Az Isteni Youtube hajnalán az első szó, amit beírtam az oltárablakba, a woodstock volt. Tágabb volt az időkorlát - vagy még nem is állítottak? - negyvenötperces részekben volt fönt a film. Akkor fogtam gyanút, amikor megláttam a csalitban, az árkon át avázó hippiket a zöldes színű PET-palackkal. Már ez is volt? PET-palack?

A hivatalos woodstock recepció úgy kezdődik, hogy a pénz, a pénz , a pénz -és az eső. Sátor volt, semmi sem működött. A burzsójjá fijatalság, a vietnámi háború elleni tiltakozás, nem volt elég vécé és a kábítószerek.

http://www.rhythms.com.au/app_cmslib/media/lib/0811/m7031_v1_hendrix_woodstock.jpgNéha arra gondolok, hogy a hippifikázókat igazából nem is a kurvasok pénz, hanem a jézuska frusztrálja. A fene tudja, lehet, hogy az aktuális jézi Sharon Tate pocijában fullad meg, anyja alvadó vérében? 


A veszprémi KISZ vezetőképző táborban az egész Woodstock filmet is levetítették (a búrzsojjá fiatalság romlása kateg.) meg persze viszonylag leichtes német pornókat (a búrzsójjá felnőttek romlottsága szeml.) pár járási KISZ-es góré vitt magával MK25-ös magnót meg mirofont és felvették a film hangjait, ilyen vartyogásokból hallottam valamit, aztán a haverom vett egy dupla válogatást, ami annyiba került, mint egy piroscimkés ezüstgombos Levis farmer:  kb egy takarítónő vagy téeszparasztasszony havifizetése.

Az ember irígy állatfajta, majdnem, mint a kutya. A műűvészek még annál is irígyebbek, mint egy átlagember. A zenész nem annyira irígy, mint az, aki írásból él meg. A legirigyebb állatfajta azonban a zenekritikus. A hivatalos, világkörüli recepció szerint Woodstock egyenlő:  Ölükbe hullott egy rakás nagyhalom pénz és még egy másik meg egy harmadik is azoknak a csávóknak akik woodstockot kitalálták.

Azt se tudták, mit találnak ki. Az a baj a történelemszemléletünkkel, így tanítják az iskolában, hogy eminnen, a megtörténtek felől, a végéről nézzük, visszafelé a dolgokat. Tudjuk ki a gyilkos. Ott van Hitler, meg a nácik, woooo, de elítéli  mindenki! - de majd megnézném, ha az időbuszból 1936. júniusában szállnak ki Berlinben, minden szép és új és nagy és fehér, és az ég kék (woodtockban is gyakran esett, azért a filmeken szansájn… ). A hivatalos politikai álláspont szerint a németek majd a kommunistákra mennek rá, Keletre tartanak, kétfedeles vadászgépek, lóvontatta lövegek és Mauser-rendszerű puskák ellen. Az angolok tudják, hogy mit csinálnak -Chamberlain meg volt magával elégedve a tárgyalások után. A Vörös Kereszt küldöttségei járták a német munkatáborokat sorba, rend, tisztaság, hygiénia, a táborok lakói tiszta ruhákban, engedelmesen, a legfőbb vád társadalmi deviancia, ill. kisebb büncselekmények elkövetőit rehabilitálják… mindent rendben találtak. 1938-ban Párizsban Leni Riefenstahl, mai hivatalos verzióban náci pppicccsa! nagydíjat kapott a berlini olimpiáról készített filmjéért. Ez a perspektíva a haladványszerinti és majd meghallgatnám a véleményét okos jógyerekeinknek Hitlerről meg a nácikról onnan, a német munkás viaszosvászonnal vont ozsonnásasztalától a kakaó és a vajaskuglóf után, bremmeg a hűtőszekrény, van elektromos porszívója és oldalkocsis motorkerékpárja és kis hétvégiháza a zöldben, csatornaparton. És van a motorkerékpárjának katonaibehívója. És ott van az alagsorban egy vasszekrényben a teljes menetfelszerelés (még a fegyver is lőszer nélkül, azt majd a vasútállomáson kapja meg, ha a haza kéri, védje meg ezeket a szociális vívmányokat, amiben részesült).

A második és n-számú  rockfesztiváltól, amit Woodstock kasszájának csengése igézetében gründoltak, elhiszem .  Azután, hogy a rádiókban  bemondták: 100 mérföldes dugók vannak a New Yorkból Woodstock irányába vivő utakon. Sugárirányban.

http://mtimages.cstv.com/extrainnings/MothersOfInvention.jpg

Zappa úgy osztotta el a pénzt, mint Little Richard. Sőt. Egy rész neki, és még egy másik is, az apró pedig a többieké. Ő már felköltözött A Dombra egy procc villába, a többiek meg odalent... Nem szívott, nem piázott. Kispolgári szorgos életet élt pontos napirend szerint (Voltak azért olyan elhajlásai, mint a babysitterrel és a feleségével közösen a The Torture Never Stops sikolyainak fölvételénél...) Sznob volt, bírta, ha Neves Személyiségek fölkeresik vagy ilyenekkel találkozik. Aki frusztrálta, mint Hendrix, azt megkisebbítette emlékezéseiben. Ésígytovább... Mindezek a művéhez semmit sem tesznek, de el sem vesznek belőle.



Ezt talán azok érthetik meg, akik dolgoztak valaha szatócsüzletben. Hogy az emberek, mintha összebeszélnének, egy felhős, esővel csepergő semmiben nem különös napon adott település különböző sarkaiban különböző időpontban tehát, vásárlók indulnak el, a szatócsboltban másfél órája senki sem járt, a boltos már hátulról visszafelé is kiolvasta a Popó Magzint, amikor egyszerre nyit be az öt vásárló és mind káposztát kér mert máma káposztás cvekedli lesz az ebéd. (A pincérek front-nak nevezik a semmivel sem indokolható forgalomáradatot…)

Észak-Keleten (márpedig ez fél-Európa nagyság…) foltonkint néhány tucat fiatalnak eszébe ötlött, megnézi, milyen lesz ez a hippi vásár és művészeti bemutató nem messze N.Y-tól. Fesztivál is lesz ( Monterey 1967 pl Jimi Hendrix diadalmas hazatérése és bemutatkozása.. a Canned Heat debütált, Janis Joplin… a sunyi, genya Eric Burdon-nel promó klipet vettek föl a végén a filmhez!)

Hendrix nem volt hippi, főleg nem a vietnámi háborúval kapcsolatban. Mint katonaviselt, a 101-es légideszantnál szolgált, nem volt képes úgy csulázni a katonára, mint a lógós szájjalcsináló gyógyegerek. Nagyon szorgalmas volt, mindig melózott és szabadidejében, mint a szinesek általában, a fényűző eleganciát szerette, drága anyagokból trapézgatyók, bár kétségtelen, hogy a hippi-sablonban vannak Hendrix szinpadi ruháiról motívumok. Joplinnal ugyanez volt a baj, minden pillanatban csak a meló, a zenéje érdekelte, fikázza is egy rockkritikus ezért, hogy véle még egy büfében is csak erről tudott véle beszélni, a zenéje, a zenészei és ez meg ez a száma… Ezt a Dologtalan Hippi sablonjába.

Woodstock után minden fesztiválon a fő tehát a pénz volt -amit a hippi nem megvet, hanem figyelmen kívül hagyja, a hippik közé odamehetett a zsírgazdag milliomos is, ha eltűrte a beavatással járó fikázást. Az öltözékkel nem csak tüntetni lehet -takar és álcáz is. A legtermészetesebb volt, hogy az eszmék az anarchia felé terülnek széjjel. Ehhez tudnunk kellene, mi az anarchia, aminek definícióját a gyilkos káosszal keverik el, szerintem tudatosan. Woodstock után minden fesztiválrendező egyik főgondja   párszáz vagy néhány ezer tüntető, ingyenességet követelnek meg a bevétel százalékát vagy az egészet. Aki kirabolta a pénztárat, az nem azt mondta, hogy ő nem hippi, csak egyszerűen buli, sok pénz, itt a helye, hogy azt csinálja, amit szokott, raboljon, hanem elkezdett eszmei lózungokat fölmondani , a "hippizmus" lényege már a vízcsapból is, a világszabadság, az egyenlőség, az igazság, ne háborúzz, hanem kúrj. Olyan sablonhivatkozásokká züllöttek az eszmék, mint a kamionosok ócska mentségei az elalvásra és fékre.

Afféle virtus és sport kamionoskörökben, hogy mindent csinál már az ember, kis asztalkát erősít a volánra és menetlevelet ír, közben CB-z a haverjával, tévét néz és ebédel. Alulról ezt a nemsofőr úrvezető aljanép nem láthatja, a kamionos két lába a műszerfalon, tempomat. Keresgél odalent a pedálok közt valamit, ami a kis asztalkájáról leesett. Tényleg álmos, de nem azért mert a büdös főnök kizsákmányolja, hanem azért, mert este nem a család az első, hanem a sörözés, este kilenctől záróráig s az indulás hajnali négykor, ugyebár… Addig hazudoztak a kamionosok, amíg be nem vezették az "elalvások" miatt a kötelező pihenőidőt, így most mindenki azért eszeveszett, mert leketyeg az idő és kimegy akkor is előzni 92-vel, ha az előtte haladó korlátozója 88-nál szabályoz le.

Vagyis alig valamit, szinte semmit nem tudhatunk a hippi-ről. A mai hivatalos elfogadott jógyerekálláspontból visszanézve a hippi Háromkívánság Tibi bácsi Gary Glitter öltönyben, az Angela Davis -Jimi Hendrix frizurát mikrofonfejnek nevezik és a kölcsönzőből II. vh-s amerikai kincstári napszemüveg másolatát kölcsönzik ki hozzá. Három szivárványfélkör csoki, narancs és sárga, meg tubusbólnyomott vil.kék betűk és már kész is a hippi. Pedig ez éppenséggel nem a hippi, hanem már csak a hullája, a gennyes rohadmány, ami 1971. után abból maradt…

 Ilyen, hogy hippi outfit vagy divattrend nincsen. Reflex a barna trapéz kordgatyó, pedig lehetett csöves 501-es Levis, hillbilly (a mi tirpákparaszt-unknak felel meg) aranyásó .. de pl velúrbőr öltöny is. Indiánhajú  lány indiai napszövetben, ez a klisé, egyébként pedig volt tökkopaszra gépelt fejű lencsibabaruhás lány is. A járműfestésben a Further-busz irányzat dominált, de Syd Barrett-nek meg pink Cadillac-je volt, Jimi Hendrixnek pedig két ezüst Chevrolet Corvette-je (csak SZABAD ideje arra nem, hogy használja őket, az egyiket a próbaúton törte össze…)  Eric Burdon nála egy fejjel magasabb  szép manökenlányt vett feleségül, heroinista féregállatot csinált belőle, aki egy börtönben késelés következtében döglött meg nyomorultul. Eric Burdon, aki olyan faszán elrendezte Hendrix hullája körül a dolgokat, köszöni, jól van, a lánya basszusgitáros, ő pedig tüsi hajjal elevenszimbólum. Tehát még a hippi életpálya se kötelezően torkollik a nyakkendős öltönyös karrierbe VAGY a halálba, van még jónéhány sáv… (Burdon nem-hippiségére kellő bizonyítéknak tűnik az a jógyerek hippi-recepció szerint, hogy nem volt soha igazán hosszú haja…)

A Bill Gates -frusztráció szemlélteti leginkább azt, hogy a hippi megítélésében a pénz, A Nagy Pénz miatti  irígység dominál.

Az időbusz feltalálása után az egyik első utas persze azonnal 1975-be repül, megkeresi Bill Gates-t és egy kovácsüllőt pottyant a fejére, ploacccs! és Bill Geczinek annyi. Majd begépeli a hazautat s olvassa: Path not found! A gyűlöletes vinyógernyót pedig nem Bill Gates hozta, hanem az idő, vagyis a viccemmel ellentétben semmi se történik a fickóval, aki üllőt ejtett BillGeczi fejére, mert otthon azzal fogadják, hogy "Nem Basztad agyon Aaron Waterst, a FlyingDoors program atyját?" A gőzmozdonyt nem Stewensonnak köszönhetjük, az első működő gőzgép nem Watsoné volt , ha nem Daimler és Benz üt össze viszonylag működöképes gépkocsit akkor valaki más…

Majd megnézném én, sok pénz kiből mit formálna. Az evolúció egyik lényege az adott műfajban a monopóliumra törekvés, a másik lényege pedig az, hogy az egyeduralom [túlszaporodás] maga a halál és a bukás. Paradox ellentétek támasztják a világot. Az egyik esetben (dinoszauruszok) a test túlságosan nagy lett az agykapacitáshoz és mérethez képest, az emberrel az agyas lény csődölt be, szerintem a jóistennek a továbbiakban a penésszel vannak tervei, a penész túléli a gázsütőt és az Antarktiszt, megszokja a hypokloridot vagy a savas takarítószereket is és ilyen, mint agy, nem is jellemzi. A penész nem fog tudni űrhajót készíteni, hogy A Föld felzabálása után a Marson hawájjzon (ahol szkafander nélkül is bírná a klímát és annyi oxigén elég neki). A penésznek mindegy az ózonjuk és a ciklikus átlaghőmérsékletváltozás, amit mi klímakatasztrófának hazudunk (ez is egyébként egy nagyon helyes és üdvös hazugság).

Végignéztem a Woodstockról marad Hendrix koncertet. A kritika egyöntetűen csakis fikázni tudja ezt a Hendrix fellépést is. Ha az ember azonban elejétől végig nézi (Hendrixék egész éjjel egy színpad alatti odúban kucorogva várták a fellépést, vagyis hogy a tecnikát még egyszer életre keltsék) . Hendrix készült a koncertre, heteken át elvonulva készült a nemmesszi S-ban, sok-sok meló volt abban a fellépésben, eljátszott vagy négy számot, ámde a szokott mozgásbéli látványelemek nélkül a régi műsorból, odatűzte a Csillagos sávos lobogót, majd bemutatta a jövőt, nagy zenekart akar, félreállni, több zenészt és valami olyasmit, amit ma, mert feltélenül kategorizálni kell jazzrocknak nevezünk. Csak éppen annak a zenének még nem jött el az ideje, a jövőből érkezett Hendrix s ahhoz meg kellett halnia, hogy a depresszióból megújulásként feltörhessen az a zene, amit ő már 1967-ben megálmodott s aminek egyik emléke az Electric Ladyland dupla vége…  A kritikusok akkor is baszogatták volna Hendrixet, ha a monterey-i mintájú műsort nyomja gitárégetéssel. A blogoszférában pestisszerűen terjed a kritikai mindefikaizmus, az omnipotens felülrőlszemlélődés, egy rakás seggfej, aki behalna, ha egy tócsából FERTŐZŐ!! [biohazard] pocsolyalé szivárogna a tornacipőjébe vagy egy kukoricásba kéne befarolni szarnia és nem lenne nála WC papír, jajdetudjamár, nem csak azt, mi volt Woodstock, hanem még azt is, ő hogy csinálta volna.

A mi korunkban tényleg a pénzről szól már minden: Azért nem lehet már ilyen fesztivált tartani, mert ma már, aki számítani akar, 20 kamionnyi szerelésnél alább nem adhatja, különöltöző különvécé különtörölköző, kétméteres pálmák, perzsaszőnyegek , barackillatú WC papír és mittoménmi az öltözőkbe. Egy mai Woodstockra egymillárd dollár kevés lenne. Efféle fesztivál nem is szimbóluma korunknak. A terrorveszélyről ne is beszéljünk. Hrapci a disznóinfluenzának. Minden eszme halála a mozgaloma. Mivel nem tudunk meglenni mozgalmak nélkül, a hippit is mozgalomszerű  klisékbe utólag erőszakolva tálaljuk, erre kiválóan alkalmasak a "hippik tüntetései" vagy a fesztiválok.

 Amit szivesen megkerülnek a fikázók: Carlos Santana bemutatkozása: Ez IS Woodstock:



A mozgalom egyik jézusa kétségtelenül John Lennon volt. John Lennon 1971-ben halt meg nem sokkal azután, hogy az Imagine című dögunalmas számát kiizzadta. Érezte vége, kifújt. Túlélt néhány kiütős bulit. Meglógott egy kínai kiscsajjal a  katasztrofálisan dilettáns picsa feleségétől. (A csajt állítólag a dilettáns picsa szervezte be…) Parasztizált.. kipróbált minden menekülési útvonalat, semmi sem jött be. Még gyereket is csinált a japán picsának. Próbált jó apa lenni, de azt is unta. 1980. őszén, amikor elkezdték nyomatni az "új album," számait, a japán picsa erőszakolta az érdektelen, fásult Lennont stúdióba, a kritikusok és a közönség szerint is az egyik legpocsékabb szám ez a kukából előhorgászolt Imagine volt. Emlékszem, majdnem sírvafakadtam, amikor meghallottam az Imagine-t, pedig Lennon soha nem volt nekem kedves, egy pillanatig sem. Mint a csajoknak általában, Paul tetszett nekem, meg George. A buta Ringo és végül azért ez a John is elment valahogy. TOPlista nélkül a mai világban meg se értethetem magam, nálam Lennon a 45-ik volt, az első három helyen Hendrix s aztán a Pink Floyd [az a Pink Floyd, aminek utolsó albuma az Animals]… Lennon abban is Krisztushoz hasonló, hogy jól tudott bánni az emberekkel, főleg a rajongókkal. És bátor volt, nem félt, egyszer a  kastélyában rájuk rontott egy rajongó, aki ölhetett is volna. És ő leszerelte azt az embert, aki végül még sírva is fakadt. Meggyőződésem, hogy Lennon tudta, mit akar Chapman. De azt is tudta, rég halott, és nem bánta, hogy vége a bulinak. Ha nem fordul vissza, Chapman nem meri megölni. Mért értenénk meg Lennont, ha Jézust is ennyire nem akarjuk érteni? Chapmant egyébként simán villamosszékbe is lehetett volna (más államban…) ültetni, nincsen abban semmi elmezavar, amire hivatkozott, hogy ő John Lennon és ezért ölte meg azt a másikat. Világosan fejtette ki Chapman, épeszűen: Lennon saját eszméi cáfolatává züllött. Jogosan érezte  úgy a semmirevaló semmitérő Kövér Kisfiú, hogy még ő is lennonabb. Chapman az eszmét vette komolyan, amit mindenki bevett Lennon-tól valónak. És azt látta, Lennon meghasonlott: helyreállította tehát Az Eszme Rend-jét. Be is jött a cucc, már december 9-én a listát Lennon vezette, a Paul-os lányok mind őbelé lettek szerelmesek, nem csak az derült ki, hogy a Beatles egyenlő Lennon, de az is, hogy A Mozgalom maga. Lennon maga már képtelen volt a krisztusi pályára, tehát Chapman (vagy a japán picsa??) szivességet tett neki. Ha nem öli meg Chapman, egészen más Lennonunk van. Az Imagine-album annyira vacak volt, hogy már annyi kíméletet sem kapott volna, mint a Shaved Fish …

Akik azt az időt haladványában élték meg, nem is értették ezt az egész Beatles dolgot. Szűk alpakka zakót Buddy Holly viselt a színpadon, kinek nem volt már gombafrizurája 1962-re, aki nem akart. Egy kis Shirelles meg Marvelettes vokáltechnika fiúktól, egy kis washboard, meg rock-a-billy. Unisex zene, amire a fiúk elkisérik a lányokat (ez is Buddy Holly találmány…) Az iparban mindenki megtette a magáét, pl John Paul Jones, a tanult zenész a hangszerelésben. A kortársak még négy olyan bandára emlékeznek Liverpoolból, amiből Londonban is volt hat. A netlexikon szerint az első hippik azok a hosszúhajú dologtalanok voltak, akik a Beatlest várták a repülőtéren az USÁ-ban.  Bob Dylannak még rock-a-billy sérója és bőrdzsekije volt… A beatkorszakból a hippi észrevétlenül summadt át, bár éppen a Further busz turnéjában akár datálhatjuk is. De hogy a Beatles megérkezése Amerikába?  A korszak eszmei huligánjai (a hippi effelől is értelmezhető) here out!-ot kaptak a Beatlestől, megfagyott hátukon a borsó. Thomas Pynchon 1966-ban egész katasztrófát ígéz a VW Käferből és A Bogarakból… (A Beatles-mánia modorosságait parodizálja… A 49-es tétel kiáltásá-ban..)

Nekem is megvan egy pontom [határolásom], ami után a mozgalmat haldokolni látom, ez a Manson-gyilkosság. A Manson-family egy sztavroginista bűnöző és mocsokféregállat banda volt, ami A Mozgalom eszméiben álcáskodott. Igen, ez az a Manson, a Marilyn (a közepes rockzenei kritikus) névadója. Én ugyan nem metszem be ide a képet, de aki kíváncsi, beírja a Mindenhatooooooo oltárablakába, hogy Sharon Tate, képeket kér és megkapja.

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/b/bc/Fender_Stratocaster_br%C3%BBl%C3%A9e_par_Jimi_Hendrix_et_r%C3%A9cup%C3%A9r%C3%A9e_par_Frank_Zappa.jpgZappa drága pénzen vett egy Statocastert, amit Hendrix gyújtott meg.  Attól fogva élete végéig használta, kedves gitárja volt. Válaszcsapás is volt ez a Hendrix Evangyéliumra, amit Dwezeel Zappa tetejezett azzal, hogy a minap el is adta...

 

Persze a szörnyeteg még sokáig vergődött. Woodstock után tehát minden fesztiválon tüntettek a magukat A Mozgalom harcosainak álcázók az ingyenességért. (Néha, mint a Fehmarn-szigeten, nem felejtették el a pénztárat kirabolni és a nyomokat gyújtogatással eltüntetni. ) Kevés kifogalmazható lózung van a hippiben, de az egyik ez :  Szarba a mozgalommal!

A zene ráelőzött a technikára, pl Hendrix játéka olyan megoldásokat követelt, amik még nem álltak egészen készen. Az Electric Ladyland stúdió már igen. (Eddie Kramer valószínű, egy zavaros csudabogárnak nézte Hendrixet, aki viszont lehetővé tette a maga korában űrbőljöttnek tekinthető cuccok összehordását.) Hendrix, ha picit vár, vagyis túléli saját halálát, még azt is megéri, hogy az erősítők nem rádióadásokat sugároznak a koncert végén, meg azt is, hogy lehet rockszinpadon fúziósdzseszt játszani. A mi léptékünk szerint pár hónap és a Pink Floyd már kamionnal vonul turnézni, az Emerson Lake and Palmer pedig 3 kamionnal! (Nálunk az Omega három kis VW-busszal turnézott, a zenészek, ródok, grúpik és a szerelés is befért a három buszba…)

A B-oldal woodstock-bejegyzéséból a szokásos nagypénzekre mutogató fikaista recepciót tallózván elgondolkodtam, lehetséges lesz-e egyszer majd mínusz pénz beszélni Woodstockról, tehát onnan véve, a történet egzaktságában, ahogy volt,   az ember megérkezik a 100dolláros autójával és kiderül, hogy tényleg örülhet, ha négy mérföldön belül tud befarolni vele egy füves árokba. Megy mindenki, mint a birka, erre lódulnak, aztán valaki mutatja, nem, arra húz egy traktor egy Further-busz idézetet (sárga iskolabusz lefurnérozott ablakokkal és "hippi festés"-sel…) az a jó irány, a paraszt tán csak tudja. Aztán a mennydörgés szerű hangok, próbálják a szerelést, eminnen a domboldalról csalókán verődik vissza az amonnani. Ni, ezek tesznek (FUCK!) az egészre, leültek, tábort vertek, tüzet raktak, gitároznak, kornyikálnak, nyilván szívtak is, máma mán nem mennek (goin') tovább,  egy lány hanyattveti magát és az égre nevet, elered az eső és így tovább. Így lehetne-e… e… e….

 

Hirtelen ötlet volt az, hogy a nemvárt méretű közönséghalmazon át  helikopterrel viszik a színpadhoz a fellépőket. Talán azok a helikopter rotorok metszettek el valamit…
 

Ez is A Vég pillanataiból való (és a kíváncsiak megtekinthetik Hendrix szabadidős nemhippi outfitjét...)

 

...és ezzel nem volt vége! Hendrixnek sem volt vége: Ilyen dzsungákkal borzolta a finnyás kritikusok idegeit. Figyeljük meg, koncertmesterként mint biztatja szólóra segédgitárosát, hogy sepreget a szólója alatt:

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr161312325

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2009.08.16. 10:33:02

Azér az érdekes:) ,hogy az egyház mennyire becsinált az Imagine 'nincs vallás'része miatt, és hogy próbálták rávenni Lennont, meg Onót ,hogy hagyják ki ezt a részt...(legalábbis így emlékszem :)

2009.08.16. 11:56:41

Csak úgy hozzáteszem, hogy nekem máig a Beatles az első.
Hendrix, Dylan, Joplin , Pink Floyd(és még sokáig sorolhatnám ) nagyon szeretem, és gyakran hallgatom Őket,de a Beatles az más.
Ceterum censeo :) Beatles nembörvan.

magyar-magyar szótár 2009.08.16. 13:12:47

@méhészborz: Minden ember életében van egy pillanat, amikor a Hardéznájt-film PONT jókor jön s ezzel én is így voltam. Zenei érésemben 5-6 éves koromban játszott szerepet a Beatles, ez volt az a zene, amit néha játszott a rádió (reggeli zenésműsor, Szécsi Pál Én édes Katinkám.. után az Obladi obladá... szóval a Beatles volt az a nagyooonvad zene, jejeje, amiről anyám nem tekerte el ugyan a rádiót (elviselte).. Mikorra már megismerhettem a jobb Beatles számokat (van pl 45 percnyi nagyon jó blues felvételük, csak úgy maguknak kenették) , addigra túljutottam rajtuk (márminthogy Hendrix és a Pink Floyd következett)

Azonban, amire vadászom, Lennon Harmadik bölcsessége -ezt hátha ismered.
Lennon Első (vagy második, mindegy) Bölcsessége szerint: Egy papír legföljebb tizenkétrét hajtható. A második (vagy első vagy harmadik mondása) Legfontosabb a karácsonyi lemezpiac. De még egy van s ez nem jut eszembe évek óta!

2009.08.16. 13:32:47

@magyar-magyar szótár: Azérez nemijeneccerű...
Pl. amikor középiskolába mentem, akkor még tűzpirosvirág, meg hasonlók voltak menők, és leesett állal hallgattuk a scampolót, megnéha a tinídzserpartit (koleszben nehéz volt).
A szobatársamnak volt egy magnója (!) ami gyak . állandóan szólt.De csak úgy, hogy négy dróton volt függesztve a plafonra, és valódi elefántradír feszítette a helyére a lejátszófejet.
És ekkor jött a Beatles , először Csekétől (SZER), meg az Illés, Metró, Omega, stb.(meg a jugóból csempészett kislemezek , ezerszer lejátszva)
Egyszóval az egy másik fíling vót.
Aki nem élte át, az nem értheti.Mint ahogy én sem érthetem a mások által átélteket...De azér próbálom...:)

2009.08.16. 13:54:05

Még egyet találtam;
“Isten azért teremtette a zenét, hogy szavak nélkül tudjunk imádkozni.”
(John Lennon)

2009.08.16. 14:01:30

Nahh, ez az uccsó.vfek.vfmk.hu/00000004/eso_1999_03.pdf
Ezen a pdf-en :Benedek Szabolcs:Tizenöt év.
Sztem érdemes elolvasni.

Tokfalvi 2009.08.16. 18:18:40

Azér' jellemző, hogy az akkor éppen zseniális fázisban (vagy két zseniális szakasz között) lévők közül csak Hendrix volt ott a sárdagasztáson, rászabadítván a Nagy Generációra Santanát és a Tenjir Zaftert. Na jó, még Neil Young, de ő is csak egy kicsit, elrontani a türürürüt. A többiek nem hogy nem jöttek el, de nem is passzoltak volna ebbe a písz-lav parádéba. Úgymint Zappa (aki roppantul utálta az egészet), Jim Morrison, Dylan (bizony), Lou Reed, a fénykorú Stones, Van Morrison (akkor volt az Astral Weeks), és igen, Lennon is, aki éppen a Cold Turkeytől tartott a Working Class Hero felé. Mert pont az ellenkezőjét mondták. És nem volt ott a nagy Joni Mitchell sem ezzel a szatírával: www.youtube.com/watch?v=fuISB2ksnMM , amit a CSN egyenesben fogott, és ezáltal bűnösen elcseszett. Szóval akikben dolgozott a démon.

Egyébként akkor két hónapon belül volt a holdraszállás, Manson, Woodstock és az ARPANET indulása, komplett fordulat, mint arra a Szeretett Szerző céloz legújabb regényében.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.08.17. 04:12:10

hoaxolsz itt össze-vissza.
hendrixet kétrendbeli autólopásért bevitték, és választást ajánlottak: két év börtön, vagy két év hadsereg.
a hadsereget választotta.
annyira borzasztó katona volt, hogy egy év után inkább leszerelték. vietnámban sose volt.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.08.17. 04:12:47

hoaxolsz itt össze-vissza.
hendrixet kétrendbeli autólopásért bevitték, és választást ajánlottak: két év börtön, vagy két év hadsereg.
a hadsereget választotta.
annyira borzasztó katona volt, hogy egy év után inkább leszerelték. vietnámban sose volt.

magyar-magyar szótár 2009.08.17. 06:51:06

@bs395: Az autólopás többrendbeli volt, a bevonulás esély a menekülésre. Viszont Hendrix vonzódott a repüléshez (űrhöz) ezért pedálozott, hogy a 101-esekhez kerüljön. A Sasok nem gyógyegér társulat volt, A partraszállás hősei.. persze Hendrix mindent elkövetett, hiogy leszereljék anélkül, hogy jogi következménye legyen, ám a 26 ugrás, az 26 ugrás. Nem is mondtam, hogy Vietnámban volt, sőt, hát őt a gitározás érdekelte és Billy Cox-szal ott találkoztak, attól fogva mindketten a leszerelésre hajtottak. Szerintem decens dolog volt hendrixtől, hogy nem fikázta egybe A Katonát az értelmetlen háborúval, mint sok gyógyegér és szájjalcsináló. Részletesen erről az ambivalens helyzetről a csillagos sávos lobogó-ban gitározik, szavak arra nincsenek...

magyar-magyar szótár 2009.08.17. 07:54:32

@Tokfalvi: És Szeretett Szerző Inherent Vice-ja vajh mikor lesz magyarul olvasható? (Elébb még a V ?)

Az jutott eszembe.. ARPANET.. ö.. se egér, se monitor, se olyan billentyűzet.. Abban biztos vagyok, hogy az édybabby Uj Petike a kiságyban a sorbafűzöt csörgőin a mai blogoszféra alapvetéseit próbálgatta billegélni ujjacskáival, de melyik évben? '75?

A fordulat éve, igen, e nyár végén kezdtem az iskolát, novemberben olvastam el (titokban) az első könyvet, ja és még szeptemberben láttam egy egészen meztelen nőt kb 2 méterről, és októberben törték nagyanyámék a kukoricát.

retroflexus 2009.08.17. 08:07:36

Nekem a Beatles egy lépcső volt 10-11 éves koromban, hogy eljussak más zenékhez. Egyszerű, vidám, fülbemászó, rávezetett a zene szeretetére, jöhettek más stílusok, Led Zeppelin, Pink Floyd Deep Purple, Doors, Bob Marley, Omega, Piramis, de amikor középiskolás koromban volt a rádióban a Rolling Stones összes felvétele, attól kezdve azért változott a világ. Onnét kezdve jó sokáig csak a blues volt, a Beatles meg egy feledhető gagyi.
Persze aztán mikor megkomolyodtam és elfogadóbb lettem, akkor már mindenben megtaláltam a jót, a Beatles-ben is, újra.

magyar-magyar szótár 2009.08.17. 08:17:49

@retroflexus: Igen, én is így tekintek a Beatles-re. Olyan volt nekem, mint a jugó Képes Biblia. Az pedig még pár éve is megesett, hogy a Revolution-t fölvettem egy ingyenes reklámkazettára és 6 órán át hallgattam.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.08.17. 12:56:19

@magyar-magyar szótár:
26 ugrás? és a többiek? csak nem ugyanannyit ugrottak?
hendrix egyetlen dolgot tudott, amit a hallgatóság nem: a falkát. az ejtőernyősöknek a ugrás a "dolguk". ha kivonod magad a "dolog" alól, akkor a falka kilök, márpedig a seregben továbbra is össze leszel zárva velük.
most komolyan, földet éréskor kificamodott a bokája, és ezért leszerelték? nemár. más 101-esek meg 5-6 repesszel is dobiztak a gyenguszról, csak hogy megint a falkával lehessenek.

de hogy így belelendtülem: a hippiket ki nem állhatom, ahogy az elvágólagos punkokat sem. itt speciel a south park die, hippie, die! című része mindent elmond, amit woodstockról gondolni érdemes.

"És van a motorkerékpárjának katonaibehívója."
pártbehívója. albert speer a birodalmi főépítészségtől még fényévekre, de már pártttagként, gépkocsi tualjdonos volt. a párt időről-időre söfőrfeladatokra berendelte, hogy ezt vagy azt a fejest furikázza innen-oda.

"És ott van az alagsorban egy vasszekrényben a teljes menetfelszerelés (még a fegyver is lőszer nélkül, azt majd a vasútállomáson kapja meg, ha a haza kéri, védje meg ezeket a szociális vívmányokat, amiben részesült)."
ez svájc. annyi kiegészítéssel, hogy az éles lőszer is ott van a vassszekrényben, a gyűjtőhelyen csak a beosztását kapja meg, avagy hol kell felhasználnia az éleslőszert.
ha lejárt a tartalékos szolgálat, a fegyvert - félautómatára csiszolva - megtarthatja a lőszerrel együtt.
az a tartalékos szolgálat, amivel olyan hirdetéseket adnak fel, hogy "péksegédet keresek, legalább tartalékos tizedes".
mert ott még tanítanak is a seregben. a néphadsereggel, vagy a maradványos sorozott honvédséggel nem keverendő: mindkettő fegyveres testület, csak az egyik hadsereg, a másik meg kidobott idő.

"Keletre tartanak, kétfedeles vadászgépek, lóvontatta lövegek és Mauser-rendszerű puskák ellen."
mindenkinek mauser rendszerű puskáik voltak, még az amcsiknak is, akik hiába rendszeresítették elvileg '36-ban a garandot, '42-ben a tengerészgyalogság a csendes óceánon springfieldekkel meg johnsonokkal lőtt az arisakák ellen.
a német trén meg szintén főleg lóvontatású volt, sőt, nagyszámú lovasság tartozott hozzá, akárcsak a lengyeleknél.

"Az egyik esetben (dinoszauruszok) a test túlságosan nagy lett az agykapacitáshoz és mérethez képest"
vagy megváltozott a levegő összetétele, és egyszerűen megfulladtak. ez ugyanabban a korban történt, amikor a szitakötő átlagos szárnyfesztávja 60 centi volt, mert a mostani 21% helyett 35% volt.

"az emberrel az agyas lény csődölt be"
még nem. az ebmer az evolúció szabályai szerint alapból gyanús, mert a nagyméretű agy miatt magatehetetlenül születik egy ideje, és csak a legújabb korokban tudja az oroszlánt megregulázni.
meg ahhoz képest, hogy evlileg 20-30 ezer éve is ugyanarra a szellemi teljesítményre volt képes, mint most, van kis különbség. a biológiai evolúció átadta a helyét a környezet megváltoztatásának, ami valószínűleg a végét fogja jelenteni (az egér, amelyik feltalálta az egérfogót).

a többihez meg south park 9/2. érdemes, tényleg.

magyar-magyar szótár 2009.08.17. 14:05:01

@bs395: Jó, akkor erre a hippiútálatra is rákanyarodok a forgatós ekémmel meg a disztilerrel.. Ez a hippiúútálat.. hamis (mű)hippiképet útálnak szegények.. Kb , mintha azt mondanám, hogy a Depech az punk.
Nem volt jó katona Hendrix (én se...) de attól még bent volt, belülről látta... Persze, hogy le akart lépni 1962. februárjától! "Deviáns"-t is alakított, az is közrejátszott a leszerelésében... bepróbált mindent (volt katonatársam, aki Ultrát evett...)

Igen, a levegő összetétele más volt, egy időbuszból majd nem lesz tanácsos a másfél méter maga zsurlókkal ritkás "rétre" kirohanni oxigénmaszk nélkül .. még fű se nyőtt!

5000 évvel ezelőtt többet tudott az ember, mint ma (amikor ui egy völgy volt a világ és lövése sem volt az áthatolhatatlan erdőségen túl hat világgal élő másik hordáról.. ach, édes békeidők, amikor a völgységet csurig töltő ár egyben Világotelöntő Özönvíz is lehetett)

Tokfalvi 2009.08.17. 16:02:21

@magyar-magyar szótár:
Megbízható források szerint IV talán jövőre, ha nem jön közbe semmi (de közbejöhet), V. meg azután, ha az addigiak veszik a fáradságot, és fogynak.

Nekem meg az kattant be az Arpanetről, hogy Sz. Sz. egy próféta volt (banánoskönyv, 702. o.)

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.08.17. 22:24:15

@magyar-magyar szótár:
volt-e egyáltalán igazi hippi?
a kubucnikok is a világ legdemokratikusabb módján szavazták meg, hogy akkor inkább legyenek kommuna helyett kertváros.

oxigénmaszk nem kellett volna, mert pont, hogy több oxigén volt, mint amennyi kell :-)

Enok mester (törölt) 2009.08.19. 11:40:37

@magyar-magyar szótár: Lennon soha nem mondott olyat, hogy a legfontosabb a karácsonyi lemezpiac. Legalábbis ennek sehol nincs nyoma. Ha végignézed a Beatles- és a Lennon-albumok megjelenési idejét, kevés esik arra az időszakra, ami úgymond karácsonyi lemezpiacra mehetne - azok többsége is még azokból az időből való, amikor a Beatles évente két nagylemezt adott ki, egyet tavasszal, a másikat ősszel, és mondjuk a másodikat lehet némi rosszindulattal karácsonyra szántnak tekinteni. De pl. a Sgt. Pepper nyár elején jelent meg, a Revolver és az Abbey Road nyár végén, az Imagine és a Walls and Bridges ősz elején, avagy a Lennon által nagyon fontosnak tartott Some Times in NY (második lemezén Zappával) ugyancsak nyár elején.

Az se fedi a valóságot, hogy Lennon 1980 őszén afféle kiégett pasas lett volna. Ellenkezőleg: újra turnézni akart, visszamenni Angliába, ahol 1971 óta nem járt, ott is adni pár koncertet stb. Tessék meghallgatni a halálakor félbemaradt albumát (posztumusz jelent meg 1984-ben, Milk And Honey címmel). Vagy éppen elolvasni az akkori nyilatkozatait. Nem utolsósorban pedig elolvasni egy-két alapos, autentikus életrajzot.

A papírt pedig szerinte nem 12-szer, hanem 8-szor lehet összehajtogatni.

Most mondjam azt, hogy aki nem tud arabusul?... :)

magyar-magyar szótár 2009.08.19. 12:27:32

@Enok mester: Máris javítom a nyolcadrétet, köszönöm. A lemezpiacost még más metszésben megnézem.
Vélekedésemben több az offLennon-nyista fruszráció.. Az isten tudja... Én énkább sodródni látom (autentikus életrajzokat olvastam, sőt, még az Így élt John Lennon-t is, ami a legautentikusabb magyar lennon-szakértő irodalmi munkásságának része, mínusz a baromiranda borító.
Van ilyen, hogy a depresziós ember föl-fölhorgad még, délelőtt 10-től du 14-ig, ciklikusan.

Fönntartom azt a véleményem, hogy Lennont messze túlértéelik s ebbe a mártíruma is belejátszik.

Enok mester (törölt) 2009.08.19. 13:35:25

@magyar-magyar szótár: Igazából mind a négy tagot a szólóproduktum tekintetében túlértékelik. Legalábbis Lennont és McCartneyt mindenképpen. Átlagot tekintve olyan erős közepesnek lehet tekinteni a szólókarriereket, ami az együtt töltött évtizedhez képest mellbevágóan kevés. Egységben volt az erő, négyesben voltak zseniálisak, önállóan, mondhatni, lényegében semmi különös.

magyar-magyar szótár 2009.08.19. 15:27:23

@Enok mester: Ez így van, együtt voltak jók. Van egy saját bölcsességem:
"A duó harmadik tagja George Harrison volt" -azt hiszem ez kifejező a FabFour-ra.

Más, az jutott még eszembe, Jim Morrison, mekkora tervekkel ment ki Párizsba (sajnos a picsát nem tudta lerázni) az 1971. áprilisi vidám, valamennyit fogyott, Jim, és a június végi dagadtra ivott állat... Szóval a tervek, a tervek... Szörnyű, pokoli malom az...

gaul 2009.08.21. 00:34:58

henry rollinst kérek a kisjesszustól. karira.

gaul 2009.08.21. 15:17:02

@magyar-magyar szótár:
Ezen tervek kifundálása és véghezvitele sose egyszerű az olyasfajta formátumú embernek. Ahogy Venyicska Jerofejev se jutott el sose oda, ahova. Aztán mégis, csak nem a perlasez-be.

magyar-magyar szótár 2009.08.21. 16:56:03

@gaul: Remélem, te nem Szikla Atya size karélyozod Morrisont ;)

Rock60 2009.12.29. 19:54:09

Csak egy kis info ahhoz, hogy "közelebb" legyünk a valósághoz: Eric Burdon Angie King-ből nem csinált herionista féreg állatot, mert már az volt. Rég-Eric előtt- Jimmy "bandáját" szinesítette. Sőt miután elváltak Angie újra a lányok egyike lett akik fürtökben lógtak Jimmy-ről. Jó lenne ha több helyen megjelenne, nem Angie King volt azon az éjjelen Eric-kel, amikor JH meghalt. Már rég elváltak. Alvenia Bridges volt. Hogy mi történt akkor este az más..azt már senki nem fogja megtudni, ahhoz túl sötét az ügy, vagy épp azzá akarták-akarják tenni. Ott kellett volna lenni, hogy tényeket állítsunk.

magyar-magyar szótár 2009.12.30. 07:52:55

@Rock60: Eric Burdon ott volt. És pár éve meglehetősen életszerű valomást tett arról, mint "takarított". Ő volt az első, aki a szállodai szobába lépett. A történet prózai, a hányadékába fulladt Jimi már tényleg halott volt, Dannemann egy kétségbeejtően orbitális , nyomorult picsa, Burdon meg csak elsepregette egy kicsit a nyomokatt, elejtette a kamu dumát arról, hogy Jimi utolsó dalszövegvázlata vége öngyilkoság szándékra utal. Ma már megvan a Burdon klubjabéli utolsó jam fölvétele is, bárki ingyen letöltheti. Jimi nem is ivott sokat.. tervei voltak. Dannemann altatójának dózisa nem amerikai, hanem európai szabvány szerinti, kb hatszoros töménységű volt, és persze az altatóba épített "biztonsági hánytató koncentrátum" a[z amerikaiból nem sok] 6 tablettával működésbe lépett.. Csak az a picsa nem volt szakszerű, egy tapsztalt grúpi nem hagyja felügyelet nélkül, vagy ha pisilni megy, addig stabil oldalfekvésben tartja a totálkoki sztárt... Dannemann nem volt grúpi, csak egy istenverte sznob, nyomorult idegbeteg picsa...

Frick László Emlékzenekar 2009.12.30. 07:58:04

@Rock60: Még annyit tegyünk hozzá, hogy Dannemannt annyi hazudozás, öncsalás, önhazugság után az igazság csak utolérte és a magárazárt garázsban addig járatta a kocsiját, amíg meg nem gebedt a '90-es évek derekán...

Rock60 2009.12.30. 10:45:43

Igen teljesen egyetértek Dannemann-al kapcsolatban. Olvastam Eric életrajzi könyvét. Valóban eltakarította a drogok-ra utaló jeleket. Bár nem igazán vágom a miértet..
Viszont egyszer (nem is olyan rég) láttam egy dok filmet, Jimmy haláláról,amiben nagyon bizonygatták a gyilkosságot. Az ok -amit bizonyítani óhajtottak- fulladás-vörösborba. Állítólag lefogták és tolták bele a piát...

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.12.30. 19:09:05

@Rock60: Mi lenne az indíték a gyilkosságra? Kifizetetlen díler? Nem hiszem. Szakmai féltékenység, esetleg, a túlhiszterizált, széttolt rockvilágban, de ez is erősen sánta azír.

magyar-magyar szótár 2009.12.31. 05:06:17

@Rock60: Csípom az öszeesküvéselméletgyártást, magam is híve vagyok " A Sárga Picsa tétette el láb alól John-t " címűnek. Itt Michael Jeffrey lett volna a ludas, Jimi önállósította magát, övé volt a világ legújabb-s jobb stúdiója, tervei voltak, magasfokú értelmiseggi pár patronálta, volt már egy fasza new york-i lakása. Már a marokkói kirándulás, aztán néhány 1970. nyári felvétel... de bárki számára elérhető az 1970-es Berkley -féle Voodoo Chile, talán koncerten sose tudta úgy eljátszani azelőtt a slightreturn- t... Jó, gödör volt az a pár nap szeptemberben.. nagyon sovány volt, nem kajált rendesen, Billynek bedtak valami szart (LSD-t) Jimi nagyon jószívű volt s hagyta magát sodródni ezzel a szörnyűségesen ostoba pszichés beteg picsával. Ahelyett, hogy egy tapasztalt grúpira bízta volna magát.
Burdon meg is indokolta a nyomtakarítást: Akkoriban egész Londonnak elege volt abból, hogy 1929-es berlini hangulatot csinált a filmes és zenei élet, minden este füves-heroinos bulik tucatszor-tucatjai (végzetes volt Jiminek az a találkozás a lord fiával a lámpánál... ) Jiminek mindegy volt már, Burdon számára amúgy hippisen nem volt több, mint egy adag csont és bőr..
Évtizedekig beszoptam a Dannemann -mesi-mesi-t én is... Az utolsó D által indított per következtében szakadt el a madzag, meg a 25 év is sokat segített a tisztázásban..

magyar-magyar szótár 2009.12.31. 05:12:30

@efes: Jimit a szakmai kötrök szeretnivaló, ígérgető, állhatatlan, jópofa csóringernek tartották. Zappa irígységében a "Gail megvarrta Jimi Nadrágját" c. mesikével emlékezett róla. Egyáltalán nem istenszerűen viselkedett, semmi allűrje nem volt. Pechje azonban igen, még kb fél évet kellett várni arra, hogy nagyfelszerelés fél óra fűlés után ne a környékbeli rádiók adásait fogja. Bezzeg a Pink Floydnak már ezen a nyáron is jobb koncertszerelése volt, de Jimi stúdióra gyúrt rá. Hát, ha Bartók teli bőrönddel ment el, akkor Jimi bútorszállítóval... Isten áldja meg azokat testvéreket, akik szorgosan pakolásszák föl a videókat. Ott van pl a láthatatlan film, az 1968. februári Berlin-London (R.A. Hall) ahogy ott játszik... (és már ott is "gyön be a kongás csürhe!"
Ma már a rendes, az eredi [elhangzás szerinti]sorrendben megtartott Woodstock is elérhető.. a sok fasz seggfej kritikus, hát az a koncert! nagyon jó volt, bár lényegében átment próbába...

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.12.31. 11:57:08

@magyar-magyar szótár: Ja épp a napokban lett meg a teljes Woodstock bootleg, alig várom, hogy a csajom eltűnjön dolgozni és végre meghallgathassam az egészet.

mB · http://frankzappa.blog.hu/ 2010.01.09. 14:32:13

sziasztok - had kérdezzem meg, hogy Zappa hogy kerül a cikkbe? Sehogy sem értem - ráadásul elég vitatható módon. A "drága pénzen vett" gitárt úgy kapta, én nem használta "élete végéig", hanem 78 körül játszott rajta Adrian Belew úgy 2-3 hónapig - aztán Dweezil valóban eladta. :-)
Na de a kérdés: hogy került ide ebbe a cikkbe és miért?...

magyar-magyar szótár 2010.01.13. 03:19:20

@mB: Sajnos most nincsen időm utánajárni, honnan szedtem ezt az, ezek szerint hülyeséget a Hendrix Strato-ról, de rémlik, hogy Zappa-interjúkból. Mivel számomra az mB [MB] monogram megfellebezhetetlen tekintély Zappa ügyekben, tehát vakon visszavonom hiedelmeimet...

Egyébként úgy kerül ide Zappa, mint mondjuk.. én képes vagyok Zappát valahogy belerángatni egy schupfsnudl -receptbe is. Zappa MINDEN .. és ha tévedtem, akkor majd javítom, de nekem tényleg ez rémlik, hogy arról beszélt, stúdiófelvételeken játszott a Hendrix Strato-val.

Nagyjából egy hülye picsa vagyok és a bennem élő Zappa kb afféle hérosz, mint amilyen Pamela des Barres lelkében is, hogy elképzelje Uram... Ha ez bűn, bocsássa meg nekem!

mB · http://frankzappa.blog.hu/ 2010.01.15. 17:55:30

Oh, no, semmi problem, csak kérdeztem. :-) Meglepő a Woodstock szövegben egy Zappa kép és képaláírás (teljesen másról) - arra is gondoltam hogy talán más cikkből esett ide.
.
A gitár: Adrian Belew mondja:
"A Stratocaster, amin a fenti fotón játszom, korábban Jimi Hendrixé volt. 1967-ben, a Miami popfesztiválon gyújtotta fel. Frank valahogy megörökölte az akkor már három darabban levő gitárt, és slidegitárrá alakította. Én játszottam rajta a Jones Crusher-ben.
Nemrég Dweezil Zappa elárverezte a Sotheby's-nél Londonban. Valami 350.000 vagy 500.000 fontért ment el!
Bele kellett volna karcolnom a nevem és a telefonszámom a hátuljába."
A fenti innen származik: www.zappa.hu/?q=hu/node/2061
Még arról a gitárról: valahol azt olvastam hogy a fenti említésen túl, hogy évekig/évtizedekeig a sufniban volt, és a tini Dweezil megtalálta, és elkérte a Papától: "összerakhatom?" "Ja, ezt? oké." Vagy valami ilyesmi.
De FZ szinte biztos hogy nem is nagyon játszott rajta, ha mégis, akkor sem "élete végéig". :-)
.
Hoppá, most találtam:
<i>Also in this period, Zappa made some modifications to a red Fender Stratocaster burned by Jimi Hendrix: Zappa put new pickups and a Performmance neck with the Gibson SG measures. This guitar was very feedbacky, so Zappa didn´t play it very often; but he used it several times in the studio. You can hear this guitar in the "Drowning Witch" and "Zoot Allures" solos. </i>

Zappa összes gitárja:
www.angelfire.com/freak2/arfz/equipment.html

magyar-magyar szótár 2010.01.17. 09:05:01

@mB: Zappa huncut is volt. Jól szórakozom a nyilatkozatain. Szeret bagatellizálni meg ilyesmi és borzasztó sznob , valamint zenész-hiú is. Pl az füllentés, hogy Santanát soha nem hallotta (az a jó kis "más gitárosokról" riport) Honnan veszem? Általánosan: a művészetben semmire jutni, ha nem ismered, mások hová jutottak, merre tartanak. Beszél is arról, hogy sok zenét hallgat.. Biztos vagyok abban, hogy még The Edge játékába is belefülelt... pesze, hogy "nem tudja" kicsoda.. ez természetes...

Pl Sztravinszkij hatásáról nyiltan is beszél (hiszen akkorra már az öreg halott... ) és tisztán hallani is. Sajnos (és szerintem) ez a [jujdecsúnyaszó, csak rövidítek, bocs, szóval a "komolytenész"] Zappa (a nagy portréfilm a 40-ik fülinapra..) nem kap elég figyelmet...
Én Zappa minden nyilatkozatát úgy olvasom, mint ahogy az öreg nyájajuhász cimborám elbeszéléseit is hallgattam. Még amit fillent, az is.. olyan igaz...

magyar-magyar szótár 2010.01.17. 09:05:49

@mB: A Riga moped gyújtásának titkaiba is képes vagyok Zappát belekevernui, ez van.

Tokfalv 2010.01.29. 06:08:57

Ide is passzol: a címadó szám a március 9-én esedékes 1968/69-es Jimi-stúdióalbumról. Valleys of Neptune.

magyar-magyar szótár 2010.01.31. 06:43:50

@Tokfalv: Kösz a linkeket. Majd ha videótlátó géphez jutok, meghallgatom.
Tavaly sikerült elővadásznom pár kései felvételt a YTról.. szomorúan hallgattam, mert eladdig az a rizsa vót a fejemben, miszerint vége volt már Jiminek. Pedig nem, hanem éppen kezdődött volna más...

Flat Eric / sta press (törölt) 2010.02.04. 19:25:39

Eltűnt a ködben, mint a Mountain, bár Leslie West igen "fajsúlyos" egyéniség volt...
Mountain: Blood Of The Sun Woodstock 1969

ravirth.wrzuta.pl/aud/file/9CmnvQjHGC/blood_of_the_sun_-_mountain_woodstock_69.mp3

Flat Eric / sta press (törölt) 2010.02.08. 23:08:55

@magyar-magyar szótár:

hombre, ne csak a sárgákat...!

iron butterfly: in a gadda da vida

+

ravirth.wrzuta.pl/aud/file/9CmnvQjHGC/blood_of_the_sun_-_mountain_woodstock_69.mp3
süti beállítások módosítása