTELEMBEN newm tudjuk, kik voltak a cigányok elleni támadások tettesei, esetleg felbújtói. Valamit biztosan el akartak érni, amit elértek, az vagy a titkos küldetésük céljának felel meg, vagy pedig ami a fonákjukon, az a színükön, és azt érték el, hogy továbbra se oszthasson lapot a magyar. Húzni pedig a föntvázolt két lapot húzhatja, a harmadik mindenképpen tromf.

Hosszútávon úgy érzem, a cigányok maguk sem járnak jól, hogy ezek megélhetésijogvédő emberek keverik a cigánykártyát, meg játszák ki. De erről hogyan is lehetne beszélni?

Még Artúr barátom is elhülyéskedéssel leplezi a tudását, mert a sikoltozás jobb a kattogásmarketingben.

Pedig nagyon nem sikoltozni kéne... (gondolok a rémségesen ostoba Cigány Koszovó riogatásra, ami szerintem tudós magyar szociológustól ered..)

ibusibus · http://stirlitzblog.blogspot.com 2009.09.26. 14:27:31

Ezerszer elmondtam, elmondom hát ezeregyedszer is: nincsen itt titok, ahogy az sem számít, ki milyen színű, vagy milyen kultúrából jött. Élni kell, ez a cél. Mindenki lopik, ez a tény. Meg kell fogalmazni az együttélés szabályait, majd egyenlő mértékben betartatni mindenkivel, és biztosítani a normális élethez való jogot mindenki számára egyformán. Amit az ország a szociális rendszerre költ, a tóta bérsugalmazása ellenére sem közelíti meg azt az összeget (töredéke, lepkefing), amit az "elit" ellop. Választható perspektívát kell biztosítani az embereknek, és tudatosítani, h aki lopik, meg csal, azt igenis elítélik ebben a közösségben. Lopjon sokat vagy keveset, mindegy, a pillanatnyi jólétnek szabadságvesztés az ára (ha már a becsület fabatkát sem ér). Ez nincsen Magyarországon, ez az ami nem létezik, és ez tudatosan nem létezik.

A katonaságnál nem volt cigánykérdés, vagy cigányprobléma (a mi századunkban legalábbis nem), én, mint exírnok, pontosan ugyan a szerint a rendszer szerint engedtem haza a katonákat, függetlenül attól, ki honnan, miből származott. Volt, h leszóltak a tisztiből, írjam meg ennek-annak a könyvét, és volt, h elfelejtettem aláíratni.. volt, h alá kellett íratnom, de azt szépen beszámoltam, h oké, akkor ez most volt kint, tehát megy utolsónak a sorba. Sőt, mivel kavart, ezért x ideig utolsó is maradt.. sőt nagyjából úgy ment ez, h mivel szólnak, ha a csávónak ki kell mennie, hát magamtól nem is írok neki könyvet, majd úgyis szólnak megint, nem? Ezekről a dolgokról a századnál mindenki tudott, ez volt az alapja a közösségnek. Erős, összetartó, hatékony közösség voltunk. Volt katona, akit már kimenőben, a budin öntöttek nyakon egy vödör vízzel, majd kapott még pár gyomrost, mert tisztességtelenül szerzett könyvet (kimenőt) - lekavarta egy katonatársát. Voltak lopások is, ezekről is tudtunk, de ezek egy bizonyos "vízre rajzolt" határon belül maradtak, és a lebukásnak soha nem maradt el a büntetése. Néha verés, de leginkább az, h az ember nem mehetett ki. Teljesen természetes volt, mindenki tudta, nem is kellett külön mondani, és a vétkes maga döntötte el, mikor jön be megkérdezni, esetleg nem mehetne-e ki. Voltak katonák, akik részegen feltörték a tiszti büfét az egyes torony alatt (az őr persze semmit nem látott), és nem utasítottuk őket, h vallják be, vagy valami, a század kész lett volna szopni miattuk, ha kell, és végül is maguktól vallották be, és visszaadták, amit nem ettek meg.. Persze "beszopódtak", de konkrétan senki nem mondta meg, mennyi időre. Időről időre én kérdeztem meg a szpk-t, h nem gondolja-e h hazamehetnénak már egy estére.. Ebből egy cigány volt, kettő nem. Elég sokáig nem mehettek hivatalosan haza, dobiban jártak ki, mert öregkatonák voltak, az öregkatona meg nem jó csucsu esténként bent a századnál. Rontja a morált.. Akik meggyomrozták a kavaróscsávót: az egyik cigány volt, a másik csömöri (sváb) vízvezetékszerelő. Több cigány ls csömöri si volt a századnál, ezek ketten azonban igen jól megértették egymást.. Erős, összetartó közösségben nincs jelentősége a származásnak, más vonalak mentén rendeződnek az emberek. A legyengült, széthúzó közösségekben van jelentősége és lehetősége. A rasszizmust ezért szoktam vmiféle herpeszvírushoz hasonlítani, ami csak akkor jön elő, ha vmi nagyon nincs rendben, maga a szervezet gyengélkedik, és elhanyagolt.

Ez Magyarországon sztem abból van, h az un "elit" húsz éve a hétköznapi emberek zsírján sütögeti a pecsenyéjét, tudatosan a normális minimum alatt tartva az életszínvonalat, szétzilálva minden közösséget, h olcsó munkahelyekért versenyezhessünk a piacon. Ehhez kell a szegénység, h azt lehessen mondani, látod, van rosszabb is, semmibe nem kerül és odajuttatlak.. - ÉN. Ez pedig pontosan megfelel a múltból ismert gyakorlatnak, az egykori földbirtokos "elit" éppen ugyanezt csinálta: az olcsó munkaerőt, a biomasszát próbálta eladni, ettől volt Magyarország "mezőgazdasági óriás". A magyar búza szinte semmibe nem került, mert a parasztot ridegen tartották hozzá, ha pofázott, megbotozták, mint a tehenet. A mezőgazdaságnak befuccsolt, ma már egy kombájn elmegy magától, learatja hét falu búzáját, csak üríteni, meg tankolni kell. Na, majd gumigyárba jó lesz a paraszt, eladjuk oda betanított munkára, annyiért, h olcsóbb legyen, mint egy gép. Teccikérteni? "Eladjuk oda". A cigányok éppen azt csinálják, mint a magyarok, csak kicsiben. Így volt ez régebben, így van ez ma is. M-m szótár is megírta, az igazán vagyonos zöldben és barnában jár, kockás favágó ingben, és csak 17 eurós vízzel illeti halk szavú ajkait (fogmosáshoz is). Sofőrje van, magamaga csak a sportverdáját, meg a jachtját kormányozza néha, de hamar megunja.. Csak a buta cigány köt magára öt kiló aranyat, meg fújassa 24karáttal a felnijét, h mindenki lássa. A hegyvidék lakói árnyas fák között megbúvó, jól őrzött házaikban tartózkodnak, amikor éppen nem kikapcsolódnak valamely rezidenciájukon..

RoFä 2009.09.27. 05:38:30

@ibusibus:

HÚSZ ÉVE?

Több lesz az, vagy csak körmönfontan relativizálok?

magyar-magyar szótár 2009.09.27. 06:14:31

@RoFä: Bizonyos tekintetben Schifferné Szakasits Klára az önéletrajzi-napló-asszonyregényében rögzítette azt, amikor a helytelenül kommunisták-nak földicsért és becézett banda 1945-ben felosztotta maga között a Rózsadombot (pl Aczél György nem volt hajlandó odaköltözni) : A rózsadombi elitovodában a kommunisták gyerekei csúfolják a szocdem ovisokat: Beeee, benneteket DKW [Junior]ral hordanak oviba, mink meg Packhard s Hudson kocsikkal járunk ám, bibííí! Schifferné könyve a 80-as években jelent meg. Ez volt az a pillanat, a kis kommunista jógyerekek bibízése, amikor a kutya szájbabaszta a szociálizmust Magyarországon, és kis jóindulattal szociál-feudalizmusnak hazudhatjuk föl azt, ami volt. És a szociáldemokrata értékek? Az un. "magyar baloldal" egyenlő volt a szocdempárt, és ezt a szocdempártot tekintette a Rákosi de a Kádár rezsim is a legnagyobb ellenségnek: Az irmagját is ki akarták irtani a szocdemmozgalomnak, de főleg 1990 után még az esélyét is annak, hogy itt szociáldemokrácia legyen. Az MSZP azért állt elő, mint "szociáldemokrata párt" hogy az ösvényen senki ne sunnyoghason előre. Olyan szociáldemokrata párt pedig, aminek a Máthé László féle Első Lefosztásban megzsírosult Dr Kapolyi (egyébként becs'tes adózó, a letgtöbbet adózó ...) a főnöke?? Vicc. De igaz.

RoFä 2009.09.27. 10:41:32

@magyar-magyar szótár:
Én harminckét éves vagyok. És sokat olvastam már ötéves koromtól. Tehát ezeket tudom, de nem élem. Sokan elmondják, megírják, nekem összeáll valami kaleidoszkóp, mint amikor a FF régimagyarfilmet kiszínezik digitálisan, utólag.

Ott kezdődik a probléma, amikor a szar állagú, színű és szagú generálszósz alól elő kellene a húst bányászni. Mert egyrészt nincs hozzá gusztusunk, másrészt nem biztos, hogy finom lesz.

Lehet, hogy kezdek összefüggéstelen lenni... Csúnya kép alakul ki a nézőben, ha a te mozidra ül be, de nem mondom, hogy nem jó dokumentumfilm. Mondjuk 95%ban bólogatunk. Csak én azt az ötöt keresem, ami nem szar allagu. (Zappa, a Butikosnő, a józanság és zsírparaszti ész úgy általában, hát mit adnak nekünk még a rómaiak? Még az igaziírókról is kiderül, hogy baj van vélük!

Egyébként már régóta akartam mondani, hogy azért olyan a blogod, mint az Ápisz.
Meg azt is, hogy néha olyan, mint a Cafén a jazzműsor a régi teglájnjuk szerint: "Nem baj, ha nem érted - elég, ha tetszik"

RoFä 2009.09.27. 10:50:55

Különben meg ez az egész egy nagy összeeskóvés. AZ EGÉSZ!

ibusibus · http://stirlitzblog.blogspot.com 2009.09.27. 13:25:48

@RoFä: húsz éve. 1989 szeptemberében mint másodidőszakos honvéd ücsörögtem az írnokiban, és kezdtem felfogni, h még egy évig nem szabadulok.. Nem voltam boldog. Augusztusban leszerelt az öreg írnok, aki egész nyáron szabadságon volt; következő nyáron én is ezt tettem. Az utódom is erre készült, de az időszerű HM ellenőrzés után áthelyezték másik laktanyába, ahová a leszerelő bulira több láda pezsgőt, valamint egy gázpisztolyt próbál becsempészni, és megbukott. Asszem 30napot rá kellett húznia, így majdnem annyit volt katona, mint én. Ő nem jól csinálta, túlságosan beleélte magát a szerepbe, elfelejtette, mi a lényeg, pedig olvasta a Svejket: kint lenni. Az élet odakint van..

ibusibus · http://stirlitzblog.blogspot.com 2009.09.27. 13:27:31

@RoFä: "Nem baj, ha nem érted - elég, ha tetszik" - pontos meglátás..

bryan 2009.09.28. 20:22:15

@magyar-magyar szótár: Lehet, hogy nem lesz "cigány Koszovó" de én elképzelhetőnek látok egy latin-amerikai stílusú történetet. Már most is errefelé tartunk. Lent a csóró nagyszámú cigány (indián), fent a kisszámú gádzsó (fehér). Ezek nem feltétlenül etnikai kategóriák lesznek, hiszen lehet látni diplomás, művelt, jómódú cigányt, ugyanúgy, ahogy túlélésre berendezkedett, a cigányokról alkotott sztereotípiák szerint viselkedő gádzsót is. Egy haverom nemrég egy un. "szőke cigány" lányt vett feleségül, a lagziban meg nem mondtam volna ki a cigány, ki nem az. De az látható, hogy a társadalom nagyon csúnyán polarizálódik. Vannak azok, akiknek van esélye feljebb jutni és azok, akiknek nincs. Ez pedig csak a mostani problémák éleződését eredményezheti, a jómódúak és a szegények különválását, falak megjelenését a gazdagnegyedek körül, a közbiztonság romlását, a feszültségek növekedését, populizmust a felszínen, kőkemény gazdasági elnyomást a valóságban. Ezt kéne megelőzni. De ahhoz meg konszenzus kéne, pénz, meg a hosszútávú érdekek felismerése, átgondolt cselekvési tervek húsz évre, meg ilyesmi, az ilyesmi meg nekünk nem szokott menni.

magyar-magyar szótár 2009.10.02. 12:31:30

@bryan: Lent a nagyszámú szegény cigány, fent pedig a zsírjukon élősködő gazdag és régi felsőkasztbéli cigányok.
Azt kellene megérteni: A cigányok megismeréséhez nem amerikaiimport cuccok kellenek. Indiát kell érteni s érted a cigányokat. Aki a kasztrendszert (nem a maaaxista osztályos tálalását) megérti, többet ért a cigányok sorsából. Ez a latinamerikázás is egyetemi, katedróról zengő cucc. Nagyon vigyázni kell vele.
Épp ma dobtam föl valamit a legszegényebb 100 és a legszegényebb falu hoaxról.
A szegény cigányok nem a gádzsókra panaszkodnak, hanem a cigány királycsávókra. A cigány-cigány kirekesztés is még indiai gyökerű. Azért nem lesznek latinamerikai történetekek, mert két különböző falu cigányságát lehetetlen integrálni: Előbb közösködik a falumbéli cégány gádzsóval, muint szomszédfalusi ccigánnyal.

Nagíyon súlyos skandallum és bukta volt ez most a Tárkis Bácsinak, de nem hiszem, hogy tanult belőle.

Erzsebet 2009.10.02. 18:48:42

A fenti okos bácsiknak gőzük sincs a cigányokhoz. Még Lakatos Attila cigány vajda is úgy nyilatkozott: A cigányság nem egy nép, hiába a bőrük színe egyforma, más nyelv, más kultúra. Pl. a muzsikusok nem vállalnak közösséget a kukázókkal. Onnan ismerem behatóan, mert ismeretségi körömben is sokan vannak. Előszeretettel olvasok néprajzi tanulmányokat.

bryan 2009.10.02. 19:53:57

@magyar-magyar szótár:
"A szegény cigányok nem a gádzsókra panaszkodnak, hanem a cigány királycsávókra. "
Régen sem a királyokra panaszkodtak, vagy a földesúrra, hanem a zsidó intézőre, vagy a gonosz miniszterre/királynőre/kancellárra. Addig "látnak" el. Persze nem a "királycsávókat mentegetem itt, hanem azt világítanám meg, hogy nem ők itt a legsúlyosabb gebasz.
A latinamerikázás annak szólt, hogy egy olyan társadalom készül itt kialakulni, mikor a "lassan már kisebbség" védi a privilégiumait, és nem törődik vele, hogy közben a többséget lenyomja, ha nem is tudatosan. Ez nem csak etnikumról, hanem inkább szegénységről szól. Nem olyan szegénységről, amikor csődbe megy valaki, inni kezd aztán nem tud kitörni a helyzetéből, hanem a kirekesztett, bejönni okkal óvatos "régi szegényekről". India ide-oda, hasonló helyzet mindenhol hasonló közösségeket eredményez, a delhi érinthetetlenektől, a kínai dzsunkalakókon át a rioi favellákig. Az ilyen szituk akkor eredményeznek robbanást, ha a hatalom gyenge és nem is törekszik a helyzet rendezésére, sem pedig az igazán erőszakos lépések megtételére. Nálunk ez történik.

magyar-magyar szótár 2009.10.03. 10:48:42

@bryan: annyiban adok igazat a megélhetési kisebbségvédőknek, hogy a cigányság képtelen HOSSZÚTÁVÚ önérdekeinek felismerésére, nagyjából maestig lát el.
A fekete, afroamerikai közösség fillérjeit adta össze 135 éve, hogy saját értelmisége legyen.A cigányságnak pedig a gádzsók pozitívdiszkriminálják össze az értelmiségijeiket, akiket aztán a kasztrendszer miatt nem fogad vissza a cigányság, hanem lebegő emberek (lásd szegény Artúrt) lesznek.
Artúr nyafog hogy de szeretne gádzsó lenni, de ha gádzsó lenne, ezzel a teljesítménnyel ismeretlenségben maradna.

Nagyon súlyosan mellétrafál ez a latinamerikai hasonlat...

A királycsávók 200Ft-ot nem áldoznak a szegény cigányságra., a gádzsókkal akarják eltartani őket, hogy aztán a segélypénzeket elszedhessék.

Csakis és mindig a gádzsókra szorulnak a cigányok, ezért költöznek el a 60-70%-os aránynál jobban elcigányosodó falvakból.

Súlyos hiiba nem észrevenni a cigányok vagyonielkülönülését.
Latin amerikában a még a bűnözők is áldoznak a favellák népének szórakozására.
Nálunk erre is a gádzsóktól szereznek pénzt.

bryan 2009.10.03. 13:11:13

@magyar-magyar szótár:
Az a baj, hogy míg a cigányságot királycsávókra, megélhetési jogvédőkre, meg prolikra osztod, addig nem látod, hogy ez az amerikai 19. századi feketékre legalább úgy igaz volt (tehát részben). Ők aztán tényleg törzsi társadalmakból jöttek, a filléreiket összeadó feketék elég nevetséges (bocs). Az csak olyan vallási közösségeknél szokott működni, mint amilyenekben a cigányoknál is működhet, de azokon a helyeken, ahol preblues meg a prejazz többször szólt mint a gospel hasonló stilus ment mint ma Magyarországon.
A favellák nem csak Kolumbiában vannak, ahol az exportdrogból tényleg olyan elképesztő mennyiségű pénz van a drogbárók kezében, olyan mértékű szükséggel a népszerűségre, mint sehol másutt. Azért az átlag favella nem olyan mint Medellinben, vagy, Caliban, ahol a don megveszi a focicsapatot, hogy szórakozzon a nép. Ott az azért van, mert a szegények a támogatóként kellenek, nem pedig a prédának. Ahol a drog dílerek, zacisok, kamatolók teljesen a helyi lakosságból élnek, ott roppant más a helyzet, ott már ugyanúgy csak a "munkatársak", meg a család (gyakran a kettő együtt) járnak jól, mint nálunk, esetleg a hivatalnokok akiket megvesznek kilóra mint nálunk. Egyébként ha a királycsávó a kamatos pénzekből vesz egy körhintát a faluba, attól még nem lesz jobb ember, nem tudom, miért lenne jó jel, ha venne.
"a cigányság képtelen HOSSZÚTÁVÚ önérdekeinek felismerésére, nagyjából maestig lát el."
A magyarságban sem látom a hosszútávú érdek felismerésének képességét, ha látnám akkor nem mondanám 80% biztonsággal, hogy össze fog omlani a nyugdíj rendeszer, az egészségügy és a közoktatás, tehát az állam, úgy nagyjából 50 éven belül.

magyar-magyar szótár 2009.10.03. 15:07:01

@bryan:
Tévedés: A cigányságot legalább annyi különböző népre osztom, mint pl Várnagy Elemér professzort Pécsről nyelvi metszésben. De még ennél is többféle népről van szó pusztán a romongrókon belül, vagyis, (ez ismétlés, csak nem olvastál mindent tőlem) ha azt mondom [én] cigány, akkor az kb, mintha azt mondanám, európai. Európai az albán, a svéd, de még a török is európai kicsit és európasak a Földközi tenger medencéjének népei.. kicsit (vagy nem...) de foltonkint meg igen.

Egyáltalán nem nevetséges az állításom... persze mélymagyar "liberális" nézőpontból (ami posztmaóista) hűűllye valásosok a felszabadított rabszolgák.
Csakhogy! A fekete közösség bőrszín árnyalatától függetlenül feketének fogadta be azt a fehéret, akit niggerséggel vádoltak (Faulkner: Megszületik augusztusban) míg a cigányok szegregálnak, nem fogadják be a magyart, de nem fogadják be a shudrát (a szegény falu szegény cigányát) nem támogatják elesettjeiket, sőt, becsicskáztatják. Az afroamerikaiak közösségszervező ereje nem csupán a vallás. Vagy ha vallás: prae-keresztény!!!

Van efféle maszatolás, amit neked tanítanak, az indiánkérdésben is.
Nos, az indián nem dolgozott az ültetvényen: agyon is verhették, sztoikusan tűrte.

A cigány népek egyik közös jellemzője, hogy szorulthelyzetből, lágerből, börtönből MINDENÁRON szöknek, semmi se tarthatja vissza őket, végsőkben a halált (börtönszleng: dobi dobi a szökés is de a halálba menekülés is vagy a teával kábítózás) választják.

Semmi keresnivalója a cigánykérdéssel összefüggésben dél-amerikai példáknak, mert ott egészen más a "szinesség" megítélése. (Gondolok a gringókat sújtó szegregációra, ami végülis megérdemelt "reakció") Ott van a bolíviai ellentét a visszerősödő indián népesség és a mesztic és-fél-gringó jóléti országfél között. Semmi, de semmi párhuzam nem erőltethető. csak szajkózni tudom: Keep India. Csakhogy a tanáraid ezt az irányt nem ismerik. Nincsen kopírozható anyag az indiai irányokról... Szűz terület.

A hazai "liberálisok" csak nyugati példakönyveket ismernek. Namost az Albert malz féle baloldali romantikával semmire menni a cigánykérdésben.

Mondjuk nyilvánvaló, hogy cukorabb NY-ba menni tanulmányútra, minnt Mumbai-va. Pláne pedig le a tamilokhoz.

De különben minek okoskodni. Nyalnak most ostobán a cigányoknak szavazatvásárlásért a Cigány Obamával. Csakhogy a Cigány Obamához elébb Cigámy Marint luther King, Cigány Malcolm X és elsősorban Cigány Eddie Murphy kell. Hol az a cigány, aki annyi öniróniát elvisel, mint ami afroamerikaiakat pécéző irónia EM-ben van??? Gáspár GYőzó magossértelmiseggjeinktől való leköpdösésére is mutathatok, tessék! Igenis, Győző nagyon értelmes, és igen hasznos volt a show-ja, megmutatott olyan térszeleteket, amik cucjológusok előtt soha nem lesznek nyitva.

A másik: Úgy, hogy "Namost én szociológius vagyok és áprilistól novemberig Tégláson élek.. ez nudli, ez nem munka. Legalább 3-6 évet, valami hivatásban, orvosként tanítóként kell dolgozni odalent a cigányközösségben, de ám jól dolgozni, elfogadtatni magát a tudósnak hivatásában.. s akkor, mint GyeneiMártának a 3-4 évben, talán megnyílnak a cigányok és talán őszintén beszélnek.

Bryan, te jólélek vagy, látom. Csak szólok, hogy egy két pap, orvos, védőnő sokkal több -ugyan nyers- tudást hordoz, mint sok egyetemi tanár. Ezejket az embereket a cucjológusaink lenézik, naív hozzánemértőnek gondolják, hogy a durva vádaskodásaikat (most még) ne is soroljam.

Remélem, eszmecserélünk még!

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.10.03. 20:11:11

@bryan:
a feketéket úgy vitték, a cigányok jöttek.
a feketéket kiszakították a közösségeikből, különböző helyekről származók dolgoztak később ugyanazon az ültetvényen, a cigányoknál jött az egész falu, hosszú évszázadokra visszamenőleg vérségi-szokásbéli kötelékben.
a feketék a kormányzati elnyomás és a hivatalos megkülönböztetés ELLENÉBEN lettek sikeresek, a cigányoknál ez teljes kormányzati hátszéllel sem megy.
nem ugyanaz, messze nem.
vagy ahogy chris rock mondta: vannak a feketék, és vannak a niggerek - és a niggereknek menniük kell.

bryan 2009.10.03. 21:13:56

@bs395: Teljes hátszél a faszom. :) (már bocs) Teljes körű támogatást kapnak szóban, de tettekben, pénzben csak ahhoz kapnak támogatást, hogy ne haljanak éhen.Amikor meg jön a támogatás, ahhoz, hogy kezdjenek valamit ténylegesen magukkal azt lenyúlják a bürokraták, a kamatolók, meg a megélhetési tanulmánykészítők természetesen a legnagyobb egyetértésben.
"a feketék a kormányzati elnyomás és a hivatalos megkülönböztetés ELLENÉBEN lettek sikeresek"
Azért ez is bonyolultabb kicsit. Ott megvolt az a polgárság, meg hivatalnokréteg, akik segítettek nekik. Jogvédőirodák, keresztény egyletek. Államtól független emberek is, akik nem pénzszerzés reményében, hanem idealizmusból segítettek. Nálunk ilyen ember kevés van. Az állam nálunk túlságosan rátelepedett mindenre, az egyéni kezdeményezések hiányoznak nagyon, amik az USÁ-ban kicsit könnyebben kapnak teret. Nálunk meg marad a felvilágosult abszolutizmus merev rendszere, mag a nyakas passzív ellenállók.Így nem fog menni.

magyar-magyar szótár 2009.10.04. 05:24:32

@bryan: Egyszerűbb szerintem. A szellemi elitünknek kevés köze van ahhoz. Egyszerűen a XX. század története Magyarországon a nyílt, majd a burkolt (kripto) feudálizmus története. Tehát itt igaz az, amit tanítanak ma a "felvilágosult abszolutizmus"-ról, de hát mit lehet csudálkozni, A Jó Apa kép helyet mindössze 40-50 éve ismerkedik a nép az Állam fogalmával s egyelőre a nép fejében az Állam megszemélyesített (Kádár Tápláló és Elvevő Fasza) .

Amihez képest az eleve ipariforradalommal nyitó Új Amerika (a polgárháború utáni, amikor a feudálizmussal végképpen leszámolt az Állam...) perszehogy esélyesebb volt. Én továbbra is tragikusnak tartom a mindenáron amerikai import-ot a cigánykérdésben.

Más. Nemrég olvastam Ferge Zsuzsa egy mondatát, miszerint a bezzegakádárrendszerben, ha roszul is, de volt valami [szoociális háló] Nem igaz, 1970-75 között Karcagról rendszeresen "különvagont" kialakítva maguknak mentek föl Debrecenbe koldulni cigányok, ma már erre nem szorulnak rá.

Addig, amíg nem tárja fel hazai szociológiánk azt, miben gyökerezik a cigányság szimbiotikus életformája, a "tááborozó" magatartás, vagyis az adott környezethez úgy igazodik, hogy igyekszik két lépéssel ő beljebb menni a megengedettbnél, de ő a maga közösségét zárva tartja (a cigánytelepről szabad a bejárás a faluba, de a fauluból senki nem húzhatja a lábát be a telepre, maxx a szobáztató prímásné tisztaszobájába).
Szerintem ez a csoport-magatartásforma a többezernemzetiségű ezernyelvű Indiából való, ahol sok-sok párhuzamosvilág van, sok-sok nép területe ("országa királysága") egymás metszésében..
A pozitív diszkrimináció legalább annyira sújtotta és nyűgözi ma is a cigányságot, mint a negatív.

ibusibus · http://stirlitzblog.blogspot.com 2009.10.10. 12:21:13

Kamatolók, meg a faszom.. nem vágom, mit lehet ezen ennyit rugózni: ember van, és minden emberre azonos feltételek kell, h vonatkozzanak, ahogy minden embernek azonos feltételeknek kell megfelelnie: tehát fehér, fekete, sárga, ha nyóc gyereke van elég nagy gebaszt vállalt, mert a gyerek az egyik legköltségesebb hobbi ebben a társadalomban. Ezt el kell mondani úton útfélen. A hivatalnak ki kell szállnia és ellenőrizni kell, milyen körülmények között élnek a gyerekek, aztán szükség esetén állami gondozásba kell venni őket, és mindent el kell követni, h a közösség teljesértékű tagjává fejlődhessenek, hiszen EMBEREKről beszélünk, és a közösségnek (tóta msz(m)p meséivel szemben) kötelessége gondoskodni a tagjai megfelelő életkörülményeiről. A közösség el tudja dönteni, milyen társadalmi különbségeket enged meg, tudja szabályozni belső piacát, stb.

A XX. sz óta egy pár, fogcsikorgatva, két-három gyereket tud felnevelni, de ehhez kb az kell, h mindketten dolgozzanak egész életükben. Ez a száraz valóság. Aki ezzel szembe megy, szopni fog.

Kamatoló: nem kell kölcsönt kérni. Bűnözés: nem kell elkövetni. A törvény szerint minimális a különbség a különböző indokokból elkövetett bűncselekmények között: először van a cselekmény, amit a közösség károsnak, és büntetendőnek tart, aztán az indok, miért követte el.

Az egy dolog, h akiknek feladatuk lett volna naprakészen tartani a törvényeket, igazságszolgáltatást, az egész kibaszott rendszert, azok húsz évig csak loptak, bűnöztek, mint az állat (ezért meg kéne kapniuk a büntetésüket), de ettől még a tett, aminek a következményeiről gyakran szó van, az az ember SAJÁT tette. Kurvára nem érdekel, ki honnan jött, milyen kultúrából, legyen neki nyáron a karácsony, leszarom, nem érint. Magyarországon a helyi törvények szerint kell élni. Pont. Ez érint. Aki törvényt sért azt el kell ítélni. Pont. Hát ilyen egyszerű az elv. Neki kell állni megvalósítani. EZ az, ami nem történt meg, meg ma sem történik - vagyis, mintha kicsit történne mióta a bolgárokat seggberúgták az ellopott pénzek miatt, meg ide is idemordultak, h most már aztán redbeteszitek azt a kibaszott kuplerájt, vagy oda sem adunk több pénzt, aszt nem lesz mit ellopni.

Finn mondás, az elsők között tanítják a nyelviskolában: "maassa maan tavalla" - vagyis az országban az ország szokásai szerint. Pont. Minden civilizált közösség kialakítja a maga törvényeit, amik mindenkire egyformán érvényesek: ad kenyeret is meg pofont is, ez a közösség egységének a kulcsa az idők kezdete óta. Akkora mecsetet épít, amekkorára engedélyt kap, senkit nem zavar. Tartsa be a törvényeket mint mindenki más, és minden rendben van. Szegje meg őket - el lesz ítélve. Ez ennyi, ezt kell megvalósítani, és olyan jelentéktelenné válik a cigánykérdés, h el sem lehet mondani, valószínűleg egyedül a cigányokat fogja érdekelni..

Hogy ez miért nincs így? Éppen azért, mert nem a megoldásra törekednek, hanem politikai hasznot kovácsolnak a kérdésből, és éppen azok, akiket meg kéne büntetni, mert húsz évig szemérmetlenül loptak. Semmi szükség se gárdára, se szabadcsapatokra, a rendszerből kell kiiktatni a tolvajokat: rozsdátlanítani kell, kicserélni a korhadt csöveket, kidobni a picsába a szigszalagozott részeket: van egy lefulladt, lepukkant negyven éves tragacs, azt kell működőképes állapotba hozni. Talán még a motor sem ússza meg, talán úgy, ahogy van új, modern motor kell bele, új váltó, rugózás, fékek, stb. stb. Magyarországon és a magyarokon múlik, mit hoznak ki ebből. Pillanatnyilag én nem látom, h dübörögne a projekt, és azt sem hiszem, h a fidesz bármi frappánsra képes lenne, ugyanis mindkét pártban dübörög a kontraszelekció. A fideszben ugye viktornál nem lehet magasabb senki, az msz(m)p-ben meg a titkos klikknél okosabb - nem akarnak ők vátozást, jól érzik magukat a kondér melett.. A MI kondérunk mellett. Ami pozitív történik az országban, az külső nyomásra és nem saját belátásból történik: ezért lett a cigányból kártya, és ez bizony betonkeményen Pató Pál úr mentalitása..
(pedig tudom, h ezért most kapni fogok..)

magyar-magyar szótár 2009.10.10. 18:37:57

@ibusibus: A kamatolás nem olyan egyszerű, mint ahogy beállítják. Eeleve az uzsorázás téves elnevezés. A kamatoló különböző trükkökkel húzza csőbe az áldozatot. Mindig nagyon kis pénzzel indul, a cél egyáltalán nem a pénz kamatostul való visszavétele. Pl előfordul olyan, tényleg, hogy az adós hasraesik egy gurigában és meg akarja adni az 5000 forint hitele után a kamattal együtt 15000-et. Nem engedi kifizetni a kamatoló, majd, ráér, stb. A cél mindig valami magaabb, pl eddig a cocpolt volt, a cocpolt eladására való rázsarolás. Ezért is gyártanak rá a 6-ra még 2-3 gyereket, amikor bejött ez az új cocpolt 1993-ban, fél vesével 46 éves asszony szült... A gyerekekre a töredékét költik rá a családi pótléknak -tehát az efféle, hogy 2-3 gyerek is már nagy áldozat, röhejes nekik. A gyerekre minden ingír potyára jár. A családi pótlék az emberé [férfié] mert ő csinálja a gyerkekt, az egyéb segélyek az aszony kezében. Már a kamatolás előtt is viadalok voltak a posta előtt, sok asszony idézem szó szerint, kibaszott a zurával és a posta előtt az utcán felvette a pénzt. Mivel az asszonyok kevés szeszt isznak, inkáb gyógyszereznek, régente a kombináltpor meg a Parkán ment, amikor ismerkedtem a műfajjal, 1984-ben, a buszmegállóban úgy heverte szanaszéjjel a Parkán-os fuszulyok, mint a csikkek. Kevés pia, sok gyóccer, mert az olcsóbb. Az asszony rohant a boltba, hogy elvásárolja a pénzt, mielőtt az ember észbekap. vett 20 kila lisztet 10 kg cukort, hypót, csokit, mindent a gyerekeknek. A 10-ból 2-3 gyerek a kedves, az egyiket , mint kiskirálynőt öltözteti, vagy fiút hófehérbe, a páriagyerek meg fél évig egy gatyában. Akkor mosdik, ha nyáron a csatornára vagy a folyóra megy fürdeni.
Kivette a gyerkét a napköziből, nem részletezem, másfél óráig cirkuszolt az igazgatóval, ám, amikor az beleegyezett, akkor azt mondta, hogy most pedig a pézet, ami az ítkezésre járt vóna erre a hónapra, IDEFELÉ!!
Azóta ez az egyszerű, átlátható helyzet bonyolódott. Most pedig nincsen cocpolt, tehát a bezsarolt, agyonkamatolt emberek zsákutcába kerültek, akamatoló a mésik végén. Ezért tettem föl a tálalás c. bejegyzést, de aztán levetem, mert az ember semmire se megy a műűvelt pesti olvasójával, és még azt se mondhatja neki, hogy művelt pesti mert az is sértő. Itt vakarja a faszát, a pináját munka nélkül 200-300 tényfeltáró újságíró, oknyomozó riporter, de közben a terepre nem mer lemenni senki. Lementek a "legkisebb vásárlóerejű falu"-ba a tévéstábok és nem találtak a kisboltoson kívül megfelelően panszkodó embert, mert autóval átjárnak a szomszéd falu meg a közeli kisváros üzleteibe vásárolni, a falusi kisboltba csak épen azt, ami muszáj, kenyér, kis felvágott, hirtelen egy hypó, mosópor, ennyi.. a többiért elmennek autóval: "a legkisebb vásárlóerejű faluban". És nem szégyelli magát Sík Endre, hanem még büszke is, hogy most papír-staisztikai adatokból aztán megmutatta, a nagy lófaszt, azt! Jó, amikor a Kétfarkú Kutya párt ökörködik ilyen jóléti Svájc pukkasztgatására való netisztikus mob-féleséggel, de egy Sík Endre? Itt tartunk,, hűű, mindenüvé odamegyen a kamera.. pedig dehogy.. dehogy megy.

Nekem sül le a pofámról a bőr Sík Endre helyett...

ibusibus · http://stirlitzblog.blogspot.com 2009.10.10. 21:23:36

@magyar-magyar szótár: Félreértettél, én azt állítottam, ki lehet dolgozni olyan rendszert, ami megoldja ezt a problémát. Törvényeket és végrehajtást. Lehetséges, megvalósítható. Hogy az elején kezdjem pl. csak akkor viheti haza a gyereket a szülészetről, ha a védőnő igazolta, h otthon emberi körülmények vannak: babaágy, fürdőszoba, elegendő mennyiségű babaruha. Egyéb esetben állami gondozás, esetleg örökbeadás. Aki a pénzt adja, joga van megmondani, mire adja a pénzt, és joga van számon kérni, arra költik-e, amire adta.

Rögtön nem lesz olyan vicces a "2-3 gyerek nagy áldozat" sztori, amikor nem lesz egy sem, mert jön a gyermekfelügyelet és volt gyerek, nincs gyerek, viszont van másfél év letöltendő kukoricakapálás meg tábori körülmények, jókis fűthető katonai sátrakban szigorú felügyelet alatt kiskorú veszélyeztetéséért.

magyar-magyar szótár 2009.10.11. 06:00:29

@ibusibus: @bryan:
[...]
A cocpoltházaknál derék értelmiségiek, pl építési hatóság, építésügyi ea igazolták, hogy a laza sóderre vizes homokkal összepety ëgtetëtt falak, a régi szöglyuk helyére gondosan beütött 150-es szögekkel összefogott tetőnek látszó izé, a homokra lerakott járólapok, a csak úgy odaállítgatott szaniterek, az ház. Most a borsodi próbaperben a cocpoloztató-kamatoló a negyedrendű, teljesen mellékes vádlott, és a becsicskáztatott építési ea pedig az elsőrendű.

Én magam láttam 13 és fél éves anyát, aki a szájában előcsócsált fokhagymáskóbásszal táplálta a 3 hetes magzatát teje apadvást... Becsületes magyaremberek kutyatenyésztők meg az ingyentápszert megboltolták vélük. Pufók, a naívák, pl szociológusnők szemében túltáplált (feszesbőrű, hurkás) csecsemőket ringáztak, a kólásüvegen cumi az üvegben vizestejes híg gríz [tejbedara]. Ki az a szülészeti főnővér, az a kegyetlen védőnő, aki szakggajtott nyélonotthonka és koromfoltos pörköltszaftpecsétes pink selyemdzsogg láttán meg nem enyhül és szemet nem huny.

Mindehhez pedig a pozitívdiszkriminációt bazseválják magastudatú értelmiseggjeink. A nép a büdös, lásd odaföl Bryan jóindulatú naív leckefelmondását arról, hogy a büdösnép nem látta be a tássadalombisztósittáss meg a zegésségűggy meg a nyödíjjfojósítás broblemarencerét. (Még annyit Bryan, hogy a cigányság önérdekfölismerése a jövő hétre vagy évre, ha kiterjed, azért a magyarok már kb 5-10 éves időhatárban képesek előrelátóvá lenni…) De, az a baj, hogy a büdösnép pontosan belátta, hogy trükkös népszopatás megint az egész. Máig nem lenne tőkebefektető, méghozzá azért, mert Magyarországot a biztosítók nemzetközi kollégyioma a csalás országának látja, pl a gépjárműfelelősségbiztosítás ilyen, mert itt 70ezer Ft-os kárból 700000-es lesz. Egy komolytalan koccanás műászakitotálkár. Lehet, hogy vannak, aki társadalmi-globalicce felelősségteljesek, ám egyéniben meg ki net tudja, hogy jobb pánikszerűen még addig [elő] nyugdíjba meni, amíg ér valamit. Tudom, hogy vannak magasanműűűvelt fők, akik összeszorított műfogsorrukat csikorgatva bár, de nem mennek nyugdíjba a 87000 Ft-ossal, hanem várnak rendesen még három évet, hogy 62500 ért lehessenek nyugdíjasok, Jó Bryan is ilyen fegyelmezett lenne ebben a választási szituációban.

Azt mondják, természetesen kikapcsolt magnó, leállított video mellett és nyolc sörunikum után a magas értelmiseggjeink, szó szerint idézem az SZDSZ egyik korai élmunkását: "Nincsen a cigánykérdés áfiomára orvosság!"

Bryannak valaki bemesélte, hogy a polgárháború utáni amerikai fekete lakosság, akik maszekban gályáztak, immár a saját gyapot meg dohányfőggyükön (esténként a Klu-Klux Riders riogatása mellett) napi 16 órát, az Cséplő Gyuri ÉS egyszerre pedig afrikai törzsiközösség. Pedig nem, a cigányság az, akik minden alkotó kisnépükbben s emígy kaszt-ilag is az iráni-medencei-afgán-indiai antidemokrátikus törzsitudatot ma is továbbéltetik. A feketék meg villámgyorsan, 2-3 nemzedék alatt asszimilálódtak. A gang pedig, ha black, ha spanish, ha coney island-i , gang és kész. Max a blackgang -ben, mielőtt egymás torkát átvágják, brother-t mondanak.

Persze, hogy volt fekete nagyvárosibűnözés, nyilván a Black vagy a Spanish Harlem közelebb van a Kecskeméti Cigányvároshoz, mint Dél-Karolina dohányfődgyei.
Namost az 1972-es karcagi cigánykoldusok maguknak szegregáltak le egy egész vagont, nem volt Magyarországon soha kiírva, hogy Only Browns, hanem a cigánysszonyok bementek a félig teleült kupéba és elkezdtek véresgeci, basztam Julis az éccaka, kiszoptam az uram faszát, meg fingani, gyereket rívatni meg böfögni, gyorsan elmenekültek a magyarok.. aztán, nem hiszitek el, ugyanolyan békés, nyugodt beszélgetés kezdődött el gyerekekről, betegségről, mindent elkártyázó emberről és hülyemenyről, mint azelőtt, meg fasz vejkóról és milyen drága az új doktornő a gyerekosztályon, nyalom a cuncóját!

Az a baj, hogy a cigánykérdésben az odalentiek soha nem szólalhattak meg vagy lehülyézték, lebarmozták, leosztották őket. Ferge Zsuzsa sem tudott a karcagi koldusvonatról, vagy arról, hogy a cigányfalusi asszonyok hogyan alakították ki Only Browns maguknak a faros buszok hátulját. (A barna műbőrről a buszsofőr a dögtyúklevet még könnyebben takarította, mint a 80-as években a textilhuzatról. )
Honnan tudom? -onan, hogy mióta az első Gelléri novellát olvastam, egy ideig, azt hittem, ha megnövök, író leszek, és azt hittem, hogy az írónak benne, lent kell lenni a valóságban.
De aztán láttam Csalog Zsoltot, a festőművész outfitjében, finombőrkabát, feltűnősapec.. és azt a riadt , szánakozó undort, ahogy a cigányokra maszekban nézett (jól ismerte őket) és rájöttem, hogy ez a pálya se nekem való. Ott is hazudni, hazudni, hazudni kell - ha jót akar az ember magának.[...]

ibusibus · http://stirlitzblog.blogspot.com 2009.10.11. 08:05:48

@magyar-magyar szótár: "meg nem enyhül és szemet nem huny " - aki emiatt elveszíti az állását. Aki tisztában van vele, h a rendszer, ami alkalmazza, nem elnéző. Én abból indultam ki, h itt, amikor idejön az az évi 5-10.000 (Svédországban közel 30.000) bevándorló a világ különböző országaiból és kultúráiból, szépen kiutalnak neki egy lakást (külön ügyelve arra, h ne legyen olyan, h mondjuk a feketék csak egy helyen élnek, a kínaiak csak egy helyen élnek, a vietnamiak meg egy harmadikon, hanem szépen szétszórják őket - összejárhatnak, de nincs gettósodás), és azonnal beíratják őket nyelviskolába, megmutatják, hogyan élnek itt az emberek. Ha nem jársz, nincs pénz. Ha tönkre vágod a lakást, nem kapsz másikat, és rád terhelik a kárt. És igen, a védőnő, ha tudomására jut, h megengedhetetlen körülmények között neveled a gyereked, köteles jelenteni, és beindul az erre létrehozott gépezet. Gyermekvédelem - ez a neve ennek. Amint megkaptad a lehetőséget, h maradhass az országban tanfolyamok, kurzusok, továbbképzések hada vár rád, amiket nem lehet visszautasítani, mert elzárják a pénzcsapot. A cigány "menekültekre" éppen úgy érvényes ez, mint bárkire, aki itt szándékozik élni. Tudtommal pl Norvégiában elég sok magyar cigány él, és biztos vagyok benne, h átmentek ezeken a procedúrákon, mert senki nem kivétel - mesélhetnének. Vagy beilleszkedtek, vagy hazamentek oda, ahol nem kell beilleszkedni. Tehát van rá példa, lehet vizsgálni, kutatni, és működik. Az, h felénk nincsen hasonló rendszer, az a társadalom hibája, és ha így van, akkor a társadalom ne nyekegjen, h baja van, mert a probléma kezelhető, és megoldható, csak nem teszi meg. Semmi szükség sem gárdára, sem másra, a törvénytelen, embertelen, durva megoldások nemzetközi egyezményekbe ütköznek, s mint ilyenek büntetendők, és mivel nem magyarok büntetnek, lesz büntetés, nem kell aggódni. Csupán el kell érni az ingerküszöböt, ki kell provokálni. Akkor aztán lehet gyűlölködni, meg hőbörögni - semmit nem jelent, senkit nem érdekel.

Ez a kérdés, mint annyi más, az állam feladata, meg kell oldania, vagy mehet a magát elitnek nevező tehetetlen, a megoldásért felelős bagázs, a sunyiba. Viszlát!

Amit én Magyarország legnagyobb problémájának tartok (túl azon, h történelmileg erre van belőve, vagyis a múltban sem volt ez másképp), az az, h nincsen felelősségvállalás. A posztokat, pozíciókat nem rátermettség alapján osztják, hanem haveri, uram-bátyám, hű béresem alapon, ami hatalmas teher a közösség nyakán, emiatt nem képes érvényesülni a nemzetközi piacon, emiatt kell az olcsó munkaerővel üzletelnie, és emiatt mennek el a tehetséges emberek oda, ahol hozzáértés alapján osztják a munkát, és a teljesítmény számít: félgőzzel boldogulnak, a megszokott teljes gőzzel meggazdagodnak.

Az, pl, h a cocpolt-házakkal mi történt - ahogy mondod is - bűncselekményre utal. Ilyen épületet eleve nem lehetett volna átvenni, aki átvette az el is követte, és az ítéletnek kb. hat hónapon belül meg kellett volna születnie. Tehát a jogrendszer és a végrehajtás sincs jobb állapotban mint a cocplot-házak. Pató Pál úr országában minden szét van szarva, mert húsz éve lett volna Magyarországnak, hogy kiépítsen egy versenyképes rendszert, de húsz év alatt csak a verandán pipált, és arra tanítgatta a Bordit, hogyan hordja haza a szomszédból a tyúkot ebédre. Ez volt minden, amit tett - meg eladta az örökségét. Ne essünk tévedésbe, ez is rendszert eredményez: húsz év mindenképpen rendszert eredményez, és ami most ott van, az egyáltalán nem különleges állapot. Elhagyott amerikai városok kb. hasonlóan néznek ki. Elfogyott a szén, csődbe ment a gyár, sutty, elhúztak az emberek, maradt 30 000, akik minden reggel felhúzzák a csillagos-sávos lobogót, és megkönnyezik, mert másuk nincs.. Tessék venni egy nagylevegőt elmenni kicsit távolabb, és megnézni, hogyan néz ki ma Magyarország kerekerdeje. Hát így: egy akáccal, bozóttal benőtt szeméttelep, széjjelhányt autógumik, mosógéproncsok. Nem kellett hozzá atomháború, megcsináltuk a pusztítást mi magunknak. Nem csak Budapest dzsuvás, szaros, büdös, egészségtelen, de a vidék is tarkállik az illegális szemétlerakóktól, a lepukkant, omladozó gyáraktól, üzemektől, az utak nem utak, az emberek a teszkóban verekednek, ordítoznak az olcsó mű-sajtért, stb. Egyetlen dolog, ami mindezt takarja: a buja természet - benőtte a gaz. Csernobilt is benőtte.. A természet nem válogatós, ahol képes életben maradni, ott nő.

magyar-magyar szótár 2009.10.11. 08:50:48

@ibusibus: majd kitérün Kanadára: Szeretettel várnak minden munkavállalót, nemzetiségtől függetlenül, aki mezőgazdaságban , erdőirtáson, szűzföldeken tud és akar dolgozni, mindenkimás go home. A többi is respekt, de most I go .. izé mittomén, dógomra.
süti beállítások módosítása