>> Nemzetünk nem kér más népektől engedélyt jogainak megvédésére!<<

/Josef Goebbels és G. Dabljú Bush/

Csak a vers, a dal, ami megmarad a holocaust után

/James Douglas Morrison, amerikai költő/

humanizmus - az emberiség eddigi legvégzetesebb csapása az evolúcióra. Persze nyilván az evolúció eredménye a humanizmus, ezek szerint meg van engedve, bele van kódolva az evolúcióba is ennhalála. A világot nem isten teremtette, megismerhető, és majd ha meglesz A Leíró Képlet, akkor ki lehet fejteni az a kódot az evolúcióból és akkor nem hordozza ennhalála képletétt is.


Ghánai moziplakátok

-szerintem gyönyerő tükrei a sokkútúráknak, amikkel a primitív népeket a zéjrópaji mumánizmus megajándékozta. És a Zinternett hatássa még mostan küjetkezzik! A subba magaskulturáltságot a szemetetek pofátokbavágásával annyirakifejező jóükisfiúblogból loptam.

Az evolúció szelekció. A gyönge, a kevésbé ellenálló, a végzetes hibákat örökítő elpusztul, mielőtt szaporíthatna. A humanizmus azonban ápol, felkarol, gyógyít, megment. A bábának ma is az a véleménye, ami 25000 évvel ezelőtt volt, a szülés közben elviutasításokat adó és a gyakorlatban lábatlankodó tanár úr [sámán-orvosember] azonban megmentésre ítéli a 850 grammos koraszülttet, mert erről publikálni fog s dicsőségét a szakmai körök megismerik. 5000 éve a bába ismert fogásokat, harmincezer év bölcsessége alapján tökéleteseket. Általában a kis porontyot, ha úgy ítélte, veszni hagyta: csak a gond [maimagyarul: a meló] szaporodott volna véle tovább, örökíti anyja nehézszülését vagy magzati rendellenességeit. Ámha a király (itt: törzsfő) megfizette vagy kényszerítette, bizonyos ráhatásokra (khrmmm..) alkalmazta a legtitkosabb fogásokat a magzat megmentésére. 

A Révai nagylexikona humanizmus szócikke négy soros:

Humanizmus, így nevezik az ókori klaszikusok ismeretén alapuló renassaince-kori műveltséget, s ennek ápolói és terjesztő voltak a humanisták. Lásd humanitás

humanitás (lat.), emberiesség, az igaz emberinek összhangzatos, minden oldalú kiképzése, a szív és az ész harmonikus egysége.. Erre már a rómaiak a görög irodalmat [l. Filológia) találták a legalkalmasabbnak; ezért Cicero irodalmi, esztétikai műveltséget ért H.-on. A középkorban is humanoriáknak (studia humanoria) nevezték az irodalmi tárgyakat, humanizmusnak a klasszikai oktatást. A renaissance tudósai humanistáknak nevezték magukat. A jezsuiták kollégiumaiban is H.-nak nevezték a studia inferiora (a.m. gymnasyum) negyedik osztályát, melynek Poetica neve is volt. A gimnáziumok tanítása ettől fogva alapszik a klasszikusok tanulmányán. Ez irány túltengése ellen, emly üres formalizmussá süllyesztette a tanítást, támadt a reális oktatás, melynek gyümölcse lett később a klasszikus tanulmányoktól független reáliskola (l. Középiskola). H.-nak nevezik az igazán emberi gondolkodás és érzésmódot is, mely tudja azt, hogy embertársunkban az embert becsülve becsüljük meg önmagunkat; csak az igazán humánus ember lehet altruista.

Altruizmus, ellentéte az egoizmusnak, önzésnek, önszeretetnek: mások szeretete, mások javával való törődés, mások boldogságának tevékeny előmozdítása. A szót Comte Ágost [August Comte] tette közkeletűvé, a fogalmat ő tette az egész etikája alapelvévé (vivre pour autrui -másokért élni). Magától értetődik azonban, hogy minden idők erkölcstanítói az emberszeretetet, az odaadást, az  önzés leküzdését a legfőbb erkölcsi értékek közé sorolták, még az utilitaristák is. A különbség csak az, hogy míg némelyek az A.-t épp oly eredeti ősi emberi indulatnak, hajlandóságnak tekintik, mint az önzést, mások az emberszeretetet is az önérdekből származtatják, mert a saját magunk hasznát mozdítjuk elő, midőn másokat segítünk. A másokra való tekintet némelyek szerint oly mély gyökeret eresztett lelkünkben, hogy ösztönné lett, mely, mint csoportönzés, átöröklődik, esetleg először, mint családi érzés, gyermekszeretet, aztán tágabb körre terjeszkedvén, mint általános emberszeretet. Vannak, akik A. helyett újabban [1913-ban!] tuizmust mondanak, hogy az egoizmussal szemben erősebben hangsúlyozzák az ellentétet.

A Révai Nagylexikona e három szócikke összesen nincsen akkora terjedelmű, mint a bőrcserzéssel foglalkozó.

A Felvilágosodásnak sokmindent köszönhetünk, az enciklopédiákat, a társadalom nyílt és átlátható rendisége helyett a titkosat. Nyíltan nem ítélnek halálra népeket , nem indítanak háborút aljas nyereségvágyból, nincsen uralkodóosztály, ami adózással sanyargatván a büdös barmoknak lenézett népeket, egyéni jóéletre törjön javaikért. Nincsenek világi testületek, melyek mást hirdetnek retorikai tökéllyel megfogalmazott oratio-kban, mint amit Titkos Kamarilla-ként aztán keresztülpasszíroznak a politikai rendszeren. Nem vásárolnak orvgyilkosokat, az úr nem üti agyon a szolgát, a szolga nem szarik bele az úr levesébe, mielőtt föladja és nem köpetével fényezi eßzeug-ját, ugye? Minden tudomány egyrefejlettebb, megelőzik korukat a tudományosfelfedezések…

…legalábbis -és ez egyre jellemzőbb- a tudományosfelfedezések egyik fele mindenképpen évezredeket is ráelőz a kellő idejére, míg a másik fele, pl mi a fene legyen a polimerek vagy a nukleáris energia hulladékaival, vagy azzal, hogy eltüzeltük a köbükunokáink szénhidrogénkészletét is, majd a jövőre hagyjuk megoldani. Az ember megmentéésért legtöbbet a biológia, biokémia, gyógyszerészeti tudományok tették - főleg, ha elhiszük, hogy a Zöld Majmocskában a HIV-vírus csak úgy megtermett, mint gomba a vagonba, s belőle az első emberre úgy terjedt, hogy az ebédet készített belőle és kiskezét megvágván vérük elkeveredett, aztán pedig ezt az embert seggbekúrta egy mindenképen csakis misszionárius (feltétlenül, tehát pl nem egy matróz Monroviában vagy Haitin…) és így véráramába kerülve a vírus new yorki matrózok vagy zenetanárok vagy pizzafutárok véráramába kerülvén turbózta magát emberek százezreibe, végül millióiba…

Persze az evolúció, az a büdös, aminek köszönhetjük, hogy isten nélkül egészen jól elboldogulunk, ellenáll. Pl a jólét fokozódásával a humanoidok nőegyedeinek fogamzóképessége csökken, szülőúti izomzatuk elsorvad… Fiatal leánykák milliárdja nem értette az elmúlt 25000 évben a Bölcs Banyák mi a pppiccsát akarna feszt a fejükön cipeltetni mindent, míg épen a minap tudós szülészek fölfedezték, hogy a nőben a fejen-egyensúlyozás és teherhordás aprómozdulatai azokat a szülőúti izmokat edzik, amit modern europid nő -tejelvén a tornásznőnek- pl.Kegel-fitnesszben szokott… Matematikailag modellezték: ha ilyen ütemben lesz egyre több europid férfi nemzőképtelen, ráadásul a nemzőképesek fogamzásképes ivarsejtjei egyre fogynak, egyre satnyábbak, akkor az europidnak még hamarébb lesz vége, mint egyébként a szokásos népvándorlások miatt.

Hát, izé, általános evolúciós törvény, hogy a jódolgába emelkedett faj egyre szaporodásképtelenebb, sorvadnak érzékszervei, tompulnak, korcsosulnak, unalmuk jelentős hatással lesz szexuális kulturájuk olyanirányú tobzódásaira, melyek egyébként nem fokozzák a szaporodást, hanem csökkentik. A legfejlettebb humanoidok pl basznak sokasodni, mert az utód személyeskarrierjüket korlátozza, vagy pl túl korán csüngeni kezd emlőjük vagy csúnya forradás lesz a gátjukon és nem lehet végigaludni rendesen egy éjszakát (a büdös paraszt, az bezzeg leteszi a kölykét este tízkor és reggel négykor is csak azért kel, mert a jaószág után kell menni). A legeslegfejlettebb, legesleghumánusabb europidok, valamint a japánok szilárd meggyőződése, hogy az ő szexuális kulturájuk csúcs, pl a civilizálatlan, még a humanizmust hírből sem ismerő afrikaiak a kutyapózon kívül mást nem ismertek és nem ismerték a bugyi vagy a biciklinyereg szaglászás vagy az anális sex örömeit, még síkosítót se vásároltak, meg potencianövelő szereket, mert ezekből bio módon el voltak látva, egy eredeti verziójú 1.0 hím humanoid akaratlagosan is képes merevíteni vagy használható merevségben tartani vesszejét, a nőegyednek meg terem annyi sikosítója, bio, amennyi egy flakonra való. Kétségtelenül igazat kell adnuk a sokfejlettkultúrájú europidoknak, abban, kétséget kizáróan örömtelibb a szexuális életük, mint a primitív népeké, akik az egésznapos rohangálás, lótásfutás, gabonaőrlés és gyerekpesztrálás után este örülnek egy nagykiflinek, a férfiegyed beteszi, reggel meg, amikor futni megy a vad után, kiveszi, dögunalom…

A Felvilágosodás előtt a sötétközépkor televolt borissza vizetprédikáló, szakácsnőkúreló, feszt zabáló papokkal, míg a Felvilágosodás atyjai, pl a Modern Pedagógia Atyja, Jean Jaques Rousseau nem ám ilyen volt, hanem az öt gyerekét, amit a szeretőjének csinált, nem elkapartatta, hanem leadta angyalcsináló falvakba. (Voltaire. a Felvilágosodás Másik Nagy Alakja szives közlése -Rousseauval ugyanis rosszban voltak… Voltaire egyébként egy templomot hoaxált A Szellem tiszteletére, ami az értelem, ezt állították a felvilágosodás nagyjai a középpontba, s aztán persze Az Értelem Középpontjába Voltaire azt gondolt, akit akart, nagyvalószínűséggel saját magát...)

A civilizációt is a humanizmusnak köszönhetjük, pl adottélőhelyen egyre több afrikai él úgy, hogy áskapát már nem ragad, viszont a humanisták megtanították őket a konzervnyitó haszálatára. Maihumanista tálalásban mindenrossz Afrikában a misszionáriusoknak köszönhető, míg a nemmisszionáriusok, pl tejporipari mágnásmiskák két gólya megvagdalt lába gyógyítása közben is kezüket-lábukat törték az afrikai népek javaiért. Sőt, afrikaiak ma már cipőfűzőt is tudnak kötni és jól kezelik a műszálas melcsifelcsizippzárt meg a tévétávirányítót is. A tévében látható sokkultúrák aztán az ősi vallásos babonás közösségi létnél fejlettebbet és individuálisabbat kínálnak, szemben a múltal, amikor egyforma ruhában azonos mozdulatokkal végeztek szabadidőstevékenységet, ma már korszerűen, reklámpiaci szempontból percről-percre kezelhető szegmensenként hevernek a tévé előtt csipsszel és kólával és megtudják, kisgyermekük mér nem az ő favelájuk mögött akar kakilni, mért jobb az Aristoteles-éké vagy a Mbelééké… És ha nem szállítunk elég konzervet Afrikába, előbb utóbb ide jönnek föl kérni, venni, ragadni a miénkből.

A Sötét Középkor embere, legalábbis színleg, a jóistennek, a jézuskának, Manitounak, Gmmbwáá-nak adott hálát a vad elejtésért vagy azért, hogy a szomszédnépeket serege lemészárolhatta és igába hajthatta vagy hogy a konklávé őt választotta pápává, vagy a konvent belé vetette bizalmát. A konvent hozzájárult aztán Hülye Kövér (ez volta király egyik nickneve a nép körében) kivégzéséhez. A Hülye Kövérrel, aki 1779 (és a többi, atöbbi) rettenetes hideg telén, amikor félméternyi vastag jégkéreggel fagyott be a Szajna, merő humanizmusból a királyi szánokkal állt rendelkezésére Párizs koldusainak, hogy a tüzelőjüket, melyet gyűjteni a királyi erdőkből megengedni kegyeskedett, hazaszállíthassák, szóval ezt a királyt pazarló, népnyúzó magatartása miatt ítélték halálra. Ez már korunkban nem fordulhat elő, hogy az Állam vezetői az alsóbb néprétegeket adóügyi persecutio alá vonják, utolsó filléreiket is adópréssel sajtolván úgy, hogy eközben ők a legvirtuózabb adómegkerülők és nemzeti valutájuk ellen spekulálnak titkos brókereikkel, de nem ám! Hülye Kövér Lajoson látszott is, mennyire dőzsölő életmódot folytat, tripla tokája volt, bezzeg egy mai modern haladóbaloldali vezető slank, rendszeresn fut, fitnessz, makrobiotikus ételeket eszik (bizonyos jövedelemhatár fölött kizárólag vízzel vesz be bizonyos, lényegében a lélek penicilinjének nevezhető kemikáliákat, sőt, ártatlan farkasverembe esett kisfiúképét is eviánivízzel mosigálja hótiszta ujjacskáival…)

Vér, verejték, könnyek, hát ugye, hogy egy ennyire (mutatom…) humánus világban élhessünk, persze a konventnek tonnaszám kellett kivégeztenie az aktuális uralkodó osztály tagjait, antihumánus hájfejek görögtek a guillotine alól, hogy végül Napoleon császár világfelszabadító eszméiben csúcsosodjon ki ez a humanité… Persze szegény Bonaparténak ellenséges környezetben kellett áldását a világra kiterjesztenie, így a felszabadított területekre szűkebb és tágabb családjából jelölt ki kormányzókat és királyokat meg alkirályokat.

1844. november 15-én az isten meghalt - persze erről még a világnak sejtelme sem volt. Az isten helyére az Übermensch lépett, kezépbe vette a Coca Colát (melynek kokaintartalmát az egészségügyi hatóságok csak 1904-ben nulláztatták) és így szólt:

Ígyátok jeztet mer' ez jaó lesz nekem, c'mon!

http://www.digitaldeliftp.com/Images/pings/ck15290Sml.png
öt régi-régi-régidollárcent erejére jellemző... mondjuk egy fiatal európai bevándorló, izmos, jó munkaerő első napibére 1 dollár volt.

A vallás megbukott - ugyan vergődnek még a büdös katolikusok a tökfödőjükkel meg Szent Kuttyacsonttal, de idő kérdése, és beszarnak.

A teologikus hókuszpókuszok helyett a nyílt, tiszta és világos, recyckling marketing, úgyértve, hogy az a társadalom bűnösrétegekre való leszalámizás, ami bevált Dr Josef Goebbelsnek, a modern politmarketing atyjának, az megteszi máma is.

 

 

http://img.index.hu/cikkepek/0604/belfold/v2006_szdsz_02//.gdata/gp_03.jpgBűnös az alföldimentalitású paraszt, a bányász, a vasutas, a békávés, a nackó, a faszkó, a kommancs, Retkes, a Vidéki Tanárnő és Téeszelnök Tagozat, a kórus, a klérus, a jézus, a kofa, a pofa, az izomtiboralakú és a rendőr, a postás, a taxis - csak Pető Iván a bűntelen.

????? - GULAG ??????? ?????A humanizmus fényes elméi, mint Theodor Adorno, meg is mondták, a holocaust után verset írni nem lehet, viszont 1945. szeptembere után a koncentrációs tábor, mint műfaj töretlenül élt tovább, az egyik győztes hatalom, Nagy-Britannia miniszterelnöki hivatalában pl lehet, egy asztalon, egymáson hevertek a nürnbergi per előkészítésének meg a kenyai gyűjtőtábornak a dossziéi (ide deportálták Palesztinából a terroristákat). Guamnatanamo ám nem koncentrációs tábor, ó, dehogy, hiszen rend, tisztaság és fegyelem uralkodik, olyan rend és tisztaság és magasfokú hygiénia, amit a Vörös Kereszt ellenőrei tapasztaltak a német munkatáborokban 1936-38-ban. A másik győztes hatalom, a Szovjetúnió a társadalomra veszélyes elemeket bio módon különítette el, az őrség nem is nagyon vacakolt a szökevények lelövésével, mert télen a mínusz 40 fokban a Fehér Szúnyogok között ugyan 10 kilométerre is eltávolodhatott a szökevény a tábortól, de nyáron az egyvíz mocsár és a zümmögi szúnyogok megfojtották volna hatszáz lépésnyire… Ja, és hát a II. világháború után melymennyire nem is volt ám jellemző az, hogy valamely nagyhatalom kicsit és gyöngét gázolt volna le. Vietnámba a demokrácia megerősítésére érkeztek csendes és művelt, friss diplomás amerikaiak, felvették a kapcsolatot a nemzeti ellenállással és ezzel kezdetét vette a nemzetiellenállók un. biciklisbombás terrorhulláma. A csendes amerikai fiatalemberek, míg a biciklisbombák robbangattak, légkondicionált szállodáikban heverésztek, egy szál lepedőben fogadva zsende vágottszemű sárga lánykák testiszerelmét meg ópiumlabdacsait abban a szilárd meggyőződésben, hogy a fejlett népnek joga és kötelessége a fejletleneket a demokrácia kesztyűjébe tutulni tanítani.


gyermekek lágerben kép forrása

Bezzeg máma nem így van. Ma már a fejlettség olyan fokáig hatoltunk föl, hogy ilyent Amerika nem csinálna ám, hogy titkosügynököket küld terrorcselekményekre felbújtani a zsírostoba fejletlentudatú népeket, hogy aztán a világ előtt nyíltan, mint A Demokrácia Felkent Őre léphessen föl. Az orv, a gyalázatos, a terrorcselekményeket ám sose azok rendelik meg, akik politikai pecsenyécskéiket sütögélik az ilyesmin, hanem mindig minden úgy van, főleg a humanizmus piaci bevezetése óta, ahogyan a látszat mutatja. Vajjon mért is lenne érdeke egy humanista nép méghumanistább vezetőinek saját népük ellen a titkosszolgálatukat provokációra parancsolni.

http://eldib.files.wordpress.com/2008/11/my-lai-1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr271349894

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: 2009.09.07. 06:04:27

A Tudózsidó hírolvasója

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2009.09.07. 10:51:43

Ez a tajgetoszdolog mindíg érdekelt, vajjon tényleg 'érdemes'(micsoda kifejezés) súlyos beteg, lényegében életképtelen gyerekeket (és szüleiket)hagyni kínlódni, szenvedni?
Pláne annak tükrében,hogy egyre korábban felismerhetők a magzati rendellenességek.
Sok érvet, ellenérvet hallottam,olvastam,nem lettem okosabb.
Na ,hátha most valaki megmondja a frankót...

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.09.07. 13:26:08

no ezzel most erőst nem értek egyet


a monarchista royalista stb nem annak ellenére abcúg, hogy felvilágosultunk, hanem mert

az afrikéhezőknek segítő euromantikus izét legkésőbb az első útjukon kinövik a fikázott humaneisták, ezis tehát erős csúsztatás

a gaz iparosító-kirabló tőke ma éppen kínai, btw

sötétközépkor téveszméje is rég meghaladtatott, pl az azóta a világ egyik legjobb vasárnapi írójává vált econak is köszönhetően

szóval olyannak érzem a posztot, mint amikor egy raklapnyi banán leborul
és nem szeretem a csúsztatást, még palacsinta esetében sem


olyan, mintha pl az ún. tudomány ellen érvelvén a pozitivistákat fikázaand, pl., mint tipische...


(Pető Ivánt meg végképp nem értem hogy kerül most ide ... ha meg talán mégis értem, akkor nem akarom érteni)

magyar-magyar szótár 2009.09.07. 13:50:23

Attól tartok, hogy az első afrikai út után még fokozódik az az állapot (lást St. Geldoff és St. Bono eseteit)

Igen, pl a kínaiak lenyomták az indiai újgyarmatosítókat , de a verseny még nem egészen dőlt el.

Pető úgy került oda, hogy tényleg bűntelen: Egy Sportszeletet fizetek minden föllelt és DE&ÁM hiv. elf. Pető bűnért (a bűknösrétegekre leszalámizástól került oda: Aki szeleteli , az már nem lesz szalámi)

Én csak arra akartam rámutatni, hogy fogván a "humanisták" singjét oszt visszamérve ölég sokat róhatunk föl nekik is a pásztorbotjukra...

Nem a pozitivistákat fikázandom csak. De hogy Hannibal-ul mondjam, a féltalálmány, az féltalálmány (nukleárisenergia és polimerek és a többi) EGÉSZ találmány, az be van fejezve, úgyértem, hogy tudunk hová visszapakolni, ha vége a játéknak. A polimerekkel meg az atommal viszont játszunk és majd a köbükunokáinknak kell kitalálniuk, mi legyen a rumlival.

Az onoka pakolja el a nagyapi LEGO-ját?

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.09.07. 15:16:21

@magyar-magyar szótár: tudomány und humanizmus und haladás vs aranykor, akármi
...?
nem jó pályán játsszuk ezt a meccset

magyar-magyar szótár 2009.09.07. 15:37:09

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Nálam nincs vs -vagy így olvashatni? A mozgalmárságra mutatok, hogy ti. az ilyen mozgalmak ugye, Zászlók
szirmok, virágok, koszorúk... Ugyanígy, egy másik "vitánk" a mozgalmárbuzi egyenlő a veres tüsi hajú hatkeres cigányasszonnyal ott a videón. Erre kéne ráGYÖNNI mán talán, persze nem nekem... Az a cigányasszony tudot volna nagy okoságokat mondani ám jógyerekeknek! Ha kérdezik persze.. (magyarozott is, hehehe..)

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.09.07. 15:46:41

"nyílt és átlátható rendiség"
- te vagy az én uram, s biztosítékra nincs szükségem tőled, csupán az úr és temgad jóindulatára bízom magam.
- add fel követeléseid, melyek miatt vitáztál velem a múltban, fogadj hűbért nekem, s én, s fiam neked adjuk nagybátyád kastélyát, vagy azzal értékben egyező birtokot.
- uram, isten előtt kérlek eme szent feszületre, mely krisztust formázza, hogy te s fiad ne kérjenek erre, ha szándékotok csalárd.
- saját, s fiam becsületére, nincs csalárd szándékom.
- s miután hűbért esküdtem neked, visszakéred a kastélyt tőlem, s ha nem adom át, azt fogod mondani, hogy nem tagadhatom emg tőled, mit tőled kaptam, s ha átadom, te, és fiad megtartjátok azt magatoknak, mert semmi biztosítékom nincs, csak az úr és a te kegyelmed.
- nem fogjuk követelni tőled, ám ha mégis, ne add át azt nekünk.
visszakérték, s mikot nem adta, erővel vették el.
de csináljunk már úgy, mintha egyik rendszer jobb lett volna, mert már régen volt.

"A legfejlettebb humanoidok pl basznak sokasodni, mert az utód személyeskarrierjüket korlátozza"
vagy mert mennyi időt és energiát kell egyetlen, ám jó eséllyel nemzőképes korba érő gyerekbe fektetni, hogy megállja a helyét a többiekkel szemben, ellentétben azokkal a népekkel, akik egy szakajtói gyereket nem csak azért pottyantanak a világra, mert jó, ha felük megéri a 12-őt, és akkor kiadják napszámba, a nevelést meg jószerivel úgy csinálják, hogy amikor messzire merész a gyerek, akkor az éppen arra járó egy szőlőkaróval fejbebassza.
meg vannak persze annak is az előnyei, csak akkor hogy is van, hogy minden élet szent, az abortusz csecsemőgyilkosság, meg ilyenek?
mindenfikaizmus rulez.

"hogy az Állam vezetői az alsóbb néprétegeket adóügyi persecutio alá vonják"
necker, a parlamentek maradvány előjogai - mikért cserébe szolgálatot már rég nem láttak el, s mások végezték helyettük, mások adójából (alsóbb néprétegek) - kénytelen volt a gabona adóját emelni, hogy a hülye kövér és nagyapja tékozló udvarát fenn lehessen tartani, és elkerüljék az adósságspirált (ma így hívnák, de akkor is csak azért nem hívták így, mert az volt az első költségvetése egyáltalán az udvarnak, s a forradalom előtti burzsoázia egyik kívánalma pont az államháztartás átláthatósága volt).
megint csak ne tegyünk már úgy.

"az egyik győztes hatalom, Nagy-Britannia miniszterelnöki hivatalában pl lehet, egy asztalon, egymáson hevertek a nürnbergi per előkészítésének meg a kenyai gyűjtőtábornak a dossziéi"
a fiókban meg a búr háború táborainak a dokumentumai, ahova a búrok feleségeit és gyerekit zárták éhhalálra, hátha a férfiak megadják akkor magukat.

a felvilágosodáról meg... hogyan lett a világot teremtő kígyóból az emberiség elveszejtője, ádám első feleségéből férfigyűlölő démon, a bőség és gazdagság bikájából elpusztítandó bálvány, az öröm és mulatság istenéből mg ördög.
nem új nóta ez, cska van, ami nekünk kedves, de ha másnak is ugyanolyan szagú a szara, hát az büdös.

magyar-magyar szótár 2009.09.07. 15:47:50

@méhészborz: Nehéz ez.. ha áll. tám. hiv. elf. szerv. a tajgetosz, akkor az nem jó.
De ha a Bölcs Banya a bábaasszony. hagyja a maga útján... akkor meg.. ésviszont az nem is tajgetosz...

Viszont nem tudom, egyszer majdnem meghaltam és onnanézve a fény és a meleg mindenképpen TÖBB volt ideát, neház meghatározni azt a minimumot, amiért még érdemes, az se biztos, hogy erről (a saját euthanáziás haláláról) még egészségesen dönthet az ember...
Ismertem aggot, akinek egyik nagy öröme az volt, amikor az ízérzékelése legalább nem csapta be s a szilva szilvaízű lett pár pillanatra (aztán megint sós...)

2009.09.07. 16:01:46

"Nehéz ez.."
Egyetértek.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.09.07. 16:42:23

@magyar-magyar szótár: nem szeretem a mozgalmakat
a túl nagy tömeget sem

kisszínpad

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.09.07. 16:46:23

@magyar-magyar szótár: csak az antiforradalmár monarchistáskodó fujjakobiánusmarxisttaliberálista (ami ám nincs is, mer csaka fradi megcsaka kónzervatív) menetbe futottam bele párszor már ittott (konzervatórium például)

magyar-magyar szótár 2009.09.08. 10:43:04

Várkonyi Nándort hivatalosan ki kell nevetni (főleg bölcsészdiplomásnak, filológusnak, etc) okkult hülyebácsinak szabad csak minősíteni, aki sok marhaságot összehordva tizenegyedikkönyvíró, detto, mint Hamvas. (Azért olvastam, de azt, hogy birom az öreget Weöres atyai barátját, stb, csak négyszemközt, élőszóban, tanúk nélkül vallanám be nagyon halkan)

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2009.09.08. 10:44:58

@magyar-magyar szótár:
Nem a Sziriat oszlopai az érdekes (az egy kissé ezoterikusabb Ráth-Végh), hanem az Ötödik ember - ebben a posztban erős Várkonyi-hatást érzek.

Intizar 2009.12.04. 23:19:21

Basszák azért már meg!
Vietnám kb. olyan volt, mint nálunk 56-ban. Egyik se volt vietnámibb, kétfelé szakadt az ország, az egyik az Úniónak feküdt alá, a másik meg a nagy Nyugatnak.
Szó se volt, bocsánatot kérek, arról, amit nálunk már akkor nyomattak, hogy a nagy gonosz Amerika lerohanja a kis szegény Vietnámot, illetve, igenis ez volt, csak előbb még a drágalátos Únió (akkor még nem EU, hanem SZU) szedte be magának az egyik felét. És ennek éppúgy nem örült a lakosság tekintélyes része, ahogy nálunk sem a hasonlónak. És nálunk is bizonyára egynél több volt azoknak a száma, akik inkább kívántak volna amcsi lerohanást, mint bármi mást. Én ezzel nem azt akarom mondani, hogy ez volt a tuti, hanem csak azt, hogy Vietnám rovására ne csináljunk már magunknak olcsó szájhabzáshoz alkalmas anyagot.

magyar-magyar szótár 2009.12.05. 07:17:08

@Intizar: Felnőtt fejjel is elolvastam Greene besztszellerét (ami nem potboiler ám!) A csendes amerikait. Két okból fontos, egyrészt az ideálizmusomat ápolja az ősnőiség imádatában, másrészt viszont döbbenetes volt arranézvést, hogy nincsen új a háborúcsinálásban. És hogy a műűűvelt értelmisegg jószándéka milyen bánatkövekkel kövezi azz utat...

Intizar 2009.12.06. 18:22:04

Ajánlom továbbá John Le Carré Karla-trilógiájának második kötetét, eredeti címe Honourable Schoolboy, hogy a magyar címe mi lesz, én nem tudom, de a trilógia elsője, az Árulás, már megjelent, és valamikor a jövő év első felében időszerű lesz a harmadik is (Smiley's People), tehát a közeljövőben láthatóvá kell válnia. (Agave kiadó)
Caeterum censeo: "ősnőiség" sucks.

magyar-magyar szótár 2009.12.07. 06:23:13

@Intizar: a "sucks" kivételével rendben, utánajárok. Hogy az ősnőiség nem "sucks" hanem boldoglét, azt R. Graves mitológiai magyarázataiból olvastam ki (amit ilyen magamfajta negyedművelt hülyepicsáknak írt, akik nem tudnak ógörögül)

ibusibus · http://stirlitzblog.blogspot.com 2009.12.13. 15:38:48

Én sem hiszek az ősnőiségben, egyáltalán mi az? Ami nőket látok magam körül, azok sem gondolatilag, sem semmiféle más módon nem mutatnak többet, mint egy abszolút, minden lényeg közepét jelentő luk betömésére való törekvéshalmaz. (Ne tessenek csak és kizárólag a nemi szervükre gondolni, mert nem kizárólag arról beszélek. Aki csak és kizárólag a nemi szervére képes gondolni, az nyugodtam ugorja át a következő sorokat...) Luk betömve jó. Két percig. Öt percig, tíz percig jó. Csend van. Aztán megint tömetlen, és megint minden gondolat és tevékenység eleje és vége a luk betömése. Ilyenkor esetleg eszik valamit, vagy lezuhanyozik. Ködös tekintettel hallgatni a másik lélegzését.. - azt el lehet felejteni, olyan nincsen, akkor férfival voltál, és elég gáz, h nem tűnt fel.. A nő miközben piheg, erőt gyűjt a következő akció megindításához. Keresi a rést. Szkennel.

Bókot mondani: tömés. Két bók között teljesen mindegy, mit beszélsz. Bókon kívül teljesen mindegy, mit beszélsz, egyezség nem létezik, fegyverszünet nem létezik, ígéret soha nem is létezett. Nekem a lélek hím nemű, a nő föld. Meg kell locsolni, terem: gazt és gyümölcsöt egyformán, kritikátlanul. És elégedetten felzabálja a teremtményeit, ha te nem teszed. Én szeretek mással is foglalkozni. Tömök, és megyek a dolgomra. A gyerekeim anyjára néha odamordulok, h viselkedjen: nem eheti meg őket, mert az én gyerekeim, aztán, ha viselkedik, mondok egy bókot. Van neki férje, szarakodjon azzal. Kényes egyensúly, de ez a férfi dolga, ez a jó gazda dolga, ezt fenntartani. Aztán előre, vár a nagyvilág, ezer dolog, kaland, esemény.. Tömögessen lukat, aki akar. Ősnő? Az milyen volt? Hermafrodita?

magyar-magyar szótár 2009.12.14. 03:37:20

@ibusibus: Az ősnő eleve az évi négy nagy tzermékenységi ünnep kivételépvel faszt nem tűrt környezetében, bár az igen fiatal fiúhúst, azt nyamilta nagyon. A faszok mindig el voltak zavarva, vagy a szomszéd horda kirablása (ezt később aztán kereskedelmi út -ként eufemizálták.. persze a délután eladott áru éjszakai visszarablásátt a törzs lemészárolásával egybekötve meg lopásnak, ezért Hermes a kereskedők és tolvajok istene...) Vagy a tengerre küldték őket vagy a jószággal föl a hegyilegelőkre vagy télen a partmenti mezőségekre... A lyukat saját maguknak tömték, készítettek dildokat és a sámá néni kitalált valami hókuszpókuszt. A romlottabb korokban a Főpicsa és udvartartása azért egy-egy élő faszt is ottfogott, többnyire a jótestű, magas (160 cm-nél magasabb, 190 cm-s már herkulesbe számított...) csávókat, akik egy éves királyságuk keretében a királynői sátor összes lukát betömhették, ez vezetett a nemesség/arisztokrácia kialakulásához. Persze nincsen az a tömettetnivágyó LUK aki ne lenne anya is, tehát azért a fiának különb életet szán.. aztán meg a férfiak találták föl a politikát, egyes királyok így meg tudták hosszabbítani királyságukat négy vagy hét évre..

Általában azért elmondható, hogy az év leteltével a termékenységi ünnepen széjjeltépték és elégették a vesztes királyt (a nők nem értenek a politikához, ezért egyszerűen az öreg kiráélyt fakarddal ésvagy lekötözött kézzel állították ki a kiszemelt győztes elé...)

Az őszi termékenységi ünnep volt a legnagyobb buli, alkoholos italok (bor) fogyasztása, kis csapatokban jártak a lyukak és tallóztak a szarossegűű álatokban, akik feljöhettek az ünepre a mezőkről vagy hajókról vagy megpihenhettek karavánjaikkal.. El-elkaptak egy-egy férfit, akinek végig kellett basznia a kínálatot, ha rosszul teljesített, széttépték.

Itt jegyzem meg, hogy egy ősnőnek a terhesség még olyan cucc se volt, mint ma egy könnyű mensi. Maga a szülés is többnyire egy nehéz nap epizódja, regel még elment növényeket gyűjteni vagy felmászott a sziklateraszra kapálni, du 4-kor szülés, este húsfelfdolgozás a másnapi szárításra. (Még dédanyáink közül páran bírták ezt...) Ezek a nők reggelire, oreganoval meghintve kenyérrel tunkolnának ki fatányérból szomjasoázisalakú feminista-aktivistákat.

Már kifejtettem egyszer, hogy a görög medencében, föl a Baltikumig a borostyán volt az a végzet, ami a vagyonialapú FASZ-társadalom kialakulásához vezetett, a nő egyre inkább mellékszereplővé vált, már a király-jelölt karját kötötték le s adtak a kezébe fakardot vagy küldték a (a comodoi "sárkány"-hoz hasonló varánuszféle) barlangjába föl...

Nem ismerek sikeres vállalkozót vagy vállalkozást, aminek a hátterébe ne lenne egy még valamenynire az ősnői attitüd tökélyében létező nő... van bejárónője, de amikor az vitát nyit a folyosó szegélycsmpéjének koszkarinmájáról, akkor kb 38 mp alatt lerendezi vagy vész esetén két délután maga lezavar egy nagykari sütifőzzcsit úgy, hogy neki a kameraállj! után nem a bestboyok takaríjják föl a konyhát, mint a Stahl-ban...

magyar-magyar szótár 2009.12.14. 03:43:34

Valamint a nő nem kegyelmez, ő mindhalálig gyűlöl és harcol. Faszok közöt gyakori a farkasmód nemodanézés, a másik , az ellenség ignorálása, levegőneknézése. Minden nap úgy hajt el gymás mellett a két királycsávó, akik a bandaháborút vívták, hogy oda se rántják egymásra a kormányt. Ez a viszony ősnőknél elképzelhetetlen, XYZZZ vállalkozóné a minap is a bolt előtt az autójából a hajánál fogva rángatta ki és le az ellenséges nőt, aki leszopta az urát.

Míg a faszi, aki egy garnitúra autógumi árával tartozik nekem, flegma pofával biciklizik el mellettem , néz, és tudja, hogy nem fogom pofánrúgni, leírtam a veszteséget és még ő a faszagyerek.

zsoltibacsi · http://skypesuli.hu/ 2011.03.12. 17:15:29

Elég elgondolkodtató bejegyzés..

magyar-magyar szótár 2011.03.13. 08:35:42

@zsoltibacsi: Tanár úr, itt teljesen elvadultan is lehet ám kommentelni, bőségesen, kioktatóan stb, itt nem off az opponáló hozzászólás, hanem & sőt.
süti beállítások módosítása